SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Drága gyermekeim!

Ahogy hangotok ismét csatlakozik Fiam Irgalma végtelen folyamához, a mennyei erők újra és újra közbenjárhatnak a sürgős ügyekért, különösen akkor, amikor az Isteni Irgalmasság imádkozása által nyitva tartjátok a szellemi kapukat, amelyek segítenek a lelkeken és az összes helyzetben, amelyben élnek, az engesztelő Kegyelem által, amely megszabadulást biztosít a gonosz láncaiból és börtöneiből.

De ez nem jelenti azt, drága gyermekeim, hogy mindennek vége; mert a szellemi harcnak ebben az időszakában az Úr angyalai, különösen az Irgalmasság angyalai közbelépnek, hogy a Jézus Szent és Mérhetetlen Szíve által elért érdemek által az összes lehetséges lélek megváltandó léleknek minősüljön Isten előtt.

Kedves gyermekeim, értsétek meg, hogy minden pillanatban vagy esetben, amikor összegyűltök imádkozni, nagyon is figyelnetek kell arra, hogy szellemileg nemcsak a Mennyei Királyságnak legyen lehetősége közbenjárni, hanem hogy a saját belső helyzetetek is megtalálja a béke útját, hogy megoldódjon.

Drága gyermekeim, mindez azon végtelen érdemek miatt lehetséges, amelyeket Szeretett Fiam az Ő kiontott Vérének és az egész emberiség megváltásáért adott Életének megmagyarázhatatlan hatalma által szerzett.

Az Irgalmasság folyamaihoz való csatlakozás azt jelenti, hogy jelentősen megszabadultok minden lehetséges szellemi, személyes vagy bolygói ítélettől, mert Krisztus érdemei igazolják az elkövetett hibákat, és felszabadítják a tudatot az összes emberi-szellemi állapot alól.

Itt az ideje, hogy az összes gyermekem megértse és mindenekelőtt megélje azokat az érdemeket, amelyeket Krisztus adományozott az emberiségnek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és az Irgalom Anyja

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Miközben a világ a megtisztulás nagy pillanata előtt áll, kérem, hogy a szív imájának hangja továbbra is visszhangozzon életetekben és tudatotokban; mert ez lesz az az út, amelyen keresztül segíteni fogunk nektek és az emberiségben élő testvéreiteknek, a Szellemi Törvényeken keresztül.

Ahogy közeledik az Apokalipszis beígért ideje, a szívek olyan váratlan helyzeteket fognak látni, amelyek a Földön soha sem történtek meg. Ez azért van, hogy a bolygó megtisztuljon, mert a Földanya kiáltozik fájdalmában, és senki sem hallgat rá.

Gyermekeim, ezért legyen az ima az az égő láng, amely soha sem alszik ki, legyen az a láng, amely megelevenít, átalakít, megvilágosít és megvált; mert ezeknek a váratlan időknek a végén az ima lesz az a szellemi pajzs, amely képes lesz megvédeni benneteket ezeknek az időknek minden zavaró tényezőjétől.

Szükségem van arra, hogy kedves gyermekeim ne mulasszák el ezt a kérést, mert amikor a végidők eseményei előtt álltok majd, emlékezni fogtok az Üzenetemre.

Ha valóban arra törekedtek, hogy megfeleljetek Istennek nemcsak a parancsolatokban, hanem az Ő Szent Akaratának teljesítésében is, a buzgó ima lesz az a csillag, amely Szívemen keresztül elvezet benneteket Isten biztonságos helyére.

Ezek az idők azt mutatják, hogy az emberiség elvesztette az élet és a család értékeit, mert a társadalom közömbössé vált a legkiszolgáltatottabbak szenvedése és szükségletei iránt.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy helyezzétek mindezt a szívetekbe, és imádkozzatok Velem, hogy Mennyei Édesanyátok az összes angyallal együtt beavatkozhasson ezeknek az időknek a jelenlegi kemény valóságába.

Hamarosan megtörténik, hogy szeretett gyermekeim imája őrzi és védi az egész szellemi küldetést, amelyet a Mennyei Anya tovább fog vinni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ó, Szent Fehér Kolibrim
aki meglátogatja áldott földjeim egyikét,
 Isten Szent Anyja által megáldott földjeim egyikét;
alázatos zarándokként
az összes testvéreddel együtt
eljöttél, hogy találkozz Velem,
Anyai és Szeplőtelen Szívem Szent Templomába, hogy Fiammal egyesülve könyörögjetek Hozzám a világ békéjéért és a háború végéért.

Ó Szent Fehér Kolibri,
aki magasan repülsz, hogy a Földre vonzd le a Mennyország összes Kegyelmét;
ma megadom neked azt a Kegyelmet, amelyet szíved csendjében kértél Tőlem.

Ó Szent Fehér Kolibri,
bátorítalak, hogy menj előre,
szilárdan vidd el Fiam Szavát, hogy a szívek továbbra is megnyugodjanak a közelség és testvériség gesztusai által.

Ma veled együtt könyörgök,
hogy a világ megtérjen és elérje a békét.

Átadom az egész világnak Áldásomat, Szeretetemet és Békémet  ebből a fatimai Szentélyből a mennyei Angyalokkal együtt.

Ma szálljon le újra Fiam Irgalma az emberiségre,
hogy még több seb gyógyuljon meg, és a szívek vigasztalást nyerjenek.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint ez az eső, amely ma áldott Fatimámra esik, úgy ma az Ég Királynőjének Angyalai kiáltanak az Ukrajnában élő összes megkorbácsolt, megsebesült és üldözött gyermekemért.

Hogy ne dúljanak többé háborúk hátborzongató érdekek miatt, arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok abba a mindennapi imádkozást, mert a legrosszabb még hátravan.

Annak érdekében, hogy ez a pillanat a lehető legkönnyebb legyen, azért is jövök, hogy elmondjam, hogy emlékezzetek mindazokra, akik a világ más konfliktusaiban élnek, bármennyire is irányul a nemzetek figyelme Ukrajna szenvedő és rettegett valóságára. Azoknak, akiknek a komunikáció a feldatuk, és még inkább a büntetlenül dolgozók ezeken az eszközökön keresztül eltávolították a színpadról azokat, akik szintén szenvednek, hogy többé ne hallathassák a fájdalom és a szenvedés hangját.

Emiatt, gyermekeim, Mária Gyermekeinek a most következő éves találkozóján, távolról, de nagyon közel Hozzám, arra hívlak benneteket, hogy Krisztus imádkozó apostolaiként szenteljétek fel magatokat, hogy papi és isteni szolgálatotok beavatkozzon a bolygó eme rideg valóságába, és még inkább, hogy az emberiség többi része ne feledkezzen meg azokról, akiket már elvetettek és kizsákmányoltak, anélkül, hogy bármilyen értéket adnának nekik, és anélkül, hogy a lelki méltóságukat tiszteletben tartanák.

Amíg a bevezetett büntetlenség továbbra is hevesen cselekszik a világban, a kiegyensúlyozatlan zsarnokok révén, az emberiség számos háborúval nézhet szembe a világon, és a felháborodott társadalmat, vagyis gyermekeimet a mai időkig soha nem látott cselekedetekre késztetnék.

Nos, megérted az Úr Angyalainak kiáltását?

Imádkozzatok, ajánljatok fel igazi áldozatokat, különösen a szeretetből hozott áldozatokat, és így a mérleg kiegyensúlyozott és igazságos lesz.

Eközben mozdítsátok elő a békét, a párbeszédet és az együttérzést. Ne legyetek többé stigmák a bolygó tudatában, legyetek Krisztus Irgalmának gyermekei.

Hálás vagyok nektek, és most arra kérlek benneteket, hogy a múlt szombaton, március 5-én elhangzott imán keresztül készítsetek új Novenát, amely az „Ima a világ büntetlensége ellen”.

Imádkozzatok szellemi meggyőződéssel.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam nevében meghívlak benneteket, hogy tanuljátok meg elhordozni a saját kereszteteket ezekben az időkben azért, hogy elkísérjétek Őt fájdalmas Kínszenvedésének emlékével, hogy a Krisztus által kiontott Vér ismét megkapja azt az értéket és tiszteletet, amit megérdemel szerte a világon élő összes gyermekemtől.

Így az Úr angyalai elhozzák szolgáló kezükben a jóvátétel szent kelyheit, hogy Fényük kiáradjon e világ szellemi tudatára, hogy a szenvedés enyhüljön és eloszoljon azokból a szívekből, amelyek szenvednek ezen idők következményeitől.

Arra hívlak benneteket, hogy tartsatok ki a hitben és a bizalomban. Arra hívlak benneteket, hogy tudatosan csatlakozzatok Krisztus utolsó apostolainak soraihoz, azokhoz, akik készek lesznek feltétel nélkül szolgálni Őt, és felkészítik az Eljövetelére azokat a lelkeket, amelyek visszavárják.

Drága gyermekeim, legyetek tanúi ennek a pillanatnak, és ne vesztegessétek el. A világ avégső átmeneti időszakban van, és a szeretet győzedelmeskedni fog bennetek és a szenvedő emberiség minden szegletében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

A belső síkokon létezik az imádkozó lelkek nagy hálózata, akik Szeplőtelen Szívem iránti odaadásuk által egyesülnek egymással. Ez az egyesülés a legtisztább szándékok és a legigazabb könyörgések révén jön létre, amelyek e lelkek szívéből áradnak.

Jelenleg ez a belső munka a bolygó és az emberiség szükségletei miatt kibővült. A szándékok és a könyörgések növekedése eljut az Istenanya füléhez, hogy minden helyzetet meg lehessen oldani.

A lelkek e nagyszerű hálózatában a belső síkokon szellemi kommunikáció jön létre az imádkozó lény és Isten között. Ezt a kommunikációt az ima táplálja, amely nyitva tartja a Mennyország kapuit a Kegyelem leereszkedése előtt.

Meghívjuk az összes imádkozó lényt, hogy csatlakozzon az odaadó lelkek e nagyszerű hálózatához, akik csak azért imádkoznak, hogy az emberiség különböző valóságai meghallgatásra találjanak.

Mindebben az angyali világegyetem alapvető küldetést teljesít, és fontos közbenjáró szerepet tölt be a lelkek és Isten között, hogy az Irgalom és a Megbocsátás Törvénye beteljesedhessen.

Valamennyi őszinte és igaz ima által az Úr angyala közbenjárhat egy olyan helyzetért, amely sok esetben valahol máshol történik a bolygón.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ahogy a Mennyei Egyház szellemileg közeledik a bolygóhoz, úgy lesznek nagyobbak a belső és fizikai mozgások az emberiségben.

Olyan ez, mintha egy nagy Fény lépne be az emberiség mélységébe és sötétségébe, hogy az éjszakát nappallá változtassa.

A világnak ezen a fordulópontján még több léleknek kell teljes szívéből arra törekednie, hogy a Mennyei Egyház megszabadítsa őket a tévedés és a szenvedés láncaitól.

A Mennyei Egyház Teremtő Erővel száll alá, és arra ösztönzi azokat, akik befogadják, hogy megvallják hitüket és bizalmukat az Örökkévaló Istenben.

Amikor a Mennyei Egyház elkezdi megnyitni fő kapuit, angyalok tűnnek fel a belsejében, leszállnak a földre, és felkészülnek az ünnepélyes érkezésre.

De nektek, gyermekeim, ezt a pillanatot is fenn kell tartanotok, mert a Fény és a sötétség találkozni fog, és ezután megnyílik a csata végső ciklusa, amely meghatározza az emberiség szeretetét vagy közömbösségét.

Minél több ima és jó cselekedet történik a világban, annál nagyobb lesz a Mennyei Egyház szellemi és belső hatása; és olyan lelkek is figyelmet kapnak, amelyeknek nem volt esélyük az üdvösségre.

Ebben a pillanatban mindazok, akik az Oltáriszentséget imádják, tudatosan együttműködnek, hogy a Mennyei Egyház minél több szívhez eljusson.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Drága gyermekeim!

Készítsétek fel a szíveteket arra, hogy  befogadjátok magatokba a Mennyei Egyház eljövetelét, mert mindannyiótoknak szüksége lesz rá.

Fiam Szellemi Egyháza előtt legyen életetek felajánlás és dicsőítés, hogy az összes szándék a Teremtő Lábához jusson.

Az emberiségnek ezen a csúcspontján Fiam le fogja hozni Mennyei Egyházát, hogy a lehető legtöbb léleknek segítsen.

Az emberiségnek nagy szüksége van a gyógyulásra. Ezért felszólítalak benneteket, gyermekeim, hogy mostantól kezdve tudatotok a szeretetteljes felajánlás cselekedete legyen, hogy a bolygó is részesüljön ennek a javából.

A Mennyei Egyház a maga geometrikus és isteni formájában fog leszállni.

Leszállásukkal a lelkek számára elérhetővé válik Isten Ajándékainak és Erényeinek jelenléte, így a szolgák élete kiegészül a szeretet belső impulzusával, amelyet szintén a Szentlélek hoz.

Ezekben a napokban Irgalommal lehet majd tekinteni a bolygóra, Fiam Egyházának jelenlétében, és az emberiség képes lesz arra, hogy sok hibáját helyrehozza az őszinte és igaz bűnbánat révén.

Így a Mennyország kapui nyitva lesznek az angyalok számára, hogy beavatkozzanak a lehetetlen okok miatt, és elhozzák a bűnbánóknak a Szellemi Világegyetem Kegyelmét, mint a megbocsátás és a belső megbékélés balzsamját.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvenedik vers

A kegyelmek Asszonya,
az Alázat és Isten Nagylelkűsége
végtelen kifejezése,
szülessen meg bennünk ma
egy mélységes és igazi hálaadás
mindazért, amit annyi szeretettel, odaadással
és kegyelemmel adtál nekünk.

Áradjon a szívünkből
csupán hála, áhítat és odaadás,
mint a Mennyei Anyánk iránti teljes szeretetünk
kifejezésének módja.

Azt kívánjuk, hogy hangunk
zengjen a Mennyországban,
hogy Szűz Mária angyalai
meghallgathassák őszinte kiáltásunkat.

Hála Isten Világegyetemének,
hogy mindig áldottak, megtisztultak voltunk,
és Nagyasszonyunk közbenjárása betöltött minket.

Legyen bennünk az az öröm,
hogy emlékezhetünk a Szent Szívekkel eltöltött
minden közös pillanatra.

Hogy ebben a meghatározó időszakban
a lelkünk élje meg
az önátadást, a szeretetet és az önfeláldozást
a Szeretet eme csodálatos és alázatos Művéért.

Ma lelkünk ismét hálát ad,
mert megfürödtünk
a Szeplőtelen Szív Fényében.

Az Isteni Anya tudomására hozzuk
hálaadásunkat,
és az Iránta érzett szívből jövő szeretetünket.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Kilencedik vers

Anyánk, a bölcsesség Kapuja,
segíts elfogadni és megérteni
ezeket az időket.

Késztess minket arra, hogy megüresítsük magunkat
és hogy teljesen átadjuk magunkat.

Ne létezzenek feltételek és formák
a szolgálatunkra nézve.

Csináljuk a dolgainkat minden nap
csupán szeretetből.

Hadd utánozzuk Fiad
isteni és kifürkészhetetlen szellemiségének
tulajdonságait

Angyalok Asszonya,
védd meg mindazokat,
akik követi Szíved hívását.

Burkolj be Fényes és Gyógyító Palástodba,
hogy nehézségeink és traumáink feloldódjanak,
mert az az egyetlen dolog, amire törekszünk,
hogy Szerető anyai karodban lehessünk.

Vigasztalj meg, Béke Szűze,
amikor úgy érezzük, hogy nincs már erőnk
továbbmenni.

Add, hogy láthassuk, hogy a tanulás minden egyes alkalmával
lehetőség nyílik arra, hogy legyőzzük és átadjuk magunkat.

Kedves Anyánk,
add, hogy ne féljünk a betegségtől,
a magánytól, és az idők végétől sem.

Tarts fenn minket,
hogy a Te feltétlen Szellemed alatt
megtanuljuk az érdek nélküli önátadást,
éppúgy, ahogyan a Fiad csinálta az emberiség Szeretetért.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, RIO GRANDE DO SUL MEGYÉBEN, A SANTA CATARINAI SANTA MARIA VÁROSÁBÓL BRASÍLIA IRÁNYÁBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az igaz ima nagyobb hatást gyakorol, mint a harci fegyverek százai. Az ima hatalma leállítja a bolygó önpusztításának súlyos folyamatait. Előnyben részesíti a szeretet kiterjesztését, mint egyetemes áramlatot, és elősegíti, hogy az imádkozók közelebb kerüljenek Isten Kegyelmének Forrásához.

Az igaz ima a szívből születik, a személyes szándékoktól és az azonnali eredmények keresésétől mentes.

Az igaz ima beindítja a lélek tükrét és megakadályozza a szellemi betegségek pusztítását, megszabadít a rabságból és megnyugtatja az emberi szívet.

Az ima hatalma feloldja a téveszméket, kiigazítja a tudatos megkülönböztetést és vonzza azokat a gondolatokat, amelyek a Mennyben megtestesülnek, hogy Isten szolgáinak segítségével valósuljanak meg.

Az ima olyan lehetőséget kínál, amelyben alkalmunk nyílik az  átváltozásra, a megtisztulásra, és létezésünk bizonyos szempontjainak kidomborításásra. A megfelelő helyzetbe állít bennünket, és felold bármilyen bekövetkező  zavart, segíti a félelmek túllépését, és erős védő szellemi falat hoz létre a főbb bűnök ellen.

Az igaz ima felébreszti a békét, kiegyensúlyozza az érzelmeket és semlegesíti a sötétséget, amíg le nem győzzük azt. Összekapcsol minket Isten elsődleges Forrásával, és megnyitja az ajtókat az angyalok számára, hogy megvédjenek minket és beavatkozzanak azokban a lehtetelen helyzetekbe, amikor az emberi cselekedetek nem segíthetnek.

Az ima egyesít minket a szellemmel, hogy kapcsolatba kerüljünk az Égi dolgokkal.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áldalak titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET A SANTA MARÍABÓL, RIO GRANDE DO SUL, BRAZÍLIA, AZ URUGUAI AURORA MÁRIA-KÖZPONT FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek tizenegyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Jézus, Megmen,tő és Megváltó,
tégy alázatossá
és a Menny angyalaihoz hasonlóvá.

Tégy hozzájuk hasonlóvá
az engedelmességben és a szolgálatban azért,
hogy tökéletlen tudatom
részesüljön abban a Kegyelemben, hogy egy nap
a Hierarchia Törvényének része legyen.

Segíts és taníts
a példákon keresztül arra,
hogy tiszteljem testvéreimet,
és áhítatos legyek velük,
hogy felépülhessen a tudatunkban
a testvériség és az egység szent szelleme.

Engedd meg, Uram,
hogy buzgón átöleljek
minden keresztet, amelyet hordoznom kell,
hogy az emberiség és a világ
megszabaduljanak hibáiktól.

Uram Jézus,
szolgáljon mindannyiunk örömére
az Eukarisztikus Jelenléteden való részvétel
az Úrvacsorán éppúgy, mint a Gyónásban.

Testvérekként mindannyian tudjunk találkozni
a Szeretet Nagy Papjával, és érezni a Jelenlétét,
hogy közösségben legyünk
drága Isteni Erejével.

Ezért, Uram,
mosd meg az arcomat a Forrásod Vizével.

Tisztítsd meg kezemet, fejemet és lábamat
a Szenteltvízzel,
amely egykor a Te Oldaladból ömlött ki,
és hadd fürödhessek meg
Krisztusi Sejtjeid hatalmas Fényében úgy,
ahogy az a római katona,
aki megsebezte a Szívedet.

Csinálj belőlem olyan apostolt, akire szükséged van,
és tégy engem kicsivé mindenben,
hogy mindig
képes legyek felismerni
a Te Igazságodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, COCOS HELYSÉGBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Isten szellemi síkja mindig a Fény számtalan impulzusát küldi az anyagi világba közvetlenül Ősi Forrásából.

Ezek az impulzusok, amelyeket az Örökkévaló Atya küld angyali seregein keresztül, segítik az emberi tudat felébredését, valamint megakadályozzák azokat az eseményeket, amelyek tovább veszélyeztetnék a bolygó szellemi életét.

Azáltal, hogy valaki megnyílik a szellemi élet felé, képes lesz arra, hogy megértse azokat a titkokat, amelyek a Fény impulzusaként törnek elő a Legfelsőbb Forrásból, hogy összehangolják és kijavítsák a jelenlegi emberiséget.

Ebben az értelemben Isten szellemi Terve időről időre és ciklusról ciklusra megközelíti a Földet, hogy a lelkek tudatára ébredjenek az Istennel való fiúi kapcsolatuknak, és hogy a belső valóság tudatosítása után a lelkek úgy döntsenek, hogy a Fény útját követik.

Ebben az időben a szellemi sík megmutatja  felsőbb erejét, hogy segítse az emberiséget, amely a nagy válaszút felé halad.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET A CHILEI SANTIAGÓBÓL A BRAZÍLIAI SAN PABLO FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amikor az Atya úgy dönt, hogy beteljesíti Akaratát, a világegyetem válaszol, és ez a Legfelsőbb Akarat mindenek felett teljesül.

Ezért bíznotok kell abban, hogy ha Isten Akarata az, hogy jót tegyenek, akkor az meg is fog történni, és semmi sem állhat ellene.

Gyermekeim, érezzétek a szívetekben, hogy az Atya Szent Alapelvei hogyan nyilvánulnak meg a teremtményekben Isten Akarata által, és ezek az Alapelvek a szeretet által fejeződnek ki, amely a szívetekből és életetekből fakad.

Isten Akarata megdönthetetlen, és ezt Angyalain keresztül mutatja be, akik az Ő Terveit teljesítik.

Arra bátorítalak benneteket, hogy ragaszkodjatok a Teremtő Akaratához, mert akkor semmi sem fog ártani nektek, sem bennetek, sem rajtatok kívül.

Merítsetek bátorságot ahhoz, hogy olyanok legyetek, mint a Mennyei Angyalok, merítsetek bátorságot ahhoz, hogy utánozzatok Engem, és éljetek Isten Akarata szerint ebben az időben, ahogyan Én éltem aszerint Gábriel Arkangyal előtt.

Megáldalak benneteket ezen a napon, és köszönetet mondok mindazoknak, akik együttműködtek és ismét lehetővé tették Béke-Zarándoklatomat Argentínában és Chilében. Rendkívüli Kegyelem maradt azokban a szívekben, amelyek megnyíltak ezen az áldott Zarándoklaton.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT