Ahogy egyszer mondtam nektek, Én vagyok az Óceánok Anyja, az egész Tengerben létező Élővilág Asszonya.
Amikor elpusztítják vagy megsértik ezt az Élővilágot, a bolygó egyensúlyának védőpalástját az emberi lény saját kezével szakítja el.
Éppen ezért, mint az Óceánok Anyja, tudatosságra hívlak benneteket; mert a szennyezett óceánok nem regenerálódnak és nem tisztulnak meg a vizek, az elpusztult korallok helyében nincs lehetőség a tengeri élet rendbentartására.
Meg kell tanulnotok megismerni és felfogni, miért teremtette Isten először az óceánokat, majd az életet. Minden élőlény, amely a Föld felszínén lakik, beleértve az embereket is, az élet tavaiból származik. Eme hasonlat szerint, gyermekeim, a bolygó számára az óceánok a Föld egyensúlyát és globális megtisztulását kormányozzák.
Hogyan fogja túlélni az emberiség, ha beszennyeződnek, ha kémiai és nukleáris kísérleteket végeznek bennük, ha az óceánok felhagynak a tisztítással és holt óceánokká válnak? Az emberiség sohasem tudna fennmaradni tiszta és megbecsült óceánok nélkül, a biológiai szempontjuktól a szellemi szemponjukig.
Védjétek meg magatoktól az óceánokat, és vigyázzatok rájuk, hogy ne legyenek a világ nagy szemétdombjai. Vállaljatok felelősséget és kérjétek ezt számon azoktól, akik tudatlanságukban áthágják a természet törvényeit.
Ne vigyétek túlzásba a halászatot. A halak nélküli tenger savas állapotra hajlamos, mivel a halak azok, amelyek átalakítják a felszíni ember naponta elkövetett szennyezését.
Imádkozzunk az óceánokért, hogy megvédjék azokat, törődjenek velük és tiszteljék azokat.
Elég a vétkekből!
Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!
Áld titeket
Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája