SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, ESPÍRITU SANTO (SZENTLÉLEK) MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

Drága gyermekeim, ma nem leszek képes üzenetet diktálni, hanem csak Szent Szavaimat mondhatom ki nektek.

Drága argentin gyermekeim, szeretett Argentínám gyermekei, a viharos és sötét idők ellenére ma azt akarom, hogy érezzétek és lépjetek be az Én Békémbe.

A világ szenved és gyötrődik, a lelkek szenvednek és elvesznek, de ne feledjétek, hogy itt vagyok, és Én vagyok a ti Anyátok, mindannyiótok és az emberiség Anyja. Örülök, hogy ma veletek lehetek, és csatlakozom ahhoz, amit Szeretett Fiam, Krisztus Jézus mondott.

Merítsetek bátorságot ahhoz, hogy megerősítsétek magatokat az Isten Tervének való odaszentelés útján, még a megtisztulás és a tudat átalakulásának ideje alatt is.

De arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne merüljetek el a szenvedésben, hanem merüljetek el Krisztusban, Fiamban, aki a Remény Világegyeteme. Elviszlek benneteket Hozzá, ahányszor csak szükségetek van rá, de meg is hallgatlak benneteket, elmélkedem rólatok és elkísérlek benneteket.

Higgyétek el, hogy meghallom igaz és legbensőségesebb imáitokat, legmélyebb könyörgéseiteket, Isten Szívéhez intézett könyörgéseiteket. De most itt az ideje, hogy ti és testvéreitek megéljétek az Én Üzenetemet, hogy az Én Üzenetem legyetek, nem szavaitok, hanem tetteitek, a szeretet, a könyörület és az irgalmasság cselekedetei által. Ez az, ami segíteni fog abban, hogy meggyógyuljon a világ és az emberiség.

Miközben az emberiség összekülönbözik a felszínes és kicsinyes dolgokon, Én arra hívlak benneteket, hogy mélyebben imádkozzatok.

Az ima világegyeteme nagyon ismeretlen, és csak akkor kezditek megérteni és érezni a jelentését, ha csatlakoztok hozzá. Mert a Mennyország kapujának nyitva kell állnia a Föld felé, és ti vagytok azok, szeretett gyermekeim, akik nyitva tartjátok azt szeretetetek és imáitok által.

Ma örömmel és ujjongással jövök ide, hogy újjáépítsem ezt a Mária Központot és annak minden képviselőjét, mindazokat, akik a kezdeti napok óta elkötelezték magukat Velem együtt, hogy fenntartsák a Fénynek ezt a pontját Argentínában.

Itt az ideje, hogy igazi és hiteles testvériséggé váljatok, ehhez megvannak az eszközeitek, megvan a tudásotok, és mindenekelőtt megvan az áldásom.

Ez azért van, hogy a lelkek, akik még mindig arra várnak, hogy átjuthassanak a remény kapuján, hogy eljöhessenek, és hogy ti magatok is megújulhassatok, hogy így a Munka is megújulhasson; mert ez a Megmentési Terv ideje, mint tudjátok. Mindent meg kell menteni, mindenkinek biztonságban kell lennie az Örök Atya és Küldöttei  Szívének Szent Templomában.

Szeretném itt hagyni veletek a Szeretetem tanúságtételét, bátorsággal, hogy előremenjetek, legyőzve ezeket az ismeretlen és megmagyarázhatatlan időket, átlépve a tudatosság és a saját lényetek akadályait és határait; mert ott, a Végtelenben, mindezek után ott van Isten és az Ő Teremtése, az a hely, ahonnan jöttök, emlékezzetek erre.

Isten teremtésének erre a helyére kell eljuttatnotok e megtestesülés megtapasztalását, mint mindannak mélységes szintézisét, amit megéltetek és megosztottatok saját magatokban és testvéreitekkel.

Ez az, ami megújítja a Teremtést, a világegyetemet és az emberiséget. Lássátok tehát magatok előtt a rátok bízott szellemi kincseket és mindazt a Kegyelmet, amelyeket a kezdetektől napjainkig kiárasztottunk.

Nézzétek, gyermekek, Anyai Szívemet, Isten Kegyelme kimeríthetetlen Forrását a lelkek és a szívek számára. Engedjétek, hogy ez a Szívemből áradó Fény örökre meggyógyítsa sebeiteket, hogy felszabadulhassatok, hogy  meggyógyulhassatok és megújulhassatok. Ne legyetek többé csalódottak, ne csüggedjetek többé, hanem szeressetek és vessétek Istenbe a bizalmatokat, mert ez magasabb rendű érzés.

Mert még ha Szívem vissza is vonul az eljövendő időkben, Én mellettetek leszek, ha megengeditek; és mezítláb, az alázat és a belső kiüresedés útját fogjuk követni, hogy az üresség töltse be lényeteket, és az ürességben befogadjátok a Mindent, az Egyet, a Végtelent, az Örök Istent.

Szeretetetek gesztusai legyenek Szeretetem kiterjesztése a világban.

Mezítláb, szilárdan járva mutassátok meg az Istenanya a lelkekért való odaadását.

És ma azért jöttem, hogy veletek ünnepeljem az Eucharisztiát, hogy tanúságot tegyek Szeretett Fiamnak az emberiségért a Szent Cenákulumban és a Kereszten hozott áldozatáról, hogy megkönnyebbüljön a ti keresztetek.

Bízzatok, bízzatok Istenben, mert mindennek megvan a maga órája és ideje. Ne legyetek elhamarkodottak, ne ijedjetek meg. Legyen hitetek, megújult és hiteles hitetek, hogy ti lehessetek az ezeréves béke előfutárai.

Köszönöm, hogy szívből válaszoltatok a hívásomra!

Fiam áldása legyen rajtatok és a világon, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SANTA CATARINA-BAN, A TEREMTÉS SZENTÉLYE MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Isten a bolygó eme idejében különösen gyönyörködik a szívek ürességében és csendjében. Ez a szándékoktól, az elvárásoktól és az álmoktól való üresség, és olyan csend, amely arra késztet mindenkit, hogy befelé nézzen, hogy megtudja, milyen a belső élet.

Ebben az időben és ezen előfeltétel nélkül nehéz a lelkek számára keresztül menni bizonyos ciklusokon, és tapasztalatokon, amelyekben meg kell találniuk a szabadságot önmaguktól; mert a belső ürességben születik meg a belső élet, és az ego csendjében lehet meghallani Isten Hangját, és így felismerni az Ő Szent Akaratát.

Utánozzátok Mennyei Édesanyátok példáját, aki Isten szolgálójaként méhében fogadta az Örök Atya hívását, hogy teljesítse az Ő Akaratát. Soha nem kérdezte, hogy miért, sohasem tett fel kérdéseket.

Isten most arra hív, hogy örömmel lépjetek be az ürességnek ebbe az állapotába, hogy felismerjétek magatokban az Ő Szeretetét és Könyörületét.

Itt vagyok veletek a bolygónak ebben az órájában, amikor minden megtisztul, hogy a lelkek megtalálják a béke és a jóság útját.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Járj mezítláb, akárcsak Fiam, Jézus.

Válj el attól, ami látszólag kicsi és jelentéktelen számodra. Kíséreld meg minden nap, amíg magadtól képes nem leszel túllépni mindenen.

Tépd ki azokat a gyökereket, amelyek bizonytalan eszmékben és hiedelmekben erősítenek meg, amelyekben nincs meg a szeretet és az igazság lényege. Ez egy mindennapi gyakorlat.

Használd Szent József lemondó és alázatos tudatát. Utánozd az ő példáját a tisztaságban, még az élet döntéseiben is.

Törekedj arra, hogy liliommá válj, ahogyan Szent József engedelmes élete is liliommá vált.

Törekedj arra, hogy liliommá válj, ahogyan Szent József engedelmes élete is liliommá vált.

Használd ki e szent Közbenjáró egyszerűségét. Fogadd el az Ő szent atyaiságát, hogy megáldja és oltalmazza az utadat az Ő szerető társasága.

És így kövesd annak példáját, Aki emberi szívét üres ereklyetartóvá változtatta Isten számára, hogy később a Szentlélek és Szent József szelleme közbenjáró eszköz legyen a Teremtő Kezében.

Mielőtt úgy döntesz, hogy megteszel egy lépést vagy döntést, bízd törekvéseidet vagy döntéseidet az alázatos Szent Józsefre, hogy atyai Szeretete megmutassa neked, hogy ez-e az idő és ez-e az út.

Szenteld oda az életedet Szent József alázatos és egyszerű önfeláldozásának, hogy egy napon a te lelked is üres eszköz legyen Isten Kezében.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A BELO HORIZONTEBÓL BRAZÍLIA VÁROSÁBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mennyei Édesanyátok ma már zarándokúton van a mennyei síkokon, Brazília felé, hogy elkísérje azt a Szent Feladatot, amelyet Szent József Tiszta Szíve végez majd, és hogy nagyon egy lehessen Fiammal a nagyon fontos szellemi és belső segítségnyújtásban, amelyet fel fog ajánlani Brazília város lelkein keresztül egész Brazíliának.

Drága gyermekeim, ugyanígy hív benneteket Mennyei Édesanyátok, hogy bárhonnan is vagytok, a brazíliai békéért folytatott imán keresztül, bensőleg ti is utazhassatok, elkísérve az egész Istenséget a zarándoklat e következő szakaszában.

Kedves gyermekeim, arra is hívlak benneteket, hogy minden lehetséges helyen terjesszétek szeretetteljes felhívásunkat; hogy több fényre, szeretetre és mindenekelőtt reményre szoruló lélek érkezhessen, közeledve a meleg és áhítatos imatalálkozókhoz, amelyeket Brazíliában tartanak.

Mostantól kezdve Szűzanyátok elkísér, és máris hálát adok mindazért, amit fel fogtok építeni.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ANGOLÁBAN, LUANDÁBAN, A SANTA ISABEL HÁZBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Örömmel és ujjongva érkezem meg ismét a Mennyországból. Ezúttal a Szívem és a ti szívetek várható találkozására.

Mennyei Anyátok már itt van egész Angolával és egész Afrikával.

Ma Afrika Anyjaként jövök. Egy korszakokon át megbélyegzett kontinensért jövök. Egy diszkriminált és kizsákmányolt faj miatt jövök.

Itt vagyok, és Én vagyok az Édesanyátok. Gyertek a Karomba, hogy ismét megvigasztalhassalak és Anyai Karomban üdvözölhesselek.

Ma tele vagyok Kegyelemmel, Szeretettel és Irgalommal.

A Santa Isabel Házban lakó gyermekeim és  egész Afrika számára ígért Kegyelmeket ma a szívetekbe öntöm, hogy a közömbösség, a büntetlenség és a rossz bánásmód nehéz láncait elszakíthassam Szent Mihály Arkangyal erős kardjának hatékony vágása által.

Gyermekeim, legyen hitetek és bízzatok. Ennek a fogságnak a vége közel van, mert Fiam visszatér, és Dicsőségében először értetek tér vissza, az egész drága és szeretett Afrikámért.

Az elkövetkező napokban továbbra is el fogok jönni, ahogy egykor Kibehoba jöttem, hogy elmondjam a világnak, hogy Afrika Anyai Szívemben van.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld és szeret benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és egész Afrika Anyja

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ezen a különleges napon, amelyen az Isteni |Irgalmasság 100. imagyűlésének a ciklusára emlékezünk, kívánom, hogy minden gyermekem tekintsen Jézus Szentséges Szívére; és így lássák, hogy a Szeretet, a Gyógyítás és a Fény sugarai hogyan érintik meg és áldják meg az összes lelket az Isteni Irgalmasság győzelmének ezen a napján, különösen azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van Irgalomra.

Krisztus imádkozó katonáiként emeljétek fel zászlaitokat, és a Fény nagy seregeként induljatok az Úr Oltárának középpontja felé, hogy ismét az összes szív felajánlása a Megváltó Lábai elé kerüljön; hogy a belső fogadalmak megújuljanak és mint az Irgalmasság 100 imaösszejövetele alatt, szemlélhessétek Isten Irgalmasságának alászállását.

Ma is arra kérlek benneteket, hogy emlékezzetek arra a pillanatra, amikor minden gyermekem először került kapcsolatba az Irgalmassággal, és arra, hogy az Irgalmasság a megtérés bizonyságává tette életét.

Emlékezzetek az elmúlt években tartott dicséret és ima minden szép pillanatára.

Nézzétek, gyermekeim, egy pillanatra beteljesül bennetek Isten Akarata.

A megújulás és Fiam kifürkészhetetlen Irgalmasságának Szent Szelleme továbbra is gyógyítsa ma a sebesült Földet, hogy a Jó és a Béke győzedelmeskedhessen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Építsetek magatokban, minden nap, a szív imája és a szeretet tettei által megerősített belső teret Isten számára.

Jelenleg nincs más módja annak, hogy biztonságos kiutat találjunk. Csak a szeretet belső tere építése által engeditek meg, hogy az Élő Isten, Aki az Ő képére és hasonlatosságára teremtett titeket, éljen bennetek.

Gyermekeim, az alkotó világegyetem részeként, amely ez az emberiség, ezen a napon arra hívlak benneteket, hogy emlékezzetek arra, hogy a hitben, imában és szeretetben megerősített belső világ nélkül a lelkek nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel.

Ezért olyan Anyaként, Aki szeret titeket, és az egész emberiség javát akarja, jelentsétek be mindenkinek, hogy ezen a módon lehet megtalálni Istent a szívben.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Isteni Terv őre és gondviselője
 

1. Az, aki azonnal engedelmeskedik, mielőtt az engedelmességre gondolna.

2. Az, aki ragaszkodik az Isteni Akarathoz, és a fizikai síkon azon munkálkodik, hogy aszerint éljen és hogy kinyilvánítsa azt.

3. Az, aki megvédi önmagától a Szent Titkot.

4. Az, aki spontán szereti az ismeretlent, még akkor is, ha valóban nem ismeri.

5. Az, aki megvallja az alázatosságot, és aszerint él az állandó önadakozása által.

6. Az, aki mindennap azon dolgozik, hogy tisztán, megszentelésének mértéke szerint éljen, úgy, hogy egy nap elérje az Igazságot.

7. Az, aki lelkesen ösztönzi elérni a lehető legjobb szellemi eredményeket embertársában.

8. Az, aki megtanul szeretni a  hibák ellenére, hogy egy nap képes legyen feltétlen szeretettel szeretni.

9. Az, aki nem sérti meg azokat a szabályokat és belső kódokat, amelyeket saját maga szabott meg.

10. Az, aki elvállalja, hogy átéli az emberiség fájdalmait, de minden nap azon dolgozik, hogy az emberi állapoton felül emelkedjen.

11. Az, aki nem fél a tévedéstől, de fél attól, hogy nem tudja kijavítani tévedését, viszont bízik a végtelen Irgalmasságban.

12. Az, aki arra törekszik, hogy  feladja döntéseinek irányítását, hogy egy nap megélje az isteni döntéseket.

13. Az, aki tiszteli a Tanítást, és beépíti saját magába, annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége.

14. Az, aki felismeri a hatalmat és a dicsőséget egy egyetlen, három személyben jelen lévő Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

15. Az, aki nem felejtkezik el a másikról.

16. Az, aki megtanul saját magával együttérző lenni, hogy képes legyen másokkal is együttérezni.

17. Az, aki már nem igazolja magát, hanem mindig elérhető.

18. Az, aki önmagán túl megérti Isten Tervét.

19. Az, aki az Igazságosság szerint él, de legfőképpen a Szeretet szerint.

20. Az, aki mindenkivel együttérző.

21. Az, aki mindenek felett kérés nélkül teljesíti kötelességét.

22. Az, aki nem hátrál meg, hanem mindig előre halad.

23. Az, aki elősegíti és támogatja a testvériséget.

24. Az, aki kiirtja magából a közömbösséget és az együttműködés hiányát.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra! Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim! 

Ma, arcra borulva a teljes papi tudattal együtt könyörgök ezért a szenvedő és haldokló bolygóért.

Szeretett gyermekeimmel együtt könyörgöm, hogy lelkük továbbra is a Fény, a Szeretet és a kifürkészhetetlen Irgalom hídjai legyenek, amelyeken keresztül a leginkább rászoruló lelkek elérhetik Fiam Szívét.

Arcra borulva könyörgök Istenhez a bolygó helyzetéért, hogy a nemzetek ne legyenek többé börtönök, amelyekből a lelkek és az emberek nem tudnak többé kiszabadulni és elveszítik a szabadságukat.

Arra kérem az Atyát, hogy a világban élő gyermekeim napról napra jobban és jobban megvédhessék magukat, és hogy megfelelhessenek a bolygó jelenlegi helyzetének, és hogy együtt működhessenek vele. Így ellenségem felhagy azzal, hogy az emberek bizonytalanságát és elkedvetlenedését használja fel uralmának megszerzésére.

Arra kérlek benneteket, jobban, mint valaha, hogy ne felejtsétek el, hogy minden nap hűségesen imádkozzátok a Szent Rózsafüzért, mert így segítek nektek, és el fogok jönni a friss vízzel teli korsóval, hogy több belső erőtök legyen, hogy folytassátok az átkelést a bolygó eme ismeretlen sivatagján.

Kiáltsatok hittel minden nap. Legyetek Fiam példaképei és tanúi.

Ez az az idő, amikor Krisztus katonáinak készen kell állniuk az ismeretlen szellemi feladatokra, mert a szükség olyan nagy, hogy sok-sok felkészületlen szívnek van szüksége segítségre.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim,

Ez Fiam apostolainak az ideje, ez éretté válásuknak ideje, ez a Krisztus Akaratának megvalósítására irányuló cselekedeteik ideje.

Azok a Fiam apostolai, akik előkészítik az érkezését az emberiség legkritikusabb pillanatában.

Legyetek elszánt apostolok, nyitottak arra, hogy szembenézzetek ezen idők kihívásaival.

Én, mint az apostolok Anyja, arra hívlak titeket, hogy lépjetek fel még egy lépést ezen a létrán, amely arra késztet benneteket, hogy vállaljátok azokat a felelősségeket, amelyeket a Fiam elvár mindegyikőtöktől.

Gyermekeim, nem anyagi felelősségről beszélek, hanem a Fiam iránti lelki elkötelezettségről, hogy segítsetek Neki hordozni a jelen idő nehéz keresztjét, mert a kereszt súlya meghaladja  azok erejét, akik szívből rendelkezésre állnak, hogy  Krisztussal, a ti Mesteretekkel és Uratokkal együtt vigyék azt.

Ebben az időben erősödjenek meg Fiam apostolai, és határozzák is el magukat.

Sok szükséglet van, de ezek közül az egyik, a legfontosabb, hogy a lelkeknek szükségük van szeretetre és megbocsátásra.

Az idők végének apostolai legyenek nyitottak, és vállalják el azt, ami nem állt szándékukban. Tegyék ezt a Szeretet és az Irgalom cselekedeteként, hogy Krisztus minden apostola felfedezhesse saját magában Isten szeretetének univerzumát, hogy Fiam számára való teljes átadásuknak rejtélye kiderülhessen az egész világ számára.

   Köszönöm, hogy válaszoltatok a felhívásomra!

   Áld titeket

   Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyetek állhatatosak Fiamban. Ő mindannyiótok szívéből várja a választ, amely Terve beteljesítéséhez szükséges.

Most, ebben a szünetben, amelyet a világ a világjárvány miatt él át, arra hívlak benneteket, gyermekeim, hogy használjátok ki ezt az időt, és gondoljátok át a dolgokat. Ily módon meglesz a lendületetek ahhoz, hogy folytassátok az életetek Jézus Szentséges Szívének való odaszentelését célzó lépéseket.

Drága gyermekeim, tegyétek a dolgotokat, és tegyétek jól, fejezzétek ki minden pillanatban a Szeretetet és az Irgalmasságot.

Adjatok lehetőséget arra, hogy lelketek  megvalósíthassa a Mennyei Atya iránti szellemi elkötelezettségeteket, amiért a világra jöttetek.

Ne zavarodjatok össze, gyermekeim; a hit lángja vezessen benneteket a bizonytalan utakon, amelyeken az emberiség ma jár.

Ismerjétek fel azt a Kegyelmet, amelyet kaptatok, és értékeljétek annak jelentőségét, hogy mit jelent Fiamat szolgálni ebben az időben.

Szeretett gyermekeim, nincs többé idő arra, hogy az életeteteket banális és hétköznapi élményekkel töltsétek meg. Emeljétek fel a tudatotokat a megértés és a szív nyitottsága révén, hogy megértsétek, hogy mi az elsődleges oka annak, hogy válaszoljatok Isten hívására.

Lelkesen kívánom, hogy ne veszítsétek el azt a Kegyelmet, hogy felismerjétek az egyetlen Igazságot, azt az Igazságot, amely a Fiam, és amely összegyűjt benneteket ebben az időben, hogy felkészüljetek a szenvedő és rabszolgasorba taszított szívekbe való Visszatérésére.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A szeretet igen nehéz küzdelmet vív a közömbösséggel. Csak kevés szív érzékenyedik, közben meg a többség közönyössé válik, átöleli őket a tudatlanság.

A szeretet megpróbálja megmenteni azoknak a tudatát, akik az igazságot figyelmen kívül hagyják, hogy ezzel eljuttassa őket a tudat felébredéséhez. Másrészt a közömbösség egy észrevehetetlen méreg, amely beszivárog az emberi elmébe és eltávolítja azt a valóságtól.

Ez egy végtelen küzdelem, de minden attól a tudati állapottól függ, amelyben az ember, döntése szerint, megmarad.

Ebben a finom, szinte érzékelhetetlen csatában minden megengedett, így a szíveknek még inkább belső erőfeszítést kell tenniük, hogy érzékennyé váljanak és ne essenek a közömbösség csapdájába, amely vakká teszi az emberi tudatot.

Ez a küzdelem határozza majd meg a következő ciklust, hogy az emberiség fejlődni fog-e vagy megreked. Már az összes eszköz és figyelmeztetés át lett adva.

Sokan azt hitték, hogy az Isteni Kegyelem továbbra is táplálja majd az embereket anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést is megtennék ezért. De itt az idő és a válasz most van. Így teljesedik majd be újra, amit a Fiam mondott egyszer: "gyümölcseikről ismeritek fel őket".

Engedjétek meg, hogy az alázat hiánya, az arrogancia és a gőg feloldódjon a tudatotokban, hogy amikor eljön a nagy nap, semmin se lepődjetek meg.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Harminckilencedik vers

Anya,
szeretnénk ezen a napon
a Karodban maradni,
hogy megteljünk
Szereteteddel és Irgalmasságoddal.

Azt akarjuk, hogy azok a legártatlanabb gyerekek,
akik veszélyben vannak,
ma Karodban legyenek,
hogy Isteni Kegyelmed megvédje őket.

Anya,
szeretnénk, ha a meg nem születettek
biztonságos helyen lennének, a Te védelmed alatt,
hogy legyen Kegyelmük arra,
hogy újra felfedezzék a Fény útját,
amely elvezeti őket az Örök Atyához.

Anya,
szeretnénk, ha azok az e világi nők és férfiak,
akik eladják testüket mások javára,
a Karodban lehetnének,
hogy biztonságban legyenek és meglássák
valamikor a kijárati ajtót ahhoz,
hogy elhagyhassák a sötétséget.

Anya,
azt szeretnénk, ha ma a szegények legszegényebbje,
és a családjuk által elhagyott idősek
lennének a Karodban,
hogy méltónak érezzék magukat
meleg és gyengéd Szereteted fogadására,
amely belsőleg meggyógyítja őket.

Anya,
azt szeretnénk, ha az összes menekült
és az országaikból száműzöttek
a Karodban lehetnének,
hogy érezhessék életük újjáépítésének örömét,
és találják meg a reményt
ebben a döntő időben.

Anya,
szeretnénk, ha a bolygó
ma a Karodban lehetne,
hogy a Föld tudata megkönnyebbüljön,
és többé ne érezze az egyedül létet.

Anya,
ma jobban, mint valaha,
szeretnénk megtanulni igazán szeretni,
ahogy Te szeretsz minket, feltétel nélkül.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Kilencedik vers

Anyánk, a bölcsesség Kapuja,
segíts elfogadni és megérteni
ezeket az időket.

Késztess minket arra, hogy megüresítsük magunkat
és hogy teljesen átadjuk magunkat.

Ne létezzenek feltételek és formák
a szolgálatunkra nézve.

Csináljuk a dolgainkat minden nap
csupán szeretetből.

Hadd utánozzuk Fiad
isteni és kifürkészhetetlen szellemiségének
tulajdonságait

Angyalok Asszonya,
védd meg mindazokat,
akik követi Szíved hívását.

Burkolj be Fényes és Gyógyító Palástodba,
hogy nehézségeink és traumáink feloldódjanak,
mert az az egyetlen dolog, amire törekszünk,
hogy Szerető anyai karodban lehessünk.

Vigasztalj meg, Béke Szűze,
amikor úgy érezzük, hogy nincs már erőnk
továbbmenni.

Add, hogy láthassuk, hogy a tanulás minden egyes alkalmával
lehetőség nyílik arra, hogy legyőzzük és átadjuk magunkat.

Kedves Anyánk,
add, hogy ne féljünk a betegségtől,
a magánytól, és az idők végétől sem.

Tarts fenn minket,
hogy a Te feltétlen Szellemed alatt
megtanuljuk az érdek nélküli önátadást,
éppúgy, ahogyan a Fiad csinálta az emberiség Szeretetért.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA 

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyedik vers

Isten gyönyörű Rózsája,
ismerjük fel Tisztaságodat
mindabban, ami létrejött,
és legyen az eredeti Tisztaságod része
szívünk és életünk.

Az Atya tiszteletreméltó Virága,
segíts megtalálni a szépséget és a Szeretetet,
amelyet Isten letétbe helyezett bennünk
a Fia által.

Legyen bátorságunk a lépések megtételére,
hogy lelkünk felszentelje magát,
úgy, ahogy Te, drága Szent Anyám,
felszentelted életedet és egész lényedet
a Gábriel Arkangyalnak kimondott „igen”-eddel.

Taníts minket arra, hogy megérthessük mindenek felett
azt az okot és azt a célt,
amiért itt vagyunk a Földön.

Ébreszd fel tudatunkat
az igazi létezésre,
és felajánljuk tökéletlen szívünk templomát,
mondd meg Atyánknak, Istenünknek és Urunknak,
hogy éljen bennünk,
hogy valamikor
úgy tanuljuk meg szeretni Őt, ahogy Ő szeret minket.

Hálát adunk Neked, Szent és alázatos Szűz.

Ne hagyd abba, hogy ránk tükrözd
a Szeretetet és Együttérzést.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET A BRAZÍLIAI FLORIANÓPOLIS VÁROSÁBÓL SAN PAULO FELÉ TETT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem,

Nincs semmi, amit a szeretet ne tudna megoldani, gyógyítani vagy feloldani.

A szeretet mindenre képes, valamint mindent megad.

A szeretet türelmes és kitartó.

A szeretet megmarad a szeretetben, mert az igaz és békés szeretet.

A szeretet nem változik és nem csökken.

A szeretet mindig tágul, és magában foglal mindent, amit megérint.

A szeretet feltétel nélküli, mert állandó szeretet, de ugyanakkor semleges.

A szeretet nem fél a gonosztól vagy a szenvedéstől.

A szeretet újjáteremti a szeretetet, és ez teszi erőssé.

A szeretet erőt ad és növeli a hitet.

A szeretet felépíti és egyesíti a szeretet hídjait az Ég és a Föld, a lelkek és Isten között.

A szeretet mindig "igen"-t mond, és csendben várja a következő szolgálatot és a következő lépést.

A szeretet felemeli és begyógyítja a mély sebeket.

A szeretet megújítja a reményt; de a szeretet le is mond, hogy esélyt adjon másoknak.

A szeretet béke.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Engedd, hogy szellemed elérje a nagyobb szférákat a szolgálaton és a törekvésen keresztül.

Ürítsd ki magad teljesen önmagadtól és mindenféle hitvallástól.

Engedd, hogy szellemed magasan repüljön, és beleolvadjon a Teremtésbe.

Engedd, hogy szellemedben felébredjen a hála lángja, amely elvezet téged, hogy megtaláld az élettapasztalatok értelmét és irányát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, mert így tudsz majd Isten kedvében járni.

Hagyd, hogy szellemed repüljön, hogy megtalálja a változhatatlan békét és szeretetet, azokat a tulajdonságokat, amelyek megváltoztatják az emberiség tudatát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, hogy ezen a helyen még jobban megnyílj az ismeretlen felé.

Hagyd, hogy szellemed magasra szálljon, és egyesülj örökre a Végtelen Teremtés részeként Isten lényegével.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Ne ingadozzon a hited, bárki bármit is mondjon neked.

Ne ingadozzon a hited, bármi történjék is.

Ne törjön meg a hited, a bukások ellenére sem.

Tartsd meg a végtelen bizalmadat Istenben, és mindig meg fogod találni a választ.

Legyen tele mindig szeretettel az általad végzett szolgálat, legyen az szegényes vagy hatékony.

A lélek lépcsőfokai ahhoz mérhetőek, amit a szellem és a tudat a készségeken és képességeken túl ki tud fejezni.

Higgy abban, amit mindig jobban tudsz csinálni, és ha jól csinálod, és ez igaz, légy nyugodt, csak Istennek van hatalma megítélni a hibáidat vagy a sikereidet.

Mindig mindent adj szeretetből.

Amíg ezen a világon vagy, tanulj a körülötted lévőktől, és a körülötted lévők is tanuljanak tőled. Amikor a Világegyetemben vagy, abból fogsz tanulni, ami a Világegyetemben van.

Mindebben nincs semmi rejtély.

Mindig van lehetőség arra, hogy állandóanszeress, és hogy szentté és magasztossá tedd az életben az összes cselekedetedet. Tégy továbbra is mindent szeretetből. Tűzd ki magad elé ezt a célt, és ne azzal foglald le az idődet, ami körülötted történik. Érvényesítsd Krisztus győzelmét a legapróbb részletekig, és akkor az Úr békéje be fog betölteni téged.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, CATALONIÁBAN, SANT ESTEVE SESROVIRESBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A tudat Fényszférája

Az összes emberi lény, mint teremtett szellemi lényeg, tudatában egy Fénygömböt hordoz, amely magában hordozza azt a szeretet, amelyet a Teremtő adott neki a teremtése pillanatától kezdve.

Ezt a gömböt a tudat Esszenciájának vagy Fénygömbjének nevezzük. Ez olyan fontos, mint maga az élet, mert a jövőben mindannyiótokban tapasztalatként fog megnyilvánulni.

A tudat e Fénygömbje őrzi a létezésetek legpozitívabb emlékeit, valamint a bolygó iskolájában megtapasztalt Szeretet és Irgalom cselekedeteinek emlékeit.

Ez a tudatosság Fénygömbje az, amelyet Mennyei Édesanyátok azért jön, hogy megőrizzen és megvédjen örök ellenségétől.

A tudatosság Fénygömbje képes biztosítani annak a Szeretetnek a megtapasztalását, amelyet a lélek elveszített szenvedés vagy tévedés miatt.

Ez a Fénygömb képes arra, hogy szellemi életre keltse a Teremtés Forrásában tárolt ajándékokat, és hogy a lény legmélyebb magjaiba sugározza.

A tudat Fénygömbje az egyetlen élő emléke annak, hogy kik voltunk valaha, kik vagyunk és kik leszünk, mert képes megragadni az Isteni Akaratot, és ezáltal ellátni az emberi tudatot a szükséges impulzusokkal azért, hogy egy evolúciósabb életet éljen a Világegyetem különböző Törvényein belül.

Ez a Gömb feloldhat egy szellemi vagy belső folyamatot, amelyet az elme néha létrehoz.

A tudatosság Fénygömbje képes arra, hogy emlékeztessen bennünket eredetünkre és kezdetünkre a Teremtésben.

Mindenre képes.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT