SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Itt az ideje, hogy az imádság legyen az alapvető eszköz az életetekben.

Így az ima világegyetemén belül megkapjátok a bölcsesség fényét ahhoz az abszolút átalakuláshoz, amelyen a tudatotoknak keresztül kell mennie.

Ez az az idő, amikor az ima a legnehezebb helyzetek megoldásának eszköze, mert az ima mindig elvezet benneteket egy másik frekvencián, egy biztonságosabb valóságban való tartózkodáshoz a bolygó eme pillanatában.

Gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy terjesszétek el ezt az eszközt, nem szavakkal vagy üzenetekkel, hanem az átalakulás és megtérés példájával az Imádság Iskoláján keresztül, mert az ima is segít, akárcsak a böjt, hogy a természet elemei egyensúlyban maradjanak.

Gyermekeim, az ima eme iskolájában, amelyet meg kell tapasztalnotok, arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok abba az imádkozást. Itt az ideje, hogy szívetek a legbuzgóbb és legőszintébb imákat emelje a magasba, hogy az emberiség súlyos helyzetei megoldást találjanak.

Ebben az időben Mária összes felszentelt gyermekének,  mint lelkeknek és mint testvéreknek, egyesülnie kell az imádságban, a távolság ellenére, hogy Mennyei Édesanyátok közbenjárhasson az összes szükségletért.

Gyermekeim, az ima legyen az a belső dallam, amely rezonál bennetek, hogy egy nap az életetek egy ima legyen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Béke uralkodjék az emberek szívében, hogy megtalálják általa Isten Bölcsességét és Szeretetét az élet összes helyzetében.

Gyermekeim, miközben a világ gyötrődik és menedékért és igaz szeretetért kiált, az emberiség nagyrészt elveszik a figyelem elterelése és a közöny miatt, a konfliktusokban, a technológiák és a káosz állandó ingereiben.

Mindig béke uralkodjék a szívetekben. Ne engedjétek, hogy a mai idők individualista és önző beszédei ösztönözzenek és befolyásoljanak benneteket, hanem mindig emlékezzetek arra, hogy feltétel nélkül szolgáljatok és szeressetek; ne feledjétek, hogy szeretettel tekintsetek felebarátotokra, és hogy felülmúljátok a tévedéseit és a nyomorúságait, hogy segítsetek egymásnak abban, hogy megtaláljátok Istent.

Mielőtt kijavítanátok valamit, először szeretnetek kell, hogy a javításotok ne váljon ítélkezéssé, hanem eszköz legyen a lelkek számára, hogy folytassák útjukat Isten felé. Ahogy testvéreitek felé tekintetek, mielőtt a hibákat néznétek, keressétek Isten tökéletességét, és kérjetek Kegyelmet ahhoz, hogy érezzétek az Atya Szeretetét teremtményei iránt.

Az emberiség végső próbatételén, amikor minden lény szeretete és hite megpróbáltatik, törekedjetek arra, hogy szemetekben mindig Krisztus Szeme, szívetekben pedig a Megváltó Szíve legyen. Engedjétek, hogy Ő napról napra jobban éljen bennetek, adjatok helyet az Úrnak, és kérjétek buzgón, hogy lakhasson belső lakásotokban.

Ne feledjétek, hogy életetek által írjátok Krisztus visszatérésének evangéliumát, életetekkel készítitek elő az Ő útját, életetekkel gyújtjátok meg a fáklyát, amely elmondja a világnak, hogy hol van Fény a sötétség közepén.

Ezért imádkozzatok, és ne fáradjatok bele az imádkozásba. Szolgáljatok, és ne fáradjatok bele abba, hogy kimerüljetek a felebarátotokért. Szeressetek és legyetek könyörületesek. Hirdessétek életetek által az Irgalmasság erejét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Az Igazságosság Angyala mérleget tart a kezében, és ezzel megméri az emberiség érdemeit és hibáit, hogy így megvalósulhasson a következő időre vonatkozó törvények betartása.

A káosz és a gonosz küzdenek a lények hamis akaratának teljesítése és kívánságaik beteljesítése érdekében, így téve a mérlegbe azt, ami megerősíti hamis törvényeiket, amelyek alapja a csalás és a téveszme, amelyben az emberiség él.

Az Irgalom Angyalai és az Őrangyalok imádkoznak és inspirálják a szíveket az átalakulásra, a megváltásra, a szolgálatra, hogy az igazságosság mérlegén a jónak súlya legyen, és az emberiség mindig új lehetőséget kapjon.

Az isteni mérleg megméri a lények minden egyes cselekedetét. Minden kicsi vagy nagy cselekedet előrevetíti az emberiség jövőjét. Ezért, gyermekeim, a szereteten és az isteni kegyelmen túl minden lénynek felelősséget kell vállalnia az emberiségért.

Már nem a saját életetekben történő választásokról beszélünk, hanem sokkal inkább az Isten előtti felelősségvállalásról a világ sorsával kapcsolatban. Az éberség tehát azt jelenti, hogy tudatában kell lennetek minden cselekedetnek, gondolatnak és érzésnek. Hagyjátok, hogy életetek a béke és az Irgalom eszközévé váljon minden lény számára.

Áldásom van erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ajánld fel Istennek az összes szenvedést, fájdalmat és bánatot, hogy minden, ami az életedben van, jóvátételként szolgáljon az egész emberiség számára.

Alakítsd át az akadályokat fejlődési ugrássá, és köszönd meg az Atyának az összes lehetőséget, amit kapsz, hogy helyrehozd a Szívét.

Gyermekem, arra kaptál elhívást, hogy eszköz legyél Isten Kezében, és szíved örökös hálájával ezt valósággá teheted.

A hála a kulcsa annak, hogy az Atya Kezébe vegye az életedet.

Törekedj arra, hogy minden nap jobban szeresd Istent, az Akaratát és az Útját, és nem azt mondom nektek, hogy egyáltalán nem fogtok szenvedni, hanem azt, hogy mindaz, amit el fogtok szenvedni, az Atyáért lesz, mint érdem, hogy az Ő Szeretetét és Kegyelmét lehozza erre a világra, különösen azokért, akik hálátlanok és közömbösek Isten előtt.

Az Atyával való egység kulcsa az őszinte hála, ez az ajtó ahhoz, amit ebben a világban szentségnek neveznek.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József    

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT