KRISZTUS HUSZONHATODIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Aki szeret, az nem fél.

Aki hibázott, az megtanulja, hogy jóvátegye.

Aki megbántott valakit, az megtanul bocsánatot kérni.

Aki gyűlölt valakit, az újra kibékül.

Akinek nézeteltérése volt valakivel, az újra kibékül.

Aki sötétségbe merült, az újra megtalálja a Fényt.

Aki fájdalmat okozott, az megtanul gyógyítani.

Aki tudatlanságban van, az egy napon ráébred az Igazságra.

Azok, akik eltávolodtak, egy napon visszatérnek.

Azok, akik bizalmatlanok voltak, megtanulnak bízni önmagukban.

Azok, akik visszafejlődtek, megtanulják, hogy előre haladjanak.

Semmi sincs rögzítve vagy kikristályosodva, így az egyes lények szellemének a fejlődése sem.

Vannak okok és feltételek, de ezek nem béníthatják meg a tanítvány fejlődését.

A világegyetem mindig megmutatja azt, amit még meg kell oldani, mert a világegyetem törvénye alatt lenni azt jelenti, hogy egységben és harmóniában lenni."

Krisztus Jézus
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az összes Mária-Központban Szívem Ereklyetartóján keresztül Én leszek a kapu őre és védelmezője, a szellemi ereklyék és az isteni ajándékok őrzője, amelyeket az Isten tiszteletére és az Ő Tervének kinyilvánítására emelt szent helyeken őriznek.

Szívem Ereklyetartója a lelkek által elért összes erény védelmét fogja szolgálni. Azok fejlődésének az őre lesz, akik igent mondtak Istennek, és minden alkalommal, amikor szeretettel szemlélik, nemcsak azt kapják meg magukban, amit egy napon az alázat és a szellemi üresség által elértem, hanem Én is őrzöm őket, gyermekeim, aki Isten előtt megkaptam a hatalmat, hogy az átmenet ezen időszakaiban atyátok és őrzőtök legyek.

Ezért imádkozzatok Velem a számotokra lehetetlennek tűnő nehézségekkel szemben, miközben szemlélitek Szívem Szentélyét. Amikor a sivatag nagyobb, mint a hitetek, imádkozzatok Velem, miközben Szívem Ereklyetartóját szemlélitek. Amikor úgy tűnik, hogy a világ energiái harcolnak bennetek a legtisztább elveitekkel, imádkozzatok Velem,miközben Szívem Ereklyetartóját szemlélitek.

És hogy a világ összes lelkének lehetősége legyen Szívem Kegyhelye előtt állni, kérem, hogy minden hónap 19. napján, egyszerű módon, Szívem Kegyhelyét egy órán át élőben közvetítsék, hogy mindazok, akik csendben kívánnak előtte állni, megtehessék. Ez a gyakorlat lehetővé teszi számukra, hogy békét találjanak, és hogy megerősítsék magukban mindazokat az erényeket, amelyeket már elértek.
Az átmenet ezen időszakában Én leszek lelketek őrzője, atyja és társa, aki csendben követi lépteiteket, hogy ne tévedjetek el, hanem mindig Krisztusban legyetek.

Ily módon arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy minden hónap 19-én 17 órakor egyesítsétek szíveteket imában, és különösen azokat, akik ma nem tudnak a Mária-Központokban lenni, hogy ők is megkapják a Szívem Ereklyetartójából a világ számára érkező Kegyelmet és Ajándékokat.

Ha Szent József Szívének ünnepén megteszitek ezt az egyszerű gyakorlatot, nemcsak magatokért, hanem a világ összes lelkéért is, akkor képesek lesztek arra, hogy közbenjárjatok Nálam a legbűnösebbekért és a legelítéltebbekért, hogy ezek a lelkek kinyissák a szemüket, és megtalálják a világosságot és az üdvösséget Krisztusban.

Várlak benneteket imában és megáldalak benneteket.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekeim, az emberi fejlődés valamennyi ciklusában eljön az ideje annak, hogy a tanítványok megtegyék saját lépéseiket, és átadják a Teremtőnek a tanulásuk gyümölcsét. Ezt a Mennyben éppúgy megélik, mint a Földön.

Amikor eljön az ideje annak, hogy mindazt, amit tanultatok, a gyakorlatba ültessétek, az első alapelvnek a legalapvetőbbnek és egyben a legősibbnek kell lennie: az alázatnak. Soha se felejtsétek el, hogy az összes kapott tanítás Isten Kegyelmén alapul, és nem emberi érdemen. Az összes tanítás, az összes ajándék, az összes erény, sőt az összes elért képesség is az isteni Kegyelem gyümölcse az életetekben.

Ezért, gyermekek, ne veszítsétek szem elől ezt a Kegyelmet, és az alázat örökös szellemében tudjátok, hogy csak akkor vagytok sikeresek, ha az Úr Jelenlétében vagytok, és Ő gyermekein keresztül munkálkodik. Ezért az ima, a csend és az Isteni Jelenlét és az Ő Kegyelme szükségességének örökös tudatosítása az, ami lehetővé teszi számotokra, hogy mindig a helyes úton maradjatok.

Ez az, ami ki fogja irtani a szívetekből a versengés és a széthúzás minden nyomát, amikor saját elképzeléseiteket és gondolataitokat mások elképzelései és gondolatai fölé akarjátok helyezni. Soha senki ne akarja a saját akaratát érvényesíteni, hanem mindenki alázatosan összegyűlve a Teremtő Jelenlétében imádkozzon és kérjen Kegyelmet a cselekvéshez, a döntéshez és a megkülönböztetéshez az élet valamennyi helyzetében; ez fog megvédeni, vezetni és Isten Kegyelmének és Irgalmának Törvénye alatt tartani benneteket, még az igazságosság idején is.

Életetekben mindent a Teremtőnek kell irányítania, és bár az Ő hírnökei hallgatnak, meg kell tanulnotok keresni az Atya Jelenlétét a saját szívetekben, és az Ő terveire hallgatni. A hidak már létrejöttek, az ajtók már megnyíltak; elég, ha szívetekben mindig alázatosak vagytok és tudatában vagytok annak, hogy bármilyen helyzetben szükség van a Kegyelemre.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENTE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely már régóta készült a bolygó nagy nyomorúságára, ahogy az közeledett, egyre bizonytalanabbnak és tudatlanabbnak érezte magát. Érezte ennek a bolygói megpróbáltatásnak az ismeretlenségét, és így kérdezte az Urat: "Uram és Örökkévaló Atyám, hogyan készülhetek fel ezekre az időkre? Hogyan győzhetem le a tudatlanságomat és hogyan juthatok hozzá a Bölcsességedhez? Hogyan győzhetem le a félelmeimet és hogyan kaphatom meg a Békédet?"

És az Úr így válaszolt: "Amint látod, kis lélek, ezek az idők újak, és ez a próba ismeretlen és kihívást jelent minden földi és azon túli élet számára; de megvan benned a Kegyelmem és az összes Ajándékom, amelyeket egy nap, amikor imádkoztál és szolgáltál, letétbe helyeztem benned. Ezek elő fognak jönni, és segítségedre és békédre lesznek.

De él benned egy olyan szintézis is, amely lehetővé teszi a számodra, hogy megtaláld azt, amit még nem tapasztaltál meg: a Szeretet-Bölcsességet, amelyet még nem ért el az emberiség egyetlen korszakában sem, hanem csak Fiam Szívében. Ezért, kis lélek, hagyd, hogy az emberiség legmélyebb tanulságai szintetizálódjanak benned.

Tapasztald meg és érezd a primitív népek tudatlanságát, akik szellemi egyszerűségükben nem álltak meg, hanem képesek voltak arra, hogy belevessék magukat az ismeretlenbe, hogy túléljék azt és fejlődjenek. Vedd át tőlük a gátak áttörésének és a növekedés emberi lehetőségének legmélyebb feljegyzéseit. Ne csak gondolkodó emberként növekedj tehát, hanem olyan emberként is, aki érzi az életet, aki közösséget vállal és aki a Teremtés Egészében találja meg önmagát.

Tapasztald meg az őslakosok és az eredeti népek tisztaságát. Éld át azok kitartását, akik az emberiség hatalomvágya ellenére a tiszta bölcsességet választották, és megmaradtak a békéjükben.

Éld át magadban a Kelet együttérzését, a test, a természet és a csillagok tanulmányozásának tiszta tudományát, amely az emberi tudatot arra készteti, hogy felismerje nagyságát és kicsinységét egyaránt.

Élj az első keresztények hite szerint, azoké szerint, akik áttörték a korlátokat és túlléptek az első Szentíráson; azokét, akik nem maradtak a szavakban, hanem az élő próféciák láttán hittek; azokét, akik hagyták magukat átalakítani és tudták, hogyan kell hallgatni Fiam szimbolikus prédikációjára, és még jobban az összes mennyei kinyilatkoztatásra, amit Ő hozott; azokra, akik megtapasztalták az Országot és felfedezték az Országot Krisztussal, és utánozták a Lépteit a századok folyamán.

Éljen az egyszerű lelkek békéje, akik nem ragaszkodnak a világ gazdagságához, hanem Isten Jelenlétének az öröme tartja fenn őket; olyan lelkek, akiknek ereje a sziklára épült, és akiket nem zavar meg, ha a világ dicsősége összeomlik, akik a viharok ellenére is megmaradnak Istenben.

Így van ez, szeretett lélek, hogy azáltal, hogy megtapasztalod magadban azokat az Ajándékokat, amelyeket minden egyes korban, minden egyes népben, minden egyes vallásban adtam az emberiségnek, megnyílsz arra, hogy valami újat élj át, mindannak a gyümölcsét, amit megtanultál. Ez egy átmeneti időszak."

Gyermekeim, inspiráljon benneteket arra ez a mély párbeszéd, hogy békét és bölcsességet találjatok az átmenet idején.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely arra törekedett, hogy egy napon képes legyen arra, hogy egységben éljen minden lénnyel és Istennel, kereste az összes vallásban azokat a pontokat, amelyek egyesíthetik mindannyiukat szeretetben és tiszteletben. És egy nap imában kérdezte az Urat, és így szólt hozzá: "Uram, Te az összes igaz vallás számára ugyanaz az Isten vagy. Egyedül Te vagy az, aki a szíveket és a lelkeket inspirálod arra, hogy visszatérjenek Szeretetteljes Szellemedhez. Mondd hát meg nekem, mi az minden vallásban, ami egyesít bennünket, ami mindannyiunkat a Te gyermekeiddé tesz".

És az Úr szeretettel válaszolt: "Kis lelkem, ami gyermekeimmé tesz benneteket, az nem a vallás, hanem maga az élet. A hatalmas Teremtésben való létezés ténye minden lényt Isten gyermekévé tesz, akit szeretek, akiben gyönyörködöm, akit egy konkrét cél megvalósításáért, egy misszió betöltéséért teremtettem.

A vallások olyan impulzusok, amelyeket időről időre adtam az emberiségnek, hogy a lelkek emlékezzenek a fejlődésükhöz vezető útra, de nem csak rajtuk keresztül küldtem ezeket az impulzusokat a világnak, hanem a természet, a csend, a szolgálat és sokszor a szenvedés által is, mert néhány gyermekem ezt az utat választotta, hogy felébredjen és észrevegye, hogy nem a megfelelő módon érti az életet, és hogy elveszíti létezésének valódi értelmét.

A vallásokon keresztül impulzusokat küldtem a világba, hogy ahogy az emberi lények észbelileg, érzelmileg és lelkileg növekednek és fejlődnek, kitágult tudatúak, tisztábbak és közvetlenebbek legyenek.

Krisnán keresztül elvezettem őket az egyszerű szeretethez, az élet, az elemek és az energiák iránti szeretet felébresztéséhez.

A létezés tágabb felfogásához vezettem őket, és elkezdtem megteremteni az utat vissza a Szívemhez. Azonban minden lény másképp értelmezte a vallást, és saját lehetőségei szerint nyilvánította meg, amelyek gyakran nem voltak olyan tiszták, mint az Én impulzusaim.

Buddha által megtanítottam nekik a Mindennel való egységet, az együttérző szeretetet és a békét. Megtanítottam gyermekeimet arra, hogy a világegyetemmel közösségben éljenek, és kilépjenek a hibák és következmények állandó kerékvágásából. Készek voltatok-e már arra, hogy megértsétek, hogy ti magatok vagytok felelősek a saját életetekért, és hogy a döntéseitek által vonzzátok magatokhoz azokat a sugarakat és impulzusokat, amelyek felemelnek vagy kijavítanak benneteket, aszerint, hogy milyen élettapasztalatokat választotok ahhoz, hogy átéljétek.

De nem az egész emberiség fejlődött, és nem mindenki nyílt meg a szeretetre.

Az emberi elme fejlődött, és vele együtt a gonoszság is, nem pedig a szeretet. Ahelyett, hogy gyermekeim az élettel közösségben éltek volna, birtokolni és manipulálni akarták azt. Ezért az elemeket istenekké tették, az energiákat pedig olyan eszközökké, amelyekkel megszerezhették azt, amit akartak.

A Pátriárkákon keresztül visszatértem, hogy impulzusokat adjak a lényeknek, hogy kijavítsam az útjaikat, és ezeket az impulzusokat is saját értelmezésük szerint tapasztalták meg.

Amíg el nem küldtem Fiamat a világba, nemcsak tanítással, hanem Kegyelemmel is. Minden korábbi vallástól eltérően, nem a tudás vagy az önmaguk felemelésére irányuló állandó erőfeszítés révén kellett volna eljutniuk Hozzám, hanem Kegyelem és Irgalom által, amelyet egy önmagát megadott szív kaphat meg.

Krisztus Szeretete nem kevesekért jött, hanem mindenkiért. Nem Keletért vagy Nyugatért jött, hanem minden életért, minden lényért, aki bűnei ellenére igent tudott mondani. A korábbi időkben az emberiség az isteni dimenziókat a felemelkedésre való állandó törekvés révén érte el. Krisztus által a Királyság a saját szívetekben tárul fel előttetek, és impulzusaim folyamatosan megújulnak az emberi evolúció során.

Gyermekeimben egyesítem az összes ismeretet és a szeretet összes fokát, mert eljött a földi élet szintézisének ideje, a szűk és egyedülálló ajtó ideje, amelyen keresztül minden lény eljut Hozzám. És ez az ajtó, szeretett lélek, a szívetekben uralkodó szeretet.

Ezért vagyok Én az Élet Istene, mert mindenkit szeretek, és mindenkit a szeretetre tanítok. Ez a Hozzám vezető út. Ezért jöjjetek, a különbségek ellenére. Jöjjetek, a tudás ellenére. Jöjjetek, a kapott impulzusok ellenére, mert mindnek csak egy célja van, hogy megtanítsanak benneteket a szeretetre."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy megértsétek az élet ciklusait és azok valódi értelmét, és hogy legyetek a tudatában annak, hogy az emberi lét bonyolultsága ellenére mindennek egyetlen célja van, amely a szeretet megtapasztalása.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek mély gyötrelmet érzett a mellkasában, amit nem tudott megmagyarázni, és így kérdezte az Urat: "Uram, a szívemben van egy érzés, amit nem tudok megmagyarázni. Nem tudom, hogy ez szomorúság vagy zavarodottság. Nem tudom, hogy ez gyötrelem vagy bánat. Nem tudom, hogy hiányzik-e az élet értelme, vagy a Te fájdalmadat, a világ fájdalmát érzem. Meg tudod-e magyarázni nekem, hogy mit érzek?"

És az Úr válaszolt neki, mondván: "Kis lélek, nézd a Végtelent és a világmindenség kiterjedését. Lásd az élet nagyságát és összetettségét. Íme, a csillagokban elrejtett titkok. Saját lényed éppoly végtelen, mint az élet, és amit érzel és tapasztalsz, az gyakran nem erről a Földről vagy ebből az időből származik, hanem egy olyan térből és időből, amely messze van attól, amit ma tapasztalsz. Sokszor szíved gyötrelme a Végtelenből származik, tudatod azon részeiből, amelyek a világegyetemben laknak, ahol az élet folytatja fejlődését, folyamatosan teremtve és újrateremtve önmagát.

De nem számít, hogy mit érzel, vagy honnan jöttél. Ha meg akarod könnyíteni kis szívedet, csak gyere Hozzám, Én vagyok a te Istened, és ismerem lényed, gondolataidat és érzéseidet, egyszóval életed legmélyebb gyökereit.

Gyere, kis lélek, hogy találkozz Velem, add át magad, és légy őszinte, átlátszó és törékeny. Nem mindenre lesz magyarázatod, mert néha nincs itt az ideje, hogy bizonyos dolgokat megtudj magadról, hanem hogy mindenre megkönnyebbülést kapj, amely Bennem található.

Ezért alázatosan jöjj Hozzám, tudván, hogy kicsi vagy. Jöjj hozzám, mint egy olyan leány, aki az apjában talál menedéket, és Én elmagyarázom neked, amit tudok. És ha nincs itt az ideje, akkor csak megnyugtatlak, és bármi is legyen a válaszom, növekedni fogsz általa, mert néha a tudás által növekedsz, és néha azáltal, hogy tudatában vagy annak, hogy semmit sem tudsz."

Gyermekek, tanítson meg benneteket arra ez a párbeszéd, hogy mindig Istenhez forduljatok segítségért, és ne mindig a válaszokat keressétek, hanem legyetek hálásak az Ő Csendjéért és Hangjáért egyaránt, és mindenekelőtt fogadjátok az Ő egyszerű Jelenlétének a Szeretetét.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉRNEK

Egy lélek, amely az Istennek való átadás útján halad, egy nap, miközben átélte a belső döntés egy mély pillanatát és megkísértették a világ erői, arra gondolt, hogy mindent elhagy, és beleveti magát az élet örömeibe és illúzióiba. Ez a lélek kísértésbe esett, mert azt gondolta és érezte, hogy az önátadás értelmetlen, hogy az élet fejlődése szempontjából lényegtelen, és hogy annyi erőfeszítés ellenére sem sikerül növekednie – ezért jobb lenne elhagyni ezt az utat, és belevetni magát a világba.

Miközben belsőleg azt tervezte, hogy elhagyja a szellemi utat, úgy érezte, hogy nem tudja megtenni, és hogy valami Istenhez köti őt. Félelmet és felháborodást érezve kezdte kérdezgetni az Urat, mondván: "Mondd, Uram, miért kötsz engem a Szívedhez? Miben különbözöm Tőled, ha mindig ugyanaz a láthatatlan és tökéletlen lélek vagyok a Te teremtésed végtelenségében? Miért nem engeded meg nekem, Istenem, hogy elhagyjam ezt az utat, és a világba vetve magam megtanuljam, hogy más utakon is megtaláljalak Téged úgy, mint ezen az úton?”

És mosollyal az arcán, megmutatva mennyei könyörületességét, az Úr így válaszolt: "Dönthet-e egy szerv magától úgy, hogy kimegy és a testen kívül él? Bármennyire is szeretne függetlenné válni a testen belül, és ez betegségeket és egyensúlyhiányt okoz, ez a szerv nem mehet ki magától. És ha egy nap, annyi betegség után, kivennék abból a testből, gondolod, kis lélek, hogy túlélné?

Ilyenek azok a lelkek, akik elkötelezték magukat Nekem. Minden általam teremtett lélek az Én Misztikus és Végtelen Testem sejtje, de azok, akik elkötelezték magukat Nekem, olyan szervek Bennem, amelyeknek alapvető szerepük van az élet fejlődésében, és bár nem érzékelik, de részei egy végtelen Munkának, amely nem kezdődik és nem is ér véget ebben a világban. Mivel ez így van, szeretett lélek, nem Én vagyok az, aki Szívemhez kötlek, és nem engedem, hogy más utakat kövess, hanem saját életed és a Velem való egyesülésed állapota az, ami miatt úgy érzed, hogy minden kísértés ellenére nem tudsz más utat választani.

De ez a pillanat számodra nem alkalmas a legtisztább gondolatod kifejezésére. A vakság és tudatlanság időszakán mész keresztül, amikor felhők borítják az arcodat és a szívedet, és nem látod vagy érzed az igazságot. Ahhoz, hogy ez az igazság feltáruljon előtted, ne fordulj el Szeretetemtől, és ne hagyd abba, hogy azért kiálts, hogy könyörüljek rajtad. Annak ellenére, hogy a sivatagban vagy, erőt adok neked a kitartáshoz. És még a belső szárazságban is érezni fogod, hogy Forrásom újra felszínre tör benned a mélység mélyén. A zűrzavaros időkben se hagyd abba a keresésemet, és Én békét adok neked."

Gyermekeim, ebben az Istennel folytatott párbeszédben találjanak erőt a mai elvakult lelkek, hogy keressék a Fényt és hogy Irgalomért kiáltsanak.

Áldásom van erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ajánld fel Istennek az összes szenvedést, fájdalmat és bánatot, hogy minden, ami az életedben van, jóvátételként szolgáljon az egész emberiség számára.

Alakítsd át az akadályokat fejlődési ugrássá, és köszönd meg az Atyának az összes lehetőséget, amit kapsz, hogy helyrehozd a Szívét.

Gyermekem, arra kaptál elhívást, hogy eszköz legyél Isten Kezében, és szíved örökös hálájával ezt valósággá teheted.

A hála a kulcsa annak, hogy az Atya Kezébe vegye az életedet.

Törekedj arra, hogy minden nap jobban szeresd Istent, az Akaratát és az Útját, és nem azt mondom nektek, hogy egyáltalán nem fogtok szenvedni, hanem azt, hogy mindaz, amit el fogtok szenvedni, az Atyáért lesz, mint érdem, hogy az Ő Szeretetét és Kegyelmét lehozza erre a világra, különösen azokért, akik hálátlanok és közömbösek Isten előtt.

Az Atyával való egység kulcsa az őszinte hála, ez az ajtó ahhoz, amit ebben a világban szentségnek neveznek.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József    

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SÃO PAULO-BAN, MADRE PAULISTA-BAN, MÁRIA HÁZÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK HERMANA LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Ahol van egy szív, amely küzd, hogy legyőzze önmagát, Isten ott lesz, hogy segítse lépteit. Ahol van egy szív, amely hajlandó legyőzni önmagát a szeretetben, hogy egy nagyobb szeretet bontakozhasson ki benne, Isten ott lesz, hogy segítse lépéseit.

Ahol van egy szív, amely őszintén imádkozik és könyörög a megváltásért és a nyomorúságok megváltoztatásáért, Isten ott lesz, hogy segítse lépteit.

Az Úr minden egyes bukását nagyobb lendületté teszi, hogy megerősítse a szellemét; nyomorúságait nagyobb lendületté teszi, hogy alázatosan és ügyességeitől elvonatkoztatva éljen. Gyengeségeit az Úr állandó éberségének indítékává teszi. És mindaz, ami korábban gyengévé tette, erősíteni fogja őt. Mindaz, ami korábban nyomorúságossá tette, meg fog változni.

Próbatételei az emberi evolúció és az isteni teremtés megújulásának ugródeszkájává válnak.

A szíveknek csak isteni segítséget kell kérniük mindenben, és mindig mindazt meg kell tenniük,ami erejükhöz mérten lehetséges, hogy őszintén teljesítsék Isten Terveit. Még ha nem is tökéletesek, és úgy érezhetik magukat, mint egy tengernyi nyomorúság, az Úr teljes lényüket Irgalmasságának óceánjába önti. Elég, ha képesek arra, hogy átadják magukat Istennek.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor a Mennyország megnyílik a szemed előtt, csak adj hálát és tiszteletet az Atyának, Aki eljött, hogy neveden szólítson, hogy válaszolj a hívására.

Isten Akarata egyedi és megváltoztathatatlan, de az emberiség fejlődése során különböző módokat talál arra, hogy kifejezze és kinyilvánítsa.

Isten Akarata olyan, mint a hegy tetején lévő tiszta forrásból folyó víz, és az evolúció az a nagy hegy, amelyen keresztül az Isteni Akarat vize áramlik, hogy elérje a lényeket. Bár különböző utakat talál, és különböző intenzitással áramlik, a víz ugyanaz, és a forrás örökké tiszta.

Gyermekem, fogadd örömmel ezt a vizet, amely az életedbe érkezik, hogy azt megízlelve elég erős legyél ahhoz, hogy kövessed az utat, amely a Forráshoz vezet, és visszamenj ahhoz a kebelhez, ahonnan ez a Magasabb Akarat árad.

Isten Akarata alkalmazkodik az élet akadályaihoz és az emberek lehetőségeihez. Minél kevesebb kő áll az útjában, annál jobban árad, és annál intenzívebben jut el aszomjazókhoz. Rajtatok múlik, hogy követitek-e ezt az Isteni Akaratot, anélkül, hogy újabb köveket tennétek az élet folyójába. De ha a kövek az emberi tudat egészéhez tartoznak, akkor elég, ha a szívetek továbbra is iszik ebből a vízből, és cseppenként elviszi azt a szomjazókhoz. A folyó mindig folyni fog, és a következő kanyarban szélesebb utat talál, hogy kiárassza vizét.

Ez az időszak sok akadállyal jár az Isteni Akarat folyójának útjában, de csak tarts ki és mindig légy hajlandó arra, hogy e szerint élj, hogy érdemeket teremts, hogy az Akarat nagyobb folyékonyságának idején az egész emberiségben megjelenjen.

Meditálj azon, amit mondok, és ezzel a képpel a szívedben mászd meg a hegyet vissza a Forráshoz, és ne fáradj bele a gyaloglásba.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS N ŐVÉR SZÁMÁRA

Isten Tervének a szeretete annak a művészete, hogy tudjuk, hogyan kell elmélyülni a szellemi életben, hogyan kell félretenni az emberi terveket, és megérteni és szeretni a Teremtő Tervét.

Isten Tervének a szeretete együtt jár a világegyetem és e bolygó szeretetével, az összes teremtmény, a teljes élet szeretetével; mert amikor a tudat ráébred az élet iránti szeretetnek erre a fokára, elkezdi szeretni azt a tökéletes Gondolatot, amelyet Isten minden teremtményének fejlődésére és javára szánt.

Miután a lények elkezdik szeretni Istent, elkezdik szeretni az életet és mindazt, ami része ennek az egy Istennek, Aki mindenben jelen van.

Amikor a lények elmélyednek a szellem tudományában, felfedezik, hogy létezik egy tökéletes Gondolat, amely Istentől származik, amikor gyermekeit megteremti, és amely az Atya Szívéhez való visszatérés útmutatója. E Gondolat által tervezte meg a Teremtő a Tervet, a szeretet, a megújulás, a Kegyelem, a megbocsátás Tervét, a Vele való Egységbe való visszatérés Tervét.

Ha ezt megértitek, még jobban megismerhetitek és megérthetitek Isten Szeretetét, aki tudatosanillesztette be a teremtményeit a Teremtés tágasságába, kezdettől fogva, mindent a Tervébe foglalt, és azok, akik követik azt, nemcsak visszatérnek az Ő Szívéhez, hanem magukkal hozzák a szeretet megújulását is, hogy elhozzák azt az Isteni Tudat számára.

Isten Tervét szeretni annyi, mint szeretni a Teremtés, az élet történetét; annyi, mint kilépni az emberi kicsinységből, az emberi és bolygói tervekből, és szívvel és tudatosan átölelni egy magasabb valóságot, amely a mai napig csendben marad, és vár a lények ébredésére.

Hagyjátok, hogy tudatotok elhagyja azt, ami kicsi, ami kicsinyes, és befogadja a Végtelent, a Teljességet, az Isteni Szeretetet. Szeressétek Isten Tervét.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Érezd, hogy a szíved Isten Tervének része. Szemléld magadban Akaratának elvét, és igyekezz megismerni, majd kinyilvánítani azt.

Érezd, hogy lényed a megváltás nagy történetének résztvevője, amelyben a világegyetemek evolúciója terve van.

Érezd a földi életet, mint annak a magasztos igazságnak és valóságnak a részét, amelyre a lények egy napon fel fognak ébredni.

Igyekezz,hogy kilépj a felszínes emberi élet kicsinyességéből, amennyire csak tudsz,  anélkül, hogy másokat elítélnél vagy kritizálnál, csupán keresd magadban azt az utat, amely egyesít Istennel, és ismerd meg a Tervét és az Akaratát.

A szellemi életben való fejlődés a szíved és Isten Szíve közötti valódi kapcsolattal kezdődik. Olyasmi, ami belső világod csendjében épül fel, és ami apránként arra késztet, hogy másképp nézz szembe az élettel, hogy keresd, megismerd és szeresd a magasabb életet.

Amikor ez az ismeret Istentől származik, megtanulod, hogy szeresd és tiszteld a testvéreidet, hogy szereteted alapján ők is lélekben növekedni kezdjenek.

Gyermekem, gondolkodj el minden nap a kozmosz kiterjedtségén, Isten irántad való szeretetének nagyságán; mert Ő Végtelen kiterjedésében lévén, Szemét a Földre irányítja, és a legkisebb teremtménybe helyezi bizalmát.

Szeresd ezt az isteni tervet és szeresd az Atya Akaratát, így be fogod vonzani ezt az Akaratot az életedbe, és tudni fogod, hogy hol kell lenned és mit kell tenned ezekben az átmeneti időkben.

A szeretet a kulcs minden megértéshez, és a fény, amely megkülönböztető képességet és belső tisztánlátást hoz.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Légy irgalmas azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a megváltásra, és akik elvesztek gőgjük, büszkeségük és hiúságuk miatt. Ne feledd, hogy a tökéletesség Istenben lakozik, és hogy ezen a földön mindaz, ami létezik, a fejlődés folyamatában van.

Szeresd testvéreid növekedését, hogy ösztönzést találjanak benned az átalakuláshoz, és ne egy falat, amely előtt megállhatnak.

Légy irgalmas azokkal, akik a legkevésbé érdemlik meg, mert ez az Isteni Irgalmasság lényege.

Légy irgalmas önmagadhoz, de nem azért, hogy  engedj a hibáidnak és a nyomorúságaidnak,   hanem azért, hogy nyomorúságos lényként te is részesülhess az Isteni Irgalomban, és ennek a Kegyelemnek a hordozója lehess a Föld számára.

Az irgalom az élet lényege. Isten az Irgalmasság cselekedetével teremtette az embereket, és ugyanezzel a cselekedettel veszi rá őket, hogy az Ő Szívéhez vezető úton járjanak.

Ebben az életben ahhoz, hogy elérjük Istent, elég, ha megnyitjuk magunkat az Irgalom befogadására, ha megengedjük magunknak, hogy Irgalmat adjunk, és mindenekelőtt, ha az Isteni Forrás eszközévé válunk.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Új embert szülni azt jelenti, hogy megengeditek a lelketeknek, hogy kifejezzék, kik vagytok valójában, megengeditek, hogy előbukkanjon belőletek az Isten-szerűség, és hogy megmutatkozzon a világ számára, de legfőképpen önmagatok számára.

Az új ember megszületése azt jelenti, hogy jobban szeretitek a mennyei dolgokat, mint a földi dolgokat, és tudjátok, hogy az élet ezen a világon egy vágás az időben és a térben, és hogy azért, hogy itt lehessetek, a szellemetek rejtett zugaiban hagytak egy történelmet és egy valóságot, amely feltárja a földi káosz, a kettősség és mindenekelőtt a szeretet iránti nagy szükséglet valódi okát.

Tekintsétek ezt az életet az átmenet időszakának, egy olyan iskolának, amely segít nektek egy evolúciós ugrást tenni, miután megbocsátjátok az ismeretlen hibákat és kigyógyultok azokból a szeretet ereje által.

Az új ember azért születik, hogy megújítsa az élet genetikáját egy új fajon keresztül, amely szeretetben születik, és ezt a szeretetet még a lélegzetében is kifejezi. Ez által az élet a kozmoszban és a földön egyaránt soha sem lesz arégi. Minden megújul.

A bennetek lévő új ember harcra hív benneteket az elmaradott emberi hajlamok, az önzés és a szeretetlenség állapota ellen. Egy olyan harcra, amely a tudatban, az elmében, az érzelmekben, a szívben, sőt a sejtjeitekben is zajlik, hogy helyet adjon az élet új archetípusának, és hogy felismerjétek, hogy véget kell vetni az emberiség eme elfajzott állapotának.

Az új ember önmagában az új időt és az élet új értelmét hozza magával. Fogadjátok el ezt az átalakulást hálával és ellenállás nélkül, és meglátjátok, hogy ahol szeretet uralkodik, ott béke uralkodik, és nincs félelem vagy gyötrelem. Nem számít, mi történik ezen a világon, az erőtök a Mennyekből kap támogatást.

Ha helyet akartok csinálni ennek az új embernek, teljes mértékben szeressétek. Ha nem tudjátok, hogyan kell szeretni, szolgálni és segíteni a  felebarátotokat, akkor fel fogtok ébredni a szeretetre.

És mindenekelőtt a szereteten és a szolgálaton kívül imádkozzatok, mert ez a párbeszéd Istennel, és csak az Atya tart meg benneteket szilárdan ebben az időben.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT