A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA A SZENT HÍVÁS ALATT

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, az Üresség Ura, aki semmit sem tart vissza Magának, hanem mindazt, amije van, és ami az Örök Atyától származik, átadja.

Eljött annak az ideje, hogy mindenki kiüresítse magát, hogy teljes legyen a Világmindenség Bölcsességével, Szeretetével és Könyörületével.

Nem lehet az Én utamon járni a belső üresség nélkül. Ez volt az első szabály, amelyet apostolaimnak adtam, hogy megismerjék Isten titkának a mélységét, és mindenekelőtt az Ő legbensőbb Tanításait.

A belső üresség kapuján keresztül csak a Törvényt fogjátok megismerni, amely nemes és igazságos, amely felszabadító és meghaladja az anyagot. Önmagatok ürességében képesek lesztek arra, hogy  megérsétek a Törvényt úgy, ahogy van, és képesek lesztek vele együtt rezegni, ahogy az egész világegyetem és a Teremtés rezeg.

Ezekben a bolygó és az emberiség előtt álló kritikus időkben az én üressége lesz az első kulcs apostolaim számára. Ez lesz az a szellemi és belső kulcs, amely lehetővé teszi számukra, hogy átfogóan megértsék ezen idők valóságát és mindenekelőtt a lelkek tapasztalatát.

Nem akarom, hogy ezt úgy vegyétek, mint valami elérhetetlent, vagy mint valami olyasmit, ami távol áll tőletek; mert ezekben az elmúlt években, amelyeket mindannyiótokkal megosztottam, felkészítettelek benneteket arra, hogy belépjetek az önkiüresítés iskolájába.

Mert Atyám ezen az áldott és szent helyen szeretne benneteket látni, hogy amikor eljön az Úr Visszatérésének az ideje, a ti lelketek és szellemetek ismét azoknak az impulzusoknak a letéteményesei legyenek, amelyeket Krisztus fog a világba hozni, hogy visszaállítsa a világegyetem Szent Törvényét a bolygó összes dimenziójában és elsősorban az Új Emberiségben.

De az én ürességének ajtaját, amelyet ebben a ciklusban át kell lépnetek, nem lehet erőszakkal átlépni, különben szenvedni fogtok; fokozatosan és spontán módon kell átlépni, mert az ürességben, amelyben Isten, Örök Atyánk is él, ott van Szeretetének Szent Lángja.

A Törvény Isten Élő Szeretete, a Törvény nem kényszerítés és nem igazságszolgáltatás, a Törvény az Élő Szeretet, amely helyreállítja a szívekben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való közösséget.

Ezért ne vegyétek úgy ezt az impulzust, amit ma elétek hozok, mint ha valami távoli dolog lenne.  Sokszor helyeztem elétek, főként a lelketek és szellemetek elé, különösen minden olyan pillanatban, amikor megalázkodásra és lemondásra hívtalak benneteket.

De ez ebben az időben nem lehet száraz, mert a világ száraz a háborúk, a konfliktusok és mindenekelőtt a szívekben zajló szellemi harc miatt.

Azt akarom, hogy ma este érezzétek Megváltó Szeretetem balzsamját, amely maga a Törvény, amely minden jelenlévő és nem jelenlévő világ számára kifejeződik, azok számára, akik összhangban és közösségben vannak Szent Szívemmel.

De ahhoz, hogy felkészüljetek a világba való Visszatérésemre, szükséges lesz, hogy továbbra is képesek legyetek lépéseket tenni olyan mértékben, hogy meg tudjátok tartani belső és szellemi, mentális, fizikai és érzelmi stabilitásotokat.

Tudjátok, társaim, hogy soha nem állítalak benneteket olyan nagy próba elé, amelyen ne tudnátok átmenni. Kihívások elé állítalak benneteket az életetekben, a szeretet fokozatai félreérthetetlen megtapasztalásában, ami csak arra késztet benneteket, hogy növekedjetek a szolgálatban és az önátadásban.

Érezzétek önmagatok ürességének ezt a kifejeződését belső felszabadulásotok várva várt nagy idejének, egy olyan nagy kapunak, amelyen keresztül a kiüresedés következtében teljesen átadjátok az Úr Nagy Szívének az életeteket és a szíveteket.

Ma Velem van Metatron arkangyal két angyala, akik kezükben tartják Isten Törvényének sugarát, és akik azzal az impulzussal töltik meg a világot, hogy a lelkek békés és szent módon lépjenek be önmaguk ürességébe.

Mert nem holnap fogjátok elérni a belső ürességet, hanem csak akkor, amikor ti magatok, napjaitok és e földi élet végén megtapasztaljátok mindannak a szintézisét és meditációját a tudatotokban, amit ebben a világban és különösen embertársaitoktól tanulhattatok.

Ekkor Metatron arkangyal saját angyalai, a ti őrangyalaitokkal együtt, rögzíteni fogják ezt a fontos pillanatot az életetek és mindenekelőtt az esszenciátok számára, amely örömmel térhet vissza az Eredethez, oda, ahol minden elkezdődött a számotokra, mint Isten Fényének kis szikrái, mint az Ő Teremtő Szeretetének kis molekulái a dimenziókban, a síkokon és a világegyetemekben.

Ezért időnként úgy tűnik, hogy az anyag nem akar átalakulni, sőt időnként úgy tűnik, hogy ellenáll, mert kiszámíthatatlan félelmei vannak, de azt mondom nektek, hogy ne féljetek, a saját Mesteretek tapasztalta meg ezt testben a Gecsemáné kertben. Emlékezzetek arra, hogy emberi tudatom vért izzadt azért, amivel saját sejtjeimnek szembe kellett nézniük a Kereszthalálig.

És ez is a krisztusi élmény része a számotokra. Nem fogtok vért izzadni, de talán kihűl a lelketek, érezni fogjátok, hogy a sötét éjszaka átölel benneteket, és hogy ennyi erőfeszítés után talán semminek sincs értelme.

De ekkor, társaim, a bolygónak ebben az éles és súlyos órájában jövök, hogy mindannyiótok rendelkezésére álljak. Elkerülhetetlen, hogy van egy rész, amit meg kell élnetek és meg kell tapasztalnotok.

Hogyan gondoljátok, hogy ti lehettek az Új Idők Új Krisztusai, ha nem élitek meg a saját Gecsemánétokat?

Mit gondoltok, milyenek lesznek az Új Idők Krisztusai, ha nem hordozzák a saját keresztjüket, különösen abban az időszakban, amikor úgy tűnik, hogy minden erejüket elveszítik, amikor már kimerültek, és az elméjük azt gondolja, hogy nem lesznek képesek előre haladni Értem? 

Ebben az órában az Úr Szent Kelyhe kitárul szellemetek és lelketek előtt, hogy minden emberi szívből kivonja a szeretet és a megbocsátás élményét.

Ebben az órában megújulhat a Teremtés, és társaim és tanítványaim láthatatlan érdemei révén megbocsáthatók a végidők súlyos bűnei és gaztettei, és megállíthatók a világban még mindig tomboló konfliktusok.

Nem akarom, hogy tévhitbe essetek, azt akarom, hogy legyetek tudatosak és hogy ébredjetek fel. Néhányan arra kaptak elhívást, hogy Velem együtt megéljék ezt az áldozatot, hogy másoknak megadassék a Kegyelem és a lehetőség a megváltásra és a békére.

Az emberiség sokat köszönhet Istennek mindazért, amit Isten adott az idők folyamán; ezért szükséges, hogy legyenek Új Krisztusok, a szív Krisztusai.

Legyen mindenkinek bátorsága ebben az órában, hogy képes legyen felemelkedni és szemét a Célra szegezni, arra a Célra, amely még mindig az életetek és a lelketek tapasztalatain keresztül íródik.

Ez a végidő már előre látható volt, a bolygó sötét éjszakája már előre látható volt, csakúgy, mint a lélek sötét éjszakája. De ne feledjétek, ezen az estén a világ Fényeként jövök, hogy ismét eloszlassam a sötétséget, és elvigyelek benneteket Békém középpontjába, Krisztus Szellemi Kormányához, amely az egész világegyetemet irányítja.

Közeledik az utolsó Nagyhét; 2025 a nagy változások és a döntések olyan éve, amilyet még soha nem láttatok vagy ismertetek.

Ebben az időben gyakorlatba kell tennetek Terveimet és különösen a Tanításaimat, hogy tapasztalattá, kitörölhetetlen példává váljanak, hogy megtanuljátok szeretni a legemberibb és legsűrűbb állapotot, amelyet a legtöbben nem akarnak szeretni, sem megbocsátani.

Szívem Krisztusi Szeretetének nincsenek feltételei vagy formái; ez egy dimenziók és síkok nélküli Szeretet, mert ez egy Végtelen és Örökkévaló Szeretet, amely felemelkedésre ösztönzi a lelkeket, amely minden lépésnél arra ösztönzi őket, hogy utánozzanak Engem, azzal a teljes meggyőződéssel, hogy nem hagylak el benneteket, hogy nem engedem el a kezeteket, ha ti nem engeditek el a Kezemet.

Még a bolygó legsötétebb és legzavarosabb éjszakájában is ott leszek, hogy az összes tanítványom és szolgám képviseljen Engem, mint a 144000 tagja, akiket kinyilatkoztattak és akikről írtak a Bibliában.

Ez az apostolkodás ideje, ne felejtsétek el; azé az apostolé, aki nem áll meg; azé az apostolé, aki aktív és aki az Úr Szentséges Szívével együtt hajlamos az Ő Isteni Tervének beteljesítésére.

Mindenkit erre hívnak, még akkor is, ha azt hiszik, hogy már elhívták őket, vagy ha már ma is itt vannak, mint már annyiszor.

A mai Hívásom más, mert ez egy belső és végleges hívás; ez az utolsó Hívásom a visszavonulásom előtt, amely a Nagyhét után történik majd.

Ekkor kezdődik majd a történelem megírása, azé a történelemé, amelyet ti magatok fogtok képviselni, azé a történelemé, amelyet példáitok, átalakulásotok és Irgalmas Szívemnek való átadásotok által fogtok tükrözni.

Szeretném, ha tudnátok, hogy a szenvedő világ ellenére ma örömöt érzek, hogy itt lehetek veletek, minden imáért, amit Nekem ajánlottatok, minden dalért, amit Nekem énekeltetek, minden sírásért, ami Értem történt, minden félreértésért, amit a Lábamnál hagytatok, és mindenekelőtt azért a szeretetért, amit valóban Nekem ajánlottatok fel.

Ez az egyetlen dolog, amiért idejöttem, és amit a világ többi részén keresek, minden lélekben és minden szívben, amely felismeri a Mesterét, mint a Mesterek Mesterét a Mesterek között, az összes Felemelkedett Mester között.

Szellemi Forrásom ismét megnyílik számotokra, hogy megmosakodjatok és megtisztuljatok, ahogyan Mesteretek és Uratok megtisztította apostolait az Utolsó Vacsorán, megmosva kezüket és lábukat mindattól, amit elvártak.

Most már értitek, hogy ez a belső üresség ciklusa?

Nem azt mondom, hogy nem fogtok ellenállást érezni, mert ez nem lenne helyes.

Minden nap egy új lépés, egy újabb lehetőség az újrakezdéshez, ahhoz, hogy ne adjátok fel, hogy felülmúljátok saját magatokat, hogy Én is túlléphessek rajtatok, tudván, hogy mindennek megvan a maga pillanata és ideje, ahogyan azt Teremtőnk előre megtervezte.

Ez a szellemi közösség, amelyet ma fogtok ünnepelni, fontos számomra; ez előzi meg utolsó feladatomat a Nagyhét során. Mert mostantól kezdve, még a nagyböjtön belül is, a lelkek az Én nagy és utolsó pillanatomra készülnek, arra a pillanatra, amikor megírom azt a történelmet, amelyet Isten annyira vár, azokon a tanítványokon keresztül, akik ragaszkodnak Jézus Szent és Kifürkészhetetlen Szívéhez.

Ha Én vagyok a Királyotok, ahogyan ma este énekeltétek, akkor ti vagytok az Én mindenem és az Én indítékom. Nincs más szellemi vagy belső oka annak, hogy itt vagyok, csak az, hogy életetek bőséges élet legyen Megváltó Szeretetem által.

Így megszentellek és megáldalak benneteket, felkészítve titeket és testvéreiteket, akik velünk vannak ebben a pillanatban, hogy a Nagyhéten keresztül belépjetek Jézus Fájdalmas Kínszenvedésébe, az Ő önátadásának és a világ iránti Szeretetének a diadalába.

Köszönöm, hogy hűségesen itt vagytok ebben a pillanatban és az elmúlt időkben. Ne feledjétek, hogy ez Isten számára kitörölhetetlen, minden helyzeten és eseményen túl.

Isten nem formákkal, hanem a szeretetével méri tetteiteket. Emlékezzetek erre és higgyetek, az Én Királyságom közel van.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Utoljára a Szent Szívvel együtt.
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma Mennyei Édesanyátok az egyik szolgáló kezében egy kiegyensúlyozatlan mérleget szemlél, a másik kezében pedig egy láncot, amelynek bilincsei elszakadtak.

Gyermekeim, mit jelent számotokra ez a szimbólum?

Egy olyan világban, ahol az egyenlőtlenség és a büntetlenség uralja a nemzeteket, Ennek az egyenlőtlenségnek és büntetlenségnek melyik részét élitek át?

Egy olyan világban, ahol a szellemi és anyagi fogság láncai visszatartják gyermekeim felszabadulásának lépéseit, milyen láncok kötik meg még mindig a lábatokat?

Meditáljatok, gyermekeim, és törekedjetek minden nap arra, hogy jó emberek és jó gyermekek legyetek, de mindenekelőtt a szeretet és a jóság gyermekei, akik soha és semmilyen körülmények között nem meritek bezárni szívetek ajtaját senki előtt, mert tudjátok, hogy a világ a hibák és a tökéletlenség óceánja.

De ne feledkezzetek meg, gyermekeim, a belső Fényről, amely mindannyiótokban ott rejlik és él; mert ez a belső Fény minden egyesgyermekemben örökkévaló és kiolthatatlan.

Drága gyermekeim, legyen igazságotok elsősorban a jó és a szeretet; mert ez az az idő, amikor Fiam Szeretetének kell állandóan uralkodnia az összes életben. Ne feledkezzetek meg erről; mert ha ezt szem előtt tartjátok, Jézus Szeretetén keresztül segítitek magatokat, és segítetek a világnak is, hogy elforduljon mindenféle erőszaktól és gonoszságtól.

Mint a szerető Igazságosság Anyja, mint az Isten Szeretetét ajándékozó Igazságosság Anyja, azért jöttem, hogy megszabadítsalak benneteket önmagatoktól, hogy a világ megszabadulhasson.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE, A FEBRUÁR 19-I IMATALÁLKOZÓRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Csendemen keresztül azért jöttem, hogy az ima állapotába vezesselek benneteket, a bolygóért, az emberiségért és az Élővilágért való könyörgés állapotába.

Csendemen keresztül azért jövök, hogy a kiáltás állapotába vezesselek benneteket, egy olyan kiáltásba, amely belülről kifelé hallatszik, amikor a szó a szívben hangzik el a szándékok hangján keresztül, és nem a száj által kimondott rezgéseken keresztül.

Csendemen keresztül azért jöttem, hogy megtanítsalak benneteket csendben imádkozni, megfigyelni saját belső világotokat, és tudni, hogyan találjátok meg ott a Mennyei Atyát és az összes teremtményét. Gyermekeim, a csend feltárja az ember előtt teremtő potenciálját, az ajtók megnyitásának és a dimenziók egyesítésének lehetőségét. A csend kiegyensúlyozza a világ káoszát, kiegyensúlyozza a lelkek rendezetlenségét, a belső megtisztulást és az ellenség ostromát.

Az igazi csend, amely imává válik, egyesít benneteket az Isteni Tudattal, feltárja előttetek a belső világegyetemet és azt a hidat, amely az összes lény szívében létezik, hogy megtaláljátok Istent.

Tudom, hogy ma sokan közületek egy nagy szakadékkal néznek szembe, mintha evolúciós utatok egy olyan pillanatához érkeztetek volna, ahol egy nagy szakadék előtt álltok, a megtisztulás, az önátadás, a lemondás, az alázat szakadéka előtt.

Ez a mélység, ez a szakadék nem azért van, hogy megállítsa a lépteiteket, hanem azért, gyermekek, hogy megmutassa nektek a bennetek rejlő lehetőségeket; mert így tanultok meg hidakat teremteni. És ezeket a hidakat először önmagatokban teremtitek meg, azzal a valódi szándékkal, hogy elérjétek Isten Szívét, egyszerűen azért, hogy beteljesítsétek a Célját, egyszerűen azért, hogy megéljétek a Szeretetét, hogy megismerjétek azt az ismeretlen Szeretetet, amely átalakítja a Teremtést, amely az evolúciót felemelkedésre készteti a dimenziók között, amely lehetővé teszi, hogy a teremtmények közelebb kerüljenek Teremtőjükhöz.

Tudni akartok-e erről, vagy maradni akartok-e az emberi állapotban?

Meg akarjátok-e ismerni Isten e határtalan Szeretetét, vagy konfliktusban, belső zűrzavarban, saját korlátaitok megerősítésében akartok-e maradni?

Gyermekek, ezzel a szakadékkal szemben arra hívlak benneteket, hogy építsetek hidakat. Arra hívlak benneteket, hogy gyónjatok az Atya előtt, mert a gyónás az egyik módja annak, hogy megszabaduljatok a múlttól, hogy megszabaduljatok a kötelektől, hogy megszabaduljatok a hiedelmektől, a korlátozásoktól, hogy elhiggyétek és megértsétek, hogy az evolúciós élet építőinek kell lennetek.

A híd nem fog magától kialakulni, a szemetek előtt, hanem fel kell építenetek. És ez először bennetek épül, a szívetek átláthatóságában, az Istennel és egymással való egyesülés szilárd akaratában. Az egység az evolúciós út nagyszerű eszköze, egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi számotokra, hogy együtt építsetek hidakat, amelyek nem csak titeket, hanem az egész Teremtést szolgálják.

Kezdjétek tehát azzal a szándékkal, hogy egyesüljetek, igazán egyesüljetek. Keressétek magatokban, hogy hogyan értsétek meg ezeket az időket, hogy hogyan értsétek meg mások fájdalmát és nyomorúságát, hogy hogyan imádkozzatok testvéreitekért, hogy hogyan szeressétek ellenségeiteket, hogy hogyan szolgáljátok az önzőket, hogy alázatosak lehessetek a büszkék előtt, hogy neghallgathassátok azokat, akik beszélni akarnak, hogy utat engedhessetek azoknak, akik előre akarnak menni, hogy hagyjátok a másikat növekedni, mert nem csökkentek, amikor a másik növekszik.

Akkor gyarapodtok  lélekben és igazságban, amikor együttműködtök egymás fejlődésében; amikor örültök egymás győzelmeinek; amikor önhittség nélkül, a kitűnés igénye nélkül jártok együtt, akkor együtt építitek azt a munkát, amely ma nem létezik az emberiségben, és amelynek el kell kezdenie létezni, mert ezeken az elveken keresztül fogjátok tudni elviselni az eljövendő időket.

Ma egy Mennyei Helyre szeretnélek elvezetni benneteket, saját kezemmel szeretném megépíteni a hidat, ami hiányzik nektek, hogy elérjétek Istent. De a Teremtő ezt nem engedi meg Nekem, mert az Ő Tervének tökéletessége abban az erőfeszítésben és kitartásban rejlik, amelyet minden egyes teremtménye tesz, hogy elérje az Ő Szívét.

Ahogy Én sem építhetem meg nektek ezt a hidat, úgy ti sem építhetitek meg másoknak, csak magatoknak. Azonban minden alkalommal, amikor egy emberi lény megépíti ezt az igaz, szilárd hidat, amely Istenhez vezet,  egy utat teremt az emberi tudat egészében, hogy több lény megtalálja a módját annak, hogy végigmenjen ezen az úton, hogy megépítse ezt a hidat.

Hányszor mondtam már nektek, hogy a saját tudatotok átalakítása a legnagyobb szolgálat, amit ebben az időben nyújthattok?

De a szemetek, amely még mindig annyira emberi, grandiózus célokat, elérhetetlen célokat, tökéletességeket keres, amelyekről azt hiszitek, hogy az egyetlen igazság, az egyetlen módja az evolúció bizonyításának, tudományok, titkok, amelyek bővítik a tudást, nemesítik a tudatot, de amelyek önmagukban nem járulnak hozzá az emberi átalakuláshoz.

A tudásnak együtt kell járnia a mindennapi átalakulással, a szolgálat, az önfeláldozás, az imádság, a felebarátért való könyörgés, a testvérek győzelme felett érzett öröm, a felebarát növekedésének figyelemmel kísérése valódi cselekedeteivel.

A tudásnak kéz a kézben kell járnia a szeretet valódi tetteivel; mert így nyilvánul meg a Mennyország a Földön, így történnek csodák a tudatban, így fejeződik ki a gyógyulás, így valósul meg a megváltás: a szeretet kis tettei, az átláthatóság valódi tettei, az igazi önátadás, az igazi alázat.

Tudom, hogy az alázat nagy titok, és hogy akik alázatosak, azok soha sem lesznek a tudatában ennek, de ez legyen a szívetek törekvése, gyakorolnotok kell minden nap. Bár nem érzékelitek a változást, bár még mindig érzitek az emberi lét zűrzavarát, a megpróbáltatásokat, a bukások fájdalmát, a falak keménységét; mégis, gyermekeim, tovább kell mennetek, mert amikor a legkevésbé számítotok rá, ez a Cél megvalósul bennetek. És bár emberi szemetekkel nem láthatjátok, van egy mindent látó Isteni Tekintet, amely olvas Teremtményei szívében, amely szemügyre veszi Gyermekei legmélyebb szándékait; és ott, mélyen és rejtetten valósul meg a Cél.

Nem azért jöttem ide, hogy a remény szavait hozzam nektek, hanem azért, hogy a tudat szavait hozzam nektek, a felemelkedés szavait, amelyek egy kicsit elvonatkoztatnak benneteket az emberi állapottól, és egy kicsit az Isteni Célba helyeznek benneteket; de ez a Cél egyszerű.

Nem azért beszélek így, hogy az út könnyűnek tűnjön számotokra. Nagy különbség van aközött, hogy könnyű vagy egyszerű. Nem, gyerekek, ez az út nem könnyű. Ez egy sok kőből álló út, ez az örök felemelkedés útja, ez a sok erőfeszítés, a mély fájdalom, az ismeretlen szenvedés, a mélységes áldozathozatal és a teljes átalakulás útja.

De ez egy egyszerű út, amelyet az élet egyszerű dolgaiban lehet megtalálni, a szolgálat, a szeretet lehetőségében, abban, hogy elhallgassunk, amikor ítélkezni akarunk, hogy imádkozzunk, amikor nem tudjuk abbahagyni a kritizálást, hogy felajánljunk egy imát azokért, akik haragot ébresztenek bennünk, hogy felajánljunk egy kis szolgálatot azoknak, akik haragot ébresztenek bennünk.

Ez az út egyszerű, mégis mélyreható, és az egész életetekben látnotok kell. Ma már nem elég ezt az utat magatokban megélni, el kell kezdenetek kinyilvánítani. Az emberiségnek példaképekre van szüksége, és példaképnek lenni nagy szolgálat, aminek megélésére ma hivatottak vagytok.

Ha tudni akarjátok, hogy mi a küldetésetek, ma adok nektek egy küldetést: legyetek az emberiség átalakulásának példája; legyetek a szeretet, a szolgálat, az önátadás, az ima példája; legyetek a jótékonyság példája; legyetek a gyermekeitek példája, a szüleitek példája; legyetek a megbocsátás példája, a hibákon, a fájdalmakon, az átélt traumákon való túllépés példája, hogy megismerjétek a Nagyobb Szeretetet.

Kerekedjetek felül a konfliktuson, a káoszon, helyezkedjetek el a megbocsátás rezgésében, mert az Isteni Forrásból származó megbocsátás az, ami meggyógyítja szíveteket és lehetővé teszi számotokra, hogy szeressétek azt, ami az emberi elme számára megbocsáthatatlan.

Ma egy Kegyelmet hozok nektek, a következetesség Kegyelmét. De ennek a Kegyelemnek életté kell válnia, és életté válik az Akarat Sugara, Isten Akarata és Ereje által, és Gyermekei képesek arra, hogy ezt magukhoz vonzzák a Földre.

Ébredjetek fel minden nap, és erősítsétek meg magatokat a Teremtő számára:
 

Atyám, íme a gyermeked.

Nyilvánítsd meg bennem az Akaratodat,
nyilvánítsd meg bennem a Hatalmadat.

Legyen életem a Tükörképed.
Tetteim tükrözzék Irgalmasságodat.
Gondolataim és érzéseim tükrözzék a Szeretetedet.
Legyen szándékom átlátható.
Legyenek igazak a tetteim.
Legyen lényem az eszközöd.
Legyen Benned a Tudatom.

 

És így, gyermekek, napról napra erősítsétek meg ezt az Akaratot, erősítsétek meg ezt az Erőt. Higgyetek abban a Kegyelemben, amelyet az Isteni Küldöttek hoznak nektek. Szívetek nagy kincset őriz, amelyet az elmúlt tizenöt év alatt felhalmoztatok, hogy ma ezt a kincset kiáraszthassátok a világra.

Ne legyetek gazdagok és önzők, legyetek szolgálók. Ne hagyjátok, hogy a mennyei gazdagság a szívben maradjon, egy hét kulccsal zárt ládában.

Szaporítsátok meg ezeket az ajándékokat cselekvés és imádság által. Adjátok oda másoknak, ami bennetek van, és felfedezitek, hogy miben rejlik az emberi lét lehetősége.

Áldásomat adom erre.

Térdeljenek le ide  azok, akik ma Szent József gyermekeivé és barátaivá szentelik oda magukat.

Gyermekeim és Barátaim, kérlek benneteket: ne felejtsétek el, hogy Atyátok és közbenjárótok vagyok; ne felejtsétek el, hogy veletek járok, hogy meghallgatom imáitokat, hogy várom, hogy közbenjárjak családotokért, lelketekért, terveitekért, őszinte szándékaitokért, mélységes imáitokért, a lehetetlen és elképzelhetetlen ügyekért; mert abból a hitből születik a csoda, gyermekeim, hogy Isten mellettetek jár.

A csoda az Isteni Szeretet megnyilvánulása, és mindaddig lehetséges, amíg szívetek egyesül Isten Akaratával, és ez az Akarat megvalósul az életetekben, hogy tanúságot tegyetek róla.

Gyermekeimhez és Barátaimhoz fordulok: imádkozzatok családotokért, imádkozzatok a világ családjaiért, imádkozzatok egymásért, hogy e Munka célja megvalósuljon, hogy az emberi cél megvalósuljon.

Amikor valami olyasmivel szembesültök, ami elérhetetlennek tűnik, kérjétek a segítségemet, és Én segítek nektek; mert emberi lényként és Isten gyermekeként Én is sok olyan dologgal szembesültem, amit elérhetetlennek tartottam; de a Teremtő megmutatta Nekem, hogy az összes  lényben létezik egy olyan potenciál, amely a szereteten keresztül fejezi ki magát, és amely átalakítja a lehetetlen dolgokat lehetségesekké.

Ezért ma közbenjárok értetek; békémet, áldásomat adom nektek; gyermekeimnek és barátaimnak szentellek fel benneteket, hogy Velem járhassatok, ahogyan Én jártam a Názáreti Szent Családdal, hogy Szűz Máriával járhassatok, hogy Krisztus Jézussal járhassatok, hogy életetek egy új élet tanúságtétele legyen.

Áldásomat, Kegyelmemet és békémet adom erre.

Hozzatok ide füstölőt és szenteltvizet.

Tisztítson meg ez a víz a szeretetlenségtől, a tudatlanságtól, a közömbösségtől és a hitetlenségtől. Tisztítson meg ez a víz a reménytelenségtől, a megbocsátás hiányától, a képtelenségetektől ahhoz, hogy járhassatok. Újítson meg és szenteljen meg benneteket ez a víz Tiszta Szívem közbenjárása által, halmozzon el benneteket azokkal a mennyei áldásokkal, amelyeket ma hozok nektek a Mennyből.

Ezzel a tömjénnel megtisztítalak és átalakítalak benneteket; felajánllak benneteket Isten Oltárán, hogy megújuljatok a Szellem, a Szentlélek, Krisztus Szelleme által. És ahogyan egy napon Fiam megismertette Velem a tisztaságot és az Isteni Célt, úgy ti is legyetek méltók arra, hogy megtapasztaljátok a tisztaságot és kifejezzétek Isten Célját.

Gyermekek, emlékezzetek arra, hogy ahol bőséges volt a bűn, ott még inkább kiárad a Kegyelem; és ne a múltra tekintsetek többé, hanem arra a lehetőségre, hogy tanúságot tegyetek az átalakulásról.

Haladjatok előre, mindig előre, állandóan építsétek ezt a hidat, amely egyesít benneteket Isten Szívével.

Köszönöm és megáldalak benneteket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek békében.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Isten szeretetében az élet minden szakaszára megtaláljátok a választ.

Isten szeretetében újjászülettek, mint minden új hajnalban, és értelmet találtok az egész átélt tapasztalatban.

Isten szeretetében meggyógyultok, de meg is szabadultok önmagatoktól.

Isten szeretetében többé nem lesz okotok arra, hogy az isteni szeretettől távol cselekedjetek, gondolkodjatok vagy haladjatok.

Anyaként, olyan Anyaként, Aki már járt a Földön és közelről ismerte az emberi állapotot, arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok befolyásolni magatokat a saját tökéletlenségetek miatt, hanem hagyjátok, hogy a Szeretet meggyógyítson és megváltson benneteket, hagyjátok, hogy a szív ajtaja mindig szélesre kitárva maradjon.

Soha se zárd be szíved ajtaját!

Ragaszkodjatok az Örök Atya Szeretetéhez, és újjászülettek, megszabadultok a rabságból, és a világ összes gonoszsága feloldódik.

Gyermekeim, bizony mondom nektek, hogy Szeretet nélkül soha sem fogjátok tudnimélységében megismerni a valóságot. Ezért ne felejtsétek el, hogy Isten  Szeretetének mély érzése által teremtett benneteket a Forrásban.

Engedjétek el tehát azt, amiben hisztek, amit egyetlen igazságként állítotok. Engedjétek el azt, amit a sajátotokként tartotok számon.

Itt az ideje, hogy gyermekeim saját magukon tapasztalják meg az összes Küldött Szavait; mert egy napon eljön a vég, és nektek Isten Szeretetében kell élnetek, abban a Szeretetben, amely képes túlmutatni önmagatokon egy nagyobb és egyetemes jó megvalósítása érdekében.

Ezt a kulcsot adom nektek még egyszer, az üres szeretet kulcsát, a meggyőződésektől és eszméktől mentes szeretetét, amely képes feláldozni magát Fiam szeretetéért.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a Nagyobb Szeretet Anyja

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekeim,

Hogyan értitek meg az Életet ebben a pillanatban? Az akadályokon, vagy a transzcendencián keresztül? A próbákon, vagy a kihívásokon keresztül értitek meg az Életet?

Az élet az első Ajándék, amelyet Isten teremtett, hogy gyermekei, minden teremtménye képes legyen elérni a szeretet nagyon magas fokait.

Az élet ajándék, de kincs Isten számára is.

Mérhetetlen Irgalmának jeléül az Atya elküldte Fiát a Földre, hogy Szenvedése, Halála és Feltámadása által mindannyian tanúi lehessünk az idő múlásával annak, hogy milyen nagy Isten Szeretete.

Ma arra kérlek titeket, gyermekeim, hogy gondoljátok át felfogásotokat, sőt annak az értelmezését is, hogy mi is valójában az Élet, amelyet a Teremtő Világegyetem adott nektek azért, hogy a szeretet ereje felébredjen bennetek a kihívásokon és a lehetséges ismeretlen dolgokon keresztül is, ami felmerülhet a lelki megszentelődésetek útján.

Ha megtanuljátok felfogni az Élet lényegét, megtanultok szeretni; megtanuljátok, hogy felismerjétek, hogy ebben a világegyetemben minden, ami kettősnek tűnik, mély jelentéssel bír, hogy mindannyian más emberré és más tudattá váljatok a teremtmények és a világegyetem közötti egység szent emblémája alatt.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMLEYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Aki fél az idők változásától, az valójában önmagát és az emberiséget félti. Azért fél, mert nem tudja, hogy mi rejlik saját magában és a világ összes férfijában és nőjében. 

Gyermekeim, az Apokalipszis valójában minden egyes lény döntésének következménye, annak az útnak a következménye, amelyen mindenki úgy döntött, hogy járni fog. Az Apokalipszis elviselése és fenntartása minden egyes belső világtól függ, még akkor is, ha az egész bolygón is meg lehet tapasztalni.

Értsétek meg tehát, gyermekeim, hogy nem kell félnetek az időktől, a természet mozgásától vagy a Törvények alászállásától, hanem meg kell ismernetek magatokat, át kell alakítanotok magatokat, ragaszkodnotok kell Isten Tervéhez és engednetek kell, hogy meggyógyuljatok; meg kell adnotok magatokat, nem szabad ellenállnotok az Atya Szeretete előtt és engednetek kell, hogy tudatotok az isteni elvek szerint érlelődjön.

Hatoljatok annak a szellemi szintézisnek a mélyére, amelyet nektek, mint emberiségnek, meg kell élnetek; engedjétek, hogy az ősi idők bölcsessége egyesüljön a szeretettel, amelyet ma elérhettek, és tegyétek ezt egy új lépéssé  tudatotok új szakaszában.

Keressétek az átalakulást az apró dolgokban, a felebaráti szeretetben, a megértésben, a türelemben, az ítélkezésmentességben, az együttérzésben, az önzetlen szolgálatban, mert a szívetek átalakulása a mindennapok során történik.

Fogadjátok el azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten ad nektek a szolgálatra és a szeretetre, mert ezeken keresztül formáljátok lényeteket az isteni Akarat szerint. Legyetek figyelmesek magatokra és mindenkire; és imádkozzatok szívből, tudatosan, szellemben és igazságban.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem!

Tedd a megaláztatásokat olyan lehetőséggé a tudatod számára, hogy megértsd, mi az igazán értelmes és értékes az életben.

Nem azért vagy a földön, hogy az emberek szemében megbecsüljenek, hogy felemelkedj vagy hogy megdicsőülj; hanem azért vagy a földön, hogy olyan szeretetet élj át, amely meghaladja az értelmet és az érzékeket, amely túllép a logikán és a korlátokon, amely meghalad minden, a világban és azon túl elért szeretetet.

Ezért, amikor megalázkodsz, törjön meg benned minden igény az elismerésre, a dicsőségre, az erőfeszítéseidért, a szeretetedért járó emberi jutalomra. Szíved fogadja be azt, ami valódi, ami örök, Isten Szeretetét, amely nem emberi érdemeken alapul, és maradj ott, az alázat megtapasztalásában, amelyet az élet minden helyzete arra késztet, hogy megélj.

Példád által ismertesd meg a világgal Isten Szeretetét. Kövesd Urad nyomdokait, aki a korbácsolás és a Kereszt válaszaként Vért és Vizet, megbocsátást, megváltást és Irgalmat árasztott minden lény számára, különbségtétel nélkül. Ez az örökkévaló példád, ne akarj mást.

Ne akarj szent lenni az emberek szemében, mert nem az emberek véleménye az, amely szentté teszi a lényeket, hanem az áldozat, a szeretet és az Istennel való egység, amelyet gyakran névtelenül, a világ tudatlanságában kell megélned. 

Ezért vedd fel a keresztedet, fogadd el szeretettel, imádkozz és kérd a Kegyelmet ahhoz, hogy minden nap utánozhasd az Uradat. És amikor megaláznak, ne nézz a világ emberi dicsőséggel elért trónjai felé. Nézz a mennyei trónus felé, amelyen Az ül, akit meggyaláztak, félreértettek, megaláztak, megostoroztak és meghalt a Kereszten, de Aki feltámadt, de nem azért, amit a lényektől kapott, hanem a saját Szívéből áradó kifürkészhetetlen Szeretet miatt.

Krisztus nem azért tért vissza az Atyához, amit a világtól kapott, hanem azért, amit adni tudott, mert szeretetből mindent odaadott, Önmagát adta oda. Ez az Utad, az Igazságod és az Életed.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ma azért imádkozom, hogy Mária Szeplőtelen Szíve oltalmába vegye az elveszett lelkeket, azokat, akik nem találják életük értelmét, azokat, akik zavarban vannak és nem tudják létük okát, azokat, akik nem ismerik Isten Szeretetét és Kegyelmét. 

Ma azért imádkozom, hogy Mária Szeplőtelen Szíve befogadja a törékeny lelkeket, azokat, akik küzdenek, hogy hűségesek legyenek, de engednek a világ kísértéseinek, azokat, akik elvesznek a bűnökben, azokat, akik engednek a káosznak és a gonosznak. 

Azért imádkozom, hogy a segítségért kiáltó lelkek lássák az örök Szűz Anya Karját, amint a világ felé nyújtja. Hogy fogjátok el a Kezemet, amely szilárd és finom, amely az igazságosság törvénye előtt átszeli a világegyetemeket és a Mennyet, hogy kiárassza az Irgalmasságát a világra.

Azért imádkozom, hogy megismerjétek Mária Szeplőtelen Szívét, hogy a lelkek tisztelni tudják egy olyan Anya Szeretetét, aki megállítja Isten Törvényeit és Haragját, és a legelvesztettebb gyermekeiért kiált. 

Gyermekeim, azért imádkozom az átmenet és a döntések idején, hogy a lelkek megértsék, hogy Szűz Mária Szeretete meghaladja az összes  emberi felfogást. Ő kézen fogja még a legelvesztettebb lelkeket is, és elvezeti őket a Fiúhoz, aki elvezeti őket Istenhez.

Tudjátok meg, hogyan imádkozzatok a Legszentebb Máriával, nemcsak a békéért, hanem a megbocsátásért, a reményért, a legbűnösebb lelkek üdvösségéért is, mert Ő az, gyermekeim, aki az Elsőszülötthöz kiált, hogy fordítsa figyelmét a vízre, amelyet borrá kell változtatni. Ő az, aki támogatja gyermekei keresztjét, aki a fájdalmon túl is kitart, aki fennáll. Ő az, aki megtanít benneteket arra, hogy csendben szolgáljatok, hogy kinyilvánítsátok és állandósítsátok Isten Tervét, még akkor is, amikor Isten látszólag nincs jelen. Ő tanít benneteket arra, hogy minden körülmények között az Atyában legyetek, hogy Isten Országának a kapujává tegyétek az életeteket.

Azért imádkozom, hogy ma ne csak tiszteljétek a Mária Szeplőtelen Szívével való egyesülést, hanem hogy mindenekelőtt tapasztaljátok meg.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy megtért lélek, amely megbánta legmélyebb bűneit, így szólt az Úrhoz: "Uram, itt vagyok, bízom Szereteted nagyságában és felfedezem Megbocsátásod Kegyelmét. Mondd meg nekem, Atyám, hogyan nyerhetem el a megbocsátást és a szeretetet, és még inkább, hogyan érezhetem a szívemben, hogy megérintett a Megbocsátásod?"

És az Úr így válaszolt: "Szeretett kis lélek vagy te, öntudatod első belélegzésétől fogva, amióta Szellemem rajtad nyugszik, és lélegzetet és életet adott neked. Azóta mélységesen szeretlek.

Elnyered a megbocsátást, ha elfogadod, és megérted, hogy nem Én vagyok az, aki megfoszt attól, hanem te vagy az, aki elhaladsz előtte, és nem látod; te vagy az, aki nem nyúlsz utána, mert a tudatlanság és a bűn foglalkoztat.

Amikor felébredsz és kinyitod a szemed Végtelen Szeretetemre, Szent Kezem megérinthet. Lelkem visszaemel a tisztaságba és a békébe, és ott megtalálhatod Megbocsátásomat, és megértheted, hogy Én valóban mindig is itt voltam.

Engedd hát, lelkem, hogy aggodalmaid és bizonytalanságod átadja helyét az irántad érzett Szeretetemnek, és lásd, hogy Megbocsátásom a szemed előtt van, és kopogtat szíved ajtaján. Engedd, hogy belépjen és átalakítsa belső lakóhelyedet."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy a lények választásától függ, hogy a bűnben vagy tudatlanságban maradnak, vagy a Szeretet és a Megbocsátás öleli át őket. Gyermekek, kezdettől fogva szeretlek benneteket, és Teremtőtök vár rátok. Csak nyissátok ki a szemeteket és lássátok, hogy előttetek van Isten türelmes és reményteljes Szeretete.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy szomorúságban és keserűségben élő lélek megkérdezte az Urat, hogy mi értelme van a létezésének. Mivel tudta, hogy minden teremtmény a Szeretet kifejezésére teremtetett, és távol érezte magát attól, hogy ezt a Szeretetet megismerje és kifejezze, nem találta saját létezésének okát.

Ura Könyörületes Szemekkel nézett erre a lélekre, és egy kérdéssel válaszolt neki: "Úgy érzed, hogy nem tudod kifejezni Szeretetemet, és keserűségben és szomorúságban elmerülve élsz, de keresed-e Szívemet minden nap? Kéred-e Kegyelmemet, és törekszel-e belsőd szárazságában arra, hogy legyőzd keserűségedet, és elérd a számodra szóló Gondolatomat?"

A szenvedő és kissé elégedetlen lélek azt válaszolta az Úrnak, hogy nem keresi Őt, nem érzi Őt, csak éppen el van merülve a gyengeségeiben és a keserűségében.

Ekkor az Úr így szólt hozzá: "Te egy szeretett lélek vagy, és Én annyira szeretlek téged, amennyire te szerethetsz Engem és mindent. Azonban mióta megteremtettelek, kedves lélek, eltávolodtál az utamtól, és olyan sok ruhával és fátyollal borítottad be magad, hogy már nem tudod felismerni, ki vagy te és ki vagyok Én. Ahhoz azonban, hogy megmutathassam neked valódi arcodat, kérned kell Engem, felül kell múlnod a keserűségedet és a gyengeségeidet, a  szárazságodat és a szomorúságodat, a vágyaidat és a céljaidat, és mindazt, amiről úgy gondolkozol, hogy hogyan nyilvánulok meg az  életedben, hogyan tárulok fel előtted, és hogyan érezhetsz Engem.

Engedd, hogy cselekedjek a szívedben, és ehhez csak mondj igent Nekem, minden nap, alázattal és kitartással. Létezésed célja, hogy megtapasztald és megújítsd Szeretetemet, de ehhez a megváltás és az alázat, a lemondás és az önátadás, az önmagad legyőzése és az önátadás útja vezet, amelyben elveszíted önmagad és megtalálsz Engem, hogy csak így tudd meg, mit jelent az, hogy kifejezd és megújítsd a Szeretetemet.

Akkor kezdődik a csodám az életedben, amikor igent mondasz Nekem, de ez állandó és örökkévaló, és sokszor nem fogod észrevenni, hogy Szeretetem a szíveden keresztül munkálkodik; de mindenekelőtt bíznod kell Bennem."

Ma azért mondom el nektek ezt a rövid és mély történetet, mert a világ lelkei nem találják meg saját létezésük értelmét, de nem is keresik azt, Aki feltárhatja ezt előttük.

Nem a világban vagy az emberi célokban fogjátok megtalálni a beteljesülést és a kiteljesedést. Ahhoz, hogy megszabaduljatok a szeretetlen élet ürességétől és keserűségétől, Istent kell keresnetek, gyermekeim, és Benne a válaszokat a legmélyebb kérdéseitekre.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szánj időt naponta arra, hogy meditálj arról, hogy ki is vagy valójában, és gondolj arra, hogy ezt az életet megelőzően volt egy Nagyobb Élet, amelyből származik az összes létforma célja és értelme.

Meditálj a Teremtésen és Isten irántad érzett mélységes Szeretetén, amikor minden egyes teremtményére gondolt. Olyan nagy volt az élet iránti Szeretet, hogy az Ő Isteni Lényegéhez hasonló esszenciákat hozott létre, hogy úgy szeressenek, ahogyan Ő szeret, úgy szaporítsák az életet, ahogyan Ő szaporítja, és úgy teremtsék újra a Teremtést, ahogyan Ő teremti újjá és újítja meg minden egyes mennyei lélegzetvételekor.

Gyermekem, gondolj arra, hogy az anyagi káoszon túl létezik egy magasztos valóság, hogy a Paradicsom több, mint az örök béke mennyországa, ez az élet kezdete és vége, ahonnan a teremtmények elindulnak, és ahová vissza kell térniük a dimenziókon túli fejlődésük során elért összes ajándékkal.

Ne feledd, hogy ez a bolygó egy iskola, és hogy a nehézségek azért vannak, hogy leküzd azokat, ami arra késztet, hogy napról napra jobban szeress, egy nagyobb Szeretet által, ami egy bizonyos ponton a fejlődésed során feltárja előtted Isten Szeretetét. 

Ne csak emberi szemmel nézd a világot, olyan szemmel, amelyet a tudatlanság állapota tart fogva, olyan szemmel, amely az életet fátylak mögül látja. Krisztus Szeretete széttépte a fátylakat, amelyek eltakarták arcodat. Ezért keresd ezt a Szeretetet. Keresd tudatodnak azt a pontját, amely képes arra, hogy teljesebb mértékben fogja fel az életet, és tedd oda a szívedet, eme idők nyomorúságos hullámaira, járj Uraddal együtt e vizekben, mert ez nem más, mint Isten Szele, amely fújja a világ káoszát, hogy eltávolítsa azt, ami rothadt, és mindent újjá tegyen.

Tudatod emelkedjen az atrocitások, a káosz és a gonoszság csatái fölé a földi színpadon, és légy híd e világ számára Isten Szíve felé.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Amikor egy lélek elkötelezi magát Isten mellett, Ő türelmesen vezeti a lelkét az önátadás útján.

Először is arra ösztönzi, hogy változtassa meg az életét, hogy az útját arra az útra terelje, amely az Ő Szívéhez vezet, és nem a világhoz. Apránként olyan lehetőségeket, jeleket, találkozásokat helyez útjára, amelyek arra inspirálják, hogy új lépéseket tegyen Isten Szíve felé.

Ahogy ez a lélek megismeri Isten Szeretetét és bízik benne, a Teremtő új dolgokat kezd kérni tőle, új önátadást, új lemondásokat, amíg el nem éri a lélek számára a végső pontot, amikor az Úr nagyobb lemondást, az élet teljes átalakulását kéri tőle.

Amikor a lélek beleveti magát az önátadás ismeretlen mélységébe, felfedezi, hogy Isten Kezébe, a Szeretet kimeríthetetlen Forrásába esett, amely a lemondást megtanuló és az élő önátadás kockázatát vállaló lélek mélyén rejtőzött.

Az Isten Szeretetétől ihletett lélek ezen az úton is sok ajánlatot tesz, mindent az Ő Kezébe helyez, de azt ajánlja fel, amit ismer, amit már átadott, amikor a mélységbe ugrott. Ekkor az Úr ajtót nyit tudatának mélyén, és rámutat arra, hogy hol van az, amit át kell alakítani.

Egy új, ismeretlen szakadék tárul elénk. A lélek szembesül tudatának olyan aspektusaival, amelyek olyanok voltak, mint rejtett kincsek: képességei, vonzereje, önbizalma, legrejtettebb hiúságai.

És bármennyire is folytatja az élete Istennek való felajánlását, Teremtője mindig mélyebben keresi lénye mélyén az önátadás fókuszát, azt, amit ki kell üríteni a szívéből. És néha ez fáj, és a lélek szenved, de tudja, hogy minden hely, ami kiürül a szívéből, a tudatából, lényének rejtett teréből, az az, amit Isten Szívének, az Ő Szeretetének, az Ő Lelkének adományoz, hogy ott legyen édes, tiszta és kész lakhelye.

Gyermekek, az önátadás útja örökkévaló, mélységes, az ürességhez vezető út, ugyanakkor az egésszel való egységhez vezető út.

Ezért soha se gondoljátok, hogy mindent feladtatok, hanem mindig engedjétek, hogy Isten mélyebbre hatoljon. És bármennyi fájdalmat is okoz néha, legyetek a tudatában annak, hogy a fájdalom emberi, és hogy a bennetek lévő Isteni Jelenlét majd helyrehozza.

Ma és minden pillanatban felajánlom az Atyának mindazt, ami vagyok, ami Bennem van, és mindazt, amit teszek, élek, tapasztalok, gondolok és beszélek a világnak, mert a megadás örök.

Arra hívlak benneteket, hogy kövessétek ezeket a lépéseket, és minden nap mélyítsétek el az Istennel való egységeteket. 

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Virradj minden reggel hálával teli szívvel.

Legyen átitatva az első gondolatod hálával az élet ajándékáért, a tanulási lehetőségért, amit ez a nap hoz, a kapott Kegyelemért, azért, hogy még mindig képes vagy arra, hogy felkelj, szolgálj, szeress és átalakulj Isten Akarata szerint.

Gyermekem, a hála emberi és szellemi növekedésre késztet, mert aki hálás, az nem ragad bele az emberi gyengeségekbe, hanem megerősödik az Isteni Kegyelemben és az Irgalomban, amelyet minden nap kap Istentől.

A hálás szív tudatára ébred annak, hogy minden, amit ebben a világban tehet, kevés ahhoz, hogy meghálálja és megsokszorozza az Istentől kapott Szeretetet.

A hála felemeli a tudatot a káosz dimenziója fölé, és a Kegyelem állapotába helyezi, hogy az élet valamennyi helyzetét bölcsességgel és megkülönböztető képességgel kezelje, hogy mindenben Isten Akarata, és ne a saját akarata szerint cselekedjen.

Ezért emelkedj fel a hála által, és a nap minden pillanatában emlékezz arra, hogy hálát adj Istennek mindenért. Így a Mennyországhoz tartozó világban leszel, és Isten Országa képes lesz arra, hogy kifejezésre jusson rajtad keresztül.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor egy lény Isten Szeretetével szeret, emberileg és szellemileg növekszik, mert ez a Szeretet arra készteti, hogy önmagát adja, hogy egyre jobban átadja magát, hogy eljusson saját tudata ismeretlen tereibe, ahová a szeretet korábban nem jutott el, és ott megnyissa az ajtókat Isten felé.

Az a lény, aki Teremtő Atyja Szeretetével szeret, nem fél attól, hogy átadja magát Neki, nem fél attól, hogy meghaljon önmagának és gyermeki mivoltának, nem fél attól, hogy elhagyja a kamaszkor hamis szabadságát és önérvényesítését, hogy felnőttként Teremtője szolgájává váljon. 

Isten Szeretete közelebb hozza a teremtményeket az Igazsághoz, és e Szeretet előtt nincs ereje semminek sem, amely a világból jön, minden elveszti az értelmét, az értékét, a súlyát a szívekben, mert felfedezitek a Végtelent.

Az a lény, aki Isten Szeretetével szeret, csak arra törekszik, hogy az Ő országát építse és hogy megismertesse a Teremtő Szeretetét. Megtanul az Ő csodáiból élni, hitet ébreszt önmagában, megnyitja tudatát az Isteni Bölcsesség előtt, átjárják a Szentlélek ajándékai, mert minden nap kevésbé törekszik önmagára és többet Istenre, kiüríti önmagát és helyet ad az Atyának, és így növekszik emberileg és szellemileg.

Törekedjetek arra, gyermekek, hogy megéljétek ezt a Szeretetet, hogy megtaláljátok ezt az Igazságot, és hogy emberileg és szellemileg növekedjetek.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szíved vonuljon vissza Krisztussal együtt Isten Szívének mélységeibe.

Tudatod, életed, elméd, lelked és legmélyebb érzelmeid vonuljanak vissza Isten Szívébe.

Terveid, törekvéseid, céljaid, legbelsőbb megértésed, legnagyobb győzelmeid, legmélyebb bukásod, mindaz, ami vagy, vonuljon vissza Isten Szívébe.

Emberséged, az életeid belső feljegyzései, melyeket Isten Szeretetének, Tervének és Akaratának beteljesítésére törekedve vittél előre, vonuljon vissza Isten Szívébe.

Vonuljon vissza titokzatos és csendes szellemed is, az Igazsághoz és Isten Idejéhez közelebb eső részed. Legyen minden az Atya Szívében, térjen vissza Hozzá, és ott Isten teremtse újjá, alakítsa át, gyógyítsa meg, állítsa helyre, hogy megújuljon.

Engedd meg, gyermekem, hogy minden újjá váljon Isten Szívében. Engedd el az életed látszólagos irányításának gyeplőjét. Engedd, hogy lelked áthatoljon az emberi lét mély és sötét sírjának kövein, a bizonyosságok és az illúziók, a féligazságok és a tökéletlen igazságok kövein, és a magasba emelkedve lelked elérje Isten Szívét, és megtanulja Benne, hogy mit jelent újból feltámadni.

Tapasztald meg magadban az üresség, az örök életre való halál, a feltámadás szellemi és isteni tudományát.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekek, a nagyböjt annak az ideje, hogy újra megismerjétek Krisztust, hogy új szemmel ismerjétek fel Őt, egy fátyol és félelmek nélküli szemmel, hogy tudjátok, ki Ő, és kik vagytok Előtte, mire vagytok hivatottak, hogy mit éljetek meg Isten Fia előtt állva.

Sokan vannak, akik Krisztus mellett járnak, esznek a Testéből, isznak a Véréből, részesülnek csodáiban és hallják Szavait; de kevesen vannak, akik fátyol nélkül a szemük előtt néznek az Úrra, falak nélkül a szívük előtt, és tudják, hogy ki Ő, és felfedezik önmagukat is Előtte.

A nagyböjt ez az idő, mert ebben az időben mondja nektek az Úr: "Én Vagyok az, aki Vagyok, Én vagyok az, aki Van; Istennel egy, maga az Emberré és Szellemmé lett Isten".

És ahogy halljátok Isten Fiának e kinyilatkoztatását, megnyílik a szemetek, hogy ne csak Őt, hanem saját magatokat is felismerjétek.

A nagyböjt ama döntés ideje, hogy keresitek-e Krisztust és megélitek-e Jelenlétének kinyilatkoztatását, hogy elárasszanak-e benneteket a titkai és átalakítson-e benneteket a Szeretete; vagy pedig, gyermekek, látni fogjátok Őt elhaladni és csodákat tenni, látni fogjátok, hogy a szívek átalakulnak, amint Őt hallgatják, de mégis vakok és süketek maradtok Előtte.

Válasszátok az életet, az életet Krisztusban, az életet az Igazságban, az életet a saját magatoktól  való megszabadulásban. Válasszátok a por elhalványulását.

Ne ragaszkodjatok önmagatokhoz, erényeitekhez és képességeitekhez, meggyőződésetekhez és tudásotokhoz, elmétekhez és hitetekhez. Ragaszkodjatok Krisztushoz, Mennyei Igazságához, Jelenlétéhez, Életéhez.

Az a nagyböjt értelme, hogy felkészüljetek és döntsétek el, hogy Krisztusban maradtok-e.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyűjtsd össze Isten Kegyelmének a gyümölcseit, igyekezz minden nap kifejezni azokat az erényeket és ajándékokat, amelyeket Ő adott neked.

Áldásai ne csak a szívedben maradjanak, hanem fejeződjenek ki életmódként, cselekedetekként, imádságos szavakként, segítő és szeretetteljes szavakként, az elmét magasra emelő gondolatként.

Ezek azok a módok, amelyekkel megsokszorozhatjátok, amit Isten ad nektek, és így méltóvá válhattok az Atyával való egyre mélyebb egyesülésre.

Gyermekem, példád mindig fejezze ki a szeretetet és az Istennel való egységet a szívek számára, mert a Teremtő így akarja elérni minden teremtményét: az átalakulás példáján és azok imáján keresztül, akik hallgatnak Rá.

Ezért engedd meg, hogy lényed Isten eszközévé váljon. Minden nap egyre jobban szeresd azt, amit Ő ad neked, és törekedj arra, hogy ez a Szeretet, amely az Atyától származik, eljusson minden testvéredhez.

Menj és szolgálj, imádkozz és sokszorozd meg Isten Szeretetét az életedben. Ez Kegyelme gyümölcseinek a learatása a szívedben.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A hit titka

A hit titka az, amely minden egyes szív mélyén potenciálként van jelen, és Isten ma arra hív benneteket, hogy e szerint éljetek.

A hit olyan szívekben születik és fejeződik ki, amelyek napról napra igyekeznek Istent jobban szeretni és megismerni, amelyek egyre mélyebben megértik Szeretete nagyságát és Irgalma végtelenségét.

Azok a szívek, amelyek az imádságban való kitartás, az Ő Szavainak tanulmányozása és elmélyülése által felfedezik magukban Isten Szeretetét, elkezdik felébreszteni magukban a hitet. Bár láthatatlan, de érezhető Isten Szeretete, és Irgalmassága állandóan kifejeződik az életükben.

Isten Szeretetének és Irgalmának a megtapasztalása abszolút bizalmat ébreszt az emberekben, amely, ha megérik, hitté válik.

A hit Isten Szeretetének és Jelenlétének a  bizonyossága. A Teremtő megmagyarázhatatlan ajándéka, hogy megismerjük a Teremtőt, éstudjuk, hogy Szívének élő részei vagyunk. Ez a megmagyarázhatatlan ajándék, hogy szeretitek és bíztok a Tervében, még akkor is, ha Ő titok a számotokra.

A hit titkának a megéléséhez először Isten szeretetét kell keresni, és ezt a szeretetet kell elmélyíteni. Ahogy tanulmányozzátok és elmélyítitek az Isteni Küldöttek Szavainak megértését, egyre jobban megismeritek a Teremtő Szeretetét, és ugyanez a Szeretet az, amely átalakít benneteket, és lehámozza a szívetekről a hitetlenség, a kétség, a félelem, a bizonytalanság rétegeit, és a lényetek legbelsejében megmutatja nektek, hogy hogyan keletkezik a hit.

A szeretet, az Isten ismerete és a hit együtt jár, mert az egyik felébreszti és élénkíti a másikat. Minél jobban szeretitek Istent, annál jobban megismeritek Őt, és annál nagyobb a hit ébredése. Minél jobban ismeritek Istent, annál nagyobb a szeretet, mert ennek a szeretetnek és következésképpen a hitnek az ébredése elkerülhetetlen.

Amikor a hit felébred, fenn kell tartani, és az Istennel egyesítő ima által kell növekednie, mert eljön annak az ideje, amikor nem számít, mi történik körülöttetek; a hit mindig jelen lesz a szívetekben, és támogatni fog benneteket. Nem számít, milyen megpróbáltatásokat és kihívásokat fogtok átélni, a hit mindig erőt fog adni nektek, hogy mindezt Isten Szívének diadalává tegye.

Ezért, gyermekek, a nagy megpróbáltatások és kihívások elkövetkező időszakában keressétekIstent, szeressétek és ismerjétek meg a Teremtőt, és így hagyjátok, hogy hitetek gyökeret eresszen és olyan gyökereket hozzon létre a tudatotokban, amelyeket semmi sem tud kitépni.

Az elkötelezettségetek és az elmélyülésetek ma megalapozza a holnap következményeit. Most kezdődik Isten diadalának megtervezése az életetekben.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Elmélkedj imáidban Isten Szeretetének érzéséről, aki megértette a világegyetem kettősségét, és kinyilvánította teremtményeinek a Kegyelem, a gyógyulás és a kozmosz szeretetének a Forrásait.

Elmélkedj Isten Szeretetének érzéséről, aki az emberi gyarlóság ismeretében a Földön belül szent területeket teremtett, a lények által megélt legtisztább tapasztalatok feljegyzéseinek tárolóit, mind a Mennyben, mind a Földön, a Teremtésben keringő legmagasztosabb energiák tárolóit, a kozmosz Isteni Forrásaiból származó forrást, amely a Földre ömlik azon lelkek számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Legyél tudatában annak, hogy imáid által mindezek a Kegyelmek elérhetőek azon lények számára, akik felismerik, hogy szükségük van rájuk, és akik nyomorúságuk tudatában az Atyához kiáltanak az Irgalmáért. És ez az Irgalom leszáll, és magával hozza az isteni jóságot, amelyet az Úr teremtményei fejlődése érdekében kinyilvánított.

Légy tudatában annak, hogy Isten Szeretetének érzése kiolthatatlan, és hogy csak növekszik, sokszorozódik és megújul. Ezért soha se felejtsd el, amikor imádkozol, hogy az Atya várja, hogy kérj, hogy mindent megadjon neked.

Így emeld fel a szavadat és a szívedet, és kérj gyógyulást a betegeknek, kérj Kegyelmet a gyámoltalanoknak, kérj szeretetet az összes lénynek, kérj Irgalmat ennek a bolygónak.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBÓL (BRAZÍLIA) A SÃO PAULO VÁROSÁBA TÖRTÉNT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Imáidban gondolj arra, hogy a Mennyország kapui megnyílnak a Földön, és Isten Országa közelebb kerül ehhez a világhoz. Szemléld a Mennyben a Kegyelem különböző Forrásait, amelyek a világegyetemben léteznek, és amelyeket szellemileg táplál Isten állandó Szeretete teremtményei iránt.

Lásd szíved szemével, hogy ezek a Források megnyílnak a Föld felé, és hogy a szeretet és az élet e forrása kiárad azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Gyermekem, ebben a szellemi szomjúsággal teli világban, ahol a lelkeknek oly nagy szükségük van az Isteni Szeretetre, még ha nem is érzékelik, nyisd meg szavaddal és szíveddel az ajtókat ezekhez az örök forrásokhoz.

Imádkozz úgy, hogy életet, igazi életet hozz erre a bolygóra.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT