SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA FÉNY-KÖZÖSSÉGÉBEN, A KEGYELEM IRGALOM REND SZÉKHÁZÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

Örömmel és ujjongással a Szívemben találkozom ma a teljesen odaszentelt élettel, amely Isten számára az Ő legfőbb tükrét jelenti, amely képes visszatükrözni a földön Isten Tervének szellemi megvalósulását.

Ezért, drága gyermekeim, a megszentelt élet a legértékesebb tabernákulum, amelyben Szeretett Fiam jelen lehet társai és béketeremtői között.

A megszentelt életben a gonosz beavatkozásának egyik oka az, hogy a megszentelt személyek életük során elérhetik a szentséget.

Szentnek lenni azt jelenti, hogy Krisztusban és Krisztusért élünk, hogy magabiztosan járunk a Megváltó nyomdokain.

Ezekben az időkben a megszentelt élet viharokat és megpróbáltatásokat él át. Ez nem akadályozza meg Isten Kegyelmét abban, hogy cselekedjen és munkálkodjon a szívekben.

Mint minden megszentelt ember Anyja, azért jöttem, hogy elmondjam az összes  gyermekemnek, hogy ne érezze magát egyedül vagy elhagyatottnak; hogy minden egyes  megszentelt gyermeknek tudnia kell, hogy Krisztus számára a legfontosabbak az Ő útitársai, azok, akik minden nap nulláról kezdik, hogy teljesítsék a Szent Akaratot.

Bátor és törekvő gyermekeknek nevezem mindazokat, akik megélik a felszentelést és minden nap megújítják belső fogadalmukat, mert tudom, hogy le kell győzniük önmagukat, le kell győzniük minden lépésnél az emberi állapotot.

A megszentelt élet a nagy csillag a mai idők sötétségében. Minden egyes lépés és odaadás, amit a megszentelt személy napról napra megél, egy győzelmet képvisel, amelyet Fiam elér ezen a bolygón.

Erősödjék meg a megszentelt élet, és azoknak a gyermekeimnek, akik a küszöbén állnak annak, hogy egy napon megéljék megszentelésüket, azt mondom, hogy szívesen látom őket az apostolkodás és a szenvedők szolgálatának útján.

Köszönöm nektek ezt a különleges pillanatot, és azt, hogy válaszoltok a hívásomra.

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a megszentelt élet Anyja

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A Szívem jelen van azok számára, akik kiáltanak.

A Szívem jelen van azok számára, akik a háború rettegésében élnek.

A Szívem jelen van azok számára, akiket elítélnek és akik meghalnak e világ törvényei büntetlensége alatt.

A Szívem jelen van azok számára, akik száműzetésben kényszerülnek élni, és kivetik őket.

A Szívem jelen van azok számára, akiket hitük és Krisztus iránti szeretetük miatt üldöznek.

A Szívem jelen van azok számára, akik elveszítették a születés jogát.

A Szívem jelen van azok számára, akik hazugság, büntetlenség és ellenőrzés alatt állnak.

A Szívem jelen van a csendben szenvedő Élővilág számára, amelyet lemészárolnak és feláldoznak anélkül, hogy tudnák, mi történik valójában.

Szívem mindazokért imádkozik és jelen van, akiknek már nincs jövőjük, azokért, akik egyik napról a másikra elveszítették mindenüket, családjukat, otthonukat, reményüket és örömüket.

Hol van gyermekeim szíve ebben a pillanatban?

A ti szívetek jelen van ezekben a helyzetekben, akárcsak Anyai Szívem?

Ahhoz, hogy szívetek mindenben jelen legyen, érett szívre kell törekednetek, olyan szívre, amely képes úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeretett a Kereszten, ahogyan Ő szeretett minden lépésnél.

Ha jelen van a szívetek, tudni fogjátok, hogyan kell megérteni az élet leckéit, tudni fogjátok, hogyan lépjetek ki magatokból mindazokért, akik nem teszik meg, és akik abszolút azt hiszik, hogy a Fiammal vannak.

Ma azt kéri Isten a világtól, hogy szívetek legyen jelen mindenütt, hogy szívetek képes legyen arra, hogy szeressen és hogy elviselje az idők végét.

Imádkozni fogok azért, hogy érjen meg a szívetek, és jelen legyetek mindenhol, ahol a megpróbáltatás eme idejében segíteni kell.

Köszönöm, hgy válaszoltok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és az az Anya, Akinek jelen van a Szíve

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Hetedik vers

Anyám,
tedd az én tökéletlen lényemet
a megváltás eredményévé.

Változtasd át minden nyomorúságomat
az önátadás és a megbocsátás cselekedetévé.

Anyám,
tölts be Szereteted Sugaraival,
hogy Fiad
Szent Akarata szerint éljek.

Szabadíts meg a láncoktól, amiket még mindig vonszolok.

Isteni Asszony, vágd el Fénykardoddal
a gonosz szellemi kötelékeit,
hogy a bolygó is megszabaduljon mindattól,
amit az emberiség okoz neki.

Kedves Anyám, kérlek,
hogy kísérd el minden lépésemet,
hogy vigyázz és őrizd azokat a kincseket, amelyeket lelkem kapott
Fiad Szeretetén keresztül,
mert egyetlen vágyam az, Mennyek Királynője,
hogy teljesítsem és megéljem mindazt, amit Krisztus vár el tőlem.

Ezért emelj fel, Anyám,
minden esésem után;
Anyám, segíts
a legnagyobb megpróbáltatások idején;
védj meg minden ostromlástól.

Hogy a lelkem, az elmém és a testem,
legyen olyan templom,
ahol Isten tartózkodhat.

Anyám, teljesítsem be
áldásod által Krisztus ígéreteit.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE AZ ISTENI IRGALOM 71. MARATONJÁRA, AMELYET BUDAPESTEN, MAGYARORSZÁGON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívem végtelen Irgalmából leereszkedem a Föld legalacsonyabb helyeire, hogy Isten Világosságát hozzam a világba, azt az Isteni Fényt, amely megváltja majd az összes tudatot és minden teret, Isten hatalommal bíró Fényét, amely minden időt, minden korszakot, minden tényt és minden eseményt megvált majd azért, hogy a Föld felszínén élő emberiség számára új lehetőség adasson, és tudjon azzal élni.

Ezért Uratok és Megváltótok meglátogatja a Föld legbonyolultabb nemzeteit, ahol bár látszólag nem történik semmi, de a belső síkokon túlságosan nagy szenvedést okoznak a cselekedetek és hibák következményei. Olyan hibák, amelyek még nem nyertek bocsánatot, olyan cselekedetek, amelyek még nem nyertek megváltást, és amelyek alól a felszabadulás csak ebben a jelenlegi és utolsó időben kezdődik majd meg, azok által, akik imáikkal Istenhez kiáltanak, akik hitük megvallása által, valamint napi imáik, a Magasságoshoz, a végtelenhez, a Világegyetemhez forduló mantráik által felépítik a nem anyagból való templomokat az Ég felé.

Csak irgalmas Szívem adhat új lehetőséget itt, Magyarországon és testvérnemzeteiben is, akik a múlt eddig még megbocsájtatlan és átlényegítetlen hibáinak tanúi.

De nem az a Szándékom, hogy visszatérjek a múltba és a történelemre emlékeztesselek titeket. A szándékom az, hogy megszabadítsalak titeket a láncoktól, az elnyomástól, mindattól, ami fejlődéseteket visszafordítja, mindentől, ami elveszi tőletek a békét és Istenbe vetett reményeteket.

Ezt a helyzetet csakis Isten Fia vállalhatja fel, semmiféle más tudat, akárha angyali tudat volna is, nem teheti meg ezt, annak ellenére, hogy a Világegyetem angyalai részt vesznek ebben a belső síkokon és dolgoznak a Föld poklainak eltávolításán, hogy azok végül bezáródtassanak Mesteretek és Megváltótok Második Eljövetele előtt. A Legmagasságosabb Fia, a Teremtő Fia, Aki az Atya jobbján van, lesz az Aki el fog jönni, hogy egyesítse a vallásokat egy egyetlen hitvallásba, a szeretet és az együttérzés hitvallásába.

Ezért, társaim, mindaz, ami itt történik majd  Magyarországon, mindaz, ami Romániában a Szent Atyával történik ebben a pillanatban, mindennek értelme és spirituális oka van, amely arra készteti a Teremtés Isteni Forrását, hogy megpróbálja helyreállítani a bolygót legalább a hit, az égiekben való hit által, az isteniben, az anyagtalanban való hit által.

Isten elküldi Fiát, mint az emberiség megmentésének eszközét. A Fiú az Atya Szent és Szentséges Szavát hirdeti, hogy minden belső fül meghallja a felszabadulás és a béke idejéről szóló jó híreket.

De meg kell adnotok magatokat és meg kell alázkodnotok, át kell adnotok magatokat és bíznotok kell ahhoz, hogy az, ami a Világegyetemben van le tudjon szállni a Földre, és az új nemzetekből új Édent készíthessen Isten Szeretetének a Szelleme által megváltott, megbocsátást nyert és megbékélt teremtményekkel.

Az Isteni Irgalmasság következő maratonján ajánljátok fel az Atyának az imáitokat a világ nemzeteiért, különösen azokért a nemzetekért, amelyek még mindig mély belső sebeket őriznek, olyanokat, amelyeket senkinek sem sikerült meggyógyítani, még jószívvel és szeretet által sem.

Ezért ennek az üzenetnek tudatossá kell válnia mindegyikőtökben, tudva, hogy nemcsak saját otthonotokról, csoportotokról vagy munkátokról gondoskodtok, hanem most azokról is gondoskodnotok kell, akik nem vigyáznak magukra, akik nem szeretik egymást és akik nem békélnek meg Istennel, és több millió esetben homályban halnak meg anélkül, hogy látnák a Fényt, Isten Fényét.

Véget akarok vetni a világ sötétségének, amelyet maga az emberiség hoz létre cselekedeteivel és tetteivel, érzéseivel és gondolataival. A Föld pszichés és mentális dimenziójának átalakítását mindannyiótoknak közösen kell megvalósítani, mindenki együttműködésével, annak ellenére, hogy a helyzetek napról napra egyre jobban felgyorsulnak.

Nem veszíthetitek el a békét, sem a bizonyosságot, hogy Krisztus Földre való Visszatérésének Tervét építitek. Mindig a Szívemben kell lennetek, hogy így az Isteni Védelem alatt álljatok és Szellemi Templomom, Égi Egyházam erődítményében legyetek, amely mindenkit újra és újra összegyűjt, hogy igyatok az Élet Vízéből, a Szeretet és a megújulás Forrásából, amit újra meg újra elhozok nektek.

Szívem rátekint a Föld minden szükségletére, Szellemem felemeli Isten fiainak minden szándékát, ideértve azokat a szándékokat is, amelyek nem tiszták, amelyek önös érdekből fakadnak, de megtisztítom az összes szándékot, mert tudom, hogy a belső világoknak lehetőségre van szükségük ahhoz, hogy átértékeljenek dolgokat és valóban szeressenek.

Ezért befogadom az összes szükségletet, átveszek minden kérést, meghallgatok minden könyörgést. Ez az az idő, amikor Isten Szíve figyelmes és nyitott arra, hogy érezze könyörgésetek hangját, mert a Föld felszínén senki sem hagyhatja ki az ébredés és az Istennel való valódi egyesülés lehetőségét.

Ezért mindaz, amit tenni fogtok, okkal bír, valami olyanért, aminek azelőtt és azután kell megtörténnie, hogy Isten Dicsőségében és az egész Világegyetem ragyogásában visszatérek a világba. A Föld felszínén még mindig sok bukott csillag található, amelyeknek újra meg kell találniuk a megváltás útját. Ezek a bukott csillagok a nemzeteken belül és a vallásokon belül vannak.

A testvériség lesz az alap, amely felépíti a Megváltás Templomát mindazon bukott csillagok számára, akiknek újra kell kezdeniük Isten iránti elkötelezettségüket és helyre kell állítaniuk hitüket Krisztus fényében. Ehhez felajánlom Magam, közvetlenül nektek és a világnak, mint Atyánkhoz, az Isten Házába vezető kaput, hogy ezáltal az Ő Isteni Atribútumai közöttetek legyenek és betöltsenek titeket.

A nagy megpróbáltatás idejének apostolaivá teszlek titeket, hogy megtanuljatok győzelmet aratni, ahogy Én győzedelmeskedtem a Kereszt csendjében és az igaz, mély szeretetben, amely kiürítette a Föld minden poklát abban az időben.

A világnak emelkedett és felmérhetetlen Szeretetre van szüksége. Eszközök lehettek abban, hogy ez a Szeretet ide érkezzen és új dolgokat építsen a világban, hogy általa a béke uralkodjon minden téren.

Kelet-Európának hitben és az Istenbe vetett bizalomban megújult néppé kell válni. Ez a munka épphogy elkezdődött az elhívottak által, azok által, akiket Krisztus, Mesteretek és Uratok belsőleg hív el, hogy a Megváltásra és Szeretetre vonatkozó Tervében szolgáljanak Neki.

Úgy ünnepeljétek meg ezt a Maratont, mint lehetőséget arra, hogy megéljétek a jelen idők apostolságát. Nem számít a hely vagy a szükséglet, a szándék vagy az ok, mert oda helyezlek majd benneteket, ahol szükségem van rátok, nem számít hogyan, vagy hogy ez mibe kerül. Oda küldelek el benneteket, ahol legnagyobb a szükség a szeretetre, a gyógyulásra és a megbocsátásra. Oda küldelek el titeket, ahová sohasem szállt le a Fény.

Az apostolok munkája előkészíti Krisztus Visszatérését. Ezért lesz fontos a vallások közötti egység; egység a szeretetben, az emberi testvériségben, a hitben és a jószívűségben arra ösztönzi majd a világot, hogy tudomásul vegye, hogy nagy változáson kell keresztülmennie, mielőtt eljönne a végleges átmenet utolsó napja, amikor Királyotok, Krisztus és Gábriel Arkangyal megítéli majd azt a bukott angyalt, aki mindent okozott az idők és évszázadok során.

Minden, ami most megy végbe, ezek miatt az eljövendő idők miatt van. Irgalmam Forrása még nyitva áll az egész világ számára, elég hozzá, ha Fényem alá helyezitek magatokat szívetek és tudatotok ama szándékával, hogy megtisztuljatok és átlényegüljetek, hogy a Béke Apostolaivá szenteltessetek fel.

Köszönöm, hogy fogadtok és válaszoltok Hívásomra!

Irgalmasságom továbbra is végtelen Forrásként buzog fel Szívemből a világ legelveszettebb és legszenvedőbb lelkei számára.

Áldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT