SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Szeretett és drága gyermekeim!

Ezekben a napokban valami mélységesen névtelen és jelentős dolog történt a ti Atyátok, Istenetek számára. Ez az az önzetlen és alázatos szolgálat volt, amelyet négy misszionárius gyermeketek végzett a jóért és a békéért szeretett nemzetemben, Törökországban, ahol Mennyei Édesanyátok élt, emlékezve Efezusban Jézus Fájdalmas Kínszenvedésének szintézisére, miután Fiam felment a Mennybe.

Az oly fiatal misszionáriusok e gesztusával, akik a Hierarchia Szeretetének kódját képviselik egy olyan világban és társadalomban, amelyet hipnotizált és elaltatott a közöny és az anyagi ambíció, négy misszionárius fiam névtelen szolgálata a Közel-Kelet lelkeit a megváltandó lelkek méltóságára emelte.

Azt akarom, hogy szívből megértsétek, gyermekeim, mit jelent ez a Közel-Kelet kietlen forgatókönyvével szemben, egy olyan Közel-Kelet, amelyet a fegyverek ereje és a háború pusztított el, amely ártatlan emberek százait áldozta fel, főként gyermekeket.

Tudjátok, hogy mit jelent Isten számára, ha hallja vagy látja, hogy egy gyermek meghal egy háborúban?

Meddig tart még ez a büntetlenség és gonoszság, szeretett gyermekeim?

Ezért van az, hogy a Szívem ma egy kicsit megkönnyebbül, amikor látom azt a sok áldozatot Krisztusért, mindössze négy testvér részéről, ami többet ér, mint a világ összes pénze és presztízse.

Legyetek a tudatában ennek, és ismerjétek fel egyszer és mindenkorra, hogy hol vagytok, tele Kegyelemmel, és azokon a szent helyeken, ahol vagytok.

Gyermekeim, ne engedjétek többé, hogy a hálátlanság irányítson és tévútra vezessen benneteket. Isten Szíve szenved e hideg és kegyetlen világ miatt. Arra hívlak benneteket, hogy szeretetből ápoljátok mindazt, amivel rendelkeztek, és ápoljátok mindazokért, akiknek semmijük sincs és mindent elvesztettek.

Ez az Ítélet ideje, amikor minden megmutatkozik, hogy a lelkek eldönthessék, melyik utat választják.

Szívem a szenvedők menedéke.

Fiam nevében hálás vagyok négy törökországi békemisszionáriusom bátorságáért, lemondásáért és szeretetéért.

Isten áldjon meg benneteket mindig. Imádkozzunk azokért, akik az összes misszióban szolgálnak, hogy az élő Krisztus Szeretete legyen az akaraterő a sok pusztulással szemben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amint azt már bejelentettem nektek, ez az az Üzenetem, amely a Szent Szívek visszavonulását közvetíti, hogy a lelkek befejezhessék megerősödésüket Isten előtt ebben az augusztusi hónapban.

Ezért és Isten Akaratából ezen a napon itt vagyok, mint az Anya, aki belsőleg megtanít benneteket, hogy ezt a pillanatot olyan érettséggel és hálával éljétek meg, amilyet Isten megérdemel, miután annyi éven át megadta nektek az összes lehetséges Kegyelmet a Mennyből.

Gyermekeim, a belső élet alázatos építésére vonatkozó ösztönzések és részletes útmutatások ilyen kiterjedt időszaka után eljött az idő, hogy Krisztus társai érett és elérhető módon lépjenek be a bolygói szolgálat soraiba, amelyet Szíve ebben az időben kínál.

Ezért, drága gyermekeim, Krisztus, a ti Uratok elvárja, hogy azok a szolgák, akiket Ő hívott el és készített fel ezekben a végső időkben, készen álljanak a bolygói vészhelyzet ciklusára. Így képesek lesztek megfelelni ezen idők szükségleteinek.

A Szent Szíveknek kezdettől fogva az volt a küldetésük, hogy felkészítsék a belső világokat arra, hogy átmenjenek a saját megtisztulásukon, és megtanulják, hogyan menjenek át a bolygó tudatának megtisztulásán.

Gyermekeim, szükséges, hogy felemelkedjetek az adakozás és a szolgálat által, hogy az egész emberiség valamilyen módon felemelkedhessen.

Ez az az idő, amikor megtanulhattok belsőleg növekedni, hogy tudjátok, hogyan győzzétek le a kihívásokat, ahogyan a Szent Család vagy maga Jézus is legyőzte azokat a Kereszten való fájdalmas önátadása által.

Az augusztusi hónap hozza meg azt, amire Isten annyira vágyik az önfeláldozó szívekben.

Azért vagyok itt, hogy előremozdítsalak és vezesselek benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amikor valami véget ér, az nem azt jelenti, hogy végleges, hanem azt jelenti, hogy eljött az idő és a lehetőség, hogy elgondolkodjunk a Szent Szívünkből áradó összes útmutatás és tanítás Kegyelmén.

A beteljesedés minden egyes pillanata az önvizsgálat pillanatát jelenti, ahogyan azt Édesanyátok is megtapasztalta számos pillanatban, elsősorban Szeretett Fiam agóniája, kínszenvedése és halála alatt.

Ti, drága gyermekeim, nem vagytok elválasztva a lezárás e pillanatától. Éppen ellenkezőleg, életetekben lehetőségetek lesz meditálni és elmélkedni annyi mindenről, amit Szeretetből kaptatok Szent Szívünktől.

Ez az időszak a felülvizsgálat és annak a tudatosításának az ideje, hogy mit élnek át ma a nemzetek és a népek. Ez az ideje annak, hogy a Szent Szó beteljesedjen mindegyikőtökben, és hogy mostantól kezdve ne csak az Isteni Igére figyeljetek.

Ez a lépés minden egyes gyermekem számára belső erőfeszítést jelent, mert azt jelképezi, hogy nem csak a gyümölcsök, de az elkövetett hibák megnyilvánulása előtt is állnak. Az előtt a lehetőség előtt állnak, hogy életüket megváltoztassák, hogy ne csak a szeretet, hanem az igazságosság, a könyörület és mindenekelőtt az igazság tükre legyenek.

Mindazok után, amit annyi év alatt kaptatok, tanuljátok meg megélni Krisztus Igazságát saját magatokban, egy olyan világgal szemben, amely homályos és sötét, igazság és átláthatóság nélkül. Krisztus Igazsága és átláthatósága vezet majd benneteket a magatok és a világ védelmének útján, hogy a Megváltó Szeretet uralkodhasson bennetek.

Mint az Igazság Anyja és Tükre, azért vagyok itt, mert egyetlen vágyam, hogy még többen élhessék meg az Igazságot, amely Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KRISZTUS HARMINCHATODIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"A csend ebben a nagyböjtben ne csak azt tegye lehetővé, hogy elgondolkodj és meditálj a jelenlegi belső helyzeteden, hanem azt is, hogy bűntudat nélkül, a csend által értékeld a benned és körülötted lévő valóságot.

De mindenekelőtt nézd az eseményeket az együttérzés és nem a kritika szemével; mert ahogyan az Én órám eljött a Gecsemáné-kerti agónia alatt, úgy a te órád is eljön, és eljön az ideje annak, hogy olyan döntést hozzál, amely kihatással lesz az egész életedre.

Ez a nagyböjt nemcsak a kapu fájdalmas Kínszenvedésem elmélkedéséhez, hanem annak bejelentése is, hogy az idő véget ér, és szükség van egy evolúciós és testvéri magatartásra, egy olyan magatartásra, amely képes arra, hogy tegyünk valamit a szenvedőkért, bármi áron. Ez annak a lehetősége, hogy újra szeressünk."

Krisztus Jézus
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki szemléli összes gyermeke nehéz keresztjét. Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki csendben és észrevétlenül jár az összes könyörgő szív mellett.

Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki ölében és karjában tartja mindazokat, akik a fájdalom és a fáradság könnyeit hullatják.

Íme a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki elkíséri és vezeti az igazságot és az igazságosságot kereső szíveket.

Nézzétek a Szent Kereszt Anyját, azt az Anyát, aki ezen a héten szeretett Fiához hasonlóan Jézus fájdalmas és győzedelmes szenvedésének szemlélésére készül.

Itt van a Szent Kereszt Anyja, az az Anya, aki arra bátorítja az összes gyermekét, hogy éljen Krisztus érdemeivel, és vegyen részt az evolúciós és krisztusi élet elveiben és értékeiben.

Nézzétek a Szent Kereszt Anyját, azt az Anyát, aki türelmesen várja az Új Krisztusok ébredését, akik nem félnek és nem hátrálnak meg, hanem bátran haladnak előre, és előkészítik a Földet az Úr, a Szeretet Mestere, Krisztus Jézus Visszatérésére.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a Szent Kereszt Asszonya
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚ MEGYÉBEN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyen köztetek Jézus mély Békéje, főleg azokon a helyeken, ahol ma háborúkat és konfliktusokat élnek.

Több mint 2000 év után Izrael és Palesztina továbbra is kegyetlenül bántják egymást.

A testvérnemzetek kábultan elveszítik a békét. A szenvedők és az ártatlanok mögött sötét gondolatokat terveznek, amelyek csak a világ legkiszolgáltatottabb és legellenségesebb nemzeteiben keresik és táplálják a fegyverek használatát és értékesítését.

A hatalmas országok gazdaságát mindez sajnos erősíti, a rendetlenség és azok szenvedése által, akik e jelenlegi emberiség túlzott igazságtalanságát szenvedik el.

Mint a Béke Királynője, ma arra kérlek benneteket, hogy buzgón egyesüljetek a világ minden szüksége érdekében; de főleg, hogy csatlakozzatok a Közel-Kelet Békéjéért való imádkozáshoz.

Az ember öntudatlanul fegyverekkel játszik; és ez gyengíti és elrontja a békét, emberi rendeket szabva ki, amelyek bebörtönzik az emberek és a nemzetek szabadságát.

Szeretett Szentföldem borzalmak és vér színhelyévé vált.

Mindazért, amit Fiam az Evangéliumban ránk hagyott, de mindenekelőtt Fájdalmas Kínszenvedésén keresztül; Könyörgöm, gyermekeim, hogy imádkozzatok jól egyesült szándékkal, a közel-keleti Békéért való imádság által, hogy ne jöjjön létre és ne keletkezzen egy harmadik világháború, amely visszafordíthatatlan lenne. Semelyik gyermekem sem ismeri a gonoszt és annak ravaszságát.

Hívlak és elhívlak titeket, mint imádkozó seregeimet. Így imádságos kezeitek szárítják fel a könnyeket Mennyei Anyátok Arcáról, a legártatlanabbak szenvedése és gyötrelme miatt.

Köszönöm, hogy azonnal válaszoltok a hívásomra! Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam nevében meghívlak benneteket, hogy tanuljátok meg elhordozni a saját kereszteteket ezekben az időkben azért, hogy elkísérjétek Őt fájdalmas Kínszenvedésének emlékével, hogy a Krisztus által kiontott Vér ismét megkapja azt az értéket és tiszteletet, amit megérdemel szerte a világon élő összes gyermekemtől.

Így az Úr angyalai elhozzák szolgáló kezükben a jóvátétel szent kelyheit, hogy Fényük kiáradjon e világ szellemi tudatára, hogy a szenvedés enyhüljön és eloszoljon azokból a szívekből, amelyek szenvednek ezen idők következményeitől.

Arra hívlak benneteket, hogy tartsatok ki a hitben és a bizalomban. Arra hívlak benneteket, hogy tudatosan csatlakozzatok Krisztus utolsó apostolainak soraihoz, azokhoz, akik készek lesznek feltétel nélkül szolgálni Őt, és felkészítik az Eljövetelére azokat a lelkeket, amelyek visszavárják.

Drága gyermekeim, legyetek tanúi ennek a pillanatnak, és ne vesztegessétek el. A világ avégső átmeneti időszakban van, és a szeretet győzedelmeskedni fog bennetek és a szenvedő emberiség minden szegletében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem:

Hagyd, hogy Fiam szenvedésének sugarai  meggyógyítsanak téged.

Hagyd, hogy a Vér, amely fáradhatatlanul ömlik Szívéből, teljesen megtisztítson téged, és megnyugtassa lelkedet.

Hagyd, hogy az Eucharisztikus Szívéből kiáradó Fény új ajándékokkal táplálja a lelkedet, hogy azok az Úr szolgálatában legyenek.

Hagyd, hogy Fiam Keresztjének szellemi győzelme megszabadítson téged minden balsorstól, hogy erőt meríthess a továbbhaladáshoz.

Hagyd, hogy az alázatos Szavaiból származó bölcsesség által minden pillanatban felismerd Isten Szeretetét.

Tisztítsd meg szívedet saját magadtól, és add át magad bizalommal Fiam szenvedésének kimeríthetetlen rejtélyeiben bízva. Így megérted majd az életnek, a cél elérésében és a küldetésben rejlő valódi jelentését.

Hagyd, hogy a Fiam Szívéből áradó béke elárassza belső lényedet, hogy megtanulhasd, hogyan válhatsz az ő Békéjének és Szavának nagykövetévé a világban.

Csak hagyd, hogy Fiam minden egyes rejtélye  eltöltsön téged, hogy a saját magadról való lemondás folytán elérd azokat a célokat, amelyeket Krisztus kitűz számodra életed során.

Ismerj fel minden pillanatot, mint nagyszerű lehetőséget az odaadás és a szolgálat gyakorlására, hogy a Megváltó Terve megvalósuljon benned és a világban.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam fájdalmas Kínszenvedése legyen számotokra a megváltás öröksége és az a szellemi fény, amelyre lelketeknek szüksége van ahhoz, hogy a megtérésetek szerint éljetek.

Legyen Fiamnak ez az erőteljes, mégis alázatos öröksége a tudatotok támasza akkor is, amikor Szent Szívünk már nem lesz jelen az életetekben.

Gyermekeim, használjátok ki Fiam szellemi örökségét, és tegyétek ismertté a világ előtt a megváltásról szóló tanúságtételét.

Tanítsátok arra a világot, hogy a szeretetben éljen, hogy a lelkek emlékezzenek és tudják, hogy Fiam fájdalmas Kínszenvedésének örökségén keresztül az elnyomott szívek szellemi szabadságra jutnak. 

Használjátok ki ezt az örökséget, tiszteljétek és szeressétek. Így az emberi szív továbbra is a megváltás szerint fog élni, és eljut bizonyos titkok megértéséhez.

Fiam fájdalmas Kínszenvedésében van az az ajtó, amely ahhoz vezet, hogy felülmúljátok magatokat és a belső halálotokhoz, amely az önkiüresítéshez és a Megváltó kifürkészhetetlen Szeretetével való újraegyesüléshez vezet.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Szívem csendjében hallom imáitokat.

Ez az az időszak, amikor az összes gyermekem a Szívemben van, nemcsak a bolygó és az emberiség helyzete miatt, hanem azért is, mert ez már a felkészülés ideje Fiam, Krisztus Visszatérésére.

A béke, a gyógyulás és a megbékélés üzenetével jövök el hozzátok. A világ még nem értette meg a Mennyből jövő üzenetet.

Fáradhatatlanul jövök gyermekeimhez, hogy elvezessem őket Fiam Békéjéhez, az Istennel való szellemi közösséghez. Ebben a gyakorlatban a lelkek megújulnak, és belső erőt találnak a továbblépéshez.

Bár ebben az időben visszavonulok, gyermekeim, Jelenlétem nem fog eltűnni szívetekből és életetekből.

Meg kell őriznetek magatokban minden Velem megosztott pillanatot, minden alkalmat, amikor a szeretetről és a megbocsátásról tanítottalak benneteket.

Erre az útra akarlak mindig vezetni benneteket, hogy a szeretet és a megbocsátás egyesítse a szíveket, kibékítse az életeket és békét hozzon.

Ma Magam mögött hozom a Világegyetemet, azt az Univerzumot, amelyre törekednetek kell, hogy megtaláljátok magatokban: Isten Szeretetének Világegyetemét, egy olyan Szeretetét, amely mindig megújul, egy olyan Szeretetét, amely soha sem hal meg, egy olyan Szeretetét, amely halhatatlan.

Isten Világegyetemének ez a Szeretete hozta Fiamat a Földre, a születésétől a Mennybemeneteléig, fájdalmas és nehéz Kínszenvedésén keresztül.

Ebben a diadalmas Szeretetben akarlak látni benneteket, gyermekeim, egy olyan Szeretetben, amely mindig igent mond, egy olyan Szeretetben, amely feltétel nélküli és élő, egy olyan Szeretetben, amely megérti és felfogja Isten Tervét.

A Munkája Isten Szeretetének egyik vonalát jeleníti meg, ezért él és soha sem hal meg. Ez a Munkája mindig a megújulásra, a tudat megváltozására és a békére ösztönöz; hogy még több szív gyógyuljon meg. És még ha nem is vagytok itt, a távolból érezni fogjátok annak a Szeretetnek az erejét és hatalmát, amelyet Fiam, Krisztus hozott el nektek Jelenléte és Szentségei által.

Ma különleges és szeretetteljes módon felkenlek benneteket Fényemmel, hogy lábaim elé tehessétek nyomorúságaitokat és tökéletlenségeiteket, és hogy megmaradjon bennetek Isten Szeretetének igazsága, mindaz, amit Ő fogant meg bennetek a kezdetektől napjainkig.

Ma megosztom gyermekeimmel Isten Szeretetének szépségét a teremtésen és a természeten keresztül. Így újuljatok meg, és találjátok meg ebben a pillanatban annak a lehetőségét, hogy befogadjátok Kegyelmemet.

Ma azért ajánlom e szavakat, mert találtam egy különleges helyet, egy különleges fogadtatást, amelyet mindig is éreztem és elismertem.

Így továbbra is arra hívlak benneteket, hogy egyszerűségemben és alázatosságomban éljetek, tudván, hogy a mostani kihívás nagyobb lesz, mint volt, de Én veletek együtt leszek Szívem és Életem csendjében, hogy imádságban továbbra is megerősödjetek és beteljesítsétek Isten Terveit.

Az első törekvésem az, hogy Szeplőtelen Szívem diadala jelen legyen az életetekben, majd testvéreitek életében is.

Törekedjetek arra a pillanatra, amikor az Istenanya Szeretetének győzelme megvalósul az összes lélek megváltása által.

Tegyetek tanúságot Üzenetemről, Szavamról és mindenekelőtt feltétel nélküli Szeretetemről, amely mindig táplálni fog benneteket, és arra vezet benneteket, hogy az Atya Akarata szerint éljetek, ahogyan Szolgálóleánya is a szerint élt a múltban.

Ma nemcsak a guadalupei Szűz képét szentelem fel, amely ennek a szent fának, a jakarandának a tövében áll, hanem felszentelem ezt a kolostort is, amely elősegíti és befogadja hívásomat Szűz Mária Közösségében.

Így lesz képes ez a Mária-Központ arra, hogy ragyogjon a nehéz idők ellenére is mindazzal a Fénnyel, amelyet Isten elhelyezett abban az Ő Kegyelme által.

Ez kell, hogy legyen a szív közössége, azé a szívé, amely érez, azé a szívé, amely felismer, azé a szívé, amely szolgál, azé a szívé, amely feltétel nélküli, azé a szívé, amely békét hirdet és fáradhatatlanul él.

Így van az, hogy Mária Közösségében mindenki az Én Szívemben lehet, nemcsak azok, akik itt élnek, hanem azok is, akik nincsenek itt. Szívem az anyai otthon az összes gyermekem számára. Mindegyikük számára különleges helyem van.

A Szívem az, amit felajánlhatok és rátok hagyhatok, ez a bizonyságtétel arról, hogy Isten itt van, az Ő hűséges, fáradhatatlan és örökös szolgálója által.

Isteni Atyám, aki a Mennyben és a Földön vagy, aki gyermekeid szívében élsz, rezegsz és örökké élsz, add meg a ma itt lévő gyermekeimnek a Kegyelmet és az erőt ahhoz, hogy elvégezzék ezt a feladatot, amelyet Szeretetem fog beteljesíteni, hogy minden nap mindenki méltóbbnak érezze magát arra, hogy Isten és az Én gyermekem legyen, Szeplőtelen Szívem gyermekei, az élet, a megváltás gyermekei.

Drága Atyám, legyen a Fényed jelen ebben az időben, és ölelje át a Békéd a szíveket, hogy azok örökké Szereteted oltalmában érezhessék magukat. Ámen.

Egyszerűen és szigorúan köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.

Szeretnék itt, ezen a helyen egy szerény imakápolnát, ahol a fatimai Legszentebb Rózsafüzér Szűzanyja csendben munkálkodhat Mária Közössége és az összes közösség gyermekeiért, hogy e kápolnán keresztül a megszentelődés energiája és elve éljen azokban a szívekben, amelyek felajánlják magukat Istennek.

Az imádság e szerény kápolnáján keresztül fogom megszentelni Fiam tanítványait. Ez a rend és a világ összes vallásos rendjének az Istenanya részére kifejezett hálaadása kápolnája lesz.

A Szívem mindig Istenhez fog vezetni benneteket.

Köszönöm. 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvenkilencedik vers

Bánatos Anya,
kitartani hitben és szeretetben,
ahogyan mindig kitartottál Isten mellett,
Fiad Mennybemenetele után.

Bánatos Anya,
tárd fel előttünk a Kínszenvedés és a Kereszt felbecsülhetetlen értékét;
hogy ne féljünk az áldozattól, a fájdalomtól,
a gyötrelemtől és az idők végétől.

Bánatos Anya,
légy mindannyiunk támasza,
buzdíts minket, hogy szolgáljunk és szeressünk,
ahogyan Te szolgáltál és szeretted
 tudatlan és közömbös emberiséget.

Hadd nyíljon meg a szívünk,
hogy érezzük és megtaláljuk a választ
az élet minden tanulási alkalmával.

Bánatos Anya,
add meg nekünk a szükséges türelmet,
hogy átvészeljük ezeket a meghatározó pillanatokat.

Mindenekelőtt
éljük meg a szellemi egységet saját magunk,
útitársak között,
úgy, ahogy Te élsz az isteni egységben a Fiaddal,
édes Anyám.

Mutasd meg nekünk minden lépésnél
saját magunk  odaszánása és az önátadásunk értelmét.

Legyünk a Kereszt és Fiad Szíve szeretői,
hogy Krisztus példáját követve
éljünk testvériségben,
hogy habozás nélkül szolgáljuk a felebarátainkat.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvennegyedik vers

Irgalmasság Anyja,
annyi próba és esés után
erősödjön meg lelkem a továbbhaladáshoz,
hogy láthatssam Krisztus Lábnyomait.

Irgalmasság Anyja,
szabadíts meg a bűntől, az állandó hibáktól,
távolítsd el a kárhozat és az illúzió láncait,
hogy szabadon repülhessek, mint a madár,
amíg meg nem találom
a visszautat Isten Szívéhez.

Irgalmasság Anyja,
öntsd életemre azokat az érdemeket és a győzelmeket,
amelyeket Krisztus elért Kínszenvedése során.

Hadd tudjam felemelni a tudatomat
drága Testének Fénye által,
hogy jobban egyesülhessek Istennel.

Kapja meg lelkem az Ő Vére Ereje által
a szükséges impulzusokat,
hogy befejezze a tanulást a megváltás iskolájában.

Irgalmasság Anyja,
hallgasd meg imáimat minden nap.

Gyere be az életembe,
hogy megszabaduljak a szellemi rabszolgaságtól,
mert így Krisztus tanítványa lehetek,
és hajlandó vagyok átadni az életemet
a Szeretet tanúságtételeként,
és mint az Irgalmasság művét.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Rendkívüli üzenet
SPECIÁLIS ÜZENET AZ ISTENI IRGALOM 82. MARATONJÁRA, AMELYET ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES KAPOTT MEG A MEGDICSŐÜLT KRISZTUSTÓL FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, MINAS GERAISBAN, BRAZÍLIÁBAN

Legyen a Szentlélek az elmétekben és a szívetekben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma azért jöttem le a Mennyből, hogy itt legyek ezen a találkozón, hogy elmondjam a világnak, hogy ebben a ciklusban minden megengedett. Atyám így döntött. Az emberiségnek belsőleg kell növekednie ahhoz, hogy kifejezze, mi célból jött erre a világra.

Szükségem van arra, hogy Velem legyetek éber állapotban, mert ebben az ébrenlétben mindig meg fogjátok találni a békét, és bölcsen fogtok tudni döntéseket hozni.

A bolygó olyan, mint egy törékeny kristály, amely a törés pontján van, akárcsak az összes benne található.

De irgalmas imátok és hitetek által megtanultátok, hogy hogyan erősítsétek meg magatokat, és ez az erősség nem lehet langyos, hanem szilárd, amelynek azon kell alapulnia, amiben hisztek és amit megtapasztaltok, amit gyakoroltok és amit szolgálatként felajánlotok a világnak valamint a testvéreiteknek.

Ezért minden megengedett, hogy az emberiség megtanulja azt, amit még nem tanult meg. Ez nem azt jelenti, hogy továbbra is szenvedni fogtok, mert továbbra is egy alaptörvény irányít titeket, amely a szabad akarat. Az emberiség eme választásában van az ítélet, az elveszettség és a sötétség.

De ma felszólítlak titeket, hogy kerekedjetek ezen a törvényen felül, és egyesüljetek az Isteni Ismeretemmel, Szavammal, hogy a Szeretet és az Igazság révén megtanuljatok bölcsen és éleslátással dönteni, anélkül, hogy a szabad akarat törvénye ítélete alá esnétek.

Tudom, hogy nem mindenkinek sikerül ezt megtennie, de még mindig van időtök, hogy lekűzdjétek a kettősséget. Ez nem fog megtörténni a Visszajövetelemig, és a szíveknek meg kell tapasztalniuk azt, amit meg kell tapasztalniuk ahhoz, hogy valódi szolgálókká válhassanak, feltéve, ha úgy döntötök, hogy követitek azt az utat, amelyet nemcsak nektek, hanem az egész világnak felajánlok, minden népnek és minden vallásnak, mivel nemcsak a keresztények Krisztusa vagyok, hanem minden lélek Mestere és Ura.

A lelkekben nincs vallás, nincs tan; van hit, bizalom és egység az Örökkévaló Atyában; ott ahol Én vagyok. És ezért arra törekszem, hogy mindig a szívetetekben és az életetekben legyek, hogy tükrözhessétek azokat az ajándékokat, amelyeket jó ideje adtam nektek.

Kincseim, amelyek belsőek, mélyek és nem anyagiak, soha nem vesznek el. Amikor a lelkek nem élnek azokkal a tehetségekkel, amelyeket adok nekik, az ajándékokat és az erényeket visszaveszem azokból a szívekből, amelyek nem teljesítik a Célom, és ez nem azt jelenti, hogy elhagyom őket.

Magányban és csendben figyellek titeket, egészen addig a pillanatig, amikor megtanultok lépéseket tenni, úgy, ahogy a Gecsemáné kertjétől a Keresztig tanítottam.

Az életetek minden pillanatában megtapasztalhatjátok a megváltást.

Az életetek minden lépésében lehetőségetek van a szabadságra, amikor a Szeretet és az Igazság Törvénye alatt vagytok.

Ez a világ szenved, és fájdalomban és bánatban van, nem csak a tudatosságban, hanem a lélekben is, mert a bolygó részeteket képezi, és mindnyájan együtt a bolygó nagy tudatának része vagytok, amely beteg és gyógyításra szorul.

Fenntartva a hiteteket és a Bennem való bizalmatokat, hidak mindig léteznek, amelyeken keresztül le tudok szállni, hogy segítsek nektek, annak ellenére, hogy nem érzékelitek, nem veszitek észre a Jelenlétemet, és csendben vagyok.

Mivel ez egy olyan meghatározott pillanat, amikor a bolygó egy kiszámíthatatlan esemény előtt áll, bizonytalan sors előtt, anélkül, hogy tudnánk, hogyan fog folytatódni az eljövendő idő.

De ti, akik a Szavaim és a Bölcsességem szeretetében nőttetek fel, nem kell arra összpontosítanotok az eszeteket, hogy mi fog történni, hanem inkább arra, ami most történik. Ebben van az a lecke, amelyre szükségetek van ahhoz, hogy növekedjetek, tanuljatok és képesek legyetek legyőzni az akadályokat és a megpróbáltatásokat a Szívem által felkínált végtelen bizalom által.

Talán azt, amit ma elmondok nektek, társaim, már hallottátok valamikor más Szavakkal, amelyeket már kimondtam. De a tudomásotokra hozom, hogy mindenben, amit ma mondok nektek, ott van a válasz, amire minden lénynek szüksége van az oktatás és a megtisztulás pillanatának megfelelően.

Ne higgyétek, hogy nem látom, mi történik bennetek, az eszetekben, hogy mit él át a lelketek, mire törekszik a szellemetek annak érdekében, hogy megtalálja az igazságot.

Ezért a Hierarchia egyhangúan egyesül ebben a pillanatban, Engedélyem és Tekintélyem alatt, hogy nyilvánosságra hozza az egész világ számára az utolsó impulzusokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az emberiség tudata még jobban felébredjen, és észrevegye, hogy nem tölti be a törvényt, és hogy be kell azt töltenie.

Ilyen módon a bizonytalanság, a szenvedés, és a járvány ideje véget ér. Ilyen módon nyitottak lesztek arra, hogy fogadjatok Engem visszatérésem rendkívüli pillanatában, amely nincs messze, amely minden nap elteltével egyre közelebb van, és amelyet szem előtt kell tartanotok, mert nem fogom figyelmeztetni sem a világot, sem titeket. A legszükségesebb és legsürgősebb pillanatban érkezem, annak ellenére, hogy minden nyugodtnak látszik.

Ebben a pillanatban visszatérhetek, hogy úgy tegyem ezt a világot a helyes útra, ahogyan sohasem történt eddig. Ilyen módon fog eljönni a szeretetteljes ítélet, és mindenki tudomásul fogja venni, nem számít, hogy hisztek-e vagy sem, hogy ismeretetek van vagy semmi ismeretetek sincs. Az Atya Színe előtt mindenki egyenlő lesz.

Soha sem fogok büntetést hozni rátok, hanem az Igazságot fogom megmutatni nektek a Szereteten keresztül, amely örökre megszabadít titeket.

És azzá lesztek, amire Nekem szükségem van, amit annyira várok, amit annyira remélek több, mint 2000 éve, mert ha ma itt vagyok, az azért van, mert Atyám ezt kérte Tőlem, és világosan megmutatta Nekem mindezt a Gecsemáné kertjében, mielőtt a kereszthalálra szántam volna Magamat.

Még mindig vannak Irgalommal teljes Kelyheim, hogy a lelkek ihassanak belőlük.

Az a Szeretet, amelyet mindegyik Kehelyben elhelyeztem, annyira bőséges, hogy kicsordul Vérem Fénye Erejétől. Ezek a kelyhek, abban az esetben, ha a lelkek nem isznak belőlük, és még csak figyelembe sem fogják azokat venni,  el fogják árasztani a világot a szenvedésem és a fájdalmam kódjával.

Ez az az áldozat, amit szeretném, ha Velem együtt tudnátok átélni; valami, amely túlmutat saját magatokon és tudatotokon, ismereteteken és szándékotokon.

Az áldozatok kelyhei fogják megmenteni a világot, és a büntetések rendkívüli szellemi megbocsátását fogják megengedni az emberiség legnagyobb részének, az odaszentelt életmód, a papi és misszionárius életmód által.  

Tehát minél nehezebb a pillanat, annál nehezebbek  a próbák, és annál fájdalmasabb számotokra a valódi igazság megismerése.

Ez az az idő és a nagy lehetőség arra, hogy odaadjatok mindent a mindenért, ahogyan Én is tettem, anélkül, hogy egy pillanatra gondoltam volna a visszavonulásra vagy a lemondásra. Mert tudtam, társaim, mi fog jönni. Nem volt olyan emberi fájdalom, érzés vagy gondolat, amely megakadályozta volna azt, hogy elvégezzem feladatomat a világért, éppúgy, mint ma töltöm be ezt a feladatot értetek és veletek.

Befejeződik szavaim Isten Könyvébe való írása, és ti ennek a történetnek a részei vagytok, amely Munkálkodásom nyomán íródik.

Az Isteni Irgalom eme Maratonján kiáltsunk az isteni megértésért, az egyetemes bölcsességért, hogy mindenki jó döntéseket hozhasson ebben a kritikus időben, amikor az ima és a szolgálat lesz a pajzs, amely megvéd titeket, és az az impulzus, amely arra a döntésre for titeket vezetni, hogy feltétel nélkül az Én oldalamon legyetek.

Ma nem azért jövök, hogy a tévedéseiteket, sérüléseiteket, sivatagjaitokat lássam, mert ezeket már ismerem.

Azért jövök, hogy értéket és hatalmat adjak minden egyes Fénykódnak, Szeretetkódnak és Igekódnak, amelyet a szívetekbe helyeztem, mert hiszem, hogy alkalmazni fogjátok azokat, és felelősséget fogtok vállalni azokért, tudva, hogy tükrökre, szolgálókra és misszionáriusokra van szükségem a Földön. hogy meggyógyítsák a fájdalmat a Szeretet által, amelyet nekik adtam, és amelyet félelem nélkül mindig fogtok tudni adni.

Merjetek szeretni, jobban, mint ahogy Én szeretlek titeket.

Merjétek megadni magatokat, jobban, mint amennyire Én adtam meg magam.

Még senki sem lépett túl Rajtam a Szeretetben, és remélem, hogy ez majd valamikor megvalósul.

Ma a világból a szenvedését viszem Magammal, amelyet átél, hogy meggyógyuljon, felszabaduljon, átalakuljon és szublimálódjon, és hogy ezen a Maratonon tanítványaim, barátaim és társaim, megújítsátok Velem a belső fogadalmat.

Június e hónapjában, a Jézus Szent Szívének hónapjában, a lelkek emlékezzenek arra, hogy a Szívemben mindegyikőtök számára van hely, egy olyan hely, amely arra vár, hogy elfoglaljátok azt.

Köszönöm, hogy Velem imádkoztok, hogy a világért imádkoztok, hogy Megváltótok Terve megvalósulhasson az emberiségben. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszonötödidik vers

Az Abszolút Igazság Anyja és Asszonya,
vezess minket ebben az életben,
az átláthatóság és az adományozás útján.

Erőfeszítéseink legyenek hasonlóak
a Krisztus által tett belső erőfeszítésekhez
fájdalmas Kínszenvedése alatt.

Tégy képessé bennünket arra, hogy meghalljuk az Igazságot,
mert arra törekszünk, hogy minden nap
tudatosabbak és figyelmesebbek legyünk,
hogy megtanuljuk gondozni és megvédeni
önmagunktól a Teremtő Tervét.
 
Ürítsd ki az elménket és a szellemünket,
hogy a Te szent késztetéseid
tükröződjenek az életünkben, Anyánk.

Drága Asszonyunk, taníts meg minket a hűség szeretetére.

Kétségeink és megpróbáltatásaink
ne állítsanak minket bizonytalan útra.

Teljesíthessünk szeretettel mindent,
amit a Világegyetem kér tőlünk.

Így megtanuljuk, hogy mindig egyre jobban
elfelejtkezzünk saját magunkról,
hogy érett módon és tudatosan
vigyük tovább Krisztus törekvéseit.

Épüljön fel  a tudatunkban
a hűségesség szelleme,
hogy örökre elhagyjuk
a középszerűséget és az arroganciát,
hogy Fiad találjon olyan helyet bennünk,
ahová visszatérhet.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek nyolcadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Ó Uram!
Tégy türelmessé és kitartóvá,
amilyen Te voltál
Kínszenvedésed minden pillanatában.

Tükröződjön mindenben, amit látok
Isten Isteni Akarata,
és bár néha igazságtalannak tűnik, Uram,
engedd meg mindig,
hogy lássam az Igazság célját,
amely minden egyes tényből kiárad.

Kicsi és láthatatlan akarok lenni, Uram Jézus,
ahogy kicsi és egyszerű lettél
az emberiségben.

Lépéseim tükrözzék
az abszolút bizalmat,
hogy követhetlek.

Emeld fel a tudatom
állapotát és rezgését,
hogy mostantól kezdve,
szeretett Jézus,
megtaláljam mindannak az értelmét,
ami megtörténhet.

Ne záruljon be a belső fülem;
hadd nyíljon ki úgy,
ahogy a szívem megnyílik,
hogy elismerje Jelenlétedet
a testvéreimben.

Segíts Uram,
hogy megértsem az életet
azon túl, ami.

Segíts, hogy  minden próbát vagy akadályt
úgy tapasztaljak meg,
hogy megértsem a fontosságukat,
hogy elérjem lényem transzcendenciáját.

Szabadíts meg önmagamtól
minden értelemben és formában.

Jézusom, legyél Te,
Aki cselekszik, folytasd
és nyilvánítsd ki a Legfelsőbb Akaratot
úgy, hogy egy napon
megtanuljak meghalni önmagamnak,
hogy Te, Szent Király,
élj bennem
örökké.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Úr elhozta a világnak azt a lehetőséget, hogy az Eucharisztia által egyesüljön Istennel, kiengesztelődésben és szeretetben.

Így történt, hogy Fiam kiontotta Isteni Vérét, hogy megbékítse az Isteni Igazságosság erejét, amely abban az időben lesúlytott volna a világra.

Az Úr önmagát adta, mint Személyt és mint Tudatot, hogy minden lélek megkapja a Kegyelmet, hogy megtalálja az utat a Világossághoz.

Ezért minden egyes önátadással, amit Jézus abban az időben tett, meghódította annak lehetőségét, hogy még több léleknek megadja azt a lehetőséget, hogy megszabaduljon a mélységből.

Ezért kérte az Örökkévaló Atya Fia teljes önátadásának megvalósítását, hogy a Megváltás Terve beteljesedhessen az emberiségben, hogy az emberi tudat idővel folytathassa a fejlődését.

Ezért olyan hatalmas és ugyanakkor isteni az Eucharisztia titka, mert teljesen tele van Jézuslegnagyobb Szeretetével, amelyet a legbűnösebb lelkek felé fejez ki, és ezt az Ő Fájdalmas Kínszenvedése tette lehetővé.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT