SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Miközben a világ a megtisztulás nagy pillanata előtt áll, kérem, hogy a szív imájának hangja továbbra is visszhangozzon életetekben és tudatotokban; mert ez lesz az az út, amelyen keresztül segíteni fogunk nektek és az emberiségben élő testvéreiteknek, a Szellemi Törvényeken keresztül.

Ahogy közeledik az Apokalipszis beígért ideje, a szívek olyan váratlan helyzeteket fognak látni, amelyek a Földön soha sem történtek meg. Ez azért van, hogy a bolygó megtisztuljon, mert a Földanya kiáltozik fájdalmában, és senki sem hallgat rá.

Gyermekeim, ezért legyen az ima az az égő láng, amely soha sem alszik ki, legyen az a láng, amely megelevenít, átalakít, megvilágosít és megvált; mert ezeknek a váratlan időknek a végén az ima lesz az a szellemi pajzs, amely képes lesz megvédeni benneteket ezeknek az időknek minden zavaró tényezőjétől.

Szükségem van arra, hogy kedves gyermekeim ne mulasszák el ezt a kérést, mert amikor a végidők eseményei előtt álltok majd, emlékezni fogtok az Üzenetemre.

Ha valóban arra törekedtek, hogy megfeleljetek Istennek nemcsak a parancsolatokban, hanem az Ő Szent Akaratának teljesítésében is, a buzgó ima lesz az a csillag, amely Szívemen keresztül elvezet benneteket Isten biztonságos helyére.

Ezek az idők azt mutatják, hogy az emberiség elvesztette az élet és a család értékeit, mert a társadalom közömbössé vált a legkiszolgáltatottabbak szenvedése és szükségletei iránt.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy helyezzétek mindezt a szívetekbe, és imádkozzatok Velem, hogy Mennyei Édesanyátok az összes angyallal együtt beavatkozhasson ezeknek az időknek a jelenlegi kemény valóságába.

Hamarosan megtörténik, hogy szeretett gyermekeim imája őrzi és védi az egész szellemi küldetést, amelyet a Mennyei Anya tovább fog vinni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Tizenhetedik vers

Szeretet és Fény Asszonya,.
A Világegyetem tiszteletreméltó Királynője,
segíts, hogy úgy bízzunk,
ahogy teljesen megbíztál
a mi Atyánkban.

hogy engedelmesen
felismerhessük az Isteni Akaratot,
és így követhessük azt addig,
amíg a Teremtő minden tervét be nem teljesítjük.

Drága Édesanyánk, add,
hogy Személyünk abszolút ürességében
fogadjuk Fiad szavait
alázattal és bizalommal,
hogy folytathassuk
az alig várt Irgalmasság és Megváltás Művét.

Buzduljunk fel arra az elhatározásra,
hogy még jobban elkötelezzük magunkat
a Megváltó Isteni Terve mellett.

Vállaljuk el az apostolkodást
anyai segítségeddel,
lépéseinkkel kövessük
Krisztus kitörölhetetlen nyomdokait.

Ne veszítsük el azt a lehetőséget,
hogy tudatosan szolgálhassunk.

Ne legyen langyos a szívünk,
amikor hívnak minket.

Ne legyen hideg az együttműködés iránti érdeklődésünk,
hanem anyai Szereteted tüzétől mozgatva
teljesítsük be
Krisztus törekvéseit.

Legyünk teljesek és elérhetőek
minden új munkában,
hogy mint a Fény katonái,
feltétel nélküliek és nyitottak legyünk
minden hívás előtt.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Jöjj, keress menedéket Szívem Templomában, és használd ki annak a Szeretetnek a teljességét, amelyet a Mennyei Atya ajándékozott Nekem.

Gyere, szakadj el a szenvedéstől, a gyötrelmektől és mindattól, ami távol tart téged Jelenlétemtől.

Bízzál bennem és újulj meg. Újulj meg minden nap, fogadd hálásan és örömmel és ünnepeld a Mennyei Atya győzelmét az életedben.

Jöjj, maradj a Szívemben. Érezd Szeretetem erejét és kiterjedését.

Tartsd meg magadban az olthatatlan bátorságot, hogy képes légy arra, hogy Istenben maradj, és hogy mindannak ellenére, ami történik, továbbra is teljesíteni tudd az Isteni Akaratot.

Jöjj, maradj a Szívemben, és új tulajdonságokkal fogsz megtelni, amelyek segíteni fognak abban, hogy elviseld ezen idők keresztjét.

Jöjj, maradj a Szívemben. Fogadd el Mesteredtől a teljes Szeretetet és Kegyelmet, hogy Győzelmem beteljesedhessen benned.

Köszönöm, hogy Szavaimat a szívedben őrzitek!

Áld benneteket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT