SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HATI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Drága és szeretett gyermekeim!

Ma örülök, hogy Szívemhez szoríthatlak benneteket, hogy mindannyian érezhessétek a Szeretet Szent Lángja anyai melegét.

Ebben a nagyböjtben, amely a végéhez közeledik, arra hívlak benneteket, hogy jöjjetek ki a pusztából, hogy belépjetek Isten Örök Paradicsomába, amely a Mennyben van.

Szeretnélek magammal vinni benneteket ezen a közelgő Nagyhéten a Golgota szent ösvényén, hogy szellemileg összegyűjthessétek Fiam Fájdalmas Kínszenvedésének diadalmas kódjait.

Ebben az időben Urunknak olyan lelkekre van szüksége, akik képesek arra, hogy az elvei, értékei és tulajdonságai letéteményesei legyenek, hogy ki lehessen irtani az erőszakot, a háborút, a büntetlenséget és a rabszolgaságot, amellyel sok gyermekem még mindig nap mint nap szembesül a világban.

Anyaként azt kívánom, hogy a világ oly sok bűnével szemben példaként ajánljátok fel életeteket Istennek.

Ezért, drága gyermekeim, Anyai szándékom az, hogy kézen fogva és mindenekelőtt Szívem által vezesselek benneteket a krisztusi Szeretet kinyilatkoztatásának útján, amely hűségesen kifejeződik Krisztus Kínszenvedése által.

Fiamnak szüksége van arra, hogy legyetek a Szeretete tanúi ennyi kegyetlenséggel szemben.

Fiamnak szüksége van arra, hogy legyetek az Irgalmassága tanúi oly sok igazságtalansággal szemben.

Fiamnak béketeremtőkre van szüksége a sok erőszak és visszaélés közepette.

Ezért forduljatok el és távolodjatok el ezektől az energiáktól.

Azért jöttem, hogy megmutassam nektek az utat, azt az utat, amely Fiamhoz, Jézushoz vezet benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Miután Szűz Mária továbbította a heti üzenetet, a következő szavakkal egészítette ki azt:
 

Fiam köszöni, hogy ma itt vagytok, és ezen az Üzeneten keresztül, amelyet hamarosan megosztotok, meg fogjátok érteni a lényegét annak, hogy mire van szüksége ebben a ciklusban. Mert reméljük, de imádkozunk is, hogy legalább az emberiség egy része megmeneküljön, mielőtt túl késő lenne; és hogy elsősorban a megmentendő emberiség őrizze meg magában és minden szívben Isten azonÉrtelmeit és Alapelveit, amelyek kezdettől fogva megtermékenyítették a fajok és népek létét, Izrael népe isteni értékeinek hiteles kifejeződését.

A csendem azért jön, hogy megvigasztaljon benneteket. Imám azért jön, hogy újjáépítsen benneteket. Szeretetem azért jön, hogy felemeljen benneteket e szellemi és isteni ajtó elé, amely a Nagyhét felé nyílik.

Fiam Egyháza készen áll, mert ami az Ő Oltárán fog ragyogni, az mindannyiótok szívének felajánlása lesz, Ő buzgón erre vár. Nem számít, hogy ez tökéletlen, vagy hogy nyomorúságos a számotokra. Fiam elvárja, hogy igaz legyen, azzal a hűséggel, hogy valamennyi szív megélhesse, hogy képes legyen arra, hogy megértse Isten Hívását, amely ebben az időben azért jön, hogy mindannyiótokat felébresszen, mert az emberiség nem aludhat el a közömbösség vagy a tagadás miatt.

Az emberiségnek az Új Krisztusok fajává kell válnia. És ezért az ügyért is imádkozom minden nap, ahogyan hűségesen imádkozom mindazokkal együtt, akik csatlakoznak Hozzám az imában.

Köszönöm nektek és bátorítalak benneteket, hogy győzedelmes Szent Hetet éljetek, hogy Krisztus, az Én Szeretett Fiam uralkodjon az összes emberi szívben. Az Úr e lelkes törekvéséért adom nektek az Ő Békéjét, Krisztus Békéjét.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Legyetek Fény a világban, hogy legyen Irgalom.
 

(*) Az Isteni Anya a heti üzenetre utal.

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!
    
Mennyei Édesanyátok ezen a napon arra készül, hogy újra belépjen a Közel-Keletre a Törökországi Misszió és az Izraeli Misszió révén.

Ezért, gyermekeim, mostantól kezdve arra hívlak benneteket, hogy sokkal többet imádkozzatok szívből, hogy minden lépés és minden lábnyom, amelyet Fiam e zarándoklat minden egyes szakaszában hagy, azt a lehetőséget jelentse és képviselje, nemcsak a Közel-Kelet, hanem az egész világ számára, hogy újra a Jézus által ebben az emberiségben elért Krisztusi Kódok előtt állhassunk.

Ezért, gyermekeim, a megbékélés és az öröm szellemében meghívlak benneteket, hogy kövessétek a megváltás szellemi útját, amelyet Szeretett Fiam mindenkinek felkínál az elkövetkező Nagyhéten.

Így ti, drága gyermekeim, szintén élő tabernákulumokká váltok, amelyekben Krisztus Szeretetét elhelyezhetitek a világ ezen átmeneti idejének a pillanatában.

Ezért, gyermekeim, ne felejtsétek el, amit néhány héttel ezelőtt kértem tőletek: hogy tudatosan éljétek át a gyónás és az Úrvacsora szentségeit, valamint a mély bűnbánatot, hogy sok helyzet elkerülhető legyen ebben a világban.

Ezekben az elkövetkező napokban az emberiség szembesülni fog azokkal a szellemi és belső eseményekkel, amelyeket Krisztus bevésett e bolygó lelkébe. Ne hagyjátok ki azt a lehetőséget, hogy felismerjétek magatokban Isten Szeretetét, hogy a szeretet győzedelmeskedjen ebben az emberiségben, hogy a megváltás győzedelmeskedjen a szívekben.

Most pedig folytatom utamat Izrael felé. Fénylépteim arra törekszenek, hogy ezekben az elkövetkező napokban megnyissák gyermekeim előtt a helyreállító Kegyelem kapuit.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTÉBEN, A SZENT ÉG FÉNY-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Boldog vagyok, hogy újra találkozhatok hűséges és szeretett gyermekeimmel, ebben a Szent  Kék Égben, ahol sok élményben volt részetek, gyermekeim. Sötét éjszakákat kereszteztetek, megéltétek és megosztottátok egymással az öröm pillanatait, és ma itt vagytok Velem, hűségben és szeretetben.

Szeretném, ha tudnátok, hogy az eljövendő idők nem lesznek jók, de ha a lelkek szívből megtérnek és hittel adják át magukat a Szeplőtelen Szívnek, mindent el lehetne kerülni.

Most, hogy a lábatok belefáradt ebbe az útba és ebbe az özvénybe, újuljatok meg.

Itt vagyok, és Én vagyok az Anyátok, az az Anya, Aki soha sem hagy el benneteket, az az Anya, Aki mindig befogad, és megadja nektek azt a Békét, amelyre az egész világnak annyira szüksége van.

Örüljetek, mert azért vagyok itt, hogy ismét megadjam nektek Kegyelmemet, hogy megadjam nektek Isten Megbocsátását és életetek megújulását ebben a végleges ciklusban, amelyben az erőfeszítés lesz a nagy mesterkulcs minden kulcs között; az a kulcs, amely megnyitja az ajtót Isten Irgalmasságának alászállása előtt.

Ezért gyermekeim, táguljon ki elmétek, nyíljon meg szívetek sokkal jobban, mint amennyire nyitva van, hogy az önmagukat elkötelezett tudatok ide érkezhessenek, amint azt az Örök Atya Törekvése előre látja.

Minden, amit az idők során megtanultatok, erre a pillanatra szolgál, gyermekeim, erre a végső órára, amelyben meg kell tanulnotok feláldozni magatokat Isten és Fiam Szeretetéért; mert Ő soha sem ad nektek nehezebb keresztet annál, amit képesek vagytok elhordozni.

Átadja nektek a megszabadulás és a megváltás keresztjét ugyanúgy, ahogy Ő hordozta azt bátran sok idővel ezelőtt mindannyiótokért. Ezért továbbra is vegyetek részt ebben az Istenhez és Szeplőtelen Szívemhez való hűségben.

Mindig hálás vagyok az ezen a helyen felajánlott csatornáért, a Imádságos Virrasztásért és az Imádásért.

Gyermekeim, itt az ideje, hogy újjáépítsük ennek az emberiségnek a szellemi alapjait, Fiam Eucharisztikus Teste imádatának ezen fontos gyakorlatán keresztül, mert amíg ez meg nem történik, tudjátok, hogy a lelkek továbbra is elvesznek; és az a vágyam, hogy mindenkit Istenhez vigyek, nemcsak azokat, akiket nem ismertek, hanem a családotokat, a szeretteiteket is, mindazokat, akik közel állnak az életetekhez.

Mindenkinek ismernie kell Isten Irgalmát. És ez a Titok feltárult és átadásra került a Kereszten Fiam kiontott Vére által, minden cseppben, amelyet a világért ontott.

Ma, Kegyelmem elhozza nektek Krisztus Vére Kódjait erre a megújulásra, hogy az elmúlt években átélt dolgok után tudatotok meggyógyuljon és megújuljon, éretten és lelkesedéssel vállalhassa azt a keresztet, amelyet Fiam ad át nektek az emberiség és a bolygó szeretetéért.

És ezentúl Gyermekeim, Mennyei Édesanyátok már teljesen tud arról, amit meg fogtok tenni azért, hogy október 13-án fogadhassatok Engem, mert már megtanultatok szolgálni és adakozni.

Azt akarom, hogy Oltárom lábánál, amelyet felajánlásként Szeplőtelen Szívemnek emeltek, ne csak azok a virágok legyenek, amelyeket mindig a Lábam elé tesztek, hanem hogy a ti életetek legyen ezekben a napokban és az eljövendő időkben a megtérésnek, a megbocsátásnak, a szeretetnek és a megváltásnak azok a gyönyörű virágai, amelyeket saját Kezemmel leszedhetek, hogy átadjam őket Istennek, és megerősítsem, hogy Fiam Terve ezen a világon lehetséges.

Ma a palástommal átölelem mindazokat, akiknek szükségük van rá. Ma a Mellkasomra helyezem mindazokat, akiknek érezniük kell Szívem dobbanását, hogy emlékezzenek arra, hogy a Vigasztaló Anya és Társmegváltó mindig itt van, Szellemben és Istenségben.

Örüljetek, mert a fogság vége közeledik nemcsak a ti számotokra, hanem az egész világ számára is; mert amikor Fiam visszatér, mindent megújít és átalakít a szenvedésében, halálában és feltámadásában elért érdemei által.

Támadjon fel szellemileg a lelketek ezen a napon Isten Szeretete alatt, a Szentlélek Anyjának Jelenléte alatt, és ajánljátok fel Istennek a legjobbat, amit adhattok neki, bármilyen csekélynek is tűnik, legyen igaz és őszinte; mert a kis dolgokban munkálkodik Isten, és nem a nagyokban, olyan lelkek és szívek által, amelyek megnyílnak az Ő Vigasztaló Szeretetére.

És így, ahogy tettem ezekben az utolsó napokban, ezekben az utolsó hetekben, a drága gyermekeimmel való újra találkozás ezen különleges zarándoklatán, ismét felajánlom nektek a Kenet Szentségét, hogy Emmánuel keresztje megszenteljen benneteket, hogy megvédjen, meggyógyítson és elkísérjen benneteket a megújulás és a bolygó ezen részén lévő Szellemi Fény-Központ Célja alapjainak az újra való lerakása új időszakában.

Gyermekeim, ne féljetek a kereszttől, Én itt vagyok, és Én vagyok a ti Édesanyátok, az egész emberiség és a bolygó Anyja. Ne feledjétek, hogy itt belső erőt találok azokban, akik imádnak, imádkoznak, virrasztanak és szolgálják Istent.

Nem csak a Fiam keres pihenőhelyet és a megújulás helyét, hanem a Mennyei Anyátok is
keresi ezt a helyet azokban a szívekben, amelyek Isten munkáját szolgálják ezen a bolygón.

Tegyétek a Lábam elé szándékaitokat szívetek csendjében, hogy elvigyem őket Istenhez.
Imádkozzatok, és ne hagyjátok abba a ti védelmetekre és családotok védelmére. Csatlakozzatok Istenhez az imán keresztül.

Tegyünk ajánlatot Istennek, Szívetek legmélyéről, ebben a pillanatban.

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el felajánlásunkat Neked,
vezess minket a Szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

Köszönöm nektek, hogy azonnal válaszoltatok hívásomra, mert amikor ez megtörténik, gyermekeim, az emberiség abbahagyja a szenvedést.

És most menjünk Krisztus Oltárának lábához, ti, mint társai és apostolai, és ne csak a kenyeret és a bort ajánljuk fel, hogy Krisztus Testévé és Vérévé váljanak, hanem a ti szíveteket is, hogy ez a megújulás eljöjjön életetekre és családotokra a Szentlélek áldása által.

Legyetek Békében.

Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT