SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS TESTVÉR ÉS LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA
Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér továbbítja Szűz Mária szavait:
A világ saját magát pusztítja el, és nem veszi észre. Azért jöttem, hogy megmentsem, figyelmeztessem és hogy segítsek neki.
Drága gyermekeim, ahogyan máskor is tettem, ezekben a végső időkben is felhívom a figyelmeteket. Ezekben az időkben meg kell fontolnotok minden egyes lépéseteket, minden egyes belső hozzáállásotokat és minden egyes megnyilvánulásotokat. Ez fogja meghatározni bennetek a következő utat; de ha egyesültök Velem az ima által, semmi sem történhet veletek; csak tanulhattok és növekedhettek, ahogyan Isten előre látja mindannyiótok életében.
A világ szenved, a bolygó egész hosszában és szélességében, és Én nap mint nap a segítségére sietek imám által. Ha kitartotok Velem a Mária-feladatban, akkor továbbra is kiáraszthatom a Kegyelmemet azokra, akik nem érdemlik meg.
Szükségem van a teljes és szolgálatkész szívetekre, hogy mindenki átléphesse ennek anagy átmenetnek a küszöbét. Azért állok e nagy küszöb elé, hogy visszahúzódjatok Szeplőtelen Szívembe, hogy Ő, Akit a világ megsebez és összezúz, Ő, Aki életetek minden napján felajánlja magát nektek, mint Isten teljes Szellemét, Ő, Aki Isten Szereteteként nyilvánult meg közöttetek, hogy utaitok olyan utak legyenek, amelyek az Úr Jézussal való találkozáshoz vezetnek benneteket. Így, drága gyermekeim, ti fogjátok építeni azokat az új hidakat, amelyeket sokan saját akaratukból lerombolnak és széttörnek.
Drága gyermekeim, azért jöttem ide, hogy közösségbe léphessetek a szellemi világgal, amely annyira elfeledett, ahová sokan nem helyezik a szívüket, és nem kaphatják meg azt a kegyelmet, amelyekre oly nagy szükségük van. A híd ehhez a nagy szellemi világhoz az imátokban való kitartás és állhatatosság lesz. Így lesztek képesek arra, hogy megtestesítsétek magatokban a Szentlélek tulajdonságait; azokat a tulajdonságokat, amelyek arra várnak, hogy megelevenedjenek bennetek, hogy a tűz megvilágosítson, meggyógyítson és megtérítsen benneteket.
Kedves gyermekeim, rendelkezésetekre bocsátom Isten Szentlelkét, azt, Akit ezekben az időkben keresni kell, mert sokan elfelejtik Őt, és más dolgokra, anyagi és világi dolgokra cserélik fel. Ezért kibocsátom utolsó visszhangomat, hogy halljátok a szívetekkel, és így lelkesen felkészüljetek az ima és az odaadás tüzével, amely szilárdan és biztonságban tart benneteket a béke útján, a megváltás útján.
Gyermekeim, azért jöttem, hogy megkeressem bennetek azt, amit soha sem akartatok Istennek adni. Igen, azért jöttem, hogy megkeressem nyomorúságotokat, és kész vagyok, mint Egyetemes Anya, hogy nyomorúságotokat Fénnyé és Szeretetté alakítsam át. Ezért jövök le a világba, hogy átalakíthassam a lelkeket, és emlékeztessem őket, hogy a bolygó átalakulásának nagy ciklusa előtt Istenben kell lenniük. Ezért készítelek fel benneteket Fiammal, Jézussal való egyesülés által, egyesítelek benneteket az Ő Szent Szívével, és nem engedem, hogy egy pillanatra is elszakadjatok Tőle; de nektek ezt meg kell engednetek, hogy mindenki meggyógyulhasson és elnyerje a megváltást.
Drága gyermekeim, ma este megismétlem nektek mindezeket a dolgokat, mert nem hallgattátok meg jól a szívetek által, és apostolaimnak kell lennetek, Fiam apostolainak, a Megváltó apostolainak, akik ebben a legmeghatározóbb korszakban Krisztus Szívének élő lángját képviselik, egy olyan Szívet, amely megváltja és megtisztítja magát, amely átalakul és teljesen átadja magát Istennek.
Drága gyermekeim, azért jöttem, hogy elhozzam nektek azt a lehetőséget, amelyet soha életetekben nem kaptatok még meg, hogy visszatérjetek az Atya Istenhez, a Hatalmashoz; hogy utánozzatok Engem, ahogyan egykor Én tettem, egyszerű, alázatos és igaz módon, amikor szívvel lélekkel Isten szerint éltem, és kerestemVégtelenségét és Kozmoszát hogy Nagyobb Világegyetemében legyek.
Drága gyermekeim, az emberiség elesett és beteg. Sokan megsértik Fiam Szívét; napról napra mély sebeket ejtenek rajta tetteikkel és gondolataikkal. Azért jöttem Amerika ezen részére, hogy helyreállítsam a Szent Szíve iránti odaadást; és ez az odaadás akkor fog megvalósulni, drága gyermekeim, ha valóban igennel válaszoltok Istennek, ami lehetővé teszi számotokra, hogy megváltoztassátok ezt a beteg világot.
Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek benneteket, azért jöttem, hogy meghívjalak benneteket, hogy szálljatok fel az üdvösség hajójára; mert ez az utolsó alkalom, amikor a Szeplőtelen Szellemben és a Tisztaság Szellemében járom be ezt a világot, és arra törekszem, hogy sejtjeitek és atomjaitok jobban megvilágosodjanak a felemelkedés következtében, hogy gyorsan átalakuljon kis testetek összes részecskéje. Minden nap arra kell törekednetek, hogy Istenben rezegjetek, arra kell törekednetek, hogy beleolvadjatok abba az egyetemes életbe, amelyről ez az emberiség annyira megfeledkezett.
Drága gyermekeim, ez olyan erős, hogy sokan elfelejtik, hogy az Égre nézzenek és felismerjék saját csillagukat. Mint a Világegyetem Nagy Csillaga, azért jöttem, hogy meggyújtsam a napotokat, azt a tüzet, amelyre Istennek szüksége van ezekben az időkben, a küldetésben, hogy száműzzétek a gonoszt ebből a világból.
Drága gyermekeim, nagyszerű küldetése van mindannyiótoknak és azoknak, akik hallgatnak Rám. Ez az utolsó hívásom, és meg fogjátok őrizni az emlékezetetekben napjaitok végéig.
Lucia de Jesus nővér továbbítja Szűz Mária szavait:
Ma meghívlak benneteket, hogy alázattal figyeljétek meg azoknak a példáját, akik először jönnek Hozzám, mert legyőzték az attól való félelmet, hogy felfedezzék azt, amiről oly sokáig tudták, hogy létezik, mert végre bíztak a szívüknek adott szeretetben.
Gyermekeim, ezekben a végleges időkben az alázatra, a szellem kalandjára hívlak benneteket, hogy gyermekként elindulhassatok az Egyetemes Szeretet felfedezésére. Azokat, akik Krisztust kívánják követni, arra hívom, hogy mélyen merüljenek el Szavaimban, mert mivel átadtam azokat az elmúlt évek során, benne van azokban az Isteni Cél az emberiség számára.
Sokan nem figyeltek arra, amit mondtak nekik, mások nem értékelték, és a Mennyek Királynőjének szavait nagyon egyszerűnek és mindig ugyanannak találták. De ma azt mondom nektek, gyermekeim, hogy egy végtelen kincset rejtenek ezek a Szavak, és aki igazán tudja, hogy hogyan kell hallgatni azokra, az lépésről lépésre megtalálja, hogyan érheti el Isten Országát, és hogyan hozhatja el ezt az Országot a világba.
Gyermekeim, ma lelketek állandó megújulására hívlak benneteket, hogy meg ne történjen, hogy az idő elmúlik és a világ átalakul egy új világgá anélkül, hogy részt vennétek benne.
Gyermekeim, éljétek át az átalakulást e bolygó átalakulásával együtt, hogy láthassátok szemetek előtt és szívetekben az új megváltott faj megszületését.
Kedveseim, sokszor beszélek olyan dolgokat, amelyeket nem értetek, de csak arra kérlek benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket, tartsátok meg Szavaimat lényetek mélyén, mert ott fognak működni, és apránként mindannyiótokban felépítik ezt a tökéletes lakóhelyet, ezt a teljes erőt; és anélkül, hogy észrevennétek, Isten Terve szerint fogtok élni, gyermekeim, mert a valóságban Ő fog mindannyiótokban élni.
Minden lehetőség megadatott a számotokra. Csak nyissátok ki a karotokat, és fogadjatok el minden egyes ajándékot, amely az Égből leereszkedik. Aki valóban meg akarja tenni ezt a lépést a végtelenbe és az ismeretlenbe, az meg fogja tenni, kedveseim, mert ma azt mondom nektek, hogy a világegyetem kapui nyitva állnak szemetek és kis szívetek előtt, hogy számotokra ismeretlen világok tárulhassanak fel az emberiség előtt szívetek igenjéből. Mert e világ képviselőiként választhatjátok, hogy nem csak ehhez a világhoz tartoztok, és igaz igent mondhattok Istennek, hogy Ő feltárhasson más világegyetemeket, más mennyei valóságokat, amelyek ebben a világban és sok másban élnek.
Gyermekeim, nyissátok ki a szemeteket, a bolygó eme pillanatában szükséges, hogy ébren legyetek. Ma, ezen egyetemes kapu előttemeljétek fel felajánlásotokat Istennek, mert ez az út a Teremtő Lábához vezet benneteket, aki meghallgatja kéréseteket és az egész emberiség kéréseit is, amelyek a szívetekben vannak elraktározva.
De ne felejtsétek el, kedveseim, hogy a Mennyország kapuja előtt állva, nektek kell közbenjárnotok az egész emberiségért, az Élővilágért, azokért, akik a pokolban és a tisztítótűzben szenvednek, és akik várják imáitokat.
Ez egy egyedülálló pillanat, amikor a lelkeken lehet segíteni, amikor azok, akik nem szereztek érdemeket az üdvösségükért, imáitok valódi ereje által megmenekülhetnek.
Hallom szívetek kiáltását ezen az éjszakán, és mindannyiótokban otthagyom anyai válaszomat, hogy többé ne szenvedjetek az életetek és e világ eseményei miatt, hanem tanuljatok az átélt próbatételekből, és érjetek, mert igazán mondom nektek, hogy mindaz, amit átéltek, e bolygó megtisztulásának csak a kezdete.
Sok minden vár még rátok, de akkorra már kellőképpen felkészültök arra, hogy megéljétek. Ezért ne féljetek, hanem csak erősítsétek meg magatokat az ima, a közösség és mindenekelőtt a szívetek egysége által.
Soha se engedjétek meg, gyermekeim, hogy felbomoljon az az egység, amelyet lelketekben építettem. Palástomon keresztül mindig egyesítelek és védelmezlek benneteket, hogysemmi se válassza szét azt, amit Isten egyesített a Szeretete által; hogy a Béke egyesült seregeként elhozzátok ezt a Békét a világnak, és egyszer s mindenkorra feloldjátok mindazt a rosszat, amely ki akarja oltani gyermekeim lényegét.
Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér továbbítja Szűz Mária szavait:
Krisztus Kínszenvedésében megtaláljátok az élő tanúságot megtérésetekről és a bátorítást, hogy a megpróbáltatásokkal szemben is tovább menjetek; mert semmi sem olyan fontos az életetekben, mint ez, drága gyermekeim. Ebben az időben arra kell törekednetek, drága gyermekeim, hogy mindig Istenben legyetek; ez lesz a mennyei üdvösségetek jele.
A Kegyelem és az áldás eme éjszakáján, amelyen az összes világegyetem összegyűlik, különösen azért jöttem, hogy megáldjam kedves gyermekeimet, azokat, akik kitartóan megtették lépéseiket, és tanúságot tesznek másoknak, tanúságot tesznek a megtérésről, a szeretetről és a megbocsátásról.
Azért is jöttem, hogy megáldjam ezt a szent úti kegyhelyet, amely Krisztus Megváltó Fényét fogja képviselni ezekben az időkben.
Az útszéli kegyhely élő Fiam Szíve, ahová mindenki beléphet, hogy érezze és felismerje Őt. Amikor ez a remetelak Krisztus Fényében fog tündökölni, az a ti műveitek által fog történni. Imáitokra utalok, drága gyermekeim, amelyek elérhetik a Mennyet, hogy befogadják, ahogyanazt már sokszor megtettem veletek és sok emberrel.
Ezért örömmel, énekelve és dicsőítve menjünk körmenetben az útszéli kegyhelyhez, hogy megáldhassam azt. Legyenek gyertyáitok lelketek fényének jelei.
Dal: "Ave, Ave, Ave Maria".
Drága gyermekeim, Isten és az Ő elsőszülött Fiának dicsőségére megáldom ezt az úti kegyhelyet, amely az élő Krisztus Szent Szívét fogja képviselni mindenki számára, azt a hidat, amely összeköt benneteket a Mennyei Világegyetemmel, a Kegyelem és a Megváltás Forrásával.
Aki alázattal lép be erre a helyre, azt megérinti Krisztus Lelkének lehelete, és teljes bizalommal kell lennie abban, hogy élete megváltozik, és az összes szeretett testvéreiteket megérinti ez a krisztusi láng a felszentelés eme éjszakáján, amikor az Ég és a Föld egyesül, és az összes lélek Isten Nagy Szíve köré gyűlik, hogy megkapja Ajándékait és Erényeit.
Tiszteljük meg a Teremtőt ezért a nagyszerű lehetőségért, és mint jó szívek, küldjük el az egész világnak a béke és az egység üzenetét, amely körbejárja az egész Földet, és egyesíti az összes szellemet Isten Nagy Célján belül.
Kiáltsunk a Magasságbeli Istenhez! Énekeljenek a mennyei kórusok, örvendezzenek a szívek, fogadják el a megváltást és egyesüljenek Isten egyetlen Forrásával, aki örök Szeretet, örök Egység és örök Bölcsesség az összes teremtett dolog számára.
Egyesítsétek szíveteket és elméteket Isten Isteni Gondolatával; és ragadjátok meg ezen az éjszakán az Ő Akaratának valódi jeleit, amelyek hatására újjászülettek, mint bátor szolgák, mint az új idő apostolai, mint a Teremtő szolgái, akik mindvégig harcolni fognak e világ megváltásáért, e szépség megmentéséért, amely ezt a bolygót és mindazokat képviseli, akik részei ennek a nagy helyi világegyetemnek, a végtelennel, az egyetemes élettel és a béke szellemével való közösségben.
Így legyen! Így legyen! Így legyen!
Ismételjük meg a következő imát:
Ó, Krisztus Fényének Szent Központja!
Sugározz a világra,
térítsd meg az összes lelket,
hogy az eljövendő időben
ismerjük fel most és mindig
Dicsőséges Eljöveteled ebbe az emberiségbe.
Királyok Királya, Legfelsőbb Szeretet,
Győzelmed által könyörgünk,
esedezünk Hozzád és kérünk Téged,
hogy gyere vissza hamarosan ebbe a világba,
hogy minden meggyógyuljon,
hogy a lelkek megszabadulhassanak,
és hirdessék Végtelen Irgalmadat
az elkövetkező évszázadokra.
Ámen.
Ebben a Végtelennel való egyesülésben köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra. Ma szeretetemet különösen az összes zarándokra öntöm ki, akik reménykedve és örömmel jöttek, hogy részesüljenek Egyetemes Mennyországomból.
Megáldalak mindannyiótokat, azokat, akik felszentelik magukat, és azokat is, akik Szívemnek szentelik oda magukat, mert mindannyian ugyanannak az Atyának a gyermekei, és ugyanabból a Forrásból, a Szeretet Forrásából származnak.
Köszönöm mindenkinek. Menjetek békében, Krisztusban. Ne feledjétek, hogy Istenhez emeljétek a szíveteket, Ő meghallgat benneteket.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.