SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Öröm áradjon ma belőletek a Szent Szívekkel való májusi találkozás miatt, amikor lelketek megünnepelheti Anyai és Szeplőtelen Szívem hónapját.

A Krisztus által Izraelben végzett különleges munka után, ma Mennyei Édesanyátok, Figueira Nagyasszonya visszatér, hogy újra megnyissa a Kegyelem Kútját, hogy ez a nagyon szükséges Kegyelem kiáradhasson gyermekeimre.

Aparecida Anyátok különösen azért is tér vissza, hogy megvédje Brazília Szellemi Célját és segítse a brazil nemzet angyalát; mert Brazília, mint nép, mindig előre fog haladni, mindannak ellenére, ami manapság történik, és ami nem átlátszó.

Emlékezzetek, gyermekeim, hogy Fatimában a Legszentebb Rózsafüzér Asszonya kinyilatkoztatta a látnokoknak, hogy Brazíliának, mint a világ szívének, szellemi küldetése lesz az idők végén.

Most, hogy május hónapban a lelkek meghozzák utolsó döntéseiket, az Izraelből és a Szeretett Fiamon keresztül kapott összes Kegyelem után; Szent Anyátok visszatér Brazíliába, hogy megerősítse azt a küldetést, amelyet, mint ország kapott, és amelynek az összes brazil szíven keresztül is tükröződnie kell.

Így a Magasságos Örökkévaló Atya kérésére válaszolva a Három Szent Szív májusban ismét találkozik Dél-Amerikában, hogy a bolygó e vidéke ne felejtse el, hogy szerető tekintetünk mindig Isten Új Édenén, Brazílián és testvérnemzetein van.

Meghívlak benneteket, hogy készítsétek elő a következő találkozókat az öröm, az ujjongás ajándéka, a Krisztus Jézusban élő testvérek újraegyesülésének Kegyelme alatt.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Figueira Nagyasszonya

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CORDOVÁBAN, SZENTLÉLEK MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Irgalom katonáinak a Testvériség Közösségében   

Kedves szeretett gyermekeim!

A magány, az elhagyatottság vagy a kétség ellenére, amelyet az elmúlt két évben érezhettetek, ma eltöltelek benneteket legmélyebb és legmelegebb Anyai Szeretetemmel.

Kedves gyermekeim, minden nap imádkoztam kitartásotokért és lelkesedésetekért; annak ellenére, hogy saját testetekben éltétek meg Fiam fájdalmas gyötrelmét a járványon keresztül ebben az elveszett emberiségben.

De most, nézzétek, gyerekek, itt vagyok, és Én vagyok Anyátok, a Szentlélek Anyja; Én vagyok az Isten felé vezető utatok Őre.

Szeretett gyermekeim, ma elmondhatom nektek, hogy túléltétek, és készek vagytok a megtisztulásotok ellenére továbbra is elviselni ezeknek az időknek a végét, amely az egész emberiség számára még ismeretlen és kiszámíthatatlan idő.

De ti mindennek ellenére tudtátok, hogyan legyetek az Irgalmasság harcosai; és ami a legfontosabb, szeretett gyermekeim, megtanultátok Fiam Tervét az első helyre tenni, annak a bizonytalan és sötét pillanatnak ellenére, amelyet az emberiség átélt.

A Fiam, mint Jó Pásztor, jelen volt minden sikeres cselekedetnél ugyanúgy, mint minden próba idején. Krisztus hatalmas Szeretete mindannyiótokat fenntartott, és így mindenek fölött megtanultátok fenntartani ezt a Szent Mária Központot.

Emiatt vagyok ma itt, hogy megköszönjem, átadjam nektek Hálámat és Vigasztaló Szeretetemet.

Gyermekeim, az Örökkévaló Atya elismer minden általatok megtett őszinte erőfeszítést, és Csendes Szíve legbensőbb részében őrzi.

Ezért ezen a napon érezzétek, hogy  Áldott és Alázatos Mennyei Anyátok megújít és megerősít benneteket.

Mindazok, akik ebben az elmúlt két évben elmentek és megosztoztak ebben a szeretett Közösségben, a szeretet és az áldozatkészség jelét hagyták Fiam Szent Szívében.

Most keljetek fel és járjatok tovább.

Én vagyok a Kálvária Anyja, az az Anya, Aki mindegyikőtökhöz eljut, hogy meghallgassa mindegyikőtök Belső Krisztusát:
– Anyám, Én mindent megújítok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 104. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az óceánokon keresztül Tudatom tükröződik az emberiségben, és tükrözheti az emberi lényekben a Krisztusi Tudatosság nagy állapotát. Ezt a spirituális és belső állapotot igyekszem beültetni az egész emberi fajba a korszakok során, és az impulzusok révén, amelyeket ehhez a ciklushoz hozok nektek.

Ma Szívem és egész Lényem már Afrikában van, valamint belső világotok és imáitok is ott lehetnek, hogy elkísérjenek Engem ebben a merész feladatban, az afrikai kontinens megváltásában és Afrika összes népe szenvedésének enyhítésében és a béke helyreállításában.

Emiatt ma itt vagyok, de Szellemileg és a Mindenütt való Jelenlét által Afrikában is jelen vagyok, és nagyon fontos és szellemi ügyekkel foglalkozom, amelyekről a mai napig nem tud a tudatotok.

Még egyszer arra hívlak benneteket, hogy szeressétek a misztériumot azon a Szereteten keresztül, amelyet Én kínálok nektek. Így képesek lesztek a belső világotokban és a tudatotokban érezni azokat az impulzusokat, amelyeket Én hozok nektek, hogy megtanuljátok felismerni Akaratomat; azt az Akaratot, amely már meg van írva az Örökkévaló Atya Tudatában és minden Angyalában és Arkangyalában; azt az Akaratot, amely a bolygó eredetétől, az emberiség kezdetétől próbál meghonosulni.

Emiatt Isteni Tudatom a Föld eredete óta ennek az Emberi Tervnek dolgozik, amelyet a Teremtő szeretettel gondolt ki.

De tudnotok kell valami fontosat: itt az ideje, hogy helyre tudjuk hozni az emberiséget, nem Igazságszolgáltatás, hanem Irgalmasság által, hogy újra felfedezhesse az elveszett utat  fejlődése és felébredése felé.

Az afrikai kontinens nagyon fontos kincseket, értékes és ismeretlen kincseket őriz a mai napig.

Az Én feladatom, és elkötelezettségem az, hogy feltárjam előttetek ezeket a kincseket a sok afrikai szív által őrzött szellemi gazdagságon keresztül. Egy olyan szellemi gazdagságét, amelyet nemcsak igazságtalanul és büntetlenül használtak ki és vontak ki, hanem el is temették, el is hallgattatták és rabszolgává is tették ezt a szellemi gazdagságot azok a tudatok, amelyek sajnálatos módon uralkodnak ezek fölött az afrikai nemzetek fölött.

Amikor visszatérek, egy Nagy Tervvel jövök, hogy végre tudjátok hajtani és ki tudjátok vitelezni. Az egyik ilyen Terv, amelyet a Szívemben tartok, Afrika szellemi tudatának újjáélesztése, annak a tudatnak, amelyet az Örök Atya számára képvisel kezdettől fogva, és annak a teljes örökségnek újjáélesztése, amelyet még senki sem ismer.

Ezek a kincsek, amelyekről beszélek nektek, nem anyagiak, hanem mélyen szellemiek, sőt, mondhatnám, szuprafizikaiak.

Ezek a kincsek lehetővé teszik, hogy a bolygó lélekként és belső tudatként újrateremtse magát, és ezáltal lehetővé tegye az Új Emberiség megjelenését; amely nem a mostani emberiség, mert ez egy átalakulásban lévő,  megpróbáltatásban lévő emberiség, ez egy szenvedésben és kínban leledző emberiség.

Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom által eljövök, hogy kinyissam az ajtókat azokon a helyeken, ahol zárva vannak: a fény ajtaját, a tudat ajtaját, a Kegyelem és a gyógyulás ajtaját azon tudatok, lelkek és szívek számára, amelyeknek valóban szükségük van rá, mivel ők a kedvenc gyerekeim Afrikában.

Ezért ennek az angolai missziónak a kezdete ebben a szakaszban nagyon jelentős lesz, és nem lesz azonos a korábbi tapasztalatokkal, amelyek a misszionáriusi szolgálat szellemét erősítették.

Itt az ideje, hogy napvilágra hozzunk, és kivitelezzük azt, amire az Atyának szüksége van ahhoz, hogy a felszínen megtestesüljön az, amit ti már a Fény Szent Pontjaiként ismertek, amely nemcsak Afrikának, hanem az egész világnak is hasznára válik. És ez ismét megmutatja az egész emberiségnek az afrikai tudatok áldozatát, amelyek nem veszítik el a Szívembe vetett hitet és reményt, mivel csak az Én Szívem által fogjátok elérni a túlélést.

Ezért Szívem még egyszer felajánlja Magát úgy,  ahogy egyszer Ruandában. Most egész Afrikáért jövök, Afrika összes nemzetéért, minden népért és minden kultúráért.

Eljött az idő, hogy az emberiség felismerje Afrikában elkövetett hibáit, és képes legyen azokat kijavítani és jóvá tenni, nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is.

Eljött az idő, hogy az emberiség felismerje Afrikában elkövetett hibáit, és képes legyen azokat kijavítani és jóvá tenni, nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is.
Ezért vagyok itt, mint Isten Szószólója, mint Közvetítő és Közbenjáró az igaz és igazságtalan lelkek között. Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom és Kegyelmem Fénye által vagyok itt, hogy feléleszthessem a reményt azokban, akik elveszítették, és akiknek ma nincs semmijük.

Emiatt fontosak lesznek azok a lépések, amelyek ebben a ciklusban meg fognak történni, olyan lépések lesznek, amelyek meghatározzák a következő időket, meghatározzák a következő ciklusokat és, úgy mondanám, a következő eseményeket.

Ezért figyelmesnek és ébernek kell lennetek. Mint apostolaim, szolgáim és misszionáriusaim arra vagytok hivatottak, hogy Isten Terve szerint éljetek, meg kell valósítanotok Mesteretek és Uratok Tervét, el kell vetnetek a szívekbe és a lelkekbe a Krisztusi Szeretetet, és ezen keresztül a kifürkészhetetlen, végtelen és kimeríthetetlen Krisztusi Szereteten keresztül lehetővé kell tennetek, hogy a szenvedő lelkek újra felfedezzék a reményt, a hitet és az e világi élet örömét, és ugyanakkor újra felfedezzék azokat az erényeket és ajándékokat, amelyekről ma még nem tudnak.

Emiatt a Munkám Dél-Amerikában való megalapítása révén ma a fény, az egység és a testvériség hídja jön létre Dél-Amerika és Afrika között, hogy Európa is csatlakozhasson ehhez a tervhez, és ne használják többé az afrikai kontinenst hulladékként, azon tudatok  szemétdombjaként, amelyek a legjobban szenvednek, hanem hogy egész Európa és az északi félteke végre megtegye azt a lépést, hogy lezárja azt a lelki adósságot, amellyel még mindig tartoznak egész Afrikának.

2017 óta beszéltem nektek Afrika elérésének fontosságáról. Történt néhány mozdulat, de nem volt elég; átéltetek néhány élményt, de nem volt elég. Itt az ideje, hogy minden európai tudat, az északi félteke minden tagja szánja rá arra a  szívét és mindenekelőtt az életét, hogy azok feltétel nélküli szolgálatába álljon, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Ez megmutatja Mesteretek és Uratok számára, hogy megértitek Üzenetemet, és hogy Üzenetem idővel nem vész el, vagy nem tároljátok csak az emlékezetetekben.

Itt az ideje, hogy gyorsan és határozottan cselekedjünk. Ti, a Föld Napjai, akik már ébren vagytok, tudjátok, mit kell tennetek és hol kell lennetek. Ne álljatok ellen, hogy az európaiak se álljanak ellen, hogy kinyithassák szívüket, és ki tudják fizetni az adósságukat Afrikával szemben.
Valakinek meg kell tennie ezt a lépést, és nektek kell megtennetek azokért, akik soha sem fogják megtenni, azokért, akik soha sem néznek irgalmasan vagy akár együttérzéssel szenvedő afrikai testvéreikre.

Arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok át hozzáállásotokat és szándékotokat. Arra hívlak benneteket, hogy álljatok határozottan a Terv kivitelezésének útjára.

Most sürgetnek az idők. Ezért vigyáznotok kell, hogy ne veszítsétek el az impulzusokat, hogy ne veszísétek el mindazt, amit most hozok nektek. Afrika régóta vár erre a pillanatra, és nem tud tovább várni. Azért vagyok itt, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy tudassam veletek, hogy itt az ideje a cselekvésnek.

Az Isteni Irgalmasság Maratonja készítse elő ezt az azonnali pillanatot, amelyben annyira reménykedek, hogy látni fogom, hogy megvalósul rajtatok keresztül. A feltétel nélküli szolgálat pillanatát, a feltétel nélküli önadakozás pillanatát, azt a pillanatot, amikor feltétel nélkül tesztek valamit  azokért, akik szenvednek, afrikai testvéreitekért.

Már nem tudom elviselni, hogy hallom és látom Afrika gyermekeit, akik arra várnak, hogy kezek és karok fogadják őket, hogy közeledjenek hozzájuk, hogy visszatartsák őket, és mindenekelőtt szeressék és szolgálják őket. Szeretetet várnak és nem csak kenyeret.

Ezért fontos, hogy megváltoztassátok elképzeléseiteket arról, hogy mi a túlélés élete. Fontos, hogy megértsétek, hogy Afrika szívében ismeretlen és fontos kincsek vannak.

Ha ez az állandó szolgálati mozgalom mindenki összefogása és adományozása által megtörténik az afrikai kontinens felé ezekben az időkben, ez lehetővé teszi Európa és a bolygó más régióinak szellemi adóssága enyhítését, lehetővé teszi az afrikai tudat helyreállítását és szellemi újjáépülését.

Nemcsak jóindulatú gesztusotok legyen, ez nem elég Számomra; legyetek konkrétak, gyorsak és ne álljatok ellen. Kincseim és Kegyelmem a tiétek, a szívetekben és a lelketekben van.

Emiatt mondom apostolaimnak: itt az ideje, hogy cselekedjenek, és ne engedjék, hogy ellenségem előrenyomuljon ebben a világban, és mindenekelőtt azokban a népekben és nemzetekben, amelyeket e világ romlott rendszerei kondicionálnak.

Nem nagy dolgokat kérek tőletek, hanem azt, hogy szeretettel mozduljatok és cselekedjetek. Ebben rejlik a megváltás kulcsa.

Ezt követően, ezen Üzenet után és Szívem isteni és kifürkészhetetlen Irgalmához intézett imáitokon keresztül visszatérek Afrikába, hogy folytassam a munkát, ahogyan ezekben a napokban teszem, felkészítve a kontinenst egy új időszakra. Ez az új időszak meg fog valósulni és ki fogják vitelezni azok együttműködésének és – mondhatnám – lelkesedésének köszönhetően, akik megértik Üzenetemet, és nem csak hallgatják.

Az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasság ezen Maratonján keresztül elmondhatom nektek, társaim, hogy a világ egy Ítéletet fog átélni azzal szemben, amit Afrika ma átél és elszenved. Ne számítsatok arra, hogy azok, akik hatalmasnak vallják magukat, vagy akár azok, akik egész Afrikát kizsákmányolják, megváltozzanak; a változás, társaim, bennetek kezdődik, mások névtelen szolgálatában.

Ez ismeretlen és megmagyarázhatatlan szellemi amnesztiát biztosít a világ számára, és Afrika képes lesz felemelkedni, és újjá épülni olyan népként és kultúraként, amelyet Isten számára képvisel.

Imádkozni fogok, hogy ti, Társaim, tegyétek meg a lépéseket, különösen ennek a Munkának minden olyan tagja, aki európai származású. Nem elég, ha egy, két vagy három tudat megmozdul Afrikáért, mindannyian felelősek vagytok a szellemi adósságért.

Arra hívlak benneteket, hogy vegyétek fel a keresztet, ahogy Én vettem fel értetek. De biztosíthatom, hogy nem fogjátok érezni azt a súlyt vagy megpróbáltatást, amelyet Én tapasztaltam meg értetek. Mindig ott leszek mellettetek, hogy támogassalak, bátorítsalak, átalakítsalak, az utolsó idők apostolaivá tegyelek benneteket.

Legyetek bátrak és ne hátráljatok meg.

Ne féljetek a kereszttől és a szenvedéstől, hanem attól féljetek, hogy távol lesztek Istentől, és elmerültök a világ illúziójában.

Az Atya kincsei a tiétek, Szavaink és Jelenéseink által megkaptátok ezeket a kincseket; most mások szolgálatába kell őket állítani, azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, akik olyan régóta várnak erre.

Ott leszek, és várom határozott lépéseiteket.

Most tényleg Szellemi és Isteni Tudatként térek vissza Afrikába, abban a reményben, hogy több tudat vállal majd érett és nem múló szolgálatot. Ne feledjétek, hogy Afrikában van egy nagy szellemi és fizikai seb, amely még nem gyógyult be. Apostolaim, szolgáim és misszionáriusaim jelenléte mindenki számára gyógyírt fog hozni erre a megmagyarázhatatlan helyzetre.

Csak a szeretet gyógyítja meg a fájdalmat.

Arra bátorítlak benneteket, hogy folytassátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Örömmel térek vissza szeretett Figueirámra, hogy újra találkozzak kedvenc fiaimmal és hogy bejelentsem nekik, hogy az Örökkévaló Atya megadta nekem azt a Kegyelmet, hogy március 25-én elhozzam Üzenetét a Mennyből; abban a pillanatban, amikor Jézus, Mária és Szent József Szent Szíve befejezi Krisztus valamennyi követőjének fontos belső és szellemi felkészülését a Nagyhétre.

Szeretném elmondani nektek, hogy ez lesz az egyetlen esélyem arra, hogy március 25-én közöttetek lehessek olyan Anyaként, Aki örül a Dél-Amerikai gyermekeivel való találkozásnak.

Ezután az Isteni Hírnökök továbbmennek, az északi féltekére, hogy megnyissák az utat a fontos humanitárius ciklus előtt Afrikában, a Közel-Keleten, Kelet-Európában és másutt is, ahol az Isteni Hierarchiának lehetősége lesz beavatkozni és segíteni.

A következő Nagyhét után megnyílik az idők végéhez vezető ajtó. Ez azt jelenti, hogy kinyílik az ajtó, hogy az eltökéltek Fiammal együtt átkelhessenek rajta, és így megkezdhessék az Ő várható Visszatérésének előkészületeit.

Mindaz, ami Aurorán történt az idők során, akárcsak Figueirán, tudatosan felkészítette őket arra, hogy a szellemileg felnőtté válás révén vállalják a bolygó megváltásának eme fontos ciklusát.

Én, mint mindenkinek Anyja, imádkozom és imádkozni fogok értetek, kedvenc gyermekeim; hogy Fiam oldalán szilárdan és megerősödve járjatok a Szeretetben, mert a világnak szüksége van irgalmas lelkekre és önzetlen szívekre, amelyek Mihály Arkangyallal együtt képesek feloldani a gonoszt, hogy Isten szeretete újra megszülethessen minden szívben.

Eljött az apostolkodás ideje, eljött a belső növekedés ideje.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSAJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam Szent Védőköpalástja gyógyítsa és védje meg ebben az időben mindazokat, akik továbbra is átesnek ezen a járványon.

Vigasztalásom és Anyai szeretetem mindazok szívében benne van, akik ebben a pillanatban élik át a beteséget és a szenvedést.

Ezért ma különleges módon kérem, hogy Krisztus Szent Palástja gyógyítsa és könnyebbítse meg azokat, akiknek szellemi és fizikai segítségre van szükségük, mert a lelkeknek megerősödve kell kikerülniük ebből a járványból.

Szívem és Életem mindenkor értetek imádkozik, és azt kéri, és azért könyörög az Atyához, hogy küldje el gyógyító angyalait, hogy a betegek mellé álljanak, és hogy angyali segítséggel a lelkeknek legyen elég ereje keresztülmenni ezen az új iskolán, amelyen az egész emberiség két éve, hogy keresztülmegy.

Anyaként más okokért is imádkozom, amelyek súlyosbítják a bolygó és az emberiség helyzetét. Imádkozom mindazért a megmozdulásért, amelyet a természet hevesen hajt végre annak érdekében, hogy belső rend és béke jöjjön létre, hogy a klímaváltozás ne legyen többé oka annak, hogy emberek ezrei kényszerülnek hajlékuk elhagyására, és hátrányos helyzetben vannak.

Továbbá imádkozom Istenhez a legsebezhetőbbekért, és kérem, hogy Krisztus Áldott Védőpalástja védje meg és nyújtson menedéket azoknak, akik erőszakosságot szenvednek az idők végén.

Ez a pillanat, kedves gyermekeim, arra késztet mindenkit, hogy a másikra tekintsenek és gondoljanak, de nem problémaként, hanem mint akinek szüksége van szeretetre, támogatásra és menedékre, nemcsak lelki, hanem anyagi szempontból is.

Amikor valóban lesz testvéri tudat ebben az emberiségben, biztosíthatlak benneteket, hogy sok helyzet meg fog oldódni; eközben a legsebezhetőbbeket leigázzák azok, akik a káoszt használják ki és terjesztik az egész világon.

Imádkozzunk buzgóbban. Isten hallja meg minden gyermeke imáját.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Rendkívüli üzenet
KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENTE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 98. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Sok apostolom átéli azt az időt, amit én értetek már átéltem, sok évvel ezelőtt.

Hogy megérthessetek Engem, hogy érezhessétek azt, amit Én érzek, hogy bevéssétek a Szavaimat a belsőtökbe, elmesélem nektek a történetem egyik részét, egy történetet, amely nincs megírva a Bibliában, egyetlen szent könyvben sem.

Ez a történet hasonló ahhoz, amit most éltek, nem csak a bolygó átmeneti időszaka miatt, nem csak amiatt, amin az emberiség most keresztül megy, hanem azért is, amit mindannyiótoknak meg kell adnia nekem, mert eljött az apostolaim éretté válásának az ideje.

Amikor betöltöttem a 21. életévemet, 13 évvel Mesteretek és Uratok nagy Önátadása előtt, nagyon fontos utat tettem a Távol-Keleten.

Ezeket az eseményeket feljegyezték néhány evangéliumban, amelyeket visszavontak, hogy az emberiség ne ismerje meg őket.

De ma eljövök, hogy elmondjam, mi volt az, amit Mesteretek és Uratok 21 éves korában átélt, amikor még nagyon fiatalon elkezdte a felkészülést arra, hogy kiigya azt a Kelyhet, amelyet valamivel később, egy napon az Örök Atya ajánlott fel Neki a Gecsemáné kertben.

Azon az úton meg kellett tanulnom emberként, de tudatként is, hogy vállaljam az emberi állapot legyőzését, amely állapot az emberi fajt a pusztulás felé sodorta. Nagyon-nagyon régmúlt időről beszélek.

Ennek a nagyon fontos utazásnak a célja, a Szívem által  "Sivatag Királyai"-nak nevezettek meglátogatása volt, akik nagyon távoli országokból jöttek, hogy Betlehem városában felismerjék a Messiás születését.

Így megértitek, hogyan vezeti Isten Akarata az életeteket, és amikor a lelkek nem Atyám Akarata szerint élnek, csak szenvednek és szenvednek.

Abban az időben, 21 éves koromban, Mennyei Édesanyám szellemi támogatása által és az első esszénusok belső segítségével, akik elkísértek Engem a Küldetés belső síkjain, Mesteretek és Uratok először az arab országokba érkezett,  az akkori nagy imámok Isten Fiát nem a külső alapján ismerték fel. Belülről ismerték fel, csupán azért, mert keresztül haladt ezen a helyen.

Ezen alkalomból, amikor az arab városokat jártam, Atyám tudatosította Bennem azt a nagyon fontos feladatot, amelyet Ő maga végzett korszakokon át, e népek és a vallások eredetével kapcsolatban; nemcsak azáltal, hogy felfedte Szent Neveit, amelyeket kiejtettek és megidéztek, hanem isteni tervének szent geometriáját is megismertette Velem az első népek számára, akik ezen a bolygón laktak.

Ott megismerhettem Isten Bölcsességének titkát, amelyet elültetett és elhelyezett a bolygó legősibb népeiben.

Miután megkaptam ezt az utasítást, amely előkészítő volt Nagy önfeláldozásom pillanatára, Mesteretek és Uratok 21 évesen folytatta útját Indiába; ezen alkalom volt hivatott emlékezni és összegyűjteni azoknak a tapasztalatoknak a gyümölcseit, amelyet az Atya egykor az Én Tudatomon keresztül, más arcokba és más alakokba helyezett el.

Ekkor kapta Mesteretek és Uratok az Isteni Együttérzés titkának a kinyilatkoztatását, és az ősi indiai királyok előtt, 21 éves koromban megérthettem, miért létezik ezen a világon még ma is a szenvedés, és hogy az Isteni Együttérzés lényege nem csak megszabadítja a lelkeket a szenvedéstől, hanem képes feloldani is azt, átalakítva minden emberi körülményt és korlátot a szeretet egyszerű ténye által.

Ha nem lett volna ilyen élményem Indiában, azt hiszem, nem lett volna erőm inni a Gecsemáné-kertben lévő Kehelyből.

Ez az élmény és ez a küldetés Egyiptomban ért véget, a nagy pátriárkának, Mózesnek, a Szent Szövetség ládája egyik utódjának a földjén. Ott fejeződött be az Én felkészítésemet szolgáló megtapasztalásom, hogy a következő években a Szentföldre visszatérve Szívem már kész legyen átélni azt értetek, amiért jöttem.

Mózes földjén, a Sínai-hegy vidékén az Atya még jobban megismertette velem Irgalmának hatalmasságát, Kegyelmének végtelenségét a bolygó e tervéért, az ember megváltásáért, a későbbi nemzedékekért, amelyek Utánam jöttek a világra egészen a mai napig.

A Sínai-hegy szent helyén Mesteretek és Uratok megismerhette a remete életet, mert a teljes sivatagban bizonyára Istenre találunk, hogy eloltsa a szomjunkat, hogy megvigasztaljon minket, hogy megerősítsen és megújítson bennünket.

A Sínai-hegy szent helyén belső látásom által tanúja lehettem az univerzum spirituális hierarchiája szent kincseinek és mindannak, ami az elkövetkező nemzedékekkel történt, akik megkapták azt a kegyelmet, hogy felébresszék a Kozmikus Tudatosság állapotát és annak ismeretét, hogy az élet ezen a bolygón szélesebb és végtelenebb, mint amilyennek látszik, hogy a jövő nemzedékei megtudták, hogy az élet itt nem ér véget, és hogy az igazi élet a csillagokban, a napokban és a csillagképekben található.

Amikor három hónapos utazás után visszatértem a Szentföldre, Édesanyám Názáretben várt rám.

Ott Ő is átélte ugyanezt a tapasztalatot elmélkedése és odaadása állapotában, Isten Fiának minden lépését kísérve, mert tudta, hogy az a küldetés, amelyet 21 évesen átéltem, nem csak beavatás, hanem felkészítés is arra, ami majd később történik.

Mit gondoltok, miért mondom el ma mindezt?

Nem az a célom, hogy több ismeretetek legyen, hanem az, hogy növekedjetek a szeretetben, az érett szeretetben, amely önmagát adja, abban a szeretetben, amely megújít titeket, ami arra késztet benneteket, hogy minden nap többet kockáztassatok, hogy magasabb fokú szeretetet tapasztaljatok meg Értem, függetlenül attól, hogy ez mit jelent vagy mit képvisel.

Sokan fejlődésük 21. évét élik, és a küszöbön állnak, és szembesülnek azzal a lehetőséggel, hogy egy nagy lépést tegyenek, egy határozottabb és biztonságosabb lépést, egy lépést az érettség és a felelősség felé.

Ez az érettség és ez a felelősség lehetővé teszi, hogy megértsétek ebben a kritikus időben, hogy többé nem helyezhetitek önmagatokat mindenek előtt az első helyre, hanem azt kell az első helyre tenni az életetekben, amire önmagatoknál is nagyobb és sürgősebb szükségetek van ahhoz, hogy vállaljátok a szellemi és az anyagi érettséget, hogy a Mennyei Atya nagyobb felelősséget és nagyobb feladatokat adjon nektek.

Sokan azt hihetitek, hogy még nem álltok készen erre, de ne feledjétek, mit mondtam nektek az előbb, hogy a bolygó tengelyét egy nagyon finom Fényszál támasztja alá, ezt a Fényszálat meg kell erősíteni, hogy soha ne szakadjon el, nehogy még több esemény bontakozzon ki az emberiségben és a bolygón.

Jelenleg az emberiségnek nincs megigazulása Isten előtt. Ez apostolaim szeretete és felelőssége, társaim érettsége és lelkiismerete, amely valódi megigazulást generál Isten előtt, hogy az Irgalom leszálljon, és az Isteni Igazságtétel ne következzen be.

Tudom, hogy ezekkel a Szavakkal és ezzel az Üzenettel égető nyomás alá helyezem belső világotokat. De tudjátok meg, hogy kötelességem elmondani nektek az igazat és felnyitni a szemeteket, a tudat szemeit, de a szíveteket is, hogy ne kövüljetek meg, ne keményedjetek meg, hogy soha ne veszítsék el érzékenységeteket ezen idők valósága iránt.

A 2000 évvel ezelőtti történet ismét megismétlődik a jelenben, kevesekkel megteszek mindent, amit szükséges megtennem. De ez apostolaim ideje, érett és készen álló apostoloké, akik képesek túllépni önmagukon, képesek lemondani saját magukról, képesek még többet adni értem.

Ez év utolsó hónapjában, és mielőtt új évet kezdenétek, el kell gondolkoznotok ezeken a dolgokon, és meg kell fontolnotok ezeket a dolgokat, mert abban a pillanatban vagytok, amikor nemcsak emlékezhettek arra, hogy kik volttatok, hanem felismerhetitek, hogy miért jöttetek ide, és mi az, amit még el kell végeznetek Atyám Akaratának irányítása alatt.

Nem azért jöttem, hogy azt kérjem, hogy legyetek tökéletesek, hanem azért, hogy érjétek el a tökéletességet az önátadásotok és a szolgálat által; mert aki Bennem bízik, annak nem kell aggódnia, még saját nyomorúsága miatt sem.

Mert aki valóban Velem van, azt megszabadítom láncaitól és az elnyomástól. Meggyógyítom őt Gyógyító Kezemmel, és örökre megszabadul saját magától; és a lelke többé nem fog szellemi börtönben élni, hanem mint egy fénysas, felrepül az Atya Házának magas csúcsaira, hogy része legyen Isteni Lakhelyének.

Ezt az Üzenetet szeretném átadni mindazoknak, akik hűségesek a szív imájához és különösen az Isteni Irgalmasság Maratonjának Találkozásaihoz.

A következő ciklustól kezdve ti lesztek, társaim és barátaim, akiknek az irgalmas imával támogatniuk kell mindent, ami a bolygón fog történni; mert fejlődésetek 21. évével a megfelelő pillanatban vagytok, hogy megtegyétek a nagy lépést anélkül, hogy jelen lennék. De higgyetek, mert távolról, Szellemi Kormányomtól fogok imádkozni értetek, hogy egy napon Krisztusok legyetek.

És most, ebben a csendben, amelyben arra hívlak benneteket, hogy belsőleg éljetek Velem, legyetek közösségben a Szavaimmal, hogy a szívetek készen álljon arra, ami eljön.

Emlékezzetek arra, hogy az Anyám a ti Édesanyátok is, és ha az Istenanya Fia, a kereszt tövében a legértékesebb dolgot adta, amije csak volt: mindannyiótoknak odaadta az Édesanyját, akkor képesek vagytok-e hinni, hogy el fogjátok érni azt, hogy úgy adjátok át magatokat, ahogy Én adtam át Magamat?

Ennyit akarok ma nektek mondani, és köszönöm, hogy van bátorságotok átérezni minden Szavamat.

Imádkozzunk, mondatról mondatra.
 

Ima: A Fény Krisztusa.
 

Legyen ez a Maraton az apostolok nagy lépése az eljövendő időkre.

Áldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, A SIERRA DE LA ESTRELLA HEGYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem!

Amikor vissza kell térned a Világmindenség kezdetéhez, az eredetedhez, szemléld a csillagos égboltot éjszaka, és kérdezd meg: Atyám, honnan jöttem? Így megnyitod a szívedet, hogy felébredj létezésed tudására.

Nyisd meg magad félelem nélkül, hogy egy napon megtudd, honnan jöttél és miért vagy itt, ezen a bolygón; mert fel kell ismerned, hogy az igazi élet nem anyagi, hanem anyagtalan.

De ha azt kérdezed, belsőleg honnan származol, tudniod kell, gyermekem, hogy ennek ismerete felelősséget és érettséget von maga után a fejlődésedben és a felébredésedben.

Ezért arra invitállak, hogy kockáztasd meg, hogy tudd meg, valójában ki is vagy, és engedd meg, hogy lelked kiszabaduljon az anyagi börtönből, ami nem teszi lehetővé, hogy azzá váljon, aminek itt, a Földön kellene lennie.

Nem az eredmények kereséséről beszélek, hanem arról, hogy hogyan kell növekedned és jobban szolgálnod Isten Tervét; mert a Mennyei Atyának szüksége van arra, hogy gyermekei ébren legyenek, és feladják az anyagi élet illúzióját és örömeit.

Így megismered, hogy ki vagy, és hozzáfogsz a szolgálathoz, nem fogsz félni a haláltól, mert tudni fogod, hogy a szellem nem hal meg, hanem újra beilleszkedik a dinamikus univerzális életbe.

Légy türelmes, de egyben alázatos is. Tarts ki minden nap abban az izzó törekvésben, hogy a tudatod felemelkedjen és kitáguljon, csak azért, hogy tudatosabbá, felelősségteljesebbé válj és add át magadat a Nagyobb Életnek.

Támogatásom és áldásom van ahhoz, hogy elkezdhesd ezt a szent utat a Nagyobb Létezéshez való visszatérés felé.

Előre!

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra! Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonkilencedik vers

Az összes lélek Védelmezője,
Az összes szegény Legfőbb Reménysége,
Az utolsó idők Csillaga és Fényessége,
Most könyörgünk Hozzád,
hogy segíts nekünk, hogy megtaláljuk
Krisztus irgalmas Fényét,
hogy megérintsenek bennünket az Ő hatalmas Sugarai,
és így megszabaduljunk minden lánctól,
amelyek bebörtönöznek minket.

A Béke Isteni Asszonya, emeld fel lényünket,
hogy apránként
megszabaduljunk ettől az anyagi állapottól,
mert buzgón arra törekszünk,
hogy hathatós közbenjárásod által
emelkedjünk fel most és mindig
a Szellemi Világegyetembe.

Szeretnénk az Örök Atya Trónja előtt lenni,
hogy dicsérhessük és dicsőíthessük Őt,
ahogy az angyalok is örökké magasztalják Őt.

Adj nekünk elég alázatot, hogy felismerjük azt,
hogy lényünk teljes üressége által
és erőfeszítésünk által elérjük az Isteni Világegyetemet,
annak ellenére, hogy a Földön élünk.

Anyánk, Te vagy a Béke Kapuja.

Nyíljanak meg a világegyetemek Jelenléted előtt,
hogy láthatssuk Isten Világegyetemének
és az egész Teremtésnek a mérhetetlenségét.

Szeretnénk egyesülni ezzel a pillanattal.

Reméljük, hogy egyszer
a Mennyei Atya Karjában lehetünk.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Isten Tervét minden nap szeretni kell, egészen addig a pontig, hogy képesek legyünk mindent feladni ezért a Tervért.

Ez azoknak az iskolája, akik elfogadják, hogy a Terv szerint éljenek, minden előítélet nélkül; mert a tanítás kapuit nyitva lehet tartani a Terv szeretete által, ami segíteni fogja a bolygó lakosságának többségét abban, hogy továbbra is kapjon oktatást, és így megváltozzon a tudata.

Az Isten Tervében való részvétel azt jelenti, hogy teljes mértékben ragaszkodunk ahhoz, hogy a szeretet és testvériség Tervének részesei legyünk.

Ez segíteni fog abban, hogy minden mindig megújulhasson és tovább bővülhessen a felszíni emberiség tudatában.

Ez lehetővé teszi, hogy több tudat vegyen részt abban a mozgalomban, amely a Tervet úgy kíséri, ahogyan azt az Örök Atya a bolygó minden egyes ciklusában beteljesíteni szándékozik.

A Terv egy evolúciós konstrukción belüli létmód.

Köszönöm, hogy válaszotatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Úr elhozta a világnak azt a lehetőséget, hogy az Eucharisztia által egyesüljön Istennel, kiengesztelődésben és szeretetben.

Így történt, hogy Fiam kiontotta Isteni Vérét, hogy megbékítse az Isteni Igazságosság erejét, amely abban az időben lesúlytott volna a világra.

Az Úr önmagát adta, mint Személyt és mint Tudatot, hogy minden lélek megkapja a Kegyelmet, hogy megtalálja az utat a Világossághoz.

Ezért minden egyes önátadással, amit Jézus abban az időben tett, meghódította annak lehetőségét, hogy még több léleknek megadja azt a lehetőséget, hogy megszabaduljon a mélységből.

Ezért kérte az Örökkévaló Atya Fia teljes önátadásának megvalósítását, hogy a Megváltás Terve beteljesedhessen az emberiségben, hogy az emberi tudat idővel folytathassa a fejlődését.

Ezért olyan hatalmas és ugyanakkor isteni az Eucharisztia titka, mert teljesen tele van Jézuslegnagyobb Szeretetével, amelyet a legbűnösebb lelkek felé fejez ki, és ezt az Ő Fájdalmas Kínszenvedése tette lehetővé.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT