SZŰZ MÁRIA, A BÉKE KIRÁLYNŐJE HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Ma egyesüljön az összes hang Krisztus Irgalmas Jelenlétének szent segítségül hívásában; hogy ebben a pillanatban a szív legőszintébb és legigazabb imái segítsék a sürgős ügyeket.

A Könyörgő Hálózat ölelje át az összes lelket a Szentlélek Fénye alatt, és a szívek kapják meg az áldást, amelyre oly régóta várnak.

Az örökös imádság napjaiban az irgalmas szívek igazolják a világot fenyegető veszélyeket, hogy Krisztus apostolainak felajánlása által az emberiség ismét visszanyerje az egyetemes békét.

Drága gyermekeim, Én is szemlélem és figyelemmel kísérem belső szükségleteiteket az Irgalmasság Anyjaként.

Az ima, amelyet ezekben a napokban felajánlunk, legyen az a szent belső templom, amely lehetővé teszi a szívek felajánlásainak befogadását, hogy a Mennyei Atya szemlélhesse azokat az Istenanya jóságos tekintetén keresztül.

Az Isteni Egység ajándéka hassa át a tereket, a tudatokat és a szíveket, hogy Krisztus Szeretete győzedelmeskedjen az egységben, és az összes negatív áramlat ellenére Krisztus által a lelkek megtanuljanak újra egyesülni a könyörületben, a szeretetben és a testvériségben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZ

Kedves gyermekeim!

Én vagyok az Édesanyátok, Aki szeret és védelmez benneteket, Aki elvezet benneteket Jézushoz, hogy Jézusban, Aki a Szeretet, az Igazság és a Bölcsesség, átéljétek ebben az időben az átalakulást, hogy az emberiség is átalakulhasson.

Ezért vagyok itt Fiam apostolainak Anyjaként, hogy bátorítsalak benneteket, hogy átmenjetek a belső megtisztulás útján, ahogyan azt Isteni Anyátok, Szent József és a kisgyermek megélte, hogy a szellemi élet értékei jelen legyenek az emberiségben.

Tisztulás nélkül a lélek nem szabadul fel; ne feledjétek, hogy a tisztulás nem fájdalom, hanem felszabadulás. A megtisztulás nem büntetés, hanem ez egy olyan Törvény, amely segít a felszínes és érzéketlen élettől való elszakadásban.

Drága gyermekeim, a bolygó ezen a csúcsponton megy keresztül, Krisztus Visszatérése előtt. Ezért vagyok itt, mint Közbenjáró Anya, hogy gyermekeim megértsék, hogy meg kell nyitni a megváltás végső ajtaját.

Ezen a napon és ebben az augusztusi hónapban a Szent Hierarchia meditál és elmélkedik a következő lépésekről, hogy segítse az emberiséget; de ahhoz, hogy ez valósággá váljon, megerősített szolgákra van szükség, akik képesek magukra vállalni azt a Célt, amelyet maga Isten tervezett kezdettől fogva.

Emlékezzetek az Isten Kezében lévő ceruzára, lelketek engedje meg Istennek, hogy folytassa az írást.

Itt vagyok, mint mindig, Én vagyok az Édesanyátok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és azok Anyja, akik igent mondanak.
 

Szűz Mária Szavai Mária leányainak felszentelésekor:

Szavaim ma arról szólnak, hogy kik vagytok valójában, és miért jöttetek a Földre, hogy Istent szolgáljátok.

Ebben a tiszta és makulátlan térben – amely a lényegetekben lakozik – helyezi el Fiam és az Atyaisten a terveiket, impulzusaikat, amelyek kis magvakként nyilvánulnak meg, amelyek erőfeszítésetek, odaadásotok és hajlandóságotok révén csírázhatnak, amíg egy nap valami nagyon fontos dologgá válnak Isten számára; abban a nagyon fontos dologban, amit Ő annyira keres minden egyes lélekben, hogy Isten Gyermekei, az Ő Teremtményei, az Ő eszközei legyenek a Földön, kiüresített állapotban és feltétel nélkül. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez nehéz az emberek számára, de a hit erejével, minden lehetséges, gyermekeim.

Emlékezzetek arra, amit Fiam mondott az Evangéliumban: „Ha a hitetek olyan nagy és erős lenne, azt mondhatnátok a hegynek, hogy mozduljon el, és az megmozdulna. Ez része a Törvény valóságának és az élet törvénye megtapasztalásának.

Ezért ma felszentellek benneteket, bár ti már az Én lányaim vagytok, azok a lányaim, akiket arra hívtam, hogy tükrök legyenek a Földön, amelyek tükrözik Anyaságomat és Szeretetemet a lelkekre és az Élővilágra.

Fogadjátok szellemi áldásomat egy új szakasz kezdeteként, egy új út megnyitásaként, amelyet meggyőződésetek és hitetek révén magatok fogtok felfedezni; mert fontos tudni és emlékezni arra, hogy Istennek minden lény számára megvan a sorsa, bátorsággal, hogy megéljétek az ismeretlent, és bátorsággal, hogy szembenézzetek ezekkel az időkkel és a kihívásokkal.

Isten Keze vezeti azokat, akik keresik. Szent Keze azok fején nyugszik, akik elfogadják áldását. Ő nincs messze semmitől, Ő mindenben ott van, Ő a belső világotokban van.

A legfontosabb kulcs az alázat, amely soha nem engedi, hogy távol legyetek Istentől és az Ő Szeretetétől. Ezért tévednek el a lelkek a saját meggyőződésükben, a saját ambícióikban, mert a nem Istentől való hatalom elvakítja a lelkeket, amíg el nem vesznek.

Ma azért jöttem, hogy rajtatok keresztül újjáépítsem azt a hitet és meggyőződést, amelyet sok lélek érzett, amikor a Hierarchia Munkájának útjára hívták.

Semmi sem tartozik hozzánk, átmeneti időben vagyunk. Nekünk csak szolgálnunk és imádkoznunk kell, a többit pedig a Mennyei Atya megteszi anélkül, hogy észrevennénk, mert Szeretete mérhetetlen, Bölcsessége végtelen, Hatalmát pedig a szegénység és a kiüresített állapot irányítja.

Íme, az Élet Istene, aki mindent újjá tesz az Ő Fia, a mi Urunk Jézus által.

Aki Istenre bízza az életét, annak nem kell félnie attól, hogy elveszíti, mert ebben a világban nincs mit veszítenie. Ő minden formában ott lakozik. Minden geometriában jelen van. Ünnepélyes Jelenléte a csendben van, de nem személyes csendben, hanem az üresség csendjében, amely képes a fáradhatatlan önátadásra, ahogyan a Mennyei Atya tette a teremtés kezdetétől fogva. Ő csak azt akarja, hogy megtapasztaljátok, érezzétek és felismerjétek magatokban; ahogyan Jézus, az Én Fiam is azt akarja, hogy felismerjétek magatokban az Eucharisztián keresztül.

Növelje a szolgákat ez a kezdet, ez az új kezdet nemcsak lélekben, hanem az adakozásban, a fáradhatatlan felajánlásban is, hogy a világban lévő oly nagy gonoszságot ki lehessen irtani.

Fogadjátok Fényemet és Anyai Szeretetemet ezen az áldáson és felszentelésen keresztül, az emberiség nevében, mint Mária Leányai.

Őrizzétek meg Szavaimat a szívetekben, mert ott mindig mindent meg fogtok érteni, ahogyan Édesanyátok is tette mindig, aki Isten Szavait és titkait a Szívében őrizte.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, MONTE SHASTA-N, A LAKE SHASTINA-N ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Drága észak-amerikai gyermekeim!

Hosszú idő után újra összegyűlök mindnyájatokkal Fiam Szeretetének nevében, egy olyan Szeretet nevében, amely megadja a szíveknek a megbocsátás és a kiengesztelődés régóta várt Kegyelmét.

Ma, mint Mennyei Édesanyátok, a Shasta-hegy Szent Fénycsillagával a homlokomon jövök; hogy ez az új ciklus, amely az Egyesült Államokban kezdődik a Munka számára, meghozza a Mennyei Atya által oly régóta várt gyümölcsöket.

Drága gyermekeim, szeretném, ha tudnátok, hogy a Mennyei Atya atyai tekintetét a szellemi gyógyulásra leginkább rászoruló gyermekeire is ráirányítja. Ez az oka és ez az indítéka, ez az az idő, amikor az új Fény-Központon keresztül megszületik a szeretet általi gyógyításnak az az elve, amelyre az Egyesült Államok lelkeinek oly nagy szüksége van.

Mostantól kezdve örömmel és rajongva várom azt a szolgálatot, amelyet az elkövetkező időkben a háború és annak következményei által traumatizált lelkek és szívek számára fognak végezni.

Ez az a nap, amelyre az Úr várt, hogy Észak-Amerikában és a Shasta-hegyen lévő Fénycsillagon keresztül eljöjjön a remény és a jóvátétel ideje az ország elfelejtett szívei számára; hogy érzés és empátia szülessen a háború megcsonkítottjai iránt, azok iránt a fiatalok és idősek iránt, akik egy olyan mozgalom és eszme foglyai voltak, amely demoralizálta életüket, családjukat és szellemüket.

Drága gyermekek, a Shasta-hegy angyalai legyenek veletek a Mennyei Atya Észak-Amerikára vonatkozó Akarata megnyilvánulásának ezen szakaszában.

Megáldalak benneteket Anyai Szeretetem által.

Köszönöm nektek, jelenlévőknek, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, BRAZÍLIA VÁROSÁBAN, AZ ÉLŐVILÁG SZENTÉLYE FÉNY-SEJTJÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma hatalmas és leírhatatlan örömmel azért, hogy itt lehetek veletek, eljövök, hogy lezárjam a Béke Zarándoklat e szent szakaszát. És örömmel jövök, hogy megalapítsam, megáldjam és megnyissuk Isten Szent Szövetségládájának az új Mária-Központját; hogy a Mennyei Atyával és a Teremtett Élővilággal való közösség révén ugyanazokat a kódokat, amelyeket Noé kapott, szellemileg letétbe helyezhessünk ezen a helyen és innen egész Brazíliában.

Az Isten Szent Szövetségládája új Mária-Központjának az lesz a küldetése, hogy imádkozzon, hogy a bolygó valódi Belső Kormánya, amely a Hierarchia Kormánya, teljesüljön be szellemileg ebben az országban és ezen az országon keresztül az egész világon.

Brazíliai gyermekeim feladata az lesz, hogy kifejezzék ezt a Szent Mária Központot, amelyet meg fogok áldani a közeljövőben, amikor annak egy része már megnyilvánul.

Legyen ez a hely a belső gyógyulás és a szívek megbékélésének tere.

Itt kell megnyilvánulnia a Kegyelmek Asszonya Forrásának, hogy gyermekeim Brazíliából, erről a vidékről és az egész világból idejöhessenek, hogy megkapják Kegyelmemet.

Ezen kívül a Szent Út és a Szent József Legtisztább Szívének kis Kápolnája, valamint egy kis tér Jézus Szent Szívével is létesülni fog.

Drága gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy ezen a napon legyetek vidámak és legyetek örömmel tele Mennyei Anyátokkal együtt, köszönetet mondva Fiamnak, mert végre létrejön egy Fénypont Brazília ezen vidékének a felszínén.

Az a Szent Név, amely ezt a Mária Központot irányítja, Elohim.

Köszönöm, hogy teljesítitek Szeretett Fiam törekvéseit.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURORAI MÁRIA KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Jézus Békéje legyen veletek.

Drága gyermekeim, elszomorít az a tudat, hogy néhány gyermekem értelmezi Üzeneteimet, és nem tudnak eljutni annak lényegéhez, amit mondok nekik.

Elszomorít az, hogy tudom, hogy Mária megszentelt gyermekei hogyan gabalyodnak abba, hogy alábecsüljék a Hierarchia Igéjét, ahelyett, hogy hálát adnának és vezércsillagnak tekintenék.

Kedves gyermekek, ne tegyétek ezt. Ne engedjétek, hogy az ellenfél teljesen leuraljon benneteket, és arra késztessen, hogy eszetek által ítéljetek, hogy így válasszon el benneteket egymástól.

Gyermekeim, elfelejtettétek, hogy mindannyian testvérek vagytok, ugyanannak az Atyának, a Mennyei Atyának a gyermekei?

Ezért arra hívlak benneteket, hogy emlékezzetek az Irántam való elkötelezettségetekre. Arra hívlak benneteket, hogy legyetek Fiam béketeremtői, ne felejtsétek el ezt.

Itt az ideje, hogy tudatossá váljon bennetek a bolygó helyzete; hogy megértsétek és elfogadjátok, hogy szemlélet- és gondolkodásmódváltásra van szükség.

Ha ez a változás nem történik meg, meg fogjátok bánni, hogy nem tettétek meg, mert a bolygó mindenki otthona. Ez az egyetlen hely, ahol Isten Tervét ki lehet fejleszteni.

Kérlek benneteket, hogy ne ellenezzetek azzal, amit mondunk.

Kérlek benneteket, legyetek hálásak a Kegyelemért, amit kaptok, mert a világon sok gyermek a gonoszság foglyaként él, és nincs meg nekik az, amit ti kaptok.

Ne legyen a számotokra normális, hogy veletek vagyunk. Legyetek következetesek, és megkapjátok azt a választ, amelyre szükségetek van a továbblépéshez.

Köszönöm azoknak az összefogását, akik őszintén követik Lépéseinket.

Szeretlek és áldalak mindnyájatokat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARETBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint a tenger felől és az összes óceán felől érkező szellő, úgy jövök erre az áldott helyre, hogy megáldjalak, és Békességemet adjam nektek.

Ezen a napon eljövök, hogy megismételjem Fiam utolsó hívását: hogy a szívek felébredjenek az Ő Megváltó Szeretetében.

Ehhez, gyermekeim, keresnetek kell magatokban a Belső Krisztust. Nagyon sürgős és alapvető, hogy jelen legyen bennetek, hogy a bolygó fenntarthassa önmagát, nemcsak szellemi egyensúlyában, hanem anyagi harmóniájában is.

A jelenlegi világjárvány legfrissebb eseményei miatt a lelkek összezavarodnak, sokan elbizonytalanodnak, és a legtöbben jelenleg nem tudják, merre induljanak el.

Mondjátok el mindenkinek, hogy az Én gyermekeim vagytok, hogy a világ Szolgájaként és Asszonyaként vagyok itt, hogy Szívem Fényén keresztül még többen eljussanak Istenhez, visszatérhessenek a Mennyei Atyához.

Szeretett gyermekeim, ez az Én fő üzenetem mindenkinek a számára: hagyjátok, hogy a szeretet, amely bízalommal van, újjászülethessen lényetek középpontjában; hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek kedvenc lakhelye legyen gyermekeim szívében.

Emiatt mindazok, akik imádkoznak az Istenanyához, folytassák ezt, mert közel van az Úr Visszajövetele, és a legtöbb gyermekemnek ébren kell lennie.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket és elkísér titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A fatimai szentélyből a Mennyei Atya elküldi hűséges Szolgáját, hogy terjessze a világban a Mária Szeplőtelen Szíve iránti odaadás megújítását.

A Mária összes gyermeke megszentelése iránti elkötelezettség megújításában, amely egyszerű belső gyakorlat lesz, hozzájárultok, hogy Égi Anyátok, szélesebb körben járjon közbe az Európában és a világban lévő helyzetekért.

Gyermekeim, most jobban, mint valaha egyesítsétek minden nap a szíveteket az Én Szívemmel, hogy az emberiség elkerülhessen bizonyos helyzeteket, és hogy más helyzetek feloldódjanak, mert az az Anyai törekvésem és az akaratom,  hogy többé ne szenvedjetek.

Ezért, kedves gyermekeim, éljétek át újra Mária Szeplőtelen Szíve iránti odaadásotok megújulását, hogy abban a rendkívüli Kegyelemben részesülhessetek, hogy lelketek részt vehessen a jelenlegi Fény imádkozó seregeiben.

Azt akarom, hogy életetek eme Értem való rajongása képes legyen minden helyzetet megnyugtatni ebben az időben, és hogy az isteni igazságszolgáltatás ajtaja ne nyíljon ki, hanem inkább szeretett Fiam irgalmas Szívének nagy kapuja képes legyen semlegesíteni vagy átalakítani minden, ami a közjó és a béke ellen van.

Ebben az iskolában, amelyet a Fatimai Királyság kínál nektek, arra hívlak meg benneteket, hogy az összes gyermekem szívének a tükre legyen az a belső csillag, amely megvilágítja a világot és magához vonzza a Béke szent Szellemét.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT FRAY ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szeretett gyermekeim!

Ma azért érkezem meg, hogy előkészítsem Megjelenéseim évfordulójának előestéjét, egy olyan világba érkezem, amely zavaros és megosztott az igazságtalanság és a tévedések miatt.

Édesanyátokként, Aki szeret titeket, arra kérlek benneteket, hogy továbbra is hűek maradjatok a Szívemhez, hogy életetek legyen az a példa, amelyre szükségem van a Mennyei Atya előtt, hogy a világnak hosszabb békeidője legyen.

Kedves gyermekeim, ma itt vagyok, úgy, ahogy ti is itt vagytok, és válaszoltok szeretett Hívásomra. Gyermekeimnek ez a feltétel nélküli válasza az, ami lehetővé teszi Számomra, hogy újra és újra elérjem a világot, és ez lehetővé teszi, hogy közel lehessek hozzátok, és elkísérjem lépteiteket Fiam Szíve irányába.

Ezért szeretteim, ezen az előestén meghívlak benneteket, hogy szeretettel és hálával készüljetek fel a holnapi napra, amelyben Mennyei Édesanyátok fontos lelki beavatkozást hajt végre ezen idők minden válságával szemben.

Arra biztatlak, hogy mindig maradjatok a Békémben, és ez a Béke adjon neked kellő bizalmat ahhoz, hogy képesek legyetek Isten szeretetének állandó kifejezésére.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Örömmel és boldogsággal térek vissza Szent Figueirámba, hogy júniustól, Jézus Szent és Áldott Szívének hónapjától kezdve minden egyes gyermekem szellemének belső gyümölcsei már a bolygó és a lelkek szolgálatában álljanak.

Szeretném, ha ezen a következő imatalálkozón, ahol 1000 Üdvözlégy Máriát imádkoztok, ha a legőszintébb imáitokat és könyörgéseiteket a Mennyei Atyának szánnátok oda Mennyei Anyátok szándékai és könyörgései céljából.

Lelkes odaadással kívánom, hogy imádkozó gyermekeim imádkozzanak a következő szándékokért:

1. Igazi és őszinte békeszerződésért a Közel-Keleten, hogy izraeli és palesztin gyermekeim békés párbeszédet folytathassanak a közjó érdekében, valamint a legvédtelenebbek és a legtehetetlenebbek érdekében.

2. Valódi és testvéri megegyezésért Kolumbiában, hogy a a tiltakozások és a leállások már ne büntessék a legszegényebbeket és a legártatlanabbakat.

3. Annak érdekében, hogy Brazília koherens kormányt alkosson az isteni megbízások szerint, hogy a világjárvány által leginkább sújtott embereknek legyen kegyelmük újjáépíteni életüket.

4. A marokkói lakóhelyüket elhagyni kényszerültek és nélkülözők számára, hogy Európa a jelenlegi és kritikus, soha nem látott válsággal szemben ne reagáljon hideg szívvel, hogy az összes menekültnek segítsenek hogy méltósággal újjáépíthessék életüket.

5. A békéért és a mianmari diktatórikus konfliktus megszüntetéséért, hogy a vallást ne maszkként használják, hogy elrejtsék a legnagyobb megrázkódtatást okozó cselekedeteket, amelyek az egész nemzetet károsítják, és mindenekelőtt a legszegényebbeket száműzetésbe taszítják.

6. A szíriai, venezuelai és etiópiai konfliktus végéért, hogy az emberi társadalom életét ne használják fel arra, hogy újabb nyomorúságot és káoszt teremtsenek a népekben és a népek között.

7. Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok humanitárius küldetésekért, hogy a humanitárius szolgálat minden úttörője védelem alatt legyen, hogy a Szentlélek inspirálja és irányítsa őket; hogy tartós és előnyös döntések szülessenek mindazok számára, akik traumatikus és fájdalmas távozás után törekednek az újrakezdésre.
 

Ha imádkoztok ezekért a Szándékaimért, hálás leszek nektek, mivel Szívemet felháborítja a világ korrupciója, amelynek Krisztus visszatérésével vége lesz.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Felhívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyetek állhatatosak Fiamban. Ő mindannyiótok szívéből várja a választ, amely Terve beteljesítéséhez szükséges.

Most, ebben a szünetben, amelyet a világ a világjárvány miatt él át, arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy használjátok ki ezt az időt, és gondoljátok át a dolgokat. Ily módon meglesz a lendületetek ahhoz, hogy folytassátok az életetek Jézus Szentséges Szívének való odaszentelését célzó lépéseket.

Drága gyermekeim, tegyétek a dolgotokat, és tegyétek jól, fejezzétek ki minden pillanatban a Szeretetet és az Irgalmasságot.

Adjatok lehetőséget arra, hogy lelketek  megvalósíthassa a Mennyei Atya iránti szellemi elkötelezettségeteket, amiért a világra jöttetek.

Ne zavarodjatok össze, gyermekeim; a hit lángja vezessen benneteket a bizonytalan utakon, amelyeken az emberiség ma jár.

Ismerjétek fel azt a Kegyelmet, amelyet kaptatok, és értékeljétek annak jelentőségét, hogy mit jelent Fiamat szolgálni ebben az időben.

Szeretett gyermekeim, nincs többé idő arra, hogy az életeteteket banális és hétköznapi élményekkel töltsétek meg. Emeljétek fel a tudatotokat a megértés és a szív nyitottsága révén, hogy megértsétek, hogy mi az elsődleges oka annak, hogy válaszoljatok Isten hívására.

Lelkesen kívánom, hogy ne veszítsétek el azt a Kegyelmet, hogy felismerjétek az egyetlen Igazságot, azt az Igazságot, amely a Fiam, és amely összegyűjt benneteket ebben az időben, hogy felkészüljetek a szenvedő és rabszolgasorba taszított szívekbe való Visszatérésére.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A megoldás ez: idejében forduljon szívetek állandóan Isten Szíve felé; Ily módon mondjátok a Mennyeknek, hogy továbbra is törekedtek arra, hogy megkapjátok a szükséges Kegyelmet ahhoz, hogy életetek a megváltás és a megszentelődés útján maradjon.

A Fiammal és Isteni Irgalmával való nélkülözhetetlen egyesülésedben, Szíve Vére és Vize sok hibát és ellenséges magatartást fog feloldani, amelyekben a világ továbbra is él, mivel egyre inkább eltávolodik Istentől azért, hogy kielégítse emberi örömeit.

Ez az utolsó alkalom, amikor a Mennyei Atya figyelmet fordít gyermekei imáira és könyörgésére. Eljött az idő, hogy az emberiség lehajtsa a fejét a földre azelőtt, ami eljövendő, hogy bocsánatot kérjen, és valóban bűnbocsánatot tartson.

Arra kérlek titeket, gyermekeim, hogy tartsátok ezt szem előtt. Most a lehetőségek egyediek, és nem fognak megismétlődni, mert már az utolsók.

Végülis a Kegyelem meg fog adatni a világnak, hogy sok lélek elhagyja a káoszt, amelyben él, és belépjen a béke világegyetemébe.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonkilencedik vers

Az összes lélek Védelmezője,
Az összes szegény Legfőbb Reménysége,
Az utolsó idők Csillaga és Fényessége,
Most könyörgünk Hozzád,
hogy segíts nekünk, hogy megtaláljuk
Krisztus irgalmas Fényét,
hogy megérintsenek bennünket az Ő hatalmas Sugarai,
és így megszabaduljunk minden lánctól,
amelyek bebörtönöznek minket.

A Béke Isteni Asszonya, emeld fel lényünket,
hogy apránként
megszabaduljunk ettől az anyagi állapottól,
mert buzgón arra törekszünk,
hogy hathatós közbenjárásod által
emelkedjünk fel most és mindig
a Szellemi Világegyetembe.

Szeretnénk az Örök Atya Trónja előtt lenni,
hogy dicsérhessük és dicsőíthessük Őt,
ahogy az angyalok is örökké magasztalják Őt.

Adj nekünk elég alázatot, hogy felismerjük azt,
hogy lényünk teljes üressége által
és erőfeszítésünk által elérjük az Isteni Világegyetemet,
annak ellenére, hogy a Földön élünk.

Anyánk, Te vagy a Béke Kapuja.

Nyíljanak meg a világegyetemek Jelenléted előtt,
hogy láthatssuk Isten Világegyetemének
és az egész Teremtésnek a mérhetetlenségét.

Szeretnénk egyesülni ezzel a pillanattal.

Reméljük, hogy egyszer
a Mennyei Atya Karjában lehetünk.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Tizenhetedik vers

Szeretet és Fény Asszonya,.
A Világegyetem tiszteletreméltó Királynője,
segíts, hogy úgy bízzunk,
ahogy teljesen megbíztál
a mi Atyánkban.

hogy engedelmesen
felismerhessük az Isteni Akaratot,
és így követhessük azt addig,
amíg a Teremtő minden tervét be nem teljesítjük.

Drága Édesanyánk, add,
hogy Személyünk abszolút ürességében
fogadjuk Fiad szavait
alázattal és bizalommal,
hogy folytathassuk
az alig várt Irgalmasság és Megváltás Művét.

Buzduljunk fel arra az elhatározásra,
hogy még jobban elkötelezzük magunkat
a Megváltó Isteni Terve mellett.

Vállaljuk el az apostolkodást
anyai segítségeddel,
lépéseinkkel kövessük
Krisztus kitörölhetetlen nyomdokait.

Ne veszítsük el azt a lehetőséget,
hogy tudatosan szolgálhassunk.

Ne legyen langyos a szívünk,
amikor hívnak minket.

Ne legyen hideg az együttműködés iránti érdeklődésünk,
hanem anyai Szereteted tüzétől mozgatva
teljesítsük be
Krisztus törekvéseit.

Legyünk teljesek és elérhetőek
minden új munkában,
hogy mint a Fény katonái,
feltétel nélküliek és nyitottak legyünk
minden hívás előtt.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Nem érdekel, hogy hogy vagy, addig, ameddig, valóban Velem vagy, úgy, ahogyan én veled voltam a Gecsemáné kertjétől a Keresztig.

Ahogyan te velem Velem vagy, úgy adok velem való létednek különleges értéket, mert az a forma, ahogyan bensőleg Velem vagy, megmutatja és megerősíti Számomra a lehetőségét vagy a nehézségét, annak hogy Tervemet rajtad keresztül hajtsam végre.

Tudom, hogy az, amit mondok, talán lenyűgöz vagy megráz téged, de elköteleztem magam a Mennyei Atya előtt, hogy elmondjam az igazságot társaimnak, hogy azok minden nap növekedjenek, nem vezetői vagy általános képességeik által, hanem Igazságomon keresztül.

Azért mondom ma ezt neked, mert tudom, hogy minden nap Velem vagy, az eseményektől vagy a helyzettől függetlenül. Kevés olyan ember van, aki ilyen módon van Velem, pontosan ezért adok lehetőséget mindenkinek, hogy egy nap feltétel nélkül Velem lehessen.

Így, fokozatosan hozom létre a valódi szolgálók seregét, akik Istent szolgálva segítik a Hierarchiát a Megváltás Tervének végrehajtásában.

Köszönöm, hogy a szavaimat a szívedben őrzöd!

Áld titeket

Mesteretek é Uratok, Krisztus Jézus

KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET AZ ISTENI IRGALMASSÁG 31. MARATONJÁRA ADOTT ÁT AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN SZERZETES RÉSZÉRE

Bár a nyomás nagy, Kegyelmem végtelen, és képes arra, hogy megmentse a lelkeket. Azért jöttem ma a világegyetemből, hogy békét hozzak nektek; azt a békét, amely hiányzik a világból, és amelyet a sötétség szétzilál. Királyságom azonban láthatóvá válhat a szelíd és békés szívekben, amelyek ezt a békét a Mennyei Atyával való egyesülés jelképeként viszik az egész világba.

Arra kértem mindannyiótokat, hogy jöjjetek ide, ebbe a Szent Központba, hogy létrehozzatok egy olyan célt a tudatotokban, amely túlmutat a megértéseteken és él a szellemben.

Ma a bolygó egy nagyon különleges helyéről érkeztem, ahová elvonultam, hogy mély csendben éljek, hogy meditáljak a következő lépéseken, amelyeket az emberiségnek meg kell tennie. Bárcsak fel tudnálak emelni benneteket erre a helyre, de előbb imádkoznotok kell, hogy beléphessetek oda. Az a hely, amelyről ma beszélek nektek, a Shambhala sivatagja, ahol az igazi belső valóság létezik, ahol mindennek az eredete van, Atyám Teremtésének kezdetétőlfogva, e bolygó és eme emberiség számára.

Ma ide helyezlek benneteket, hogy keressétek Shambhalát, és hogy emlékezzetek arra, mi a célotok ezekben az eljövendő időkben. De nagyon kevesektől fogom ezt kérni, mert nem kérhetem mindenkitől. A világ túlságosan szétszórt ahhoz, hogy meglássa Shambhalát, de ti, akik ismeritek és ismertétek, elevenítsétek fel ezeket az elveket. Lépjetek be Velem a vadonba, a belső vadonba, hogy megtaláljátok a templomot magatokban, hogy meg tudjátok tartani ezeket az ajándékokat azon nyomorúság idején, amelyet a világ át fog élni; olyan nyomorúság, amely még nem ért véget, és csak most kezdődött.

Én vagyok a ti Pásztorotok, és Atyám nyáját vezetem. Ezért hívlak benneteket, hogy lépjetek be a belső Shambhalába, hogy ne felejtsétek el valódi arcotokat, azt, amelyik időről időre eljön, hogy megéljétek a szeretet és a megbocsátás eme tapasztalatát, amelyet az emberiség elfelejtett.

Ha Én a shambhalai vadonban meditálok és emlékezem, miért ne tennétek ezt ti is? Az Atyám által hozott döntés után új dolgokra kell majd szívből gondolni, hogy a szellemek megszülethessenek a munkákban, és megvalósíthassák Isten Terveit. Ezért fontos az elvonulás, a ti belső elvonulásotok az emberiség oly nagy igényeivel, a sok szolgálat és a sok szellemi és anyagi szükséglettel szemben. Arra hívlak benneteket, hogy belsőleg húzódjatok vissza, hogy más szemszögből érzékelhessétek a dolgokat, ahogyan Én látom őket.

Mindannyiótokat elviszlek Shambhalavadonjába, hogy kinyissátok a szemeteket, és a belső Shambhala valóságában felfedezzétek és megértsétek, mire van szüksége a Hierarchiának. Ha szívetek egyesül ezzel a titokkal, akkor Shambhalában lehettek, mert Shambhala a Szeretet elsődleges forrása, amely azért támadt ezen a bolygón, hogy a világban megteremtse a világegyetemmel való közösség és egység szellemét, amit az emberiség ma nem tapasztal meg, mert túlságosan elkülönülnek egymástól a testvérek és a nemzetek. Ezért minden, amit tesztek, az Úr nevében kell, hogy történjen, minden egyes cselekedetetek, minden egyes tettetek, minden egyes szavatok, amit kiejtetek, a béke és nem a széthúzás nevében kell, hogy történjen.

Az idők még mindig nehezek, és sokan nem akarják elhinni. Szükségem van az önfeláldozókra, hogy lássák, milyen kényelemben élnek, és milyen nagy a Mennyország hívása, amely a lelkeket szolgálatra, önátadásra és az összes dolog teljes feladására szólítja.

Megígértem nektek, hogy visszajövök, először az Istenségemben, hogy később láthassatok Engem a felhőkön keresztül ragyogni, mint a világegyetem Napját, amely megalapítja az új emberiséget az egész világ számára. Ez az idő eljött, társaim, En visszatérek, bár ti nem láttok Engem. Ha az elmúlt hónapokban, a korábbi imatalálkozókon arra vezettelek benneteket, hogy megismerjétek a Törvényt és elfogadjátok azt az életetekben, átvezettelek benneteket a Közel-Keleten, hogy menedéket nyújtsak alelkeknek a szívetekben, miért nem követtek most Engem a belső Shambhalába, ahol minden elkezdődött e bolygó részére?

Meghívlak benneteket a sivatagba, hogy mindentől és az összes körülménytől kiüresítve lássátok magatokat, mert nem leszek képes arra, hogy új Elveimet más dolgokkal teli lelkekbe helyezzem. Ezért hívlak benneteket belső visszavonulásra, imára és csendre, hogy a világ megmenekülhessen. Ez a legegyszerűbb dolog, amit kérek tőletek, társaim, nincs szükségem arra, hogy átadjátok Nekem családotokat, munkátokat, anyagi életeteket. Arra van szükségem, hogy felemelkedjen a tudatotok, hogy képesek legyetek arra, hogy lemondjatok azokról a dolgokról, amelyeknek háttérbe kell szorulniuk, hogy eredeti Munkám beteljesedhessen. Társaim, nem azt mondom, hogy el kell hagyni a családotokat, sem azt, hogy ne dolgozzatok többé. Szükségem van arra, hogy tudatában legyetek annak, hogy Atyámnak ezekben a végső időkben milyen prioritásra van szüksége. Azért térek vissza, hogy elhívjalak benneteket, hogy a 144 000 seregévé formáljalak benneteket, akiknek készen kell állniuk arra, hogy válaszoljanak a bolygó szükségletére, a Terv hívására és Isten Munkájára az egész világegyetemben.

Kedves társaim, nagy dolgokról beszélünk, nem pedig apróságokról. A terror terjed a világban, a fájdalom egyre mélyül, és valakinek enyhítenie kell, hogy semmi se vesszen el ebben az emberiségben. Ezért jöttem ma a ti Pásztorotokként, hogy elvezesselek benneteket,hogy felfedezzétek Shambhalában a belső ürességeteket és mindazt, ami valaha is betöltötte azt, újra és újra, időről időre. De ne féljetek, az, aki hozzátok szól, nem hagy el benneteket, nem tesz félre, mert osztozom veletek a megtisztulásotokban, ahogy osztozom ennek a megváltatlan emberiségnek a megtisztulásában is, amely távol van Istentől és főként távol van a szeretettől, a világegyetem igaz szeretetétől.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a világ ne sodródjon tovább a szakadék felé. Ezért az erőfeszítések rendkívüliek lesznek, és ennek ti is tudatában lesztek. És amikor eljön annak az ideje, hogy mindannyian képesek legyetek arra, hogy mindent megtegyetek, hogy képesek legyetek arra, hogy teljesen átadjátok magatokat az Atyámnak, nem fogjátok tudni azt mondani, hogy nem tudtátok. Ahogyan egykor azt mondtam apostolaimnak, hogy várom őket, hogy elkísérjenek Engem a Golgotán és a Kínszenvedés alatt, úgy ma is azt mondom nektek, hogy ne forduljatok vissza, mert megdicsőült Szívem lesz a táplálékotok a legválságosabb órában.

Szívem képes lesz arra, hogy újjászüljön benneteket, mert Irgalmam megengedi. És ha az Én Irgalmasságomban vagytok, akkor be fogjátok fogadni a Kegyelmemet. Kegyelmem el fog tölteni benneteket, és így Isteniségemben lesztek; Krisztus Isteniségében, amelyet az emberiség még soha sem ismert, vagy nem ért el. Ezért mutatom be nektek Dicsőségemet, hogy megismerjétek Kegyelmemet, és Kegyelmemben istenülhessetek Atyám nevében, Adonáj ésÖrökkévaló Királysága tiszteletére, amely mindig várja az összes teremtményét, hogy időről időre, korszakról korszakra elárassza őket Szeretetével és Békéjével.

Ne legyetek frusztráltak, ne hagyjátok magatokat zavarni. Engedelmesen válaszoljatok, és tudni fogjátok, miért. Fogadjátok el Hívásomat, és érezni fogjátok, hogy Istenségem mindig arra vár, hogy elvezessen benneteket Atyám Királyságába.

A Shambhala belső elvonulási helyére való felhívással arra hívom az összes lelket, hogy tudatosan váljon éretté, és hagyja abba azt, amire már nincs szükség ebben az időben. Mert amikor haszontalan dolgokkal vagytok elfoglalva, Én csak figyellek benneteket, és remélem, hogy felébredtek, hogy érezzétek Hangomat a szívetekben, azt a Hangot, amely a Mennyei Atya előtt kiált az emberiség e Tervéért.

Legyen ez a Maraton minden egyes lény szellemi életének elmélyítése, és ezáltal a fogadalmak újbóli megerősítése e végleges Terv előtt, amelyet be kell teljesíteni. Ez a Maraton ne csak Aurórán haladjon át, hanem haladjon át mindannyiótokon is, hogy érzékeljétek, amit mondok nektek.

Azoknak, akik már válaszolnak Nekem, nem tudok több felelősséget átadni. A lelkeknek van egy feszültségpontjuk, hogy elviseljék Tervemet. Most eljött az idő, hogy felhagyjatok jelentéktelen dolgaitokkal, hogy minden egyensúlyba kerüljön, és hogy elfogadjátok Hívásomat, és beteljesítsétek a Terv egy részét, amely még megvalósításra vár. Így fogmegszületni a 144 000, és megszűnik az, hogy ez pusztán a Biblia szent könyvében maradjon leírva, és valósággá válik ebben az időben. Ez a 144.000 tudat az egész bolygón megtalálható a különböző területeken, nemzetekben, kultúrákban, nyelvekben és hitekben a bolygó szellemi kereszténységén belül. Így hozom létre Istenségem szimbólumát Kegyelmem által, mert ha szeretitek Kegyelmem erejét azáltal, hogy megélitek Isteni Irgalmasságomat, akkor meg fogjátok érteni ennek a javaslatnak a nagyságát, és így időben fogtok válaszolni.

Lássátok meg, hogy belső Shambhalátok arra hív, hogy csatlakozzatok a Mesterekhez, és így alakítsátok át a Tervet Krisztus, a ti Szeretett Uratok uralma alatt. Shambhala pusztaságának kapui nem azért vannak nyitva, hogy szenvedjetek, hanem azért, hogy belépjetek az üresség útjára, amelyet szíveteknek meg kell tapasztalnia, és hogy megszabaduljatok minden felesleges dologtól, hogy a Mester Műveit a szellem egyszerűségében és a lélek alázatosságában, mások szolgálata által végezzétek.

Lobbanjon újra lángra a szívetek ettől a javaslattól, kiáltson hangotok valóban az Én Irgalmamért ennyi imamaraton után. Lelketek kérje, amire szüksége van, mert megadom neki. Ne féljetek az ürességtől, mert az ürességben a lélek elnyeri szabadságát. A lélek megistenül Papi Lelkem jelenlétében.

Várom a tudatotokat a Terv iránti szeretetben,

Krisztus Jézus
 

 

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT