Kedves fiam, kedves leányom!
Mit jelent számodra a szellemi sivatag, és láttad-e már magadat benne?
Emlékszel-e arra, hogy mit tapasztalt a Fiam a negyven nap alatt a pusztában?
Félsz-e attól, hogy átkelj a sivatagon, hogy megtudd, mi van valójában benned? Miért?
Meríts bátorságot ahhoz, hogy Velem együtt átkelj ezen a belső sivatagon; de előbb szabadulj meg önmagadtól, hogy belső tudatod mentes legyen bármely elnyomástól.
Légy tisztában azzal, hogy a szellemi sivatag nem büntetés, hanem lehetőség a megerősödésre és mindenekelőtt az önátadásra. Ezért tanított meg benneteket Fiam arra, hogyan szabaduljatok meg a kísértésektől és elvárásoktól, amelyek illúzió és megtévesztés általi megvalósulást és diadalt ígérnek a tanítványnak.
A sivatag azért jön el az életben, hogy megerősítse az Isten csendes Jelenlétébe vetett abszolút bizalmat. Az életnek ez a pillanata azért jön el, hogy Krisztus tanítványa új lépést tegyen, hogy előre és ne hátrafelé haladjon, hogy elfogadja, hogy minden körülmény ellenére Isten alattvalója legyen. Mert ez volt a Krisztus, a mi Urunk által megélt szintézis: elfogadni, hogy igyon az üdvösség és a megváltás Kelyhéből, magára véve a világ összes bűnét.
Krisztus nem döntötte el, hogy milyen életet akar élni, mert tudta, hogy ahhoz, hogy Krisztus legyen, meg kell engednie Istennek, hogy az Ő élete legyen, hogy teljesüljön az Ő Akarata.
Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!
Megáldalak benneteket.
Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
