SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekeim,

Hogyan értitek meg az Életet ebben a pillanatban? Az akadályokon, vagy a transzcendencián keresztül? A próbákon, vagy a kihívásokon keresztül értitek meg az Életet?

Az élet az első Ajándék, amelyet Isten teremtett, hogy gyermekei, minden teremtménye képes legyen elérni a szeretet nagyon magas fokait.

Az élet ajándék, de kincs Isten számára is.

Mérhetetlen Irgalmának jeléül az Atya elküldte Fiát a Földre, hogy Szenvedése, Halála és Feltámadása által mindannyian tanúi lehessünk az idő múlásával annak, hogy milyen nagy Isten Szeretete.

Ma arra kérlek titeket, gyermekeim, hogy gondoljátok át felfogásotokat, sőt annak az értelmezését is, hogy mi is valójában az Élet, amelyet a Teremtő Világegyetem adott nektek azért, hogy a szeretet ereje felébredjen bennetek a kihívásokon és a lehetséges ismeretlen dolgokon keresztül is, ami felmerülhet a lelki megszentelődésetek útján.

Ha megtanuljátok felfogni az Élet lényegét, megtanultok szeretni; megtanuljátok, hogy felismerjétek, hogy ebben a világegyetemben minden, ami kettősnek tűnik, mély jelentéssel bír, hogy mindannyian más emberré és más tudattá váljatok a teremtmények és a világegyetem közötti egység szent emblémája alatt.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Kedves gyermekem!

Igyekezz, hogy ne veszítsd el a békét, mert a béke segít abban, hogy elfogadd és megértsd az élet leckéit.

Gyakorold a békét, hogy inspiráljon, és megtanítson a szelídség útjára.

Fiam a legnagyobb nyomorúság és elhagyatottság pillanatában fejezte ki a Békét. Ha nem így tett volna, talán nem sikerült volna teljesítenie azt a küldetést, amelyet az Atya rábízott.

A béke minden, a kezdettől a végig.

El fogja érni, hogy a legnehezebb helyzetekben is a transzcendencia és a lényed felemelkedésének legfontosabb lehetőségeit lásd.

Engedd, hogy a béke elmélyüljön benned, azzal a hittel, hogy minden a jót és tudatod belső növekedését szolgálja.

Így, amikor minden nap új kihívásokkal nézel szembe, tudni fogod, hogy a béke ott lesz, bizalmat és támogatást hoz neked az élet csúcspontjain.

Ma ismét veled hagyom a Békémet, hogy megtehesd általa az első lépést.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMIT AZON AZ UTAZÁSON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, AMELY PORTUGÁLIÁBÓL, LISBÓÁBÓL A BRAZÍLIAI BELO HORIZONTE FELÉ TÖRTÉNT

A nyugalom és a kihívások pillanataiban egyaránt jelen vagyok, és bármilyen körülmények között megőrzöm és megvédem juhaimat, mert bennük, Szívem szolgálóiban be kell, hogy teljesüljön az Isteni Terv.

Így különböző eseményeken keresztül valósítom meg Tervemet, a szeretet és a megváltás elterjesztését bármely vidéken, amely  mint kimeríthetetlen kútból, a Világegyetemből, a Forrásból ered.

Ezért vagyok juhaim mellett, vezetem őket és vigyázok rájuk, amikor ezt megengedik Nekem, mert amikor sikerül vigyáznom rájuk, felfedem nekik törekvéseimet, és ők elviszik Béke-üzenetemet bárhová, ahová mennek.

Jelen vagyok, és soha sem hagyom abba szolgáim szükségeinek kielégítését, mert bennük építem fel templomomat, hogy a belső béke és a szeretet az egész földre kiterjedjen.

Köszönöm, hogy megőrzitek Szavaimat a szívetekben.

Áld titeket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam nem tökéletességet vár el szolgáitól, hanem állandó önfeláldozást, hogy beteljesedhessen a Munkája.

Fiam nem a lények teljes transzcendenciáját várja el, hanem valódi szeretetet, amely szökőkútként tud áradni a szívből.

Ez a világ a kihívások és próbatételek iskolája. Minden egyes lélek megkapja azokat a  leckéket, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy napról napra jobban ráébredjen az igazságra és az Istennek való abszolút önátadásra.

Fiam nem olyan lelkeket vár, amelyek az önmegvalósításra vágynak, hanem olyan szíveket, amelyek felajánlják magukat, hogy szeressenek és hogy önfeláldozóak legyenek, hogy ily módon Isten Tervei beteljesedjenek az emberiségben.

Fiam nem az új évezred szentjeit várja, hanem égő szíveket, akik Krisztus szeretetét élik meg, bukásaik vagy megpróbáltatásaik ellenére.

Fiam teljes odaadásban várja a lelkeket, amelyek szeretik és tisztelik mindazt, amit tapasztalnak, amelyek tisztában vannak küldetésükkel ezen a bolygón, és amelyek bármely körülményekközött képesek arra, hogy képviseljék Őt, hogy amikor visszatér, az emberiség és a bolygó megszabaduljon a jelenlegi fogságból és az összes rabságból, hogy Szent Szíve Országa ismét diadalmaskodjon.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT