SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARETBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint a tenger felől és az összes óceán felől érkező szellő, úgy jövök erre az áldott helyre, hogy megáldjalak, és Békességemet adjam nektek.

Ezen a napon eljövök, hogy megismételjem Fiam utolsó hívását: hogy a szívek felébredjenek az Ő Megváltó Szeretetében.

Ehhez, gyermekeim, keresnetek kell magatokban a Belső Krisztust. Nagyon sürgős és alapvető, hogy jelen legyen bennetek, hogy a bolygó fenntarthassa önmagát, nemcsak szellemi egyensúlyában, hanem anyagi harmóniájában is.

A jelenlegi világjárvány legfrissebb eseményei miatt a lelkek összezavarodnak, sokan elbizonytalanodnak, és a legtöbben jelenleg nem tudják, merre induljanak el.

Mondjátok el mindenkinek, hogy az Én gyermekeim vagytok, hogy a világ Szolgájaként és Asszonyaként vagyok itt, hogy Szívem Fényén keresztül még többen eljussanak Istenhez, visszatérhessenek a Mennyei Atyához.

Szeretett gyermekeim, ez az Én fő üzenetem mindenkinek a számára: hagyjátok, hogy a szeretet, amely bízalommal van, újjászülethessen lényetek középpontjában; hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek kedvenc lakhelye legyen gyermekeim szívében.

Emiatt mindazok, akik imádkoznak az Istenanyához, folytassák ezt, mert közel van az Úr Visszajövetele, és a legtöbb gyermekemnek ébren kell lennie.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket és elkísér titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, MALDONADO-BAN, PIRIÁPOLIS VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Örömmel mondom nektek ma, hogy a decemberi hónap során felajánlott imák révén fontos isteni közbenjárások fognak történni a belső síkokon, az emberiség különböző szektoraiban, annak érdekében, hogy megkönnyebbülést hozzanak a mostani idők kétségbeesett lelkeinek; de azért is, hogy szellemi ébredést hozzanak az emberiségnek, mert a Fiam hívására ébredő lelkek sikeresen meg fogják békíteni az Igazságszolgáltatást, amelyet a világ megérdemel.

Gyermekeim, az alázatos szívek ragaszkodása és válasza lehetővé teszi, hogy a szuverén és hatalmas Mennyei Atya több Irgalmat és Kegyelmet gyakoroljon az egész világban.

Amíg gyermekeim folytatják az Istenanyának ajánlott őszinte imát, addig engedélyt kapok arra, hogy visszatérjek a világba, hogy megáldjam, és hogy a lelkek a Békémben legyenek; mert sokaknak szükségük lesz az isteni Békére, hogy megértsék és elfogadják ezeket a döntő és végleges időket.

Fényrózsafüzéremmel és szeretett Fiam Keresztjével áldalak meg benneteket, és még egyszer köszönöm, hogy válaszoltatok a  hívásomra.

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT