Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPOKBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 109. MARATONJÁNAK ELSŐ NAPJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Igyekezzetek Istenre hallgatni a csendben. A csend hiánya a világban a béke hiányát okozza, és ha nincs béke ebben a világban, nincs harmónia.

Emiatt ez az a nagy pillanat, amikor a lelkek belső csendjük felé fordulnak; mert Isten mostanáig azt reméli, hogy képes lesz beszélni gyermekeivel, teremtményeivel, hogy meghallják Hívását és Hangját, hogy a lelkek a Cél felé haladjanak, és ennek a szellemi és isteni célnak a részét képezve a szívek nap mint nap tanulmányozzák, hogy hogyan fejezzék ki Isteni Akaratát.

A csend hiánya okozza a világban a káoszt és a háborút; ez az oka annak, hogy az ember nem tudja meghallgatni a másikat, nem tud érezni, nem tudja felismerni azt, hogy mi történik másokkal.

Emiatt a világ és az emberiség összezavarodott, elveszett és felzaklatott, mert a béke hiánya megzavarja a Föld felszínén élő tudatokat, és lassanként eltávolítja Isten Céljától.

De ezen a napon ismét, Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom ajtaján át, az Oldalamon lévő Seben keresztül eljövök, hogy lehetőséget adjak a lelkeknek, hogy újra beilleszkedjenek az evolúciós ösvénybe, hogy ne csak megtanuljanak hallgatni Istenre a szív csendjében, hanem hogy bátorítást is kapjanak a világba való Visszatérésem előkészítésének elvégzésére. De mielőtt ez megtörténne az emberiségben, nagyon nehéz dolgok fognak történni a felszínen.

Azért jövök Szavam Isteni Igéjén keresztül, Új Evangéliumom által, amely Szívem mélyéről születik, hogy felkészítsem a lelkeket erre a pillanatra.

Addig is arra kérlek benneteket, hogy kapaszkodjatok Belém, mert Bennem tovább tudtok haladni a nyomorúság és a sötétség ellenére; annak ellenére, hogy látjátok, hogy ezek a nemzetek egymással szemben állnak; annak ellenére, hogy egyik nép a másik ellen támad; annak ellenére, hogy sokak számára a közömbösség uralkodik ebben az időszakban.

Társaim, arra kérlek benneteket, hogy keljetek fel, és kezdjetek minden napot úgy, mintha ez lenne az első alkalom; tudván, hogy a szívetekben a Célom teljesítésére irányuló buzgó törekvésnek ki kell sarjadnia annak ellenére, ami történik, annak ellenére, ami megnyilvánul, annak ellenére, ami történik ezen a világon.

Ne az anyagban és a konkrét dolgokban keressetek megoldást. Keressétek a választ belső világotokban és abban, ami szellemi; mert aki az anyagi síkon keres választ, az soha sem találja meg, hiszen a Föld felszínét meg kell váltani és helyre kell állítani, az ember világától az összes többi élőlény világáig.

Az egész Teremtés a bolygó megváltásának nagy pillanatára vár. A világegyetem összes evolúciós tudata az emberi lény felébredésére vár, hogy egyszer s mindenkorra tudomást szerezzen mindarról, amit ezzel a világgal tett, mindarról, ami ezt a teremtést károsította.

Azonban a bátor és névtelen szívekből a szeretet, az összetartozás és a lelkek egysége által kibontakozik az a szellemi erő, amely lehetővé teszi a legrögzöttebb bűnösök megtérését, akiket már a pokol tüzére ítéltek.

Az elveszett és elítélt lelkek az egyetlen oka annak, hogy Isteni Irgalmasságom jelen van ebben a Teremtésben.

Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmam azért jön, hogy engesztelést hozzon mindannyiótoknak. Az Igazságszolgáltatás helyébe lép a Kegyelem és a Könyörület jelenléte.

Ezért, amikor látjátok mindazt, ami ezen a világon fog történni, ahogy ma is történik, erősítsétek meg magatokban azt a törekvést, hogy Bennem legyetek és Engem szolgáljatok, hogy eszközeim legyetek a Föld felszínén, amelyeket használhatok, és akikkel dolgozhatok a bolygónak ebben a meghatározó időszakában, amelyben ismeretlen és hihetetlen helyzeteket fogtok megtapasztalni; amelyben hitetek, minden egyes tanítványom hite az első helyen kell, hogy álljon mindenki életében, annak ellenére, ami történik, mint ahogy mondtam nektek.

Mert a hitnek ez a tudománya lesz az, amely segít abban, hogy szeressétek a bolygó keresztjét, ez segít abban, hogy hordozzátok a saját kereszteteket, és a hit által megtanuljátok, hogy minden nap egy kicsit jobban felülkerekedjetek saját magatokon.

Képzeljétek csak el egy pillanatra, mi lett volna Velem, ha nem lett volna hitem, hogy feláldozzam Magamat az Utolsó Vacsorán keresztül, hogy elítéljenek, megalázzanak, megkorbácsoljanak, majd keresztre feszítsenek, mintha kisebb lennék, mint egy bárány.

Mi lett volna a hit jelenléte nélkül!

Az Élő Isten kicsinnyé és alázatossá lett Betlehemben egy elveszett helyen. Az Élő Isten arra vár ebben a pillanatban és ebben az időben, az Úr születésének előestéjén, hogy újjászülethessen a Rá váró szívekben, és így képes legyen megváltoztatni ezt a bolygóhelyzetet mindazokon keresztül, akikmegvallják Krisztusba vetett hitüket és bizalmukat, mindazokon keresztül, akik szeretik a Szentségek tudományát.

Ily módon ismét eljön az Éjszaka Ura, a Hegyek Ura, az Elsőszülött Fiú, a Megváltó Krisztus, hogy felkenjen benneteket Lelke által, hogy bátorítást kapjatok, hogy átlépjétek a világ végének küszöbét, és hogy soha se tévesszétek szem elől az Isteni Célt, a Béke és az Atya Akarata lángoló lángját minden teremtménye számára ebben a teremtésben.

Ezért nem emeli fel a kardját sem Mestered és Urad, sem más Hierarchia, még akkor sem, ha a csata kemény és nehéz. A tudat szellemi síkján az összes Hierarchiát hívom, ahogyan titeket is hívlak, Társaim, hogy kifejezzétek azt a krisztusi szeretetet, amely legyőzi a hibákat, feloldja a közömbösséget, felülmúlja a bűnöket, felszabadítja a szenvedést, és megnyitja a kaput a remény és a béke felé.

A gonosz nem ismeri ezeket a tulajdonságokat, a tudatnak ezeket a tereit; és minél többen élik át ezeket a tulajdonságokat, és minél jobban a krisztusi tapasztalatok forrásává válik, a gonosz annál kevésbé lesz képes arra, hogy továbbra is fennmaradjon, mert feloldja saját magát, amikor a Fény, a Szeretet és az Egység uralkodik.

Arra kérlek benneteket, hogy hagyjatok fel a haraggal. Arra kérlek benneteket, hogy hagyjátok magatok mögött a planetáris nézeteltéréseket. Itt az ideje, hogy átéljétek azt, amit oly sok Szeretettel tanítottam nektek; mert az Atya csak azt várja, hogy Gyermekei az Új Idő Krisztusai legyenek.

A Velem való találkozás ezen második napján azért jöttem, hogy elgondolkodtassalak benneteket mindezen a dolgokon, mert ahogy mondtam, nincs több idő, és Utasításaim tudatossá kell, hogy váljon bennetek.

Utasításaimat teljes mértékben és tudatosan kell megélni, hogy amikor egy napon felébredtek, ragaszkodó és elérhető lényekként részesei lehessetek a Földön Mennyei Királyságomnak; legyetek az Új Emberiség megjelenésének a  preambuluma, bűntől, szenvedéstől, fájdalomtól szabadok, a béke hordozói.
 

Adonáj,
Te, Aki gyötrődő Szemekkel nézed ezt a világot, 
bízz azokban, akik hittel követik Lépteimet úgy,
ahogy Fiadban bíztál.
Ürítsd ki a szíveket, hogy a Tied lehessenek,
és az összes gyermeked közösségben lehessen Veled,
ahogy a Fiad is közösségben volt Veled
a Gecsemáné-kert legkritikusabb pillanatában.
Segíts teremtményeidnek ez idők végén,
hogy napról napra jobban szeressék az ismeretlent,
hogy mindenki megtalálja 
a Királyságodhoz való tartozás ígéretét.
Ámen.
 

Imádkozzunk továbbra is az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasság alászállásáért az egész világon.

Legyenek ezek az Általam adott impulzusok okok a Szent Terv beteljesítésére életetek és esszenciátok átadásán keresztül, az isteni célhoz való ragaszkodásotok révén.

Békességem legyen bennetek és ezen a helyen.

Töltse be Békém ezt a világot.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE SPANYOLORSZÁGBAN, CANTABRIÁBAN, SAN SEBASTIAN DE GARABANDÁLBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Carmen de Garabandal Csillagának Asszonya vagyok, és ma, annyi idő után azért vagyok itt, hogy folytonosságot biztosítsak Üzenetemnek, miután nem hallgatták meg és nem is fogadták el.

De az az Üzenet, amelyet egykor Garabandálba vittem, Isten áldott helyére, továbbra is visszhangzik, továbbra is rezonál a Bennem hívő szívekben.

Mert tudjátok, gyermekeim, hogy az a szándékom, hogy vezéreljelek titeket és Isten felé vezesselek benneteket. Nem áll szándékomban az, hogy megijesszelek vagy megzavarjalak. Az a szándékom, hogy tudatosak és felelősségteljesek legyetek, hogy felismerjétek Isten elhívását és teljesítsétek azt, ahogy egykor itt Garabandálban próbáltam ezt elérni.

Ezen fontos események után, amelyeket a látnokok itt átéltek Velem, ebben a városban, Mennyei Édesanyátok Krisztus kérésére tér vissza, mint Carmen de Garabandal Csillagának Asszonya, hogy létrejöjjön az isteni és belső egység a lelkek és Isten között, Ég és Föld között, az ismert és az ismeretlen között. Ez volt Mennyei Anyátok fő szándéka, nem csak az, hogy figyelmeztesse az Egyházat az akkoriban fenyegető közvetlen veszélyre.

Az Istentől kapott Figyelmeztetés az volt, hogy felébressze őket, és amikor ébren vannak, helyre hozza  őket, de sokan tagadták, mert nem volt nyitva sem a szívük, sem a lelkük ajtaja, hogy meghallják az Isteni Igazságot, amely sok szívet felkavart az Egyházban egészen addig a pontig, hogy el akarták temetni Jelenlétemet itt, ezen az áldott helyen.

Most, hogy az idők során Garabandal Üzenetét sokkal több szív ismeri és ismernie kell világszerte, ez az oka annak, hogy itt vagyok, mert sürgős számomra, hogy ez az Üzenet beteljesedjék, egy olyan Üzenet, amely bűnbánatra hív, nem csak az élet, hanem a szív érzésének valódi helyrehozására is, egy olyan hívás, amely lendületet ad a felemelkedés felé, az Anyagtalan Törvények felfedezésére, mert ezen az egyszerű és szerény helyen, Garabandálban ezek a főbb törvények cselekedtek, és sok mindent megakadályoztak.

Emiatt voltak olyan erőteljesek az események Garabandálban, és ahogy az egyik látnokomnak elmondtam, ez az ellentétes mozgalom, ami itt történt, Isten Anyjának és Mihály Arkangyalnak, valamint Jézus Szent Szívének a Jelenlétének a megtagadása sok tudatban elhozta a megtagadás energiáját, még azután is, hogy látták mindazt, amit láttak.

Valami hasonló volt ahhoz, amit Fiam átélt, amikor Jeruzsálem kapujában fogadták, megtisztelték és egy pillanatra elismerték; hiszen azok közül, akik felismerték és dicsőítették, később sokan megtagadták, megtámadták és még le is köpték.

Értitek, szeretett gyermekeim, Isten Anyjának az érzését, azt, amit érez Szeplőtelen Szíve gyermekei iránt, akik a garabandáli eseményeket átélve nem törődtek vele, elfelejtették, és hagyták, hogy elvesszen ez az esemény a térben és az időben?

Ezért vagyok itt, hogy felelevenítsem az Üzenetet, és annak ellenére, hogy 1961 után megváltoztak az események a világban, vannak olyan helyzetek, amelyeket még nem sikerült megoldani a Katolikus Egyházon belül.

A korrekciós kísérlet sokszor megtörtént a jelenlegi Pápa közbenjárása és segítsége révén, akinek szintén nehézségei voltak ennek az Egyháznak az újjáélesztésében, amelyet ezeknek az időknek a legutóbbi eseményei megbélyegeztek és megvertek, és amelyeket itt, Garabandálban is bejelentett Maga a Carmen Csillaga Asszonya, amelyet akkoriban nem hallgattak meg és nem ismertek el.

Most már megértitek, hogy mit érez Szívem?

Én vagyok a papok, a világ összes papjának az Anyja, nem csak a katolikus papoké. A papság nagyon nagy dolog, nem csak a teológiában, hanem mélyebben a szellemben, a valóságos tudatban, amely tudja, hogyan lehet kapcsolatba lépni Istennel.

Egy imádkozó tudat, egy imádó szív, egy lélek, amely Krisztus Testével és Vérével lép közösségre, a belső papság gyakorlását éli; ezért üldözi és fenyegeti annyira ezt a gyakorlatot az ellenségem.

Garabandálon és különösen az utolsó itt hagyott Üzeneten keresztül elhoztam azt, hogy ha az egyházon belül nem lesz igazi bűnbánat, ez megosztottságot fog okozni. Ez nem
újság Isten számára, és azt hiszem, egyikőtök számára sem újság.

Nem azért jöttem ezzel az Üzenettel, hogy megosztottságot, széthúzást vagy elválást okozzak; azért jöttem, hogy elmondjam, mi történik valójában, hogy valaki belsőleg felvállalja ezt, mert Fiam kért meg Engem, és nem elégséges a jelenlegi Pápa arra, hogy az Egyház helyzete átalakuljon vagy felszabaduljon.

Azok, akik azt mondják, hogy Fiam Szívének vannak odaszentelve, a felszentelés és az Istennel való egység különböző fokozataiban, mindig ők azok, akiknek leginkább van szükségük isteni segítségre. Emiatt vagyok itt ismét Garabandálban, hogy Hangom hallható legyen, Jelenlétem felismerhető legyen, Szeretetem mindenki számára érezhető legyen.

És most, amikor sürgetnek az idők, és Garabandal Üzenete beteljesedett az elégséges bűnbánat híján; arra hívlak benneteket, szeretett gyermekeim, hogy imádkozzatok ezért a helyzetért, mert ellenségem továbbra is fenyegetni akarja a papi életet a világban, egészen addig a pontig, hogy a Fiam iránti odaadó és hűséges szívek, akik belső életüket a papokon keresztül élik, az ellenségem őket is meg akarja fenyíteni és be akar avatkozni, hogy ne higyjenek a papokban, mert az az élet, amelyet a papoknak valójában élniük kellene,  aránytalanul messze van attól, ami valójában történik papjaim szívében.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy buzgóbban imádkozzatok, hogy a Világ Anyja fájdalma ellenére, amit amiatt érez, amit saját szemével lát ebben a pillanatban, ez az egész helyzet meggyógyuljon és enyhüljön, megerősödjön a papok és a hívek lelke, hogy soha se veszítsék el az igazi egységet Istennel.

Emiatt oltalmuk és menedékük mindig a Szentségekben és különösen a Kiengesztelődés Szentségében lesz, amelyben szívük, lelkük és szellemük kiüresedhet azáltal, hogy közösségre lépnek Krisztussal egy igazi Hitvalláson keresztül, amely megtisztítja szívüket, hogy így a bolygó is megtisztuljon, és a bolygón és a földi ember tudatában uralkodó gonosz erők felszabadulhassanak ebben a pillanatban, és a Fény kapui tovább is nyitva maradjanak, hogy a lelkek átkelhessenek rajtuk, és így részei legyenek Isten Királyságának.

Garabandálban 1961 óta Carmen de Garabandal Csillagának Asszonya azért jött el, hogy elkerülje ezt a ma előforduló helyzetet; mert attól a pillanattól kezdve, hogy megtagadták Szavamat és Jelenlétemet, akadályt állítottak Isten Anyja elé, ami nem akadályozta meg feladatom elvégzését, hanem ez volt az a nagy pillanat, túl azon, ami ezen a szerény helyen történt, amikor minden egyes gyermekemnek alkalma nyílt arra, hogy meghallgathassa mélységes csendemet, hogy Szívem csendjén keresztül ráébredjenek, hogy távol vannak Istentől.

Emiatt ami itt van Garabandálban, a maga egyszerűségében, de szépségében, azt a szívek fénye tartja életben, akik idejönnek, hogy Velem imádkozzanak, és emlékezetükben megőrzik mindazt, ami Garabandálban történt, amely nemcsak erre a helyre vagy erre a népre korlátozódik, hanem az Univerzális Szívem által hozott impulzus hatalmas, angyali és isteni belső ajtókat nyitott meg, hogy a segítség eljuthasson az emberiséghez.

Remélem, hogy egy napon Garabandal tovább virágozhat, mint az általa képviselt Mária-szentély, és több lélek kaphatja meg a Gyógyítás Törvényeit, amelyeket Mennyei Anyátok hagyott itt letétbe helyezve az angyalok szerető és segítőkész segítsége által.

Ezért amikor Garabandálba jöttök, vagy amikor a Szív imáján keresztül csatlakoztok Garabandálhoz, függetlenül attól, hogy hol vagytok, tudjátok meg, hogy az angyalok fogadnak benneteket, hogy lelketek megtapasztalja a gyógyulást, amelyre annyira szükségetek van, és a megbékélést, amelyet annyira vártok.

Ma szerény módon jövök ide. Ma egyszerű, alázatos és gyermekeimhez közeli módon jövök ide, mert ez a vészhelyzet ideje.

A világba való érkezésemnek különböző Jelenéseken keresztül nagyobb oka van, és Garabandal nem lehet még egy Jelenés ezen a bolygón, mert az Isteni Hierarchia és az egész világegyetem nem pazarolja el az univerzum impulzusait, különösen azokat, amelyek közvetlenül az Isteni Forrásból származnak.

Nos, értitek a garabandáli feladat széleskörűségét, amely még nem öltött konkrét formát, és még nem történt meg?

Garabandal Üzenete mindig a zarándokszíveken, az egyszerű és alázatos lelkeken keresztül fog életben maradni a belső világokban, és ez biztosítja, hogy Garabandal feladata továbbra is beteljesüljön, hogy az Isteni Anya Angyalai és Mennyei Seregei továbbra is közbeavatkozhassanak és segíthessék az emberiséget, azon keresztül, amit Garabandal képvisel az egész világ számára. Ha valakinek ebben a pillanatban vagy ebben a fontos időben olyan döntést kell hoznia, amely megváltoztathatja az életét, érezze meg Garabandal Fényét.

Ha valaki kiút nélküli akadályba ütközik, megoldatlan betegség, hosszú, sivár és fájdalmas válság miatt, érezze szívében Garabandal Fényét.

Ha valaki még nem tudta felismerni magában az élet egyszerűségét, a szükséges alázatot és a feltétlen szolgálatot, érezze szívében Garabandal Fényét.

Ha valaki még nem értette meg az Isteni Hierarchia Üzenetét korszakokon át, és elméje akadály vagy börtön, érezze szívében Garabandal Fényét. Mert Garabandal, valamint más szent helyek, amelyeket meglátogattam, nemcsak a békéhez vezet, hanem elvezet benneteket a megbocsátás és a megbékélés kapuján keresztül is, amelyre a világnak szüksége van.

Ha szíveteket Garabandal elé helyezitek bűnbánatban, biztosítalak benneteket, gyermekeim, hogy Garabandal munkálkodik rajtatok keresztül, és Isten Angyalai segíteni fognak benneteket.

A Kármel-hegyi Szűzanya csillagai világítsák meg útjaitokat, hogy mindig megtaláljátok magatokban az igazságot, és így életetek a Garabandal Üzenetének élő és megvalósult meghosszabbítása és kiterjesztése legyen.

Legyetek bátrak, és kövessétek a Hívás útját mindazokért a gyermekeimért, akik nem teszik ezt, vagy nem élik meg, különösen azokért, akik megtagadják Isten Anyját.

Áldásomat hagyom rátok, és meghívlak benneteket, hogy legyetek Garabandal Üzenetének előfutárai.

Nem tudjátok, mennyire köszönöm ezt a pillanatot, mindazoknak, akik a távolság ellenére is csatlakoznak ehhez a pillanathoz, mert ez lehetővé teszi Szeplőtelen Szívemnek, hogy belsőleg diadalmaskodjon, és minden lehetséges lelket a Palástom alatt tartsak.

Garabandal Fénye mindig ragyogjon azokra, akik hisznek benne, mert ha szeretik az ismeretlent, egy nap áldásban részesülnek, hogy megkapják Garabandal kinyilatkoztatását, amelynek még be kell teljesednie.

Menjetek békében, Fiam Békéjében, hogy Garabandal Üzenete beteljesedjék bennetek, és a lelkek megbékélése valóság legyen a felszínen, hogy a megbékélés, a bűnbánat és a vezeklés igazolja a világ súlyos tévedéseit, különösen azokét, amelyek háborúk során fordulnak elő, a kitelepítetteken, az elnyomottakon, az időseken, az elfelejtetteken, a nyomorultakon és az elvetetteken keresztül világszerte.

Ma, Carmen de Garabandal Csillaga Asszonyának áldásával tele, köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE OLASZORSZÁGBAN, PERÚDZSÁBAN, ASSISIBEN, A SUBASIO HEGYEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZŰZ ISTENI MEGFOGANÁSA A SZENTHÁROMSÁG NEVÉBEN ÉVI MEGEMLÉKEZÉSÉRE

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Én vagyok a Világ Anyja, Én vagyok a Hegyek Anyja.

És ma itt vagytok, ezen a helyen, ahol az emberiségnek a részeként képviselitek az egész fajt, minden lelket és tudatot, akik ennek a hegynek  valamely pontján vannak, amikor mindenki számára egyre nehezebbé és keményebbé válik az emelkedő, mert ez az inflexiós pillanat, ahol nemcsak a tudati, de az anyagi változásnak is be kell következnie.

De amíg a világ, vagyis az emberi faj nem marad csendben és nem megy a belső világ felé, a Megmentés Terve nem teljesül.

Ennek az évnek a végén nem csak Isten teljes Kegyelmével jövök, hogy újra megáldjalak és újra veletek legyek, hanem egy figyelmeztető Üzenettel jövök, az ébredés Üzenetével is. Itt az ideje, hogy átkeljetek az üdvösség és megmentés nagy kapuján, amelyet a Hierarchia mutat meg nektek.

Tudjuk, hogy nem mindenki hallgatja meg a Szavainkat, hogy nem mindenki teszi gyakorlatba Üzeneteinket, hogy nagyon kevesen vannak, akik a keresztyén és testvéri élet példái a Földön. De ma nem azért jöttem, hogy megmutassam a hibáitokat, a vétkeiteket vagy a megrázkódtatásaitokat; ma azért jövök, hogy arra kérjelek titeket, hogy folytassátok a hegymászást, mert a hegy tetején vár rátok a megszabadulás.

Ott a Fiammal fogtok találkozni, aki feltámadt, aki Ragyog, az Igazi Krisztussal, akit eddig még senki sem ismert meg. A Hegy tetején fel fogjátok ismerni valódi Ábrázatát, és mélyen érezni fogjátok, hogy honnan jön, és mi volt teremtésének az oka.

Egy olyan külsőt használt, amely által mindenki meg tudta érteni, de a Szívében, és főleg a Szellemében, az Istenségében Isten volt jelen. Ez volt az a forma, ami által a világ megértette Üzenetét a megmentésről és arról a bejelentésről, hogy Isten Országa minden lényben ott él és ott lakik.

Nos, az összes vallást is meg kell váltani és újra kell építeni, mert ebben a próbaidőben a tudatok elveszítik szellemiségük értelmét.

Annak ellenére, hogy kicsi és jelentéktelen cselekedeteknek tűnnek, arra hívlak titeket, hogy folytassátok eme cselekedetek gyakorlását.

Mindaz a jó, amelyet cselekesztek ebben az emberi fajban, megkönnyebbíti ez idő káoszát, és megengedi, hogy az Armageddón, az apokalipszis nagy kapuja könnyebb legyen mindenki számára, ne fájdalmasabb, mint ahogy fájdalmas a mai napig.

Ilyen módon azok, akik a legkivetettebbeket, a legszegényebbeket használják ki, és elveszik a javukat, amelyet Isten azért küld nekik, hogy életben maradjanak és sikerüljön újra felépíteni az életüket, arra kényszerítik őket, hogy átéljék a tömeges igazságtalanságot. Ezért a Hierarchia egyesül ebben a pillanatban, hogy munkálkodjon ezeken a nagyon anyagi helyzeteken még ha nem is tűnik úgy.

De a lények tudatállapota, ébredése és megkülönböztető képessége bölcsességet ad majd, amelyre szükségetek van a továbbhaladáshoz.

Úgy jövök még egyszer, mint Isten Hírnöke; mert veletek együtt mászok fel erre a fájdalmas hegyre, amely az emberiség korrupt tudata; mindenki ezen a bolygóméretű kálvárián megy keresztül, néhányakat jobban megvisel, másokat kevésbé; de ha Máriás Szellememhez, Szeretetteljes és Testvéri Szellememhez csatlakoztok, sokkal több lelket érinthetek meg, hogy felébredhessenek és tudatára ébredjenek annak, hogy a mai napig aludtak.

Úgy is jövök, mint Fiam, Krisztus Szolgálója. Az Ő Nevében és az Ő kérésére jövök, hogy átadjam nektek ezt az Üzenetet: ne hagyjátok, hogy e világ ellensége kényszerítsen titeket ezekben az időkben a kormányok cselekedetei által, azok miatt a körölmények miatt, amelyekben a lelkek élnek most, annak ellenére, hogy egy globális rendszerben merültök el, amely kényszert gyakorol rátok, menjetek előre.

Kerekedjetek felül ezeken a szituációkon a hitetek által.

Emelkedjetek felül az Isten Terve iránti szeretetetek által minden ilyen helyzeten.

Legyetek képesek arra ebben a pillanatban, hogy úgy szeressetek, ahogyan a Fiam szeretett a Keresztig, kínszenvedése, megostoroztatása, szenvedése és fájdalma minden pillanatában.

Ki ajánlja fel magát arra, hogy a világ nagy szolgálója legyen, szerény és békés szolgáló, hogy segítsen a Fiamnak belsőleg átváltoztatni és felszabadítani a bolygó eme szituációját?

Ezét kérlek titeket, szeretett gyermekeim, hogy ne legyetek felületesek; hogy ne legyetek annyira anyagiasak; hogy legyetek szabadok saját magatoktól, a véleményektől, az ítéletektől, mindattól, amit láttok, megfigyeltek és szemléltek ebben a világban. Ne legyetek még nagyobb súly eme bolygó lelke számára. Könnyebbítsétek meg a természet és az Élővilág tudatát; mert így az Ítélet mindenki számára könnyebb lesz.

A bolygó szülésének a pillanata ilyenformán közeleg, a bolygó tudata remeg és rászkódik, mert itt az ébredés ideje; de elérkezett a világ megtisztulásának az ideje is, megtisztulás minden rossztól, ellenségeskedéstől és olyan bűnöktől, amelyeket ez a faj és az összes múltbeli civilizáció elkövetett.

Ezért a Nagy Mennyei Testvériség itt találkozik, a láthatatlan és csendes síkokon, ahol a béke uralkodik, az önállóság és az igazság, hogy minden lehetséges tudatot irányítson, különösen azokat, amelyek a legmélyebban alszanak és a legtudatlanabbak.

Ezért kitárom a Karomat és kinyújtom a Kezemet felétek, és könyörgök azért, szeretett gyermekeim, hogy kövessétek a belső igazság útját. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek, vagy hogy befolyásoljanak titeket a mostani idők szellemiségével, mert ti már tudjátok és hallottátok, hogy egyetlen Igazság létezik, amely a Fiam. Ő az Út, Ő az Igazság, Ő az Élet mindegyikőtök számára.

Mire van a legnagyobb szükségetek ebben a pillanatban?

Folytassátok az evezést ebben a planetáris pillanatban, mert Fiam csónakjának jó kikötőbe kell megérkeznie. Ez a csónak a világ összes szolgáló tudatából áll, attól függetlenül, hogy milyen vallásúak, vagy hogy miben hisznek.

Más tudatszinten van szükségem rátok. A hegy csúcsán van szükségem rátok, hogy tükrözhessétek és megérthessétek a világ realitását, mert ha a hegy lábánál vagytok, a gonosz elborít titeket.

Nyissátok ki a szemeteket és főleg tárjátok ki a szíveteket, hogy érezhessétek azt, amit mondok, mert ez egy nagy átmeneti időszak, egy olyan év vége, amelyben sok veszteség éri ennek a világnak és ennek az emberiségnek a tudatát; de Isten Hite, Békéje, Szeretete, Fénye és Irgalma továbbra is leszáll a világra.

Ha ezek az atribútumok nem szállnának le a világba azok által a lelkek által, akik valóban imádkoznak, és minden nap elkötelezik magukat a Számomra, mi történne, szeretett gyermekeim?

Gondoljatok egy pillanatra mindarra, amit mondok nektek. Ne vigye el a szél a Szavaimat, mint ahogy sokszor megtörtént. Maradjanak Szavaim mindegyikőtök szívében, és testvéreitek szívében, mert a Hierarchia Szavában találjátok meg azt az erőt, amely által felülkerekedhettek, megváltozhattok, hogy felülmúljátok ezeket az időket.
Nem valami lehetetlent és elérhetetlent kérünk tőletek, azt kérjük tőletek, ami reális és lehetséges, az életetek teljes megváltozását.

Sok ajándékot kaptatok, sok szellemi kincset kaptatok, sok kegyelmet kaptatok, és még úgy is mondhatnám, hogy sok megbocsátást és kiengesztelést. Ez az az idő, amikor Fiam apostolai, Fiam társai legyenek határozottak, és éljék meg és tötsék be azt, amiért ebbe a világba jöttek.

Már nincs ideje a teorizálásnak, annak van itt az ideje, hogy gyakorlatba tegyétek a Tanítást, nap mint nap, minden apróságban, minden lépésben.
Így lesz érett a tudatotok, meglepően gyors úton, mert a Fiamnak szüksége van erre, a Fiamnak szüksége van az erényekre és a tehetségekre, amelyeket bennetek helyezett el, hogy vissza tudjon térni.

Így megengeditek, szeretett gyermekeim, hogy Isten Munkája megerősödjön ebben a világban, és hogy az apróságokig, sőt még a jelentéktelennek tűnő dolgokig is meg lehessen változtatni az emberiséget.

Egy határozott céllal jövök, egy határozott tervvel, hogy nap mint nap többet növekedjetek belsőleg, hogy a ti életetek szolgálatba állítása és adományozása gyógyítsa meg ezt a világot; mert mint ahogy sok szolgáló tette az idők során, valakinek oda kell adnia az életét a másikért, oda kell adnia az életét Isten Tervéért.

És ez év végén arra hívlak titeket, hogy gondolkodjatok el, meditáljatok ezen, hogy fontoljátok ezt meg, és érrezzétek a szívetekben a Szavaimat, amelyeknek csupán az a küldetése, hogy felemeljen titeket, hogy segítsen nektek, hogy felülmúljátok magatokat, hogy egyre tudatosabbak és éberebbek legyetek e kegyetlen és nehéz világ realitásának ellenére.  

Tudom, hogy sokszor azt goldoltátok, hogy az életetek és utatok más lesz. Nem arról beszélek, hogy az életetekből hiányzik a szolgálat boldogsága vagy vidámsága, sőt a családi vagy testvéri megosztozás; a belső magatartásról beszélek, arról a hozzáállásról, ami szerint minden gyermekemnek élnie kellene ezekben az időben. Amíg ez meg nem történik, amíg ezt be nem töltitek, a kegyelmek a Mennyekben maradnak.

Folytatnotok kell a világegyetem kapuinak kitárását, mert vannak olyan tudatok, amelyek eltökélték, hogy nem akarnak megváltozni, és ez egy olyan dolog, amelyet csak a Fiam fog tudni megoldani, amikor visszatér.

Arra késztetlek benneteket, hogy lépjetek be ebbe az elkövetkezendő évbe, 2022-be, az Isteni Bölcsesség szelleme vezetése alatt, amely irányít és véghez viszi az Atya Törekvéseit a három síkon: a szellemi, az elméleti és az anyagi síkon.

Táguljon ki a lelkeknek ez a fontos hálózata, a fény, a szeretet és a szolgálat  fontos hálózatai, amelyet ti alkottok, táguljon ki, és táplálja a lehetséges összes olyan szívet, amely csak egy alkalomra vár.

Fényemet és Békémet hagyom itt ebben a pillanatban, és így áldom meg az egész világot ezen a napon, a 2021. év utolsó napján; hogy az emberiség ne csak a szellemi elveket tisztelje, értékelje és ismerje el, hanem az anyagi elveket is, az emberi méltóságot, a közös jót, a testvériséget és a felebaráti szeretetet, a szükségre szorulók segítségét, amelyek a tudatok megmozgatásának a fő alapja legyen; hogy e világ nagy hiányossága kiegyenlítődjön azok szolgálata, szeretete, békéje által, akik valóban odaadják magukat; és ez segítsen abban, hogy a vallások is jobban ajánlják fel magukat, és hogy még a hitetlenek is ajánlják fel magukat, hogy rájöjjenek, hogy mindenki a Forrás gyermeke.

Köszönöm, hogy van bátorságotok meghallgatni a Szavamat és figyelni minden egyes Szavamra, az Üzenetem minden egyes részére.

A Világ Anyja, az Új Emberiség Anyja, Aurora Királynője vagyok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Rendkívüli üzenet
AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE AZ ISTENI IRGALMASSÁG 97. MARATONJÁRA, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, ALGARVE HELYSÉGBEN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Keress menedéket Nálam.

Része vagyok lélegzetednek és minden érzékednek; és még inkább az összes belső érzékednek.

Ne félj, merj átkelni Tudatosságom óceánjain.

Egy olyan térből kerültél elő, amely annyira áldott és szent Számomra, hogy törekedned kell arra, hogy emlékezz rá.

Tudod?

Bízzál, mert Én mindig támogatni foglak.

Olyan vagy, mint egy kicsi és ártalmatlan madár a Kezemen.

Megsimogatlak és megvigasztallak Örök Szívem Fénye által.

Ébredj, fiam! Itt az ideje, hogy belsőleg megnyílj, hogy megismerd legmélyebb titkaimat. Ne kételkedj abban, amit mondok, légy bátor, és el fogod érni.

Minden, amit adtam, azért adtam, hogy boldoggá tégy Engem.

Teremtésem minden egyes részét úgy terveztem tökéletesen, hogy a kedvedre legyen, és hogy nagyon közel érezd magad Hozzám.

Teremtésem minden egyes részét úgy terveztem tökéletesen, hogy a kedvedre legyen, és hogy nagyon közel érezd magad Hozzám.

Túl Vagyok azon, ami konkrét. Nagyon közel Vagyok hozzád, közelebb annál, amit el tudnál képzelni.

Közelítsd meg Teremtésemet. Minden, amit látsz ezen a bolygón és az egész világegyetemben, tárt karokkal vár rád.

Légy erős, de légy türelmes is.

Senki máshoz hasonlóan Mennyei Atyátok ismeri azt az időt, amelyen keresztül mész te és a többi gyermeke.

De ott van a Teremtésem, ahol a Szeretetem.

Nyisd ki az elméd, és képzelj el Engem. Több vagyok annál, mint amit Rólam írtak.

Az én Tudományom Bölcsesség, és teremtményeimnek adom ezt a Bölcsességet, hogy képviselhessenek Engem.

Szeretetem Együttérzés. Irgalmamat adom a Teremtményeimnek, hogy meg tudjanak bocsátani maguknak és másoknak.

Tudnod kell, hogy nem Vagyok messze attól, amit ez az emberiség és ez a bolygó él át.

Én is elszenvedem teremtményeim nehézségeit, de sok gyermekem el van választva Szeretetemtől és mivel el vannak választva Szeretetemtől, eltávolodtak az Igazságomtól.

Még mindig ki van tárva a Karom, és csendben várom, hogy minden gyermekem mellettem legyen, együtt egy olyan Atyával, aki mindig is szeretett titeket, egy változhatatlan Szeretettel, amely az Igazság felé vezeti benneteket.

Ma ezt az Üzenetet adom minden gyermekem belső világegyeteme számára, mert mindnyájan az Én gyermekeim, megkülönböztetés nélkül.

Itt az ideje, hogy felkészüljünk Szeretett Utódom, Krisztus érkezésére.

Őbenne életet adtam nekik, megtanítottam nekik az Utat, és megadtam nekik a Szív legfelsőbb Igazságát.

Gyerekek, ne zavarjon meg a világ, nézzetek magatokba.

Azért Vagyok ott, mert ott van az Egyházam.

Ebben a szent térben meghallgatlak titeket, gondoskodom rólatok; látlak és érezlek titeket, tudok minden gondolatról.

Ne féljetek, ürítsétek ki magatokat egy kicsit jobban, hogy Szeretetem és Fényem kormányozhasson.

Boldogok azok, akik igazságtalanságot szenvednek, mert ők megvigasztaltatnak.

Boldogok azok, akiknek a sorsa a rabszolgaság, a kizsákmányolás és a száműzetés, mert az utolsó napon elismerik őket, és „az Atya áldott szentjeinek” nevezik őket.

Legyen a kezed mindig imádságban Velem, hogy mindenen túl szellemileg kommunikáljunk.

Jöjjenek Hozzám a reménytelenek, jöjjenek Hozzám az elnyomottak és a fáradtak; mert megvigasztalom és megáldom  őket a Lelkemmel úgy, ahogy az Én áldott Fiam, Jézus is áldásban részesült a Jordán folyónál.

Felajánlom neked megbékélésemet, hogy tudd, hogy Én vagyok a Béke.

Járj a saját lábadon, és bizonyosodj meg arról, hogy az Atyád házába való visszatérés útját követed, amely a Mennyben van és benned is.

Oltsd szomjadat Isteni Forrásomban.

Itt van az Én megdicsőített és felmagasztalt Nevem, hogy fel tudjam emelni a romokból gyermekeim tudatát.

Maradj Bennem, mert meghallgatom a szavaidat.

Mennyei Atyád,

Adonai

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET HORVÁTORSZÁGBAN, ZÁGRÁB VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Minél több lélek lép be az Én Fény Univerzumomba, annál több múltbeli eseményt old fel a Krisztusi Szeretet, így én újra diadalmaskodom a sötétség felett, és a lelkek visszakapják ittlétüknek a szellemi értelmét, hogy ne maradjanak továbbra is irányt tévesztettek.

A lelkek a belső síkok felé haladnak, hogy találkozzanak Mesterükkel és Urukkal. Bár nem így tűnik, de ez történt Horvátország lelkeivel, és ez lesz az, ami megtörténhet majd Magyarország lelkeivel is, akik stratégiailag foglyai az ember önmagát elpusztító rendszerének.

De Irgalmam eljut mindazokhoz, akik meg akarják kapni, sőt még tovább is.

Irgalmasságom minden teret betölt majd, amikor Érkezésem be lesz jelentve, ahogyan Mennyei Anyátok Horvátországba érkezése is be lett jelentve a szív szintjén, a Krisztusi Szeretet megosztásából álló híradásképpen.

Ez az utolsó alkalom, amikor a lelkek váratlanul közvetlenül a Forrásból kapják az ébredés impulzusát, azért, hogy mindenki vállalja fel a Mennyei Atya iránti elkötelezettségét és lépjen elő Krisztus idők végezetebeli katonáiként.

De ez az impulzus csak egyszer lesz, és nem ismétlődik meg.

Ezért minél tudatosabb ennek az impulzusnak a belső síkon végzett munkájára vonatkozó hír terjesztése, annál nagyobb hatást gyakorol majd a Hierarchia Műve az egész világra.

Minden megvalósított erőfeszítésetek miatt köszönöm nektek, hogy szívetekben tartottátok Szavamat és Impulzusaimat.

Áld titeket,
Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Átváltozás Törvénye révén a bolygó felszabadul.

Azokon keresztül, akik képesek arra, hogy átváltoztassanak valamit, a föld megkönnyebbül, és e világ összes szolgája teljesíti az Isteni Akarat egy részét. Mert míg a bolygó látszólagos káoszba merül, addig a másik oldalon vannak lelkek, akik felajánlják magukat, hogy elviseljék az összes emberi nyomorúság terhét, ahogyan az elmúlt évszázadok szentjei is felajánlották magukat, anélkül, hogy sok ismeretük lett volna, hogy az emberiség megszabaduljon a súlyos tévedésektől.

Azonban ma az átváltoztatás feladata különböző, mert nemcsak egy adott régió felszabadítását foglalja magában, hanem az emberiség bizonyos aspektusainak megváltását is, amelyek kárhoztatják a fajt és veszélyeztetik a felemelkedését.

Így ebben az időben az átváltoztatás feladata állandó szolgálatot jelent, tekintettel az emberiségben történő folyamatos súlyos tévedésekre.

Az átváltoztatás csatornáin keresztül a legtudatlanabb emberiség olyan mértékben részesül előnyben, hogy lehetőséget kap a felébredésre, és a felébredés révén lehetősége nyílik a tudat kitágítására, hogy tudatában legyen ezen idők kaotikus valóságának, és így megélje a változásokat, hogy legalább valami átalakuljon a tudatban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája

KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET AZ ISTENI IRGALOM 56. MARATONJÁRA ADOTT ÁT ECUADORBAN, LATACUNGÁBAN, A COTOPAXI VULKÁNNÁL, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Első üzenet

A hegyekből jövök alá Isten Igéjét hirdetni.

A Béke Hercege, a Világegyetem Királya, Isten Alázatos Szíve előtt álltok, Aki azért jön, hogy gyermekeinél az irgalmasság műveit fellelje.

Én vagyok a Béke Hercege, Szívem Békéjébe szeretnélek vezetni titeket, hogy felül tudjatok kerekedni a mostani időkön, hogy át tudjátok törni a korlátokat, hogy megtaláljátok azt a kiutat, amelyet Én mutatok nektek ezekben az időkben, amely Irgalmas Szívem felé vezet benneteket. itt kivétel nélkül mindannyiótok számára fenntartok egy megszentelt helyet.

Azért jövök, hogy megkeressem azt, ami igaz bennetek, amit az idők kezdetén Isten azért teremtett, hogy fejlődhessetek és felébredhessetek az idők folyamán.

Én vagyok a Béke Hercege, megmutatom nektek szuverén Hatalmamat. Elhozom nektek Mennyei Kormányzásomat, amelyet Isten a Mennybemenetel után adott nekem, hogy mindent követően a juhokat nevükön szólítva egybegyűjtsem, hogy Velem jöjjenek a Tervet megvalósítani.

Ma Isten Királyságának békéjével jövök, ez összerendezi az erőket és a teret; derűt hoz a tudatba és szelíddé teszi a szívet. E Béke nélkül semmit sem lehet majd megélni a mai időkben, legkevésbé Isten megvalósításra váró Terveit, hiszen Neki arra van szüksége, társaim, hogy Szándékait gyermekei tükrözzék vissza.

Ti tudjátok azt, hogy az emberiség többsége nem fog felébredni; de a Béke Hercege mégis kísérletet tesz erre, mert Isten Kegyelme a legnyomorultabbaknak is szól, azoknak, akik Tőlem a legmesszebb vannak, azoknak, akik Szívemet nem érzik és nem is keresik azt.

Lépjetek be most az Égi Béke állapotába, ahol minden egyensúlyra talál, ahol minden megnyugszik, ahol - mélyen visszavonulva - érzékelni tudjátok Istent a belsőtökben.

A Béke Hercege a Béke angyalaival jön, hogy hírt adjon a világnak az utolsó békeidőről, ami után minden megtörténik majd, ami után minden elszabadul majd, ami után a Föld felszínén élő emberiség meglátja majd a valóságot, amelyet még nem akar látni.

Társaim, építsétek fel magatokban a béke rendíthetetlen állapotát. Keressétek a bölcsességet és a türelmet, azért, hogy mindez felépülhessen bennetek, és ezáltal a legnehezebb pillanatokban tudjátok majd hogyan léphettek túl a nehézségeken és az akadályokon.

E hegyek magasából szól hozzátok Hangom, Isteni Szavam visszhangzik a szívekben.

Zengjen Szavam a belső világokban.

Épüljenek újra a templomok a belső világokban, hogy Isten bennük lakhasson és megújíthassa az embereket, hogy szellemüket megszentelt tudattá alakítsa, így nem félnek majd megtudni kik is ők valójában és mit jöttek teljesíteni ebben a ciklusban.

Ma mellkasomra helyezem a Kezem és megadom nektek, hogy érezzétek Szívemet, Békét adó Szívem, amely ártalmatlanná tesz mindent, az akadályokat eloszlatja, hogy a lelkek újra megtalálják az Istenben való lét útját és biztonságát.

Ma a felhők között jövök, hogy bejelentsem a világnak Érkezésemet, először Isteni mivoltomban, majd azután Dicsőségben; először a szellemetekben, majd azután közöttetek, a Föld felszínén.

Eljött az Úr visszatérésének az ideje, elérkezett az idő, hogy a szívek még utoljára felkészüljenek mindarra, aminek ezekben a végleges időkben el kell jönni.

Tartsátok meg magatokat a bizonyosságban, hogy a Szívemben vagytok, építsétek fel magatokban azt a hidat, amely összeköt benneteket Velem, és ne engedjétek, hogy a földi energiák megingassák azt.

Álljatok határozottan a Szándékhoz, legyetek határozottak az élettel, mert így jó apostolok lesztek, így teljesítitek majd hívásomat és beteljesítitek Munkámat ezen a bolygón, amely az egész világ számára szól.

Vonuljatok vissza belső lényeitekkel e magas hegyek közé, és fedezzétek fel a bennük létező igaz valóságot, az itt őrzött igaz kincseket,  amelyeket sokan nem képesek látni még.

Azonban Én felfedem számotokra ezeket a kincseket, feltárom nektek ezeket az elveket és ezen Ajándékokat, amelyek azért érkeznek, hogy általuk létrejöjjön az Új Ember, és meghaljon a régi ember, hogy általuk felébredjen a szellemben a megújulás.

Engedjétek meg, hogy ezeket az itt őrzött kincseket szellemetek be tudja fogadni, hogy a régi ember elhagyja öltözékét, hogy Isten Szelleme által keresztelkedjék meg, ez tegye méltóvá őt Isten Királyságára.

Amíg itt vagyok, veletek, a világgal vagyok.

Békét hozok nektek, hogy érezhessétek azt és abban éljetek. A béke, amelyet hozok nektek, a Mennyből és az Világegyetemből származik. Ez az Isten csendjéből származó béke, amely legbensőségesebb és legörökebb visszavonulásából származik.

Ez a béke újra emelhessen fel titeket, mint tudatot, katonát, Apostolaimat és Szolgálóimat.

Esszenciátok legyen áthatolhatatlan a világ kísértései számára.

Erősödjetek meg Mennyei Jelenlétem előtt, és az Új Élet kódjai legyenek bennetek, a Fény kódjai, amelyeket a Szívemen keresztül hozok, annak érdekében, hogy megszülessen bennetek az, amit Isten kért tőlem mindegyikőtök számára.

Hogy beteljesüljön az Új Krisztusok eljövetele.

Hogy az utolsó elhívottak megjelenhessenek, hogy a Föld felkészülhessen, és az egész emberi tudat is ismerje fel a Megváltó eljövetelét, aki továbbra is tárt karjaival várja gyermekei és társai ölelését, hogy megkönnyebbüljön Szíve fájdalma, az emberi közöny, tudatlanság és tévedés miatt.

Az égi Béke oldja fel a közömbösséget.

Az égi Béke egyesítse a szíveket.

Az égi Béke teremtse meg Isten Királyságát az emberiség belsejében, hogy az élet megújulhasson, és felébredhessenek ezeknek az időknek a Napjai és megjelenhessenek az égbolton, "igent" mondva a Teremtő Világegyetemnek.

Senki se veszítse el a megváltása reményét.

Senki se veszítse el a Nekem való szolgálat örömét.

Senki se hagyja abba Lépéseim követését, mert azok az utolsóak, amelyeket megteszek Visszajövetelem előtt, hogy a nagy ébredés ösvényére vezesselek titeket.

Az Egyetemes Törvények teljesüljenek be az emberiségben.

A Világegyetem sugarai ereszkedjenek le a tudatokra, hogy újjáépítsék a belső templomokat, és így hozza el a Földre Isten kegyelmét.

Ez a Maraton legyen a hiedelmek egyesítéséért, az emberi tanok és filozófiák  meghaladásáért, hogy mindenki el tudja érni a Krisztusi Szeretetet, és így egyesülhessen Lényemmel és Szellememmel; hogy az egyház, amelyet több mint kétezer éve alapítottam, Isten Tervei szerint éljen, és ne változtassa meg azokat.

Ezért jöttem, hogy elhívjam az Egyházamból azokat, akiknek szükségük van Rám, azokat, akik várnak Engem, és azokat is, akik nem keresnek Engem, mert mindenkiben benne van a Krisztusi Szeretet, mert ez a Szeretet kezdettől fogva bennetek van, amikor Isten képmására és hasonlatosságára teremtettek titeket.

A hit lángja gyulladjon meg a szívekben, hogy a Terv diadalmaskodjon.

Mivel nem fogok megérkezni Egyházam fő ajtaján keresztül, hogy felismerjetek engem, más módon jövök, névtelenül, olyan helyre, amit senki sem gondol, amelyet senki sem képzel el.

A nagy Hold éjszakáján jövök, mert meg fogja világítani utaimat, és bejelenti az Új Auróra hajnalát.

Isten áldjon meg titeket és áldja meg az életeteket, áldja meg a Föld minden lényét, hogy egyszer felébredjenek Nagy felhívásomra.

Itt az ideje visszatérni Isten Szeretetéhez, mert ott minden beteljesedik.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A SZENT HÍVÁS ALATT, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Néha nem tudom elmondani nektek a teljes igazságot, mert nem tudnátok elviselni.

Ezért ma mezítláb járok ezen a szent földön, hogy újra megáldjam, megvédjem és megóvjam Szent Szívem által.

A Világegyetem ideje megáll, mert szerény Pásztora belépett e bolygó keringési pályájára, hogy a béke e kapuján keresztül a világ segítségére legyen.

Az emberiség még nem ismeri a végső idők igazi forgatókönyvét.

Mindaz, ami a tévében látható, csupán az igazságnak egy kis illusztrációja, mert léteznek rosszabb titkok, amelyek bizonytalan ajtók mögött rejtőznek.

Azért jövök, hogy a Fényemmel megvilágítsam ezt a valóságot.  

Azért jövök, hogy tudatosítsam bennetek,  társaimban, hogy a legkritikusabb pillanatokban, amelyek közelegnek, ne aludjatok, ahogyan apostolaim aludtak a Gecsemáné kertben, akik így kísértésbe estek.

Arra hívlak benneteket, hogy éberebbek legyetek annál, mint amikor ébren vagytok.

Nem csupán arra célzok, hogy ébredjetek fel az álmotokból, hanem arra is, hogy ébredjetek fel szellemi értelemben, és őrködjetek tökéletes éberséggel azon események közepette, amelyek nap mint nap történnek körülöttetek és amelyeknek csupán egy százalékát ismeritek.

Ma ennek a bolygónak a valóságát mutatom meg a Lábam előtt és remélem, hogy azok, akik az Én Szívemnek esküvel szentelték oda életüket, betartják ígéretüket.

Nem azért jövök, hogy elítéljem nehézségeiteket vagy tökéletlenségeiteket.

Azt akarom, hogy adjátok Nekem azt, amit Nekem tudtok adni, mert az által, amit Nekem adtok, meg fogom tudni menteni a világot.

A karok, a kezek és lábak melyekre számíthatok nem elegek Nekem ahhoz, hogy valóra váltsam a világméretű szolgálat Munkáját.

Szükségem van arra, hogy a tehetségeitek is rendelkezésemre álljanak, mert addig, amíg a talentumaitok nem állnak a rendelkezésemre, lelkek milliói esnek kétségbe és sokan válnak a halál áldozatává, az igazságtalan halál áldozatává.

Az Apokalipszis pecsétjei már feltörettek. Amikor a hetedik pecsét fog feltöretni, minden, minden elszabadul. Senki sem fog tudni elmenekülni ezek elől az események elől.

Nem azért jövök, hogy félelmet ébresszek bennetek, hanem tudatosságot.

Azt kívánom, hogy minden nap ki tudjatok lépni önmagatokból. Hogy ne okozzatok nehézséget afelebarátaitoknak, akikkel együtt haladtok az élet útján. Teljesítsétek be ezekben az időkben azt az ajándékot, amelyet azért jöttetek, hogy felajánljatok Nekem.

Ne vesztegessétek az időt felületes dolgokra. Én hívtalak el benneteket, és ti az idők folyamán elfogadtátok a hívásomat.

Tudom, hogy ez a teljes önátadás nem lehetséges mindenki számára, de nem azért jöttem, hogy  lehetetlen dolgokat kérjek tőletek.
 
Szükségem van arra, hogy éretten kövessetek Engem ezekben az időkben.

Ne legyetek már gyerekek, hanem mostantól fogva legyetek az Én apostolaim, az Én béke harcosaim, az Én Szívem feltétlen szolgálói.

Mert az óra mutatói haladnak és az események szorosan egymás után fognak bekövetkezni.

Ki fogja megállítani a gonoszság folyamát a világban?

Szilárd alapokra van szükségem ahhoz, hogy visszatérhessek. És ez a szíveteken és az önátadásotokon keresztül valósul meg. Nincs engedélyem, sem hatalmam arra, hogy visszatérjek, amíg mindez meg nem történik.

Nem reklamálok. Nem teszem érdemtelenné az erőfeszítéseiteket, sem az áldozataitokat, melyeket ismer Irgalmas Szívem.

Szükségem van arra, hogy érettek és hűségesek legyetek. Társaim, ti tudjátok, hogy még nem vagytok azok.

Mindeközben a világ ostorozza a Szívemet amint látom, hogy mennyi áldozat zuhan a halál szakadékába.

Ki fogja megmenteni őket? Ki áldozza fel a saját életét értük? Nemcsak az emberiségről beszélek, hanem mindarról, ami láthatatlan számotokra.

Ma azért jövök, hogy kifejezzem aggodalmamat az emberiség iránt.

Van hatalmam arra, hogy megállítsam mindazt, ami történik, de sokan a szenvedés útját választják. Az Én Szívem annyira tele van Irgalommal, mint egy kehely, amely színültig van és mégsem iszik belőle senki.

Érzem a bensőmben ennek a bolygónak a sebeit.

Hallom az áldozatok sírását a sivatagban, ezen bolygó korszakváltásának a sivatagában.

Szükségem van arra, hogy visszavonhatatlanul és valóban egyesüljetek. Mert bizony mondom nektek, társaim, hogy már ne látszat. Ez nem jó sem a ti számotokra, sem az Én munkám számára, amelyet a világban folytatok.

Azért jöttem, hogy tapasztalatlan szíveket hívjak el, a megváltás folyamatában lévő életeket, átalakulásban lévő szíveket.

Szent József az az út, mely a célhoz vezet.

Ő felajánlotta Nekem Önmagát szélsőséges áldozatként azokért, akik igenis ki fognak tartani és lépésről lépésre követni fogják a tanításait.

Mert Ő egy lehetséges és igaz emberiségnek a példaképe, egy új emberiségé, amelynek új tudata van.

Addig is Szent József megkísérli a lehetetlent azért, hogy Tervem megvalósuljon az emberiségben.

Mi, Isten Követei, megkíséreljük az elérhetetlent, az összes teremtett lény közreműködése által, hogy véghez vihessük a lehetetlent.

Ma azért jövök, hogy a szellemi érettség Elvéről beszéljek nektek, mert az elmúlt augusztus 8-a óta minden megváltozott, sokkal inkább annál, mint amilyennek tűnik, és sokkal jobban mindannál, amit ismertek.

Összeütközésekkel teli helyekre kell majd elküldenem szolgálóimat.

A legnagyobb káosz helyszíneire kell majd eljutnom általatok azért, hogy átmenjetek minden nehézségen anélkül, hogy elveszítenétek arra való törekvéseteket és reményeteket, hogy Én ennek a bolygónak a legmagasabb hegyére helyezhessem Kardomat.

Ebben a pillanatban minden romba fog dőlni, és vége lesz az emberi korrupciónak. A Föld meg fog nyílni, mint egy anya szülés közben.

Minden meg fog tisztulni, és senki sem fogja tudni megállítani ezt a folyamatot, mert a Nagy Megváltás órája el fog érkezni.

És mint egy csillagos éjszakán, csendben fogok eljönni, bár sokaknak lesz kínszenvedése  elszenvedvén ezen idők következményeit, és mindazok következményeit, akik irányítják őket.

A Saját Hátamon fogom elhozni a Megmentés Keresztjét, és már nem az emberiség adósságát fogom hordozni, hanem Emánuel fényes Keresztjét fogom elhozni, hogy megvilágítsa a világot, a bolygó négy pontján.

Sok nemzet lesz egymás ellen, de ne essetekkétségbe, a látszólagos fogságnak vége lesz, és mindenki tudatosan fogja ezt látni mindaddig, amíg vége nem lesz az emberiség önrombolásának.

Azért jövök, hogy a Bölcsesség üzenetét hozzam el nektek, azért jövök, hogy Tisztánlátásomat rátok sugározzam.

Eljött annak az ideje, hogy ne csak belsőleg, de külsőleg is növekedjetek.

Mindenki tudja, hogy mi az, amiben meg kell érnie, hogy a saját helyén legyen ebben az átmeneti időszakban, mert már nincs több idő.

Emlékezni fogtok erre az üzenetre, amikor mindennek meg kell történnie, és lelketeknek Fényem erejéből kell majd erőt merítenie, hogy felül tudjon kerekedni az eseményeken, anélkül, hogy közömbössé válna.

Mert így el tudtok Engem kísérni, és fáradt Testem rátok fog tudni támaszkodni, a Fejemet a ti vállatokra fogom tudni hajtani, mint János, aki megkönnyebbítette az ő Urát.

Könnyebbítsétek meg az Uratokat. Ezt az egyetlen dolgot kérem tőletek, és így Békém veletek lesz.

Könnyebbítsétek meg a testvéreiteket, könnyebbítsétek meg azokat, akik titeket vezetnek, és így veletek lesz az Én Békém.

Könnyebbítsétek meg az Örök Atyát, és így teljesíteni fogjátok Szeretet-Tervét.

Ne okozzatok munkát ott, ahol nincs erre ok. Ne bonyolítsátok azt, ami nem bonyolult.

Legyetek okosak, sokkal okosabbak, mint  ellenségem, és így át fogtok tudni kelni a hidakon, amelyeknek a másik oldalán található az Én Országom. Így nem fogjátok késleltetni a lépéseiteket, nem fogjátok késleltetni Tervem megvalósulását.

Ma vallást teszek, mint mikor a fiú tesz vallást az apjának.

Ma azzal a szándékkal jövök, amivel egy mester jön, amikor találkozik a tanítványaival, és ő is kifejezi aggodalmait. De nem olyan értelemben, ahogy ti értitek ebben a földi életben. Úgy hívnám ezt a jelenséget, hogy “mennyei tehetetlenség”, hasonló ahhoz, amit naponta átélnek néhányan a ti felebarátaitok között.

Most már sikerül megértenetek azoknak az elkötelezettségét, akik odaszentelték magukat Nekem?

Nem azért ajándékozok jegygyűrűket, hogy a földre dobják, vagy hogy beporosodjanak.

Azért jövök, hogy felismerjem azt, ami bennetek található. Nincsenek kétségeim, mert annak ellenére, hogy emberként öltöttem testet ebben a világban, az Én Országomban már nem léteznek kétségek; a kétség az ellenségtől van, aki megtéveszti a szíveket, és arra csábítja azokat, hogy letérjenek az Én ösvényemről, amelynek a vége a Megváltás.

Újra arra kérlek titeket, hogy legyetek okosak, és hogy zárjátok be a kapukat úgy, mint a Világosság felszabadító hadserege, zárjátok be a kapukat, hogy az, aki az Én ellenségem, semmilyen lyukon keresztül se tudjon beférkőzni.

Mindig az Én Világosságom Palástja alatt lesztek, és ha egy napon az Én világosságom palástja nincs jelen, vizsgáljátok meg, hogy nem ti vertétek-e ki ezt a saját fejetekből, vagy pedig hogy nem távolodtatok-e el Tőlem annyira, hogy már nem sikerül elérnem benneteket.

A világ nemzeteinek sok Kegyelemre van szükségük.
 
Azért jövök, hogy megerősítsem az imádságot mind Latin-Amerikáért, mind az egész világért. Az új Édenkert nem szívódhat fel azoknak az emlékezetéből, akik hisznek benne. A remény az új Éden alapja.

Azt szeretném, ha minden követőm, holnaptól fogva, írásban kaphatná meg ezt az üzenetet, és mindazok, akik akarják, megkaphassák. Engedély adok erre. Terjesszétek el ezt az üzenetet az egész világon, és fordítsátok le minden lehetséges nyelvre.

Hálás vagyok azért, hogy lelkek a világ bármely részéből, attól függetlenül, hogy ismerik-e Munkámat itt Dél-Amerikában, vagy sem, felajánlják magukat, hogy lefordítsák  Üzenetemet minden lehetséges nyelvre azért, hogy minél többen tudják, hogy itt vagyok, és hogy elkísérlek benneteket ezekben a sötét időkben, úgy, ahogyan Egyházamat kísérem el, mialatt a csónak hánykolódik és remeg. Viszont Én már megtanítottalak benneteket arra, hogy mindent vissza lehet fordítani.

Péternek egyszer azt mondtam, amikor a galileai tengeren voltunk, hogy „mitől félsz, Simon? Ha Mestered a vizeken jár, te nem járhatnál a vizeken a te hited által? Szállj le a csónakról, és menj a vizeken, hogy találkozhass Szent Szívemmel! A te hited olyan szilárd lehet, mint egy hegy, Én erőt adok neked mindarra, amit tenned kell.

És Simon járt a vizeken. Anélkül, hogy tudatosult volna benne, felülkerekedett a félelmén, és bement Szeretetembe, Szeretetem Világegyetemében találta magát.

Szeretném, ha nagyon, nagyon sok hittel vészelnétek át ezeket az időket.   

A borzalom nagy lehet, a vér mennyisége, amely kikontatik a világban, végtelen lehet, de senki sem fog tudni Istenen felülkerekedni.

Az emberiségnek rá kell ébrednie, hogy messze van Istentől, hogy hátat fordítottak a Világosság Egyetemes Birodalmának. Emiatt, Isten elküldi az Ő Egyszülött Fiát, hogy erőt és bátorságot adjon az egyszerű és jó szíveknek.

Azért jövök, hogy felajánljam ma este a Velem való Úrvacsorát, mert ez a Szentség az, amely mindig fel fog újítani benneteket.

Kérjünk Kegyelmet az Atyától, az Ő gyermekei által, mert az Ő gyermekeiben található meg Isten Irgalma, mindenek fölött azokban, akik hisznek Isteni Forrásában és betöltik a Tervét e föld felszínén.

Hintsétek el Világosságom magjait, és minden úgy fog történni, ahogyan Atyám kérte; a szenvedésnek vége lesz, és a lelkek újra rá fognak találni a szeretetre és a reménységre. Így legyen.

Ne féljetek attól, hogy Mesteretek visszavonhatatlan és jelentős felfedezéseket adjon át nektek.

Szükségem van arra, hogy ugyanazzal a Bölcsességgel kísérjetek el Engem, ami Nekem van, ugyanazzal a szeretettel, amivel Én élek, ugyanazzal az Irgalommal, amit Én fejezek ki ezért a szeretett emberiségért.  

Elías del Sagrado Corazón szerzetes:

Urunk kérésére énekeljük Isten Neveit!

Ma felszentelem ezt a Vért, mint Életet adó Véremet, azoknak az áldozatoknak a véréért amelyet világszerte kiontanak, akik elszenvedik az emberi igazságtalanságot, a világ minden egyes nemzetében.

Ma felszentelem ezt a kenyeret, mint az Én Testemet, azokért a lelkekért, akiket feldarabolnak, kihasználnak; azokért a lelkekért, akik a rabszolgaság áldozatai és akik fogságban vannak;  azokért a lelkekért, akiket emberi kezek által fogtak el; azokért az anyákért, akik abortálják a gyermekeiket; azokért a gyermekekért, akiket eladnak és elcsábítanak a világban; azokért az idősökért, akikkel rosszul bánnak; azokért a lelkekért, akik betegségben szenvednek a kórházakban, és lebecsülik őket anélkül, hogy megismernék a vigasztaló szeretetet.

Ma Szívem kifejezi a szeretetét minden egyes lélek iránt, azon lelkek iránt, amelyeknek nincs mit enniük, pusztán az állandó imádkozás által élniük, és egy Nagyobb Kegyelemben reménykedniük.

Ma felajánlom ezt az Úrvacsorát az Élővilágért, amely csendben viseli el az erőszakot; azokért az állatokért, amelyeket megvetnek, amelyeket igazságtalanul megölnek és étkezésre szolgálnak fel, mint luxust a gazdagok asztalán.

Felajánlom ezt az Úrvacsorát mindezért az igazságtalanul kiontott vérért, azokért, akik nem ismerik Istent, és  megkeményítették a szívüket az Örök Szeretet iránt, és azt kérem  egyenként mindannyiuktól, hogy ugyanígy cselekedjenek, mert ez lesz az utolsó beavatkozásom az emberiségért, mielőtt minden megtörténne.

Legyen bátor a szívetek arra, hogy felajánljátok ezt az áldozatot Értem, még akkor is, ha nem vagytok felkészülve.  

Meg fogom hallgatni a könyörgéseiteket, mint ahogy mindig meghallgatom, hogy letegyem azokat Teremtőnk Lábai elé, mint fény-virágszirmokat.

Mert a világ összes szenvedése ellenére nagy az Ő Kegyelme, ezen a világegyetemen túl terjed.

Ezen az estén megszentelem a bort és a kenyeret, hogy leszálljon Atya Istenünk nagy Kegyessége.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. (3x)

Ámen.

Hallgassa meg ez a Világegyetem a hangotokat, mialatt Isten Neveit hirdetitek.

Köszönöm szépen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT