SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A kényes és döntő bolygóhelyzet miatt, a bevándorlók és menekültek növekvő helyzete miatt, olyan nyilvánvaló okok miatt, mint az éghajlati hatások súlyos helyzete, valamint a káoszban és lelki zavarban lévő lakosság és nemzetek súlyos helyzete, valamint sok más olyan ok miatt, amelyet nem lehet egyetlen egy üzenetben elmondani; Jézus Legszentebb Szíve, Mária Anyai Szíve által a mai napon bejelenti, hogy:

2023. január hónap első péntekétől kezdődően és 2023. minden péntekén Szent József legtisztább és alázatos Szíve kiadja utolsó heti Tanításait, hogy a lelkek ne csak érezzék Szent József Legtisztább Atyai Szíve közelségét, hanem hogy az emberi szív bátran és a Szent Józseffel való szellemi rokonság jegyében felkészüljön arra, hogy szembenézzen ezen idők végével.

A Szent József Heti Üzenetei utolsó sorozatán keresztül, amely 2023 decemberének utolsó péntekén zárul; az Isteni Hierarchia az Atya Legfelsőbb Akaratával egyesülve megpróbál szellemi segítséget nyújtani azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.

Így a Szent József által felajánlott és az Örökkévaló Atya által adott Kegyelem révén Szent József odaadó lelkei minden héten megkapják az utolsó tanításokat, amelyekre szükségük van ebben a végső szakaszban.

Ily módon Szent József utolsó üzenetein keresztül lezárul az Isteni Küldöttek Hagyatéka, hiszen 2023 az elmúlt 15 év jelenései ciklusa végének a kezdetét jelzi.

Emiatt, gyermekeim, arra hívunk benneteket, hogy használjátok ki ezeket az utolsó impulzusokat, hogy minél több lélek jusson el Istenhez, az Örök Atyához.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

A SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Isteni Terv őre és gondviselője
 

1. Az, aki azonnal engedelmeskedik, mielőtt az engedelmességre gondolna.

2. Az, aki ragaszkodik az Isteni Akarathoz, és a fizikai síkon azon munkálkodik, hogy aszerint éljen és hogy kinyilvánítsa azt.

3. Az, aki megvédi önmagától a Szent Titkot.

4. Az, aki spontán szereti az ismeretlent, még akkor is, ha valóban nem ismeri.

5. Az, aki megvallja az alázatosságot, és aszerint él az állandó önadakozása által.

6. Az, aki mindennap azon dolgozik, hogy tisztán, megszentelésének mértéke szerint éljen, úgy, hogy egy nap elérje az Igazságot.

7. Az, aki lelkesen ösztönzi elérni a lehető legjobb szellemi eredményeket embertársában.

8. Az, aki megtanul szeretni a  hibák ellenére, hogy egy nap képes legyen feltétlen szeretettel szeretni.

9. Az, aki nem sérti meg azokat a szabályokat és belső kódokat, amelyeket saját maga szabott meg.

10. Az, aki elvállalja, hogy átéli az emberiség fájdalmait, de minden nap azon dolgozik, hogy az emberi állapoton felül emelkedjen.

11. Az, aki nem fél a tévedéstől, de fél attól, hogy nem tudja kijavítani tévedését, viszont bízik a végtelen Irgalmasságban.

12. Az, aki arra törekszik, hogy  feladja döntéseinek irányítását, hogy egy nap megélje az isteni döntéseket.

13. Az, aki tiszteli a Tanítást, és beépíti saját magába, annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége.

14. Az, aki felismeri a hatalmat és a dicsőséget egy egyetlen, három személyben jelen lévő Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

15. Az, aki nem felejtkezik el a másikról.

16. Az, aki megtanul saját magával együttérző lenni, hogy képes legyen másokkal is együttérezni.

17. Az, aki már nem igazolja magát, hanem mindig elérhető.

18. Az, aki önmagán túl megérti Isten Tervét.

19. Az, aki az Igazságosság szerint él, de legfőképpen a Szeretet szerint.

20. Az, aki mindenkivel együttérző.

21. Az, aki mindenek felett kérés nélkül teljesíti kötelességét.

22. Az, aki nem hátrál meg, hanem mindig előre halad.

23. Az, aki elősegíti és támogatja a testvériséget.

24. Az, aki kiirtja magából a közömbösséget és az együttműködés hiányát.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra! Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUIERA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A közelgő augusztus 8. előestéjén és kapujában tudatos felkészülésre hívlak benneteket, hogy Fiam minden egyes Szava testet öltsön bennetek, hogy Ő láthassa utolsó apostolait, akik belsőleg készítik elő az emberiséghez való visszatérését.

Ez a tudatos felkészülés nem csak a szívből fakadó imán keresztül történik, hanem a Fiam által átadott útmutatások iránti érdeklődésen keresztül is, mivel már a Szent Szívek munkájának utolsó ciklusában vagyunk, és a lelkeknek Isten Terve létezésének a tudatában kell lenniük. Így lesznek olyan szívek, amelyek teljes igyekezettel továbbviszik az Isteni Terv tudatosításának feladatát, hogy a Szent Cél az emberiség többi részében is beteljesedjen.

Ez az átmenet, egyik ciklusból a másikba, az emberiséget a választás lehetősége elé állítja. Imádkozzunk, gyermekeim, hogy a lelkek választása vagy döntése összhangban legyen a Teremtő Tervével.

Ez az idő fogja meghatározni a következő időszakot mindenki számára.

A változás azokban a szívekben fog megtörténni, amelyek nyitottak a befogadására, így a globális vakság fátylai eltűnnek, és mindenki képes lesz arra, hogy lássa a valóságot.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mivel augusztus 8-ig már csak néhány hét van hátra, azt szeretném kérni, hogy ebből a ciklusból, amelyben a Szent Szívek összegyűlnek, tekintsétek át és emlékezzetek minden Üzenetünkre.

Tudom, hogy mérhetetlenül sok üzenetünk van, a 2011-es évtől napjainkig; a korszakok során, ciklusról ciklusra, Mennyei Édesanyátok belső kérdésekkel foglalkozott, hogy ti, drága gyermekeim, felkészüljetek az idők végére.

Ezért szeretném, ha elkezdenétek előkészíteni azokat az üzeneteket, amelyeket még nem tettek közzé, hogy mielőtt Szentséges Szíveinket teljesen visszahívják, gyermekeim rendelkezzenek ezzel az isteni tudással, de mindenekelőtt a szeretet szavaival, amelyekkel fenntarthatják életüket.

Jelenleg a kérés teljesítésénél tartunk, mostantól az év végéig. Így a Szent Szívek minden útmutatása elérhető lesz, és a lelkeknek lesz hova fordulniuk és megtalálnak minket, mert Üzeneteink időtlenek.

Tudom, hogy az Üzenetek felfrissítése kihívás lesz, de lehetséges.

Ti már megtanultátok, hogy a szeretet és a készség által továbbvigyétek a Szent Szívek Munkáját.

Veletek leszek ebben a különleges feladatban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, AZ AVILÁBÓL BARCELONÁBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ma fogadják be Szavaimat az alázatos szívek, hogy elvethessék bennük Isten Ajándékait, és ezek felébresszék őket a nagy bolygói szolgálat megélésére.

Szavaim találjanak lakhelyre és pihenőhelyre, hogy tisztánlátást és megértést hozzanak a sok útmutatásra szoruló lélek számára.

Szavaimat ma fogadjátok be és fontoljátok meg, hogy megteremtsék a tudatban a megváltás megélésének a feltételét.

Szavaimat fontolják meg ma azok, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, hogy megéljék belső változásukat, és hogy a bolygóra vonzzák egy alkalom Kegyelmét.

Ma hallgassátok Szavaimat szeretettel, mert ez át fogja alakítani és erőssé fogja tenni a tudatot, miközben az új ciklusokat éli át.

A mai világ vegye figyelembe Szavaimat, mert bennük van a Tanítás és a kiút a nagy belső változásokhoz.

Tartsátok meg a Szavaimat fényként a magány, az önátadás és a lemondás pillanataiban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Isten Tervét minden nap szeretni kell, egészen addig a pontig, hogy képesek legyünk mindent feladni ezért a Tervért.

Ez azoknak az iskolája, akik elfogadják, hogy a Terv szerint éljenek, minden előítélet nélkül; mert a tanítás kapuit nyitva lehet tartani a Terv szeretete által, ami segíteni fogja a bolygó lakosságának többségét abban, hogy továbbra is kapjon oktatást, és így megváltozzon a tudata.

Az Isten Tervében való részvétel azt jelenti, hogy teljes mértékben ragaszkodunk ahhoz, hogy a szeretet és testvériség Tervének részesei legyünk.

Ez segíteni fog abban, hogy minden mindig megújulhasson és tovább bővülhessen a felszíni emberiség tudatában.

Ez lehetővé teszi, hogy több tudat vegyen részt abban a mozgalomban, amely a Tervet úgy kíséri, ahogyan azt az Örök Atya a bolygó minden egyes ciklusában beteljesíteni szándékozik.

A Terv egy evolúciós konstrukción belüli létmód.

Köszönöm, hogy válaszotatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT