SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUIERA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE
Egy lélek, amelyet nyugtalanított, hogy nem tudta ellenőrizni a belső világát, hogy beteg volt a teste, hogy kiegyensúlyozatlan volt az elméje, érezte, hogy nincs megoldás a problémáira, és így kérdezte Istent: "Uram, én a betegség és a nyomorúság, a tökéletlenség és a nehézségek gödre vagyok. Úgy érzem, hogy nincs számomra megoldás, úgy érzem, hogy nincs értelme az életnek. Meg tudnád-e mondani, mi értelme van annak, hogy így maradjak?"
És hosszú ideig tartó csend után az Úr így válaszolt neki: "Szeretett lélek, a mennyei megoldások nem ugyanazok, mint a földi megoldások. Mindaz, amit látszólag végtelenül szenvedsz, valójában már a válasz arra, hogy kiegyensúlyozódott valami, amit ki kellett egyensúlyozni benned. A betegségeknek, amelyeket a lények átélnek, valójában számtalan oka és jelentése van, de mindegyik arra törekszik, hogy felébressze az emberi gyarlóság érzését, hogy a lelkek ne maradjanak meg az önellátásban, és igen, érzékeljék, hogy csak akkor lesz gyógyulás, ha egységben vannak a teljes élettel.
Egy test csak akkor lesz egyensúlyban, ha az összes rendszere egységben működik, és ha a legkisebb sejt is önellátónak érzi magát, és elkezdi felépíteni a saját tervét a testen belül, akkor egyensúlytalanság és betegség keletkezik, és bármilyen kicsi is legyen ez a sejt, egy lény meghalhat pusztán a lázadása miatt.
Amikor egy lélek beteg, meg kell értenie, hogy egy Egésznek a része. És ahhoz, hogy visszatérjen az egyensúlyához, hogy meggyógyuljon, az egység ereje oltalmába kell kerülnie; engednie kell, hogy mások szeretete és segítsége pótolja azt, amit egyedül már nem tud elérni; engednie kell, hogy az élettel, a világegyetemekkel, az Istennel való egység újra uralkodjon a szívében. Ne érezze magát ez a lélek magányosnak, elszigeteltnek vagy egy nagyobb testtől elszakítottnak.
Az összes lény, az összes kis lélek az Úr és Isten Misztikus Testének egy sejtje. Ezért kell érzékelnetek a törvények áramlását, az élet értelmét, amely nem a tiétek, hanem egyetemes értelem. Minden sejtnek megvan a maga funkciója, de egy test célja egyedi. Ezért, szeretett lélek, ne a személyes célt keresd, hanem a világegyetem célját, keresd a helyedet Szívemben. Lépj be tudatosan a Teremtés e Végtelen Testén belül a téged megillető helyre; ez úgy érhető el, hogy alázatos vagy, hogy megengeded, hogy segítsenek, hogy békés vagy, és mélyen átadod magad, ami annak a szívnek a gyümölcse, amely megtanult őszintén imádkozni."
Gyermekeim, tanítson meg benneteket ez a párbeszéd arra, hogy mindig egyensúlyban legyetek Teremtőtök Misztikus Testében.
Áldásomat adom erre.
Legtisztább Szent József