SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Garabandal Anyjaként és Szűzanyjaként készülök visszatérni és segíteni rajtatok keresztül a világjárvány által sújtott, a hit és az áhítat hiánya miatt oly sok nehéz esemény által tizedelt spanyol népet.

Egyszer Garabandálban azt mondtam, hogy a pohár majdnem tele van, most pedig már túlcsordult.

Drága gyermekeim, Európába való visszatérésem célja az, hogy ismét megpróbáljam kivonni gyermekeimet a közömbösségből és a megkülönböztetésből, amiben jelenleg élnek.

Imádkozom, éjjel-nappal és éberségben, hogy Mennyei Édesanyátok felkészüljön egy új szakasz és egy új ciklus kezdetére valamennyi gyermekével Európában, és Európától kezdve az egész világon, beleértve Ázsiát és Óceániát is.

Szeretett gyermekeim, ezért arra kérlek benneteket, hogy továbbra is buzgón imádkozzatok minden egyes szándékomért, hogy egy nap a bőség és az Irgalom valósággá váljon valamennyi gyermekem számára.

Arra is kérlek benneteket, hogy imádkozzatok üdvösség- és béketerveimért, amelyeket a Garabandali Szűzanyának, a Fatimai Szűzanyának kell majd továbbvinnie Afrikában és a Közel-Keleten, mindenki támogatásával, szeretetteljes és testvéri együttműködésével.

Hosszú lesz az az idő, amíg Európában maradok, és üzeneteimet küldöm a világnak, mert az északi féltekének, beleértve Afrikát is, nagy szüksége van az Irgalomra.

Mostantól kezdve hálás leszek nektek.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem, keress menedéket a Karomban, és érezd Békémet.

Gyermekem, aludj a Karomban, és minden meggyógyul.

Gyermekem, érezd Szívemet, mert az mindig felvilágosít téged.

Gyermekem, fogadd el anyai melegségemet, amely mindig oltalmazni fog téged.

Gyermekem, fogadd el anyai simogatásomat, azét az Anyáét, aki mindig segíteni fog neked a növekedésben és az érésben.

Gyermekem, járj biztonságosan – a Kezemmel tartalak fenn téged – ahogy egy gyermek megtanulja megtenni első lépéseit az Istennek való teljes önátadás útján.

Gyermekem, fogadd Anyai csókjaimat, amíg békés Karomban alszol.

Fiam, bízz abban, amit átélsz, légy hálás késedelem nélkül, és újulj meg minden pillanatban, ahogy Krisztus tette a Golgotán.

Gyermekem, érezd kebledben az Istenanya anyai simogatását, add át magad ellenállás nélkül, pihenj a Karomban, és úgy fogsz felébredni, hogy tudatodat kitágítja szellemi Fényem impulzusa.

Gyermekem, itt vagyok, és Én vagyok az Anyád, az Anyaság őrző Anyja.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Lángoló szeretettel kívánom, hogy a következő imádságos virrasztáson, július 12-én az összes Mária-Központ ajánljon fel legalább tíz szemet a Szent Rózsafüzérből azért, hogy támogassátok és kísérjétek el a Mennyei Anyátokat a legelveszettebb lelkek felszabadítása és megváltása szent feladatában.

Azt is kívánom lángoló odaadással, hogy gyűljenek össze a családok otthonaikban és imacsoportjaikban azért, hogy szellemileg elkísérjétek Isteni Anyátok eme feladatát. Ilyen módon, szeretetteim, szívből egyesülni fogtok ahhoz a különleges misszióhoz, amelyet Isteni Anyátok ezen a napon fog végrehajtani.

Holnap, július 12-én a Béke Szent Asszonya az emberiség olyan térségeibe fog behatolni, ahol nagy fájdalmunkra sok lélek megmagyarázhatatlanul eltűnik.

Az a kívánságom, hogy minden egyes lelket elérjek, mint azok segítő és védő Anyja, akik igazságtalanul szenvednek a ember- és szerv-kereskedés miatt, amely nagyon súlyos sebet ütött nyilával az én Uram Szívében.

Ezért, mostantól kezdve, arra kérlek titeket, hogy imádságotok legyen heves azért, hogy a gonosz megtörhetetlen lánca, amelyet sok elveszett fiam tart fenn, megtörjön Szent Mihály Arkangyal közbelépése által, és így a lelkek felszabaduljanak ezen idők álcázott rabszolgaságából.

Azt kívánom lángoló tisztasággal, hogy a világ meghallgassa Könyörgéseimet; ily módon meg tudnám állítani a világjárvány eme fájdalmas hullámát, amely következtében sok lélek kerül a pokolba, akik nem vallják meg bűneiket és nem is kérnek bocsánatot.

Mostantól fogva és mindörökké hálás leszek nektek.

Aki az Isten Királysága Szívének a Megbékéléséhez vezet titeket, Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

A SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Isteni Terv őre és gondviselője
 

1. Az, aki azonnal engedelmeskedik, mielőtt az engedelmességre gondolna.

2. Az, aki ragaszkodik az Isteni Akarathoz, és a fizikai síkon azon munkálkodik, hogy aszerint éljen és hogy kinyilvánítsa azt.

3. Az, aki megvédi önmagától a Szent Titkot.

4. Az, aki spontán szereti az ismeretlent, még akkor is, ha valóban nem ismeri.

5. Az, aki megvallja az alázatosságot, és aszerint él az állandó önadakozása által.

6. Az, aki mindennap azon dolgozik, hogy tisztán, megszentelésének mértéke szerint éljen, úgy, hogy egy nap elérje az Igazságot.

7. Az, aki lelkesen ösztönzi elérni a lehető legjobb szellemi eredményeket embertársában.

8. Az, aki megtanul szeretni a  hibák ellenére, hogy egy nap képes legyen feltétlen szeretettel szeretni.

9. Az, aki nem sérti meg azokat a szabályokat és belső kódokat, amelyeket saját maga szabott meg.

10. Az, aki elvállalja, hogy átéli az emberiség fájdalmait, de minden nap azon dolgozik, hogy az emberi állapoton felül emelkedjen.

11. Az, aki nem fél a tévedéstől, de fél attól, hogy nem tudja kijavítani tévedését, viszont bízik a végtelen Irgalmasságban.

12. Az, aki arra törekszik, hogy  feladja döntéseinek irányítását, hogy egy nap megélje az isteni döntéseket.

13. Az, aki tiszteli a Tanítást, és beépíti saját magába, annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége.

14. Az, aki felismeri a hatalmat és a dicsőséget egy egyetlen, három személyben jelen lévő Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

15. Az, aki nem felejtkezik el a másikról.

16. Az, aki megtanul saját magával együttérző lenni, hogy képes legyen másokkal is együttérezni.

17. Az, aki már nem igazolja magát, hanem mindig elérhető.

18. Az, aki önmagán túl megérti Isten Tervét.

19. Az, aki az Igazságosság szerint él, de legfőképpen a Szeretet szerint.

20. Az, aki mindenkivel együttérző.

21. Az, aki mindenek felett kérés nélkül teljesíti kötelességét.

22. Az, aki nem hátrál meg, hanem mindig előre halad.

23. Az, aki elősegíti és támogatja a testvériséget.

24. Az, aki kiirtja magából a közömbösséget és az együttműködés hiányát.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra! Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül tükrözöm az Egyetemes Teremtés elveit az egész bolygóra.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül elhozom az emberiségnek Isten Attribútumait.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül gyógyulást és megújulást tükrözök a világ számára.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül fenntartom a bolygó egyetemes egyensúlyát.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül megteremtem a béke szépségét.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül engedem meg gyermekeimnek, hogy visszatérjenek belső eredetükhöz.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül világítom meg a kozmosz tükreit, és így megszabadítom a bolygót az állandó elnyomástól.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül szellemileg hordozom az emberiség erkölcsi és belső újjáépítését.

Én vagyok a tavak Asszonya, mert rajtuk keresztül megtisztítom és meggyógyítom a szenvedő lelkeket.

Én vagyok a Tavak Asszonya, mert gyermekeimet a békéhez vezetem.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Jézus Szentséges Szíve havának szent ünnepén legyen az összes gyermekem élete ez a régóta várt tabernákulum, ahol megmaradhat Krisztus Legszentebb Szíve isteni szellemi ereklyeként az összes emberi szívben lüktetve.

Ezt a tabernákulumot, amelyet mindenkinek elő kell készítenie ahhoz, hogy Krisztus élhessen valamennyi  lélekben, néhány fontos, de egyszerű alapelv alapján kell felépíteni, amelyek Fiam kedvenc helyévé teszik ezt a belső teret.

Ezek az elvek, amelyeket a mindennapi életben is gyakorolni kell, a következők:

1.  A szívből jövő ima, amely egy olyan tudat érett imája, amely minden nap elkötelezi magát az isteni ige kifejezésére; egy olyan tudat imája, amely önmagán túl megérti ezeknek az időknek a vészhelyzetét, hogy mindent betöltsön kívül és belül az ima szent szava.

2.  A testvéri befogadó és szolgáló élet, a feltételek nélküli szolgálat képessége, az összes ember számára biztosítható  lehetőség, függetlenül mentális vagy belső állapotától. Az a képesség, hogy minden léleknek legyen helye az életben arra, hogy kifejezze magát.

3.  Az engedelmesség, amely egy olyan tulajdonság, amelyet a legtöbben nem tapasztalnak meg, de az engedelmesség átélése még a legkisebb dolgokban is azt jelenti, hogy függetlenül és szigorúan készülünk arra, hogy egy napon engedelmeskedjünk a Főbb Parancsoknak, vagy akár hogy vezessük ezeket a Parancsokságokat, amelyeket a Fény Seregeinek nevezünk.

Drága gyermekeim, egyszerű szavakkal a Hierarchia Törvényében való életet képviselitek, hogy megtanuljatok Isten Akaratában élni.

Ha erőfeszítés által a gyakorlatba teszitek e három tulajdonságot vagy alapelvet, egy biztonságos hajlékot fogtok építeni Fiam számára, ahol elhelyezheti legvégtelenebb szellemi kincseit, azokat a kincseket, amelyek az egész emberiséget újjá fogják építeni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Íme a Kapu Szent Asszonya, aki megnyitja a tudat tereit az Isteni Tudomány számára, hogy leereszkedjen.

Íme a Kapu Szent Asszonya, aki ebben az időben megmutatja az összes gyermekének az Isten Szívéhez való visszatérés útját.

Íme a Kapu Szent Asszonya, aki vezeti az imádkozó szíveket a belső eredetükkel való végleges találkozás felé.

Íme a Kapu Szent Asszonya, aki megmutatja ebben az időben a Megváltó összes szolgájának Krisztus Visszatérésének jeleit.

Íme a Kapu Szent Asszonya, aki lehetetlen ügyekért és helyzetekért jár közben a Föld és a Menny között.

Íme a Kapu Szent Asszonya, aki mindenkinek elhozza a Mennyei Kegyelem áldott adományát, hogy megtisztuljanak hibáiktól, és hogy újjászülessenek, mint megváltott eszközök, amelyeket a Mennyei Atya Lába elé helyeznek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Örömmel és boldogsággal térek vissza Szent Figueirámba, hogy júniustól, Jézus Szent és Áldott Szívének hónapjától kezdve minden egyes gyermekem szellemének belső gyümölcsei már a bolygó és a lelkek szolgálatában álljanak.

Szeretném, ha ezen a következő imatalálkozón, ahol 1000 Üdvözlégy Máriát imádkoztok, ha a legőszintébb imáitokat és könyörgéseiteket a Mennyei Atyának szánnátok oda Mennyei Anyátok szándékai és könyörgései céljából.

Lelkes odaadással kívánom, hogy imádkozó gyermekeim imádkozzanak a következő szándékokért:

1. Igazi és őszinte békeszerződésért a Közel-Keleten, hogy izraeli és palesztin gyermekeim békés párbeszédet folytathassanak a közjó érdekében, valamint a legvédtelenebbek és a legtehetetlenebbek érdekében.

2. Valódi és testvéri megegyezésért Kolumbiában, hogy a a tiltakozások és a leállások már ne büntessék a legszegényebbeket és a legártatlanabbakat.

3. Annak érdekében, hogy Brazília koherens kormányt alkosson az isteni megbízások szerint, hogy a világjárvány által leginkább sújtott embereknek legyen kegyelmük újjáépíteni életüket.

4. A marokkói lakóhelyüket elhagyni kényszerültek és nélkülözők számára, hogy Európa a jelenlegi és kritikus, soha nem látott válsággal szemben ne reagáljon hideg szívvel, hogy az összes menekültnek segítsenek hogy méltósággal újjáépíthessék életüket.

5. A békéért és a mianmari diktatórikus konfliktus megszüntetéséért, hogy a vallást ne maszkként használják, hogy elrejtsék a legnagyobb megrázkódtatást okozó cselekedeteket, amelyek az egész nemzetet károsítják, és mindenekelőtt a legszegényebbeket száműzetésbe taszítják.

6. A szíriai, venezuelai és etiópiai konfliktus végéért, hogy az emberi társadalom életét ne használják fel arra, hogy újabb nyomorúságot és káoszt teremtsenek a népekben és a népek között.

7. Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok humanitárius küldetésekért, hogy a humanitárius szolgálat minden úttörője védelem alatt legyen, hogy a Szentlélek inspirálja és irányítsa őket; hogy tartós és előnyös döntések szülessenek mindazok számára, akik traumatikus és fájdalmas távozás után törekednek az újrakezdésre.
 

Ha imádkoztok ezekért a Szándékaimért, hálás leszek nektek, mivel Szívemet felháborítja a világ korrupciója, amelynek Krisztus visszatérésével vége lesz.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Felhívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚ MEGYÉBEN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyen köztetek Jézus mély Békéje, főleg azokon a helyeken, ahol ma háborúkat és konfliktusokat élnek.

Több mint 2000 év után Izrael és Palesztina továbbra is kegyetlenül bántják egymást.

A testvérnemzetek kábultan elveszítik a békét. A szenvedők és az ártatlanok mögött sötét gondolatokat terveznek, amelyek csak a világ legkiszolgáltatottabb és legellenségesebb nemzeteiben keresik és táplálják a fegyverek használatát és értékesítését.

A hatalmas országok gazdaságát mindez sajnos erősíti, a rendetlenség és azok szenvedése által, akik e jelenlegi emberiség túlzott igazságtalanságát szenvedik el.

Mint a Béke Királynője, ma arra kérlek benneteket, hogy buzgón egyesüljetek a világ minden szüksége érdekében; de főleg, hogy csatlakozzatok a Közel-Kelet Békéjéért való imádkozáshoz.

Az ember öntudatlanul fegyverekkel játszik; és ez gyengíti és elrontja a békét, emberi rendeket szabva ki, amelyek bebörtönzik az emberek és a nemzetek szabadságát.

Szeretett Szentföldem borzalmak és vér színhelyévé vált.

Mindazért, amit Fiam az Evangéliumban ránk hagyott, de mindenekelőtt Fájdalmas Kínszenvedésén keresztül; Könyörgöm, gyermekeim, hogy imádkozzatok jól egyesült szándékkal, a közel-keleti Békéért való imádság által, hogy ne jöjjön létre és ne keletkezzen egy harmadik világháború, amely visszafordíthatatlan lenne. Semelyik gyermekem sem ismeri a gonoszt és annak ravaszságát.

Hívlak és elhívlak titeket, mint imádkozó seregeimet. Így imádságos kezeitek szárítják fel a könnyeket Mennyei Anyátok Arcáról, a legártatlanabbak szenvedése és gyötrelme miatt.

Köszönöm, hogy azonnal válaszoltok a hívásomra! Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Május elején a Rózsafüzér imádsága legyen a bevezető és egyben a belső felkészülés az elkövetkező eseményekre.

Vessétek a hiteteket Szeplőtelen Szívembe, egy olyan anyai Szívbe, amely szellemi ajtót nyit valamennyi gyermekem számára, hogy átmehessenek rajta, és beléphessenek a Mennyei Atya Házába.

Ez az az idő, amikor imádkozó katonáim már a szemlélődő állapotban élnek.

Legyen a napi gyakorlat a tükörszív felébresztésének útja bennetek az imádságos szó által, hogy engedélyezzem lelketeknek, hogy megkapja a Mennyből a Megváltás és az Irgalom impulzusait, amelyeket a Mennyei Tükrök nagy belső hálózatában őrzök.

Ez az a nagy pillanat minden egyes szolgám számára, hogy kitágítsa tudatát és aktívan részt vegyen a Mennyei Anyával az Ő nagyméretű közbenjárásaiban az emberiségért és a bolygóért.

Szemlélődni annyit jelent, mint csendben lenni, de azt is jelenti, hogy gyakoroljátok az imaéletet, hogy szívetek áldott befogadója legyen annak a Kegyelemnek, amelyet arra várok, hogy kiáraszthassak az egész emberiségre.

Tükörszívetek felébresztésével érzékenyebbek lesztek a bolygó válságos helyzetére, és tudatotok felemelkedik, hogy szellemileg csatlakozzatok nagy szellemi könyörgő hálózatomhoz, amely a nagy Mennyei Királyságban létezik, ahonnan azért jövök, hogy átadjam nektek Szeretetteljes Szavaimat.

Drága gyermekeim, ismét meghívlak benneteket, hogy gondolataitokat és mindenekelőtt szíveteket helyezzétek a Magasságba, a Mennybe, a Világegyetembe, mert ott fogjátok megtalálni a belső békét.

Köszönöm, hogy jelentkeztetek, hogy részesei lehessetek imádkozó és könyörgő mennyei seregeimnek!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves brazíliai gyermekeim!

Mint Mennyei Édesanyátok, remélem, hogy a Szentatya által mindannyiótokhoz küldött szerény, de mély szavak megvigasztalják a lelketeket és megnyugtatják a szíveteket ebben a nagyon kemény és nehéz pillanatban, amelyen mindannyian keresztülmentek.

Dél-Amerikában Brazília a Mennyei Anya Szíve. Egy olyan Szív, amely belefáradt a gyermekeivel együtt való szenvedésbe és gyötrődésbe, de egy olyan Szív is, amely csendben dolgozik és harcol a lelkek üdvösségéért és megtéréséért.

Drága brazíliai gyermekeim, itt vagyok, és Én vagyok az Anyátok, az az Anya, aki soha sem hagy el benneteket. Arra kérlek mindannyiótokat, hogy fordítsátok tekinteteket Isten felé, és bízzatok Irgalma erejében.

Fiam értetek halt meg, mindannyiótokért. Kimerülten ért el a Keresztig, és beteljesítette ígéretét. Az összes élet, Brazília összes gyermeke boruljon le mindazokért, akik a Törvényen kívülre kerültek, és azokért, akiket igazságtalanul büntetett a világjárvány.

Gyermekeim, ne feledkezzetek meg Szívemről. Szívetek jöjjön be a Szívembe az elkövetkező május hónapban, hogy Isten, az Örök Atya megvigasztaljon benneteket.

Szeretett gyermekeim, nagyobb szükségem van rátok, mint valaha, hogy imádkozzatok. Brazília az ismeretlen Armageddon első lépéseivel néz szembe; de Brazília soha sem fogja elveszíteni belső magját, amely egy napon kicsírázik majd a megváltott, és Krisztusnak, a mi Urunknak átadott szívekben.

Imádkozom értetek. Végigkísérem a mindennapi eseményeiteket. Fogjátok meg a Kezemet, és átadom nektek megbékéltető ölelésemet.

Minden ártatlan és nem ártatlan lélek emelkedjen a Mennybe. Ez az az idő, amikor az összes gyermekem élete maga a Rózsafüzér lesz.

Megáldalak benneteket, és köszönöm, hogy szívből hallgattok Rám.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim! 

Ma, arcra borulva a teljes papi tudattal együtt könyörgök ezért a szenvedő és haldokló bolygóért.

Szeretett gyermekeimmel együtt könyörgöm, hogy lelkük továbbra is a Fény, a Szeretet és a kifürkészhetetlen Irgalom hídjai legyenek, amelyeken keresztül a leginkább rászoruló lelkek elérhetik Fiam Szívét.

Arcra borulva könyörgök Istenhez a bolygó helyzetéért, hogy a nemzetek ne legyenek többé börtönök, amelyekből a lelkek és az emberek nem tudnak többé kiszabadulni és elveszítik a szabadságukat.

Arra kérem az Atyát, hogy a világban élő gyermekeim napról napra jobban és jobban megvédhessék magukat, és hogy megfelelhessenek a bolygó jelenlegi helyzetének, és hogy együtt működhessenek vele. Így ellenségem felhagy azzal, hogy az emberek bizonytalanságát és elkedvetlenedését használja fel uralmának megszerzésére.

Arra kérlek benneteket, jobban, mint valaha, hogy ne felejtsétek el, hogy minden nap hűségesen imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, mert így segítek nektek, és el fogok jönni a friss vízzel teli korsóval, hogy több belső erőtök legyen, hogy folytassátok az átkelést a bolygó eme ismeretlen sivatagján.

Kiáltsatok hittel minden nap. Legyetek Fiam példaképei és tanúi.

Ez az az idő, amikor Krisztus katonáinak készen kell állniuk az ismeretlen szellemi feladatokra, mert a szükség olyan nagy, hogy sok-sok felkészületlen szívnek van szüksége segítségre.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim! 

Világosítson meg benneteket Jézus Feltámadása, és csináljon a tudatotokból átalakult szívet és átváltozott életet Fiam Szeretete által, hogy a bolygó megkapja a szent szellemi amnesztiát, amelyre szüksége van ahhoz, hogy megváltsa magát.

Drága gyermekeim, nyissátok meg magatokat sokkal jobban, hogy Krisztus szent titkai ma kinyilatkoztatások legyenek a tudatotok felébredéséhez és felemelkedéséhez, mert ha szellemileg átalakultok és feltámadtok, és Isten Törekvésévé váltok, akkor a bolygó is átalakul, és az egész emberiség szentté válik az Atyától állandóan érkező elvek és tulajdonságok által.

Ma azt szeretném, ha gyermekeim megértenék, hogy mindannyian egy átmeneti időszak részei, és hogy ennek az átmeneti időszaknak vége lesz, ahogy az életben mindennek vége van.

Ezért, gyermekeim, arra buzdítalak és hívlak benneteket, hogy hagyjatok fel a közömbösséggel, és figyeljetek a szükségletekre, ahogyan Fiam is minden egyes szükségletre odafigyelt.

A szeretet szellemében arra hívlak benneteket, hogy legyen irgalmas a szívetek, egy olyan szív, amely képes mindig igent mondani mindazoknak, akiknek gondoskodásra és megmentésre van szükségük, mert így teszitek meg az első döntő lépéseket a krisztusi Szeretet felé, egy nagyobb Szeretet felé, amely képes arra, hogy mindenkinek megbocsásson.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PASIANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Jézus mély és változatlan Békéje legyen a szívetekben.

Tudom, hogy ez az időszak a legnehezebb minden gyermekem számára, ez a fájdalom és szenvedés ideje.

Arra hívlak benneteket, hogy ezen a Nagyhéten lépjetek be Fiam Szeretetének titkába.

Arra kérlek benneteket, hogy ezen az elkövetkező héten ajánljatok fel mindent úgy, mint szent dolgot, tetteiteket, gondolataitokat és érzéseiteket, valamint az Irgalmasság apró cselekedeteit, hogy Fiamnak legyen hatalma közbenjárni mindenkiért a világ káoszában.

Minden szentté váló gesztus, bármilyen konkrétnak is tűnik, megszenteli az életet, és közelebb viszi Isten országához.

Könyörgöm gyermekeimért, hogy ezen a Nagyhéten Krisztus Vérének ereje által még sok visszafordíthatatlannak tűnő helyzetet enyhíthessen és vegyen fontolóra az Isteni Kegyelem.

Gyermekeim, lelkesen kívánom, hogy mindegyikőtök vegye át Jézus győzelmi kódjait,az erő és a hit azon kódjait, amelyek az Atya Akaratát tükröző tükörré teszik életeteket.

Ebben a zord sivatagban, amelyen az emberiség keresztülhalad, arra hívlak el benneteket, hogy keressétek a békét magatokban, és ne külső eredményeket várjatok.

Tudjátok, hogy éjjel-nappal veletek és értetek imádkozom.

Krisztus rám bízta életeteket a Kereszt lábánál, és ma újra itt vagyok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam nevében meghívlak benneteket, hogy tanuljátok meg elhordozni a saját kereszteteket ezekben az időkben azért, hogy elkísérjétek Őt fájdalmas Kínszenvedésének emlékével, hogy a Krisztus által kiontott Vér ismét megkapja azt az értéket és tiszteletet, amit megérdemel szerte a világon élő összes gyermekemtől.

Így az Úr angyalai elhozzák szolgáló kezükben a jóvátétel szent kelyheit, hogy Fényük kiáradjon e világ szellemi tudatára, hogy a szenvedés enyhüljön és eloszoljon azokból a szívekből, amelyek szenvednek ezen idők következményeitől.

Arra hívlak benneteket, hogy tartsatok ki a hitben és a bizalomban. Arra hívlak benneteket, hogy tudatosan csatlakozzatok Krisztus utolsó apostolainak soraihoz, azokhoz, akik készek lesznek feltétel nélkül szolgálni Őt, és felkészítik az Eljövetelére azokat a lelkeket, amelyek visszavárják.

Drága gyermekeim, legyetek tanúi ennek a pillanatnak, és ne vesztegessétek el. A világ avégső átmeneti időszakban van, és a szeretet győzedelmeskedni fog bennetek és a szenvedő emberiség minden szegletében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Ez az az időszak, amikor életeteknek a megvalósult átalakulás példájává kell válnia. Itt az idő, hogy Fiam üzenetévé váljatok. Itt az ideje, hogy kifejezzétek azt, amire Fiam annyira vágyik.

Amíg ez nem történik meg, addig nem térhet vissza. Szüksége van arra, hogy isteni Ajándékainak pillérei belsőleg megerősödjenek.

Egyszerű szavakkal, drága gyermekeim, Fiamnak szüksége van arra, hogy már most más emberek legyetek, és hogy a lelketek, és ne a személyiségetek uralkodjon.

Anyaként mindannyiótokért imádkozom, hogy minden egyes nap sikerüljön kilépnetek önmagatokból és hogy elfoglaljátok azt a helyet, amelyet Fiam már hitbeli utatok kezdetén jelzett nektek.

Gyermekeim, itt az ideje, hogy szeretettel fogadjátok a fájdalmas bolygói helyzetet, hogy hűséges béketeremtők legyetek, és hogy megvédjétek önmagatoktól és másoktól a Hierarchia Szavát.

Drága gyermekeim, ily módon a végidők apostolai lesztek, tükrözni fogjátok mindazt, amit Fiam elvár az átalakulásotok útjának kezdetétől fogva.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Drága és szeretett gyermekeim!

Ebben a megváltó nagyböjtben érzékenyüljön el szívetek a világ rideg valóságára, hogy azok, akiknek mindenük megvan, és sokszor elpazarolják azt, amijük van, imádkozzanak és könyörögjenek azokért, akik a legjobban szenvednek és akiknek semmijük sincs.

Tudatos imáitok által ébresszétek fel a világban az emberi testvériség krisztusi szellemét, hogy az összes ember érzékelje, hogy az emberiség újjáépítésének útját egyetlen nagy egyetemes családként együtt kell megtenni.

Drága gyermekeim, azt kérem, hogy a testvéri szeretet érzése mélyüljön el mindannyiótok életében, hogy felismerjétek Fiam Arcát azokon keresztül, akik ebben az időben átkelnek a tudat sivatagán, és megtapasztalják a találkozást saját belső valóságukkal.

Felhívlak benneteket, hogy érzékenyüljetek el, hogy ne a közömbösség uralkodjon rajtatok és határozza meg az egész emberiség következő lépéseit, hanem az emberi testvériségen keresztül tisztítsátok meg elképzeléseiteket és elveiteket a bolygó javára.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra. 

Megáldalak benneteket. 

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim! 

A nyomorúság idején bátornak és kitartónak kell lennetek, hogy Fiam mellett legyetek.

Az Ő irgalmas és igazságos Jelenléte megismerteti veletek mindazt, aminek meg kell halnia, hogy ez ne változtassa meg életetek szellemi fejlődését.

Fiam oldalán lenni azt jelenti, hogy kiüresítitek a tudatotokat, és olyannak látjátok magatokat, amilyenek vagytok, mindannyian, anélkül, hogy félnétek attól, hogy megismerjétek létezésetek igazságát.

Fiamnak arra van szüksége, hogy napról napra üresebbek legyetek; alázatosnak kell lennetek, hogy megváltó Szeretete által Krisztus életének megbízható hordozóivá tegyen benneteket.

Így, gyermekeim, tudatotok valóban átalakul. Így megnyitjátok majd az ajtókat a világ és az egész emberiség előtt, hogy az Ő Irgalma és Szíve munkálkodhasson.

Szüksége van arra, hogy társai döntsenek; hogy többé ne szennyezzék be lábukat e világ tisztátalan szennyével; hogy felismerjék a megváltás útját, hogy egy napon Isten méltó gyermekeinek nevezhessék őket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim,

Ez Fiam apostolainak az ideje, ez éretté válásuknak ideje, ez a Krisztus Akaratának megvalósítására irányuló cselekedeteik ideje.

Azok a Fiam apostolai, akik előkészítik az érkezését az emberiség legkritikusabb pillanatában.

Legyetek elszánt apostolok, nyitottak arra, hogy szembenézzetek ezen idők kihívásaival.

Én, mint az apostolok Anyja, arra hívlak titeket, hogy lépjetek fel még egy lépést ezen a létrán, amely arra késztet benneteket, hogy vállaljátok azokat a felelősségeket, amelyeket a Fiam elvár mindegyikőtöktől.

Gyermekeim, nem anyagi felelősségről beszélek, hanem a Fiam iránti lelki elkötelezettségről, hogy segítsetek Neki hordozni a jelen idő nehéz keresztjét, mert a kereszt súlya meghaladja  azok erejét, akik szívből rendelkezésre állnak, hogy  Krisztussal, a ti Mesteretekkel és Uratokkal együtt vigyék azt.

Ebben az időben erősödjenek meg Fiam apostolai, és határozzák is el magukat.

Sok szükséglet van, de ezek közül az egyik, a legfontosabb, hogy a lelkeknek szükségük van szeretetre és megbocsátásra.

Az idők végének apostolai legyenek nyitottak, és vállalják el azt, ami nem állt szándékukban. Tegyék ezt a Szeretet és az Irgalom cselekedeteként, hogy Krisztus minden apostola felfedezhesse saját magában Isten szeretetének univerzumát, hogy Fiam számára való teljes átadásuknak rejtélye kiderülhessen az egész világ számára.

   Köszönöm, hogy válaszoltatok a felhívásomra!

   Áld titeket

   Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Tudom, hogy időnként belefáradtok az előrehaladásba, de arra kérlek benneteket, hogy ne álljatok meg, mert az emberiség nagy pillanata még nem érkezett el, és most van az, hogy szeretett Fiam iránti szeretetből és szolgálatból megtegyétek a legnagyobb erőfeszítést, azt az erőfeszítést, amit eddig nem tettetek meg.

Ez a kiszámíthatatlanság ideje. Ezért, szeretett gyermekeim, a Szentlélek lehelete világítson meg benneteket, és adjon nektek kitartást és erőt, hogy képesek legyetek arra, hogy átmenjetek a szeretet krisztusi próbáján.

Ahogyan Fiamat teljesen magára hagyták és elhagyták emberségében a Kereszten, most, drága gyermekeim, a ti emberségetek is magára marad, hogy megtanuljatok bízni abban, amiben a Mennyei Atyának szüksége van rátok.

Felébresztem bennetek a bátorság szellemét, de arra is ösztönözlek benneteket, hogy ébresszétek fel a hálaadásotokat.

Ez az a régóta várt pillanat, hogy megéljétek azt, amit oly sok éven át hallottatok tőlünk, amelyet oly sok odaadással és felajánlással adtunk át nektek, mint Jézus, Mária és Szent József Szentséges Szíve.

Nem lesz más út vagy forma a bolygónak e döntő pillanatában, csak a megtérés és az elért belső megváltás tanúságtétele.

Mire vártok?

Ez Fiam utolsó apostolainak ideje, itt az ideje, hogy lezárjuk a szenvedés ciklusát, hogy elkezdjük a megújult remény ciklusát, amely erőfeszítéssel, szeretettel és sok odaadással fog megvalósulni.

A bolygó megpróbáltatásának a vége az átadásotoktól és az Istennel való egyesülésetektől függ.

A Mennyei Világegyetemnek mindene megvan ahhoz, hogy segíteni tudjon nektek, az égre kell tekintenetek és kérnetek kell, nem megszállottsággal, hanem szigorúsággal és emberi testvériséggel.

Éjjel-nappal imádkozom értetek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT