SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Találja meg az összes lény az imában az egyensúly kulcsát.

Ezekben az időkben a lelkek elkedvetlenednek az imádkozástól, mert az élet olyan sűrű, és olyan sok a figyelemelterelő inger, hogy a lények elgyengülnek, a szívek elgyengülnek, és a belső világok elveszítik az erőt, hogy imádkozzanak és kitartsanak az imádság útján.

Ma azt mondom nektek, gyermekek, hogy amikor úgy érzitek, hogy ezen az úton mentek, álljatok meg, és fordítsátok szemeteket Isten felé. Ismét hagyjátok, hogy szavatok szentté váljon a Teremtővel folytatott párbeszéd által, és imádkozzatok. Imádkozzatok úgy, ahogy tudtok, szívből, és vegyétek fel újra a mély kapcsolatotokat Istennel.

Imádkozzatok a családotokért és a világon élő összes családért. Imádkozzatok az Élővilágért és az emberek szívéért. Az ima a leghatalmasabb eszközötök ezekben az időkben. Ez az, amely szellemileg, mentálisan és érzelmileg megvéd és egyensúlyban tart benneteket.

Ezért, gyermekeim, ne hagyjátok abba az imádkozást, ne hagyjátok abba a szívetekegyesítését az Atyával, a Rózsafüzéretek  egyesítését Isteni Édesanyátok Fény Rózsafüzérével, és az új élet attribútumainak a Földre való vonzását.

A harc idejében élünk, ahol az állandó ima a győzelem egyetlen eszköze. Tartsatok ki és maradjatok fenn az ima által.

Eljön majd az ideje annak, amikor képesek lesztek arra, hogy megértsétek ezt az ajándékot, amelyet Isten adott nektek, a Vele való kommunikációt az imádságos szó által.

Az imádság a mai napig titok a tudat számára, és mélyedjetek el benne apránként, szeretettel, hogy feltáruljon.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József