SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Az Istennek való engedelmességet soha sem lehet kikényszeríteni.

Nőként és Anyaként a Földön, Isten belső hívása előtt, Gábriel arkangyal jelenlétén keresztül, soha sem kételkedtem, mert Isten az Ő Engedelmességével elárasztotta a Lelkemet, az Életemet és a Szívemet.

Ezért, gyermekeim, egyszer azt mondtam az Örök Atyának: „Legyen Nekem a Te Igéd szerint”, mert Isten igaz Igéjében a lélek megtalálja Isten feltétlen szolgálatának a szellemi értelmét.

Ezért az Istennek való engedelmességet soha sem lehet szigorú szabályként vagy kényszerítésként értelmezni, mert ez egy olyan Törvény, amely felszabadítja a lelket az emberi állapotból.

Az engedelmességben van a béke lényege, a békében pedig a szív szeretetének hiteles kifejeződése.

Gyermekeim, az emberiség az idők folyamán félremagyarázta az engedelmesség fogalmát; mert az engedelmességben az énetek védelme rejlik, mindannak, amit a lélek a földön átélhet.

Az engedelmesség az egység alappillére. Ezért, amikor a lélek nem engedelmeskedik, lerombolja az egységet, amelynek ebben a világban létre kell jönnie ahhoz, hogy Isten Terve megvalósulhasson.

De az engedelmességet nem lehet úgy élni, mint egy teljesítendő utat, mert az engedelmességben benne van Isten Atyai Tekintete; mert ebben a szent engedelmességben Isten letétbe helyezi legdrágább törekvéseit.

Ha az ember nem engedelmeskedik, a lélek elveszíti azt a Kegyelmet, hogy megélje saját felszabadulását, hogy megszabaduljon a kötelékeitől.

Szeretett gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy gondoljatok Mária engedelmességére.

Azért vagyok itt, hogy Fiam kérésére tanítsalak benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és az Úr Rabszolgája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZEZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Szent Gábriel Arkangyal szellemi áldása alatt a lelkek ébredjenek fel Isten Hívására, hogy az ezen a bolygón élő minden lény teljesítse Isteni Akaratát.

Ezen a napon átadom a "Szellemi Kilencedet Szent Gábriel Arkangyalnak", hogy az áhítatos szívek imádkozhassák, akik a Mennyei Anyával együtt könyörögnek az emberiség felébredéséért, hogy Szent Gábriel Arkangyal közbenjárása által a lelkek bensőjükben fogadják Isten Hívását, és a tudatoknak sikerüljön megszabadulniuk a világ illúziójától, hogy Krisztus új apostolai és misszionáriusai az Úr Visszatérése pillanatának szolgálatában álljanak.

Az Angyali Bejelentés Angyala vezessen titeket Isten Szent Akaratának teljesítésének útján.
 

Szellemi Kilenced Szent Gábriel Arkangyalnak

Nagy szemre:

Ó, Gábriel Arkangyal!
Isten hű Hírnöke,
Ébredjen fel bennünk a belső Krisztus.
Ámen.
 

Az első tíz kis szemre:

Szent Gábriel Arkangyal édes hangjára,
amelyet Szűz Mária meghallgathatott,
Uram, hallgassunk
Isten Hívására.
Ámen.
 

A második tíz kis szemre:

A Szent Gábriel Arkangyal által diktált Angyali Bejelentés által
öltsön testet bennünk
Isten Hívása.
Ámen.
 

A harmadik tíz kis szemre:

Szent Gábriel Arkangyal ünnepélyes Jelenlétén keresztül
ébredjenek fel a lelkek
Isten Hívására.
Ámen.
 

A negyedik tíz kis szemre:

Szent Gábriel Arkangyal
Fénye és Ereje által,
amely Szent Szűz Máriára áradt,
 legyünk áldottak és védettek
szellemi utunkon.
Ámen.
 

Az ötödik tíz kis szemre:

A Szent Gábriel Arkangyal által bejelentett
Béke és Kegyelem Üzenetén keresztül
legyünk nyitottak Isten 
Akarata meghallgatására és felismerésére.
Ámen.
 

Utolsó ima
(háromszor)

Ó, Szent Gábriel Arkangyal!
Legyünk Krisztus új apostolai, hogy példamutatás és önzetlen szolgálat által
hirdessük Megváltónk Eljövetelét.
Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra!

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ÉS FIGUEIRA KÖZÖSSÉGE ANYJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Mi történne, ha nem imádkoznátok minden nap a Rózsafüzért?

A Rózsafüzér imáiban a leghatalmasabb egyetemes rendeletek vannak, amiket csak el tudtok képzelni. Különösen Szent Gábriel Arkangyal dekrétumában van Isten Irgalmasságának kinyilatkoztatása.

Kedves gyermekek, most, hogy szívetekben érzitek a Szent Rózsafüzért, tanuljátok meg úgy szeretni, mint a vizet, amely a szomjatokat oltja a sivatagban.

Ez a nagy döntések ideje, amikor a lelkek eldöntik, hogy közel vagy távol lesznek-e Istentől.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy a lelkek többé ne vesszenek el, hogy enyhüljön a szenvedés, hogy az emberiségben létre jöjjön a béke és a gyógyulás.

Gyermekeim, továbbra is számítok imáitokra az elkövetkező napokban, amíg Fiam vissza nem tér a világba.

A Rózsafüzér nem engedi, hogy elvesszetek, vagy hogy az ellenfél megtámadjon benneteket.

Szeretet- és Irgalmassági Tervem győzelme a kitartó lelkekben, a szív imájában van. Így hitük nem fog meggyengülni. Hitük arra fogja vezetni őket, hogy elfogadják és megértsék embertársaikat.

Köszönöm nektek, és ma anyai áldásomat hagyom rátok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE AZ ISTENI IRGALOM 71. MARATONJÁRA, AMELYET BUDAPESTEN, MAGYARORSZÁGON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívem végtelen Irgalmából leereszkedem a Föld legalacsonyabb helyeire, hogy Isten Világosságát hozzam a világba, azt az Isteni Fényt, amely megváltja majd az összes tudatot és minden teret, Isten hatalommal bíró Fényét, amely minden időt, minden korszakot, minden tényt és minden eseményt megvált majd azért, hogy a Föld felszínén élő emberiség számára új lehetőség adasson, és tudjon azzal élni.

Ezért Uratok és Megváltótok meglátogatja a Föld legbonyolultabb nemzeteit, ahol bár látszólag nem történik semmi, de a belső síkokon túlságosan nagy szenvedést okoznak a cselekedetek és hibák következményei. Olyan hibák, amelyek még nem nyertek bocsánatot, olyan cselekedetek, amelyek még nem nyertek megváltást, és amelyek alól a felszabadulás csak ebben a jelenlegi és utolsó időben kezdődik majd meg, azok által, akik imáikkal Istenhez kiáltanak, akik hitük megvallása által, valamint napi imáik, a Magasságoshoz, a végtelenhez, a Világegyetemhez forduló mantráik által felépítik a nem anyagból való templomokat az Ég felé.

Csak irgalmas Szívem adhat új lehetőséget itt, Magyarországon és testvérnemzeteiben is, akik a múlt eddig még megbocsájtatlan és átlényegítetlen hibáinak tanúi.

De nem az a Szándékom, hogy visszatérjek a múltba és a történelemre emlékeztesselek titeket. A szándékom az, hogy megszabadítsalak titeket a láncoktól, az elnyomástól, mindattól, ami fejlődéseteket visszafordítja, mindentől, ami elveszi tőletek a békét és Istenbe vetett reményeteket.

Ezt a helyzetet csakis Isten Fia vállalhatja fel, semmiféle más tudat, akárha angyali tudat volna is, nem teheti meg ezt, annak ellenére, hogy a Világegyetem angyalai részt vesznek ebben a belső síkokon és dolgoznak a Föld poklainak eltávolításán, hogy azok végül bezáródtassanak Mesteretek és Megváltótok Második Eljövetele előtt. A Legmagasságosabb Fia, a Teremtő Fia, Aki az Atya jobbján van, lesz az Aki el fog jönni, hogy egyesítse a vallásokat egy egyetlen hitvallásba, a szeretet és az együttérzés hitvallásába.

Ezért, társaim, mindaz, ami itt történik majd  Magyarországon, mindaz, ami Romániában a Szent Atyával történik ebben a pillanatban, mindennek értelme és spirituális oka van, amely arra készteti a Teremtés Isteni Forrását, hogy megpróbálja helyreállítani a bolygót legalább a hit, az égiekben való hit által, az isteniben, az anyagtalanban való hit által.

Isten elküldi Fiát, mint az emberiség megmentésének eszközét. A Fiú az Atya Szent és Szentséges Szavát hirdeti, hogy minden belső fül meghallja a felszabadulás és a béke idejéről szóló jó híreket.

De meg kell adnotok magatokat és meg kell alázkodnotok, át kell adnotok magatokat és bíznotok kell ahhoz, hogy az, ami a Világegyetemben van le tudjon szállni a Földre, és az új nemzetekből új Édent készíthessen Isten Szeretetének a Szelleme által megváltott, megbocsátást nyert és megbékélt teremtményekkel.

Az Isteni Irgalmasság következő maratonján ajánljátok fel az Atyának az imáitokat a világ nemzeteiért, különösen azokért a nemzetekért, amelyek még mindig mély belső sebeket őriznek, olyanokat, amelyeket senkinek sem sikerült meggyógyítani, még jószívvel és szeretet által sem.

Ezért ennek az üzenetnek tudatossá kell válnia mindegyikőtökben, tudva, hogy nemcsak saját otthonotokról, csoportotokról vagy munkátokról gondoskodtok, hanem most azokról is gondoskodnotok kell, akik nem vigyáznak magukra, akik nem szeretik egymást és akik nem békélnek meg Istennel, és több millió esetben homályban halnak meg anélkül, hogy látnák a Fényt, Isten Fényét.

Véget akarok vetni a világ sötétségének, amelyet maga az emberiség hoz létre cselekedeteivel és tetteivel, érzéseivel és gondolataival. A Föld pszichés és mentális dimenziójának átalakítását mindannyiótoknak közösen kell megvalósítani, mindenki együttműködésével, annak ellenére, hogy a helyzetek napról napra egyre jobban felgyorsulnak.

Nem veszíthetitek el a békét, sem a bizonyosságot, hogy Krisztus Földre való Visszatérésének Tervét építitek. Mindig a Szívemben kell lennetek, hogy így az Isteni Védelem alatt álljatok és Szellemi Templomom, Égi Egyházam erődítményében legyetek, amely mindenkit újra és újra összegyűjt, hogy igyatok az Élet Vízéből, a Szeretet és a megújulás Forrásából, amit újra meg újra elhozok nektek.

Szívem rátekint a Föld minden szükségletére, Szellemem felemeli Isten fiainak minden szándékát, ideértve azokat a szándékokat is, amelyek nem tiszták, amelyek önös érdekből fakadnak, de megtisztítom az összes szándékot, mert tudom, hogy a belső világoknak lehetőségre van szükségük ahhoz, hogy átértékeljenek dolgokat és valóban szeressenek.

Ezért befogadom az összes szükségletet, átveszek minden kérést, meghallgatok minden könyörgést. Ez az az idő, amikor Isten Szíve figyelmes és nyitott arra, hogy érezze könyörgésetek hangját, mert a Föld felszínén senki sem hagyhatja ki az ébredés és az Istennel való valódi egyesülés lehetőségét.

Ezért mindaz, amit tenni fogtok, okkal bír, valami olyanért, aminek azelőtt és azután kell megtörténnie, hogy Isten Dicsőségében és az egész Világegyetem ragyogásában visszatérek a világba. A Föld felszínén még mindig sok bukott csillag található, amelyeknek újra meg kell találniuk a megváltás útját. Ezek a bukott csillagok a nemzeteken belül és a vallásokon belül vannak.

A testvériség lesz az alap, amely felépíti a Megváltás Templomát mindazon bukott csillagok számára, akiknek újra kell kezdeniük Isten iránti elkötelezettségüket és helyre kell állítaniuk hitüket Krisztus fényében. Ehhez felajánlom Magam, közvetlenül nektek és a világnak, mint Atyánkhoz, az Isten Házába vezető kaput, hogy ezáltal az Ő Isteni Atribútumai közöttetek legyenek és betöltsenek titeket.

A nagy megpróbáltatás idejének apostolaivá teszlek titeket, hogy megtanuljatok győzelmet aratni, ahogy Én győzedelmeskedtem a Kereszt csendjében és az igaz, mély szeretetben, amely kiürítette a Föld minden poklát abban az időben.

A világnak emelkedett és felmérhetetlen Szeretetre van szüksége. Eszközök lehettek abban, hogy ez a Szeretet ide érkezzen és új dolgokat építsen a világban, hogy általa a béke uralkodjon minden téren.

Kelet-Európának hitben és az Istenbe vetett bizalomban megújult néppé kell válni. Ez a munka épphogy elkezdődött az elhívottak által, azok által, akiket Krisztus, Mesteretek és Uratok belsőleg hív el, hogy a Megváltásra és Szeretetre vonatkozó Tervében szolgáljanak Neki.

Úgy ünnepeljétek meg ezt a Maratont, mint lehetőséget arra, hogy megéljétek a jelen idők apostolságát. Nem számít a hely vagy a szükséglet, a szándék vagy az ok, mert oda helyezlek majd benneteket, ahol szükségem van rátok, nem számít hogyan, vagy hogy ez mibe kerül. Oda küldelek el benneteket, ahol legnagyobb a szükség a szeretetre, a gyógyulásra és a megbocsátásra. Oda küldelek el titeket, ahová sohasem szállt le a Fény.

Az apostolok munkája előkészíti Krisztus Visszatérését. Ezért lesz fontos a vallások közötti egység; egység a szeretetben, az emberi testvériségben, a hitben és a jószívűségben arra ösztönzi majd a világot, hogy tudomásul vegye, hogy nagy változáson kell keresztülmennie, mielőtt eljönne a végleges átmenet utolsó napja, amikor Királyotok, Krisztus és Gábriel Arkangyal megítéli majd azt a bukott angyalt, aki mindent okozott az idők és évszázadok során.

Minden, ami most megy végbe, ezek miatt az eljövendő idők miatt van. Irgalmam Forrása még nyitva áll az egész világ számára, elég hozzá, ha Fényem alá helyezitek magatokat szívetek és tudatotok ama szándékával, hogy megtisztuljatok és átlényegüljetek, hogy a Béke Apostolaivá szenteltessetek fel.

Köszönöm, hogy fogadtok és válaszoltok Hívásomra!

Irgalmasságom továbbra is végtelen Forrásként buzog fel Szívemből a világ legelveszettebb és legszenvedőbb lelkei számára.

Áldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET A CHILEI SANTIAGÓBÓL A BRAZÍLIAI SAN PABLO FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amikor az Atya úgy dönt, hogy beteljesíti Akaratát, a világegyetem válaszol, és ez a Legfelsőbb Akarat mindenek felett teljesül.

Ezért bíznotok kell abban, hogy ha Isten Akarata az, hogy jót tegyenek, akkor az meg is fog történni, és semmi sem állhat ellene.

Gyermekeim, érezzétek a szívetekben, hogy az Atya Szent Alapelvei hogyan nyilvánulnak meg a teremtményekben Isten Akarata által, és ezek az Alapelvek a szeretet által fejeződnek ki, amely a szívetekből és életetekből fakad.

Isten Akarata megdönthetetlen, és ezt Angyalain keresztül mutatja be, akik az Ő Terveit teljesítik.

Arra bátorítalak benneteket, hogy ragaszkodjatok a Teremtő Akaratához, mert akkor semmi sem fog ártani nektek, sem bennetek, sem rajtatok kívül.

Merítsetek bátorságot ahhoz, hogy olyanok legyetek, mint a Mennyei Angyalok, merítsetek bátorságot ahhoz, hogy utánozzatok Engem, és éljetek Isten Akarata szerint ebben az időben, ahogyan Én éltem aszerint Gábriel Arkangyal előtt.

Megáldalak benneteket ezen a napon, és köszönetet mondok mindazoknak, akik együttműködtek és ismét lehetővé tették Béke-Zarándoklatomat Argentínában és Chilében. Rendkívüli Kegyelem maradt azokban a szívekben, amelyek megnyíltak ezen az áldott Zarándoklaton.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT