2019. január 8., kedd
Érezd, hogy a szíved Isten Tervének része. Szemléld magadban Akaratának elvét, és igyekezz megismerni, majd kinyilvánítani azt.
Érezd, hogy lényed a megváltás nagy történetének résztvevője, amelyben a világegyetemek evolúciója terve van.
Érezd a földi életet, mint annak a magasztos igazságnak és valóságnak a részét, amelyre a lények egy napon fel fognak ébredni.
Igyekezz,hogy kilépj a felszínes emberi élet kicsinyességéből, amennyire csak tudsz, anélkül, hogy másokat elítélnél vagy kritizálnál, csupán keresd magadban azt az utat, amely egyesít Istennel, és ismerd meg a Tervét és az Akaratát.
A szellemi életben való fejlődés a szíved és Isten Szíve közötti valódi kapcsolattal kezdődik. Olyasmi, ami belső világod csendjében épül fel, és ami apránként arra késztet, hogy másképp nézz szembe az élettel, hogy keresd, megismerd és szeresd a magasabb életet.
Amikor ez az ismeret Istentől származik, megtanulod, hogy szeresd és tiszteld a testvéreidet, hogy szereteted alapján ők is lélekben növekedni kezdjenek.
Gyermekem, gondolkodj el minden nap a kozmosz kiterjedtségén, Isten irántad való szeretetének nagyságán; mert Ő Végtelen kiterjedésében lévén, Szemét a Földre irányítja, és a legkisebb teremtménybe helyezi bizalmát.
Szeresd ezt az isteni tervet és szeresd az Atya Akaratát, így be fogod vonzani ezt az Akaratot az életedbe, és tudni fogod, hogy hol kell lenned és mit kell tenned ezekben az átmeneti időkben.
A szeretet a kulcs minden megértéshez, és a fény, amely megkülönböztető képességet és belső tisztánlátást hoz.
Atyád és Barátod,
Legtisztább Szent József