SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, MADRIDBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Finnország Nagyasszonyának a lábnyomai, mint a Fény lábnyomai, kezdik megjelölni a belső ösvényeket, hogy misszionárius gyermekeim eligazodjanak ezen a következő Béke Zarándoklaton. Ugyanez fog csodálatos módon megtörténni Lengyelországban, Svájcban és Franciaországban is, ez utóbbi országnak nagy szüksége van a szeretetre és a megváltásra.

Drága gyermekeim, ma Finnország Szűzanyja először mutatkozik be nektek ezzel az Arccal, hogy belsőleg kövessétek Finnország Anyját ebben a fontos feladatban, amely szellemileg megpróbálja enyhíteni az igazságtalanságot és a béke hiányát a testvérnemzetek között, amelyeket ma konfliktus, gyűlölet és háború oszt meg.

Finnország Nagyasszonya a gonosz elé áll, hogy egy magasztos lélegzetvétellel eloszlassa a hódítás és a hatalom eszméit ártatlan lelkek milliói felett. Ti pedig kísérjetek el Engem bátorsággal és hittel, Finnország Angyalával együtt, Hellem El-lel együtt, hogy Portugália Angyalával együtt beavatkozzatok aLegszentebb Anya parancsára.

De mindez nem a konfrontáció vagy a szellemi harcok révén fog megtörténni, hanem Krisztus Drága Vére nevében vissza fogja adni a hála kis magvát, amelyet a konfliktusban álló országok elvesztettek, mert eltértek attól, ami alapvetően fontos és sürgős volt.

Ezért egyes nemzetek angyalainak kifürkészhetetlen jelenlétén keresztül Mennyei Anyátok, mint Finnország Nagyasszonya, újra felszínre hozza azokat az eredeti értékeket, amelyek az északi országok részét képezték, és így tovább.

Arra kérlek benneteket, hogy nyitott és üres szívvel induljatok el erre a zarándokútra, mert nemcsak ti, hanem a Hierarchia is kapcsolatba kerül egy olyan örökséggel, amely még nem tárult fel a világ előtt.

Ezért a Finnország Nagyasszonya úgy mutatja be magát, mint azoknak az értékeknek az első őrzője, amelyek a bolygó északi részének legősibb népeit a Harcos Vonal képviselőivé tették.

Tudatosan imádkozzunk azért, hogy ennek a zarándoklatnak minden egyes lépése hasznos legyen, nemcsak Finnország, hanem az egész világ számára is.

Köszönöm mindazoknak, akik ismét bíztak a kéréseinkben, és lehetővé tették ezt a meghosszabbított és szükséges zarándokutat.

Szeretlek benneteket és kiállok mellettetek:

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Finnország Nagyasszonya
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma az Irgalmasság Anyjaként és Fiam Irgalmasságának végtelen óceánja előtt összegyűjtöm a szívekből a Krisztushoz intézett felajánlásokat és imákat, hogy ebben az időben az emberi nyomorúságot Irgalommá és Könyörületességgé változtassa.

Gyermekeim, ezért mindegyikőtök élete és szelleme ismét az Isteni Irgalmasság küszöbe előtt áll, és várja, hogy az Engesztelés törvénye cselekedjen az emberiségben a világ oly sok eseményével szemben.

Legyen a lelketek Fiam Szeretetének és kifürkészhetetlen Irgalmának tárháza.

Legyenek irgalmasak tetteitek, gesztusaitok és cselekedeteitek, hogy a mai kor civilizációja újra kapcsolatba kerüljön a Szeretet-Bölcsesség lényegével, hogy a gonoszság, a gyűlölet, a bosszú és a büntetlenség feloldódjon az emberi szívekben, és hogy az összes gyermekem emlékezzen arra, hogy visszatérhet Istenhez és hogy belsőleg megismerheti Őt a csend és a könyörgő ima mélységeiben.

Drága gyermekek, szükséges, hogy a világ megismerje az Isteni Irgalmasságot, szükséges, hogy mindenki gyakorlatba tegye és átélje; mert amíg nincsenek irgalmas lelkek, addig nem lesz béke a világban, nem szűnik meg a háború.

Az irgalom az üdvösség ajtaja, amelyet Fiam nyitott meg az Ő Oldalán, ahol a Víz és a Vér folyama a kiengesztelés és a megbocsátás misztériumai azok számára, akik átadják magukat Jézus Szeretetének.

Gyermekeim, legyen az Irgalmasság a remény és a béke hirdetője a sebzett világ számára.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTÉBEN, A SZENT ÉG FÉNY-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Boldog vagyok, hogy újra találkozhatok hűséges és szeretett gyermekeimmel, ebben a Szent  Kék Égben, ahol sok élményben volt részetek, gyermekeim. Sötét éjszakákat kereszteztetek, megéltétek és megosztottátok egymással az öröm pillanatait, és ma itt vagytok Velem, hűségben és szeretetben.

Szeretném, ha tudnátok, hogy az eljövendő idők nem lesznek jók, de ha a lelkek szívből megtérnek és hittel adják át magukat a Szeplőtelen Szívnek, mindent el lehetne kerülni.

Most, hogy a lábatok belefáradt ebbe az útba és ebbe az özvénybe, újuljatok meg.

Itt vagyok, és Én vagyok az Anyátok, az az Anya, Aki soha sem hagy el benneteket, az az Anya, Aki mindig befogad, és megadja nektek azt a Békét, amelyre az egész világnak annyira szüksége van.

Örüljetek, mert azért vagyok itt, hogy ismét megadjam nektek Kegyelmemet, hogy megadjam nektek Isten Megbocsátását és életetek megújulását ebben a végleges ciklusban, amelyben az erőfeszítés lesz a nagy mesterkulcs minden kulcs között; az a kulcs, amely megnyitja az ajtót Isten Irgalmasságának alászállása előtt.

Ezért gyermekeim, táguljon ki elmétek, nyíljon meg szívetek sokkal jobban, mint amennyire nyitva van, hogy az önmagukat elkötelezett tudatok ide érkezhessenek, amint azt az Örök Atya Törekvése előre látja.

Minden, amit az idők során megtanultatok, erre a pillanatra szolgál, gyermekeim, erre a végső órára, amelyben meg kell tanulnotok feláldozni magatokat Isten és Fiam Szeretetéért; mert Ő soha sem ad nektek nehezebb keresztet annál, amit képesek vagytok elhordozni.

Átadja nektek a megszabadulás és a megváltás keresztjét ugyanúgy, ahogy Ő hordozta azt bátran sok idővel ezelőtt mindannyiótokért. Ezért továbbra is vegyetek részt ebben az Istenhez és Szeplőtelen Szívemhez való hűségben.

Mindig hálás vagyok az ezen a helyen felajánlott csatornáért, a Imádságos Virrasztásért és az Imádásért.

Gyermekeim, itt az ideje, hogy újjáépítsük ennek az emberiségnek a szellemi alapjait, Fiam Eucharisztikus Teste imádatának ezen fontos gyakorlatán keresztül, mert amíg ez meg nem történik, tudjátok, hogy a lelkek továbbra is elvesznek; és az a vágyam, hogy mindenkit Istenhez vigyek, nemcsak azokat, akiket nem ismertek, hanem a családotokat, a szeretteiteket is, mindazokat, akik közel állnak az életetekhez.

Mindenkinek ismernie kell Isten Irgalmát. És ez a Titok feltárult és átadásra került a Kereszten Fiam kiontott Vére által, minden cseppben, amelyet a világért ontott.

Ma, Kegyelmem elhozza nektek Krisztus Vére Kódjait erre a megújulásra, hogy az elmúlt években átélt dolgok után tudatotok meggyógyuljon és megújuljon, éretten és lelkesedéssel vállalhassa azt a keresztet, amelyet Fiam ad át nektek az emberiség és a bolygó szeretetéért.

És ezentúl Gyermekeim, Mennyei Édesanyátok már teljesen tud arról, amit meg fogtok tenni azért, hogy október 13-án fogadhassatok Engem, mert már megtanultatok szolgálni és adakozni.

Azt akarom, hogy Oltárom lábánál, amelyet felajánlásként Szeplőtelen Szívemnek emeltek, ne csak azok a virágok legyenek, amelyeket mindig a Lábam elé tesztek, hanem hogy a ti életetek legyen ezekben a napokban és az eljövendő időkben a megtérésnek, a megbocsátásnak, a szeretetnek és a megváltásnak azok a gyönyörű virágai, amelyeket saját Kezemmel leszedhetek, hogy átadjam őket Istennek, és megerősítsem, hogy Fiam Terve ezen a világon lehetséges.

Ma a palástommal átölelem mindazokat, akiknek szükségük van rá. Ma a Mellkasomra helyezem mindazokat, akiknek érezniük kell Szívem dobbanását, hogy emlékezzenek arra, hogy a Vigasztaló Anya és Társmegváltó mindig itt van, Szellemben és Istenségben.

Örüljetek, mert a fogság vége közeledik nemcsak a ti számotokra, hanem az egész világ számára is; mert amikor Fiam visszatér, mindent megújít és átalakít a szenvedésében, halálában és feltámadásában elért érdemei által.

Támadjon fel szellemileg a lelketek ezen a napon Isten Szeretete alatt, a Szentlélek Anyjának Jelenléte alatt, és ajánljátok fel Istennek a legjobbat, amit adhattok neki, bármilyen csekélynek is tűnik, legyen igaz és őszinte; mert a kis dolgokban munkálkodik Isten, és nem a nagyokban, olyan lelkek és szívek által, amelyek megnyílnak az Ő Vigasztaló Szeretetére.

És így, ahogy tettem ezekben az utolsó napokban, ezekben az utolsó hetekben, a drága gyermekeimmel való újra találkozás ezen különleges zarándoklatán, ismét felajánlom nektek a Kenet Szentségét, hogy Emmánuel keresztje megszenteljen benneteket, hogy megvédjen, meggyógyítson és elkísérjen benneteket a megújulás és a bolygó ezen részén lévő Szellemi Fény-Központ Célja alapjainak az újra való lerakása új időszakában.

Gyermekeim, ne féljetek a kereszttől, Én itt vagyok, és Én vagyok a ti Édesanyátok, az egész emberiség és a bolygó Anyja. Ne feledjétek, hogy itt belső erőt találok azokban, akik imádnak, imádkoznak, virrasztanak és szolgálják Istent.

Nem csak a Fiam keres pihenőhelyet és a megújulás helyét, hanem a Mennyei Anyátok is
keresi ezt a helyet azokban a szívekben, amelyek Isten munkáját szolgálják ezen a bolygón.

Tegyétek a Lábam elé szándékaitokat szívetek csendjében, hogy elvigyem őket Istenhez.
Imádkozzatok, és ne hagyjátok abba a ti védelmetekre és családotok védelmére. Csatlakozzatok Istenhez az imán keresztül.

Tegyünk ajánlatot Istennek, Szívetek legmélyéről, ebben a pillanatban.

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

Köszönöm nektek, hogy azonnal válaszoltatok hívásomra, mert amikor ez megtörténik, gyermekeim, az emberiség abbahagyja a szenvedést.

És most menjünk Krisztus Oltárának lábához, ti, mint társai és apostolai, és ne csak a kenyeret és a bort ajánljuk fel, hogy Krisztus Testévé és Vérévé váljanak, hanem a ti szíveteket is, hogy ez a megújulás eljöjjön életetekre és családotokra a Szentlélek áldása által.

Legyetek Békében.

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem!

Ma a Karomba helyezlek benneteket, hogy Krisztus Szent Lepelébe burkolva lényetek helyreálljon a Megváltó erőteljes kódjai által.

Engedd, hogy Szeretett és Segítőkész Mennyei Anyád beburkoljon téged Krisztus Szent Lepelébe, hogy Fiamhoz, Jézushoz hasonlóan tudatod minden sejtje és atomja megtisztuljon, átalakuljon és helyreálljon Krisztus Isteni Vérének értékes Kódjai által.

Ma elhozom neked és minden gyermekemnek a Megváltó Szent Lepelét, hogy ne csak a lelkek gyógyuljanak meg ezen idők összes agressziótól, hanem azért is, hogy minden emberi szív higgyen Fiam, Jézus szellemi és gyógyító erejében.

Ma beburkollak benneteket Krisztus Szent Lepelébe, ahogyan alázatos és Csendes Anyátok tette Fiával a sírban.

Azt akarom, hogy tudatod minden része higgyen a Feltámadás erejében, hogy az emberiség megválthassa magát.

Fiamhoz, Jézushoz hasonlóan, szemléld magad Krisztus Szent Lepelébe burkolva, hogy ne csak a lényed gyógyuljon meg mélyen, hanem hogy az egész emberiség meggyógyuljon, megtapasztalva saját magában Krisztus Vére Kódjait.

Itt az ideje az egész emberi faj helyreállításának; itt az ideje a gyógyulásnak, hogy Fiam Szeretete mindenkiben megtestesüljön, hogy az Ő Isteni Szeretete győzedelmeskedjen.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam nevében meghívlak benneteket, hogy tanuljátok meg elhordozni a saját kereszteteket ezekben az időkben azért, hogy elkísérjétek Őt fájdalmas Kínszenvedésének emlékével, hogy a Krisztus által kiontott Vér ismét megkapja azt az értéket és tiszteletet, amit megérdemel szerte a világon élő összes gyermekemtől.

Így az Úr angyalai elhozzák szolgáló kezükben a jóvátétel szent kelyheit, hogy Fényük kiáradjon e világ szellemi tudatára, hogy a szenvedés enyhüljön és eloszoljon azokból a szívekből, amelyek szenvednek ezen idők következményeitől.

Arra hívlak benneteket, hogy tartsatok ki a hitben és a bizalomban. Arra hívlak benneteket, hogy tudatosan csatlakozzatok Krisztus utolsó apostolainak soraihoz, azokhoz, akik készek lesznek feltétel nélkül szolgálni Őt, és felkészítik az Eljövetelére azokat a lelkeket, amelyek visszavárják.

Drága gyermekeim, legyetek tanúi ennek a pillanatnak, és ne vesztegessétek el. A világ avégső átmeneti időszakban van, és a szeretet győzedelmeskedni fog bennetek és a szenvedő emberiség minden szegletében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem:

Hagyd, hogy Fiam szenvedésének sugarai  meggyógyítsanak téged.

Hagyd, hogy a Vér, amely fáradhatatlanul ömlik Szívéből, teljesen megtisztítson téged, és megnyugtassa lelkedet.

Hagyd, hogy az Eucharisztikus Szívéből kiáradó Fény új ajándékokkal táplálja a lelkedet, hogy azok az Úr szolgálatában legyenek.

Hagyd, hogy Fiam Keresztjének szellemi győzelme megszabadítson téged minden balsorstól, hogy erőt meríthess a továbbhaladáshoz.

Hagyd, hogy az alázatos Szavaiból származó bölcsesség által minden pillanatban felismerd Isten Szeretetét.

Tisztítsd meg szívedet saját magadtól, és add át magad bizalommal Fiam szenvedésének kimeríthetetlen rejtélyeiben bízva. Így megérted majd az életnek, a cél elérésében és a küldetésben rejlő valódi jelentését.

Hagyd, hogy a Fiam Szívéből áradó béke elárassza belső lényedet, hogy megtanulhasd, hogyan válhatsz az ő Békéjének és Szavának nagykövetévé a világban.

Csak hagyd, hogy Fiam minden egyes rejtélye  eltöltsön téged, hogy a saját magadról való lemondás folytán elérd azokat a célokat, amelyeket Krisztus kitűz számodra életed során.

Ismerj fel minden pillanatot, mint nagyszerű lehetőséget az odaadás és a szolgálat gyakorlására, hogy a Megváltó Terve megvalósuljon benned és a világban.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Hagyd, hogy nyomorúságod Irgalommá alakuljon át.

Fiam Vérének szellemi hatalma távolítsa el tudatod szennyeződéseit, hogy Szent Szíve Isteni Fénye mély tereket találjon, hogy belépjen és átalakítsa azokat.

A nyomorúságok a bűnök, a hibák, a közömbösség felhalmozott maradványai.

Hagyd, hogy Krisztus vizének megváltó Kegyelme lemosson és megtisztítson, mert ahhoz, hogy valami új költözzön beléd, el kell távolítani a régi dolgokat.

Ebben a pillanatban a lényed és a tudatod átadásának küszöbén állsz.

Engedd, hogy Fiam átalakító és irgalmas impulzusa megváltsa a lényedet, és új edényt csináljon belőled.

Hagyd, hogy a végtelen Irgalom végérvényesen megszenteljen, és azzá tegyen, amely Isten törekvése a lényed számára.

Azért vagyok melletted, hogy elkísérjelek. Ez egy nagyszerű alkalom erre. Legyen a hited rendíthetetlen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A megoldás ez: idejében forduljon szívetek állandóan Isten Szíve felé; Ily módon mondjátok a Mennyeknek, hogy továbbra is törekedtek arra, hogy megkapjátok a szükséges Kegyelmet ahhoz, hogy életetek a megváltás és a megszentelődés útján maradjon.

A Fiammal és Isteni Irgalmával való nélkülözhetetlen egyesülésedben, Szíve Vére és Vize sok hibát és ellenséges magatartást fog feloldani, amelyekben a világ továbbra is él, mivel egyre inkább eltávolodik Istentől azért, hogy kielégítse emberi örömeit.

Ez az utolsó alkalom, amikor a Mennyei Atya figyelmet fordít gyermekei imáira és könyörgésére. Eljött az idő, hogy az emberiség lehajtsa a fejét a földre azelőtt, ami eljövendő, hogy bocsánatot kérjen, és valóban bűnbocsánatot tartson.

Arra kérlek titeket, gyermekeim, hogy tartsátok ezt szem előtt. Most a lehetőségek egyediek, és nem fognak megismétlődni, mert már az utolsók.

Végülis a Kegyelem meg fog adatni a világnak, hogy sok lélek elhagyja a káoszt, amelyben él, és belépjen a béke világegyetemébe.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonkettedik vers

Erőteljes és legyőzhetetlen Asszony,
taposd el a Lábaddal azt,
ami fájdalmat és sötétséget okoz.

Az erőteljes sugarakon keresztül,
amelyeket legtisztább Szíved áraszt,
szabadíts meg minket a veszedelemtől.

Szakítsd el tudatunkban
az illúzió láncait.

Vágd el fénykardoddal a köteléket a gonosszal,
hogy Krisztus Vérének ereje által,
amely kiömlött a Föld felszínére,
a lelkek újra támadjanak fel
és így megtalálják Krisztus Lábnyomait.

A világ hatalmas Anyja,
A Fény és a Bölcsesség Mennyei Tükre,
Vezess minket szabadságunk nagy kapujához,
hogy megválthassuk magunkat,
amint azt a Szent Ige jelzi.

Krisztus apostolai akarunk lenni,
és arra törekszünk,
hogy Misztikus Testének alapvető része legyünk;
így képesek leszünk arra, hogy képviseljük Őt ebben a világban,
fenn fogjuk tudni tartani felelősséggel és ragaszkodással
a Megváltás Művét és az Isteni Irgalmasságot;
Krisztus nagy Tervét a bolygón.

A Fény Anyja,
tudatosíts bennünk minden lépést,
amelyet Fiad felé teszünk.

Anyánk,
tegyél méltóvá bennünket
Istennek a világ iránti szeretetére.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁGBAN A NÜNBERGBŐL KÖLN FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szeretett Jézus, mindenek előtt kérlek,
szabadíts meg engem a vágyak láncaitól és köteleitől,
hogy emberileg teljesen megtisztuljak.

Tested és Véred által
érhessem el sejtjeim és testem szellemi célokra irányulását.

Hadd legyek kristálytiszta Kezeid között,
hogy Te, Uram,
használhassad szent tükörként
tudatomat,
és Szíved minden atribútuma
áradjon ki az emberiség összes lelkére.

A világ ismerje meg Szíved Szeretetét
életem és egész tudatom feláldozása által.

Ezért, Uram, add, hogy hűségesen részt vegyek  
Szentségeidben,
hogy bennük
okot találjak arra, hogy életem
minden nap szentebb és felemelkedettebb legyen.

Kedves Jézus, távolítsd el tudatomból
azokat az alacsony ösztönerőket, amelyek uralni akarnak engem és kormányozzák életemet,
mert én csak arra várakozom, hogy Isteni Világosságod
megjelenjen lényem legmélyebb tereiben és sarkaiban,
hogy felfedd előttem a tudat igazi valóságát, és hogy mindent át tudjak alakítani, állandó felajánlásként.

Odaszentelésemet és megadásomat
tedd hasonlóvá az apostolokéhoz.

Add, Uram, hogy még az apró részletekben is
meg tudjam mutatni Neked,
testvéreimen keresztül,
hogy hogyan és mennyire szeretlek Téged.

Ne tűnjön ez úgy,
mint dicsekvés,
vagy mintha csillogtatni akarnám azt mások előtt.

Üresíts meg engem teljesen, Isteni Jézus,
hogy mindenben szolgálni tudjalak Téged.
De add meg nekem azt a kegyelmet, hogy személytelenül és csendesen szolgáljalak Téged,
hogy hagyjam, hogy a többi szív korábban találkozzon Veled, mint én,
és hogy én csupán Értékeidnek és Terveidnek a példája legyek.

Áldott Jézus,
Te alakítsd át mindazt, amit nekem nem sikerül átalakítanom,
és vezess engem, hogy teljes bizalommal és önátadással
menjek Melletted.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Úr elhozta a világnak azt a lehetőséget, hogy az Eucharisztia által egyesüljön Istennel, kiengesztelődésben és szeretetben.

Így történt, hogy Fiam kiontotta Isteni Vérét, hogy megbékítse az Isteni Igazságosság erejét, amely abban az időben lesúlytott volna a világra.

Az Úr önmagát adta, mint Személyt és mint Tudatot, hogy minden lélek megkapja a Kegyelmet, hogy megtalálja az utat a Világossághoz.

Ezért minden egyes önátadással, amit Jézus abban az időben tett, meghódította annak lehetőségét, hogy még több léleknek megadja azt a lehetőséget, hogy megszabaduljon a mélységből.

Ezért kérte az Örökkévaló Atya Fia teljes önátadásának megvalósítását, hogy a Megváltás Terve beteljesedhessen az emberiségben, hogy az emberi tudat idővel folytathassa a fejlődését.

Ezért olyan hatalmas és ugyanakkor isteni az Eucharisztia titka, mert teljesen tele van Jézuslegnagyobb Szeretetével, amelyet a legbűnösebb lelkek felé fejez ki, és ezt az Ő Fájdalmas Kínszenvedése tette lehetővé.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, SZENTLÉLEK MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Adjátok meg magatokat Nekem, és túlélitek ezt az időt.

Megmostalak benneteket a Vizemmel, hogy megtisztítsalak benneteket. Megszárítottalak benneteket a Palástommal, hogy megvédjelek benneteket.

Meggyógyítottam a sebeiteket a Vérem által, és mindannyian tanúi voltatok a szívetekbe való bölcs Visszatérésemnek.

Légy tele a Fényemmel. Táplálkozzál a Szellemem által és maradj távol a gonosztól, amely csak ártani akar neked.

Ne nyiss ajtót az ellenségnek, de tárt karokkal várj Rám, amikor meglátogatlak.

Támaszkodj a Bizalmamra, hiszen már tudod, hogy nem fogok csalódást okozni. Hagyd, hogy Isteni Tüzem átjárja a  szerkezeteidet, hogy most megszülethessen az új megváltott lény.

Mire vársz, hogy átadd magad Fényemnek, és Krisztusi Energiám részecskéje lehess?

Mielőtt belépnél a Királyságomba, sokkal jobban ki kell ürítened magad, mint gondolnád. De legyen hited és reményed, sohasem foglak elengedni téged. Elkísérlek téged a végsőkig, amikor valóban engedélyt adsz nekem erre.

Életajánlatként hagyom rád a Szívemet. Bárcsak mindenki úgy hallgatna Rám, ahogy egykor te hallgattál Rám.

Itt az ideje a lakóhely előkészítésének. Itt az ideje, hogy egyesülj Velem, ahelyett, hogy eltávolodnál Tőlem.

Atyám mindent neked adott, és Én is mindent neked adok. Ezért bízz abban, ami benned történik. Ne érezd magad egyedül vagy elhagyatottnak, mert a pásztor soha sem hagyja el drága juhait.

Gyere és maradj az ölemben, így méltó leszel arra, hogy Isten Fiának nevezzenek. Miközben arra várok, hogy bejöjj a Szívembe, és részemmé válj, nem hagyom abba, hogy elmondjam neked azt, hogy vissza kell térned Hozzám.

Érted vagyok itt, és semmi másért, ahogyan minden lélekért és esszenciáért, amelyet Jóságos Atyám megfogant.

Én vagyok életed és sorsod őrzője.

Én vagyok az a tökéletes Küszöb, amelyet át kell lépned, hogy az ismeretlen felé irányítsd a lépéseidet.

Valami számodra ismeretlent akarok csinálni belőled. Azt akarom, hogy hagyd, hogy folytassan a munkámat veled, mert a létezésedre vonatkozó terveim mélyebbek és igazabbak, mint képzelnéd.

Gyónjál Velem, és ne hagyd ki azt a lehetőséget, hogy megújulj a szívedben lévő Jelenlétem által.

Elfogadsz olyannak, amilyen Vagyok?

Ki kockáztatja meg a személyiségének az eltörlését, hogy az Én részem legyen?

Ki fog örömmel és dicsőségben várni Visszatérésemre?

Most lélekben jövök, hogy meglátogassalak, de dicsőségben jövök majd, hogy emlékezz arra, hogy Ki Vagyok.

Csak abban reménykedem, hogy Kezemben Irgalmasságom által megtisztított eszközök lesztek. Csak a végső igenedre várok.

Most pedig hallgasd meg azt, amit mondok egyenesen a szívednek: "Kicsi gyermekem, kard nélküli imádkozó katonám, nyugodj meg parancsnokod karjaiban, hogy láthasd, hogy lásd, hogy hogyan bukkan fel a szeretet lángja a belső világegyetemedben az eljövendő hajnalban, az emberiség feltámadásának dicsőséges lángja."

Megáldalak benneteket az által a dicsőség által, amely áthat és megszentel benneteket.

Köszönöm, hogy az ima által meglátogatjátok Szent Szívemet.

A Megdicsőült Krisztus
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT