SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy megtért lélek, amely megbánta legmélyebb bűneit, így szólt az Úrhoz: "Uram, itt vagyok, bízom Szereteted nagyságában és felfedezem Megbocsátásod Kegyelmét. Mondd meg nekem, Atyám, hogyan nyerhetem el a megbocsátást és a szeretetet, és még inkább, hogyan érezhetem a szívemben, hogy megérintett a Megbocsátásod?"

És az Úr így válaszolt: "Szeretett kis lélek vagy te, öntudatod első belélegzésétől fogva, amióta Szellemem rajtad nyugszik, és lélegzetet és életet adott neked. Azóta mélységesen szeretlek.

Elnyered a megbocsátást, ha elfogadod, és megérted, hogy nem Én vagyok az, aki megfoszt attól, hanem te vagy az, aki elhaladsz előtte, és nem látod; te vagy az, aki nem nyúlsz utána, mert a tudatlanság és a bűn foglalkoztat.

Amikor felébredsz és kinyitod a szemed Végtelen Szeretetemre, Szent Kezem megérinthet. Lelkem visszaemel a tisztaságba és a békébe, és ott megtalálhatod Megbocsátásomat, és megértheted, hogy Én valóban mindig is itt voltam.

Engedd hát, lelkem, hogy aggodalmaid és bizonytalanságod átadja helyét az irántad érzett Szeretetemnek, és lásd, hogy Megbocsátásom a szemed előtt van, és kopogtat szíved ajtaján. Engedd, hogy belépjen és átalakítsa belső lakóhelyedet."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy a lények választásától függ, hogy a bűnben vagy tudatlanságban maradnak, vagy a Szeretet és a Megbocsátás öleli át őket. Gyermekek, kezdettől fogva szeretlek benneteket, és Teremtőtök vár rátok. Csak nyissátok ki a szemeteket és lássátok, hogy előttetek van Isten türelmes és reményteljes Szeretete.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy lélek, amelyet érzékenyen érintett az emberiség ébredési szükséglete, az átalakulás és a szolgálat sürgető szükséglete, imádkozott Istenhez, és több alkalmat  kért Tőle a szolgálatra, több felelősséget és lehetőséget, arra, hogy cselekedhessen az Ő Szeretettervében, és így szólt: "Uram, itt van a szívem, a szellemem, a lelkem, az elmém, a testem és az érzéseim. Használj engem Terved megvalósításában. Adj több szolgálatot, több felelősséget az Akaratod földi megnyilvánulásának elősegítésében. Ne hagyd, Isten, hogy csak az emberiség álmosságát nézzem, hanem inkább vigyél el azokra a helyekre, ahol egyre jobban és jobban szolgálhatom a Szívedet."

Mivel az Úr ismerte ennek a léleknek az őszinte motivációját a szolgálatra és az önátadásra, szeretettel így szólt hozzá: "Kis lélek, ne csak arra törekedj, hogy többet szolgálj; törekedj arra, hogy jobban szolgálj. Ne keress lehetőségeket arra, hogy nagy dolgokban nyilvánítsd ki Munkámat, mert nem akarom, hogy mártír légy az emberiség történetében; nem akarom, hogy forradalmat okozó lélek légy, akinek az emlékezete e világ könyveiben van felvésve. Arra kérlek, hogy az emberi állapotot, belülről kifelé változtasd át.

Nem arra hívlak, hogy többet szolgálj, hanem arra, hogy jobban szolgálj, hogy életed minden pillanatában csiszold azt, ami elválaszt Tőlem. Nem arra hívlak, hogy emlékezetes légy az emberek számára, hanem az egész Teremtés számára, mert Tervem akkor teljesedik be, ha a lények belsejében, tudatukban, lelkükben és szellemükben diadalmaskodik.

Amikor jobban szolgálsz a kis dolgokban, az önátadás tökéletesítésében, a mások iránti szeretetedben, az imádság őszinteségében, az életben való kifejezésed átláthatóságában, a Szellemem ajándékai megtapasztalásában, akkor, kis lélek, ez a nagy munka elkészült.

Ha jobban szolgálsz, akkor természetesen többet fogsz szolgálni; mert magának az életnek az energiája nagyobb felelősségeket fog rád bízni, amelyek nem mindig lesznek anyagi jellegűek, de sokszor belsőek, rejtettek és láthatatlanok az emberiség számára, mert az emberek figyelme a külsőségekre összpontosul, de a Világegyetem pillantása arra, amit az emberiség lényegében tesz, mert éppen így nyilvánul meg a Tervem.

Ezért, kis lélek, legyen mindig élő a szolgálatra való késztetésed, amely arra vezet, hogy jobban, mélyebben, őszintébben, tisztán és átlátható módon szolgálj, egy olyan szolgálatban, amely a szívedben történik, a szíved és az Én Szívem között; és teljesülni fog benned az Akaratom."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy őszintén és teljes mértékben teljesítsétek Isten Akaratát, és egyre jobban és jobban szolgáljátok Őt, belülről kifelé.

Áldásom van erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor Isten megmutatja Szívét az embereknek, egy részük feloldódik az isteni egységben. A lényeg felébred és emlékezni kezd; a lélek kitágul, és felbukkannak belülről a szeretet régebbi feljegyzései, és átváltoztatják azt, ami sötét volt a tudatodban.

Amikor Isten megmutatja Szívét az embereknek, a belső világ megrendül, az egyéniség keresi értelmét, és mindaz, amit az emberiség mindig is képviselt, mint az egyes lények kifejeződése az Egésztől elkülönülve, elkezd összeomlani. A megtévesztés struktúrái elkezdenek összeomlani, az illúzió fátylai elkezdenek felszakadni. Isten Országa kitágul, kívülről befelé, és ugyanezzel az erővel belülről kifelé kinyilatkoztatja magát az összes teremtménye számára. 

Semmi sem marad úgy, ahogy van.

A lelkek örülnek, az elmék nem találnak magyarázatot, az érzések elveszítik emberi alapjukat, mert nem ismerik fel azokat az érzelmeket, amelyeket Isten teljes és tökéletes Jelenléte vált ki Fián keresztül

Ez a kinyilatkoztatás és a belső megújulás   pillanata.

Itt az ideje, hogy új agyaggá válj a Fazekas Kezében.

Itt az ideje, hogy a víz borrá alakuljon.

Itt az ideje, hogy semmi légy Urad Kezében.

Gyermekek, ma Isten megmutatja Szívét az embereknek. Hagyjátok, hogy ez a kinyilatkoztatás megvalósuljon, hogy az átalakulás megtörténjen és az egység megnyilvánuljon.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Fogadd el szeretettel és hálával a próbákat, amelyeket Urad küld neked, és fedezd fel mindegyikben a tökéletes utat a gyógyulásodhoz, az ébredésedhez és a megváltásodhoz.

Gyermekem, néha Isten ad neked egy betegséget, amit át kell élned, és ezen keresztül mély szellemi gyógyulást tapasztalsz. A betegség megmutatja neked emberi lényed törékenységét, amikor csak emberi erők és e világ törvényei tartják fenn.

Amikor átadod a szívedet, és Annak a Kezébe helyezed az életedet, Aki teremtette, és Aki egyedül képes tökéletesen vezetni azt, akkor megérted, hogy a betegség azért jön, hogy meggyógyítson téged önmagadból, hogy legyőzze legmélyebb ellenállásodat, hogy Isten elé helyezzen, mint egy törékeny bárányt a pásztor karjaiba.

Fogd fel a betegséget úgy, mint egy figyelmeztetést a Mennyből, amely arra hív, hogy elmélyítsd az Istennek való átadást és lemondást, az Ő Akaratának való átadást, hogy megértsd, hogy Ő az egyetlen, aki képes irányítani a lépteidet.

Amíg neked erőd van, addig Neki Hatalma van.

Amíg neked ismereted van, Neki Bölcsessége van.

Amíg az igazságot keresed, addig Ő az Igazság.

Ezért, gyermekem, belsőleg állj Isten elé, hogy hálás légy, amikor megpróbálja felnyitni a szemedet, hogy feltárja előtted a gyarlóságodat.

Mélyítsd el az önátadás és az engedelmesség érzését. Mélyítsd el a hit, a hála és az Isten előtti alázat érzését; mert így meggyógyulsz a betegségedből, és megszabadul a lelked.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor az Istentől származó Tudás megérinti a tudatodat, engedd, hogy elérje a szívedet, és bölcsességgé alakuljon át.

Amikor az Istentől érkező Tudás megérinti a tudatodat, lehetővé teszi, hogy felébressze benned azt, ami szunnyadt és elfelejtette a Felsőbb Igazságot, az eredetét, nemcsak a mennyei, hanem a kozmikus eredetét is, elfelejtette életed célját és lelked igazi célját.

Ez az Isteni Tudás kinyilatkoztatásának ciklusa, mert ahhoz, hogy Isten Ideje elérje a világot és kinyilatkoztassa rejtett Királyságát a Földön, az emberiség legalább egy részének tudomásul kell vennie ezt a szellemi és finom, planetáris és isteni Királyságot, ahogyan az emberi tudat is.

Engedd tehát, hogy az Istentől származó Tudás átalakítson, felébresszen és felkészítsen az eljövendő ciklusokra, amelyekben belső erődnek a hitben és a bölcsességben kell megalapozódnia.

És amikor minden beteljesedik, tudatod készen áll majd arra, hogy mélyebbre behatoljon a nagyobb valóságokba, abba a királyságba, amely meghaladja ezt a világot, és egyesít Istennel.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Mária minden gyermeke emelje ma szemét és szívét az Ég felé, nem azért, hogy könyörögjön, hanem hogy hálát adjon és elismerje, hogy a Teremtő mennyi Kegyelmet és Irgalmat árasztott az életükre, és hogy mennyi minden vár még rájuk ezen az Istenben való úton, az Ő Szeretetének és Teremtésének végtelensége felé.

Adjon ma hálát az Atyának Mária minden gyermeke a Szeplőtelen Szívből állandóan áradó Szeretetért, a Máriából származó Békéért, amely elárasztja a lelkeket, átalakítja és Istennek szenteli oda őket.

Adjon ma hálát az Atyának Mária minden gyermeke az ébredésért, az Ő titkainak kinyilatkoztatásáért, a fátylakért, amelyek felszakadtak és felszakadnak majd, az életért, amely minden új imában újra és újra megszentelődik.

Legyen a hálaadás Mária minden Gyermekének örök imája, mert csak a Mennyben fogjátok megérteni,   az átalakulás és a szeretet ezen útja után, hogy milyen áldott volt az életetek, gyermekeim.

A hála megnyitja az Örökkévalóság kapuit.

A hála megtermékenyít minden kapott Kegyelmet.

A hála eszközzé tesz benneteket Mária kezében, hogy az egész világot újra az Ő Szeplőtelen Szívének szentelje oda.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, ARIZONÁBAN, A TUSAYAN VÁROSÁBÓL PHOENIXBE TETT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy új ciklus kezdete érkezett el valamennyi  lény számára ezen a Földön, és mindenekelőtt, gyermekeim, ebben a Szeretetműben, amelyet a Teremtő saját Kezével épít, életetek eredetétől kezdve.

Ezt a most kezdődő ciklust nemcsak az ébredés vagy a megtisztulás fogja áthatni, hanem a lények érése és belső növekedése is.

Eljött az ideje annak, hogy megszilárdítsátok a szívetek Istennel való viszonyát, és mindazok után, amit az emberiség nevében kaptatok, tegyetek egy új lépést és adjátok át az életeteket, egy új lépést belső énetek irányába, egy új lépést a Végtelen felé, amelyet saját szívetekben őriztek.

Ebben a ciklusban megismeritek Isten Megbocsátását az Ő Szeretete és végtelen Kegyelme által, hogy így igazi hidak legyetek az emberek szíve és a Teremtőjük között.

Ez az a ciklus, amelyben elkezditek felépíteni azt, ami rátok jellemző, mint fajra, mint Isten gyermekeire, amely a Vele való mély egyesülés, nemcsak az Ő titkainak, hanem mindenekelőtt az Ő Szeretetének ismerete révén.

Ehhez állandóan keresnetek kell Őt, éreznetek kell Őt, és hagynotok kell, hogy Jelenléte, annak ellenére, hogy néma, beszéljen a szívetekhez, mint az Ő csendje, az Ő Kegyelme vagy az Ő Békéje.

Ez Isten megtapasztalásának ciklusa a belsőtökben. És így, gyermekek, végre elkezdhetitek egyesíteni a dimenziókat, és egy új időt vonzani ebbe a világba.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekek, a Mennyből jövök, Szívemben mély belső örömöt hozva. Olyan örömöt, amely nem csak Tiszta Szívem érzéséből fakad, hanem Isten Szívéből, az Ő Irgalmának, az Ő Kegyelmének és mindenekelőtt az emberiség iránti nagy Szeretetének gyümölcséből.

Azért jöttem, hogy felajánljam Tiszta Szívemet a világnak, ahogyan Istennek ajánlottam fel, hogy így az emberek szíve megújuljon, felébredjen, és legyen erejük és hitük ahhoz, hogy tovább haladjanak  ezen idők megpróbáltatásaiban.

Ahogyan a Teremtő egykor elküldte a Legszentebb Máriát, hogy segítsen felemelkedni a Fiának a Golgotán, és  az Úr megújította erejét Szeplőtelen Szívének mélységes Szeretetén keresztül; így, gyermekeim, a Teremtő azért küld Minket e korok Golgotájára, hogy a megfáradtak, a megalázottak, a reményvesztettek, a hitüket elvesztettek szemébe nézzünk, hogy megértsék e korok Keresztjének lényegét; hogy legyőzzék hibáik, gyengeségeik, nyomorúságaik súlyát, és legyőzzék az emberi állapot súlyát, amely mind a tudatukban, mind a sejtjeikben átváltozik. És így tudják, hogy mindebből nagyobb szeretet születik, nagyobb irgalom születik, megszületik az igazi ember.

Azért jöttem, hogy megérintsem az arcotokat, letöröljem a könnyeiteket, és segítsek nektek felfedezni az áldozat erejét.

Nem arról van szó, hogy az elmúlt évek szavai nem voltak elégségesek. Valóban azért jöttem, gyermekeim, hogy így tárjam fel előttetek Isten Szeretetét.

Tudjátok és tapasztaljátok meg, hogy Isten Szeretetének megújítása nem csak azt jelenti, hogy hordozzátok a keresztet és felmentek a Golgotára, hanem azt is, hogy érzitek az Ő Szeretetét, és azok szeretetét, akiket a segítségetekre küld, és így meglátjátok, hogy ez az új szeretet megszületik bennetek.

Haladjunk tehát a megújulás, Isten Szeretete irányában, és mindenekelőtt adjunk hálát az Atyának végtelen és kifürkészhetetlen Irgalmasságának kinyilatkoztatásáért.

Ma és mindig megáldalak benneteket.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Lépjetek be az idő nélküli időbe, az úgynevezett Valós Időbe, amely Isten Országának és Örökkévalóságának a közeledését jelenti.

Készítsétek fel szíveteket, imádkozzatok, mintha utoljára lenne, szolgáljatok, mintha utoljára lenne, adjatok és kérjetek bocsánatot, mintha utoljára lenne, éljetek testvériségben és szeretetben, mintha utoljára lenne.

Isten idejében a jelen az egyetlen megélhető tapasztalat. A jelenben gyógyul a múlt és épül a jövő. Éljetek ebben az Időben, amelyben nem várható, hogy máskor jobban cselekedjetek, jobban imádkozzatok, jobban szolgáljatok, jobban éljetek.

Meg kell gyógyítanotok az emberi tudatban a ciklusok kihagyásának és az egyetemes fordulópontok adta lehetőségek elhalasztásának vétkét.

Most eljött annak az ideje, hogy mindent jól tegyetek, a lélek és a szív teljességével, hogy a jelen cselekedeteivel építsétek az új életet, és hogy megtanuljatok bejutni a Valós Időbe, az örökkévalóságba, azáltal, hogy a jelenben éltek.

Azért mondom ezt nektek, mert ez az idő közeledik, és ebben az időben a ciklusok és azimpulzusok gyorsan fognak áthaladni az életeteken. Ahhoz, hogy befogadjátok és teljes mértékben megéljétek azokat, mindig teljes szívvel kell élnetek, és hogy valamiképpen megértsétek, minden pillanatot úgy kell megélnetek, mintha az lenne az utolsó.

Így, gyermekeim, éberek lesztek az érkező ciklusokra és a Világegyetem által küldött impulzusokra. Így méltók lesztek arra, hogy újjáépítsétek a Földet és kifejezzétek az új életet Isten Idejében, a Valós Időben.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS N ŐVÉR SZÁMÁRA

Isten Tervének a szeretete annak a művészete, hogy tudjuk, hogyan kell elmélyülni a szellemi életben, hogyan kell félretenni az emberi terveket, és megérteni és szeretni a Teremtő Tervét.

Isten Tervének a szeretete együtt jár a világegyetem és e bolygó szeretetével, az összes teremtmény, a teljes élet szeretetével; mert amikor a tudat ráébred az élet iránti szeretetnek erre a fokára, elkezdi szeretni azt a tökéletes Gondolatot, amelyet Isten minden teremtményének fejlődésére és javára szánt.

Miután a lények elkezdik szeretni Istent, elkezdik szeretni az életet és mindazt, ami része ennek az egy Istennek, Aki mindenben jelen van.

Amikor a lények elmélyednek a szellem tudományában, felfedezik, hogy létezik egy tökéletes Gondolat, amely Istentől származik, amikor gyermekeit megteremti, és amely az Atya Szívéhez való visszatérés útmutatója. E Gondolat által tervezte meg a Teremtő a Tervet, a szeretet, a megújulás, a Kegyelem, a megbocsátás Tervét, a Vele való Egységbe való visszatérés Tervét.

Ha ezt megértitek, még jobban megismerhetitek és megérthetitek Isten Szeretetét, aki tudatosanillesztette be a teremtményeit a Teremtés tágasságába, kezdettől fogva, mindent a Tervébe foglalt, és azok, akik követik azt, nemcsak visszatérnek az Ő Szívéhez, hanem magukkal hozzák a szeretet megújulását is, hogy elhozzák azt az Isteni Tudat számára.

Isten Tervét szeretni annyi, mint szeretni a Teremtés, az élet történetét; annyi, mint kilépni az emberi kicsinységből, az emberi és bolygói tervekből, és szívvel és tudatosan átölelni egy magasabb valóságot, amely a mai napig csendben marad, és vár a lények ébredésére.

Hagyjátok, hogy tudatotok elhagyja azt, ami kicsi, ami kicsinyes, és befogadja a Végtelent, a Teljességet, az Isteni Szeretetet. Szeressétek Isten Tervét.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A hit titka

A hit titka az, amely minden egyes szív mélyén potenciálként van jelen, és Isten ma arra hív benneteket, hogy e szerint éljetek.

A hit olyan szívekben születik és fejeződik ki, amelyek napról napra igyekeznek Istent jobban szeretni és megismerni, amelyek egyre mélyebben megértik Szeretete nagyságát és Irgalma végtelenségét.

Azok a szívek, amelyek az imádságban való kitartás, az Ő Szavainak tanulmányozása és elmélyülése által felfedezik magukban Isten Szeretetét, elkezdik felébreszteni magukban a hitet. Bár láthatatlan, de érezhető Isten Szeretete, és Irgalmassága állandóan kifejeződik az életükben.

Isten Szeretetének és Irgalmának a megtapasztalása abszolút bizalmat ébreszt az emberekben, amely, ha megérik, hitté válik.

A hit Isten Szeretetének és Jelenlétének a  bizonyossága. A Teremtő megmagyarázhatatlan ajándéka, hogy megismerjük a Teremtőt, éstudjuk, hogy Szívének élő részei vagyunk. Ez a megmagyarázhatatlan ajándék, hogy szeretitek és bíztok a Tervében, még akkor is, ha Ő titok a számotokra.

A hit titkának a megéléséhez először Isten szeretetét kell keresni, és ezt a szeretetet kell elmélyíteni. Ahogy tanulmányozzátok és elmélyítitek az Isteni Küldöttek Szavainak megértését, egyre jobban megismeritek a Teremtő Szeretetét, és ugyanez a Szeretet az, amely átalakít benneteket, és lehámozza a szívetekről a hitetlenség, a kétség, a félelem, a bizonytalanság rétegeit, és a lényetek legbelsejében megmutatja nektek, hogy hogyan keletkezik a hit.

A szeretet, az Isten ismerete és a hit együtt jár, mert az egyik felébreszti és élénkíti a másikat. Minél jobban szeretitek Istent, annál jobban megismeritek Őt, és annál nagyobb a hit ébredése. Minél jobban ismeritek Istent, annál nagyobb a szeretet, mert ennek a szeretetnek és következésképpen a hitnek az ébredése elkerülhetetlen.

Amikor a hit felébred, fenn kell tartani, és az Istennel egyesítő ima által kell növekednie, mert eljön annak az ideje, amikor nem számít, mi történik körülöttetek; a hit mindig jelen lesz a szívetekben, és támogatni fog benneteket. Nem számít, milyen megpróbáltatásokat és kihívásokat fogtok átélni, a hit mindig erőt fog adni nektek, hogy mindezt Isten Szívének diadalává tegye.

Ezért, gyermekek, a nagy megpróbáltatások és kihívások elkövetkező időszakában keressétekIstent, szeressétek és ismerjétek meg a Teremtőt, és így hagyjátok, hogy hitetek gyökeret eresszen és olyan gyökereket hozzon létre a tudatotokban, amelyeket semmi sem tud kitépni.

Az elkötelezettségetek és az elmélyülésetek ma megalapozza a holnap következményeit. Most kezdődik Isten diadalának megtervezése az életetekben.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Érezd, hogy a szíved Isten Tervének része. Szemléld magadban Akaratának elvét, és igyekezz megismerni, majd kinyilvánítani azt.

Érezd, hogy lényed a megváltás nagy történetének résztvevője, amelyben a világegyetemek evolúciója terve van.

Érezd a földi életet, mint annak a magasztos igazságnak és valóságnak a részét, amelyre a lények egy napon fel fognak ébredni.

Igyekezz,hogy kilépj a felszínes emberi élet kicsinyességéből, amennyire csak tudsz,  anélkül, hogy másokat elítélnél vagy kritizálnál, csupán keresd magadban azt az utat, amely egyesít Istennel, és ismerd meg a Tervét és az Akaratát.

A szellemi életben való fejlődés a szíved és Isten Szíve közötti valódi kapcsolattal kezdődik. Olyasmi, ami belső világod csendjében épül fel, és ami apránként arra késztet, hogy másképp nézz szembe az élettel, hogy keresd, megismerd és szeresd a magasabb életet.

Amikor ez az ismeret Istentől származik, megtanulod, hogy szeresd és tiszteld a testvéreidet, hogy szereteted alapján ők is lélekben növekedni kezdjenek.

Gyermekem, gondolkodj el minden nap a kozmosz kiterjedtségén, Isten irántad való szeretetének nagyságán; mert Ő Végtelen kiterjedésében lévén, Szemét a Földre irányítja, és a legkisebb teremtménybe helyezi bizalmát.

Szeresd ezt az isteni tervet és szeresd az Atya Akaratát, így be fogod vonzani ezt az Akaratot az életedbe, és tudni fogod, hogy hol kell lenned és mit kell tenned ezekben az átmeneti időkben.

A szeretet a kulcs minden megértéshez, és a fény, amely megkülönböztető képességet és belső tisztánlátást hoz.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Kiálts az Atyához, hogy a Szíve Forrásából származó gyógyító folyam szálljon le a Földre és járja át a lényeket.

Kiálts Rafael Arkangyalhoz, hogy szíve a fény magasztos tükreként gyulladjon ki, és hogy felébressze és aktiválja a világegyetem központjában lüktető smaragdzöld tükröket.

Kiálts a gyógyítás e kozmikus hálójáért, hogy a Földre összpontosítsa kisugárzásait, és elérje azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Kiálts a gyógyítás e kozmikus hálójáért, hogy a Földre összpontosítsa kisugárzásait, és elérje azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
Készüljön fel a belső Aurora szíve, hogy a bolygó ismét érezhesse szeretetét és erejét. Készüljön fel a belső Aurora szíve, hogy keble a Mennyei Édesanya örök lakhelye legyen.

Gyermekem, szeretettel kiálts, hogy megnyíljanak a kapuk, mind a Mennyben, mind a Földön, és a lelkek végre átléphessék a megváltás küszöbét.

A testi és szellemi betegek ne veszítsék el azt a lehetőséget, hogy újra békére leljenek. Az Élővilág is legyen méltó arra, hogy helyreállítsák és arra, hogy újra létre jöjjön benne az élet céljával való egység.

Legyen ez az isteni törekvés a legbelsőbb törekvésed része. Így, gyermekem, kiálts, hogy a hajnal hajnala mindig megvilágítsa ezt a világot.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBÓL (BRAZÍLIA) A SÃO PAULO VÁROSÁBA TÖRTÉNT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Imáidban gondolj arra, hogy a Mennyország kapui megnyílnak a Földön, és Isten Országa közelebb kerül ehhez a világhoz. Szemléld a Mennyben a Kegyelem különböző Forrásait, amelyek a világegyetemben léteznek, és amelyeket szellemileg táplál Isten állandó Szeretete teremtményei iránt.

Lásd szíved szemével, hogy ezek a Források megnyílnak a Föld felé, és hogy a szeretet és az élet e forrása kiárad azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Gyermekem, ebben a szellemi szomjúsággal teli világban, ahol a lelkeknek oly nagy szükségük van az Isteni Szeretetre, még ha nem is érzékelik, nyisd meg szavaddal és szíveddel az ajtókat ezekhez az örök forrásokhoz.

Imádkozz úgy, hogy életet, igazi életet hozz erre a bolygóra.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Kedves társaim és Krisztus szolgái!

Ma arra hívlak benneteket, hogy értsétek meg annak fontosságát, hogy azonnal csatlakozzatok Isten Céljához, és mint a Fény Hadserege katonái, legyetek hajlandóak feladni saját terveiteket és törekvéseiteket az Egyetlen Terv, Isten Tervének megvalósítása érdekében, az egész emberiség és az egész bolygó javára és megmentésére.

Szeretteim, ezekben az időkben az egész világegyetem minden pillanatban összegyűlik képviselőin keresztül, hogy a legjobb módon vezesse a szeretett emberiséget.

Ily módon a fény, a megváltás és a megbékélés impulzusai szállnak le a világra, amelyeket sokszor a szívek nem érdemelnek meg, hogy megkapják; de az Isteni Küldöttek közbenjárása a Föld igaz imádkozó katonáival együtt új lehetőségeket kínál e világban élő lényeknek.

A múltban Isten valószínűsége az emberiség számára az volt, hogy néhányan felébrednek, akik egy új jövő magjai lesznek. Most, az ima ereje által, ez a valószínűség növekszik. Emiatt más testvérek, akik nem ébrednének fel időben,lehetőséget kapnak arra, hogy felismerjék eredetüket, és így legalább részben betöltsék saját küldetésüket.

Az evolúciós spirál minden egyes fordulatánál az emberi lények meglepik a világegyetemet, és most az Isteni Küldöttek feladatának van lehetősége arra, hogy kiterjesszék a feladatukat, és felfedjék a szíveknek azt, amiért erre a világra jöttek, hogy felébresszék a szeretetre való képességüket és hogy megbocsássák a múltjukat, amely egy involúciós lánchoz kötötte őket.

Tudom, hogy sokan nem fogják azonnal megérteni szavaimat, mégis őrizzétek meg azokat a szívetekben, mert azok, akik ma nem értik meg, amit mondok, látni fogják, amint eljön ébredésük órája, és akkor meg fogják érteni azt, amit mondok.

Mindezt azért mondom el nektek ebben az időben, hogy ragaszkodjatok Isten Terveinek változásaihoz, amelyek állandóak, mert az emberiség kiszámíthatatlan a Teremtő szemében. Ezekben az időkben, amikor egyetlen lélek sem tévedhet le az igaz útról, az Úr mindent megad ahhoz, hogy szeretett terve, az egyetemes gyógyulás és megváltás megnyilvánuljon az embereken keresztül.

Szeretlek benneteket, és ismét arra kérlek benneteket, hogy tartsátok a szívetekben  a szavaimat; hogy annak ellenére, hogy nem értitek, fogadjátok be a szavaimból származó impulzusokat, hogy egy napon majd megértsétek azokat.

Béke és megváltás valamennyiótok számára.

Atyátok és tanítótók,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Kedves társaim és Krisztus szolgái!

Ma arra kérlek benneteket, hogy gondolkodjatok el mindarról, amit az elmúlt időszakban mondtam nektek, és próbáljátok meg magatokban érzékelni, hogy gyakorlatba teszitek-e a Szent Szívek által átadott utasításokat.

Isten tudatának az egyszerűségével Jézus, József és Mária Szent Szíve egy nagy ébredés felé vezeti az emberiséget, de mindenkin múlik, hogy ez az ébredés életre keljen a papírlapokból és a szavakból, amelyeket a látók a világnak mondanak – ugyanúgy, ahogy a mi szavainkat ismételnék meg – és a világban élő lények ébredésének forrásává váljon.

A bolygó eme idejében arra törekszünk, hogy ne csak imádkozó lényeket ébresszünk fel, hanem az ima katonáit: olyan tudatokat, amelyek képesek arra, hogy azonnal engedelmeskedjenek Isten sugallatának, és akik megértik, hogy a szeretet, a megbocsátás, az egység és a testvériség a jelen idők legerősebb fegyverei, amelyek akkor valósulnak meg, amikor szívből imádkozunk.

Isten seregei, amelyeknek Isten hatalmat adott, juttassák győzelemre a Fényt azáltal, hogy az Isteni Fény leszáll az imádkozó szívbe.

Az ellenfél seregei nem fognak elfáradni, nem fognak megállni, és egyetlen percre sem fognak megzavarodni; de Isten győzelme kell, hogy legyen az egyetlen bizonyossága azoknak a szíveknek, amelyek válaszolnak a mennyei hívásra. Ezzel a belső meggyőződéssel bátorítani fognak más lelkeket, hogy átalakítsák az életüket, és béketeremtőkké váljanak a bolygó káosza és végzete idején.

Kedveseim, ébredjetek rá az azonnali átalakulásra, és soha se gondoljátok, hogy már jó helyen vagytok, hogy elértétek a célt, és most már megpihenhettek, mert az Isten katonájának a pihenése nem ebben az életben lesz.

Azért vagytok itt és most, hogy állandóan átalakuljatok, minden nap egy kicsit jobban, amíg össze nem olvadtok Krisztussal szívben, lélekben és szellemben. Tegyétek ezt azokért, akik nem tudnak Isten létezéséről és az Ő Tervéről, és akik átadják lelküket e világ mélységének, azt gondolván, hogy a legjobban élnek, aszerint, amit a föld kínálhat nekik.

Szeretlek benneteket és imádságban várlak benneteket.

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT