SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, CORPSBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma, mint a megtisztulás Anyja, Kezemben tartom a francia nemzet zászlaját, hogy a szellemi tudata megtisztuljon Szívem Fénye által, hogy a lelke megtisztuljon Szívem Szeretete által, hogy a népe megbékéljen Szívem Békéje által.

Gyermekeim, ma egy olyan Franciaországot szemlélek, amely szellemi szempontból felismerhetetlen, nemcsak a társadalma miatt, hanem a vallása miatt is, amely sok tudat lelkét beszennyezte cselekedeteivel. Ezért, gyermekeim, mint a La Salette-i Szűzanya, sírva fakadok mindazon, amit szeretett országom átél.

Azért jöttem, hogy tudassam veletek, hogy Franciaország mindig is jelentős szentek bölcsője volt, és a Szentlélek megvilágosította. Franciaországot mindig is arra választottam, hogy a béke és a bűnbánat üzenetét közvetítse.

Azért jöttem Lourdes-ba, hogy bűnbánatra hívjam a lelkeket, hogy megakadályozzam a véres francia gyarmatosítást, de nem fogadták el a hívásomat.

Eljöttem a La Salette-i üzenet által, hogy gyermekeimet Isten Céljához vezessem, de ez nem volt elég.

Franciaországomba, hogy mint ország, a nyitott karok népe legyen, és ne az állandó konfrontáció társadalma.

Ezért vagyok itt, mint a türelmes Anya, Aki sír és kiált Franciaországért, hogy visszanyerje szellemi és emberi méltóságát; azért, – ami minden francia népre jellemző – hogy segítsen begyógyítani a gyarmatosítás, a rabszolgaság és az Afrikában és a világban az idők során elkövetett hibák sebeit.

Franciaországnak térdre kell esnie, és könyörögnie kell az Irgalomért és a Kegyelemért, hogy elérje a szív és a legbensőbb lényeg megtérését.

Mindig anyai tekintetemmel fogok Isten e drága népére tekinteni, és köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Franciaország Nagyasszonya

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPOKBAN, SAINT- BONNET-EN-CHAMPSAURBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

1961 után Mennyei Édesanyátok a garabandali Carmen Szűzön keresztül jött a világba, különösen az Egyházhoz intézett Üzenetével, hogy mindazoknak, akik azt alkotják, legyen ideje megváltozni és helyrejönni.

De bár Édesanyátok Garabandal látnokai révén nagyon világos és közvetlen volt Szent Mihály Arkangyal segítsége által, Garabandal Üzenetét nem fogadták be és nem tisztelték; ugyanez történt La Salette-ben is.

Most, annak ellenére, hogy az emberiséget megosztják a háborúk, a természeti katasztrófák; hogy az emberiség közömbös és bizonyos esetekben érzéketlen; hogy az emberiség egy összeomlott és traumatizált bolygó kihívásával néz szembe; a garabandali Üzenetet nem ismerték fel.

Emiatt arra kérem a világot és az Egyházat is, hogy többé ne próbálják elhallgattatni Isten Igéjét.

Azért jöttem, hogy megkérjem, hogy a Szent Szívek valódi Jelenléte által megáldott szent helyeket ismerjék el és fogadják el; Mert mindaddig, amíg mindent megtagadnak, mindazt, ami Istentől származik, sem az Egyház, sem bármely más hely ezen a sebzett bolygón nem tud segíteni semmiben, ami már folyamatban van.

Arra hívlak benneteket, hogy a Jelenlétünkön keresztül ismerjétek fel a Magasságos Jelenlétét. Amíg nem létezik ez a becsületes és őszinte szándék, Kegyelemmel teli Szívem fájdalmat fog érezni, amiért nem talál teret vagy olyan szíveket, ahol ki tudnám önteni Kegyelmemet.

Arra kérem a rágalmazáson, az átláthatóság és a tisztaság hiányán felháborodott egyházat, hogy adja meg magát és kérjen bocsánatot, hogy továbbra is a szentség és a szeretet oszlopa legyen, és ne létezzen többé olyan szomorú hír, amely veszélyezteti milliók szellemiségét a világon.

Itt az ideje, hogy ennek az érintett földfelszínnek minden szektora felismerje hibáit, és hozza helyre azokat, mielőtt eljönne a Fiam, hogy elválassza a pelyvát a búzától. Már nagyon kevés idő marad hátra.

Köszönöm azoknak, akik imádkoznak, anélkül, hogy bármit is várnának cserébe.

Köszönöm, hogy válaszoltatok anyai hívásomra és nyíltan meghallgattátok azt.

Mindig áld benneteket és imádkozik értetek

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT