SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A Szeplőtelen Fogantatáshoz hasonlóképpen kívánom, hogy életetek elérje a tisztaság isteni fogantatását, hogy a világ belső fénye legyen.

Drága gyermekeim, éjjel és nappal elhozom nektek azt a Kegyelmet, hogy szívetek részt vehessen a szeretet misztériumában, amely mindent megszentel és mindenkit egyesít.

Gyermekeim, mint lelkek, a belső tisztaság útján ne vesztegessétek az időtöket az anyagi élet rabságában, hogy elérjétek a Krisztussal való belső egyesülést, amely annyira szükséges az új megváltott tudat megteremtéséhez.

Szeretett gyermekeim, mialatt ti megteszitek a lépéseket az eredeti tisztaság szeretett ösvényén, az egész bolygó intenzív tisztuláson megy keresztül, mert az egész faj eltévedt a valódi állapotától és a magasabb élet igazi elvétől. Az a tisztaság, amelyről beszélek nektek, az emberek szívében is tükröződik, amikor ellenállás és fájdalom nélkül élik meg a megtisztulást.

Drága gyermekeim, itt az ideje, hogy a Szent Szívemből származó tulajdonságok mindannyiótokban élőkké és aktívakká váljanak. Így életetek egyenként fogja megszerezni azokat, hogy később ez tükröződjön a bolygó új ciklusában, Isten Szeretetének az egész Teremtés felé való megnyilvánulásában.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket Isten Tisztasága nevében

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Hallgassátok meg a következő kinyilatkoztatást és kérést, amelynek átadására ma Legszentebb Anyátok a Mennyből jön el.

Ma Szívem hangját hallgassátok, ne csak a szavakat. Ma hallgassátok meg Szeretett Anyátok könyörgését ezért az emberiségért.

Mélyen óhajtom, szeretett gyermekeim, hogy Szeplőtelen Szívem Békéjének misszionáriusai hajtsanak végre egy új humanitárius küldetést.

A misszió védett célpontja ezúttal Törökország és Szíria határa lesz, hogy szellemi és humanitárius segítséget nyújtsanak azoknak a szülők nélküli gyermekeknek, akik a háború és a végtelen száműzetés borzalmát élik át, akiknek nincs hol lakniuk és nincs mit enniük.

Szeretett gyermekeim, megértitek-e Szeplőtelen Szívem fájdalmát?

A Békémet szolgálókat szent küldetésre küldöm Magyarországra is, amely a megsebzett menekültek, a megtizedelt családok és társadalmi felfordulások végtelen harcának másodlagos középpontjába került a bevándorlók be nem fogadása miatt.

Az emberiség csónakjába gyorsan szivárog be a víz, és kevesen jutnak el odáig, hogy tudatában legyenek annak, hogy ha bizonyos dolgokat nem sikerül gyorsan elkerülni, akkor valami meglepetésszerű történhet az emberiség ezen részével.

Ezért arra hívom el a gyermekeimet, hogy Irgalomból és Könyörületből tegyétek félre előnyben részesített fontos dolgaitokat, és kisérjétek el imáitokkal és adományaitokkal Mennyei Anyátokat és az Én Békemisszionáriusaimat.

Kedves gyermekeim! A Közel-Kelet a bolygó legsúlyosabb konfliktusának soha korábban nem tapasztalt módon vált gócpontjává, mindenki közös, szeretetteljes munkája megállítani ezt az emberi méltóságot leromboló háborút.

Kedves gyermekeim, az Irgalom könyörgésével jövök ma ebbe a Mária-Központba, arra hívlak benneteket, hogy mélyedjetek el a jócselekedeteken és a testvériségen való elmélkedésben.

Ennek a törökországi missziónak a feladata lesz a menekülttáborokban élő családok lelki, imádságos szolgálata és általános ellátása, Magyarországon pedig az ezekbe az országokba napokig tartó, országokon, határokon át vezető útról érkezett, segítséget és békét szomjazó családok  számára erkölcsi segítség nyújtása és élelem adása.

A Közel-Keleten senki sem tud ebből a békére törő konfliktusból kimaradni. Tervem az imádkozó szíveteken keresztül az, hogy eljövök majd és kimentem azon lények legnagyobb részét, akik az állandó szenvedésben vannak.

Gyermekeim, Isten Igazsága mérlegével a kezemben, remélem, hogy erőfeszítésetek, akárcsak az egész világ erőfeszítései, késedelem nélküliek és valódiak lesznek. A bolygó tengelyét veszély fenyegeti, ennek oka pedig a Természeti Élővilág, sőt az Emberiségnek magának a kiirtása.

Elfelejtettétek, hogy mindannyian testvérek, egyazon Atya gyermekei vagytok, és ez, lesújtja a Szent Szíveket.

Ez a küldetés akkor fog létrejönni, amikor az együttműködő személyek tevékenysége csoportossá válik, és meg tudnak nyilvánulni az eszközök ehhez a fontos küldetéshez.

A Kegyelem kulcsa a ti kezetekben van. Ki nyitja ki az ajtót?

Köszönöm mindannyiótoknak, hogy válaszoltok a Könyörületről és az Irgalmasságról szóló hívásomra!

A Mennyből kiált hozzátok Anyátok Mária, a Béke Rózsája
 

Figyelmeztetés: Az a 14 misszionárius, aki felajánlja magát erre a küldetésre, az életét Isten Kezébe helyezi.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ma jöjjenek Hozzám azok, akik fáradtak, mert áldott Szívem megvigasztalja őket, és így érezni fogják Szellemem Kegyelmét, mint rendíthetetlen erőt és hatalmat a folytatáshoz.

Jöjjenek Hozzám azok, akik félénkek és a szenvedők, mert áldott Szívem meggyógyítja őket az anyaság és a béke sugarai által.

Ma jöjjenek Hozzám azok, akik keresik Krisztus útját, mert Szeretetem vezetni fogja őket, és megnyitja előttük az ajtót, hogy találkozhassanak szeretett Fiammal.

Pihenjetek a Karjaimban, ahogy a halott Jézus is a Jámbor Anya karjában pihent. Engedjétek meg, hogy a Szívemből jövő Fény balzsamával mossalak és gyógyítsalak meg benneteket.

Bár a harc folyamatos és szüntelen, Isten Szívének győzelme nagyon nagy.

Boldogok azok, akik ma hozzám jönnek, hogy Anyai karom szeretetét és védelmét érezzék.

A ti lényetek az csillag, amelyet látok e kozmosz égboltján, ti vagytok a csúcs fényessége és Krisztus megváltó győzelme. Ragyogjatok, ragyogjatok fényesen, és ne szűnjetek megragyogni abban a Kegyelemben, amelyet Fiam Szeretetétől kaptatok.

Legyen lényetek ezekben az időkben a szívetek dallamai által komponált új dal ragyogása. Fogadjátok el az áldozatot, és ne szűnjetek meg szeretni, így időt nyertek, és úgy változtok át, ahogyan Istennek szüksége van rátok.

Szeretett gyermekeim, ma egy új és lehetséges égboltozat fényességében ünnepelek veletek, amely tele van Krisztus Irgalmassága által megváltott csillagokkal. Járjatok hitben és reményben, mélységes szabadságotok órája közeledik, és Isten Országában ezen utazás után egyek leszünk a Világegyetemben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Az emberiségért hozott nagyobb áldozathozatal útjára vezet benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Mint az egész világegyetem Asszonya és Anyja, leereszkedem szeretett bolygótokra, hogy felébresszelek benneteket a nagyobb Feladat céljára.

Ha bezárulnak az ajtók a gonosz előtt, a szívek észhez térnek, és szellemi és belső feladatuk előtt találják magukat, mert eljött az az idő, amikor az emberiségnek nagy szüksége van szilárd pillérekre, hogy továbbvigye az Isteni Tervet.

A Fény áramlását senki sem szakíthatja meg vagy vághatja el. A szív imája megtartja az egységeteket az Isteni Elvvel, és így eléritek a tudatotokban a várt lépéseket.

Gyermekeim, a tudatában voltatok annak, hogy eljön az Armageddon ideje. Most olyan lényeket találtok az utatokon és a családotokban, akiket megbabonázott e világ modern illúziója, és senki sem képes érzékelni a béke szellemének hiányát.

A tudatában voltatok annak, hogy ezek az idők el fognak jönni; ezért igyekeztünk megértetni veletek Isten Akaratát, és most már szükséges éselengedhetetlen, hogy képesek legyetek arra, hogy ezt teljes mértékben átéljétek.

Gyermekeim, a tudatában voltatok annak, hogy eljönnek ezek az idők. Az Atya elvárja tőletek, hogy szent edények legyetek, amelyekből kiáradnak az Irgalom sugarai, hogy az összes lélek életének részévé váljanak.

Drága gyermekeim, a tudatában voltatok annak, hogy eljönnek ezek az idők. Miközben a legnehezebb dolgok történnek meg ebben az utolsó emberiségben, Örök Atyátok gondoskodik a vészhelyzetekről, mert ha nem foglalkozna velük, nem érzékelnétek a dolgokat és azok valóságát, és így elveszítenétek a belső küldetés érzését.

Most, amikor az idő az átláthatóságot jelzi a munkában, arra hívtak benneteket, hogy részt vegyetek Mennyei Édesanyátok munkájában. Az igény növekszik, és ezt ki kell elégíteni.

A világegyetem valamennyiőtök tudatára számít. Fiam alig várja, hogy mindenkire kiáraszthassa Irgalmasságának Ajándékait. Figyelmesen keressétek ezt az Örökséget.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

A Cél lényegéhez emel benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Anyai Szívem a családok fő központja kíván lenni, hogy megtörténhessen az a munka, amely Krisztust közelebb hozza a lények életéhez.

Ennek érdekében az imacsoportokon keresztül létrejönnek a fény áramlatai, hogy Isten szuverén Akarata beteljesüljön a Mennyei Küldötteken keresztül.

Léteznek imacenákulumok a világon, amelyeknek az a feladata, hogy az evolúciós élet pillérei legyenek, és egy olyan keresztyén élet megnyilvánulása, amely az imádkozó lelkek hitén és odaadásán alapszik.

Az imacenákulumokon keresztül Irgalmas Szívem munkálkodhat, és így megnyithatja a megbékélés kapuit azok előtt, akik bűneik és tévedéseik miatt nem érdemelnék meg.

Az összes cenákulumon keresztül építem fel a Mennyek Országát a lényekben, hogy a Belém vetett bizalmuk  által elnyerjék felszabadulásuk napját, és átadják magukat az Egy Istennek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Szeret és áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A SAN PABLO MEGYEI SAN CARLOS VÁROSÁBÓL A MINAS GERAISBAN TALÁLHATÓ FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBA VALÓ UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Legyen Békém a ti békétek, hogy Isten Világegyetemének szemével lássatok mindent az életetekben ebben a nehéz időben, hogy időben átalakíthassatok mindent, ami szellemi harccá fog válni sok gyermekem életében.

Hatoljon be a tudatotok az Isteni Szeretet szellemébe a tudatosítás eme napján, és onnan állíthassa helyre mindazt, amit az elmétek és az érzéseitek elront.

Megtisztulásotok előtt legyetek a Szent Egység szellemének keresői, mert ezek már az utolsó Üzeneteim a világ számára, ezek az utolsó előkészítő Üzenetek, amelyek képesek lesznek megadni nektek a szükséges érettséget ahhoz, hogy Krisztusban munkálkodhassatok.

Örök Atyám megismertette veletek az ima és az isteni élet erejét Krisztus Jelenléte által a bolygón.

Törekedjetek arra, hogy legyetek semmik ebben az életben, így gyorsabban eléritek az alázat szellemét.

Hagyjatok fel az arroganciával, és mondjatok nemet a széthúzásra, hogy elmondhassam, hogy nőttetek lélekben, és hogy valóban jó helyen vagytok, és a megfelelő dolgokat cselekszitek.

A megváltás egyenlő a megtisztulással. Ne tegyétek ki belső jellemeteket olyan próbáknak, amelyeken nem tudtok átmenni. Isten minden gyermekének van helye.

Megadom a szabadságot, hogy Fiam útját válasszátok, a tökéletesség útját, vagy a világ útját, a fájdalom és a saját magatokon való felülkerekedés útját.

Szent Szívünk mindenkit vár a Béke Királyságában. Egyesüljetek, és ne tévesszétek szem elől Isten szent Célját.

Köszönöm, hogy megenyhítettétek a világ bűnei miatt felháborodott Szívemet.

Az Irgalmasság karjában tart benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A GOIÁS MEGYEI GOIÂNIA VÁROSÁBÓL A SAN PABLO MEGYEI SAN CARLOS VÁROSÁIG TARTÓ UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekeim!

Ma annyira fogok közeledni hozzátok, amennyire a szívetek megengedi.

Mennyei Édesanyátokként várom megadásotok nagy napját, mert így megszabadultok a kétségek börtönétől és az igaz szeretet hiányától.

Ma az Isteni Világegyetemből jövök, hogy a Béke Üzenetét adjam át a világnak, és hogy ez lehetséges legyen, azért jöttem, hogy megkeressem bennetek a transzcendencia és a béke szellemét. Ily módon megszabadultok önmagatoktól, és így elkerülhetitek azt, hogy mindig ugyanarra a kiindulási pontra térjetek vissza, hogy újrakezdhessétek.

Nagy Szeretettel remélem, hogy minden nap szabadabbakká tehetlek benneteket, mert a szív fogságából kikerülve a lélek szabaddá válik, mint egy szent madár röpte.

Azt akarom, hogy életetek Krisztusban legyen megszentelve. Nincs többé szükségem a belső ellenállásotokra. Nyissátok ki a szíveteket, mert a különleges Kegyelem elmúlt hét évében már megtanultatok szeretni. Ha nem tudtok szeretni, soha sem fogtok tudni megbocsátani saját magatoknak.

A Fiam azért halt meg mindenkiért, hogy senki másnak se kelljen újra megfizetnie az igazságtalanság és a fájdalom árát. Emlékezzetek megfeszített Fiamra, Aki jelen van az Eucharisztiában, és oszlassátok el szívetek megpróbáltatásait.

Imádkozom az igazi belső szabadságotokért. Itt az ideje, hogy gyorsan újra átgondoljátok és megbékéljetek, nehogy olyanná váljatok, mint egy kő a Lábaim között.

Azt kívánom, hogy lelkektek a béke rózsája legyen. Kezdettől fogva arra törekszem, hogy Krisztusivá váljatok és Krisztusban legyetek. Így a megígért terv teljesül, és az egész Föld eléri az Ezeréves békét.

Emlékezzetek arra, amit mondok. Ne utasítsátok el Szavaimat, vegyétek úgy, mintha a saját szavaitok lennének, mert így fogtok növekedni, és felnőttként Krisztus igazi tanítványaiként fogtok élni.

Tudjátok meg, gyermekeim, hogy szeretlek benneteket, és kiigazítalak benneteket, hogy terjesszétek el Isten Szeretetét ebben az apokaliptikus világban, amelyre a bebörtönzött lelkeknek annyira szükségük van.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Aki neveli bennetek a szent alázat lelkét,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ AURORA MÁRIA-KÖZNTJÁBÓL MONTEVIDEÓBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mindaz, amelyet ebben az időben a világban láttok, az emberiség szellemi élete önpusztításának súlyos eredménye. Kevés olyan dolog van, amelyet ma szellemileg megőrzött az emberiség tudata; Emiatt a Menny segítsége a bolygó számára azonnali és sürgős, nehogy több tudat járjon a téves úton.

Ezért, gyermekek, Mennyei Anyátok együttérző és irgalmas szemmel szemléli ezt a
helyzetet; és imádkozik abban a reményben, hogy egy napon a tudatotok felébred Isten hívására.

Drága gyermekeim, Mennyei Édesanyátok könyörög Fiának a titeket körülvevő világegyetem végtelensége előtt, hogy árassza ki Végtelen Irgalmát, hogy legalább az esszenciák és a lelkek megszabaduljanak a zűrzavar és a vakság tengerétől, az anyagiasság és a büntetlenség életétől.

De most a Világegyetem elküldi a Világ Anyját, mint szellemi közbenjárót, hogy a szívek megkapják az utolsó Kegyelmet, hogy beléphessenek Adonai Királyságába, és ne hagyják abba Atyai Szeretete nagyságának a megismerését.

Gyermekeim, ez a Szeretet az, amely Fiam legyőzhetetlen Kegyelme által lehetővé tette, hogy sok lélekből száműzze Ellenfelem befolyását.

Elég, hogy azokért imádkozzatok, akik elvesztek, és hogy azt reméljétek, hogy az Isteni Kegyelem érintése eléri a szívüket.

Ne feledjétek, hogy a lehetőség az összes gyermekemnek szól.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Fény Ölében tart benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint egy fény-hárfa hangja, úgy viszem a lelketekbe a legtisztább és legharmonikusabb hangokat, amelyek a Mennyben léteznek, hogy ily módon megkapjátok Anyai és Szellemi Gyógyításom balzsamját.

Gyermekeim, minden, ami előre látható volt, már elkezdődött, és az emberiség ebben a pillanatban szembesül tetteinek és döntéseinek eredményével, amelyek ebben az órában lelkek millióit fogják eltéríteni a Fiam által felkínált útról.

Sok szeretett gyermekem a szenvedés, az átalakulás és a megadás igája alatt fog élni az emberiségre nehezedő hatalmas teher és a mennyei kéréseknek engedelmeskedő szolgák hiánya miatt.

Ez az a végtelen ok, amiért Mennyei Atyátok, Adonai, úgy döntött, hogy az átalakulás kódjait kiárasztja, amelyek annyira hasonlóak azokhoz, amelyeket Szeretett Fiam megtapasztalt és érzett a Gecsemáné kertben töltött utolsó éjszakáján.

Az Atya saját Szent Kezei által egy olyan ösvényre helyez benneteket, amelyet még senki sem ismert meg és soha sem tapasztalt meg; mert a múlt sok szentjéhez hasonlóan nektek is át kell majd mennetek ugyanazon a kapun, hogy Isten felismerje, hogy helyesen teszi azt, hogy Irgalmat és Szabadítást áraszt egy olyan világra, amelyet teljesen megbénítottak az ellenfelem jelvényei.

Ezért készüljetek fel, gyermekek, mert eljön az idő, és Isten az Ő legdrágább Ajándékainak letéteményesévé tesz benneteket, hogy Szeretett Fia nevében felkészüljetek arra, hogy segítsétek Isten Tervének fejlődését.

Így, gyermekeim, az önátadás és az adakozás szellemében, a bizonytalanságok és a körülmények ellenére, készen álltok majd arra, hogy vállaljátok az egyik ciklus végét és a másik kezdetét.

Mennyei Édesanyátok összegyűjt benneteket Isten Gyógyító Szellemében, hogy éljétek át intenzív belső megtisztulásotokat és felszabadulásotokat, hogy teljességben és szeretetben szolgálhassátok Isten Országát.

Gyermekeim, a végső csata még nem kezdődött el. Mielőtt ez megtörténik, azért jövök a Mennyből, hogy elárasszalak benneteket a Tanításaimmal, amelyek elvezetnek benneteket ahhoz, hogy készen álljatok a Mennyei hívásra.

Ne csüggedjetek. Az Úr veletek lesz, még ha nem is érzitek, az Ő jelenléte csendes.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!
Egyesít benneteket Isten Áldott Szívével
Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A BÉKE SZENT RÓZSAFÜZÉRÉNEK ASSZONYA ÜZENETE A HAVI JELENÉSRE URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Úgy jövök a világba, mint az az eső, amely megáldja a bolygót. Isten Országából hozom azt a kulcsot az összes lény számára, amely kinyitja az ajtót, hogy megtanuljatok szeretni és megbocsátani.

Szívemben beteljesedik az az ígéret, hogy megmentem gyermekeimet, és fénykarjaimba helyezem Isten minden egyes teremtményét.

Drága gyermekek, ebben a most kezdődő ciklusban azért jöttem, hogy megköszönjem nektek a tegnapi imavirrasztást; Szívem örült, amikor mindannyian készek voltatok a szolgálatra, tudván, hogy nem fogok leszállni a világba, de Szellemem köztetek volt, és belső örömöm betöltötte azokat a szíveket, amelyek nyitottak voltak, hogy meghallgassák üzenetemet.

Gyermekeim, ezért ma itt vagyok, és itt leszek közöttetek, amíg csak megengeditek.

Gyermekeim, ne feledjétek hogy ti már elkezdtetek járni, és megtanultátok, hogy hogyan tegyétek meg az első lépéseket, mivel jószívűek vagytok.

A mai imakérésem nemcsak az egész világért szól, hanem az összes keresztényért is, akiket igazságtalanul megcsonkítanak és eltüntetnek Keleten.

Arra kérlek benneteket, hogy szívből imádkozzatok, és könyörögjetek a Magasságoshoz irgalomért, hogy a Keleten szétszakított és elválasztott családok megkapják a szükséges szellemi segítséget.

Kérem Amerika és a világ minden imádkozó emberét, hogy az ima ereje és végtelen hatalma által segítsen megváltoztatni azt a kegyetlen sorsot, amelyet más tudatok az Istentől elzárt szívek igazságtalansága és gonoszsága miatt fognak átélni.

A világ esszenciáinak védelmezőjeként azért jöttem az öröm, de egyben a bánat eme napján, hogy azonnali együttműködéseteket kérjem az emberiség által nap mint nap elkövetett nagyon súlyos hibák miatt.

Az ellenség szétválasztást, a testvériség és a béke hiányát erőltette az emberekre. Ezért a Szeretet szellemében, és mielőtt Isten Igazságszolgáltatása kiáradna a világra, azért jöttem, hogy felébresszelek benneteket, és a békéért való állandó munkára hívjalak benneteket. Ez lehetővé fogja tenni, hogy a Keleten szenvedő összes lélek kapjon egy keveset Krisztus Irgalmából.

A világ a szellemi összeomlás szélén áll, és a gonoszság hálói egyre inkább behálózzák gyermekeim figyelmét. Az ima és a bölcsesség szellemében ma leszállok Aurórára, hogy nagyobb ébredést kérjek, hogy legalább azemberiség egy tudatosabb része száműzze az Isteni Cél elpusztításának gondolatait.

Minél több lélek ismeri hívásomat és imádkozik szívből a világon, annál kevesebb lesz az Igazságszolgáltatás legfőbb végrehajtása. Irányítsátok kéréseteket Istenhez a papokért, a püspökökért és Krisztus Egyházának hívőiért, akik közül sokakat a világ dolgai jobban befolyásolnak, mint Isten Szeretetének igaz keresése.

Egész nemzetek ígérik, hogy megváltoztatják a földi törvényeket, ahogy Uruguay is tette, és ez sok szegény szívre nézve igazságtalan következményekkel jár. A bűn divatossá és tendenciává vált, és a megbékélés és a bűnbánat hiánya szövetségeket hoz létre az ellenség eszméivel.

Csak azokon keresztül teljesülhet Isten Akarata, akik hajlandóak megvédeni és védelmezni a hívást, hogy a hálátlan emberek gőgje megszűnjön.

Miközben anyai Kegyelmem betölt benneteket, fogadjátok magatokba az általam kiárasztott Kegyelmet, mert ez már az utolsó Kegyelem, amely felébreszti Krisztus új apostolait.

Nagyra értékelem Isten minden gyermekének őszinte válaszát!

Megáld, szeret és vezet benneteket

Anyátok, Szűz Mária, A Béke Legszentebb Rózsafüzérének Asszonya

Figyeljetek a Mennyország sürgős ügyeire!

SZŰZ MÁRIA, A CSOMÓTOLDÓ ASSZONY HAVI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekeim!

A Testvéri Közösség, a Fény és az Imádság Csillagaként jövök a Mennyből. Ma azért jövök a világba, hogy a bűnbánat és a megbocsátás cselekedete révén a világ Békém Országának letéteményese legyen.

Azok a csomók vannak a Kezemben, amelyek megkötik az életeteket. Csak hitetek és elszántságotok révén leszek képes segíteni nektek kibogozni a csomókat, amelyek fojtogatnak benneteket, és megakadályozzák, hogy belélegezzétek mennyei levegőmet, hogy elérjétek a szentséget ebben a bolygói életben.

Anyai Kegyelmem által és a Fiam által Nekem adott isteni hatalom által azért jöttem, hogy kibogozzam a csomót, hogy felszabadítsam az emberiséget. Imáitok és Szeplőtelen Szívemhez intézett őszinte felajánlásaitok lehetővé teszik, hogy megnyíljanak az ajtók a szívek megváltása előtt.

Dicsőségben újra és újra leereszkedtem erre az áldott dombra, amely e vidék fénypontjává vált.

De szükségem van rátok, szükségem van a szívetekre, hogy a szeretet és a béke világítótornyai legyetek a világ számára; így képesek lesztek feloldani a kis és egyszerű tudatotokban lévő csomókat.

Csak a Szent Rózsafüzér ereje által sikerülhet megélnetek a megtisztulás és a szentség útját, lelketeknek Isten Akaratának élő tükrévé kell válnia; így lépteitek és lábnyomotok fényesebb lesz a közbenjárásom által, Fiam apostolainak lábnyomai lesznek.

Ma különösen a félreértés és a rosszindulat nagy csomóját oldom ki; egy olyan csomót, amelyet az ellenség türelmesen elkezdett létrehozni azok elméjében, akik nem szentelnek időt a szív imájának.

Most, hogy a lelkek megértek szent tanításom által, eljött az ideje annak, hogy a Kegyelem hét éve után elmélkedjetek a Velem megtett lépéseken.

Mindazok felett, amit ez a világ elszenved, azt a Kegyelmet hozom nektek, hogy felismerjétek Anyai Szeretetemet, Isten Szeretetét, az Anyai Szeretetet és az összes szellemi probléma és konfliktus megértését, amit ma sok gyermek megtapasztal.

Ezért, szeretett gyermekeim, lássátok a horizontotokon a Megváltó Fényt, amely megmentésetekre jön, és utoljára járja be ezt az utat. Lássátok az Isteni Szeretet ragyogását, amely fel akar szabadítani és meg akar tisztítani benneteket, hogy Krisztus igazi, alázatos szolgáilehessetek.

Aki szívvel és lélekkel, hittel és szellemileg könyörög Hozzám, annak megígérem, hogy segítek kibogozni a csomókat a következő karizmatikus ima által:
 

Karizmatikus ima Csomótoldó Miasszonyunkhoz

Mennyei Hatalom Asszonya,
bogozd ki tudatunk
minket elnyomó, útjainkat elzáró
összes csomóját.

Csomótoldó Miasszonyunk!
Vágd le az élet bilincseit és szabadíts meg azoktól,
Isteni Bölcsességed Fénye
száműzze és oszlassa el a világ szakadékait.

Védelmező és oltalmat nyújtó
mennyei Palástod
őrizzen meg minket örökké
Szereteted és Vezetésed hatalmában.

Szent Anya, aki az összes csomót kioldod,
Angyalaiddal és Arkangyalaiddal együtt
Szent kezed rátételével
szabadítsd meg életünket a kötelékektől.

Imádkozz érettünk
az összes eljövendő napon,
hogy Anyai Tudatoddal egyesülve
meglássuk megváltásunk napjának
Dicsőséges eljöttét,
Szabadítónknak, Krisztusnak visszajövetelét.

Ámen

 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Békét és áldást.

Szűz Mária, Csomótoldó Asszony
 

AZ ÖRÖKKÉVALÓ SEGÍTSÉG SZENTSÉGES SZŰZANYJA MÁSODIK RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SANTA CATARINÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS TESTVÉRNEK

Kedves gyermekeim!

Visszatértem hozzátok, szívetek középpontjába, mert Drága Anyaként ezen a napon elkísérem azokat a döntéseket, amelyeket az Ég hoz mindenki javára.

Az Atya azt akarta, hogy Florianópolisba jöjjetek, hogy mindenki szeretettel felajánlja magát, hogy kiegyensúlyozza azokat a tetteket, amelyeket sok lélek követ el ebben az évszakban.

Ezért különleges közbenjárásom az volt, hogy segítsek minden gyermekemnek, valamint az összes itt élő vallási rendnek, hogy lelki síkon kövessék a Fiam által megjelölt lépéseket.

Az Atya azt akarta, hogy Florianópolisba jöjjetek, hogy mindenki szeretettel felajánlja magát, hogy kiegyensúlyozza azokat a tetteket, amelyeket sok lélek követ el ebben az évszakban. Ezért különleges közbenjárásom az volt, hogy segítsek minden gyermekemnek, valamint az összes itt élő vallási rendnek, hogy lelki síkon kövessék a Fiam által megjelölt lépéseket.

Isteni parancsra és engedelmességgel örömmel jelentem be, hogy Szent József Legszentebb Szíve e hónap 15-én havonta jelenik meg, kizárólag a látnok Lucia nővérnek; ezt a pillanatot ti is átélhetitek, majd január 19-én ismét átadjuk az összes hívőnek.

Mivel különleges Kegyelmet hozok, közlöm veletek, hogy isteni parancsra e hónap 16-ánátadom havi üzenetemet az összes gyermekem számára; egy olyan üzenetet, amely egyedülálló módon megegyezik a január 18-ra, szombatra jelzett üzenettel.

Az Atya azt kérte, hogy osszuk meg ezt a különleges pillanatot azokkal a zarándokokkal, akik a Dél-Brazíliai Fényhálózatért dolgoznak. Következésképpen, gyermekeim engedélyt kapnak arra, hogy elkísérjék ezt a pillanatot, és a három Szent Szív legszentségesebb látogatásának e napját lezárandó, Szeretett Fiam, Jézus e hónap 17-én, pénteken fogja elmondani heti üzenetét mindazoknak az áhítatos szíveknek, akik részt kívánnak venni, valamint osztozni fognak az ökumenikus közösségben az üzenet végén.

Emlékezzetek, kicsinyeim, hogy nem sokkal ezelőtt bejelentettük, hogy Brazília déli része fontos küldetést fog teljesíteni, és ez a küldetés mindenekelőtt szeretett gyermekeim szellemében formálódik. Ezért Szeplőtelen Szívem közbenjárása alatt Szent József és Fiam, Jézus elfogadta Ajánlatomat, hogy sugározzak a dél-brazíliai Fény-Hálózat csoportjai számára egy hármas impulzust, amely arra bátorítja őket, hogy mostantól fogva legyenek apostolok az Atyának való szolgálat által, és válaszoljanak az Isteni Terv Brazília e vidékére vonatkozó szükségleteire.

Brazília déli vidéke fényörvénye az aurorai Mária-Központ lesz, amely segítséget nyújt nektek, ha szükségetek van rá.

Drága gyermekeim, ez az a cél, amely miatt mi, a Szent Szívek együtt vagyunk ebben a pillanatban.

Anyai áldásomat küldöm a Szívem mélyéről mindenkinek, és most a következő kilencedet diktálom nektek, hogy a szívetek így imádkozzon:
 

Kilenced az Szüntelen Segítség Anyjához

Imádság a Szüntelen Segítség Anyja és Nagyasszonya védelméért,
napi tizenháromszor való imádkozásra, kilenc napon keresztül

Szüntelen Segítség Szent Anyja,
Bölcsesség és Irgalom Kapuja,
Szeretettel könyörgünk a Segítségedért,
Palástod Szent Oltalmát hívjuk most segítségül.

Emeld fel szellemünket a Mennyek Országába,
oszlass el minden nehézséget és támadást az utunkon,
óvj meg minket örökké a te Hatalmas Mennyei Pajzsodon keresztül.

Ó, Szüntelen Segítség Szűze!
vezess minket mindig Krisztus Útján,
Mutasd meg nekünk a kiutat és a megoldást bármilyen nehézségből.

Vésd szívünkbe Szellemed Legfőbb Fényét,
nyisd ki a bezárult ajtókat
és Legszentebb Szíved, és  Szent Mihály Arkangyal védelme alatt
minden szív kapja meg a Mennyből
az Áldást és a Kegyelmet,
Legkegyesebb Egyetemes Közbenjárásod által.

Ámen.
 

És a fő imádság után mondjuk el a záró imát a kilenced minden napján:
 

Áldó ima
Egyetlen egyszer mondjuk el.

Legszentebb Úr Jézus Krisztus,
A Szeretet Legfőbb Királya,
szabadítsd fel életünket Sugaraid által,
vesd el a szellemünkben
Szent Szíved Szeretetét,
hogy most és mindörökké
teljesítsük Isten Isteni Akaratát.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!
Megáldalak benneteket.
Anyátok, Szűz Mária, Az Örök Segítség Asszonya

SZŰZ MÁRIA, A LEGSZENTEBB RÓZSAFÜZÉR ANYJA RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, MENDOZA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS TESTVÉR RÉSZÉRE

Október 13-án kora reggel a Szent Rózsafüzér imavirrasztásán imádkoztunk. Amikor elértünk az ötödik tizedhez, a Miatyánkhoz, a Szűzanya ezúttal ragyogóan, fényesen, örömmel és sugárzóan jelent meg.

Szűz Mária aranykaput nyitott a Mennyből, amelyen keresztül leereszkedett, és ahogy közeledett, láttuk, hogy egy teljesen fehér palástot és egy fehér tunikát visel, amely egészen a mezítlábáig ér, valamint egy fehér övet; az egész palást és a Szűzanya tunikája is tele volt fehér rózsákkal, amelyek kihajtottak és kinyíltak a palástból, mint a virág a napon. A rózsák illata, amely a Szűzanyából áradt, nagyon erős volt, és úgy ragyogtak és világítottak az éjszakában, mint a neonfények.

A Szűzanya a Kezében tartotta a Szent Rózsafüzért, amely fehér kristálygyöngyökből készült, és az imádkozás helyzetében tartotta a Kezét. Egy ideig ránk nézett világos rózsaszínű arcával és ragyogó szemével, amely békét sugárzott ránk, és így szólt hozzánk a Szűzanya:
 

"Drága gyermekeim, ma úgy mutatkozom meg nektek, mint az Atya oltára előtti Menyasszony, mint a felszentelés Anyja; az angyalok készítettek fel Engem a világ Szeplőtelen Szívemnek való odaszentelésének e pillanatára".
 

Ezt követően a Szűzanya elmondta, hogy azért érkezett éppen ekkor, mert Ő nyitja meg a világ odaszentelését a Szeplőtelen Szívnek, amelyet Ferenc Szentatya 13-án reggel fog elvégezni Rómában, Olaszországban.

És Anyánk eme áldása után így adja tovább nekünk üzenetét:
 

1917. október 13-án a portugáliai Fatimában megtörtént a Nagy Napcsoda, amelyet Lucía Dos Santos nővérnek adtam; ez volt az a csoda, amely megmutatta a világnak Mária Szeplőtelen Szívének egyik isteni anyai hatalmát.

Ma Szívem a világ előtt fogadja a nemzetek különleges felszentelését.

Kezdettől fogva, amikor Fiam Egyháza a földön megalakult, és az Ő szeretetről és megváltásról szóló szent tanításaitól kezdve Szűz Mária Szeplőtelen és Csendes Szíve mindig figyelemmel kísérte Isten összes gyermekének ébredését és lelkes odaadását.

Fatima volt a fő isteni folyam, ahol a Menny kiárasztotta helyreállító Kegyelmét, mert a három alázatos és egyszerű aljustreli pásztor révén a világ visszatért Isten Szívéhez.

A Dicsőség eme napján, amikor a nemzetek és a lelkek szerte a világon megkísérelnek visszatérni a mennyei fény ösvényére, arra kérlek benneteket, imádkozzatok azért, hogy Isten az emberiségre vonatkozó tervei beteljesedjenek.

Biztosíthatlak benneteket, hogy a nemzetek odaszentelése Mária Szeplőtelen Szívének lehetővé teszi, hogy a legbűnösebb lelkek és az Istentől legtávolabb álló lelkek is elérjék az Isteni Irgalmasság állapotát.

Ezért Szeplőtelen Szívem innen, Dél-Amerikából fog munkálkodni azon a fényen keresztül, amelyet az imacsoportok fognak generálni a világ számára. A Legszentebb Rózsafüzér Anyja megsegíti azokat a gyermekeket, akik szellemileg egyedül vannak, és azokat, akiknek üres a szívük, mert hiányzik Fiam Megváltó Szeretete.

A Mária-missziós lelkek e bolygószintű munkája egy új isteni impulzus, amelyet Szívem küld, hogy Krisztus új apostolai időben megjelenhessenek az Ő dicsőséges Visszatérése előtt.

Mint a Szent Rózsafüzér Anyja, Szent Rózsafüzérem gyöngyei által egyesítem az összes gyermeket és nemzetet, valamint az összes vallást; mert Isten titkaiban vannak azok a kulcsok, amelyek kinyitják az ajtókat mindazok számára, akik igent mondanak erre a csodálatos Isteni Akaratra.

Kedves gyermekeim, legyen ez a megszentelés napja tökéletes ok arra, hogy az összes imacsoport, család és az összes szeretteitek megújuljon a szívből jövő ima útján, mert ha sikerül szívből imádkozni, idővel sok minden megváltozhat.

Először is meghívlak benneteket a béke és a szeretett Fiammal, Jézussal való Közösség útjára; ma mindannyian válaszoljatok a jóvátétel és az Isten nagy világegyeteméért való imádság cselekedetével, mert így megnyitjátok a Mennyország kapuit a Földön.

Anyaként vezetlek benneteket, a hit őrzőjeként oktatlak benneteket ebben az iskolában, amely folyamatos ima a lelketekért.

Mendoza és egész Argentína szeretett gyermekei! Örüljetek és énekeljetek dicsőítő énekeket, mert nemzetetek odaszentelte magát Szeplőtelen Szívemnek!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a belső megszentelődésre vonatkozó hívásomra!

Mária, a Legszentebb Rózsafüzér Királynője.
 

Békeüzenete végén pedig a Szűzanya átadja nekünk a világ Szeplőtelen Szívének való odaszentelésének imáját, amelyet minden szombaton kell elmondanunk.
 

A Világ Odaszentelése Mária Szeplőtelen Szívének


Fényvirágokat hintenek a Földre
az Ég Angyalai, akik kezükben hozzákIsten Irgalmát.

A világban élő szívek újjászületnek a Szentlélek által
és felébrednek az Anyai Hívásra.

Egyesülnek a Béke katonái,
mert elérkezett a belső odaszentelés pillanata.

Hulló csillagok szelik át a Föld égboltját:
ezek az Örök Béke eljövendő jelei.

Az emberiség odaszentelése reményt fakaszt,
akik letévedtek a Krisztushoz vezető útról,
visszatérnek az Atyához az Ő Szent Szívén keresztül.

Üdvözlégy Ég Királynője!
Dicsérünk és imádunk Téged, Szeplőtelen Szív!
mert a Te Kegyelmed átalakítja életünket
és megérint bennünket Áldott Szereteted ajándéka.

Ó, Béke Anyja és Királynője!
belső lakhelyünket Nagy Mária-Szellemednek szenteljük.

Ó, Legszentebb Szeplőtelen Anya!
teljesen megbízunk Szereteted és Megváltásod Útjában.

Add, hogy láthassuk, amint megszületik a láthatáron
Krisztus Szent Napja, 
hogy így örökre
Ő legyen a végtelen csillag, amely zarándok lábunkat vezeti,
hogy most és mindig
dicsőítsük a Teremtő Istent Mindörökké.

Ámen.
 

ISTEN SZENT ANYJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Én mindig Isten Szeretetének ereje és hatalma leszek a számotokra.

Drága gyermekeim, ismét kinyújtott karommal – hogy elárasszalak benneteket az Atya Kegyelmével – arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok, ne álljatok meg és imádkozzatok, mert Isten manapság figyelmesen hallgatja gyermekei könyörgéseit.

Az ima legyen az a fűszer, amely életet és bátorságot ad nektek, hogy előre haladjatok, hogy biztos lépéseket tegyetek Fiam Szíve felé.

Szeretett gyermekeim, mint az Irgalmasság Anyja, azért hozlak össze benneteket ezekben a napokban, hogy felismerjétek a köztetek, mint minden testvérnemzet tagjaiban meglévő egységet. Ezzel azt akarom elmondani nektek, gyermekeim, hogy a Nap Asszonya, a Világegyetem Anyja eljön a világba, hogy egyesítse azt, amit a korábbi időkben meghirdettek.

Drága gyermekeim, ti lehettek az isteni üzenetnek, a bátorítás és remény szavának az előfutárai, amelyet Anyaként hónapról hónapraadok nektek. Így gyermekeim láthatják majd, hogy a Medjugorje által hirdetett Szavaim hogyan teljesülnek be a Szeplőtelen Szívemnek szentelt zarándokok odaadó cselekedetein keresztül.

Drága gyermekeim, az új időkről és az örömhírről beszélek nektek, amelyet az emberiség meg fog tapasztalni, azok, akik ráébrednek hívásomra, amely egy előkészítő hívás Krisztus, a ti Uratok győzedelmes Eljövetele előtt.

Fontos, hogy kitartsatok azokon az utakon, amelyeket az Én Szívem és Fiam Szíve jelöl meg, mert Isten e Szent Munkája mögött jelen vannak az Atya angyalai és a Fény seregei, magasztos tudatok, akik arra készülnek, hogy segítsék az emberiséget az átmeneti korszakban és az Isten Országa felé vezető végleges lépés megtételében.

Drága gyermekeim, legyetek éberek Velem a szívből való ima által.

Végtelenül hálás vagyok a világban zarándokló és odaadó gyermekeimnek, és azoknak, akik nap mint nap a szívük lényegén keresztül hallgatják Szavaimat. Isten azért küld el Engem, hogy anyai módon hirdessem az Élet Szavait, amelyeket Fiam, Jézus tanított Nekem és az apostoloknak.

Ezzel a szent bejelentéssel azt akarom mondani nektek, hogy Fiam küldött Engem, hogy találkozzam veletek, hogy felkészítselek benneteket azokra a küldetésekre, amelyeket Isten Általam kér majd tőletek, hogy szeretettel és könyörülettel teljesítsétek.

Gyermekeim, Irgalomból és Könyörületből jövök ide, amely a megújulás kimeríthetetlen forrása, amely anyai Szívemből sugárzik összes gyermekemre, hogy meggyógyítsam sebeiket és megbocsássam hibáikat.

Drága gyermekek, ezen az elkövetkező héten folytassátok az olvasást és meditáljatok legújabb Üzeneteimen és Fiam Üzenetein. Több kulcs is feltárul az átalakulásotok és megszentelődésetek érdekében.

Drága gyermekeim, csak azt kérem tőletek, hogy tartsatok ki, tartsatok ki, tartsatok ki abban a hitben, amelyet a szívetekbe öntöttem. Ne féljetek az áldozattól, mert Én segítek nektek átkelni a hídon Isten alázata felé.

Köszönöm nektek, jelenlévőknek, hogy válaszoltatok a hívásomra! Imádságban készüljetek fel eljövetelemre, mert akkor egyesültök Velem.

Szeretlek és imádlak benneteket,

Mária, a Béke és a Szentlélek Anyja és Királynője

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT