SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az emberiség meggyógyulását akkor lehet elérni, ha a lelkek valóban megbocsátanak, harag és bűntudat nélkül. Ezek a nem evolúciós érzések azok, amelyek megállítják a Gyógyulás Törvényének alászállását az emberiségben.

Ahhoz, hogy ez a régóta várt gyógyulás bekövetkezzen a tudatban, meg kell bocsátani, majd ki kell békülni.

A rossz érzések is akadályozzák a gyógyulás törvényének teljesítését. Ezért törekedjetek alázatos és tiszta szívre, hogy rajtatok keresztül a bolygó is meggyógyulhasson szellemi betegségéből.

Jelenleg nagyon sok betegség oka a gyógyulás áramával való egyesülés hiánya, ami a lét lényegének életétől való mélységes elszakadás miatt következik be. Ez nemcsak az előbb-utóbb depresszióba torkolló ürességet, hanem a test betegségét is elősegíti.

Emiatt legyen ennek az emberiségnek a gyógyulása a másik szolgálatának örömében, az embertársak iránti testvériségben, sőt a megsértett Élővilág iránti testvériségben is, amely a Gyógyítás Törvényének tiszta és  ismeretlen kisugárzása.

Tanuljátok meg, hogy belsőleg meggyógyuljatok a megbékélés által, hogy a várva várt gyógyulás a testben, a lélekben és a szellemben is bekövetkezzen.

Törekedjetek arra, hogy meggyógyítsátok azt, amit még nem bocsátottatok meg, törekedjetek arra, hogy szeressétek azt, amit még mindig elutasítotok, mert végül csak a gyógyító szeretet fog győzedelmeskedni a formákon és hiedelmeken túl.

A technika nem a gyógyulás útja, hanem a szeretet, amellyel magunkat másoknak adjuk, mert az adományban van a lény felszabadulása.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma a Kezemben hozom Isten Akaratának Szent Jogarát, hogy lerakjam Brazília tudatában és lelkében; hogy ez az ország minden lakóján keresztül teljesítse nemzetének szellemi célját, amely az Új Föld megjelenésének a kifejezése és tükrözése.

Gyermekeim, ezért Isten és szeretett Fiam elküldenek Engem az Isteni Cél Jogarával, hogy ennek az országnak a lelkei ne veszítsék el a bolygó ezen része szellemi és mélységes megvalósításának az útmutatásait és az útját.

A Nap fiának Brazíliában kell feltűnnie és újra megjelennie valamennyi angyali seregével együtt, akik Szent Mihály Arkangyal védelme alatt legyőzik a gonosz jelképét, hogy az összes brazíliai gyermek és Dél-Amerika valamennyi képviselője megkapja a Felszabadulás, a Gyógyulás és a Megbocsátás Sugarát.

Emiatt, Gyermekeim, ezentúl, mint Brazília Anyja és védőszentje, imádkozom, hogy felkészítselek benneteket, hogy ismét Fiam felé vezesselek benneteket; mert Ő a ti megváltásotok ösvénye, Ő az Élet mindegyikőtök számára, ahogy Krisztus az Igazság és a legyőzhetetlen Fény azok számára, akik az Ő Szent Nyomdokait követik.

Itt vagyok, mert innen származom, ebből a népből származom. Én vagyok a Fekete Madonna, az összes egyszerű és szerény ember Anyja. Én vagyok ennek az áldott országnak a Csillaga.

Továbbra is imádkozzatok Velem együtt szeretettel, hittel és reménnyel, amíg látjátok, hogy Isten Fia visszatér a legkevésbé várt órában, és leül a Fügefa alá, hogy szétossza és megossza az Örök Élet Kenyerét.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPOKBAN, SAINT- BONNET-EN-CHAMPSAURBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

1961 után Mennyei Édesanyátok a garabandali Carmen Szűzön keresztül jött a világba, különösen az Egyházhoz intézett Üzenetével, hogy mindazoknak, akik azt alkotják, legyen ideje megváltozni és helyrejönni.

De bár Édesanyátok Garabandal látnokai révén nagyon világos és közvetlen volt Szent Mihály Arkangyal segítsége által, Garabandal Üzenetét nem fogadták be és nem tisztelték; ugyanez történt La Salette-ben is.

Most, annak ellenére, hogy az emberiséget megosztják a háborúk, a természeti katasztrófák; hogy az emberiség közömbös és bizonyos esetekben érzéketlen; hogy az emberiség egy összeomlott és traumatizált bolygó kihívásával néz szembe; a garabandali Üzenetet nem ismerték fel.

Emiatt arra kérem a világot és az Egyházat is, hogy többé ne próbálják elhallgattatni Isten Igéjét.

Azért jöttem, hogy megkérjem, hogy a Szent Szívek valódi Jelenléte által megáldott szent helyeket ismerjék el és fogadják el; Mert mindaddig, amíg mindent megtagadnak, mindazt, ami Istentől származik, sem az Egyház, sem bármely más hely ezen a sebzett bolygón nem tud segíteni semmiben, ami már folyamatban van.

Arra hívlak benneteket, hogy a Jelenlétünkön keresztül ismerjétek fel a Magasságos Jelenlétét. Amíg nem létezik ez a becsületes és őszinte szándék, Kegyelemmel teli Szívem fájdalmat fog érezni, amiért nem talál teret vagy olyan szíveket, ahol ki tudnám önteni Kegyelmemet.

Arra kérem a rágalmazáson, az átláthatóság és a tisztaság hiányán felháborodott egyházat, hogy adja meg magát és kérjen bocsánatot, hogy továbbra is a szentség és a szeretet oszlopa legyen, és ne létezzen többé olyan szomorú hír, amely veszélyezteti milliók szellemiségét a világon.

Itt az ideje, hogy ennek az érintett földfelszínnek minden szektora felismerje hibáit, és hozza helyre azokat, mielőtt eljönne a Fiam, hogy elválassza a pelyvát a búzától. Már nagyon kevés idő marad hátra.

Köszönöm azoknak, akik imádkoznak, anélkül, hogy bármit is várnának cserébe.

Köszönöm, hogy válaszoltatok anyai hívásomra és nyíltan meghallgattátok azt.

Mindig áld benneteket és imádkozik értetek

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTÉBEN, A SZENT ÉG FÉNY-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Boldog vagyok, hogy újra találkozhatok hűséges és szeretett gyermekeimmel, ebben a Szent  Kék Égben, ahol sok élményben volt részetek, gyermekeim. Sötét éjszakákat kereszteztetek, megéltétek és megosztottátok egymással az öröm pillanatait, és ma itt vagytok Velem, hűségben és szeretetben.

Szeretném, ha tudnátok, hogy az eljövendő idők nem lesznek jók, de ha a lelkek szívből megtérnek és hittel adják át magukat a Szeplőtelen Szívnek, mindent el lehetne kerülni.

Most, hogy a lábatok belefáradt ebbe az útba és ebbe az özvénybe, újuljatok meg.

Itt vagyok, és Én vagyok az Anyátok, az az Anya, Aki soha sem hagy el benneteket, az az Anya, Aki mindig befogad, és megadja nektek azt a Békét, amelyre az egész világnak annyira szüksége van.

Örüljetek, mert azért vagyok itt, hogy ismét megadjam nektek Kegyelmemet, hogy megadjam nektek Isten Megbocsátását és életetek megújulását ebben a végleges ciklusban, amelyben az erőfeszítés lesz a nagy mesterkulcs minden kulcs között; az a kulcs, amely megnyitja az ajtót Isten Irgalmasságának alászállása előtt.

Ezért gyermekeim, táguljon ki elmétek, nyíljon meg szívetek sokkal jobban, mint amennyire nyitva van, hogy az önmagukat elkötelezett tudatok ide érkezhessenek, amint azt az Örök Atya Törekvése előre látja.

Minden, amit az idők során megtanultatok, erre a pillanatra szolgál, gyermekeim, erre a végső órára, amelyben meg kell tanulnotok feláldozni magatokat Isten és Fiam Szeretetéért; mert Ő soha sem ad nektek nehezebb keresztet annál, amit képesek vagytok elhordozni.

Átadja nektek a megszabadulás és a megváltás keresztjét ugyanúgy, ahogy Ő hordozta azt bátran sok idővel ezelőtt mindannyiótokért. Ezért továbbra is vegyetek részt ebben az Istenhez és Szeplőtelen Szívemhez való hűségben.

Mindig hálás vagyok az ezen a helyen felajánlott csatornáért, a Imádságos Virrasztásért és az Imádásért.

Gyermekeim, itt az ideje, hogy újjáépítsük ennek az emberiségnek a szellemi alapjait, Fiam Eucharisztikus Teste imádatának ezen fontos gyakorlatán keresztül, mert amíg ez meg nem történik, tudjátok, hogy a lelkek továbbra is elvesznek; és az a vágyam, hogy mindenkit Istenhez vigyek, nemcsak azokat, akiket nem ismertek, hanem a családotokat, a szeretteiteket is, mindazokat, akik közel állnak az életetekhez.

Mindenkinek ismernie kell Isten Irgalmát. És ez a Titok feltárult és átadásra került a Kereszten Fiam kiontott Vére által, minden cseppben, amelyet a világért ontott.

Ma, Kegyelmem elhozza nektek Krisztus Vére Kódjait erre a megújulásra, hogy az elmúlt években átélt dolgok után tudatotok meggyógyuljon és megújuljon, éretten és lelkesedéssel vállalhassa azt a keresztet, amelyet Fiam ad át nektek az emberiség és a bolygó szeretetéért.

És ezentúl Gyermekeim, Mennyei Édesanyátok már teljesen tud arról, amit meg fogtok tenni azért, hogy október 13-án fogadhassatok Engem, mert már megtanultatok szolgálni és adakozni.

Azt akarom, hogy Oltárom lábánál, amelyet felajánlásként Szeplőtelen Szívemnek emeltek, ne csak azok a virágok legyenek, amelyeket mindig a Lábam elé tesztek, hanem hogy a ti életetek legyen ezekben a napokban és az eljövendő időkben a megtérésnek, a megbocsátásnak, a szeretetnek és a megváltásnak azok a gyönyörű virágai, amelyeket saját Kezemmel leszedhetek, hogy átadjam őket Istennek, és megerősítsem, hogy Fiam Terve ezen a világon lehetséges.

Ma a palástommal átölelem mindazokat, akiknek szükségük van rá. Ma a Mellkasomra helyezem mindazokat, akiknek érezniük kell Szívem dobbanását, hogy emlékezzenek arra, hogy a Vigasztaló Anya és Társmegváltó mindig itt van, Szellemben és Istenségben.

Örüljetek, mert a fogság vége közeledik nemcsak a ti számotokra, hanem az egész világ számára is; mert amikor Fiam visszatér, mindent megújít és átalakít a szenvedésében, halálában és feltámadásában elért érdemei által.

Támadjon fel szellemileg a lelketek ezen a napon Isten Szeretete alatt, a Szentlélek Anyjának Jelenléte alatt, és ajánljátok fel Istennek a legjobbat, amit adhattok neki, bármilyen csekélynek is tűnik, legyen igaz és őszinte; mert a kis dolgokban munkálkodik Isten, és nem a nagyokban, olyan lelkek és szívek által, amelyek megnyílnak az Ő Vigasztaló Szeretetére.

És így, ahogy tettem ezekben az utolsó napokban, ezekben az utolsó hetekben, a drága gyermekeimmel való újra találkozás ezen különleges zarándoklatán, ismét felajánlom nektek a Kenet Szentségét, hogy Emmánuel keresztje megszenteljen benneteket, hogy megvédjen, meggyógyítson és elkísérjen benneteket a megújulás és a bolygó ezen részén lévő Szellemi Fény-Központ Célja alapjainak az újra való lerakása új időszakában.

Gyermekeim, ne féljetek a kereszttől, Én itt vagyok, és Én vagyok a ti Édesanyátok, az egész emberiség és a bolygó Anyja. Ne feledjétek, hogy itt belső erőt találok azokban, akik imádnak, imádkoznak, virrasztanak és szolgálják Istent.

Nem csak a Fiam keres pihenőhelyet és a megújulás helyét, hanem a Mennyei Anyátok is
keresi ezt a helyet azokban a szívekben, amelyek Isten munkáját szolgálják ezen a bolygón.

Tegyétek a Lábam elé szándékaitokat szívetek csendjében, hogy elvigyem őket Istenhez.
Imádkozzatok, és ne hagyjátok abba a ti védelmetekre és családotok védelmére. Csatlakozzatok Istenhez az imán keresztül.

Tegyünk ajánlatot Istennek, Szívetek legmélyéről, ebben a pillanatban.

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

Köszönöm nektek, hogy azonnal válaszoltatok hívásomra, mert amikor ez megtörténik, gyermekeim, az emberiség abbahagyja a szenvedést.

És most menjünk Krisztus Oltárának lábához, ti, mint társai és apostolai, és ne csak a kenyeret és a bort ajánljuk fel, hogy Krisztus Testévé és Vérévé váljanak, hanem a ti szíveteket is, hogy ez a megújulás eljöjjön életetekre és családotokra a Szentlélek áldása által.

Legyetek Békében.

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPESI TAVAKNÁL CORPS VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Valahányszor lejövök a Mennyből, azért jövök, hogy találkozzam veletek és megújítsalak benneteket.

Minden alkalommal, amikor az Úr Szolgája előtt álltok, Fiam jobb apostolaivá válhattok. Fiam apostolai révén Mennyei Anyátok képes közbenjárni és megkönnyebbíteni az emberiséget, mert Fiam apostolai küldetésben és szolgálatban vannak.

Engedje meg ez a béke, amelyet ma Szívem Tükrei tükröznek erre a Fénytóra, hogy növekedjetek a szeretetben és a feltétel nélküli szolgálatban.

Mennyei Anyátok ma is különleges módon ajánlja fel nektek a megbékélést, különösen az egész francia nép helyrehozását, amely az idők során megkapta azt a Kegyelmet, hogy különböző Jelenéseken és Kinyilatkoztatásokon keresztül befogadjanak Engem.

Azt kívánom, hogy Franciaország soha ne felejtse el, hogy csak az Én áldozatom által lesz képes a megbékélésre és hogy az összes adósságát elengedjék, amely a francia gyarmatosítás óta keletkezett a világ különböző népeiben és kultúráiban.

Teljesüljön egy napon Isten Anyjának a francia nép iránti törekvése, hogy ennek a nemzetnek és Őrangyalának tudata megalapíthassa Isten Szellemi Kormányát, amelyre minden franciának szüksége van, hogy megtanulják igazságosan, becsületesen és Isten Szeretete által kormányozni magukat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezen a szeretett napon, amelyen Fiam Fénye és Irgalma ismét leszáll, arra hívlak benneteket, hogy újuljatok meg a kiengesztelődés szentségében; hogy minden gyermek, aki nem békül ki és nem kér bocsánatot, részesüljön az igaz bűnbánat és ébredés kegyelmében.

Ily módon, szeretett gyermekeim, megérdemelt oka lesz annak, hogy az emberiség mentesüljön minden elkövetett hibája és tévedése alól.

Az irgalmas ima ereje és hatalma által imádkozó seregeim sohase fáradjanak abba, hogy Kegyelmet és Irgalmat kérjenek; mert a többség, aki nem kér Kegyelmet, sem Irgalmat, végül szellemi kárhozatra ítéli magát.

Azt kívánom, hogy a Föld összes imádkozója ragaszkodjon Fiam Irgalmának erejéhez, és egyesüljön vele. Így nemcsak egyesülnek Krisztus megváltó Szívével, hanem nyitva tartják a Mennyország ajtaját is, hogy az Úr szent angyalai minden lehetetlennek tűnő ügybe beavatkozhassanak.

Drága gyermekeim, építsétek továbbra is magatokban a szív imájának erejét. Arra kérlek, hogy annak ellenére, ami történik, ne hagyjátok abba az imádkozást.

Minden egyes gyermekem szíve tükre tükrözze a világra azt a szeretetet és békét, amely a megpróbáltatások idejében szükséges.

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Áld titeket

Szűz Mária, a béke Rózsája

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 94. MARATONJÁRA

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Tudom, hogy néha fáradtnak érzed magad a saját megtisztulásod miatt, de itt vagyok, gyere a Karomba. Tudom, hogy néha nem tudod, hogyan tovább, és nem találod értelmét mindannak, amit csinálsz. Itt vagyok, gyere a Karomba.

Tudom, hogy néha nem érted, mi történik, vagy a világegyetem hogyan javasol néhány tanulási lehetőséget és próbát; de tudnod kell, hogy itt vagyok, gyere a Karomba, mert mindennek van értelme Isten számára, bár igazából nem ismered. Ezért vagyok itt, hogy jöjj Hozzám, és légy a Karomban; mert csak Én adok neked erőt és bátorságot ahhoz, hogy megtanuld leküzdeni ezeket a pillanatokat és ezeket az időket.

Itt vagyok, augusztus hónapja kapujában, amelyben a Szellemi Hierarchia új Fény -impulzusokat juttat el a világhoz, amelyek átjárják majd a szellemetektől fogva az egész lényeteket. Ezek az impulzusok, amelyek megérkeznek, arra késztetnek benneteket, hogy vállaljátok el az apostolkodás ezen útját, amelyet felajánlok nektek ezekben az időkben, ebben az végső pillanatban.

Éppen ezért ma eljöttem, hogy a következetesekkel együtt ünnepeljem meg ezt a nyolc éves imádsággal, erőfeszítéssel, kitartással, dalokkal, áhítattal, dicsérettel és Szent Szívem iránti tisztelettel teljes utat.

Ma azt mondhatom, társaim, hogy a világon történteken túl a Szívem ismét reményt érez azok iránt, akik a mai napig mellettem voltak, teljesítették Hívásomat, válaszoltak Kéréseimre, megismertették a világgal Irgalmam felfoghatatlan erejét.

Ezen a módon sok lelket, akiket ma nem ismertek, és akik a világon vannak, az irgalmas ima ezen éveiben, e lelkek imagyűléseken való részvétele révén, megjelölhettem és felkenhettem a Lelkem által. Ez sokat jelent Számomra, mert ezeknek a lelkeknek lehetőségük lesz arra, hogy a jövőben újjáépíthessék az életüket, és különösen, hogy újjáépíthessék szellemi útjukat, azt az utat, amely Istenhez vezeti őket.

Ezért ebben a hónapban, a Szent Szívek e szent eseményeinek kezdetén Mesteretek és Uratok bejelenti Magát a világnak, hogy elhozza a remény és a gyógyulás idejét, amelyre az emberiségnek szüksége van. Elmondom nektek azt is, hogy mindazok, akik a parancsolatok szerint élnek, követik az egyetemes törvényeket, és az egyetemes törvényeket követve leírhatatlan örömöt fognak érezni szívükben, a sötétség időszaka ellenére is, mert a Szentlélek leszáll rátok, és az összes Ajándékával megkísérli megmutatni nektek az Ígéret Földjét, Isten Országát, amely mindegyikőtökben él.

Így, társaim, teljesíteni fogjátok Ígéreteimet a Mennyei Atya előtt, mert Irgalmasságom átalakított benneteket ezekben az években, és ragaszkodásotok és odaadásotok által sok pillanatban kinyitottátok az ajtót nagyon fájdalmas és ismeretlen helyzetek megoldására; úgy, ahogyan a Kanadai őslakosok tudata több mint száz éven keresztül szenvedte el eltévedett egyházam inkvizícióját.

De ma azért jöttem, hogy felemeljem ezeket a szíveket és a világ minden szívét, hogy mindig szem előtt tartsák Üzenetemet, és ne mindazokat, akik követnek Engem, mert azok, akik követnek Engem, mindig tévedhetnek, ez emberi, mert gyenge. De Üzenetemben és Szavamban megtaláljátok a megújulás erejét, és megtalálva a megújulás erejét, megtaláljátok azt a Gyógyítást, Megváltást és Irgalmasságot, amelyre mindannyiótoknak szüksége van, hogy elérjétek Isten Országát.

Ezzel az impulzussal jövök, hogy felkészítsem szíveteket az új ciklusra, amely kifejezetten augusztus 8. után kezdődik, amelyben Anyám, aki a ti Anyátok, még jobban megnyitja az ajtót a végső elhívásnak ebben a megmentési Tervben, amely az emberiség és az Élővilág, következésképpen az egész bolygó üdvösségére szolgál.

Ezért a mai napig együtt építettük a Megváltási Munka három fontos pillérét: az Irgalmasság pillérét, a Kegyelem pillérét és a Megbocsátás pillérét. Ezt a három pillért a Fény nagy köre egyesíti, amely a Megváltás pillére, amelyre a lelkeknek ma szükségük van ahhoz, hogy újjáépítsék életüket ebben a háborúkkal, technológiákkal, eszményekkel és súlyos tendenciákkal szennyezett világban, amelyek eltávolítják a lelkeket az Isten szeretetétől.

Ez a Kegyelem, amelyet nyolc éve, hogy elhozok e világba, azokon az elvi alapokon keresztül volt lehetséges, amelyeket erre a szellemi feladatra építettek, amely a Fény-Közösségek alapja, és azokat, akik hallgatnak Engem, meg akarom hívni, hogy ismerjék meg,és hogy menjenek el a Megmentés eme Szigeteire, hogy megismerjék azt az utat, amely újjáépíti életüket ezekben a nehéz időkben. De mindenekelőtt továbbra is szeretniük kell Megváltási Tervemet, hogy egy napon megismerhessék a Megmentés Tervét a Fény-Közösségek evolúciós életén keresztül.

A Fény-Közösségek voltak a fő pillérei az Irgalmasságnak a világ más nemzetei felé való kiterjesztésének munkájában, hogy még több lelket magába foglalhasson, akik ebben az életben a megváltásra vártak.

Ma a Mennyei Atya Lába elé helyezem az erőfeszítéseket, az őszinte önátadást, a szívek áhítatosságát, az önfeláldozók és az ártatlanok szolgálatát, azokat a  lelkeket, akik az alázatban, a tisztaságban való élésre törekszenek, és arra, hogy az Isteni Terv Szent Szívem által való megvalósítása érdekében egyre jobban elmélyüljön az elkötelezettségük.

Ezért bátorítalak benneteket, és arra hívlak el benneteket, társaim, hogy ezt a Maratont az ünneplés pillanatává tegyétek, és hogy arra ösztönözzétek az összes lelket, akik részt vesznek ezen az ima-találkozón, hogy reménnyel tele megújítsák fogadalmaikat, hogy ez a Föld minden lehetséges és megengedhető módon meggyógyuljon. Így megértitek, társaim, hogy a munkámat ezen a helyen és az egész világon nem egyedül fogom elvégezni; Szükségem van a szívetekre és az életetekre, szükségem van az igenetekre, hogy végre hajthassam azt, ami még nem valósult meg, aminek még le kell szállnia a Szellemi Univerzumból, hogy meggyógyíthassa ezt a sebzett Földet, és megteremthesse az Új Emberiség alapjait.

Ebben az elmúlt nyolc évben, amikor megjelentem nektek, és az egész világnak eljuttattam Üzenetemet, láttam, hogy az enyéim közül néhányan felbuzdultak, hogy elkezdjék a szeretet fokozatos iskoláját, sőt, néhányan arra is felbuzdultak, hogy  elkezdjék az együttérzés fokozatos iskoláját.

Arra hívlak el benneteket, hogy folytassátok ezt az iskolát, és arra is, hogy a lelketek ne feledkezzen el erről az iskoláról, mert Isten szeretete nemcsak erőssé és legyőzhetetlenné tesz titeket, de Isten szeretete egyre tudatosabbá teszi bennetek a valóságot és a szükséget, olyan mértékben, hogy saját magatok felfoghassátok mindenben azt, aminek segítségre van szüksége.

Atyám gyermekei, az idők vége már bekövetkezik, és Velem együtt, a Velem való egység által nyitva kell tartanotok az ajtót az Irgalmasság világegyeteme felé, ahol a lelkek megtisztulhatnak, megmoshatják magukat, megfürödhetnek és lehetőséget kaphatnak ugyanúgy, ahogyan ti is mindnyájan lehetőséget kaptatok ezen a Velem való találkozás útján az Irgalmasság felé.

Mert amikor szívetek készen állnak arra, hogy megtegyem, amire szükségem van, mivel sok szív erre készül, még jobban kinyitom előttetek a Szívemet, és megmutatom nektek a legismeretlenebb és legmélyebb érzéseimet, amelyeket meghívok, hogy érezzétek most megtanulhatod az átváltozást.szabadítsd fel ezt a világot; Szívem érzéseit, amelyeket fizikai szemmel nem lehet látni, hanem a szív szemével, egy olyan szívvel, amely érzékeny és nyitott az ismeretlenre.

Azért jöttem ide, hogy érezzétek magatokat a Szellemem alatt, mert tudom, hogy sok társnak nehéz átvészelni a bolygó ezen pillanatát, átélni ezt a világhelyzetet, részese lenni ennek az emberi tudatnak, amely napról napra meghátrál a szeretet és együttérzés hiánya miatt.

De ti, akik sokszor merültetek Irgalmam óceánjába, már tudhatjátok és érezhetitek is, hogy ez mit jelent. És mindannak a szolgálatába helyezitek majd magatokat, amit meg kell tenni, anélkül, hogy félnének attól, hogy a fájdalomig átadjátok magatokat, mert még a csontjaitokban is érezni fogjátok ezt. Ekkor fogjátok megtudni, hogy mi a jótékonyság, és lelketek ujjongásban, dicsőségben, imádatban lesz, mert az Úr Tervének egy kis részét teljesítitek. Ha mindenki ugyanezt tenné ezen a világon, nem lenne többé világjárvány, nem lenne több szenvedés, mert mindezt felváltaná a testvériség és az együttműködés szolidaritása, amely azokból a lelkekből fakad, akik ebben az időben azért vannak itt, hogy szolgáljanak.

A Teremtés Forrásának nevében meg akarlak áldani titeket, ennek az augusztusi hónapnak a kapujában, hogy ez az áldás még inkább ösztönözzön titeket a tudat átalakulására és felemelkedésére minden tudatért, amely nem emelkedik fel és nem szeret, különösen azokért a tudatokért, akik háborúkat, humanitárius válságokat, egyenlőtlenségeket, társadalmi konfliktusokat idéznek elő, még azokat a betegségeket is, amelyeket ma a világ átél.

Még ha lehetetlennek, nehéznek vagy áthatolhatatlannak is tűnik, arra kérlek titeket, hogy utánozzátok azt, amit a fájdalmas Szenvedés alatt tettem, hogy az erőfeszítéseitek és az önátadásotok ebben az augusztusi hónapban igazoljanak minden elkövetett hibát, hogy a világ káoszát megnyugtathassák, és a leginkább elveszett lelkek újjászülethessenek a szeretet és a megbocsátás által. Ez a nagy törekvésem ebben az augusztusi hónapban, és először magatok között fogjátok megvalósítani, a körülöttetek lévőkkel, a családotokkal, a szeretteitekkel és barátaitokkal; így tudni fogják, mennyire szükséges a szeretet fokozatainak iskolája szerint élni, tudatos erőfeszítésben, hogy elérjék.

Azért jöttem, hogy különösen ne csak titeket áldjalak meg, hanem a világot is, hogy az együttműködés szelleme felébredjen az egész emberiség szívében, különösen a nem hívőkben, hogy egy napon felébredjen a Testvériség szent szelleme.

Amikor ez megtörténik, az ég leszáll a Földre, a Föld pedig felemelkedik tökéletes egységben a Mennyekbe, és akkor lesz az, amikor visszatérek, hogy Békét hozzak a világnak.

Hallom ebben a pillanatban a lelketek ajánlatait. Bár tökéletlen, legyen őszinte ajánlat, legyen az az ajánlat, amely a szív hangjából születik, hogy minden elérje a megváltást és meggyógyulhasson.

Az augusztusi hónap első eseményére, az Isteni Irgalmasság Maratonjára, itt hagyom nektek a Szívem legértékesebb dolgát, amit a testvériségben egyszer megosztottam veletek: az Eucharisztiát, Krisztus Vérét és Testét, amely mindig a bennetek lévő igazság megtalálásához és a megváltáshoz fog vezetni; mert értetek tettem ezt meg, és még sokkal többször megtenném.

Ne feledjétek el, hogy a Szentségekben ott van az üdvösség táblája, ott az út, amely a békéhez és a Szentháromsággal való isteni egységhez vezet.

Ebben az augusztusi hónapban, amelyben annyira sok éve, hogy mindegyikőtöknek az oldalán vagyunk; Jelenlétünkkel, Szent Szívünkkel, Szavainkkal eljövünk megmutatni nektek, hogy itt vagyunk, hogy segítsünk ezen a sebesült, szenvedő és haldokló világon.

Ezért meghívlak titeket, hogy legyetek véglegesen a Szívem része, és arra hívlak benneteket, hogy legyetek részesei Szívem Sugarainak, hogy megvilágítsátok ezt a világot a szeretet és a béke cselekedetei által.

Az Örökkévaló Atya kérésére megáldalak benneteket ebben az új ciklusban, amelyben a humanitárius szolgálat és az imádság kapui jobban megnyílnak, amíg el nem érjük az egész világot, amíg minden lehetséges szív meg nem hallja Hangomat, meg nem hallja Üzenetemet.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Ezt a pillanatot lezárjuk egy énekkel, amelyet Jézus Szent Szívének ajánljuk fel, amely arra buzdít bennünket, hogy éljünk az apostolkodás ezen útja szerint, hogy Krisztus Fénye leereszkedhessen a világba, és törekvései megvalósulhassanak minden egyes szív igenje által.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim,

Ez Fiam apostolainak az ideje, ez éretté válásuknak ideje, ez a Krisztus Akaratának megvalósítására irányuló cselekedeteik ideje.

Azok a Fiam apostolai, akik előkészítik az érkezését az emberiség legkritikusabb pillanatában.

Legyetek elszánt apostolok, nyitottak arra, hogy szembenézzetek ezen idők kihívásaival.

Én, mint az apostolok Anyja, arra hívlak titeket, hogy lépjetek fel még egy lépést ezen a létrán, amely arra késztet benneteket, hogy vállaljátok azokat a felelősségeket, amelyeket a Fiam elvár mindegyikőtöktől.

Gyermekeim, nem anyagi felelősségről beszélek, hanem a Fiam iránti lelki elkötelezettségről, hogy segítsetek Neki hordozni a jelen idő nehéz keresztjét, mert a kereszt súlya meghaladja  azok erejét, akik szívből rendelkezésre állnak, hogy  Krisztussal, a ti Mesteretekkel és Uratokkal együtt vigyék azt.

Ebben az időben erősödjenek meg Fiam apostolai, és határozzák is el magukat.

Sok szükséglet van, de ezek közül az egyik, a legfontosabb, hogy a lelkeknek szükségük van szeretetre és megbocsátásra.

Az idők végének apostolai legyenek nyitottak, és vállalják el azt, ami nem állt szándékukban. Tegyék ezt a Szeretet és az Irgalom cselekedeteként, hogy Krisztus minden apostola felfedezhesse saját magában Isten szeretetének univerzumát, hogy Fiam számára való teljes átadásuknak rejtélye kiderülhessen az egész világ számára.

   Köszönöm, hogy válaszoltatok a felhívásomra!

   Áld titeket

   Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Drága gyermekeim!

Készítsétek fel a szíveteket arra, hogy  befogadjátok magatokba a Mennyei Egyház eljövetelét, mert mindannyiótoknak szüksége lesz rá.

Fiam Szellemi Egyháza előtt legyen életetek felajánlás és dicsőítés, hogy az összes szándék a Teremtő Lábához jusson.

Az emberiségnek ezen a csúcspontján Fiam le fogja hozni Mennyei Egyházát, hogy a lehető legtöbb léleknek segítsen.

Az emberiségnek nagy szüksége van a gyógyulásra. Ezért felszólítalak benneteket, gyermekeim, hogy mostantól kezdve tudatotok a szeretetteljes felajánlás cselekedete legyen, hogy a bolygó is részesüljön ennek a javából.

A Mennyei Egyház a maga geometrikus és isteni formájában fog leszállni.

Leszállásukkal a lelkek számára elérhetővé válik Isten Ajándékainak és Erényeinek jelenléte, így a szolgák élete kiegészül a szeretet belső impulzusával, amelyet szintén a Szentlélek hoz.

Ezekben a napokban Irgalommal lehet majd tekinteni a bolygóra, Fiam Egyházának jelenlétében, és az emberiség képes lesz arra, hogy sok hibáját helyrehozza az őszinte és igaz bűnbánat révén.

Így a Mennyország kapui nyitva lesznek az angyalok számára, hogy beavatkozzanak a lehetetlen okok miatt, és elhozzák a bűnbánóknak a Szellemi Világegyetem Kegyelmét, mint a megbocsátás és a belső megbékélés balzsamját.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A megoldás ez: idejében forduljon szívetek állandóan Isten Szíve felé; Ily módon mondjátok a Mennyeknek, hogy továbbra is törekedtek arra, hogy megkapjátok a szükséges Kegyelmet ahhoz, hogy életetek a megváltás és a megszentelődés útján maradjon.

A Fiammal és Isteni Irgalmával való nélkülözhetetlen egyesülésedben, Szíve Vére és Vize sok hibát és ellenséges magatartást fog feloldani, amelyekben a világ továbbra is él, mivel egyre inkább eltávolodik Istentől azért, hogy kielégítse emberi örömeit.

Ez az utolsó alkalom, amikor a Mennyei Atya figyelmet fordít gyermekei imáira és könyörgésére. Eljött az idő, hogy az emberiség lehajtsa a fejét a földre azelőtt, ami eljövendő, hogy bocsánatot kérjen, és valóban bűnbocsánatot tartson.

Arra kérlek titeket, gyermekeim, hogy tartsátok ezt szem előtt. Most a lehetőségek egyediek, és nem fognak megismétlődni, mert már az utolsók.

Végülis a Kegyelem meg fog adatni a világnak, hogy sok lélek elhagyja a káoszt, amelyben él, és belépjen a béke világegyetemébe.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Ötvenedik vers

Béke Királynője,
Vigasztaló Anya,
a szívek Őrzője,
járj közben ezért a bolygóért és ezért az emberiségért,
járj közben az Élővilágért.

Hozd el minden lélek számára
Szereteted erejét és végtelenségét,
hogy ebben az utolsó időben
gyermekeid tudják, merre kell menniük,
és így találják meg az utat
Fiad Szent Szívéhez.

Béke Királynője,
visszhangozzon a Békéd
minden szív belső univerzumában.

Az egész emberiség érezze magát testvériségben
a felebarátok között.

Ne legyen többé gyűlölet, viszontagság, igazságtalanság,
sem embercsempészet.
és találják meg az utat Istenhez,

Ébredjenek fel a szívek,
és találják meg az utat Istenhez,
hatalmas Atyánkhoz.

Béke Anyja, az egész világ vesse el
hit által a reményt és a belső gyógyulást,
hogy a szenvedőknek legyen Kegyelme,
hogy Szíved anyai Sugarai megérintsék őket.

Engedd meg, Szentséges Asszonyom,
hogy Szereteted és Békéd nagykövetei legyünk.

Legyünk méltók Legfelsőbb Kegyelmedre.

Épüljön újjá minden élet,
hogy megtörténjen a megbékélés,
és hogy a megbocsátás hozza el mindenki számára
a széthúzásnak és a közönynek a végét.

Szerezze vissza összes gyermeked
azt a hitet, amelyre szüksége van a továbblépéshez,
amíg, mint a fény madarak,
egyszer visszatérhessünk
a Mennyei Atya Lakhelyére.

Béke Királynője,
Remény Anyja,
mérhetetlen Szeretet,
készíts fel minket most és mindig
Krisztus alig várt Visszatérésére.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Hetedik vers

Anyám,
tedd az én tökéletlen lényemet
a megváltás eredményévé.

Változtasd át minden nyomorúságomat
az önátadás és a megbocsátás cselekedetévé.

Anyám,
tölts be Szereteted Sugaraival,
hogy Fiad
Szent Akarata szerint éljek.

Szabadíts meg a láncoktól, amiket még mindig vonszolok.

Isteni Asszony, vágd el Fénykardoddal
a gonosz szellemi kötelékeit,
hogy a bolygó is megszabaduljon mindattól,
amit az emberiség okoz neki.

Kedves Anyám, kérlek,
hogy kísérd el minden lépésemet,
hogy vigyázz és őrizd azokat a kincseket, amelyeket lelkem kapott
Fiad Szeretetén keresztül,
mert egyetlen vágyam az, Mennyek Királynője,
hogy teljesítsem és megéljem mindazt, amit Krisztus vár el tőlem.

Ezért emelj fel, Anyám,
minden esésem után;
Anyám, segíts
a legnagyobb megpróbáltatások idején;
védj meg minden ostromlástól.

Hogy a lelkem, az elmém és a testem,
legyen olyan templom,
ahol Isten tartózkodhat.

Anyám, teljesítsem be
áldásod által Krisztus ígéreteit.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Hatodik vers

A Világegyetem Tiszteletreméltó Császárnője,
kezdettől fogva makulátlan és tiszta,
A kimeríthetetlen anyai Szeretet Forrása,
áraszd ránk összes Kegyelmedet.

Válassz el minket ebben az órában minden veszélytől,
hogy Fénypalástod védelme által
tudjunk válaszolni Krisztus isteni kéréseire.


A Világegyetem tiszteletreméltó Császárnője,
vezessék nemzeteinket és népeinket
a jó, a könyörületesség és az igazságosság útján.

Számoljuk fel a társadalmilag és emberileg visszautasítottak kultúráját.

Emlékezzünk mindnyájan arra, hogy testvérek vagyunk Krisztusban,
hogy ez az emberiség helyreálljon, meggyógyuljon és bocsánatot nyerjen
az összes elkövetett hibáért.

Szent Anya, vezess minket Jézushoz,
Add át az Ő Szívének életünket, népeinket és nemzeteinket,
hogy az egyetlen kormány és hatalom Krisztustól származzon,
hogy ebben az időben felkészüljünk
az emberiségbe való Visszatéréséhez.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

KÜLÖNLEGES ÜZENET AZ ISTENI IRGALOM 74. MARATONJÁRA, AMELYET A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA 2019. SZEPTEMBER 3-ÁN ARGENTINÁBAN, CÓRDOBÁBAN, CUMBRE VÁROSÁBAN

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívemben lenni azt jelenti, hogy nagy felelősséget kell felvállalni, nagy próbákat kell kiállni és nagy kihívásokon kell keresztülmenni.

Aki a Szívemben él az örökre kötelezi el magát és nem csak átmenetileg, felelős és érett elkötelezettséggel, amely elvezeti oda, hogy megélje Tervemet és annak megnyilvánulását a Föld felszínén.

A Szívemben lenni többet jelent egy érzésnél, ami meghat vagy érzelmekkel tölt el.

Aki a Szívemben van felelősséget vállal szellemi értelemben, de az anyag szintjén is. Ez azt jelenti, hogy előre mozdítja azt a tervet, célt és küldetést, amelyet az Atya időről időre neki megmutat.

Ezért a Szívemben élni sok mindent jelent. Ez valami, amit nap mint nap fel kell fedeznetek, mert aki a Szívemben van, Isten előtt van. Ez azt jelenti, hogy meghallgatod Őt, képes vagy válaszolni Neki, képes vagy az Akarata szerint haladni.

A Szívemben való tartózkodás a folyamatos definiálás pillanata. Azt jelenti, hogy megtanulsz saját szakadékaidon felülemelkedni. Megtanulod tudatod és elméd korlátait feloldani. Megtanulsz nap, mint nap jobban szeretni.

Ezért odaadom nektek a Szívem, bizonyságul arra, hogy lehetséges Istent megélni és teljesíteni azt az égető vágyát, hogy gyerekeit végtelen Tervén belül lássa. Mert aki a Szívemben él, ezzel egyben elkötelezi magát Nekem a megváltás és béke jelen Művében, a mai időkben, amikor már minden kockán forog és felgyorsultak a világ dolgai. Emberi helyzetek, a nemzetek alakulása és nagy konfliktusok megtapasztalása; mindezt az emberiségnek meg kell tanulnia magától meggyógyítani hitének megvallása és az Atyába vetett bizalma által.

Aki a Szívemben él, az megéli az önfeláldozást, hogy azután még nagyobb áldozatokat hozzon, amelyeken keresztül nagy lemondásokat tapasztal, egyes pillanatokban az összes lény transzcendens mivoltát megtapasztalja, hogy így megkapja a nagy mennyei kincseket, a Világegyetem ajándékait, Isten Bölcsességét és Tudását.

Aki a Szívemben él, az meghal önmaga számára, a másikat helyezi előre, hogy mindenki más is előre kerüljön, hogy ilyen módon élje meg a testvériességet, amely a testvériség, a lelkek közötti együttműködés és a szolidaritás alapja.

Szívemben élni azt jelenti, hogy valami nagyobbnak kell teljesülni ebben az időben, amely túllép a tudatod, az észlelésed, az értelmezésed vagy benyomásaid határain.

Aki a Szívemben él beleveti magát az ürességbe és a semmibe. Bizalommal van benne az ismeretlenben, az anyagtalan és a tapinthatatlan világban, amit senki sem képes ellenőrzése alatt tartani.
Aki a Szívemben él, átadja magát Isten Hatalmának, hogy feloldja a kicsi és törékeny emberi hatalmat.

Aki a Szívemben él, új iskolákban és új akadémiákon tanul. Felébreszti és kiforrasztja minden lényben annak igazi küldetését, a földi létezés célját és okát a mai időkben.

Aki a Szívemben él, az meg is újul és örömben van, és nap, mint nap újra felfedezi az Istennek való szolgálat értelmét és okát. Tudatában van annak, hogy minden körülményen vagy nehézségen túl vagy azok mögött, a szeretetnek kell elsődlegesnek lenni, hogy munkálkodni tudjon a szívekben, hogy meggyógyíthassa a tudat és a személyiség mély sebeit, azért, hogy az emberek énje megtanulja legyőzni önmagát, hogy megtanulja átadni magát, hogy ezáltal átalakulhasson, hogy átlényegülhessen, hogy feloldódhasson Isten Fényében, amely a Szeretet és az Isteni Tudat Fénye.

Aki a Szívemben él vállalja az utolsó időket, tudja, hol legyen és mit csináljon, hozzájárul, együttműködik, szolgál, odaadja magát. Lázasan és lelkesedéssel átöleli az elhívást, és mély tisztelettel teljesíti azt, hogy Isten Fénye még inkább behatolhasson a világba és az emberiség tudatába.

Aki a Szívemben él, az többé már nem az, aki volt, már nem az, amiben hisz vagy amit gondol.
Aki a Szívemben él, átlép a küszöbön az ürességbe, elhagyja a birtoklásérzetet és az emberi irányítás érzetét, megadja magát, megalázza magát, átadja magát a létezésnek és  egy Felsőbb Szeretet megtapasztalásának, amely az egész Világegyetemet és minden teremtett dolgot mozgat.

Aki a Szívemben él, ez arra sarkallja, hogy Engem utánozzon, Engem képviseljen, Apostolom legyen, nem tétovázik a nehézségek láttán, bátran és merészen vállalja az összes megpróbáltatást.

Aki a Szívemben él, megtanul felülkerekedni a megpróbáltatásokon. Vakon bízik abban, hogy senki sem fogja eltéveszteni az utat, mert, aki a Szívemben van, az nem lesz híján a fénynek, nem lesz híján a békének és a tisztánlátásnak sem.

Aki a Szívemben él, megtanul megbocsájtani saját magának és megbocsájtani másoknak, tudja, hogy ebben a pillanatban az emberiség szellemi és testi gyógyulása alapvetően fontos.

Aki a Szívemben él, az zárva tartja az ajtót a rossz, az ellenségeskedés, a sötétség és a homály előtt; vállalja, hogy változáson megy keresztül, minden nap azon fáradozik, hogy a szeretet legmagasabb fokát és állapotát elérje azokért, akik nem szeretnek, azokért, akik szenvednek, azokért, akik elveszettek.

Aki a Szívemben él, Velem együtt felvállalja a bolygót és a rajta élő emberiséget. Csinál valamit a világ nemzeteiért, a népekért, a kultúrákért és a vallásokért.

Aki a Szívemben él, fáradhatatlanul és megállás nélkül keresi a Krisztusi Szeretet lényegét, nem hagy fel az úttal és tovább evez abban a csónakban, amely Szívem kikötőjébe tart.

Aki a Szívemben él, az szolidáris másokkal, az megérti magát, kicsit túlmegy azon, amit az elme és a tudat képes megérteni, átöleli a Világegyetemet csakúgy, ahogyan a Világegyetem átöleli őt. Az valóban részese az Isten Szellemével való belső közösségnek, hogy elhozhassa a békét és a megváltást a világba.

Aki a Szívemben él, az bármilyen körülmények között szívesen meghal Értem, akár spirituális, szellemi vagy testi szinten.

Aki a Szívemben él, megvall engem. Elmondja, hogy már folyamatban van a visszatérésem, és hogy ezekben az időkben Isten Szava által hirdetem magamat a világnak, minden egyes szív és élet számára, hogy készenlétben legyetek, álljatok rendelkezésre és figyeljetek Krisztus visszajövetelének nagy eseményére.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, eloszlatja a szeretetlenséget, a reménytelenséget és az emberi összezavarodottságot.

Aki a Szívemben él, az el tudja érni a Világosságot és átadja azt testvéreinek a példámutatáson, az átalakuláson keresztül és életük megváltása által; a szolgálat, a gyógyítás és a szentség útja által.

Aki a Szívemben él, az felemeli tudatát, képes átölelni a keresztet, amelyet Én adok át egyenként nektek, és nem fél hordozni azt, bármi áron és bármi történjen is.

Aki a Szívemben él, hagyja, hogy Szeretetem ösztönözze, azért, hogy túllépje tudatának határait, hogy úgy éljen, ahogy az egész Világegyetem és Hierarchiái élnek.

Aki a Szívemben él, nem engedi le a karjait, igent mond, és minden nap újra próbálkozik addig, ameddig képessé válik megélni ezt és képes lesz Engem képviselni.

Szívemben élni egyszerű. Ezért még sokan nincsenek ott, mert saját szívükben vannak. Amíg saját szívetek és énjeitek szerint éltek, addig Én nem lehetek bennetek.

Azt kérem tőletek, hogy adjátok meg és át magatokat és bízzatok. Mert, aki Szívemben él, annak ez nem okoz szenvedést, hanem kitágítja tudatát, kiterjeszti szolgálatát és mindenek fölött, a bolygó és az emberiség iránti szeretetének kifejezését.

Az Isteni Irgalom ezen Maratonján mindnyájan tudjatok visszatérni a Szívembe, és azok, akik már a Szívemben vannak, tudjanak segíteni azoknak, akik még különböző körülményeik vagy félelmeik miatt nincsenek a Szívemben, hogy bejöjjenek oda.

Érezzétek Szívemben Isten Szeretetét, érezzétek, hogy Temploma és Bölcsessége befogad titeket. Mert Szívem eme Szeretetében tudtok majd testvéri szeretetben élni, az Istent szolgáló lelkek szeretetében, a megerősítő szeretetben, ami eloszlatja a sötétséget, átlényegíti a tudatlanságot, a közönyt, az emberi gonoszságot.

Az, hogy a Szívemben éltek, legyen mindenki számára győzelem, azért, hogy ez a győzelem jelen legyen minden nemzetben, amelyet ebben az időben képviseltek.

Az, hogy a Szívemben éltek, adja meg mindannyiótok számára az emberiség és a természet birodalmai gyógyulásának és megváltásának a lehetőségét.

Irgalmas és Kegyelmes Szívem még nyitva van. Mielőtt elérkezne az Isteni Igazságszolgáltatás ideje, hívjátok el az egész világot, hogy a Szívemben éljenek, mert a Szívem szenved azok miatt, akik még nincsenek Benne.

Szívem kapu, amely a Világegyetembe és az Isteni Tudathoz vezet.

Szívem a küszöb, amelyen át a békéhez juttok és ahhoz, hogy megéljétek a mai idők apostolságát, amely az idők végezetének apostolsága.

Éljetek a Szívemben, hogy a világ meg tudjon békélni és az emberiség észhez térhessen.

Imádságaitok építsék a hidat ezekben a napokban, amelyen át lépjetek a Szívembe, és Szent Szívemben ismerjétek és tudjátok meg a valóságot, mindazt, amit Mesteretek és Uratok érez, mindazt, amit a világot látva és figyelve, megél és megtapasztal.

Amint beléptek a Szívembe, legyetek Szeretetem tüzének részeivé, hogy megvilágíthassam a világot és minden olyan tudatot, amelynek szüksége van erre, mert társaim, ha a mostani időkben nincs szeretet, akkor semmi sem lesz lehetséges.

Az Atyától, a Fiútól és a Szentlélektől jövő Szeretet megment, megvált és megbékéltet majd titeket a Magasságossal, a Világegyetemmel. És megtaláljátok majd az Igazságot, megtaláljátok majd a kiutat, és fel fogjátok emelni a fejeteket, hogy Visszatérésemet nézzétek a horizonton.

Szívetek egyesüljön a Szívemmel és imádságaitok érintsék meg az Atya Szívét, hogy megengedje nektek, hogy belépjetek a Szívembe.

Így legyünk testvériségben mindörökké.
 

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE AZ ISTENI IRGALOM 71. MARATONJÁRA, AMELYET BUDAPESTEN, MAGYARORSZÁGON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívem végtelen Irgalmából leereszkedem a Föld legalacsonyabb helyeire, hogy Isten Világosságát hozzam a világba, azt az Isteni Fényt, amely megváltja majd az összes tudatot és minden teret, Isten hatalommal bíró Fényét, amely minden időt, minden korszakot, minden tényt és minden eseményt megvált majd azért, hogy a Föld felszínén élő emberiség számára új lehetőség adasson, és tudjon azzal élni.

Ezért Uratok és Megváltótok meglátogatja a Föld legbonyolultabb nemzeteit, ahol bár látszólag nem történik semmi, de a belső síkokon túlságosan nagy szenvedést okoznak a cselekedetek és hibák következményei. Olyan hibák, amelyek még nem nyertek bocsánatot, olyan cselekedetek, amelyek még nem nyertek megváltást, és amelyek alól a felszabadulás csak ebben a jelenlegi és utolsó időben kezdődik majd meg, azok által, akik imáikkal Istenhez kiáltanak, akik hitük megvallása által, valamint napi imáik, a Magasságoshoz, a végtelenhez, a Világegyetemhez forduló mantráik által felépítik a nem anyagból való templomokat az Ég felé.

Csak irgalmas Szívem adhat új lehetőséget itt, Magyarországon és testvérnemzeteiben is, akik a múlt eddig még megbocsájtatlan és átlényegítetlen hibáinak tanúi.

De nem az a Szándékom, hogy visszatérjek a múltba és a történelemre emlékeztesselek titeket. A szándékom az, hogy megszabadítsalak titeket a láncoktól, az elnyomástól, mindattól, ami fejlődéseteket visszafordítja, mindentől, ami elveszi tőletek a békét és Istenbe vetett reményeteket.

Ezt a helyzetet csakis Isten Fia vállalhatja fel, semmiféle más tudat, akárha angyali tudat volna is, nem teheti meg ezt, annak ellenére, hogy a Világegyetem angyalai részt vesznek ebben a belső síkokon és dolgoznak a Föld poklainak eltávolításán, hogy azok végül bezáródtassanak Mesteretek és Megváltótok Második Eljövetele előtt. A Legmagasságosabb Fia, a Teremtő Fia, Aki az Atya jobbján van, lesz az Aki el fog jönni, hogy egyesítse a vallásokat egy egyetlen hitvallásba, a szeretet és az együttérzés hitvallásába.

Ezért, társaim, mindaz, ami itt történik majd  Magyarországon, mindaz, ami Romániában a Szent Atyával történik ebben a pillanatban, mindennek értelme és spirituális oka van, amely arra készteti a Teremtés Isteni Forrását, hogy megpróbálja helyreállítani a bolygót legalább a hit, az égiekben való hit által, az isteniben, az anyagtalanban való hit által.

Isten elküldi Fiát, mint az emberiség megmentésének eszközét. A Fiú az Atya Szent és Szentséges Szavát hirdeti, hogy minden belső fül meghallja a felszabadulás és a béke idejéről szóló jó híreket.

De meg kell adnotok magatokat és meg kell alázkodnotok, át kell adnotok magatokat és bíznotok kell ahhoz, hogy az, ami a Világegyetemben van le tudjon szállni a Földre, és az új nemzetekből új Édent készíthessen Isten Szeretetének a Szelleme által megváltott, megbocsátást nyert és megbékélt teremtményekkel.

Az Isteni Irgalmasság következő maratonján ajánljátok fel az Atyának az imáitokat a világ nemzeteiért, különösen azokért a nemzetekért, amelyek még mindig mély belső sebeket őriznek, olyanokat, amelyeket senkinek sem sikerült meggyógyítani, még jószívvel és szeretet által sem.

Ezért ennek az üzenetnek tudatossá kell válnia mindegyikőtökben, tudva, hogy nemcsak saját otthonotokról, csoportotokról vagy munkátokról gondoskodtok, hanem most azokról is gondoskodnotok kell, akik nem vigyáznak magukra, akik nem szeretik egymást és akik nem békélnek meg Istennel, és több millió esetben homályban halnak meg anélkül, hogy látnák a Fényt, Isten Fényét.

Véget akarok vetni a világ sötétségének, amelyet maga az emberiség hoz létre cselekedeteivel és tetteivel, érzéseivel és gondolataival. A Föld pszichés és mentális dimenziójának átalakítását mindannyiótoknak közösen kell megvalósítani, mindenki együttműködésével, annak ellenére, hogy a helyzetek napról napra egyre jobban felgyorsulnak.

Nem veszíthetitek el a békét, sem a bizonyosságot, hogy Krisztus Földre való Visszatérésének Tervét építitek. Mindig a Szívemben kell lennetek, hogy így az Isteni Védelem alatt álljatok és Szellemi Templomom, Égi Egyházam erődítményében legyetek, amely mindenkit újra és újra összegyűjt, hogy igyatok az Élet Vízéből, a Szeretet és a megújulás Forrásából, amit újra meg újra elhozok nektek.

Szívem rátekint a Föld minden szükségletére, Szellemem felemeli Isten fiainak minden szándékát, ideértve azokat a szándékokat is, amelyek nem tiszták, amelyek önös érdekből fakadnak, de megtisztítom az összes szándékot, mert tudom, hogy a belső világoknak lehetőségre van szükségük ahhoz, hogy átértékeljenek dolgokat és valóban szeressenek.

Ezért befogadom az összes szükségletet, átveszek minden kérést, meghallgatok minden könyörgést. Ez az az idő, amikor Isten Szíve figyelmes és nyitott arra, hogy érezze könyörgésetek hangját, mert a Föld felszínén senki sem hagyhatja ki az ébredés és az Istennel való valódi egyesülés lehetőségét.

Ezért mindaz, amit tenni fogtok, okkal bír, valami olyanért, aminek azelőtt és azután kell megtörténnie, hogy Isten Dicsőségében és az egész Világegyetem ragyogásában visszatérek a világba. A Föld felszínén még mindig sok bukott csillag található, amelyeknek újra meg kell találniuk a megváltás útját. Ezek a bukott csillagok a nemzeteken belül és a vallásokon belül vannak.

A testvériség lesz az alap, amely felépíti a Megváltás Templomát mindazon bukott csillagok számára, akiknek újra kell kezdeniük Isten iránti elkötelezettségüket és helyre kell állítaniuk hitüket Krisztus fényében. Ehhez felajánlom Magam, közvetlenül nektek és a világnak, mint Atyánkhoz, az Isten Házába vezető kaput, hogy ezáltal az Ő Isteni Atribútumai közöttetek legyenek és betöltsenek titeket.

A nagy megpróbáltatás idejének apostolaivá teszlek titeket, hogy megtanuljatok győzelmet aratni, ahogy Én győzedelmeskedtem a Kereszt csendjében és az igaz, mély szeretetben, amely kiürítette a Föld minden poklát abban az időben.

A világnak emelkedett és felmérhetetlen Szeretetre van szüksége. Eszközök lehettek abban, hogy ez a Szeretet ide érkezzen és új dolgokat építsen a világban, hogy általa a béke uralkodjon minden téren.

Kelet-Európának hitben és az Istenbe vetett bizalomban megújult néppé kell válni. Ez a munka épphogy elkezdődött az elhívottak által, azok által, akiket Krisztus, Mesteretek és Uratok belsőleg hív el, hogy a Megváltásra és Szeretetre vonatkozó Tervében szolgáljanak Neki.

Úgy ünnepeljétek meg ezt a Maratont, mint lehetőséget arra, hogy megéljétek a jelen idők apostolságát. Nem számít a hely vagy a szükséglet, a szándék vagy az ok, mert oda helyezlek majd benneteket, ahol szükségem van rátok, nem számít hogyan, vagy hogy ez mibe kerül. Oda küldelek el benneteket, ahol legnagyobb a szükség a szeretetre, a gyógyulásra és a megbocsátásra. Oda küldelek el titeket, ahová sohasem szállt le a Fény.

Az apostolok munkája előkészíti Krisztus Visszatérését. Ezért lesz fontos a vallások közötti egység; egység a szeretetben, az emberi testvériségben, a hitben és a jószívűségben arra ösztönzi majd a világot, hogy tudomásul vegye, hogy nagy változáson kell keresztülmennie, mielőtt eljönne a végleges átmenet utolsó napja, amikor Királyotok, Krisztus és Gábriel Arkangyal megítéli majd azt a bukott angyalt, aki mindent okozott az idők és évszázadok során.

Minden, ami most megy végbe, ezek miatt az eljövendő idők miatt van. Irgalmam Forrása még nyitva áll az egész világ számára, elég hozzá, ha Fényem alá helyezitek magatokat szívetek és tudatotok ama szándékával, hogy megtisztuljatok és átlényegüljetek, hogy a Béke Apostolaivá szenteltessetek fel.

Köszönöm, hogy fogadtok és válaszoltok Hívásomra!

Irgalmasságom továbbra is végtelen Forrásként buzog fel Szívemből a világ legelveszettebb és legszenvedőbb lelkei számára.

Áldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Egek meghallgatják imádságodat, amit az Úr értékel.

Ha őszinte erőfeszítéssel és odaadással imádkozol, az eredmény még jobb lesz. Az imádság semleges, békés és változatlan. A buzgó imádság a szíven keresztül kap erőre. Az imádság védelem mindenféle ellenségeskedés és veszedelem ellen. Az imádság következtében a lelkek megtalálják az utat a Világosság felé, és az imádság magához vonja a Világegyetemből Isten minden tulajdonságát.

Imádkozásban élni olyan, mint az eső alatt lenni, mert az imádság sok kegyelmet sugároz és úgy tesz, mint a megbocsátás balzsama a szívekben, amelyek magukba fogadják az imádságot, mint a tudatnak a felemelkedésére szolgáló eszközt.

Az imádság egyrészt képes megelőzni természeti katasztrófákat, másrészt képes újra építeni egy szituációnak vagy egy élőlénynek a szellemi hátterét.

Ha az emberiség igazán értékelné az imádság fontosságát, nem engedné meg a kormányok perszonalista cselekedeteit és nem hagyná, hogy a válságok uralkodjanak a nemzetekben.

Az imádság következménye az, hogy a lelkek speciális menedéket találnak Isten Szívében, és annak, aki imádkozik, védelme van ezekben a kritikus időkben.

Az emberiség még nem fedezte fel az imádság erejét.

Hálás vagyok, hogy válaszoltok az imádságomra.

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ÉS COROMOTO ASSZONYA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekekim!

Ma alázatos Fiam, Jézus átadta helyét a Karjaimban, hogy bennük legyenek Venezuela legszenvedőbb lelkei.

Szívemben mindannyiótoknak hozom a mértékletesség és a hit szellemét, azokat a tulajdonságokat, amelyek ezekben a nehéz időkben hozzásegítenek a szükséges tudatállapot megszerzéséhez, amely felkészít benneteket az éjjel-nappali nagy feladatok átélésére.

Gyermekeim, ma is érzem a szeretet szövetségét mindazok részéről, akik hajlandóak voltak és igyekeztek válaszolni szeretett Venezuelám békéjére való felhívásomra.

Esőként száll le a kegyelem Venezuela népére, amelynek sürgősen újra kapcsolatba kell lépni Istennel, hogy kikerüljön a káoszból, a konfliktusból és a társadalmi háborúból.

Coromoto Asszonya a palástja alá helyezi mindazokat, akiknek menedékre és védelemre van szükségük a káosz erőivel szemben, amely a világ különböző nemzeteiben imádkozó szívek belső egyesülése miatt ismét teret és cselekvési lehetőséget veszít.

Arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy duplázzátok meg erőfeszítéseiteket, még van idő elkerülni a szenvedést és a káoszt Dél-Amerika nemzeteiben.

Legyen az imádságotok az a fényoszlop, amely Istennel egyesít.

Legyen az imádságotok annak a módja, hogy szeretetteljesen beszéljetek Istennel, hogy a Mennyei Atya azonnal válaszoljon nektek.

Végülis minden elmúlik, és a lelkek szívében csak a szeretet emlékének kellene megmaradnia, és azon öröm pillanatainak, amelyeket a nagy elnyomás idején éltek át.

Anyátok és Coromoto Asszonya kiterjeszti köpenyét a Szent Nagy Szavannából, és alatta őrzi a szent tepuiokat egészen a Karib-tengerig.

Minden, abszolút minden át fog változni, és ha az imádkozók továbbra is Venezueláért ajánlják fel egységüket és belső erejüket, sok igazságtalan helyzet kerülhető el, és a szellemileg elpusztult nép családjai visszanyerik annak az értelmét és örömét, hogy a Földre jöttek.

Gyermekeim, tegyétek gyakorlatba a megbocsátás ajándékát, hogy a harag érzése átváltozzon. Vezessen túl az eseményeken a megbocsátás Isten Szeretetéhez, mert Isten Szeretetében eléritek a mindenki által régóta várt békét.

Gyermekeim, veletek vagyok minden időszakban és mindig. Maradjatok egységben Szívemmel.

Szeretlek titeket, és megadom nektek anyai Vigasztalásomat.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Coromoto Asszonya

A MEGDÍCSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Öntsd ki szeretetedet a Szívemben, és így megsokasítom azt a Kegyelmet, amely szikrázva érkezik az Irgalmasságomért kiáltó szívekhez.

Hagyd, hogy megvígasztaljalak, hogy kijavítsalak, hogy meggyógyítsalak, hogy sejtjeid legmélyén is éljen a megváltás és a megbocsátás.

Élj át Velem minden pillanatot, és ossz meg a Mesterrel minden élettapasztalatot, hogy megtanulj felülmúlni Engem Szeretetben és Szolgálatban.

Őrizz meg az emlékezetedben minden pillanatot, amelyet megosztottál Velem, mert hasznos lesz számodra akkor, amikor elérkeznek az utolsó idők, amelyekben tanúságot kell tenned Jelenlétemről és Igémről.

Ezért figyeld meg és tanuld meg a Szeretet és Kegyelem értelmét, és maradj Bennem mindannak ellenére, ami történik.

Vonzd magadhoz a Mennyből mindazt, ami benne van, és oszd meg társaiddal ezt a nagyszerű pillanatot, amikor a megváltás szerint lehet élni az élet minden területén.

Előre addig, amíg egy napon találkozol Velem.

Köszönöm, hogy megőrzitek a Szavaimat a szívetekben.

Áld benneteket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek harmadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
hibáim ellenére
szívem és lelkem részesüljön
abban a Kegyelemben, hogy teljességgel,
örömmel és szeretettel Téged szolgálhasson.

Uram, segíts nekem,
hogy  legyőzzem az élet megrögzött szokásait.

Ragyogjon isteni és hatalmas Világosságod
minden térségben.

Áldd meg lépéseimet,
Uram.

Nyisd meg az ajtót,
hogy elmerülhessek
Szent Szívedben,
és így elfeledkezhessek saját magamról
és a világról.

Uram, távolíts el engem
a kísértésektől,
a fenyegető becsapásoktól,
és minden veszélytől.

Tanuljam meg, hogy krisztusivá váljak,
ugyanazon türelem
és csönd által,
amelyet Te fejeztél ki,
kedves Jézus,
nehéz kínszenvedésed
első pillanataiban.

Szeretném elérni, hogy megismerjelek Téged
minden egyes testvér szívében,
hogy eltűnjenek
az emberi külsőségek.

Taníts meg engem
a szolgálatban való szerénységre,
az imádkozásban való hűségre,
szavaim valódiságára,
és hogy elfogadjak bármely
próbát vagy megaláztatást.

Uram, helyezd el szívemben
legmeghittebb kincseidet,
és alakítsd át örökre
ezt a tökéletlen életet,
hogy mintaként
szolgáljon Számodra,
és mint megváltó Munkád
eszköze.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek első verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Jézus,
Mit fogok csinálni mindezzel
a Kegyelemmel a tudatomban?

Kedves Uram, kérlek Téged,
hogy tegyél engem méltóvá arra,
hogy egyenként megkaphassam azokat.

Tedd a szívemet kicsivé és alázatossá,
hogy örömömre
megismerhessem Csodáidat.

Tudod, kedves Jézus,
hogy nem vagyok méltó
oly sok irgalomra.

Segíts nekem elmélyülni a szeretetben
úgy, mint Te mélyültél el a szeretetben
a Kálvária minden egyes jelenetében.

Uram, hogyan lehet szeretni azt,
ami megbocsáthatatlan lenne?

Távolítsd el a lényemből
a büszkeséget és a gőgöt.

Hadd ragaszkodjak Hozzád
minden pillanatban,
kedves Mester,
hogy legyen elég bátorságom ahhoz,
hogy képes legyek felülkerekedni
minden érzésemen,
a legkeményebb ellenállásaimon,
és minden akadályon,
amely elválaszt engem Tőled
és Igazságodtól.

Hadd tudjak megalázkodni
annyiszor, ahányszor szükséges,
hogy személyem
lemondása által,
szeretett Uram,
át tudjam alakítani
emberi állapotomat,
amely állandóan elítélt
és megbüntetett engem.

Az élet Szent Felszabadítója,
Áldott Jézus!
Tégy engem semmivé minden pillanatban,
és legyen meg a Te megváltozhatatlan Akaratod,
hogy tűnjön el a tudatomból
személyiségem hatalmának bármely maradványa,
és így be tudjam tölteni
felséges Akaratodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT