SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A gyermek Jézussal a Karomban arra kérlek benneteket, hogy ne felejtsetek el gyertyát gyújtani a lehetetlen ügyekért, a legmélyebben gyökerező bűnökért, az emberszívek nyomorúságáért, a büntetlenségért, a közönyért, a tudatlanságért; hogy Isten Tervének Szent Lángja váltsa fel mindennek a helyét.

Már nem azért jöttem, hogy megtanítsalak imádkozni, mert már tudjátok, hogyan kell imádkozni. Az elmúlt tizenöt év során erre tanított benneteket Az, Aki állandóan imádkozik, és Aki soha sem fárad bele a közbenjárásba az emberiségért, ezért a bolygóért és az egész Teremtésért. Mert Ő, Aki egy napon Jézus Anyja volt, nemcsak a Megváltó Anyja, hanem minden életnek, mindennek, ami él és lélegzik.

Ahogyan Krisztus, az Élő Isten megnyilvánult a Földön Jézuson keresztül, úgy gyermekeim, a Teremtés Méhe, a Mindennek életet adó Alapelv, Isten Anyai Szeretete Mária Szeplőtelen Szívén keresztül nyilvánult meg a Földön. Ezért eljött az ideje annak, hogy felismerjétek   ezt a Szívet, és hogy úgy tiszteljétek, ahogy igazán megérdemli.

Ne zárjátok be a Teremtés Titkait az ember megértő képességébe, sem abba, ami meg van írva a szent könyvekben.

Ma azt kérdezem tőletek, hogy hiszitek-e, hogy annak idején, kétezer évvel ezelőtt, a Földön néhány ember valóban megértette Krisztus Jelenlétét?

Hiszi-e közületek valaki, hogy kétezer évvel ezelőtt egy ember a Földön képes volt tökéletesen elmesélni mindazt, ami Krisztus Jelenléte révén történt a világon?

Igen, Isten Szelleme a teremtményeken keresztül szól, és Krisztus apostolai és tanítványai ezen a Szentléleken keresztül tudták elmondani az Evangéliumot, az Újszövetséget, amely a Megváltó Jelenlétéről tanúskodik a Földön.

De Isten Szelleme tiszteletben tartja az emberek szabad akaratát, korlátait, tudatuk kitágulását, szívük megnyílását. Emiatt oda jut el Isten Igéje, ahol az ember el tudja fogadni. Ezért még egyszer elmondom ezt nektek, és ezúttal arra kérlek benneteket, hogy ne zárjátok be a Teremtő Nagyságát az emberi megértésbe.

Eljött az az idő és az az óra, amikor a lények tudatának ki kell terjednie, a fátylaknak el kell szakadniuk nemcsak a templomban, hanem a lények belsejében is, a Földön élő összes lény tudatában. Szakadjon el az a fátyol is, amely elválasztja ezt a világot az egyetemes élettől, az Örökkévaló Időtől.

És ez nem az emberi akarat szerint fog megtörténni. Gyermekeim, Isten Akarata nem az emberek beleegyezésén fog alapulni, mert elérkezett az Igazságosság ideje, és az Igazságosság tökéletes; azt fogja átadni és felajánlani a lényeknek, amit megérdemelnek ebben az időben.

Minden gazda aszerint arat, amit ültetett, minden kertész látni fogja, ahogy kibontakoznak a virágok, amelyeket öntözött; és azok, akik nem törődtek a kerttel, a száraz földet fogják szemlélni, és egy kis zöld levélre fognak várni, hogy érezzék az élet leheletét.

Milyen szerepet szeretnél játszani ebben a történetben?

Az elhatározás ideje még folyamatban van; a lelkek elhatározása minden pillanatban megtörténik. Az emberi lénynek minden pillanatban lehetősége van arra, hogy felfedezze a benne rejlő lehetőségeket, és többé ne úgy éljen, mint egy idős ember, hanem az Isteni Cél szerint. Ugyanígy az ellenfél minden pillanatban lehetőséget ad arra, hogy feladjátok ezt a Célt, és elmerüljetek az emberi állapotban.

Ezért itt az ideje, hogy éberek legyetek.

Ezért itt az ideje, hogy imádkozzatok, ahogyan már megtanultátok.

Ezért itt az ideje, hogy az erények megerősödjenek.

Ezért itt az ideje, hogy elmerüljetek az Ismeretben, és hogy a Tanítást többé ne emberi megértés szabja meg, hanem hogy megnyíljanak a lények arra, hogy elmerüljenek abban a végtelenben, amely Isten Teremtése.

Már sok olyan dolgot, ismeretet és információt mutattunk be nektek, amiről az emberiség nem is gondolja, hogy létezik. És még mindig azt mondom nektek, gyermekek, hogy ez egy homokszem a sivatagban, egy csepp víz az óceánban, egy kis csillag a végtelen kozmoszban.

Sokkal többet kell felfedezni, és sorra jönnek a kinyilatkoztatások, anélkül, hogy engedélyt kérnének az emberektől; a fátylak szakadozni kezdenek, és a lényeken belül a struktúrák megtörnek, még a legkonszolidáltabb hiedelmeik is; megtörnek az emberi fogalmakra épített vallások alapjai is.

Hol kell lennetek?

A lényegben, amely az összes tudást, az összes bölcsességet, az összes életet mozgatja.

Az Isteni Szeretet minden vallás lényegében lakozik; de úgy tűnik, hogy be van börtönözve az emberi fogalmak, eszmék, hatalmak, akaratok börtönébe, amelyek csak az embertől származnak, konkrét, éretlen elméjéből, amelynek ebben az időben növekednie kell.

Azok, akik ebben a lényegben tudnak maradni, akik túl tudnak lépni a fogalmakon, az emberek által alkotott struktúrákon, talpra állnak és érzik szívük szabadságát, ha ezek a struktúrák összetörnek. Nem szenvedés lesz bennük, hanem öröm, mert megismerik az igazi szabadságot, ami nem a függetlenség, amit az ember keres, hanem az Isteni Igazságban való elmerülés, és végül az Atyával való szemtől szembe való találkozás úgy, ahogyan megígérte.

Ma azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy eljött annak az ideje, hogy felébredjetek, hogy átöleljétek a Végtelent, hogy elmerüljetek egy olyan ismeretben, amely a mai napig rejtve volt, és amelyet felfedtünk előttetek az Isteni Akarat által.

Ez az utolsó év, amely az Isteni Küldöttek visszavonulásának előkészülete, az utolsó lehetőség az emberi tudat felébresztésére, hogy a fátylak szenvedés nélkül szakadjanak el. Emiatt annyiszor kértünk benneteket, hogy legyetek nyitottak a Szellemi Tanítás befogadására, hagyjátok, hogy ez átalakítsa tudatotokat és emberi állapototokat. Engedjétek meg magatoknak, hogy megtapasztaljátok az Isteni Szeretetet, amely azokból a lényekből árad, akik nem állítanak akadályokat ez elé.

Ne mondjátok többé: "nem tudok", "nem vagyok képes", "nem értem". Mondjatok el egy másik imádságot, egy másik megerősítést. Így kérjétek az Atyát: 
 

Uram, csináld bennem azt,
amit nem tudok.

Uram, legyél képes bennem arra,
amire nem vagyok képes.

Uram, Szakítsd el a Kezeddel a tudatomon lévő fátylat, 
hogy megértsem azt, amit nem értek,
hogy láthassalak, érezhesselek és megtapasztalhassalak
az Isteni Teremtés mérhetetlenségében.

Uram, legyen jelen korlátaim előtt
a korlátlanságod,
Az Örökkévaló Időd mutassa meg nekem az Igazságot
a korlátaim előtt.

Ébresszen fel álmomból a Hangod,
mert már nem akarok aludni,
fel kell ébrednem, fel kell kelnem,
és teljes Akaratodban kell élnem.


Ez legyen az imádságotok.

Amikor szembesültök a titokkal, ne mondjátok, hogy nem létezik, hanem ismerjétek fel saját tudatlanságotokat, és engedjétek, hogy átadja helyét az Isteni Bölcsességnek. Nemcsak ez a világ őriz nagy titkokat, hanem a saját lényetek is.

Mit gondoltatok arról, amikor az Úr azt mondta nektek a prófétáin keresztül, hogy az Ő Végtelen Szívének képére és hasonlatosságára teremtett benneteket? Hogy Isten az emberek hasonlatosságára teremtetett? Hogy a ti arcotokhoz hasonló arca van?

Mit jelent Isten a számotokra?

Lélegezzetek, érezzétek az életet, ebben van Isten. Hallgassátok a természet hangjait, ebben van Isten.Csukjátok be a szemeteket, elmélkedjetek a végtelenségről, ebben van Isten.

Mit jelent tehát az, hogy a Teremtő a saját képére és hasonlatosságára teremtett benneteket?

Lehetséges az, hogy a végtelenség bennetek is létezik?

Lehetséges, hogy képesek vagytok arra, hogy úgy alkossatok és teremtsetek újra, ahogy Ő teszi?

Lehetséges az, hogy úgy tudtok szeretni, ahogy Ő? 

Lehet, hogy egy ilyen végtelen Teremtő csak ennek a Földnek adott életet? Ennyire kicsi az Isteni Akarat?

Ahogyan látjátok az eget, a csillagok mélységét és végtelenségét, számtalan csillagot; ez Isten Szeretete; és az Atya Szeretete az életen keresztül nyilvánul meg. Gyermekek, az élet az Isteni Szeretet legnagyobb kifejeződése, ezért ez a szeretet nem csak a Földre korlátozódik.

És miért nem vagytok képesek arra, hogy lássatok? Mert a tudatotok nem öleli fel az Örökkévaló Időt.

Hogyan lehet Isten Szemével látni, érezni Szeretetét, szemlélni Teremtését?

Hogyan lehetséges, hogy he higgyétek azt magatokról, hogy kicsik vagytok, hanem hogy fedezzétek magatokban a végtelenséget? 

Amikor szerettek és kinyíltok az igazi szeretet felé, tudatotok kitágul, érzékszerveitek kitágulnak, szívetek feloldja azokat a dimenziókat, amelyek elválasztják ezt a világot az Örök Időtől, azokat a dimenziókat, amelyek még mindig elválasztják az embereket Teremtőjük Szívétől. Az emberi tudatlanságnak nincs más oka, mint az emberi akarat, amely ezekben a dimenziókban tartja őket.

Tehát engedjétek meg magatoknak, hogy szeressetek, ne csak egymást szeressétek emberi szeretettel; ne ez legyen  a szeretetetek célja. Engedjétek meg magatoknak, hogy túllépjetek ezen, engedjétek meg magatoknak, hogy végtelenek legyetek, és nyissátok meg a szíveteket a határtalan, végtelen Isteni Szeretet megtapasztalására. És így, gyerekek, amikor az igazság feltárul a szemetek előtt, nem fogtok félni.

Amikor e szent bolygó kincsei többé nem lesznek elrejtve szemetek elől, örülni fogtok; amikor a csillagokban lakozó élet végre megoszthatja magát a földiekkel, és tanulhat az emberi életből, akkor nem a tudatlanságról, hanem az Isteni Szeretetről taníthattok majd, mert erre jött létre ez az iskola a Földön.

Ez egy kis iskola, egy kis virág a Teremtés Kertjében, egy olyan virág, amelyet gondosan, szeretettel és előszeretettel nevelnek, eggyel több az Isten Kertjében lévő apró virágokból; olyan virág, amelynek kicsinységében fel kell tárnia az Atya nagyságát az egész élet számára, illatának át kell alakítania az egész kertet, magjainak meg kell újítaniuk a földet, az Isten által megművelt földet.

A  Szavaim meghallgatása után arra kérlek benneteket, hogy újra tanulmányozzátok mindazt, amit már elmondtunk nektek az elmúlt 15 évben. Olvassátok el azokat a Tanításokat, amelyeket nem értettetek meg, elmélkedjetek azokon, és kérjétek a nagyobb megértés Kegyelmét, kérjétek a tudatosság kitágításának a Kegyelmét, és észre fogjátok venni, gyerekek, hogy nem csak néhány nehéz szót mondtunk nektek, hogy nem csak néhány szimbólumon és példázaton keresztül szóltunk hozzátok, hanem egy mély szellemi igazság rejtőzködött azokban; és abból az okból és azzal a céllal közvetítettük, hogy az emberek tudata készen álljon arra, hogy Isten Akarata szerint éljen, hogy újra felfedezze eredetét, és a tudat átalakulásának, a megváltásnak és az Isteni Irgalmasságnak a példájaként szolgáljon az egész teremtés számára. 

Ez minden, amit el akartam mondani nektek ma. A Teremtő küldött Engem, hogy átadjam nektek ezeket a Szavakat, és Fiával a karomban azért jöttem, hogy megáldjalak benneteket, és elmondjam nektek, hogy mindegyikőtök átalakulása át fogja alakítani az egész emberi tudatot. Ne gondoljátok, hogy lépéseitek jelentéktelenek, egyikőtök sem jelentéktelen Isten előtt.

Keljenek fel alázatosan azok, akik elestek, kezdjék el nulláról és építsék újjá a belsejüket.

A fáradtak lélegezzenek, hagyják, hogy a Teremtő felújítsa lényüket, hogy tovább haladhassanak.

Azok, akik kételkednek, imádkozzanak és kérjék a tudat kiterjedését.

Akik kételkednek önmagukban, bízzanak Istenben, mert ha Hozzá hasonlítanak, akkor nem engedi, hogy nyomorúságukban maradjanak. Vagy azt hiszitek, hogy a Teremtő azért teremtett benneteket az Ő képére és hasonlatosságára, hogy az emberi felületességben maradjatok? Nem így van, gyermekek, a Teremtő ennél sokkal többre törekszik, és már eljött annak az ideje, hogy az Ő Isteni Akarata szerint éljetek.

A szentségek, az ima, a csend és a szolgálat legyen mindig lényetek átalakulásának alapja. Amikor nem tudtok kilépni magatokból, szolgáljatok, tegyetek valamit másokért, még ha a saját otthonotokban is. Amikor elfelejtkeztek arról, amit mondtam nektek, hallgassátok meg újra a Szavaimat.

A Gyermek Jézus Jelenlétében megáldalak, helyreállítom a békéteket és rátok hagyom az Eucharisztia Szentségét, hogy az Élő Isten bennetek való fizikai Jelenléte által kitáguljon az Isteni Titok, elérje sejtjeiteket, atomjaitokat, szabadítsa fel a bennük lakozó fényt, és engedje meg, hogy a tudatotok még egy lépést tegyen ebben a felébredésben és ebben az átalakulásban.

Megáldalak benneteket és köszönetet mondok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Eljött az az idő és az az óra, amikor felébredhettek, még akkor is, ha azt hiszitek, hogy ébren vagytok.

Eljött az éberség ideje és órája, mert éjszaka, az emberi szív éjszakáján úgy érkezik meg Ő, Akit a nemzetek várnak, mint a tolvaj.

Abban a pillanatban, amikor a legnehezebb lesz hinni, abban a pillanatban, amikor a legnehezebb lesz remélni, amikor csak az üresség lakik a szívetekben, eljön Ő, Akit a nemzetek várnak.

Amikor a világot nézitek, és csak a káoszt látjátok, amikor saját magatokra néztek, és csak zavart találtok, amikor az emberek elméje még egy gondolatot sem képes feldolgozni, és az éleslátás csekélynek tűnik, vagy egyáltalán nem létezik az emberi tudatban, leszáll az imádkozókra a bölcsesség.

És a világ sötétjében, amikor úgy tűnik, hogy a lények vakon járnak, és vakok próbálják irányítani egymást, a fény leszáll azokra, akik imádkoznak.

Amikor nehezebb megbocsátani, mert az emberek által elkövetett hibák megbocsáthatatlanok, az imádkozó szívekre leszáll az együttérzés.

Amikor a félelem átveszi az Istenfélelem helyét, és a lények kételkednek az Atya létezésében,  Ő megnyilvánul azokban, akik imádkoznak.

Sokan nem tulajdonítottak jelentőséget annak az időnek, amikor Isten Küldöttei imát kértek tőlük. Már elgondolkoztatok azon, gyerekek, miért alkotunk annyi Fény Rózsafüzért? Miért kérünk annyi imát a nemzetek békéjéért? Miért hívunk mindig imádkozni? Lehet, hogy azért, mert nincs dolgotok és ki kell töltenünk az időtöket, vagy azért, mert eljött az idő, az ébredés ideje?

Az imán keresztül találjátok meg az egyensúlyt, amely felébreszti azokat az erényeket és ajándékokat, amelyek napról napra megerősödnek Leszármazásaitok kifejezésében, és a Szentség teret talál arra, hogy szétterjedjen.

Ha ma lenyűgöz, amit a világban láttok, akkor azt mondom, hogy ez még csak az idők végének kezdete.

Nem akarok rémületet kelteni bennetek, nem azért jöttem, hogy félelmet keltsek a szívetekben. Azért jöttem, hogy megerősítselek benneteket, hogy lássátok a káoszt, és tudjátok, hogy azon túl is van élet, olyan élet, mint amely létezik bennetek, a bolygó belsejében, a világegyetemek égboltján, az egymás mellett létező láthatatlan dimenziókban, amelyek együtt léteznek a Földön; de amelyet az emberek fátyollal borított szeme még nem láthat.

Amikor imádkoztok, Isten Bölcsessége képes megmutatni nektek azt a valóságot, amely a Földön, a világegyetemben és a lényekben létezik. A valóság felé akarlak vezetni, hogy ne keverjétek össze a világ illúzióját a valósággal.

Nem azt mondom, gyerekek, hogy a szenvedés illúzió. Nem azt mondom, hogy az idők vége csak illúzió lesz, de ez csak egy híd, egy ajtó, amin át kell lépnetek és új életet találhattok, egy olyan életet, amely mindig is bennetek élt, egy rejtett és néma életet a lényekben, amelyre türelmesen vár a Teremtő, hogy felébreszthesse.

Még akkor is, ha mindent tudtok, még akkor is, ha mindenen keresztülmentetek, nehéz lesz a világot nézni és nem összezavarodni. Nehéz lesz szembenézni a fájdalommal és nem azonosítani magatokat azzal. Nehéz lesz megbetegedni, és nem úgy érezni a halált, mint amely szétrombolja az életet. De ma szeretném elmondani nektek, hogy van élet az életen túl is.

A Kálváriához vezető út ezekben az időkben egy kicsit hosszabb, mint az, amelyet az Úr kétezer évvel ezelőtt átélt. Lassan végigmentek ezen a megpróbáltatáson, és minden egyes lépésnél átalakítjátok az emberi állapotot. A bennetek lévő Teremtő minden lépésnél legyőzi az régi embert, és felülmúlja a betegségeket, a káoszt, a szenvedést, a fájdalmat, a zűrzavart, a háborúkat és a konfliktusokat, a családi háborúkat, a szülők háborúit gyermekeik ellen és a gyermekek háborúját a szüleik ellen.

Ezen messze túlmenően azok, akik imádkoznak, békét találnak, tudni fogják, hogyan kell átlátni a szenvedés ablakán, és ott találnak hidat egy új élethez.

A szenvedésnek nem lesz akkora súlya azok számára, akik felébrednek, mert az Igazság mérete nagyobb lesz. Így éltek a mártírok; ezért tudták elviselni, mert az Igazság felülmúlta az emberi gyarlóságot, és feltárta bennük, még a fizikai sejtjeikben is ezt a Felsőbbrendű Szellemi Életet.

Tudom, hogy lehetetlennek tűnik a számotokra: nézzetek a mártírok életére, és fordítsátok a tekinteteteket a saját életetek felé, milyen messze vagytok attól, hogy ezzel a hévvel szeressétek Istent, hogy úgy adjátok Krisztusért az életeteket, ahogyan Ő adta értetek. De ez a gondolat annak az illúziónak a része, hogy még mindig éltek.

Felébredni annyit jelent, gyermekek, mint bölcs szemmel megérteni az életet, nem a múlthoz hasonlítani, mert most más idő van, mások az emberi nehézségek, és annak ellenére, hogy csak egy Igazság van, amelyet el kell érnetek, más módon fogjátok megközelíteni. De mindenki, aki hisz, aki imádkozik és aki igyekszik, megtalálja ezt az utat.

A mai harc a figyelemelterelések, a közöny, az önzés, a büszkeség és a saját akarat ellen folyik. Ezért is nehezebb, mert elakadtok a szívetek láthatatlanságában ott, ahol azt hiszitek, hogy senki sem lát benneteket.

Ezeknek az időknek a mártíromsága az állandó ösztönzés, amelyet az emberiség elméjében és érzelmeiben kap arra, hogy elszakadjon Istentől. És ezzel szemben harcolnotok kell ebben az időben az imádság, az imádás, az Istennel való őszinte, igaz és valódi kapcsolat által, gyermekek.

Ma nehezebb arra kérni benneteket, hogy győzzétek le a zavaró tényezőket, a közömbösséget és a büszkeséget, mint arra kérni benneteket kétezer évvel ezelőtt, hogy áldozzátok fel az életeteket.

Ezért az Úr azt mondja nektek, hogy nagyobb dolgokat fogtok tenni, mint amit Ő tett; mert tudta, hogy a gyökerek az emberek szívében, elméjében és lelkében fognak növekedni, és milyen nehéz lesz kivágni és kiszakítani azokat bensőjük mélyéből, lemondani minderről az isteni élet érdekében.

Ma szeretném megnyitni az Eget, hogy mindenki láthassa azt, ami láthatatlan a szeme számára, hogy mindenki szemlélhesse azt a szent helyet, amelyen a lába áll. Ez az idő még nem érkezett el, de addig a pillanatig is imádkozzatok, gyermekek.

Imádkozzatok szívből, kezdjetek párbeszédet Istennel, nyissátok ki életetek ajtaját, hogy legyen neki tere, hogy Ő kormányozhasson, hogy minden lépéseteket jelezhesse.

Vonjátok be a Teremtőt döntéseitekbe, a napjaitokba, a gondolataitokba; és apránként az Ő Jelenléte kitágul bennetek. Ily módon megerősödtök, és képesek lesztek szembenézni az eljövendő időkkel anélkül, hogy elveszítenétek a békét, anélkül, hogy elveszítenétek a reményt, mivel a haldokló emberiség valódi szolgálói vagytok. Nem olyanok lesztek, mint a vak, aki a vakot vezeti, hanem olyanok lesztek, mint a fény a világ asztalánál, amely megvilágítja ezt a szent házat, hogy lássák az utat azok, akik eltévedtek.

Ehhez a lemondás, a magány, az üresség útján kell járnotok; és fedezzétek fel ebben az ürességben azt a teljességet, amely nem található meg a világban, azt az örömöt, amely túlmutat az emberi boldogságon, azt az isteni kiteljesedést, amely túlmutat az emberi kiteljesedésen, amikor Isten megvalósítja Magát bennetek.

Ki fog elgondolkodni azon, amit mondok nektek?

Ki értelmezi ezeket a szavakat a saját életére?

Ki fogja tudni azt mondani: "Én ezt fogom átélni"?

Így van, gyerekek, hogy amikor a belső világ kapui megnyílnak a Földön, és a magasztos valóságok nyilvánulnak meg az emberek szeme előtt, akkor nem fogtok félni, hanem meg fogjátok találni a helyeteket a számotokra megfelelő Leszármazási Vonalban, a Hierarchia szívével együtt.

És amikor a Tükrök rezgése rezonál, a hangotok is együtt fog rezonálni vele.

És amikor felhangzik az Őrzők és Figyelők kiáltása, a fénykardjuk is lángra lobban majd.

És amikor a Szemlélődők térden állva kinyitják a Mennyország ajtaját, hogy az Irgalmasság leszálljon azokra, akik nem érdemlik meg; akkor az imáitok is áthatolnak majd a dimenziókon.

És amikor az Uralkodók magukhoz vonzzák a Törvényt egy új élet és egy új világ létrehozása végett; akkor azt is tudni fogjátok, hogy hogyan változtassátok át ezeket a törvényeket az élet megnyilvánulásává.

És amikor a bölcsesség betölti az emberi szívet; akkor az oktatók tudni fogják, hogyan tanítsanak és hogyan irányítsák az elveszett lelkeket.

És amikor az Élővilágnak igazi példára van szüksége, hogy átlépje a dimenziókat és új evolúciót találjon; akkor a reinisták mutatják majd az utat.

Hol lesztek? Összezavarodva a megnyilvánuló élet előtt, vagy a Hierarchiával együtt szolgálva ennek az új életnek az építésében?

Már feltettétek ezt a kérdést?

Hol akarok lenni?

Vajon én leszek a menyasszony, aki elaludt és kívül maradt, vagy én leszek az, aki Krisztussal együtt új életbe lépek, hogy megosszak Vele egy új fejlődési utat?

Ég a lámpám, vagy meggyújtottam és hagytam, hogy kifolyjon az olaj?

Kérdezzétek meg magatoktól, gyermekek:

Hol van a tudatom, a törekvésem, az akaratom?

Hol lakik a szívem?

Ki él bennem?

Meghagyom nektek ezeket a gondolatokat, mert itt az ideje, hogy mélyebbre menjetek, itt az ideje, hogy felébredjen a tudatotok, itt az ideje, hogy a benneteket megillető helyen legyetek; mert minden be fog teljesedni, ahogy az elejétől fogva előre látható volt, és olyan Tanítást kaptok, amelyet egyetlen egyház, egyetlen vallás, egyetlen szellemi csoport sem kapott.

Legyetek hálásak és következetesek, áldásom van erre.

Ma a Lábmosás Szentségét szeretném felajánlani nektek, néhány olyan családnak, amely fontos a Számomra, hogy megújítsák útjukat, és hogy újra felfedezzék a családi lét célját ebben az időben, hogy erőre kapjanak egymásban.

Együtt vagytok, hogy erősítsétek egymást, hogy lélekben növekedjetek, és az emberiség számára ismeretlen viselkedésminták nyilvánuljanak meg. És amikor nincs béke a világ családjaiban, a köztetek lakozó béke olyan szolgálat lesz, amely érdemeket szerez az elveszett családok megmentése érdekében.

Emiatt ma szeretném megmosni a lábatokat, hogy elkezdjetek egy új ciklust, mindannyiótok belső Istennek való odaszentelésének a ciklusát, amelyben minden család tudni fogja, melyek azok az erények és ajándékok, amelyeket családi csoportként fel kell ajánlania ebben az időben.

Elkísérlek, és mindig vezetlek a Tekintetem áldása alatt.

Köszönöm.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

 

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, BRAZÍLIA VÁROS SZÖVETSÉGI KERÜLETÉBEN LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Béke ezen a helyen, ebben a nemzetben és minden lény szívében.

Miközben a tudatlanság áthatja az emberek szívét, azért jövök a világba, hogy továbbra is ébredésre hívjalak benneteket.

Miközben kezdetét veszi a káosz a lényeken belül és kívül, azért jövök, hogy elhívjalak benneteket arra, hogy békében éljetek.

Miközben az emberiség becsukja a szemét, hogy ne lássa a bolygó valóságát, hogy ne érzékelje az időket, amelyekben él, és a lépéseket, amelyeket meg kell tennie; azért jöttem, hogy hívjalak benneteket, gyerekek, hogy legyetek mások, kezdjetek el belülről kifelé átalakulni.

Azért jöttem, hogy hívjalak benneteket, hogy nyissátok ki a szemeteket, a fizikai szemeteket, a tudat szemét, a szív szemét, hogy meglássátok a világ valóságát a látszatokon és a felületességen túl.

Ne felejtsétek el, hogy az Armageddon idejében vagytok, a megtisztulás, a régi ember és az új ember közötti átmenet idejében.

Semmi sem marad úgy, ahogy van. Az emberi tudat minden aspektusa megtisztul és átalakul, hogy egy új valóság jöjjön létre a világban, hogy méltóak legyetek egy olyan konföderációhoz, amely az Isteni Akarat beteljesülése felé halad, és amely a szentségben, a Szeretetben, a  Krisztusi Szeretetben él, amely a legtöbb lény számára ismeretlen, annak ellenére, hogy látszólag olyan ősi ezen a világon.

Tehát ne ragaszkodjatok a régi emberhez, ne ragaszkodjatok ahhoz, ami vagytok, aminek látszotok. Ne ragaszkodjatok ehhez a világhoz sem, mert ez is elmúlik; mindegyikőtök, és ennek a bolygónak minden tere átalakul.

Gyerekek, egy pillanatra úgy fog tűnni, hogy a káosz minden helyet, minden szívet hatalmába kerít, de nem így lesz azok számára, akik hajlandóak a belső béke szerint élni. A Királyság a szívetekben van; ott uralkodik a Világegyetem Királya, ott nyilvánul meg az Ő Akarata, és semmi sem fog történni az életetekben, ami nem az Ő Isteni Akarata szerint való.

A káosz, a zűrzavar, a világot átható gonoszság ellenére arra hívlak benneteket, hogy éljetek békében; arra hívlak benneteket, hogy ne szítsatok konfliktusokat egymás ellen; arra hívlak benneteket, hogy tiszteljétek egymást, hogy megértsétek a világegyetemeket irányító Törvényeket, hogy lehetővé tegyétek ugyanezen törvények megnyilvánulását a földi életben.

Gyerekek, egyre inkább a tudatlanság uralja az emberek szívét, és ha nem tanulnak meg befelé nézni, hogy megtalálják Istent magukban, akkor ők is elvesznek ebben a zűrzavarban, amelyet az ellenség próbál meg kialakítani az emberiségben, hogy a szülők veszekedjenek gyermekeikkel, hogy nemzet nemzet ellen támadjon, hogy ne legyen béke egyetlen lényben sem.

Ezt a szellemi csatát az ima, az élet és az emberiség retrográd mintái átalakítása által nyerhetjük meg. Ezt a csatát a hallgatás által nyerhetjük meg az arrogancia, a megalázottság, a szeretet és a testvériség hiánya előtt. Ezt a csatát példák által nyerhetjük meg.

Ahol hiányzik a szeretet, szívetek tegye túl magát ezen, és mutasson szeretetet.

Ahol tudatlanság, arrogancia, közömbösség van, mutasson szívetek testvériséget, bölcsességet és csendet.

A bolygó nem kerüli el a megtisztulást. Miközben átkeltek ezen idők Kálváriáján, ne gondoljátok, hogy Isten Terve meghiúsult, mert nem úgy nyilvánult meg, ahogy vártátok. Úgy, ahogy Krisztus is képes volt messzebbre látni, még a Kereszten is, nézzetek ezeknek az időknek a kálváriáján túl, és minden egyes áldozati lehetőség alkalmával újítsátok meg Isten Szeretetét a szívetekben. Erősítsétek meg magatokban az Isten Akaratát, mint alapot az élet minden látszólagos veresége alkalmával, és használjátok fel a tanulás összes lehetőségét a szeretet megújítására, a tudat megerősítésére, az emberi állapot átalakítására és saját magatok megújítására.

Ne legyen nagyobb az akaratotok, mint az Isteni Akarat. Ne legyenek jobb ötleteitek, mint Isten Gondolata. Meditáljatok, elmélkedjetek, érezzetek át a szívetekben minden egyes lépést, amelyet meg kell tennetek, és bízzatok abban, hogy az ezen idők keresztjével való út során belülről kifelé élitek meg a győzelmet.

Nem a bolygó valósága diktálja Isten diadalát az életetekben; nem úgy tűnik, hogy a bolygó valósága szerint éltek; nem azt látjátok, amit a világ lát, hanem azt, amit Isten lát; csak Ő az, Aki lát bennetek.

Gyerekek, sokszor még ti sem fogjátok észrevenni, hogy Isten diadalmaskodik bennetek, és az Ő Akarata apránként megnyilvánul azokban, akik kitartanak; Szeretete apránként növekszik azokban, akik kitartóak, akik a világot nézik, és a látottak ellenére sem adják fel, ahogyan Krisztus sem adta fel az emberi helyzettel szemben.

Semmi sem volt nagyobb visszafejlődés, durvább, mint a kétezer évvel ezelőtti emberiség. Ennek ellenére a Megváltó a világra, a tökéletlenekre helyezte tekintetét, és társaivá tette őket; csakúgy, mint ma, mindent megújít. Szemetek továbbra is a Földön legyen, túllépve az emberi tökéletlenségen, és találjátok meg a lényekben rejlő esszenciát, mindegyikőtök esszenciáját, akik Krisztus utánzására, a Krisztusi Szeretet megélésére hivatottak.

Emeljétek fel a hangotokat, hogy imádkozzatok. Csak akkor keljetek fel, ha a kereszten vagytok, ezeknek az időknek a keresztjén, amely nem szenvedést jelent, hanem felülkerekedést, a felszínességen való felülkerekedést, a látszaton való felülkerekedést, hogy egy új, mindent felülmúló szeretetet éljetek meg.

Az a keresztre feszítés állapota, hogy képesek vagytok a felebarátotokra nézni, és nem a külsejét látni, hanem felismerni a szívét, a lelkét, a benne rejlő isteni tökéletességet; támogatni a másikban azt, ami a legjobb, az erényeit, az ajándékait, hogy azok növekedjenek. Hogy a mások szenvedését ne úgy nézzétek, hogy összehasonlítjátok a saját szenvedésetekkel, hanem küzdjétek le a közömbösséget és nyújtsátok ki a kezeteket, hogy szolgáljatok. Ezt jelenti az új ember fogalma.

Legyetek képesek arra, hogy meghallgassátok a másikat. Legyetek képesek arra, hogy befogadjátok a másikat. Legyetek képesek arra, hogy legyőzzétek magatokat, és ne próbáljatok meg érvényesülni mindenki felett. Ezt jelenti az új ember fogalma.

Azért vagyok itt, gyerekek, hogy egy Szellemi Kormányt hozzak létre ezen a helyen, az Isteni Akarat alászállása által. És hogy mindegyikőtök szívének megnyílásán keresztül ez a kormány és ez az akarat átjárja ennek a nemzetnek minden terét, hogy a látszatokon túl Isten Akarata belülről kifelé győzedelmeskedjen az őt követők szívében.

Isten Terve nem a számok által nyilvánul meg, hanem az igazság által. Az emberiség átalakulása kétezer évvel ezelőtt tizenkét tökéletlen emberben ment végbe azáltal, hogy igent mondtak, akik elfogadták Krisztus nyomdokait, akik elfogadták, hogy az Ő Akaratát élik, és bár nem vették észre, de elfogadták emberi állapotuk átalakítását, megszaporították tanítványait, elterjesztették az Örömhírt, békét teremtettek, feláldozták magukat, lemondtak, megalázkodtak, kiüresítették magukat.

Ma arra hívlak el benneteket, hogy apostolok, tanítványok, társak legyetek, és tegyétek a saját életeteket az Új Emberiség előhírnökévé. Azért jöttem ide, hogy neveteken szólítsalak, és Krisztushoz vezesselek, hogy utat nyissak az Úrhoz, akárcsak kétezer évvel ezelőtt.

Csak arra figyelmeztetlek, hogy tudjátok, hogy hogyan kell túllátni a látszatokon, hogy tudjátok, hogy hogyan kell megérteni azt a győzelmet, amely a lényekben történik, és hogy ne veszítsétek el a reményt, függetlenül attól, hogy mi történik a világ négy pontján.

Arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért,  hogy erősítsétek meg a Fény csatornáját, amelyet ebben a városban, ebben az állapotban, ebben az országban nyitunk meg imáitok által, hogy a Mennyei Kormány leszállhasson ide.

Egy szent helyet létesítünk itt, amelyet a természet Élővilágának szentelünk, egy fénypontot a sötétség közepén. Gyerekek, arra hívlak benneteket, hogy erősítsétek meg ezt a helyet, hogy ez legyen az egész brazil tudat, az Élővilága és népe reprezentációja; hogy az imán keresztül lehetővé tegyétek, hogy mindig a felsőbbrendű törvények legyenek azok, amelyek az események megnyilvánulását vezetik.

Brazíliának különleges helye van Isten Szívében, mint minden nemzetnek. A Teremtő azt reméli, hogy a Szeretet-Bölcsesség Sugara által megújítja Szeretetét ezen a szent helyen az egész bolygó számára. Minden nemzet egy Isteni Akaratot őriz a belsejében; és az Atya Akarata az, hogy egy új emberiség születhessen Brazília és Dél-Amerika szívéből, és kiterjedjen az egész bolygóra.

Hogyan fog ez megtörténni? Rajtatok keresztül.

Az új ember nem fog megnyilvánulni másokban, akik megszületnek ezen a világon, az új ember minden egyes ember átalakulása által születik meg. Ennek a Krisztusban való átalakulásnak rajtatok keresztül kell megtörténnie.

Ki szánja rá magát majd arra, hogy megélje, elhiggye, hogy Isten győzedelmeskedik a tökéletlenségeiteken?

Ki ajánlja fel kicsinységét, hogy Isten megmutassa a Nagyságát?

Ki adja át a saját erejét, hogy Isten kinyilvánítsa Hatalmát?

Ki tudna jobban hinni az Atyában, mint önmagában, ahogyan Krisztus tette a Kereszt hordozásakor?

Nem önmagában hitt, hanem abban, Aki elküldte. Ennek a megtapasztalására hívlak benneteket. Ne a saját képességeitekre gondoljatok, ne saját erőtökből próbáljátok megvalósítani Isten Tervét, hanem a Hit Ajándékán keresztül Bízzatok az Isteni Akaratban.

Meditáljatok a Szavaimon, tartsátok meg a szívetekben, érezzétek és érzékeljétek, mire hív benneteket el ma Isten.

Ez minden, amit el kell mondanom. A Békességemet adom nektek, a Gyógyulás, a Rehabilitáció, a Helyreállítás Ajándékát, hogy azok, akik keresnek, megkaphassák azt, amit Istentől kérnek.

Gyógyuljanak meg beteg sejtjeitek az imádság és a béke által; gyógyuljon meg a tudatotok minden félelemtől, fájdalomtól, minden felületességtől, mert Isten valami nagyobbra hív el benneteket.

Miért keresitek a gyógyulást?

Miért akartok életben maradni?

Mit kezdtek az életetekkel, ha meggyógyultok?

Legyen értékes minden másodperc ezen a világon, engedjétek, hogy Isten győzzön bennetek. Áldásom van erre.

Legyetek közösségben a Békémmel és az Úrvacsorával, amelyet rátok hagyok, hogy az, Aki elküld Engem, belétek költözhessen, és megnyilvánulhasson Kegyelme testetekben.

Megáldalak benneteket

az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

Hálát adok nektek.

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Azzal az erővel, amelyet Isten adott Nekem, mint e világ és más világok közbenjárójának, ma megnyitom e Királyság kapuit, hogy a szenvedő lelkek olyan nagy Kegyelmet kapjanak, mint amilyet ti kaptatok az elmúlt napokban.

Érdemeket szereztek szívetek felébredése és az Istennek küldött igenetek által, mivel válaszoltatok Krisztus hívására, hogy sokan mások, akik nem tudják, megkaphassák az Irgalmat, amely e Királyság Tükreiből sugárzik az egész bolygóra.

Ma nem csak azért jöttem, hogy beszéljek hozzátok, hanem azért is, hogy imádkozzam veletek ezért a világért, a gyermekekért, akiknek fel kell nőniük és be kell népesíteniük az Új Földet, azért jöttem, hogy imádkozzam az Élővilágért, amely oly sokat szenved az emberi közöny miatt.

Azért jöttem, hogy imádkozzam a nemzetek angyalaiért, akik éjjel-nappal azon fáradoznak, hogy fenntartsák a bolygót, és hogy minden nemzethez eljuttassák azt az Isteni Elvet, amelyet meg kell nyilvánítania.

Ezen a napon azért jöttem, hogy elmélyítsem a tudatotok felébredését, hogy véglegesen Isten Tervének szolgáivá válhassatok. Legyen ennek a Tervnek a szeretete nagyobb, mint saját életetek szeretete, mert akkor Isten diadala lehettek a világban. 

Ma azért jöttem, hogy megmutassam a szíveteknek azt a valóságot, amit még nem ismertek.

Kérlek, hogy csukjátok be a szemeteket, hogy megmutathassam nektek azt, amit e világ közbenjárójaként látok. 

Járjátok be Velem együtt a bolygót a szív szemével. Nézzétek Jelenlétemet, barna tunikámat, vöröses palástomat, amely Krisztus Vérét jelképezi, amely még mindig kiömlik az ártatlan lelkekért.

Jobb kezemben ma egy botot tartok, ami azt jelképezi, hogy a Fiammal együttes közbenjáráson kívül új cél felé vezessem a lelketeket.

Mezítelen lábam az Isten előtti lemondásomat jelképezi, azt, hogy akaratom egyesül az Atya Akaratával, és hogy az Ő útjait fogom követni az örökkévalóságig.

Íme, mögöttem egy nagy kapu, amelyen keresztül a bolygóra vezetlek benneteket. Azt akarom, hogy megismerjétek a Keletet, hogy megosszátok Isten sebeit és meggyógyítsátok azokat.

Térdeljetek le Velem együtt e földre, amely egykor szent volt, és amelyet újra szentté kell tenni, mert ahogyan Uratok és Királyotok Nyugaton jár, úgy fog Ő Keleten is járni. És azok, akik megtagadták Őt, és akik nem fogadták el Őt kezdettől fogva, meghajolnak majd előtte, verik a mellüket és megbánják, de már túl késő lesz.

Ma azért jöttem, hogy megosszam veletek Isten egyik legnagyobb Sebét, az emberi közömbösséget Fiának áldozata iránt.

Amikor Jézus kisfiú volt, megtanított az Úr imájára, egy olyan imára, amelyet a Mennyből hozott, amelyet Atyjával együtt tanult, hogy minden lélek egyesülhessen Vele. Arra foglak kérni titeket, hogy imádkozzátok Velem együtt ezt a szent imát, hogy közbenjárjatok azokért a lelkekért, akiknek ma be kell lépniük az Én Országomba, amely Isten Országa, amely a ti otthonotok és az Enyém is.

Nézzétek, a keleti égbolton egy nagy fénykapu van, amely ragyogó arany fényt sugároz. Ezen a kapun keresztül a Teremtő Hangja szól minden gyermekéhez.

Az emberiség nevében válaszoljatok az Ő hívására, és kiáltsatok Istenhez:

Pai Nosso que estais no Céu, 
santificado seja o Vosso Nome, 
venha a nós o Vosso Reino, 
seja feita a Vossa Vontade, 
assim na Terra como no Céu. 
O pão nosso de cada dia nos dai hoje, 
perdoai as nossas ofensas, 
assim como nós perdoamos a quem nos tem ofendido, 
e não nos deixeis cair em tentação, 
mas livrai-nos do mal.

Amém.

Azzal a Kegyelemmel, amelyet Isten adott Nekem, hogy megértsem az Élővilág jelenlétét a Földön, hogy szeressem és tiszteljem, hogy betölthesse küldetését, ma imádkozom Istenhez az összes állatért, ásványért, zöldségért, az összes déváért, az összes elemért, amelyek a világ sivatagaiban az ember által okozott atrocitásokat szemlélik; amelyek az erdőkben, a folyókban, a hegyekben, a városokban, a házakban és mindenhol elszenvedik az emberi szív tudatlansága által okozott atrocitásokat.

Atyám, imádkozom Hozzád ma az Élővilágért, hogy ezen ima által az emberiség megértse, hogy a Te Szíved és a Boldogságos Szűz Mária Szíve  megfájdul, amikor az Élővilág szenved ezen a földön. Gyermekeiddel együtt imádkozom Hozzád:

Pai Nosso que estais no Céu, 
santificado seja o Vosso Nome, 
venha a nós o Vosso Reino, 
seja feita a Vossa Vontade, 
assim na Terra como no Céu. 
O pão nosso de cada dia nos dai hoje, 
perdoai as nossas ofensas, 
assim como nós perdoamos a quem nos tem ofendido, 
e não nos deixeis cair em tentação, 
mas livrai-nos do mal.

Amém.

Ezzel az imával mondjuk az Úrnak, a mi Istenünknek, hogy egy új ciklust szeretnénk kezdeni, hogy most ne gondoljatok többé annyira magatokra, gyermekek, hanem a bolygó szükségleteire, Isten Tervére, hogy megnyilvánuljon, hogy ez a Föld szent legyen.

Amikor magatokra gondoltok és azt hiszitek, hogy sokat szenvedtek, emlékezzetek erre a kapura, amelyet megnyitottam szívetekben, hogy meglássátok a Teremtő Szívének a legnagyobb Sebét, és ne legyetek közömbösek Krisztus Áldozata iránt.

Most térjetek vissza Velem idáig, de soha ne feledkezzetek meg a szenvedő gyermekekről, a nőkről, a férfiakról, az  Élővilágról, amelynek szüksége van az imáitokra. Krisztus nagy Kegyelmet adott nektek, és ezt nem csak értetek adta, hanem azért is, hogy válaszoljatok az Ő Hívására, hagyjátok el életetek kicsinyességét, hogy a Felsőbb Akaratról elmélkedjetek, és végre felismerjétek, hogy eljött az idő Isten Tervének beteljesítésére, mert ha az emberiség nem ébred fel, az élet kihalhat a bolygón.

Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy Isten Szívében még egy seb kinyíljon. Legyetek méltók mindarra, amit kaptatok, és sokszorozzátok meg ezeket az áldásokat az egész bolygó és az egész világegyetem számára, amely várja, hogy válaszoljatok Isten hívására és hogy aszerint éljetek.

Ma azért jöttem, hogy veletek imádkozzam, mert Szívem nem tudja tovább szemlélni a világot anélkül, hogy ne érezné a szenvedő lelkek fájdalmát.

Miután megismertem az Atya nagyságát, az Ő Királyságát és az összes hozzá hasonló Királyságot, amely a Földön rejtve van, nem tudom szemlélni az emberi szenvedést anélkül, hogy Szívemben ne érezném a lelkek bánatát. 

Nem tudom szemlélni azokat az atrocitásokat, amelyeket elkövetnek az Élővilág ellen anélkül, hogy Szívemben ne érezném azt a nagy bánatot, amit az emberi tudatlanság okoz Nekem, amiért nem érti a természet valódi küldetését a bolygón.

Azért jöttem ma, hogy veletek együtt imádkozzam, és hogy felajánljam az Atyának az Ő nevében egyesült szívünk által létrehozott érdemeket, hogy társai egy napon Ázsiába jöjjenek, válaszolva az Ő Tervére, hogy diadalmaskodóvá tegyék az Ő Szívét.

A Krisztus által megszentelt kenyér már belépett a lényetekbe, mint a fény magja, amely kezd megtermékenyülni, kicsírázni és növekedni, hogy az új élet fájává váljon. Minden egyes áldozás, amelyet a Teremtő az Ő Küldöttjein keresztül kínál nektek, táplálja ezt a magot, erősítse meg és tegye erősebbé minden emberi aspektusnál, hogy felébreszthessétek az Isteni Esszenciát kis szívetekben.

Még egyszer imádkozzatok Velem, most arámi nyelven, ahogy Fiam tanított minket, hogy megnyíljanak a Mennyország kapui, és hogy az összes lélek, az egész Élővilág és e Föld szelleme részesülhessen Krisztus Testéből és Véréből.
 

Ima: Miatyánk (arámul).
 

Jöjjenek ide a gyermekek, vegyenek Úrvacsorát e világ összes gyermekéért, és mindenekelőtt gyümölcsözzön bennük az új élet, hogy méltók legyenek arra, hogy az Új Jeruzsálemben, az Isten földön megnyilvánuló Országában éljenek. Énekeljetek, amíg el nem jutnak idáig:

Ó Szent József!
Hozzád kiáltunk az üdvösségért
a világ összes lelkének megmentéséért.
Irgalom, Irgalom,
Ó Szent József, Irgalom.

Ó Szent József!
Hozzád kiáltunk az üdvösségért
a világ összes lelkének megmentéséért.
Irgalom, Irgalom,
Ó Szent József, Irgalom.

Ó Szent József!
Hozzád kiáltunk az üdvösségért
a világ összes lelkének megmentéséért.
Irgalom, Irgalom,
Ó Szent József, Irgalom.

Ó Szent József!
Hozzád kiáltunk az üdvösségért
a világ összes lelkének megmentéséért.
Irgalom, Irgalom,
Ó Szent József, Irgalom


Ma áldásomat hagyom minden gyermekre és minden családra. Minden apa és anya kapja meg Tiszta Szívemtől az inspirációt gyermekeik neveléséhez és oktatásához. Kérem őket, hogy legyenek elég erősek ahhoz, hogy ne engedjék be otthonukba e világ hatásait, amelyek szétválasztják és boldogtalanná teszik a családokat.

Ma az új élet magját hagyom bennetek, hogy bárhová is mentek, elvethessétek azoknak a szívébe, akik ma nincsenek itt.

Azért a Kegyelemért, amelyet Isten adott Nekem, hogy a legszentebb családban élhettem, amely valaha is létezett ezen a világon, ma megáldalak benneteket, és köszönöm, hogy itt vagytok, és hogy megengeditek, hogy egy új gyermek virágozzék ki gyermekeitekben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Legyetek Békében, és győzzétek le az élet kihívásait a Béke által.

Köszönöm. 

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ma egy olyan Királyságot szeretnék bemutatni nektek, amely mindig is elkísért benneteket ennek az evolúciós útnak a kezdetétől fogva, és amelyről, annak ellenére, hogy már oly régóta fennáll, nagyon kevesen tudnak.

Ma egy olyan Királyságot szeretnék bemutatni nektek, amely a bolygón marad, a szellemi világokban, ahol az anyagi szemek nem látják, de a szívek érzik.

Eljött az idő, hogy megismerjétek ezt a Királyságot, amelyen a lábatok áll, hogy amikor az Új Emberiség magjaként, az Új Jeruzsálem kapujaként megjelenik, felismerjétek, és ne féljetek attól, hogy belépjetek.

Ma egy olyan királyságot szeretnék bemutatni nektek, amelyben Isteni Tudatom és Isten Egyetemes Szeretete lakozik; szeretném, ha éreznétek ezt a szeretetet a szívetekben, és ezáltal feloldanátok bármely félelmet a földi élet igazságának megismerésétől.

Ez a bolygó, akárcsak a rajta élő szívek és az egész Teremtés, sok titkot, sok igazságot rejt magában, amit az emberiség még nem ismert meg, mert a szemük a sötétségben volt, az elméjük illúzióban, a szívük pedig elzárkózott a szellemi élet elől.

Miután oly sokáig tapostátok ezt a szent földet, eljött az idő, hogy szellemetek, lelketek és tudatotok végre belépjen; eljött az idő, gyermekeim, hogy a bolygó felismerje, hogy a szentség benne lakozik, hogy felismerje a benne lévő szellemi élet nagyságát, és hogy felébredjen erre az életre, hogy ez ne csak a szellemi szinteken létezzen.

Létezzen ez a szent élet itt, a bolygó felszínén. Ne csak tapossátok a szent földet, hanem minden, amit megérintetek, minden hely, ahol éltek, legyen szent, lényetek váljon szentté, esszenciátokból emelkedjen ki a szentség, és változtassa olyanná a szellemeteket, amilyet a Teremtő mindannyiótoktól elvár.

Ti az Én gyermekeim vagytok, ennek az Országnak a gyermekei vagytok, és most valóban az Én társaimmá kell válnotok, azokká, akikre számíthatok az Isteni Mű építésében ezen a helyen, és Isten Akaratára válaszolva elküldhetlek benneteket a világ sok más helyére, ahol a szentség szintén létezik, de az emberiség nem vesz róla tudomást.

Szeretnélek felébreszteni benneteket, hogy másokat is felébreszthessetek, és így egy hálózatot hozzunk létre az emberi tudatban, hogy azok, akik oly régóta várnak, megtalálják az ébredést és az életük értelmét.

Csukjátok be a szemeteket, és lépjetek be ebbe a Királyságba, amelyet ma bemutatok nektek. Templomai nem csak gyógyítanak, hanem  fel is szabadítanak benneteket, és felébresztik  bennetek Isten Tervének szeretetét.

Kapcsoljátok be saját szívetek tükrét, és csatlakoztassátok azt e Királyság Tükreihez; így az, ami mindannyiótokban a legtisztább, visszatükröződhet e Királyság Tükreiben az egész emberiség számára, és növekedhet a tudatotokban, ahogy napról napra nagyobb szolgái lesztek a Szeretet e Tervének.

Ez a Királyság kezdettől fogva vár rátok, mert elköteleztétek magatokat Istennek, hogy kinyilvánítsátok a Föld felszínén. A ma itt élő gyermekek azok, akik felépítik majd az Új Jeruzsálemet, azt a földet, amely nemcsak egy isteni ígéret, hanem egy isteni igazság, egy magasabb archetípus, amely még mindig vár a Mennyei Királyságban, hogy leereszkedhessen a bolygóra.

Nem azért jöttem, hogy szent szellemekké változtassam a szellemeteket, csak azért, hogy jobban megismerjétek a békét. Gyermekeim, magasabb céllal jövök, mert ahhoz, hogy ez a szent Királyság létrejöjjön és az Új Jeruzsálem leszálljon, lelketeknek kristályosnak, szíveteknek tisztának kell lennie, és szellemeteknek fel kell ébrednie a magasabb életre. Ez az élet nem a csillagokon túl található, hanem mindannyiótokban, és a bolygó belsejéből kell felszínre törnie, hogy megtérítse a Föld felszínén létező életet. Mindazzal, amit mondok nektek, megnyitom ennek a Királyságnak az ajtaját, hogy végre beléphessetek és elérjétek a felébredést.

Sokan, akik ezen a szent földön állnak, az utolsó lehetőségüket élik át, mert itt az ideje, hogy megfordítsák a múlt hibáit, és felébresszék a szívet a szeretet megnyilvánulására és Isten Tervének beteljesülésére, túl a személyes terveken.

Ma helyezzétek a terveiteket, a céljaitokat, a törekvéseiteket és a vágyaitokat arra a földre, amelyet megérintetek, amelyet tapostok, hogy Kezem sugárzása által lerakjam lényetekbe az Isteni Tervet, az Atya célját mindannyiótok számára, a Teremtő törekvését teremtményei számára, amely oly távol áll mindattól, amit ti magatoknak kívántok.

Ma helyezzétek az anyagi törekvéseteket, a versengést, a hatalom igénylését, a hódítási vágyatokat erre a padlóra, hogy megérintsétek azokat; mert ezen az estén már nem fogtok semmit sem meghódítani, hanem a Teremtő lesz az, aki lelketek átadása által meghódítja szíveteket, és megmutatja nektek a nagy igazságot, gyermekeim, amelyet Ő a kezdetektől fogva meg akar nektek mutatni.

Lépjetek be ebbe a Királyságba a megváltás kapuján keresztül. Hagyjátok, hogy a szeretet e Királysága befogadja a szellemeteket.

Itt találkozhattok múltbeli testvéreitekkel, akik elkísérnek benneteket életetek láthatatlan részében.

Itt találjátok meg az Isteni Tudatot, amely ezt a Királyságot otthonává tette, hogy Terve megnyilvánulhasson ezen a bolygón.

A Teremtő Tudata lehozta egyik Arcát ebbe a házba, hogy így még szentebbé váljon, gyermekeim, és minden nap az új élet, az Új Emberiség archetípusa emelkedjen ki belőle.

Lépjetek be ebbe a Királyságba, és engedjétek meg magatoknak, hogy meggyógyuljatok. Engedjétek, hogy lelketek átélje a megváltást, és ezzel a szimbolikus lépéssel vonzzatok oda még sok olyan lelket, akiket az élet árja megkötöz, és akiknek szükségük van arra, hogy belépjenek a szeretet és a megbocsátás iskolájába.

Nézzétek ma e Királyság kapuit, és ismerjétek fel, hogy mögöttetek lelkek és szellemek hatalmas sora kiált megváltásért.

Lépjetek bátran, és lépjetek be teljes tudatotokkal. Nézzétek meg e Királyságban a fénytavakat, amelyek szívetek tükrében tükröződnek.

Nézzétek meg ebben az Országban a gyógyulás, a rehabilitáció kertjeit, amelyek a békéhez vezetnek benneteket, amelyek egyesítenek benneteket Mária Szívével, mert mélyen kapcsolódtok az Ő Mennyei Országához.

Nézzétek templomaitokat, lépjetek be, érezzétek a békét, az angyalok jelenlétét, akik a Teremtőt kísérik új földi küldetésében.

Gyermekek, érezzétek életetek, szívetek felszabadulását. Mondjatok igent Istennek, és mondjátok ki, hogy az Ő Tervének megvalósítására törekszetek.

Legyetek készségesek a szívetekben, hogy miután meggyógyultatok, szolgálhassátok és segíthessétek az emberiséget, amely itt kaput talál a felszabaduláshoz, az Élővilág megmentéséhez, a háborúkban, a konfliktusokban szenvedő lelkek megkönnyebbítéséhez ezen a világon és azon túl, mert nem csak itt vannak háborúk; az egész világegyetemben él a kettősség, amellyel ezen a bolygón szembesültök, és azért jöttök a világba, hogy ezt az egyetemes kettősséget kiegyensúlyozzátok, hogy felébresszétek az egységet és a szeretetet a szívetekben.

Ezért ma egy még nagyobb titok elé állítom a tudatotokat, ami az életetek meghaladása, nem csak a bolygón lévő élet átalakítása érdekében, hanem az egész világegyetem életéért; mert, akár hiszitek, akár nem, szívetek igenje hatással van minden csillagra, amit alkonyatkor az égen láttok. És minden egyes csillagban sok szem figyel benneteket, sok szív vár rátok, hogy igent mondjatok, és életeteket az egész létezés átalakulásának forrásává tegyétek.

Lépjetek be ebbe a Királyságba, és türelemmel viseljétek el saját megtisztulásotokat, viseljétek el hálával az öreg embert, aki kiszakad lényetekből, az atavismusokkal és a gonosszal kötött kompromisszumokkal együtt, melyeket egykor tudatlanságból és illúzióból kötöttetek.

Lépjetek be ebbe a Királyságba, és ne álljatok ellen, mert vizei megmossák a szellemeteket és megújítanak benneteket, hogy beteljesítsétek a Teremtő Tervét.

Ma e titok elé állítalak benneteket, és arra kérlek benneteket, gyermekek, hogy csak szemléljétek, érezzétek, és ne hagyjátok el ezt a helyet, hogy visszatérjetek a hétköznapi életbe.

Hagyjátok el ezt a helyet az isteni törekvéssel az esszenciátokban. Hagyjátok el ezt a helyet azzal az elhatározással, hogy felébredjetek a magasabb életre, hogy ne kételkedjetek egy Nagyobb Terv létezésében, amely meghaladja az emberi elmét és az emberi megértést.

Azzal az elhatározással távozzatok innen, hogy megismerjétek valódi eredeteteket. Azzal az elhatározással távozzatok innen, hogy mások legyetek, tudván, hogy létezik egy olyan igazság, amely meghaladja az összes tanítást, amelyet már átadtak a Földön, amely meghaladja még a szent könyvek igazságait is, mert azok az ott leírt szavak szimbólumaiban vannak elrejtve.

Ahhoz, hogy megpecsételjem az Isten iránti elkötelezettségeteket, és végérvényesen egyesítselek benneteket ezzel az Országgal, adok nektek inni és enni az egyik nagy egyetemes titokból, hogy ezeknek az elemeknek az átalakulása a tudatotokat is átalakítsa, és e bennetek élő titok által feltárhassátok saját létezésetek misztériumát, és megtudhassátok, hogy ahogyan ez a kenyér nem csak kenyér, és ez a bor nem csak bor, úgy ti sem vagytok pusztán azok, amit láttok, az anyag, aminek látszotok, az érzelmek, amiket éreztek, a gondolatok, amiket kibocsátotok, hanem van egy rejtett igazság, és ott rejlik Isten reménye.

Ebben az igazságban, ebben a titokban, amelyben apránként, ahogyan a kenyér és a bor átalakulását feltárjátok, úgy fogjátok feltárni az anyag átalakulását azzá, ami valójában, és e házak átalakulását azzá, amik valójában, e völgyek átalakulását azzá, amik valójában, és e világ átalakulását azzá, aminek lennie kellene.

Ma egy új élet kódjaival fogtok közösségre lépni. Ma azoknak a kezébe adom ezeket az elemeket, akik vezetnek benneteket, akik anyagilag és szellemileg egyaránt felelősek ezért az Országért.

Ezeket az elemeket azok kezébe adom, akik  kezdettől fogva fáradhatatlanul szolgáltak nektek. Ez a Tanács nemcsak ezt a Munkát képviseli, hanem Isten földi Tervének nagy részét is.

Gyermekek, nyitott szívvel sugározzatok hálát a világegyetem felé, hogy ily módon meggyógyíthassátok a múltat, és ezekben az időkben felkészülhessetek a nagyobb közösségben való életre.

Eljött az idő, hogy ne csak az Én Tiszta Szívemnek, Mária Szívének vagy Jézus Szentséges Szívének társai legyetek, hanem azoknak is, akik vezetnek benneteket, hogy ebben az időben kibővülhessen a Munkánk, és Isten Terve számíthasson rátok, hogy a bolygó több olyan területén szolgáljatok, ahol erre nagy szükség van, mert nem csak itt vannak olyan lelkek, akiknek fel kell ébredniük, mert nem csak azoknak kell megkapniuk ezt az életre szóló útmutatást, akik otthonukból segítenek nekünk. A bolygó minden részén, függetlenül attól, hogy mennyire rejtett és elfeledett, van egy szív, amely elkötelezte magát Isten iránt, és ezt az elkötelezettséget be kell teljesíteni.

Azzal a hatalommal, amelyet Fiam adott Nekem, és azzal az atyasággal, amelyben egykor Istennel osztoztam, oltalmazva Őt, Aki leszállt a világegyetemekből, hogy az Emberfia legyen, megáldom és átalakítom ezeket az elemeket.

Ennek az Országnak a papjaival együtt, akik életüket láthatatlanul odaszentelik, akik szolgálnak, akik imádkoznak, akik szemlélődnek és fenntartják a bolygót, változtassuk át az elemeket, hogy életetek megtérjen, és kettesével haladjatok tovább, kiterjesztve Isten Tervét a Földön.

Érezzétek a Legszentebb Mária Jelenlétét, hogy az Ő tisztasága és isteni tudata, amelyet az emberiség még nem értett meg, megérintse szíveteket, és segítsen benneteket életetek átalakításában és megszentelésében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldásával átváltoztatom ezeket az elemeket, és köszönetet mondok nektek.

Egyesüljetek a Szent Szívekkel, mert egy új ciklus kezdődik, és mindenkitől új tudatállapotot, új ébredést vár.

Köszönöm. 
 

Mialatt a látnok Lucía de Jesús nővér Szent József Szavait közvetítette, addig a látnok Elías del Sagrado Corazón testvér Szűz Mária napi üzenetét kapta meg, amelyet az imatalálkozó végén megosztott mindenkivel.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT