Rendkívüli jelenések
SZŰZ MÁRIA RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE OLASZORSZÁGBAN, PERÚDZSÁBAN, ASSISIBEN, A SUBASIO HEGYEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, A SZŰZ ISTENI MEGFOGANÁSA A SZENTHÁROMSÁG NEVÉBEN ÉVI MEGEMLÉKEZÉSÉRE

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Én vagyok a Világ Anyja, Én vagyok a Hegyek Anyja.

És ma itt vagytok, ezen a helyen, ahol az emberiségnek a részeként képviselitek az egész fajt, minden lelket és tudatot, akik ennek a hegynek  valamely pontján vannak, amikor mindenki számára egyre nehezebbé és keményebbé válik az emelkedő, mert ez az inflexiós pillanat, ahol nemcsak a tudati, de az anyagi változásnak is be kell következnie.

De amíg a világ, vagyis az emberi faj nem marad csendben és nem megy a belső világ felé, a Megmentés Terve nem teljesül.

Ennek az évnek a végén nem csak Isten teljes Kegyelmével jövök, hogy újra megáldjalak és újra veletek legyek, hanem egy figyelmeztető Üzenettel jövök, az ébredés Üzenetével is. Itt az ideje, hogy átkeljetek az üdvösség és megmentés nagy kapuján, amelyet a Hierarchia mutat meg nektek.

Tudjuk, hogy nem mindenki hallgatja meg a Szavainkat, hogy nem mindenki teszi gyakorlatba Üzeneteinket, hogy nagyon kevesen vannak, akik a keresztyén és testvéri élet példái a Földön. De ma nem azért jöttem, hogy megmutassam a hibáitokat, a vétkeiteket vagy a megrázkódtatásaitokat; ma azért jövök, hogy arra kérjelek titeket, hogy folytassátok a hegymászást, mert a hegy tetején vár rátok a megszabadulás.

Ott a Fiammal fogtok találkozni, aki feltámadt, aki Ragyog, az Igazi Krisztussal, akit eddig még senki sem ismert meg. A Hegy tetején fel fogjátok ismerni valódi Ábrázatát, és mélyen érezni fogjátok, hogy honnan jön, és mi volt teremtésének az oka.

Egy olyan külsőt használt, amely által mindenki meg tudta érteni, de a Szívében, és főleg a Szellemében, az Istenségében Isten volt jelen. Ez volt az a forma, ami által a világ megértette Üzenetét a megmentésről és arról a bejelentésről, hogy Isten Országa minden lényben ott él és ott lakik.

Nos, az összes vallást is meg kell váltani és újra kell építeni, mert ebben a próbaidőben a tudatok elveszítik szellemiségük értelmét.

Annak ellenére, hogy kicsi és jelentéktelen cselekedeteknek tűnnek, arra hívlak titeket, hogy folytassátok eme cselekedetek gyakorlását.

Mindaz a jó, amelyet cselekesztek ebben az emberi fajban, megkönnyebbíti ez idő káoszát, és megengedi, hogy az Armageddón, az apokalipszis nagy kapuja könnyebb legyen mindenki számára, ne fájdalmasabb, mint ahogy fájdalmas a mai napig.

Ilyen módon azok, akik a legkivetettebbeket, a legszegényebbeket használják ki, és elveszik a javukat, amelyet Isten azért küld nekik, hogy életben maradjanak és sikerüljön újra felépíteni az életüket, arra kényszerítik őket, hogy átéljék a tömeges igazságtalanságot. Ezért a Hierarchia egyesül ebben a pillanatban, hogy munkálkodjon ezeken a nagyon anyagi helyzeteken még ha nem is tűnik úgy.

De a lények tudatállapota, ébredése és megkülönböztető képessége bölcsességet ad majd, amelyre szükségetek van a továbbhaladáshoz.

Úgy jövök még egyszer, mint Isten Hírnöke; mert veletek együtt mászok fel erre a fájdalmas hegyre, amely az emberiség korrupt tudata; mindenki ezen a bolygóméretű kálvárián megy keresztül, néhányakat jobban megvisel, másokat kevésbé; de ha Máriás Szellememhez, Szeretetteljes és Testvéri Szellememhez csatlakoztok, sokkal több lelket érinthetek meg, hogy felébredhessenek és tudatára ébredjenek annak, hogy a mai napig aludtak.

Úgy is jövök, mint Fiam, Krisztus Szolgálója. Az Ő Nevében és az Ő kérésére jövök, hogy átadjam nektek ezt az Üzenetet: ne hagyjátok, hogy e világ ellensége kényszerítsen titeket ezekben az időkben a kormányok cselekedetei által, azok miatt a körölmények miatt, amelyekben a lelkek élnek most, annak ellenére, hogy egy globális rendszerben merültök el, amely kényszert gyakorol rátok, menjetek előre.

Kerekedjetek felül ezeken a szituációkon a hitetek által.

Emelkedjetek felül az Isten Terve iránti szeretetetek által minden ilyen helyzeten.

Legyetek képesek arra ebben a pillanatban, hogy úgy szeressetek, ahogyan a Fiam szeretett a Keresztig, kínszenvedése, megostoroztatása, szenvedése és fájdalma minden pillanatában.

Ki ajánlja fel magát arra, hogy a világ nagy szolgálója legyen, szerény és békés szolgáló, hogy segítsen a Fiamnak belsőleg átváltoztatni és felszabadítani a bolygó eme szituációját?

Ezét kérlek titeket, szeretett gyermekeim, hogy ne legyetek felületesek; hogy ne legyetek annyira anyagiasak; hogy legyetek szabadok saját magatoktól, a véleményektől, az ítéletektől, mindattól, amit láttok, megfigyeltek és szemléltek ebben a világban. Ne legyetek még nagyobb súly eme bolygó lelke számára. Könnyebbítsétek meg a természet és az Élővilág tudatát; mert így az Ítélet mindenki számára könnyebb lesz.

A bolygó szülésének a pillanata ilyenformán közeleg, a bolygó tudata remeg és rászkódik, mert itt az ébredés ideje; de elérkezett a világ megtisztulásának az ideje is, megtisztulás minden rossztól, ellenségeskedéstől és olyan bűnöktől, amelyeket ez a faj és az összes múltbeli civilizáció elkövetett.

Ezért a Nagy Mennyei Testvériség itt találkozik, a láthatatlan és csendes síkokon, ahol a béke uralkodik, az önállóság és az igazság, hogy minden lehetséges tudatot irányítson, különösen azokat, amelyek a legmélyebban alszanak és a legtudatlanabbak.

Ezért kitárom a Karomat és kinyújtom a Kezemet felétek, és könyörgök azért, szeretett gyermekeim, hogy kövessétek a belső igazság útját. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek, vagy hogy befolyásoljanak titeket a mostani idők szellemiségével, mert ti már tudjátok és hallottátok, hogy egyetlen Igazság létezik, amely a Fiam. Ő az Út, Ő az Igazság, Ő az Élet mindegyikőtök számára.

Mire van a legnagyobb szükségetek ebben a pillanatban?

Folytassátok az evezést ebben a planetáris pillanatban, mert Fiam csónakjának jó kikötőbe kell megérkeznie. Ez a csónak a világ összes szolgáló tudatából áll, attól függetlenül, hogy milyen vallásúak, vagy hogy miben hisznek.

Más tudatszinten van szükségem rátok. A hegy csúcsán van szükségem rátok, hogy tükrözhessétek és megérthessétek a világ realitását, mert ha a hegy lábánál vagytok, a gonosz elborít titeket.

Nyissátok ki a szemeteket és főleg tárjátok ki a szíveteket, hogy érezhessétek azt, amit mondok, mert ez egy nagy átmeneti időszak, egy olyan év vége, amelyben sok veszteség éri ennek a világnak és ennek az emberiségnek a tudatát; de Isten Hite, Békéje, Szeretete, Fénye és Irgalma továbbra is leszáll a világra.

Ha ezek az atribútumok nem szállnának le a világba azok által a lelkek által, akik valóban imádkoznak, és minden nap elkötelezik magukat a Számomra, mi történne, szeretett gyermekeim?

Gondoljatok egy pillanatra mindarra, amit mondok nektek. Ne vigye el a szél a Szavaimat, mint ahogy sokszor megtörtént. Maradjanak Szavaim mindegyikőtök szívében, és testvéreitek szívében, mert a Hierarchia Szavában találjátok meg azt az erőt, amely által felülkerekedhettek, megváltozhattok, hogy felülmúljátok ezeket az időket.
Nem valami lehetetlent és elérhetetlent kérünk tőletek, azt kérjük tőletek, ami reális és lehetséges, az életetek teljes megváltozását.

Sok ajándékot kaptatok, sok szellemi kincset kaptatok, sok kegyelmet kaptatok, és még úgy is mondhatnám, hogy sok megbocsátást és kiengesztelést. Ez az az idő, amikor Fiam apostolai, Fiam társai legyenek határozottak, és éljék meg és tötsék be azt, amiért ebbe a világba jöttek.

Már nincs ideje a teorizálásnak, annak van itt az ideje, hogy gyakorlatba tegyétek a Tanítást, nap mint nap, minden apróságban, minden lépésben.
Így lesz érett a tudatotok, meglepően gyors úton, mert a Fiamnak szüksége van erre, a Fiamnak szüksége van az erényekre és a tehetségekre, amelyeket bennetek helyezett el, hogy vissza tudjon térni.

Így megengeditek, szeretett gyermekeim, hogy Isten Munkája megerősödjön ebben a világban, és hogy az apróságokig, sőt még a jelentéktelennek tűnő dolgokig is meg lehessen változtatni az emberiséget.

Egy határozott céllal jövök, egy határozott tervvel, hogy nap mint nap többet növekedjetek belsőleg, hogy a ti életetek szolgálatba állítása és adományozása gyógyítsa meg ezt a világot; mert mint ahogy sok szolgáló tette az idők során, valakinek oda kell adnia az életét a másikért, oda kell adnia az életét Isten Tervéért.

És ez év végén arra hívlak titeket, hogy gondolkodjatok el, meditáljatok ezen, hogy fontoljátok ezt meg, és érrezzétek a szívetekben a Szavaimat, amelyeknek csupán az a küldetése, hogy felemeljen titeket, hogy segítsen nektek, hogy felülmúljátok magatokat, hogy egyre tudatosabbak és éberebbek legyetek e kegyetlen és nehéz világ realitásának ellenére.  

Tudom, hogy sokszor azt goldoltátok, hogy az életetek és utatok más lesz. Nem arról beszélek, hogy az életetekből hiányzik a szolgálat boldogsága vagy vidámsága, sőt a családi vagy testvéri megosztozás; a belső magatartásról beszélek, arról a hozzáállásról, ami szerint minden gyermekemnek élnie kellene ezekben az időben. Amíg ez meg nem történik, amíg ezt be nem töltitek, a kegyelmek a Mennyekben maradnak.

Folytatnotok kell a világegyetem kapuinak kitárását, mert vannak olyan tudatok, amelyek eltökélték, hogy nem akarnak megváltozni, és ez egy olyan dolog, amelyet csak a Fiam fog tudni megoldani, amikor visszatér.

Arra késztetlek benneteket, hogy lépjetek be ebbe az elkövetkezendő évbe, 2022-be, az Isteni Bölcsesség szelleme vezetése alatt, amely irányít és véghez viszi az Atya Törekvéseit a három síkon: a szellemi, az elméleti és az anyagi síkon.

Táguljon ki a lelkeknek ez a fontos hálózata, a fény, a szeretet és a szolgálat  fontos hálózatai, amelyet ti alkottok, táguljon ki, és táplálja a lehetséges összes olyan szívet, amely csak egy alkalomra vár.

Fényemet és Békémet hagyom itt ebben a pillanatban, és így áldom meg az egész világot ezen a napon, a 2021. év utolsó napján; hogy az emberiség ne csak a szellemi elveket tisztelje, értékelje és ismerje el, hanem az anyagi elveket is, az emberi méltóságot, a közös jót, a testvériséget és a felebaráti szeretetet, a szükségre szorulók segítségét, amelyek a tudatok megmozgatásának a fő alapja legyen; hogy e világ nagy hiányossága kiegyenlítődjön azok szolgálata, szeretete, békéje által, akik valóban odaadják magukat; és ez segítsen abban, hogy a vallások is jobban ajánlják fel magukat, és hogy még a hitetlenek is ajánlják fel magukat, hogy rájöjjenek, hogy mindenki a Forrás gyermeke.

Köszönöm, hogy van bátorságotok meghallgatni a Szavamat és figyelni minden egyes Szavamra, az Üzenetem minden egyes részére.

A Világ Anyja, az Új Emberiség Anyja, Aurora Királynője vagyok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE A SZENT HÍVÁS ALATT ARGENTÍNÁBAN, MENDOZA TARTOMÁNYBAN, MENDOZA VÁROSÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ma Jelenlétem leszáll e magas hegyekből, és elhozza nektek a megújulást, a helyrehozás és a gyógyítás elvét.

Atyám minden Fenségével szállok le a Világegyetemből, és Jelenlétemmel megvilágítom a legsötétebb tereket is.

És így Isten Terve ismét győzedelmeskedik, és abszolút senki sem marad hátra, mert eljövök a holdfényes éjszakában, hogy megkeressem a legelvesztettebb bárányaimat.

Eljövök a legnagyobb bánat, a legnagyobb nyugtalanság éjszakáján, a végzet éjszakáján.
Éjszaka jövök, amikor a világ még mindig nem tekint Istenre. Eljövök, hogy mindenkit hívjak, és Lábammal megérintem ezt a földet, amelyet a Magasságos az Ő képére és hasonlatosságára teremtett.

Összegyűjtöm azokat, akik elkötelezték magukat, és azokat, akik nem kötelezték el magukat. Senkit sem fogok szem elől téveszteni.
Név szerint fogom hívni Isten gyermekeit, és újra összegyűjtöm az Ádámokat és az Évákat, hogy lényegükben megkapják az engesztelésem krisztusi kódját.

Újra benépesítem a földet, és egyenként teljesítem az ígéreteket. Isten Igéje magasan a hegyeken hallatszik majd, és a pusztaság ősi népei ismét felmennek majd a hegy tetejére, és látják majd Isten Fiát eljönni Irgalomban és ragyogásban, fényesebben, mint a Nap, fényesebben, mint az összes csillag.

Az élő Isten tér vissza a világba, hogy kiárassza Végtelen Kegyelmét a lelkekbe, és a Mindenható parancsára, az Isteni és Szent Fiú közbenjárására a szakadékok bezárulnak, és e Föld sírása nem hallatszik többé. A lelkek örömükben fognak sírni, nem pedig szenvedésükben, mert Szent Szívemen keresztül elhozom a leghatalmasabb Könyörületet, amely a leglehetetlenebb dolgokat is átalakítja.

Látni fogjátok Isten Fiát az Atya Jogarával, jelezve, hogy keleten és nyugaton, a föld négy sarkában a Teremtő Szent Arkangyalai összegyűltek.

A Szent Könyvek kinyílnak, és mindenki megismeri az új parancsolatokat. Jaj azoknak, akik nem teljesítették azokat, jaj azoknak, akik nem tértek meg szívből, és még csak nem is imádkoztak, hogy Szent Nevemért esedezzenek! Mert Én vagyok Jézus, a Krisztus, Aki Isten jobbján ül, Aki uralkodik ebben és más világegyetemekben, hogy a szeretet és az irgalom új lényeit alkossam ebből a Teremtésből, akik újra benépesítik ezt a bolygót.

És végül Szenvedésem és Keresztem áldozata által boldog lesz a Föld. Nem lesz fájdalom, betegség, bűntudat vagy bűn, mert aki a Teremtő lábai elé esett, az legyőzetik, és Emmanuel hatalmas Kardja kerül erre a bolygóra.
És amikor minden nagy zűrzavarban lesz, Atyám drága gyermekei, ez lesz a jele annak, hogy ennek az Univerzumnak a leghatalmasabb csillaga megközelíti a Földet, és mindenki érezni fogja magában az utolsó órát.

A jó gyermekeit és azokat is, akik nem tettek jót, hívni fogják. Semmi sem lesz rejtve, higgyétek el! Ígéretem teljesülni fog. Nem lesz többé igazságtalanság, lopás, gyalázkodás, emberáldozatok. Nem fog többé vér folyni, mert Vérem azért folyt ezen a földön, hogy mindannyiótokat megmentsen.

Jaj azoknak, akik hátat fordítanak Istennek, és akik háborúkat, konfliktusokat és betegségeket generálnak, amelyek nem léteznek.
Meg kell hajolnotok a Teremtő előtt, és abban az órában a szíveteknek irgalmasabbnak kell lennie, mint ma, hogy megbocsássatok nekik az Én Nevemben, hogy Szívem győzedelmeskedhessen.

Melleikből születnek majd a fény új mandalái, és a teremtmények valódi lényege megnyilvánul. Nem lesz többé tudatlanság a Földön, tudatlanság vagy közömbösség, mert azok, akik nem szerették Istent vagy testvéreiket, bizony mondom nektek, társak, nem lesznek többé itt, de az Atya irgalmas és igazságos, és minden lélek számára előkészített egy helyet.

Abban az órában, a Hegy tetején és az Elsőszülöttek jelenlétében le kell tennetek a kardotokat és minden fegyvereteket, mert az Én Szívem, amely irgalmas és jóságos, igazságos és könyörületes, leállít minden nukleáris és pusztító fegyvert ezen a bolygón.

És bár a világ ebben az időben belefulladhat a saját illúziójába, megígérem nektek, hogy az Új Krisztusok meg fognak születni, és nem lesznek kevesen, mert név szerint fogom őket hívni, ahogyan Isten hívta Mózest, Ábrahámot és az ősi pátriárkákat.

A Szent Könyv, a Biblia, végre újraírásra kerül. Ti ebben a jelenben fogjátok elmesélni a történetet, a Szeretet új történetét az Új Emberiség számára.

És így a szent arkangyalok és légióik az egész Világegyetemben kinyitják szent könyveiket, és üres lapjaikra írják az új jeleket, amelyeket a Megváltó el fog hozni ennek az emberiségnek.

Még mindig lesz fogság. Bár az emberiség  úgy döntött, hogy a szenvedésen keresztül tanul, szeretteim, Én arra hívlak benneteket, hogy mindig a Törvényen keresztül keressétek az életet.

Legyen a szívetek átlátszó, hogy Velem lehessetek. Merüljön fel a szeretet igazi arca, és ne létezzenek többé azok a maszkok, amelyek elrejtik mély fájdalomban gyötrődő valódi éneteket.

Azért jöttem Argentínába, mert kiválasztottam, ahogyan a Déli Kúp más nemzeteit is kiválasztottam a Visszatérésemre. És ez már nem csak szavakból fog állni, hanem látni fogjátok Isten Fiát, amint hatalmas Napként eljön a legmagasabb hegyeken.

Mindenki, abszolút mindenki érezni fogja Jelenlétét, és soha többé sem lesz elválasztás a Menny és a Föld között, mert az áldottak a szívükön keresztül fogják visszatükrözni a tapasztalatot és Megváltó Tervemet.

És a nemzetek többé nem lesznek elválasztva egymástól, mert mindenki a Szeretet nyelvén fog beszélni. Így mindenki meg fogja érteni egymást, ahogyan népem megértett Engem a múltban.

Nem hagyom, hogy azok a csillagok, amelyeket kiválasztottam azért, hogy ragyogjanak, kialudjanak. Bízzatok abban, amit mondok nektek. Érezzétek a szeretetet mindabban, amit mondok nektek, mert minden érdemetek, minden szenvedésetek ellenére egyenként ismerlek benneteket, és eljön az a nagy nap, amikor felszabadultok. A kötelékek elszakadnak, mert elvágom a Kardommal azt, ami fájdalmat okoz ebben a világban.

Társaim, örüljön a szívetek a föld négy sarkában, mert közel van az Én órám. Most nem a Halálom órája, hanem a Visszatérésem órája. De előbb jelen leszek, mert ez az, amire a legjobban vágyom: jelen lenni a szívetekben, hogy az egész emberiség, minden faj, minden nép felismerje az alázatos Megváltót.

Ne vesszen el a reményetek, ne érjen véget az örömötök, mert mindaz, amit Atyám ebben az időben ad nektek, a megtisztulásotok része. Ne adjátok fel, ne szenvedjetek hajótörést, ne érezzétek, hogy elsüllyedtek, mert azért vagyok itt, hogy a világgal legyek, amely elveszett és hűtlen.

Mindenkiért itt vagyok, az igazakért, a hamisakért, azokért, akik hisznek abban, hogy itt vagyok, és azokért, akik nem hisznek.

Arra kérem azokat, akik nem hallgatnak Rám, hogy ne feledkezzenek meg Istenről, mert Ő tele van Irgalommal, és várja, hogy megadhassa azt a szívüknek.

Arra kérlek benneteket, hogy emlékezzetek meg Jelenlétemről a Szent Eucharisztiában, hogy az a tabernákulum, amely valamennyi lélekben lakozik, ne omoljon össze.

Viseljétek el a megváltás kozmikus tüzét. A Föld és az emberiség a legkritikusabb és legmeghatározóbb időszakon megy keresztül.

Nektek és a ti kis áldozataitoknak köszönhetően ma itt lehetek Argentínában, mert ez a nép Hozzám tartozik. Ez az ősi nép, amely egyszer már megtalált Engem, Hozzám tartozik.

Egyenlőséget, igazságosságot és mindenekelőtt szolidaritást várok ettől a nemzettől, mert itt sok szenvedő lélek van, akik távoli országokban várják Szeretetem balzsamját, hogy szellemileg táplálja az életüket.

Ne hagyjátok abba a szolgálatomat. És hibáitok és állandó bukásaitok ellenére se szűnjetek meg keresni Engem. A belső világegyetemetekért jöttem ide, a legnagyobb gazdagságért, amelyet az Atya valamennyi emberi szívben hagyott.

Ne hagyjátok, hogy ellenségem összezavarjon benneteket, és ne hagyjátok, hogy megtévesszen benneteket, mert ha minden pillanatban, minden másodpercben, mint minden lélegzetvételben Bennem vagytok, akkor Én is bennetek leszek, mert Atyám Bennem van, és így ti is Atyámban lesztek. Ő vár rátok a napok végéig, az idők végezetéig.

Sok Kegyelmet hagytam ezen a helyen, különösen e hegyek tetején, hogy az egész világ felismerje, hogy itt, Argentína hegyeiben, akárcsak Chile hegyeiben, a csendben, az imában, a szemlélődésben megtalálhatjátok a Szeretetnek ezt a csodálatos tapasztalatát, amelyet Isten adott nektek a Teremtésén keresztül.

Emelkedjenek fel az elesettnek érző szívek, csukódjanak be a gonoszság kapui, minden önfeláldozó tartsa Krisztusért a Béke zászlaját mindvégig, mert eljön az az idő és az az óra, amikor a világ felismeri és meglepődve látja, hogy Isten alázatos Fia eljött a bolygóra.

Teljesedjék be az Új Krisztusok eljövetele! Ébredjenek fel az Istentől elszakadt lelkek, mert az Úristen, a Mindenható elküldte az Isteni Igét, hogy az egész bolygón hallható legyen ebben az időben.

Így vigasztalódjatok Szívem örök teljességében, mert várni fogok rátok egy magasan e hegyek között lévő síkon, hogy az egész emberiség részesüljön az új megváltó közösségben Mesterével és Urával, a Krisztussal.

Felemelem imádságomat Istenhez, a Mindenhatóhoz, Emmanuelhez, e teremtés Atyjához és Anyjához:
 

Hallgasd meg újra Szeretett Fiad hangját, Aki szeretetből szánta Magát arra, hogy szenvedjen és meghaljon, hogy Életkódjaid kivirágozzanak a lelkekben.

Emmanuel, szálljon le Forrásod a világnak erre a részére. Atyám, ne gyermekeid hibáira tekints, hanem arra, hogy Ajándékaid jelen legyenek az összes lélekben, hogy Terved beteljesedhessen, ebben az emberiségben.
 

Azért jöttem, hogy megáldjalak benneteket azzal a Szeretettel, amely átformál benneteket, amely felemel benneteket, amely felemeli a tudatotokat. Testemmel és Véremmel való Áldozás által azért jövök, hogy feloldozást adjak nektek, hogy elmélkedhessetek és elgondolkodhassatok azokon az új lépéseken, amelyeket életeteknek az Én Tervem felé kell tennie.

Tartsanak bűnbánatot azok, akik igazságtalanok voltak testvéreikkel szemben.

Vezekeljenek azok, akik gondolataikkal megbántottak valakit.

Azok, akik nem merik átélni a Szeretetet a fájdalom által, éljék át, mert megtanítottam őket arra, hogy szeressék egymást, hogy Szent Szívem diadalmaskodjon ebben a világban.
 

Ma este arra kérlek, Atyám, hogy áldd meg ezt a népet, amely egy rossz döntés kapujában áll, de tudom, hogy ez igazságos Benned, Atyám, hogy egy napon mindenki megtanulja, hogy megtapasztalja a jót és az egyenlőséget.
 

De eljön az az óra, amikor semmire sem lesz többé szükség a lelkek és a népek között, mert el fogok jönni, és elhozom Isten Jogarán keresztül a Mennyei Kormányt, és végül a Törvények ezen a bolygón igazságosak lesznek és egyesülnek a Teremtővel.

Emelkedjen fel a szívetek Mennyei Egyházam előtt. Az Angyalok, akik ma e szent hegyek lábánál gyűlnek össze ezen a szertartáson, kapják meg szívetekből a legegyszerűbb és legtisztább felajánlást, hogy még sok életet megmenthessenek a Földön, ahogyan a tiéteket is megmentették.
 

Szent Atyám, az egész teremtés, az összes látható és az összes láthatatlan dolog legfőbb Ura, még egyszer elismétlem Szent Jelenléted előtt az egyszerű szívekben az átlényegülés nagyszerű formuláját, hogy ezek az elemek megváltássá és új életté válhassanak a lelkekben.
 

Egy időben így szóltam apostolaimnak és mindannyiótoknak, akik, mint lelkek, összegyűltetek a Szent Cenákulumban Megváltótokkal együtt, és vettem a kenyeret, hálát adtam az Atyának, hogy megáldja, és azt mondtam nektek:

Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, ez az Én Lényegem, ez az Én Szellemem, amely értetek és mindenkiért adatik.

Miután megosztottam a Testemet, amelyet át kellett adnom, fogtam a kelyhet, a Megváltás Szent Kelyhét, felemeltem, és hálát adtam Istennek, hogy az Atya megáldja, és a szemükbe nézve azt mondtam nekik: Vegyétek és igyátok mindannyian, mert ez az Én Vérem, a lelkek és az Isten közötti Új Szövetség Drága Vére, amely ki fog ontatni az emberekért a Kínszenvedés alatt, a Kereszten és Mesteretek halálakor, a bűnök bocsánatára.

Tegyétek ezt az Én emlékezetemre, hogy mindig jelen legyek bennetek a visszatérésemig.
 

Atyám, a Mennybe emelem ezt a Szent Áldozatot, hogy a lelkek egyesülhessenek Veled, és hogy Te, Atyám, Aki mindent megtehetsz, Aki mindent véghez vihetsz, Aki mindent kinyilváníthatsz, az örökkévalóságig gyermekeidben legyél.
 

Most pedig hozzátok ide Hozzám az új szíveket az Irgalmasság új Segítő Leányai számára. Ma este különleges Kegyelmet szeretnék adni azoknak a lelkeknek, akik különböző módokon bíztak Megváltójukban és az Ő legyőzhetetlen Szeretetének erejében, amely mindennek ellenére élt bennük ezekben az időkben és a közelmúlt eseményei közepette.

Leányaim, ajánljátok fel szenvedéseteket Istennek, még ha ismeretlen is számotokra, hogy Mesteretek örömmel lássa szívetek felajánlását, lelketek erőfeszítését, hogy közel, nagyon közel kerüljetek Uratokhoz.

Leányaim, azért jöttem, hogy megáldjalak benneteket Lelkem Forrásával, Lelkem jóságával és Szívem teljes Szeretetével, hogy legyetek a tudatában annak, hogy bármi történjék is, soha, de soha sem lesztek egyedül, mert Jelenlétem végtelen, Szellemem mindenütt jelen van, és Istenségem mindenható.

Azért jöttem, hogy felajánljam nektek ugyanazt a Kegyelmet, amelyet az egykori jeruzsálemi asszonyoknak ajánlottam fel, akik megsiratták Uruk szenvedését, akik a Kereszt lábánál álltak, és szemlélték Mária Fia nagy áldozatát, amely ismeretlen volt a számukra. Akik Édesanyám, Mária mellett álltak, akik csendben szenvedték el az igazságtalanságot és a fájdalmat egy nagyobb Szeretetért, amely halálom után érkezett ebbe a világba.

Azért jöttem, hogy átadjam nektek azt, ami vagyok, hogy ti átadjátok nekem azt, ami jelenleg vagytok. Ámen.

Megáldom ezeket az aranyszíveket, hogy Szellemem Jelenlétét képviseljék az anyagi síkon azokban a lelkekben, akik a megszentelődés útját járják.

Most jöjjenek ide leányaim!

Elkísérem Szívem Isteni Irgalmasságát szolgáló leányaim odaszentelése kis szertartását, mert ebben az időben szükség van a megbocsátásra és a megváltásra az egész bolygón.

Az Úr áldjon meg benneteket ebben az új feladatban.

Lányaim, ezzel az olajjal visszaadom nektek azt, amit egykor a Sírnál adtatok Nekem: szívetek szeretetét.

És most megkapjátok a Szívemmel való szövetséget.

Most részesülni fogtok a Testemmel és a Véremmel való Közösségben.

És most felmegyek a Mennyországba, ahonnan jövök, és ennek a Világegyetemnek a középpontjába.

Örömmel távozom, hogy lelketek közösségben van Velem, az Isteni Ige és a Szeretet e szertartása közepette, amelynek az a célja, hogy megerősítse lelketeket és életeteket az elkövetkező időkre.

Szeretnék meghallgatni egy olyan dalt, amely már sokszor megérintette a Szívemet. Fiam, Nathanael énekét, amelynek üzenete a lelkek megváltása és a lelkek egyesülése Szívemmel.

Szeretném, ha ez a dal most elérné ereje és lendülete által az egész világot, mint a szeretet, a gyógyulás és a felszabadulás sugárzása, hogy enyhítse a szenvedést, hogy az Együttérzés uralkodjon. Ámen.

Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Köszönöm Argentínának, hogy itt lehettem.

Ne feledjétek el, hogy Én sohasem feledkezek meg rólatok. Soha!

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT