2021. december 31., péntek

Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE OLASZORSZÁGBAN, PERÚDZSÁBAN, ASSISIBEN, A SUBASIO HEGYEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZŰZ ISTENI MEGFOGANÁSA A SZENTHÁROMSÁG NEVÉBEN ÉVI MEGEMLÉKEZÉSÉRE

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Én vagyok a Világ Anyja, Én vagyok a Hegyek Anyja.

És ma itt vagytok, ezen a helyen, ahol az emberiségnek a részeként képviselitek az egész fajt, minden lelket és tudatot, akik ennek a hegynek  valamely pontján vannak, amikor mindenki számára egyre nehezebbé és keményebbé válik az emelkedő, mert ez az inflexiós pillanat, ahol nemcsak a tudati, de az anyagi változásnak is be kell következnie.

De amíg a világ, vagyis az emberi faj nem marad csendben és nem megy a belső világ felé, a Megmentés Terve nem teljesül.

Ennek az évnek a végén nem csak Isten teljes Kegyelmével jövök, hogy újra megáldjalak és újra veletek legyek, hanem egy figyelmeztető Üzenettel jövök, az ébredés Üzenetével is. Itt az ideje, hogy átkeljetek az üdvösség és megmentés nagy kapuján, amelyet a Hierarchia mutat meg nektek.

Tudjuk, hogy nem mindenki hallgatja meg a Szavainkat, hogy nem mindenki teszi gyakorlatba Üzeneteinket, hogy nagyon kevesen vannak, akik a keresztyén és testvéri élet példái a Földön. De ma nem azért jöttem, hogy megmutassam a hibáitokat, a vétkeiteket vagy a megrázkódtatásaitokat; ma azért jövök, hogy arra kérjelek titeket, hogy folytassátok a hegymászást, mert a hegy tetején vár rátok a megszabadulás.

Ott a Fiammal fogtok találkozni, aki feltámadt, aki Ragyog, az Igazi Krisztussal, akit eddig még senki sem ismert meg. A Hegy tetején fel fogjátok ismerni valódi Ábrázatát, és mélyen érezni fogjátok, hogy honnan jön, és mi volt teremtésének az oka.

Egy olyan külsőt használt, amely által mindenki meg tudta érteni, de a Szívében, és főleg a Szellemében, az Istenségében Isten volt jelen. Ez volt az a forma, ami által a világ megértette Üzenetét a megmentésről és arról a bejelentésről, hogy Isten Országa minden lényben ott él és ott lakik.

Nos, az összes vallást is meg kell váltani és újra kell építeni, mert ebben a próbaidőben a tudatok elveszítik szellemiségük értelmét.

Annak ellenére, hogy kicsi és jelentéktelen cselekedeteknek tűnnek, arra hívlak titeket, hogy folytassátok eme cselekedetek gyakorlását.

Mindaz a jó, amelyet cselekesztek ebben az emberi fajban, megkönnyebbíti ez idő káoszát, és megengedi, hogy az Armageddón, az apokalipszis nagy kapuja könnyebb legyen mindenki számára, ne fájdalmasabb, mint ahogy fájdalmas a mai napig.

Ilyen módon azok, akik a legkivetettebbeket, a legszegényebbeket használják ki, és elveszik a javukat, amelyet Isten azért küld nekik, hogy életben maradjanak és sikerüljön újra felépíteni az életüket, arra kényszerítik őket, hogy átéljék a tömeges igazságtalanságot. Ezért a Hierarchia egyesül ebben a pillanatban, hogy munkálkodjon ezeken a nagyon anyagi helyzeteken még ha nem is tűnik úgy.

De a lények tudatállapota, ébredése és megkülönböztető képessége bölcsességet ad majd, amelyre szükségetek van a továbbhaladáshoz.

Úgy jövök még egyszer, mint Isten Hírnöke; mert veletek együtt mászok fel erre a fájdalmas hegyre, amely az emberiség korrupt tudata; mindenki ezen a bolygóméretű kálvárián megy keresztül, néhányakat jobban megvisel, másokat kevésbé; de ha Máriás Szellememhez, Szeretetteljes és Testvéri Szellememhez csatlakoztok, sokkal több lelket érinthetek meg, hogy felébredhessenek és tudatára ébredjenek annak, hogy a mai napig aludtak.

Úgy is jövök, mint Fiam, Krisztus Szolgálója. Az Ő Nevében és az Ő kérésére jövök, hogy átadjam nektek ezt az Üzenetet: ne hagyjátok, hogy e világ ellensége kényszerítsen titeket ezekben az időkben a kormányok cselekedetei által, azok miatt a körölmények miatt, amelyekben a lelkek élnek most, annak ellenére, hogy egy globális rendszerben merültök el, amely kényszert gyakorol rátok, menjetek előre.

Kerekedjetek felül ezeken a szituációkon a hitetek által.

Emelkedjetek felül az Isten Terve iránti szeretetetek által minden ilyen helyzeten.

Legyetek képesek arra ebben a pillanatban, hogy úgy szeressetek, ahogyan a Fiam szeretett a Keresztig, kínszenvedése, megostoroztatása, szenvedése és fájdalma minden pillanatában.

Ki ajánlja fel magát arra, hogy a világ nagy szolgálója legyen, szerény és békés szolgáló, hogy segítsen a Fiamnak belsőleg átváltoztatni és felszabadítani a bolygó eme szituációját?

Ezét kérlek titeket, szeretett gyermekeim, hogy ne legyetek felületesek; hogy ne legyetek annyira anyagiasak; hogy legyetek szabadok saját magatoktól, a véleményektől, az ítéletektől, mindattól, amit láttok, megfigyeltek és szemléltek ebben a világban. Ne legyetek még nagyobb súly eme bolygó lelke számára. Könnyebbítsétek meg a természet és az Élővilág tudatát; mert így az Ítélet mindenki számára könnyebb lesz.

A bolygó szülésének a pillanata ilyenformán közeleg, a bolygó tudata remeg és rászkódik, mert itt az ébredés ideje; de elérkezett a világ megtisztulásának az ideje is, megtisztulás minden rossztól, ellenségeskedéstől és olyan bűnöktől, amelyeket ez a faj és az összes múltbeli civilizáció elkövetett.

Ezért a Nagy Mennyei Testvériség itt találkozik, a láthatatlan és csendes síkokon, ahol a béke uralkodik, az önállóság és az igazság, hogy minden lehetséges tudatot irányítson, különösen azokat, amelyek a legmélyebban alszanak és a legtudatlanabbak.

Ezért kitárom a Karomat és kinyújtom a Kezemet felétek, és könyörgök azért, szeretett gyermekeim, hogy kövessétek a belső igazság útját. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek, vagy hogy befolyásoljanak titeket a mostani idők szellemiségével, mert ti már tudjátok és hallottátok, hogy egyetlen Igazság létezik, amely a Fiam. Ő az Út, Ő az Igazság, Ő az Élet mindegyikőtök számára.

Mire van a legnagyobb szükségetek ebben a pillanatban?

Folytassátok az evezést ebben a planetáris pillanatban, mert Fiam csónakjának jó kikötőbe kell megérkeznie. Ez a csónak a világ összes szolgáló tudatából áll, attól függetlenül, hogy milyen vallásúak, vagy hogy miben hisznek.

Más tudatszinten van szükségem rátok. A hegy csúcsán van szükségem rátok, hogy tükrözhessétek és megérthessétek a világ realitását, mert ha a hegy lábánál vagytok, a gonosz elborít titeket.

Nyissátok ki a szemeteket és főleg tárjátok ki a szíveteket, hogy érezhessétek azt, amit mondok, mert ez egy nagy átmeneti időszak, egy olyan év vége, amelyben sok veszteség éri ennek a világnak és ennek az emberiségnek a tudatát; de Isten Hite, Békéje, Szeretete, Fénye és Irgalma továbbra is leszáll a világra.

Ha ezek az atribútumok nem szállnának le a világba azok által a lelkek által, akik valóban imádkoznak, és minden nap elkötelezik magukat a Számomra, mi történne, szeretett gyermekeim?

Gondoljatok egy pillanatra mindarra, amit mondok nektek. Ne vigye el a szél a Szavaimat, mint ahogy sokszor megtörtént. Maradjanak Szavaim mindegyikőtök szívében, és testvéreitek szívében, mert a Hierarchia Szavában találjátok meg azt az erőt, amely által felülkerekedhettek, megváltozhattok, hogy felülmúljátok ezeket az időket.
Nem valami lehetetlent és elérhetetlent kérünk tőletek, azt kérjük tőletek, ami reális és lehetséges, az életetek teljes megváltozását.

Sok ajándékot kaptatok, sok szellemi kincset kaptatok, sok kegyelmet kaptatok, és még úgy is mondhatnám, hogy sok megbocsátást és kiengesztelést. Ez az az idő, amikor Fiam apostolai, Fiam társai legyenek határozottak, és éljék meg és tötsék be azt, amiért ebbe a világba jöttek.

Már nincs ideje a teorizálásnak, annak van itt az ideje, hogy gyakorlatba tegyétek a Tanítást, nap mint nap, minden apróságban, minden lépésben.
Így lesz érett a tudatotok, meglepően gyors úton, mert a Fiamnak szüksége van erre, a Fiamnak szüksége van az erényekre és a tehetségekre, amelyeket bennetek helyezett el, hogy vissza tudjon térni.

Így megengeditek, szeretett gyermekeim, hogy Isten Munkája megerősödjön ebben a világban, és hogy az apróságokig, sőt még a jelentéktelennek tűnő dolgokig is meg lehessen változtatni az emberiséget.

Egy határozott céllal jövök, egy határozott tervvel, hogy nap mint nap többet növekedjetek belsőleg, hogy a ti életetek szolgálatba állítása és adományozása gyógyítsa meg ezt a világot; mert mint ahogy sok szolgáló tette az idők során, valakinek oda kell adnia az életét a másikért, oda kell adnia az életét Isten Tervéért.

És ez év végén arra hívlak titeket, hogy gondolkodjatok el, meditáljatok ezen, hogy fontoljátok ezt meg, és érrezzétek a szívetekben a Szavaimat, amelyeknek csupán az a küldetése, hogy felemeljen titeket, hogy segítsen nektek, hogy felülmúljátok magatokat, hogy egyre tudatosabbak és éberebbek legyetek e kegyetlen és nehéz világ realitásának ellenére.  

Tudom, hogy sokszor azt goldoltátok, hogy az életetek és utatok más lesz. Nem arról beszélek, hogy az életetekből hiányzik a szolgálat boldogsága vagy vidámsága, sőt a családi vagy testvéri megosztozás; a belső magatartásról beszélek, arról a hozzáállásról, ami szerint minden gyermekemnek élnie kellene ezekben az időben. Amíg ez meg nem történik, amíg ezt be nem töltitek, a kegyelmek a Mennyekben maradnak.

Folytatnotok kell a világegyetem kapuinak kitárását, mert vannak olyan tudatok, amelyek eltökélték, hogy nem akarnak megváltozni, és ez egy olyan dolog, amelyet csak a Fiam fog tudni megoldani, amikor visszatér.

Arra késztetlek benneteket, hogy lépjetek be ebbe az elkövetkezendő évbe, 2022-be, az Isteni Bölcsesség szelleme vezetése alatt, amely irányít és véghez viszi az Atya Törekvéseit a három síkon: a szellemi, az elméleti és az anyagi síkon.

Táguljon ki a lelkeknek ez a fontos hálózata, a fény, a szeretet és a szolgálat  fontos hálózatai, amelyet ti alkottok, táguljon ki, és táplálja a lehetséges összes olyan szívet, amely csak egy alkalomra vár.

Fényemet és Békémet hagyom itt ebben a pillanatban, és így áldom meg az egész világot ezen a napon, a 2021. év utolsó napján; hogy az emberiség ne csak a szellemi elveket tisztelje, értékelje és ismerje el, hanem az anyagi elveket is, az emberi méltóságot, a közös jót, a testvériséget és a felebaráti szeretetet, a szükségre szorulók segítségét, amelyek a tudatok megmozgatásának a fő alapja legyen; hogy e világ nagy hiányossága kiegyenlítődjön azok szolgálata, szeretete, békéje által, akik valóban odaadják magukat; és ez segítsen abban, hogy a vallások is jobban ajánlják fel magukat, és hogy még a hitetlenek is ajánlják fel magukat, hogy rájöjjenek, hogy mindenki a Forrás gyermeke.

Köszönöm, hogy van bátorságotok meghallgatni a Szavamat és figyelni minden egyes Szavamra, az Üzenetem minden egyes részére.

A Világ Anyja, az Új Emberiség Anyja, Aurora Királynője vagyok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

2021. december 24., péntek

Jelenések
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLBAN, FATIMÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A 2021. DECEMBER 25-I IMATALÁLKOZÓRA


Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hozzátok ide a Gyermekkirályt.

Íme, Ő, Aki életét adta a világért, Aki most is, örökké odaadná.

Íme, a Gyermek, Akit az angyalok megjövendöltek és hirdettek.

Íme, a Messiás, a Megváltó és a Megmentő, Aki Istenségben és Szellemben ma újjászületik az emberek szívében, minden jóakaratú lényben.

Itt van az, Aki szeret titeket, Aki mélyen ismer, Aki vár rátok, Aki nyitott szívével vár rátok, hogy elnyerjétek Kegyelmét és Irgalmasságát.

Íme, Isten Fia, Dávid Fia, Akit Betlehem egyszerű és alázatos barlangjában meglátogattak a pásztorok és a sivatag királyai.

Íme, Ő, Aki Szent József karjaiban és az Istenanya karjaiban volt.

Íme, az, Aki tudta, mit fog beteljesíteni ezen a világon, és Aki egy pillanatig sem kételkedett mindabban, amit Isten kért tőle születése kezdetétől egészen a kereszthaláláig.

Íme, az Élet Istene, az Irgalmasság Istene, a Béke Istene.

Lángoljon fel újra bennetek a Belső Krisztus ezen a születésnapon, hogy a Gyermek Jézushoz hasonlóan ti is Isten karjaiban, az Isteni Anya karjaiban lehessetek.

Maradjon meg mindannyiótok emlékezetében az hogy Ő az, Aki a betlehemi alázatos jászolban született; Aki prédikált, gyógyított, ördögöt űzött és megszabadította az e világi lelkeket; Aki a világ keresztjét hordozta és a világ minden bűnét a Vállain hordozta, ahogyan a mai napig a Szívében hordozza; az Angyali Üdvözlet Gyermeke, ma ennek a világegyetemnek a Királya és Uralkodója, az, Aki Győzelemben és Fényben tér vissza ebbe a sötét világba, hogy ismét lelkeket emelhessen Isten Szíve felé, hogy elválassza a pelyvát a búzától, hogy meghívja mindazokat, akik követték Útját az idők és nemzedékek során.

Íme, Akit megáldott és megvédett a betlehemi Szent Csillag; az, Aki eljön a felhőkben, ahogy hirdette társainak és mindazoknak, akik annak idején őt követték.

Íme, Isten Jelenléte, Aki jelen van a Szentségekben, és különösen a Szent Eucharisztiában.

Isten emberré lett, alázatossá és egyszerűvé, kicsinnyé, sőt védtelenné vált, hogy megértsék, felismerjék és szeressék.

Ez a Kisgyermek Jézus Szeretete az, amely ma megszülethet lelketekben és szívetekben, Aki ma jelen van, Aki ma a Szeretet és Kegyelem Szellemében száll le a világba; mert tudjátok meg, hogy Szeretete állandó, Szeretete át nem ruházható, Szeretete örökkévaló, Szeretete isteni és magasztos.

Ez az a Gyermek, Aki a Karjaimban volt, ahogy ma ti lehettetek a Karjaimban teljes bizalommal, a megpróbáltatások, a sivatagok, a támadások és kihívások ellenére is, vagy akár azon kétségek ellenére is, hogy mindegyikőtök Belső Krisztusa újjászülethet.

Értsétek meg ezt az Üzenetet, amelyet ma hozok nektek, mert a Kisgyermek Jászolban született, hogy mindenki megértse Isten alázatának mérhetetlen nagyságát, és hogy az Ő Hatalma nem tekintélyen, uralkodáson vagy kényszeren alapul. Erejét a Szeretet irányítja, és ez a Szeretet az, amely időkön és nemzedékeken keresztül vezette és irányította a lelkeket. Ez az a Szeretet, amely az Úr születése által a Forrásból száll alá.

Most, mint ez a Kisgyermek, érezzétek magatokat egy pillanatra az Én Karjaimban, az Istenanya karjaiban. Ahogy Jézus Isten Szolgájának karjaiban volt, gondoskodásban, elkísérve Őt, csókjaim által is simogatva, egy pillanatra érezzétek Belső Krisztusotokon keresztül Isten Anyjának nagy csókját.

Emlékezzetek arra, amikor kisgyerekek voltatok, lehet, hogy nincs ilyen emléketek, de a földi anyátok tudja, milyen volt az az idő, nem csak a számotokra, hanem a családotok számára is.

Hát nem csodálatos, gyermekeim, hogy nagyon örülünk Isten Szeretetének, tudván, hogy ez a Szeretet egyszerű, és mindent megújít?

Ezért bízzatok abban, hogy a karjaimban vagytok, és minden kétségetek feloldódik, minden keserűségetek és szomorúságotok eltűnik, és Szeretetemtől, a Názáreti Szűz Szeretetétől hajtva, érezzétek magatokat egy pillanatra újra a Karjaimban; hogy megtudjátok, hogy az Én Szívemen keresztül Isten szeret titeket, és szereti az egész világot a hibái, a tévedései és még az Istentől való elidegenedése ellenére is.

Az Engem ma elkísérő angyalokkal együtt örvendezzünk szívünkben, mert a Gyermekkirály megszületett a világba, és visszaadja mindenkinek Isteni Fényét, ugyanazt a Fényt, amely a szent éjszakán Betlehem Barlangjában ragyogott; amikor a pásztorok, a sivatag Királyai és még az apró állatok is melegségükkel és közelségükkel vigyáztak a Kisded Jézusra; míg Égi Anyja, akárcsak 
Szent József, mélységes elragadtatásban, Isten szeretetének a nagyságát szemlélte az újszülöttben.

Ezen a világon minden anya tudja, mit mondok nektek, tudják, mit jelent és jelképez az, hogy a karjukban tartották gyermekeiket, szoptatták őket, segítettek nekik megtenni az első lépéseket.

Nem tennétek meg bármit vagy bármilyen erőfeszítést a család védelmére, amely Isten Tervének része?

Vajon  képesek lennétek-e életeteket adni azért, hogy e világ gyermekeinek, akik árvák, egyedül és elhagyottan élnek, legyen egy tisztességes otthonuk, ahol lakhatnának?

Vagy azért, hogy az éhes gyerekek megkapják a testük táplálásához szükséges élelmet, a földi férfiak és nők adományai és szolgálatai által, akik megölelnék, megcsókolnák és megvédenék őket?

Nem fedezted még fel Isten szeretetének csodáját? Emiatt vált kicsinnyé, hogy hasonlóvá váljon minden gyermekéhez és teremtményéhez.

Áldjon meg titeket ez a Gyermek, aki ma újjászülethet azok szívében, akik igent mondanak, és mindig emlékeztessen ártatlanságára és belső alázatosságára.

Most pedig vigyük vissza a helyére, mert éppen most született.

Imádkozzunk az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez, hogy ez az egyszerűség és alázatosság, amelyet ma Anyai Szívem mélyéről hozok, még több lélekben ébredjen fel, különösen azokban a lelkekben, akiknek Szeretetre, Fényre, Békére és Irgalmasságra van szükségük.

Kísérjen el titeket a Názáreti Szent Család Fénye, és bátorítson, hogy menjetek tovább, hogy meglássátok Krisztus lábnyomait utaitokon, mígnem egy napon el nem éritek Isten Örök Paradicsomát.

Egy olyan dallal búcsúzunk el, amely  erősen ott visszhangzik Szívemben, és amely visszhangzott és visszhangozni fog gyermekeim szívében, ez a „Jézus Szent Szíve” című dal.

Mert Isten, miután megszületett, felajánlotta Templomát, hogy őrizze hajlékunkat. Isteni Tüzét ajánlotta fel, és továbbra is felajánlja a Szentlélek által, hogy megvilágítsa útjainkat.

Ez Jézus Szentséges Szíve, a Szeretet és az Egység kifürkészhetetlen Forrása, amely táplálja a lelkeket Isteni Tüzén és Békéjén keresztül.

Áldalak benneteket az Úr születésnapján, és áldom az egész világot, mindazokat, akik bíznak Bennem, mert Én vagyok a Názáreti Szűzanya, a Legszentebb Rózsafüzér Asszonya, a Béke Királynője.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

2021. december 23., csütörtök

Imavirrasztások
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZENT ESTE IMAVIRRASZTÁSÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében . Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Most a Piedad által énekelt Ave Maria-t fogjuk meghallgatni.
 

Köszönöm, gyermekem, hogy ilyen kedvesen és odaadással énekeltél Nekem, mert ezt a kedvességet és ezt az odaadást, amely Anyaságom mélyéről fakad, szeretném ma megosztani minden gyermekemmel.

Mert ahogyan Jézust a karjaimban tartottam, úgy ma is ölemben akarlak tartani benneteket, mert Én vagyok a Krisztusi Lényeg Anyja, az új idők Krisztusaié, az utolsó idők Apostolaié, mindazoké, akik megengedik a bolygónak ebben a döntő órájában, hogy a Belső Krisztus újjászülethessen.

Ez mindenki éves elkötelezettsége. Minden alkalommal, amikor az Úr születése közeledik, mennyei és kozmikus együttállások közelednek a bolygóhoz, hasonlóan a betlehemi csillag különleges együttállásához.

Mi történt valójában abban az időben, amikor a Betlehemi Csillag nemcsak ezen a bolygón, hanem az egész világegyetemben is bejelentette és őrizte a Messiás érkezését, és jelenléte védelmezte ezt a nagy eseményt?

Ma, kétezer év után, szívetek ugyanahhoz az eseményhez tér vissza; de most egy belső és szellemi eseményhez, amelyet elkísérek, hogy segítsek, hogy átélhessétek, mert Fiamnak minden Törekvését Kézben tartja és várja a legkedvezőbb pillanatot, hogy beteljesítse Isten szándékait, amelyek az Ő ígéretei, és hogy ezek az ígéretek minden gyermekemben beteljesedjenek.

Emiatt ismét elmondom, hogy Anyaként, Szolgaként és az egész világ szívének Őrzőjeként tudom, hogy ez az emberiség még soha nem élt át ilyen időszakot, ilyen fájdalmas időszakot, a nagy közöny idejét. És – mondhatnám – a nagy kegyetlenség idejét.

De arra kérlek benneteket, szeretett gyermekeim, hogy - az Úr születésének e különleges együttállásán és annak ajtajában, amikor minden egyes lényben Krisztus újjászülethet, - emeljétek fel a tekinteteket, mert felülről, az Egyetlen Forrásból, magától a Mennyei Atyától, és az összes angyalaitól jön a segítség, amelyre a világnak szüksége van. Mert ti, mint faj, mint a Föld felszínén jelen lévő civilizáció, egy hasonló pillanatban vagytok, mint a több mint kétezer évvel ezelőtti emberiség.

Miért ismétlődik meg ez a hasonló helyzet ebben a végleges ciklusban?

Mert szükséges, szeretett gyermekeim, az Úr születése minden új ünnepén, hogy szívetekkel ünnepeljétek és szemléljétek, hogy megújítsátok belső fogadalmatokat.

Lehetséges, hogy Szeretett Fiamnak szüksége van arra, hogy megújítsátok belső fogadalmatokat, hogy a Belső Krisztus minden alkalommal újjászülethessen?

Elmondhatom, hogy igen, Fiamnak szüksége van arra, hogy évente megújítsátok fogadalmaitokat, mert ez az út a lelkiismeretetek számára, hogy megértse Isten Tervének értelmét.

Tudom, hogy az emberi tudat egy bizonyos pontján Isten terve érthetetlen. De ha az Úr minden új születése alkalmával, mielőtt lehetőség nyílna minden évben belső fogadalmaitok megújítására, olyan buzgón és odaadással szeretnétek ezt a misztériumot, ahogyan most szeretitek, mennyivel jobban megérthetnétek és érezhetnétek Isten Tervét, és így nem lenne elvont és elérhetetlen senki számára?

De tartsatok szem előtt egy dolgot, szeretteim, ami nagyon fontos, hogy megértsétek: ha hasonló pillanatban vagytok, mint amelyben Fiam Jézus volt több mint kétezer évvel ezelőtt, az azért van, mert ama lehetőség előtt vagytok, hogy ne csak a Belső Krisztusról tanúskodjatok, hanem ama lehetőség előtt álltok, a Názáreti Család Szent Jászla előtt, hogy képesek legyetek megérteni, hogy Isten Terve szerény és egyszerű, ugyanúgy, mint Krisztus Születése alázatos és egyszerű volt.

Mert ezen az egyszerűségen és alázaton, a szív tiszta egyszerűségén keresztül hajtja végre Isten Munkáját ebben a világban és másokban.

Arra hívlak benneteket, hogy örömmel és, úgy mondanám, lelkesedéssel, hévvel és reménnyel készüljetek Krisztus újjászületésére minden emberi szívben; mert nincs más kiútja ennek az emberiségnek abból, ahogy él és szenved nap, mint nap.

Ha a lelkek Istenhez fordulnának, ha a lelkek Belső Krisztusukhoz fordulnának, mennyi helyzetet el lehetne kerülni és meg lehetne oldani!

Az ellenségem még  továbbra is Isten terve ellen dolgozik. De a szeretet ereje és hatalma, amelyet a názáreti kisgyermek születése révén éreztek, legyen az előfeltétele és egyben az indíttatásotok is, amely arra késztet benneteket, hogy túllépjetek magatokon, és így képesek legyetek felül emelkedni ezeken az időkön.

Mert ha Isten megtestesült Fia által, egy alázatos jászolban, azért hogy odaadja magát az egész világért; Ti, Krisztus az emberi szívben való Újjászületésének analógiájában, mennyivel többet kockáztatnátok, azért hogy az Atya Akaratának beteljesülését szolgáljátok, tudván, hogy sok lélek nem teljesíti Isten tervét?

De ma édesen és odaadással ölbe veszem belső Krisztusaitokat, és így Karjaimba zárom életeteket, sőt minden belső helyzeteteket, mert tudom, hogy ebben az időben, úgy, ahogy sokan megtanulnak újjászületni Krisztusban, napról napra, sok gyermekem is megtanulja hordozni saját keresztjét, e világ adósságának keresztjét.

De Szeretetem, kedvességem és odaadásom Fiam nevében, eljön, hogy megújítson mindent és minden lehetséges tudatot, hogy nyissák meg a  szívüket az Úr Születésének befogadására.

Még egyszer mélyen köszönöm a „Kilencedet a családok újraszenteléséért a Názáreti Szent Családnak”, mert megengedtétek, hogy Három Szent Szívünk: Jézus Szentséges Szíve, Mária Szeplőtelen Szíve és Szent József Legtisztább Szíve, Hárman együtt egyszerre, képesek legyünk beavatkozni sok család kényes helyzetébe szerte a világon, amelyeket nemcsak ez a járvány választott el egymástól, hanem ellenségem támadásai is.

Legyen ez az öröm, ez az ujjongás pillanata a ma újjászentelt családok magja számára, Isten Törekvései és Tervei előtt, hogy képesek voltak újjáépíteni Isten Tervét ebben az emberiségben, mindannak ellenére, ami továbbra is történik.

Ha a családok utánoznák Názáreti Szent Családunkat, mennyi helyzetet meg lehetne oldani a világon!

Ha a családok az imádkozást, a szentségeket, az imádást és Isten szolgálatát gyakorolnák, mint az emberiségnek a jóvátételét, a szenvedés enyhítését és a gyógyulást szolgálva; és ha ez megsokszorozódna a világ összes családjában, mi lenne ennek a nagy mozgalomnak a hatása?

Mert igazából, kedveseim, ez egy belső beállítottság, amelynek a megélésére hívlak benneteket most, ami ugyanaz a belső és szellemi beállítottság, amelyet Égi Anyátok Szíve és Szent József Szíve megélt abban az időben, a Krisztus születését megelőző napokban, engedelmesen követve Isten hívását.

Ez az, amire a családoknak mindig emlékezniük kell: engedelmességben és imában kövessék Isten hívását. Így a család minden tagja védve lesz ezeknek az időknek a hatásaitól, ezeknek az időknek a beavatkozásától és ezen idők  folyamataitól; Mivel Isten Terve a világ minden családjában továbbra is fontos, ne becsüljük le.

A családi sejt Tervét megsértették és beleavatkoztak, és ez ellen a család minden tagjának tennie kell. Legyen a család minden tagjának belső elkötelezettsége, hogy a Mennyei Atya ajándékai, törekvései, sőt belső kincsei védelem alatt álljanak e világ minden családjának sejtjében.

Ma a Názáreti Szűzanya különleges módon szemléli és keblében, az Istenszülő legtisztább méhében fogadja az összes menekült családot, akiket testvéreik kitelepítettek és elűzek az egész világon; mert a különbségek vagy a hiedelmek ellenére, amelyben ez az emberiség él, ne felejtsétek el, hogy az Atya előtt nemcsak az Ő gyermekei vagytok, hanem mindannyian testvérek vagytok ugyanabban a Tervben és ugyanabban a Törekvésben. És ez nem változott; ezért arra kérlek benneteket, hogy az Én szememmel szemléljétek, hogy mit érez és lát Szívem az összes menekült családban, és hogy sürgető szükség van tartós, valódi megoldást keresni a világ családjainak helyzetére, nem csak a menekültek családjai számára, hanem a viszályok és széthúzások által megosztott családok számára is.

A betlehemi barlangban kifejezett Szent Szeretet legyen jelen ma minden otthonban, amely hallgatja ezt az Üzenetet; mert az a törekvésem, hogy ne csak jó emberek legyetek, hanem Isten méltó gyermekei is.

Szívem csendjében igyekszem helyrehozni a belső világokat, mindazokét, akiknek szükségleteik vannak, amelyekről a Mennyországnak, a Szent Szíveknek gondoskodniuk kell.

Emiatt azt mondom nektek, hogy Krisztus újjászületésének kapuja előtt minden emberi szívben, mindannyian gyermekeim, megerősödve léphettek ki ebből a globális próbából, szilárdan és elszántan követhetitek Krisztus nyomdokait, így előkészítve a hamarosan bekövetkező Visszatérését.

Csakúgy, ahogy ebben a pillanatban a világ összes családjára gondolok Kibeho Asszonyaként, továbbra is égő Szívvel vágyom arra, hogy Angolába mehessek.

Emiatt szem előtt kell tartanotok a törekvésemet, és imáitok és felajánlásaitok által meg kell védentek azt a törekvésemet, hogy leszálljak Angola földjére, hogy Kegyelmem leszálljon egész Afrikára; mert Én vagyok az Ige Asszonya, Én vagyok a Szavak Asszonya, Isten Igéjének Asszonya.

És így, ahogy az ölemben van a világ összes lelke, amely elfogadja hívásomat, a luandai Szent Erzsébet házban élő gyermekeim is az Ölemben vannak, akik a viszontagságok, a viharok vagy akár az ostromok ellenére mindig is bátrak voltak és bátrak is maradnak, annak ellenére, hogy még fel sem fogják, hogy szívük szeretete és hite hegyeket mozgat meg, olyan eseményeket mozgat meg, amelyeket a többség nem lát  és nem is érzékel.

Remélem, hogy ez a hit, ez a szeretet és ez az odaadás, amelyet Szeplőtelen Szívem iránt tanúsítanak, továbbra is építi azt a belső hidat, amely egy napon lehetővé teszi ezt, mert ez az Én Szavam, hogy Isten Anyja megérkezzen Afrikába, nem csak azért, hogy megáldjam őket, nem csak azért, hogy megvigasztaljam őket, hanem azért is, hogy a karjaimban legyenek, ahogy a kis Jézus volt.

Elmondom az angolai Szent Erzsébet Házában élő gyermekeimnek, hogy ahogy kétezer évvel ezelőtt meglátogattam az unokatestvéremet, én is meglátogatom őket, amikor eljön az ideje. Csak imádkozzatok, és ne hagyjátok abba az imádkozást; mert megerősödött egy Fénypont Angolában, nem csak ennek az országnak, hanem Afrika egész kontinensének a körülményeinek ellenére is.

Unokatestvérem, Szent Erzsébet a Szent Erzsébet Házának a gyámja Luandában, és Szent Erzsébet nyújt nekik védelmet; mert ő volt az első keresztény közösségek nagy úttörője, amikor Krisztus még a Szentföldön prédikált.

Tudja, hogy a luandai Szent Erzsébet Gyermekház Isten Tervének, a Fiam Megváltási Tervének értékes és finom sejtje; mert Isten ily módon teremt újjá mindent.

Továbbra is imádkozni fogok ezekben a napokban, hogy minden Belső Krisztus felébredhessen, és így Fiam apostolai felébredhessenek, akiknek végre kell hajtaniuk a Visszatérését előkészítő Tervet a Föld négy pontján.

A luandai Szent Erzsébet Háza kisgyermekei, serdülői és fiataljai erőfeszítésének tiszteletére szeretném meghallgatni a Kibehói Szűz énekét, hogy az egész emberiség emlékezzen arra, hogy egyszer megjelent az Istenanya, hogy megmentse és megváltsa az összes gyermekét, és hogy elmondja a világnak, hogy a Barna Szűz Afrika és mindazok Anyja, akik ott élnek, abban a reményben, hogy egyszer s mindenkorra újjáépíthetik életüket.

Áldalak titeket és imádkozom Krisztus újjászületéséért minden lényben, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Fray Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Hallgassuk meg a Kibehoi Szűzről szóló éneket.

2021. december 18., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARETBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint a tenger felől és az összes óceán felől érkező szellő, úgy jövök erre az áldott helyre, hogy megáldjalak, és Békességemet adjam nektek.

Ezen a napon eljövök, hogy megismételjem Fiam utolsó hívását: hogy a szívek felébredjenek az Ő Megváltó Szeretetében.

Ehhez, gyermekeim, keresnetek kell magatokban a Belső Krisztust. Nagyon sürgős és alapvető, hogy jelen legyen bennetek, hogy a bolygó fenntarthassa önmagát, nemcsak szellemi egyensúlyában, hanem anyagi harmóniájában is.

A jelenlegi világjárvány legfrissebb eseményei miatt a lelkek összezavarodnak, sokan elbizonytalanodnak, és a legtöbben jelenleg nem tudják, merre induljanak el.

Mondjátok el mindenkinek, hogy az Én gyermekeim vagytok, hogy a világ Szolgájaként és Asszonyaként vagyok itt, hogy Szívem Fényén keresztül még többen eljussanak Istenhez, visszatérhessenek a Mennyei Atyához.

Szeretett gyermekeim, ez az Én fő üzenetem mindenkinek a számára: hagyjátok, hogy a szeretet, amely bízalommal van, újjászülethessen lényetek középpontjában; hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek kedvenc lakhelye legyen gyermekeim szívében.

Emiatt mindazok, akik imádkoznak az Istenanyához, folytassák ezt, mert közel van az Úr Visszajövetele, és a legtöbb gyermekemnek ébren kell lennie.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket és elkísér titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

2021. december 13., hétfő

Jelenések
SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Imádkozzunk együtt:
 

Üdvözlégy Mária
(átírás oroszból)
(háromszor)

Raduisja, Maria
Blagadatnaja!
Gaspogy s Taboju.
Blagaslavjenna Ty sregyi zsencsin
i Blagaslavjen plot
csrjeva tvajevo
Jisus.
Svjataja Maria,
Matyerj Bozsia.
Malisj za nas grjeshnych,
Nynye i f csas smjertyi nashei.
Aminy
 

Ave María 
(transliteración del ruso)
(tres veces)

Raduisja, Maria
Blagadatnaja!
Gaspogy s Taboju.
Blagaslavjenna Ty sregyi zsencsin
i Blagaslavjen plot
csrjeva tvajevo
Jisus.

Svjataja Maria,
Matyerj Bozsia.
Malisj za nas grjeshnych,
Nynye i f csas smjertyi nashei.

Aminy
 

Ma azért jövök el gyermekeimhez, hogy újra hallják Isten Anyja Hangját.

Ma Czestochowa Hölgye vagyok, Lengyelország Anyja, az egész kelet-európai kultúra Anyja.

Nézzétek meg Isten Anyját, Akinek arcát megsebesítette az emberek kegyetlensége, a konfliktusok és a háborúk, valamint az a hivalkodás, amely szerint egyes nemzetek az egész emberiséget kockára teszik fegyverkezés és elnyomás által.

Lengyelország, akárcsak Európa többi része, néhány évtizeddel ezelőtt már kétszer élte át a háborút.

Majdnem az első világháború végén nem csak a Béke Küldötteként érkeztem Fatimába, hanem azért is, hogy megmentsem gyermekeimet a megtérés és Isten hívása által, amit Szeplőtlen Szívemen keresztül küldött.

De ma úgy jövök, mint Czestochowa Asszonya, Aki Kelet-Európa egész népének Anyja, mert Jelenléte és Szentképéért való rajongás minden időn és minden nemzedéken keresztül fennmaradt.

Ma azt akarom, hogy lássátok megsebzett Arcomat, Czestochowa Asszonya megsebzett arcát, azt az arcot, amelyet az összes gyermekem félelme sebzett meg, mert sok lélek elveszíti a felszabadulás lehetőségét, a rabszolgaság és ennek a jelenlegi világrenszernek az elnyomása miatt.

Azért jöttem, hogy sokkal többet imádkozzatok, és különösen ebben az órában, amely mindenki számára csúcspontot jelent, fordítsatok több figyelmet az „Ima a Békéért Kelet-Európában” imaalkalomra. Így segítetek Czestochowa Asszonyának, hogy megakadályozza, hogy egy nagy nemzet váratlanul meghódítson egy kis nemzetet. És itt nemcsak az emberek, a kultúra, a hagyományok forognak kockán, hanem az emberek lelkét és életét is kockára teszi, mert nem tudnak békében élni.

Elég a törvényszegésből!

Elég a világ korrupciójából!

Fiam kiontotta a Vérét értetek, hogy megmentsen titeket, és még ez sem változtatja meg azokat, akik azt mondják, hogy hatalmasak ebben az emberiségben, mert nem ismerik Jézus Vérének erejét, nemcsak a megváltó, hanem a felszabadító Vérének erejét is.

Ma a remény Üzenetét szeretném átadni nektek, amelyet már annyiszor kívánok és érzek. De most itt az ideje, szeretett gyermekeim, hogy Szent Szívünkön keresztül nap mint nap mindannyian megismerjétek Szavaink igazságát és azokat a figyelmeztetéseket, amelyeket mindenkinek közölünk, nem azért, hogy félelmet, hanem hogy tudatosságot, megkülönböztetési képességet és bölcsességet keltsünk, olyan tulajdonságokat, amelyeket az emberiség teljesen elveszített.

De Szeretetem egy nagyon nagy ajtót nyit meg, hogy az Irgalmasság tükre tükröződhessen ezen a bolygón, nem csak az imádkozó és hűséges lelkeken keresztül, nem csak a szolgálókon és engedelmeskedőkön,  az imádókon, a rajongókon és az összes hívőkön keresztül, hanem a Teremtés Szent Tükrein keresztül is, amelyeket az Istenanya minden alkalommal elhoz a világba, amikor leereszkedik, hogy nagyon közel lehessen gyermekeihez, hogy belépjenek Békém Univerzumába.

A békét zavarják ebben a világban. Sok lélek már nem tudja, mi a béke, mert elvesztették szívük békéjét. De a böjtölők, a minden nap imádkozók, az önmagukat felszentelők, a feltétlen szolgálók erőfeszítése által Békém, amely Isten békéje, minden új Velem való találkozáskor leszállhat a világra, mint egy lágy Fénysugár a sok sötétséggel szemben, hogy megszabadítsa a lelkeket a rabságtól és a szellemi elnyomástól.

Ma Czestochowa Asszonya azért jön, hogy ezen az Arcon keresztül felfedje azt, ami soha többé nem történhet meg ezen a világon; mert mindannyian testvérek nyelvek, nemzetek, népek vagy akár kultúrák ellenére. Bár különböznek egymástól, lényegükben mindannyian Isten gyermekei, egyformán tekintenek rájuk, ugyanazon Kegyelem és Fény alatt állnak, amely eljön hozzátok, hogy megváltson benneteket.

Emiatt Fiam kérésére újra meggyújtom a Fényt a világban, hogy a belső Fény ne tűnjön el az összes szívből. Mert ha Fiam Fénye eltűnik az emberek szívéből vagy akár a nemzetek tudatából, mi lesz ennek a vége?

Azért jöttem, hogy elhozzam nektek ezt az Üzenetet, mert vészhelyzet van. Ennél többet nem mondhatok nektek, gyermekeim. De Szavaimon és mindenekelőtt az irántatok érzett Szeretetemen keresztül ma megérthetitek, hogy valami komoly dolog fog történni.

De a Mennyország ajtaja továbbra is nyitva áll közöttetek való Jelenlétem által. És ezen az ajtón keresztül imáitok és könyörgéseitek eljuthatnak Istenhez, mert az őrangyalok elvihetik ezt az ajánlatot az Atya Szívéhez.

Ha legalább ezen a világon egynél több valóban őszinte lélek lenne, amely a szív imája iránt őszintén elkötelezett lenne, mennyi mindent el  lehetne kerülni ebben az időben!

Nem elég imádkozni, hinni kell az imában és az ige erejében, amelyet minden elhangzott mondat kifejez.

Ebben az időben folytassátok a bolygó imahálózatának megerősítését, amelyet minden gyermekem alkot a világon, és egyesítsétek ezt az imahálózatot az össszes lélekkel, akik Fiam Szívéhez imádkoznak; mert ily módon Isten Irgalmasságának Tükrei működni fognak ezen a világon, és képesek lesznek mindent átalakítani, és minden megenyhül.

Szívemet és tekintetemet a világ összes szükségletére és helyzetére helyezem, gyermekeimre, akik éghajlatváltozáson mennek keresztül, száműzetésben vannak saját nemzeteikből, vagy akár azokra, akik betegségeken mennek keresztül.

De az erőszak ebben a világban kikristályosodott, és ettől a világ káoszban, csapásokban és veszélyben, közvetlen veszélyben lévő bolygóvá válik, mert az emberek már nem tisztelik egymást, még kevésbé tisztelik egymást, mert csak az agressziót tapasztalják meg, és testvérként is megsértik egymást.

Ez a bolygó összes népének társadalmát sebezhető, ellenséges és törékeny társadalommá teszi. De mindezt meg lehet oldani ima által.

Ne várjatok nagyszerű eredményeket; mert ne feledjétek, szeretett gyermekeim, hogy az Armageddonon keresztül mentek át, és ez még el sem kezdődött. Ezért fontos, hogy erősítsék egymást, és erősítsétek az egységet a családotokban, attól függetlenül, hogy együtt vagytok-e vagy külön. A család egysége is megsemmisült az elmúlt évtizedben, egészen odáig, hogy a családtagok nem ismerik el és nem tisztelik egymást.

Adjátok át Nekem minden nehézségeteket és megpróbáltatásotokat, és Én gondoskodni fogok a családodotokról. Legyetek béketeremtők, legyetek eszközök Fiam kezében, hogy Isten Tervének fő sejtje teljesítse azt az Akaratot, amelynek végrehajtására jött.

Ma minden sürgős. Ezért úgy tűnik, hogy Czestochowa Asszonya felnyitja gyermekei szemét, mivel a változás nem történik meg. Ezért imádkoznunk kell és virrasztást kell tartanunk az
Oltáriszentség előtt, hogy a Megváltó Krisztus Kódjai leszálljanak a bolygóra.

Ma egy alázatos kéréssel jövök hozzátok: imádjátok Velem együtt a Fiamat, hogy együtt érezzetek az Istenanya ama érzésével, hogy minden gyermeke kijöjjön abból a sötétségből, amelyben találja magát.

Emiatt Fiam szeretetének szüksége van áldozatokra, akik képesek valaminek az átélésére, képesek olyasmit felajánlani, amiről talán azt hinnék, hogy nem képesek megtenni, hasonlóan sok szent és sok bölcshöz, akik a korszakok során Krisztus Szeretete áldozatául ajánlották fel magukat.

Ez az egyetlen orvosság, amire szükségem van, hogy beavatkozhassak Kegyelmemmel ezen a bolygón, hogy legyenek jelentkezők, hogy Isten szeretetének áldozatai legyenek, mert ez egy belső hozzáállás, amely képessé teszi őket az éleslátásra és az érettségre, ami Isten terve jelentését illeti ebben a pillanatban.

És mielőtt tovább mennénk az Oltáriszentség szentségimádására Kelet-Európa békéjéért, szeretett gyermekeim, tudjátok meg, hogy ez lesz az a pillanat, amikor szívetek és lelketek az Imádat csendjében felajánlhatják Istennek minden egyes szándékotokat és könyörgéseteket, nemcsak magatokért, hanem az egész világért, mindenért, ami történik, hogy nagyobb stabilitás jöjjön létre, és nagyobb legyen az egyensúly az Istentől eltávolodott szívekben, és azoknak a szívében, akik e világ igazságtalanságát élik át.

Ezt megelőzően szeretnék elmondani egy fontos dolgot: hogy Szent Szívünk, Jézus Szentséges Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve a következő évben megkapja azt a kegyelmet, hogy szellemileg dolgozzanak az északi országokban a béke és a megkönnyebbülés Üzenetének elterjesztésén.

Ekkor a bolygó északi féltekéjének lehetősége lesz megerősíteni magát a belső síkokon. Szeretném, ha imádkoznátok ezért az ügyért, mert ez egy fontos feladat lesz, amelyet gyermekeim itt, Portugáliában fognak elvégezni mindannyiótokért és az emberiségért.

Most először léphetek be Oroszországba. Évek óta várok erre a pillanatra, hogy Szeplőtelen Szívemet elvessem ennek a nemzetnek a talajába. Emiatt arra kérlek benneteket, hogy sokat imádkozzatok ezért, hogy angyalaim gyermekeimmel együtt végezzék el ezt a szent küldetést.

Imádjuk az Urat a világ békéjéért és a háború, a konfliktusok és a népek és nemzetek közötti feszültségek végéért.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Imádjuk Urunk Jézus Krisztus Legszentebb Eucharisztikus Testét.

Imádkozzunk együtt:
 

Mennyei Atyánk, Aki mindenkit vezetsz,
fogadd el átadásunk felajánlását,
vezess minket a szeretet Útján,
hogy a Te Akaratod teljesüljön.
Ámen.
(háromszor)

 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hálát adunk, Isteni Anyánk, mindazért, amit adsz nekünk!

Ezen a találkozón tisztelünk Téged, Uram.

2021. december 11., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekeim!

Ti értékes kristályok vagytok, amelyeket napról napra fényesít a Megváltó Keze. Ragyogjon bennetek a legnagyobb fényesség, hogy ez a világ ne veszítse el a szeretet és a megbocsátás képességét.

Életetek drága kristály Fiam Kezében, hogy megtisztulva elérhessétek azt a belső célt, amelyet Ő mindannyiótok számára kitűzött.

A nyers kristályt finoman és körültekintően kell csiszolni. A kristálytisztítás ezen munkája során a durva éleket eltávolítják, így a kristály szépsége kifejeződik.

Mindegyikőtök itt van ebben a pillanatban. Ne álljatok ellen, és hagyjátok, hogy Fiam mindent újjá tegyen, mert az Ő hűséges Célja, hogy megtérítse életeteket annak a tervnek megfelelően, amelyet egykor mindegyikőtök számára kigondolt. Bízzatok és ne féljetek.

Az élet néhány durva élét nehéz kitépni, de nem lehetetlen; mert Fiam Szeretete azért jött a világra, hogy megmutassa mindenkinek, hogy Ő az Út, az Igazság és az Élet.

Engedjétek meg, gyermekeim, hogy minden lekerüljön a helyéről, hogy életetek nagy kristálya tükrözze a belső Krisztus mérhetetlen szépségét, mert ez az az idő, amikor a belső Krisztusok uralkodhatnak ebben a ciklusban, a Szeretet által.

Isten Szeretete állítsa helyre és gyógyítsa meg a lelkeket.

Köszönöm a válaszotokat a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

2021. december 4., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Azt kérem, hogy mától kezdve életetek rózsa legyen az Istenanya kezében, hogy a vigasztaló szeretet felajánlásaként letétbe helyezhessem Isten Trónjainak lábai elé.

Szeretett gyermekeim, rózsának lenni a Mennyei Anya kezében annyit tesz, mint mindennap megszentelni életeteket a feltétel nélküli szolgálat és imádság által, amely a szeretet és odaadás lángjaként sarjad a szívből.

Azért van szükségem ebben a pillanatban az élet rózsáira, hogy igazoljak az Isteni Törvény előtt minden hibát és közömbösséget, amelyet Isten Szíve ellen követtek el.

Ezért, szeretteim, állandó elszántsággal és valódi elkötelezettséggel, legyetek rózsák az Istenanya kezében, hogy a Mennyei Anya öröme lehessen, hogy közbenjárhat, megmentheti és felszabadíthatja mindazokat, akik éppen most kínlódnak és szenvednek.

Ha rózsák vagytok a kezemben, képesek lesztek az életet az Úrban való méltóságteljes életté átalakítani.

Amikor rózsát ajánlotok fel nekem az oltáromon, elfogadom, mert tudom, hogy a gyermekeim által az Istenszülőnek felajánlott virágok nem csak az Én tiszteletemet és elismerésemet szolgálják.

Ezzel az egyszerű ajánlattal, hogy virágot hozzatok az Istenszülőnek, Én, mint Szolga és Rabszolga, összegyűjtöm ezt a gyermekeimtől kapott kedvességet, hogy a kapott szeretetet a Föld sötét szakadékaira öntsem. Így ezek az elítélt lelkek megkapják a felszabadulás Kegyelmét. Így az összes lélek megszabadul.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT