SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor Isten Küldöttei már nem nyilvánítják ki Megjelenésüket az emberek szívében, eljön annak az ideje, hogy megmutassátok a világnak, hogy az Isteni Forrásból származó Szeretet és Bölcsesség kódjai a szívetekben vannak-e és gyümölcsöt hoztak-e.

Ezért a próbátok a kölcsönös szeretetben, a hitben, a könyörületben és az irgalomban lesz. Megpróbáltattok a szeretetben és a jámborságban, hogy tanúságot tegyetek arról, amit megtanultatok.

A szájatokon keresztül az fog kiáradni, amivel tele van a szívetek; a beszédetek megmutatja, ami bennetek van. Megpróbáltattok a beszéden és a hallgatáson keresztül, és a Teremtő figyelni fog titeket, gyermekeim, hogy bebizonyítsátok, hogy mit tanultatok ezekben az időkben.

Kegyelem és könyörület, szánalom és igazság fog-e kijönni a szájatokból? Itt az idő, hogy megmérjétek a szót és a csendet, hogy megmutassátok a világnak, hogy mik vagytok valójában.

Tetteitek megpróbáltatnak. A testetekből az fog kiáradni, amivel a tudatotok van tele; a tetteitek megmutatják, hogy képesek voltatok-e elsajátítani a krisztusi kódokat, vagy hogy elrejtettétek és eltemettétek azokat a tudatotok mélyén.

Gyermekek, ma a lelkeknek olyan lelkek példáira van szükségük, amelyek képesek arra, hogy kimutassák a kapott krisztusi kódokat.

Vajon a cselekedeteitek az egység vagy a különállás jegyében fognak-e történni?

Jótékonyságot vagy közömbösséget tanúsítotok-e majd?

Szeretetet mutattok-e majd, vagy kegyetlen rombolást?

Próbára lesz téve az elmétek és az érzelmeitek. Gondolataitokat és érzéseiteket az fogja elárasztani, amivel a tudatalattitok van tele.

Képesek lesztek-e arra, hogy átalakuljatok az ima és az eucharisztikus imádás ereje által, vagy hagyjátok, hogy megmérgezzen benneteket ugyanaz a kollektív gondolkodás és érzés, amely az emberiséget a legtisztább elveinek elpusztításához vezeti?

Gyermekeim, az Isteni Küldöttek csendje nem az elhagyatottságot fogja jelenteni, hanem az utolsó apostolok idejét, hogy tanúságot tegyenek a krisztusi életről, az egységről az emberi tudatot átható háborús ösztönzések ellenére, a szeretetről a gyűlölet ösztönzése ellenére, a megbocsátásról a bosszú és az ítélkezés ösztönzése ellenére.

Ez lesz az az idő, amikor belülről kifelé haladva túlléphettek a világi ingereken, a hatalom és a felsőbbrendűség érzésén, ami mindig is a széthúzáshoz és a Felsőbb Cél pusztulásához vezette az emberiséget.

Vajon úgy döntetek-e, hogy túlléptek saját gondolataitokon és véleményeteken, hogy egyesüljetek és szeressetek, vagy ugyanazokat a hibákat követitek el, amelyek időről időre civilizációtok elvesztéséhez vezettek? Itt az ideje, hogy ne csak elgondolkodjatok, hanem hogy megéljétek mindezt; itt az ideje, hogy békét hozzatok a háborúban álló világba.

A szájatokon keresztül az fog kiáradni, amivel a szívetek tele van; a tetteitekből az fog kiáradni, amivel a tudatotok tele van; a gondolataitokból és érzéseitekből az fog kiáradni, amivel a tudatalattitok tele van.

Ezért imádkozzatok és emelkedjetek fel, lépjetek túl önmagatokon és éljétek át az emberiségnek ezt a próbáját úgy, hogy megismertetitek a világgal azt, amit az elmúlt 17 évben kaptatok, amely a Szeretet és a Bölcsesség krisztusi impulzusai, amelyeknek kifejezést kell találniuk az életetekben.

Áldásomat adom erre. 

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, legyen békesség a szívedben, mert megtanultad az Istennel való egyesülés útját, megtanultál megbékélni Vele és magaddal vinni a világ minden tájáról származó testvéreid szívét.

Gyermekem, legyen békesség a szívedben, mert már ismered az utat az önátadáshoz és a szolgálathoz, tudod, hová kell menned, hogy ne tévedj el a világ kísértéseiben, tudod, mit kell tenned az átmeneti időkben: csak imádkozz, szeress és szolgálj.

Legyen békesség a szívedben, és ne engedd, hogy ezeknek az időknek a zűrzavara összezavarja belső énedet. Koncentrálj az egyetlen dologra, amire ebben az időben szükség van, ami az, hogy azzá válj, amit megtanultál. Fektesd be a tudatodat és az energiádat ebbe az egyedülálló és alapvető küldetésbe, hogy ceruzaként tartsd magad Isten Kezében, amelyen keresztül megírja az emberiség történetét és Szívének diadalát.

Legyen békesség a szívedben, és ne félj az emberiségre váró megpróbáltatásoktól. Ahogyan eddig eljutottál, úgy fogsz előre haladni, és látni fogod, hogy a szívedből előbukkannak a szükséges eszközök, hogy megoldhass bármely helyzetet, amikor eljön az ideje.

Ne várj magadtól tökéletességet, hanem légy kitartó és keress állandóságot az Istennel való bensőséges és mély párbeszédben, keresd a csend pillanatait és a hála pillanatait, amelyekben értékelni tudod mindazt, amit eddig kaptál, és azt, hogy mindennek ellenére a Teremtő Tekintete mindig a szíveden van. 

Ne mások nyomorúságára összpontosítsd a figyelmedet. Inkább légy minden nap a kitartás és az átalakulás példaképe, tedd meg a magad részét, és légy jobb mindenben, amiben csak tudsz, hogy az önátadás, a szolgálat, és a szeretet ajándéka tökéletesebb legyen benned, és hogy mindennapi átalakulásod a gyógyulás legnagyobb eszköze lehessen mások nyomorúságára, valamint a sajátodra is.

Ne nézz a világra félelemmel vagy ítélkezéssel. Ehelyett hordozd a tekintetedben az Isteni Gondolatot, azt a Célt, amelyet Isten az élet minden részletének megteremtésével kitűzött, és csak gondolj arra, hogy a tökéletlenségek és tévedések ellenére ez a Cél valahol a teremtményekben rejtőzik. Próbáld meg megtalálni.

Ne csatlakozz ahhoz, ami már nem része az utadnak, és ne álcázd testvériségnek azt, ami még mindig inkább hétköznapi benned. Értsd meg, hogy milyen időben élsz, és azt, hogy hogy van a felebarátod, de azt is tiszteld, hogy hol kellene lenned, mit nem kellene többé tenned vagy kifejezned, mert az nem felel meg neked. Gyermekem, ne hiányozzon a szeretet és a megértés, de ne hiányozzon a saját szellemeddel és a benned lakó Isten Szellemével való összhang sem.

Minden nap emlékezz arra, hogy Isten temploma vagy, az Ő Szíve lakóhelye, az Ő Célja hordozója. És legyen ennek az igazságnak nagyobb ereje benned, mint bármilyen emberi illúziónak, amely a tudatodat a valótlanság felé sodorja. 

Mindig emlékezz arra, hogy Én vagyok az apád és a barátod, hogy veled járok, mert ez a Nagyobb Akarat. Atyai szeretetem erősítsen és újítson meg. 

Tudd, hogy mindig csendben elkísérlek téged. Szívből imádkozz, és érezni fogod magadban isteni válaszomat.

Szeretlek és megáldalak,

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERIASBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, tedd a szívedet Krisztus Megfeszített Szívébe, ahol meg fogod érteni az üresség, az önátadás, az önzetlenség, az alázat lényegét, annak igazi értelmét, hogy semmit sem birtokolsz vagy akarsz magadnak, az életed másokért való odaadásának igazi értelmét. 

Tedd a szívedet Krisztus Megfeszített Szívébe, és meg fogod érteni a teljesség jelentését, egy olyan teljességét, amely nem ebből a világból származik, amelyet semmivel sem pótolhatsz, ami ehhez a világhoz tartozik, az Istenben való létezés teljességét, amely túl van minden körülményen.

Eljött az ideje annak, hogy lényed megtanuljon Istenben lenni és az Ő Szeretetterve lényege szerint élni, mert ehhez már minden megadatott neked: az összes útmutatás megadatott neked, a teljes Kegyelem megadatott neked, az összes ajándék megadatott neked, gyermekem, hogy most tudd, hogyan kell megfosztani szívedet önmagától, a világtól és annak ígéreteitől, és belépni az Életcél lényegébe.

Ne haladj át a világon anélkül, hogy teljesítenéd elsődleges küldetésedet, amely az, hogy Krisztust utánozd, hogy krisztusi útján töltsd be a szívedet, a szellemedet és a tudatodat. Ez pedig azt jelenti, hogy élj úgy, mint Krisztus, az Ő megadásában, az Ő Szeretetében, az Ő önátadásában és az Ő ürességében.

Ne keress magadnak semmit, csak Urad Célját, és fogadj el mindent, ami ennek a Célnak a beteljesüléséhez vezet. 

Szeresd teljes szívvel a bolygónak e ciklusát, mert ezért jöttél a világra. Ne félj tanúságot tenni az üres szívről, ne félj tanúságot tenni a tökéletes Szeretetről. És ahhoz, hogy elérd ezt az ürességet és ezt a Szeretetet, először ki kell üresíteni magadat, meg kell tisztulnod és teljesen át kell adnod magad, mindazt, ami még a kezedben van.

Tehát csak járj hittel ezen az úton, ahol csak a Teremtő csendje kísér, legyenek a lépteid is csendesek, de legyen tele a szíved Krisztus győzelmének bizonyosságával.

A világ gyötrődik, gyermekem, és szenvedése nem ismer határokat. A lelkek gyötrelmének nincs értelme, nincs magyarázata, nincs mértéke. A Teremtő arra hívja társait, hogy Szavai és Törvényei, Célja és Szeretete szerint éljenek, hogy helyrehozza és kiegyensúlyozza a szenvedést.

Igent fogsz-e mondani? 

Áldásomat adom erre. 

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

KRISZTUS HARMINCKILENCEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Véget ér az időm veletek, és emlékeznetek kell mindarra a csodálatos dologra, amit az elmúlt időkben tanítottam nektek.

Nem felejthetitek el az első leckét:

Szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket; szolgáljatok Engem a világban a legkisebb és legszerényebb testvéreiteken keresztül, mert bizony mondom nektek, ha az Enyémek közül a legkisebbet szolgáljátok, akkor Engem szolgáltok.

Emlékezzetek arra, amit egyszer mondtam nektek:

Amikor éhes voltam, megetettetek.

Amikor szomjas voltam, eloltottátok a szomjamat.

Amikor fáztam, felöltöztettetek.

Amikor börtönben voltam vagy beteg voltam, meglátogattatok.

Bármit is tesztek, vagy bárhol is szolgáltok, ne feledjétek, hogy Engem fogtok szolgálni.

Azért jöttem, hogy tanúságot tegyek arról, hogy a Szeretetben minden lehetséges, és a lelkek megszabadulhatnak".

Krisztus Jézus
 

KRISZTUS TIZEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTE-BAN, A SAGRADO CÉU FÉNY-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Hány lépést voltál képes megtenni ebben a tíz böjti napban?

Hogyan érzed most a belső sivatag útját?

Képes vagy-e arra, hogy legyőzz Engem a Szeretetben?

Légy bátor és járj. Szabadulj meg önmagadtól és üresítsd meg magadat, hogy az Úr, a te Istened uralkodjon rajtad.

Végezz mély munkát, szakadj el mindentől, ami felszínes. Értékeld és becsüld meg Krisztusi impulzusaimat. Én itt vagyok."

Krisztus Jézus

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 113. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Első üzenet

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyország összes angyalának jelenlétével és a Szent Szövetség Ládájával a Lábamnál; ma elhozok nektek a Velem való különleges találkozás napjaira az Isteni Irgalmasság Maratonjára egy különleges és a Számomra kedves kaput, amelyet reméltem, hogy ezen a napon megnyitok a világ összes lelke és szíve számára, mindazok számára, akiknek szükségük van a Mennyei Atya jelenlétére Jézus Szent Szívén keresztül.

Ezért ma rendkívüli módon azért vagyok itt, hogy ebben a májusi hónapban olyan ajtókat nyissak ki, amelyek szellemiek és mélyek, amelyeket az Úr ezen a napon mindenkinek bejelent; olyan ajtókat, amelyek azért nyílnak meg, hogy a lelkek bizalommal menjenek keresztül rajtuk.

Ez a különleges ajtó, amelyet ma megnyitok nektek, Szellemi Visszavonulási helyem ajtaja, amely a Szentföldön az összes időszakomon és cselekedetemen keresztül jut kifejezésre, és amely tele van a pátriárkák és a próféták tapasztalatával és történelmével is; mert ezen a különleges májusi alkalmon nemcsak a lelkeknek lesz szükségük ezekben az időkben a krisztusi kódokra; hanem a lelkeken keresztül a nemzeteknek is szükségük lesz rájuk.

A Mennyei Atya a Szent Szövetség Ládájával együtt küldött el Engem; társaim, mint tudjátok, ez a Szent Láda sok, az emberiség számára ismeretlen szellemi kincset rejt a számotokra; ez az a Szent Szellemi Láda, amelyet maga Mózes épített, amelyet Izrael szent népe mindenkor  tisztelt és imádott; ez az a Szent Szellemi Láda, amely Jézus nyilvános életének az összes élményét és tettét, valamint a Mesteretek és Uratok által valamennyi lélek iránt érzett emelkedett Szeretet legnagyobb érzéseit tartalmazza.

Ma ez a Szent Láda a közbenjáró és a közvetítő a lelkek és a világ összes bűne között; hogy a Mennyei Atya az Ő Törvénye, Szellemi Kormánya és Mindenütt jelenléte által ebben a májusi hónapban sürgős és szükséges szellemi amnesztiát adjon a világ összes lényének; különösen azoknak a lelkeknek, akik hisznek Krisztusban, akik az Ő Evangéliuma szerint élnek, és akik feltétel nélküli szolgálatuk által az életüket adják az egész emberiség megváltásáért.

Ezért a Szent Szövetség Ládája, amely ma jelen van e szent ház szívében, amely feltétel nélkül az Isteni Küldöttek Munkájának lett odaszentelve, és szellemileg letétbe lett helyezve, hogy ez a Szent Láda, amelyet ma mindannyiótoknak elhoztam, sugározza azokat a kódokat, amelyekre a világnak szüksége van, hogy megtalálja a megváltás útját; hogy visszataláljon az Atya Házához, amelyet megsértettek a világ bűnei és gyalázatai, a közömbösség, a konfliktusok és a háborúk.

A Mennyei Atya megadta, hogy ebben a májusi hónapban Isten e Szent Teráfimja, amely Izrael népén keresztül fogant, megérkezzen ide, Dél-Amerikába, hogy a bolygó e régiójának nemzetei megkaphassák a szükséges segítséget, azt az azonnali szellemi segítséget, amely segít kibogozni e világ energetikai csomóit, amelyek billenőpontokat, zsákutcákat hoznak létre, amelynek az összes itt élő lélek ki van szolgáltatva amiatt, hogy nem felelnek meg a Szellemi Kormányzatnak.

Ezért vagyok ma itt rendkívüli módon, társaimmal, apostolaimmal és követőimmel együtt, mindazokkal, akik azért jelennek meg Lábamnál, hogy újra és újra megerősítsék és elismerjék az Úr legmélyebb csendjében elkövetett áldozatát.

Társaim, ma azért vagyok itt, hogy megnyissam a nagy ajtót azért, hogy Szellemi visszavonulásomat ebben a pillanatban felismerjék a belső világok; és ha mindegyikőtök belső világa felismeri azt, akkor képesek lesztek emlékezni arra, társaim, amit oly régen valamennyiótok átélt Velem a Szentföldön és a világ más helyein.

Azért jöttem, hogy felébresszem az utolsó apostolokat, azokat, akik valóban semmit sem akarnak saját maguk részére; a végidők azon apostolait, akik át merik lépni a küszöböt az ismeretlenbe, a végidők azon apostolait, akik nem félnek az átalakulástól, a fájdalomtól való megszabadulástól, a gyógyulástól és a bűntől való meggyógyulástól, hogy Krisztusban és Krisztus által újjászülethessenek.

Ezzel az üzenettel a remény, az öröm és a boldogság pillanatát szeretném elhozni nektek, mert fontos volt Mesteretek és Uratok számára az amit átéltem veletek együtt Izraelben, és mindenekelőtt az, amit az Enyéim közül mindegyikőtökkel átéltem, azokkal, akik jelen voltak, közel vagy távol, ezen az elmúlt Nagyhéten.

Az a pillanat, amit a Szent Héten átéltünk, lehetővé tette Mesteretek és Uratok, Anyám szeplőtelen Szíve, Apám, Legtisztább Szent József, a Három Szent Szív számára, hogy újra jelen legyen itt Brazíliában, és Brazílián keresztül az egész világon; hogy szellemileg foglalkozzunk minden szükséglettel, sürgősséggel és igénnyel, amit a lelkek manapság kérnek Tőlünk, mert tudjuk, hogy ez a felszíni emberiség nem csak az Armageddon nagy bevezetőjét éli át, hanem olyan ismeretlen pillanatokat is, amelyeket még soha semtapasztalt vagy tanult meg, és hogy szellemi segítségre van szükség ahhoz, hogy át tudjon menni rajtuk, el tudja fogadni és meg tudja érteni azokat.

Azért jöttem ezen a napon, hogy felkészítselek benneteket, hogy valóban átéljétek az Isteni Irgalmasság következő Maratonját, és hogy mint imádkozó harcosaim és apostolaim, már teljesen készenlétben legyetek Lábamnál, az Én Lelki és Mennyei Egyházam lábánál; hogy mindannyiótok kicsi és jelentéktelen felajánlása igazolja a világ összes hibáját, különösen azokat, amelyeket a mai idők gyermekei és fiataljai követnek el.

És így, Mesteretek és Uratok sok szívet felszabadíthat, amelyet az öngyilkosság teremtése, a szeretet, az igazság, a remény és a belső újjászületés hiánya ostromol.

Azért jöttem, hogy még egy tudatos lépést kérjek társaimtól; mert itt az ideje, hogy tegyünk egy lépést az érettség felé, afelé, amit a Terv valóban képvisel és jelent, és annak beteljesedése felé ezen idők végén, minden olyan lélek által, aki elkötelezi magát, hogy az Úr elé álljon, és bátran és merészen éli át a végidőket; lehetőséget lát a belső növekedésre minden tapasztalatban és minden próbatételben, és nem bűntudatot, lehetőséget arra, hogy tudata kiterjedjen, és nem arrra, hogy elmerüljön a felszínes dolgokban.

Meg kell tanulnotok úgy olvasni az eseményekben, ahogy a Hierarchia olvas. Arra bátorítalak benneteket ebben a májusi hónapban, amikor Szentséges Szívünk elhozza a lelkek számára szükséges összes Kegyelmet, hogy ne hagyjátok ki azt a lehetőséget, hogy minden pillanatban és minden percben tudatában legyetek annak, hogy a Kegyelem Forrása, Mária Szíve, Szent József és Krisztus Szíve nyitva áll előttetek, hogy jöjjetek és igyatok, és hogy szomjatokat oltsátok a felszín e sivatagában.

Legyen ez az eljövendő Maraton alkalom arra, hogy mindannyian megerősítsétek azt az elhatározást, amit Izraelben kértem tőletek, mert Uratok is arra vár, hogy véghezvigye végső Terveit a lelkekben és a világban, a nemzetekben és a bolygó legtávolabbi pontjain.

De ehhez, társaim, nagy szükség van egy szilárd, megingathatatlan szellemi alapra, amely a szeretetre, az egységre és a harmóniára épül; mert mindez egy ismeretlen békét fog teremteni, egy olyan békét, amelyet sok lélek keres és nem talál ezekben az időkben.

Azt akarom nektek elmondani világos szavakkal, hogy Szent Szívünk nem csak arra lesz képes, hogy május hónapjában a lelkeket összekapcsolja Krisztus Szellemi Visszavonulási helyével, hanem Szívünk fáradhatatlanul azon fog dolgozni, hogy segítsen abban, hogy a lelkek újra elnyerjék a kapcsolatot az Ősforrással.

Ezért szeretném, ha az elkövetkező napokban és hetekben ez az egyszerű és igaz, izzó áhítat, amit ma itt találtam, megvalósulna.

Ébressze fel ez a szívekben a lelkesedést, hogy átéljétek a Velem való újraegyesülést; mert így,újra és újra meg foglak újítani benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

És így képesek lesztek majd követni Lépteimet, képesek lesztek majd felismerni Lábnyomaimat; mert, bár talán nem tudjátok, elkészítettem egy utat az összes esszencia számára, és várom az összes lelket ezen az ösvényen, amely a Végtelen felé vezet.

Mert mindennek a földi tapasztalatnak az a kimenetele, hogy megtanuljátok, hogy a Szeretetből, a Nagyobb Szeretetből éljetek.

Köszönöm, hogy ma Velem vagytok, és hogy meghallgatjátok kéréseimet.

Menjetek békével!

AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE, AMELYET A FRANCIAORSZÁGI ALPOKBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A fáradtságban megerősítelek benneteket.

A kétségbeesésben megvédelmezlek benneteket.

A sötétségben mindig Én leszek a Fény.

Az őszinte megadásnak örülni fogok.

A csendben éreztetni fogom Magam.

Megnyilvánulok a szeretetben.

A tiszta szívűek alatt lesz Királyságom szent földje.

Az irgalmasok fölött lesz Mennyei Egyházam boltozata.

A kitartókból végtelen impulzusokat fogok kicsíráztatni.

A fáradhatatlanoktól megszületik a saját magatokat való felülmúlásnak és a transzcendenciának a Tüze.

Kezem mindig azokon lesz, akik igazságosak.

Szellemem Lehelete hajtja lelketek csónakját, és mindig megmutatom nektek a kiutat a látszólagos viharos tenger előtt.

Az önmagukat megadóak közül bontakozik ki Szeretetem Kimeríthetetlen Forrása.

Békém az egyszerűeket fogja magába foglalni.

Fényem a csillagokhoz hasonlóan vezetni fogja a megszenteltek útját.

Papságom a csaták ellenére megvédi azokat, akik őszintén igent mondtak Fiamnak.

Soha sem fogok megállni, annak ellenére, ami Teremtésemben történik, mert Szeretetem kimeríthetetlen, Irgalmasságom minden Gyermekem megváltásának ajtaja akar lenni.

Újra és újra megújulok azokban, akik imádnak Engem Fiam által az oltárnál, mert így megmutatom Győzelmemet azoknak, akik mellettem járnak.

Gyermekem, ma békében nyugodhatsz; mert ha keresel Engem, megtalálsz; mert ha hívsz, én mindig ott leszek; mert ha bízol Bennem, nem lesz mitől félned.

Szabaddá tettelek, hogy növekedj Bennem. Tisztává tettelek, hogy Jelenlétem tanúja legyél.

Pihenj a Karomban.

Tégy lépéseket az érett szeretetben.

Fiam az egyetlen iskolád.

Mennyei Édesanyád átölel téged Palástjával.

Minden alkalommal szentségben részesülsz, amikor hallgatsz Rám.

Minden alkalommal meggyógyulsz, amikor Velem kommunikálsz.

Így erős vagy ahhoz, hogy megtanulj alázatosnak lenni.

Előre, itt vagyok veled.

Vagyok Aki Vagyok.

Adonai Vagyok.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A BELO HORIZONTEBÓL BRAZÍLIA VÁROSÁBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mennyei Édesanyátok ma már zarándokúton van a mennyei síkokon, Brazília felé, hogy elkísérje azt a Szent Feladatot, amelyet Szent József Tiszta Szíve végez majd, és hogy nagyon egy lehessen Fiammal a nagyon fontos szellemi és belső segítségnyújtásban, amelyet fel fog ajánlani Brazília város lelkein keresztül egész Brazíliának.

Drága gyermekeim, ugyanígy hív benneteket Mennyei Édesanyátok, hogy bárhonnan is vagytok, a brazíliai békéért folytatott imán keresztül, bensőleg ti is utazhassatok, elkísérve az egész Istenséget a zarándoklat e következő szakaszában.

Kedves gyermekeim, arra is hívlak benneteket, hogy minden lehetséges helyen terjesszétek szeretetteljes felhívásunkat; hogy több fényre, szeretetre és mindenekelőtt reményre szoruló lélek érkezhessen, közeledve a meleg és áhítatos imatalálkozókhoz, amelyeket Brazíliában tartanak.

Mostantól kezdve Szűzanyátok elkísér, és máris hálát adok mindazért, amit fel fogtok építeni.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ANGOLÁBAN, LUANDÁBAN, A SANTA ISABEL HÁZBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Örömmel és ujjongva érkezem meg ismét a Mennyországból. Ezúttal a Szívem és a ti szívetek várható találkozására.

Mennyei Anyátok már itt van egész Angolával és egész Afrikával.

Ma Afrika Anyjaként jövök. Egy korszakokon át megbélyegzett kontinensért jövök. Egy diszkriminált és kizsákmányolt faj miatt jövök.

Itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok. Gyertek a Karomba, hogy ismét megvigasztalhassalak és Anyai Karomban üdvözölhesselek.

Ma tele vagyok Kegyelemmel, Szeretettel és Irgalommal.

A Santa Isabel Házban lakó gyermekeim és  egész Afrika számára ígért Kegyelmeket ma a szívetekbe öntöm, hogy a közömbösség, a büntetlenség és a rossz bánásmód nehéz láncait elszakíthassam Szent Mihály Arkangyal erős kardjának hatékony vágása által.

Gyermekeim, legyen hitetek és bízzatok. Ennek a fogságnak a vége közel van, mert Fiam visszatér, és Dicsőségében először értetek tér vissza, az egész drága és szeretett Afrikámért.

Az elkövetkező napokban továbbra is el fogok jönni, ahogy egykor Kibehoba jöttem, hogy elmondjam a világnak, hogy Afrika Anyai Szívemben van.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld és szeret benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és egész Afrika Anyja

Rendkívüli üzenet
AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, A PIRENEUSOKBAN, GAVARNIE-BAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Itt vagyok, nem csak ott, ahol a természeten keresztül láthatsz és szemlélhetsz Engem, mindazt, amit azért hoztam létre, hogy szellemi gazdagságom által boldog légy; de benned is Vagyok, és erősen hívom lényed legmélyét, hogy hallgass Rám és kövess Engem.

Nem Vagyok az Igazságosság Istene, hanem az Irgalom Istene.

Én egy olyan Atya vagyok, aki fájó szívvel szemléli, hogyan viselkednek gyermekei, hogyan cselekszenek teremtményei, nemcsak az Én Teremtésem ellen, hanem mivel gyermekeim nem tisztelik egymást, bántják egymást azzal, hogy háborút indítanak, családokat rombolnak szét, telepítenek ki. ártatlanok milliói választják el a szülőket a gyerekektől, hogy háborúba induljanak.

Ó, mennyi bensőséges és ismeretlen fájdalom okozza ezt az egész helyzetet, amely elszomorítja Atyai Örök Szívemet, egy olyan Atyáét, Akit ma nem hallgatnak meg, még akkor sem, ha kedvenc Hírnökeimet küldöm a Mennyből és a Csillagokból.

Nézzétek meg, mivé változtatták Teremtésemet, egészen addig a pontig, hogy meg akarják hódítani az űrt, csak hogy megmutassák, ki tud többet.

Teremtményeim, biztosítalak benneteket, hogy soha nem találtok Engem a gazdagság között, soha nem találtok Engem olyan helyen, ami mindenkinek kényelmes vagy kellemes. Lényegem csendben és szeretetben van örökké.

Azért teremtettelek benneteket, hogy gyümölcsöt teremjetek a szeretetben, a szolgálatban és a testvériségben. E három alapelv nélkül Gyermekeim nem lehetnek boldogok, mert Én arra teremtettem őket, hogy szeressenek Engem, azért fejlesztettem ki őket, hogy szolgáljanak Engem, testvérként egyesítettem őket, hogy testvériségben élhessenek.

És az egyenlőtlenségek és ambíciók bolygóján Gyermekeimet arra késztették, hogy a sötétségben és a bűnökben maradjanak, elfelejtkezve Rólam, és elhiggyék, ellenségem megtévesztése által, hogy elhagytam őket.

Hogyan hihetnétek el, hogy az Örökkévaló Atya képes lenne elhagyni gyermekeit, vagy megbüntetni őket?

Tudom, hogy az idők során sok gyermekem, beleértve azokat is, akik spirituálisnak mondják magukat, elvesztették azt a képességüket, hogy figyeljenek Rám és felismerjenek Engem. Mindig igyekszem jeleket küldeni Nektek Jelenlétemről, hogy tudjátok, hogy itt Vagyok, nem csak Teremtésem szépségben, amit számotokra alkottam, hanem bennetek is Vagyok, sokszor cenzúrázva a véleményetek és gondolataitok miatt.

Így történt, hogy azok, akiket egyszer saját Kezemmel választottam, eltávolodtak Tőlem, önmagukban hittek, és felhagytak hinni Vigasztaló Szeretetemben.

Mit gondoltok, mit érezhet egy Mennyei Atya, amikor a testvérek helytelenül bánnak egymással, hevesen bántják egymást, lerombolják azt a házat, amelyet oly sok szeretettel és törődéssel adtam nekik?

Mit gondoltok, hogyan érzi magát Örökkévaló Atyátok Szíve, amikor bombákat dobnak le, életeket semmisítenek meg, gyermekeket dobnak el, családokat szakítanak szét, gyűlöletet és büntetlenséget terjesztenek?

Még meddig fogják gyötörni szeretett Gyermekeim csendes Szívemet?

Gyermekeim, ez nem az a világ és nem az emberiség, amit kívánok nektek, letévedtetek az Ígéret Földjére vezető útról; Emiatt küldöm el a mai napig Feltámadott Fiamat és mindenkinek az Anyját, egy Anyát, Aki csak azt kéri Tőlem, hogy engedjem meg, hogy egyre többet tegyen kicsiny és tudatlan teremtményeiért.

Arra kérlek, hogy mondjátok meg az egész világnak, hogy forduljanak Hozzám, mert helyre kell hozni a Szívemet, de Karjaim mindig nyitva állnak, hogy befogadjanak, hogy meghallgassanak titeket, hogy visszahívjalak benneteket Szerető Atyátok Házába.

Ha a lelkek nem fordulnak Hozzám, a szívek továbbra is szenvedni fognak, a családok a kor társadalmi törései lesznek, a háborúk továbbra is hírt és sokkot jelentenek mindenki számára.

Nem azért teremtettelek benneteket, hogy a gonosz eszközei legyetek, hanem azért alkottalak titeket, hogy Szeretetem tanúi legyetek.

Örök csendemben imádkozom értetek, az imádó angyalokkal együtt.

És azok, akik felajánlják magukat Nekem, mint posztulánsok, hogy Szeretetem áldozatai legyenek, törekedjenek továbbra is arra minden nap, hogy az Új Krisztusok névtelen és önzetlen élete továbbra is legyen annak az oka és indítéka, hogy kiengesztelje a világ összes tévedését.

Bárcsak Fiam számtalan szenvedésében elért érdemei miatt egy napon több tudat venné észre magától, hogy elfelejtették az őket teremtő Szeretetet.

Örökké áld benneteket

Mennyei Atyátok,

Adonai

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezen a különleges napon, amelyen az Isteni |Irgalmasság 100. imagyűlésének a ciklusára emlékezünk, kívánom, hogy minden gyermekem tekintsen Jézus Szentséges Szívére; és így lássák, hogy a Szeretet, a Gyógyítás és a Fény sugarai hogyan érintik meg és áldják meg az összes lelket az Isteni Irgalmasság győzelmének ezen a napján, különösen azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van Irgalomra.

Krisztus imádkozó katonáiként emeljétek fel zászlaitokat, és a Fény nagy seregeként induljatok az Úr Oltárának középpontja felé, hogy ismét az összes szív felajánlása a Megváltó Lábai elé kerüljön; hogy a belső fogadalmak megújuljanak és mint az Irgalmasság 100 imaösszejövetele alatt, szemlélhessétek Isten Irgalmasságának alászállását.

Ma is arra kérlek benneteket, hogy emlékezzetek arra a pillanatra, amikor minden gyermekem először került kapcsolatba az Irgalmassággal, és arra, hogy az Irgalmasság a megtérés bizonyságává tette életét.

Emlékezzetek az elmúlt években tartott dicséret és ima minden szép pillanatára.

Nézzétek, gyermekeim, egy pillanatra beteljesül bennetek Isten Akarata.

A megújulás és Fiam kifürkészhetetlen Irgalmasságának Szent Szelleme továbbra is gyógyítsa ma a sebesült Földet, hogy a Jó és a Béke győzedelmeskedhessen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALMASSÁG 100. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szenlélek nevében. Ámen.

Jövök a napfelkeltén át. Jövök a holdfényen át. Ezek az új idő jelei.

Ez nem egy új vallás. Ez nem egy új mozgalom. Ez a várt esemény eljövetele.

A mennyei boltozatban megnyílik az a nagy kapu az új idő felé, kinyílik a kozmosz kapui között.

Ez a Nagy Konklávé kapuja, amely ma előttetek gyűlik össze, és amely ma jelen van a belső világotok előtt. A Mennyei Atya így döntött, és engedelmességgel és törvény szerint teljesítjük is.

Ma a Hangom az Andromédáról visszhangzik,  az Andromédán keresztül minden világegyetemben és tudatban.

A mai nap egy tetőfokára hágott folyamat lezáurlt, nem csak a civilizációtok vagy a bolygó lelkének számára, hanem a Nagy Idő kapujának megnyílását is jelzi. A változás meg fog történni.

A lelkeknek ébren kell lenniük és még inkább szeretniük kell az ismeretlent, aminek nincs formája, ami nem intellektuális. Az ismeretlen az, ami nem anyagi.

Ezért ma eljövünk, és megjelenünk nektek egy nagy és ismeretlen kapun keresztül. Ez a negyedik dimenzió kapuja.

Ez lesz az az út, ez lesz az az ösvény, és ez lesz az a híd is, amelyen mindenki átkelhet.

De nem valamilyen technikával, sem elméleti vagy szellemi módszerrel.

Ez a kapu áthalad majd a belső világotokon; mert ott van, mindegyikőtök belső világában, ahol az Isteni Cél lényege létezik; amelyet az emberiség a mai napig megzavar, megsért és áthág.

Most már megérted a következményeit annak, amit megtapasztalsz?

De a szeretet az, ami mindig győzni fog. Ez a Szeretet az, amely ma összehoz minket, ez a Szeretet az, amely ma összegyűjt minket, a Főbb Hierarchiák Szeretete, amely mindenkit arra hív, hogy lépjen be a nagy kapun, hogy az egész tudat és a bolygó is átalakuljon, megtisztuljon és felszabaduljon.

Mert a legkaotikusabb pillanatokban, mint amilyenek a mai idők is, adódnak a megszabadulás és a megváltás nagy lehetőségei.

Ne felejtsétek el, hogy a remény ott lappang az Univerzum Szívében; ezt az Isteni Egységtől áthatott reményt hozom el ma nektek, hogy elfogadjátok és megélhessétek.

Emiatt fontos, hogy a testvéri és nem kicsinyes tudatosságot gyakoroljátok, a befogadó tudatosságot, és ne az elutasítást, a békés tudatosságot, a konfliktusok elkerülését, a szeretet tudatát, és nem a hazugságokét.

Ezek a tulajdonságok eltakarítják a Földről a bolygó korrupcióját, azt, amely e világ és az egész emberiség nagy hiányát okozza, azt, amely a legártatlanabbakat és a legszegényebbeket a mélységbe taszítja, anélkül, hogy lehetőségük lenne felemelni tekintetüket az Ég felé, hogy újra higgyenek és hogy legyen újra hitünk.

Ezért a világba való Visszatérésemet készítem elő, ahogy ígértem, és szeretném, ha tudnátok, társaim, hogy a mai napon ezek nem csupán szavak, hanem tények.

Kétezer év telt el, amióta veletek és közöttetek történnek az eseményeim; emiatt összegyűjtöm a Konklávéban az univerzum minden Fejlődő Tudatát, hogy segítsenek Nekem előkészíteni Visszatérésemet. Így látni fogjátok Isten Fiát eljönni a felhők között, a felhők az univerzum kapui, amelyek megnyílnak és fizikai valósággá válnak. Így Isten Lelke visszatér, meggyógyítja a Földet és annak sebeit, benépesíti a Földet az Új Krisztusokkal, azokkal, akik igent tudtak mondani Nekem.

Ezért ma megnyílik a Nagy Idő kapuja a szemetek és a belső világotok előtt. Ma megnyílik ezen óceánok felett, és az egész emberiséget és a bolygót képviseli, mint a természet birodalmait, amelyek szintén látni fogják Isten Fiát eljönni. És ami az emberiség Tervének kezdetén volt elgondolva,  újjáépül és helyreáll.

Az időn és téren keresztül az összes  nemzedékek által generált gonosz feloldódik; és azok, akik a végsőkig kitartanak, hogy kivárják visszatérésemet, látni fogják, ezt a konkrét változást.

És így mindenki, ténylegesen mindenki visszatér eredetéhez, ahhoz az eredethez, amelynek céljából kigondolták és megalkották őket, az eredethez abból a célból, amiért keletkeztek, az eredethez, ami miatt léteztek, és a Legfelsőbb Forrásból származtak.

Ma nemcsak Szellemi Kormányom által szólok hozzátok, hanem Isten Szeretetén keresztül is; olyan szeretet, amely képes volt meghalni értetek a kereszten, még akkor is, ha tudta, hogy meg fogják tagadni.

Hogy ma azok, akik szenvednek, gyógyuljanak meg, akik reményvesztettek, újuljanak meg, akik úgy döntöttek, hogy leeresztik karjukat, emeljék fel Isten felé, mert eljön az idő, amikor  ki fogjátok fejezni hálátokat közeli Visszajövetelemért.

Ez az én nagyszerű Üzenetem az Isteni Irgalmasság 100. Maratonjának ünneplésére; mindenki számára fontos és szellemi pillanat, amelyben Isten Fia, a Kozmikus Krisztus Szoláris Esszenciája megmutatja nektek, felismerteti veletek, hogy meddig jutottattok Velem.

Ne csak megpróbáltatásaitok nyomorúságait lássátok meg, emberi aspektusaitok száműzetését. Ne csak a bolygó szenvedését vagy az Élővilággal való törvényszegő bánásmódot lássátok. Arra kérlek benneteket, hogy ezen a 100. Maratonon lássátok meg az elért erőfeszítések eredményeit, a kitartást, az egység megerősödését, a hit bővülését és az elért Irgalmat, a világ sötétségének ellenére.

Mert ezen az Egyetemes Konklávén keresztül fogjátok megtalálni a megoldást és a kiutat, az Evolúciós Tudatok ezen Konklávéján keresztül, amely mélyen ismer benneteket, amely az eredettől kezdve végigkíséri kozmikus pályáitokat.

Ott találjátok meg azt az erőt és meggyőződést, amely szükséges ahhoz, hogy előrehaladjatok, és így teljesítsétek a tervet. Egy Terv, amelyet még teljesíteni kell, először egyenként mindegyikőtökben, hogy később a Kozmikus Terv teljesüljön az egész világban, még akkor is, ha minden romokban és sötétségben van.

A Főtanácsok Fénye ma megáld és szemlél benneteket, nem csak mint a megváltás folyamatában lévő lényeket, hanem mint átalakulásban lévő bátor tudatokat.

Mindenkiből, aki az Enyém, apostolt fogok csinálni. Ezért tartsatok ki és kövessétek Fény nyomdokaimat, kövessétek határozott lépteimet az Isteni Cél felé, mert ma Isten Jogara a Kezemben van, hogy vezessen titeket a cél felé, a Krisztus hasonlatosságára való átalakulásotok nagy célja felé.

Szeretnék köszönetet mondani Szívem legmélyéből a következeteseknek és az imádkozóknak; azoknak, akik ezen az elmúlt 100 imatalálkozón Békém zászlaját tartották, és akik továbbra is ezt fogják tenni, még sokáig, amíg szemtől szembe nem találkozom velük a Visszatérésemkor.

És az utolsó, amit elmondok nektek, társaim, hogy szívetekben tartsátok, a következő:

Mit tennétek, ha ebben a pillanatban fizikailag előttetek lennék?

Mi az első dolog, amit mondanátok Nekem?

Mit tennétek Velem, ha azt mondanám: "Fiam, lányom, már itt vagyok, mert visszatértem"?

Gondolkodjatok el ezen a jeleneten a belső világotokban, és vonzzátok magatokhoz ezt a valóságot minden új napon.

Amikor úgy érzeitek, hogy nem vagytok képesek, vagy  hogy nem fog sikerülni, hogy nem lesz erőtök továbbmenni, gondolkodjatok el és szemléljétek egy pillanatra: ha előttetek állnék, mit mondanátok Nekem?

A Békességemet hagyom rátok, a hálámat hagyom rátok, a Vigasztaló és Megváltó Szeretetemet adom nektek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Hálát adunk, Uram, mindazért, amit adsz nekünk!  

Hálát adunk, Uram, mindazért, amit adsz nekünk!

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Építsetek magatokban, minden nap, a szív imája és a szeretet tettei által megerősített belső teret Isten számára.

Jelenleg nincs más módja annak, hogy biztonságos kiutat találjunk. Csak a szeretet belső tere építése által engeditek meg, hogy az Élő Isten, Aki az Ő képére és hasonlatosságára teremtett titeket, éljen bennetek.

Gyermekeim, az alkotó világegyetem részeként, amely ez az emberiség, ezen a napon arra hívlak benneteket, hogy emlékezzetek arra, hogy a hitben, imában és szeretetben megerősített belső világ nélkül a lelkek nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel.

Ezért olyan Anyaként, Aki szeret titeket, és az egész emberiség javát akarja, jelentsétek be mindenkinek, hogy ezen a módon lehet megtalálni Istent a szívben.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Isteni Terv őre és gondviselője
 

1. Az, aki azonnal engedelmeskedik, mielőtt az engedelmességre gondolna.

2. Az, aki ragaszkodik az Isteni Akarathoz, és a fizikai síkon azon munkálkodik, hogy aszerint éljen és hogy kinyilvánítsa azt.

3. Az, aki megvédi önmagától a Szent Titkot.

4. Az, aki spontán szereti az ismeretlent, még akkor is, ha valóban nem ismeri.

5. Az, aki megvallja az alázatosságot, és aszerint él az állandó önadakozása által.

6. Az, aki mindennap azon dolgozik, hogy tisztán, megszentelésének mértéke szerint éljen, úgy, hogy egy nap elérje az Igazságot.

7. Az, aki lelkesen ösztönzi elérni a lehető legjobb szellemi eredményeket embertársában.

8. Az, aki megtanul szeretni a  hibák ellenére, hogy egy nap képes legyen feltétlen szeretettel szeretni.

9. Az, aki nem sérti meg azokat a szabályokat és belső kódokat, amelyeket saját maga szabott meg.

10. Az, aki elvállalja, hogy átéli az emberiség fájdalmait, de minden nap azon dolgozik, hogy az emberi állapoton felül emelkedjen.

11. Az, aki nem fél a tévedéstől, de fél attól, hogy nem tudja kijavítani tévedését, viszont bízik a végtelen Irgalmasságban.

12. Az, aki arra törekszik, hogy  feladja döntéseinek irányítását, hogy egy nap megélje az isteni döntéseket.

13. Az, aki tiszteli a Tanítást, és beépíti saját magába, annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége.

14. Az, aki felismeri a hatalmat és a dicsőséget egy egyetlen, három személyben jelen lévő Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

15. Az, aki nem felejtkezik el a másikról.

16. Az, aki megtanul saját magával együttérző lenni, hogy képes legyen másokkal is együttérezni.

17. Az, aki már nem igazolja magát, hanem mindig elérhető.

18. Az, aki önmagán túl megérti Isten Tervét.

19. Az, aki az Igazságosság szerint él, de legfőképpen a Szeretet szerint.

20. Az, aki mindenkivel együttérző.

21. Az, aki mindenek felett kérés nélkül teljesíti kötelességét.

22. Az, aki nem hátrál meg, hanem mindig előre halad.

23. Az, aki elősegíti és támogatja a testvériséget.

24. Az, aki kiirtja magából a közömbösséget és az együttműködés hiányát.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra! Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim,

Ez Fiam apostolainak az ideje, ez éretté válásuknak ideje, ez a Krisztus Akaratának megvalósítására irányuló cselekedeteik ideje.

Azok a Fiam apostolai, akik előkészítik az érkezését az emberiség legkritikusabb pillanatában.

Legyetek elszánt apostolok, nyitottak arra, hogy szembenézzetek ezen idők kihívásaival.

Én, mint az apostolok Anyja, arra hívlak titeket, hogy lépjetek fel még egy lépést ezen a létrán, amely arra késztet benneteket, hogy vállaljátok azokat a felelősségeket, amelyeket a Fiam elvár mindegyikőtöktől.

Gyermekeim, nem anyagi felelősségről beszélek, hanem a Fiam iránti lelki elkötelezettségről, hogy segítsetek Neki hordozni a jelen idő nehéz keresztjét, mert a kereszt súlya meghaladja  azok erejét, akik szívből rendelkezésre állnak, hogy  Krisztussal, a ti Mesteretekkel és Uratokkal együtt vigyék azt.

Ebben az időben erősödjenek meg Fiam apostolai, és határozzák is el magukat.

Sok szükséglet van, de ezek közül az egyik, a legfontosabb, hogy a lelkeknek szükségük van szeretetre és megbocsátásra.

Az idők végének apostolai legyenek nyitottak, és vállalják el azt, ami nem állt szándékukban. Tegyék ezt a Szeretet és az Irgalom cselekedeteként, hogy Krisztus minden apostola felfedezhesse saját magában Isten szeretetének univerzumát, hogy Fiam számára való teljes átadásuknak rejtélye kiderülhessen az egész világ számára.

   Köszönöm, hogy válaszoltatok a felhívásomra!

   Áld titeket

   Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyetek állhatatosak Fiamban. Ő mindannyiótok szívéből várja a választ, amely Terve beteljesítéséhez szükséges.

Most, ebben a szünetben, amelyet a világ a világjárvány miatt él át, arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy használjátok ki ezt az időt, és gondoljátok át a dolgokat. Ily módon meglesz a lendületetek ahhoz, hogy folytassátok az életetek Jézus Szentséges Szívének való odaszentelését célzó lépéseket.

Drága gyermekeim, tegyétek a dolgotokat, és tegyétek jól, fejezzétek ki minden pillanatban a Szeretetet és az Irgalmasságot.

Adjatok lehetőséget arra, hogy lelketek  megvalósíthassa a Mennyei Atya iránti szellemi elkötelezettségeteket, amiért a világra jöttetek.

Ne zavarodjatok össze, gyermekeim; a hit lángja vezessen benneteket a bizonytalan utakon, amelyeken az emberiség ma jár.

Ismerjétek fel azt a Kegyelmet, amelyet kaptatok, és értékeljétek annak jelentőségét, hogy mit jelent Fiamat szolgálni ebben az időben.

Szeretett gyermekeim, nincs többé idő arra, hogy az életeteteket banális és hétköznapi élményekkel töltsétek meg. Emeljétek fel a tudatotokat a megértés és a szív nyitottsága révén, hogy megértsétek, hogy mi az elsődleges oka annak, hogy válaszoljatok Isten hívására.

Lelkesen kívánom, hogy ne veszítsétek el azt a Kegyelmet, hogy felismerjétek az egyetlen Igazságot, azt az Igazságot, amely a Fiam, és amely összegyűjt benneteket ebben az időben, hogy felkészüljetek a szenvedő és rabszolgasorba taszított szívekbe való Visszatérésére.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A szeretet igen nehéz küzdelmet vív a közömbösséggel. Csak kevés szív érzékenyedik, közben meg a többség közönyössé válik, átöleli őket a tudatlanság.

A szeretet megpróbálja megmenteni azoknak a tudatát, akik az igazságot figyelmen kívül hagyják, hogy ezzel eljuttassa őket a tudat felébredéséhez. Másrészt a közömbösség egy észrevehetetlen méreg, amely beszivárog az emberi elmébe és eltávolítja azt a valóságtól.

Ez egy végtelen küzdelem, de minden attól a tudati állapottól függ, amelyben az ember, döntése szerint, megmarad.

Ebben a finom, szinte érzékelhetetlen csatában minden megengedett, így a szíveknek még inkább belső erőfeszítést kell tenniük, hogy érzékennyé váljanak és ne essenek a közömbösség csapdájába, amely vakká teszi az emberi tudatot.

Ez a küzdelem határozza majd meg a következő ciklust, hogy az emberiség fejlődni fog-e vagy megreked. Már az összes eszköz és figyelmeztetés át lett adva.

Sokan azt hitték, hogy az Isteni Kegyelem továbbra is táplálja majd az embereket anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést is megtennék ezért. De itt az idő és a válasz most van. Így teljesedik majd be újra, amit a Fiam mondott egyszer: "gyümölcseikről ismeritek fel őket".

Engedjétek meg, hogy az alázat hiánya, az arrogancia és a gőg feloldódjon a tudatotokban, hogy amikor eljön a nagy nap, semmin se lepődjetek meg.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Harminckilencedik vers

Anya,
szeretnénk ezen a napon
a Karodban maradni,
hogy megteljünk
Szereteteddel és Irgalmasságoddal.

Azt akarjuk, hogy azok a legártatlanabb gyerekek,
akik veszélyben vannak,
ma Karodban legyenek,
hogy Isteni Kegyelmed megvédje őket.

Anya,
szeretnénk, ha a meg nem születettek
biztonságos helyen lennének, a Te védelmed alatt,
hogy legyen Kegyelmük arra,
hogy újra felfedezzék a Fény útját,
amely elvezeti őket az Örök Atyához.

Anya,
szeretnénk, ha azok az e világi nők és férfiak,
akik eladják testüket mások javára,
a Karodban lehetnének,
hogy biztonságban legyenek és meglássák
valamikor a kijárati ajtót ahhoz,
hogy elhagyhassák a sötétséget.

Anya,
azt szeretnénk, ha ma a szegények legszegényebbje,
és a családjuk által elhagyott idősek
lennének a Karodban,
hogy méltónak érezzék magukat
meleg és gyengéd Szereteted fogadására,
amely belsőleg meggyógyítja őket.

Anya,
azt szeretnénk, ha az összes menekült
és az országaikból száműzöttek
a Karodban lehetnének,
hogy érezhessék életük újjáépítésének örömét,
és találják meg a reményt
ebben a döntő időben.

Anya,
szeretnénk, ha a bolygó
ma a Karodban lehetne,
hogy a Föld tudata megkönnyebbüljön,
és többé ne érezze az egyedül létet.

Anya,
ma jobban, mint valaha,
szeretnénk megtanulni igazán szeretni,
ahogy Te szeretsz minket, feltétel nélkül.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Kilencedik vers

Anyánk, a bölcsesség Kapuja,
segíts elfogadni és megérteni
ezeket az időket.

Késztess minket arra, hogy megüresítsük magunkat
és hogy teljesen átadjuk magunkat.

Ne létezzenek feltételek és formák
a szolgálatunkra nézve.

Csináljuk a dolgainkat minden nap
csupán szeretetből.

Hadd utánozzuk Fiad
isteni és kifürkészhetetlen szellemiségének
tulajdonságait

Angyalok Asszonya,
védd meg mindazokat,
akik követi Szíved hívását.

Burkolj be Fényes és Gyógyító Palástodba,
hogy nehézségeink és traumáink feloldódjanak,
mert az az egyetlen dolog, amire törekszünk,
hogy Szerető anyai karodban lehessünk.

Vigasztalj meg, Béke Szűze,
amikor úgy érezzük, hogy nincs már erőnk
továbbmenni.

Add, hogy láthassuk, hogy a tanulás minden egyes alkalmával
lehetőség nyílik arra, hogy legyőzzük és átadjuk magunkat.

Kedves Anyánk,
add, hogy ne féljünk a betegségtől,
a magánytól, és az idők végétől sem.

Tarts fenn minket,
hogy a Te feltétlen Szellemed alatt
megtanuljuk az érdek nélküli önátadást,
éppúgy, ahogyan a Fiad csinálta az emberiség Szeretetért.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA 

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyedik vers

Isten gyönyörű Rózsája,
ismerjük fel Tisztaságodat
mindabban, ami létrejött,
és legyen az eredeti Tisztaságod része
szívünk és életünk.

Az Atya tiszteletreméltó Virága,
segíts megtalálni a szépséget és a Szeretetet,
amelyet Isten letétbe helyezett bennünk
a Fia által.

Legyen bátorságunk a lépések megtételére,
hogy lelkünk felszentelje magát,
úgy, ahogy Te, drága Szent Anyám,
felszentelted életedet és egész lényedet
a Gábriel Arkangyalnak kimondott „igen”-eddel.

Taníts minket arra, hogy megérthessük mindenek felett
azt az okot és azt a célt,
amiért itt vagyunk a Földön.

Ébreszd fel tudatunkat
az igazi létezésre,
és felajánljuk tökéletlen szívünk templomát,
mondd meg Atyánknak, Istenünknek és Urunknak,
hogy éljen bennünk,
hogy valamikor
úgy tanuljuk meg szeretni Őt, ahogy Ő szeret minket.

Hálát adunk Neked, Szent és alázatos Szűz.

Ne hagyd abba, hogy ránk tükrözd
a Szeretetet és Együttérzést.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT