Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 113. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Második előkészítő üzenet a Maratonra

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, az Ígéret Földje, Galilea földje, Krisztus belső hívása, amely korszakokon át visszhangzik és kiolthatatlan.

Hallgassatok erre a Hívásra, amely a világegyetem szívéből, az Androméda nagy civilizációjából hangzik, amely a belső világokban készül az Úr eljövetelére, az Ő régóta várt Visszatérésére.

Ma boldog vagyok, hogy itt lehetek. Vágytam erre a pillanatra, hogy találkozhassak azokkal, akik az Én nyomdokaimban járnak, a nehézségek és megpróbáltatások ellenére.

Boldogan találkozom az enyéimmel, azokkal, akik nem fáradnak bele, hogy igent mondjanak nekem. Még ha nem is értik, hogy ez mit jelent, ez az igen megmozgatja az egész világegyetemetés a Teremtést.

Azért vagyok ma itt, hogy újra bemutassam nektek a Szentföld szívében lappangó Szellemi Visszavonulásom Helyét, ahová ma meghívlak benneteket, hogy szellemileg, lényegileg és lelkileg menjetek be azért, hogy megkapjátok azokat a kódokat, amelyeket elvetettem és letétbe helyeztem azon a helyen minden egyes cselekedetem által, és azon helyek által, ahol jártam.

Társaim, a legfontosabb dolog mindebben az, hogy ma belső világotok ismét emlékezzen arra, amit sokan megtapasztaltak azokon a távoli földeken, az Úr Igéje, az Úr Jelenléte, az Úr közelsége által. Ma az Enyéim szíve horizontján újra felbukkannak ezek a pillanatok.

Nem várhattam sokáig anélkül, hogy ne térjek vissza Brazíliába, mert ez a hely méltó volt arra, hogy befogadjon és elfogadjon Engem, hogy felismerje Hívásomat és kövesse azt, a Figueirai Fény-Közösség megalapítása óta.

Íme, az Élet Fájának Ura, aki azért jön, hogy megújítsa a Figueira Fáját, aki azért jön, hogy ezúttal elhozza nektek annak eredetét és elveit, azokat az alapokat, amelyeket az önkéntes szolgálókon keresztül alapítottak meg, azokon keresztül, akik meghallották a hívást és az üzenetet a Tanításon keresztül, és amely állandóan visszhangzik az idők folyamán, és bár nem tudtok róla, de visszhangzik a csillagokban oktatótok és mesteretek, József felemelkedése óta.

Ma itt van Velem, hogy belsőleg megpillanthassátok és szemlélhessétek, hogy lehetséges megélni az átalakulást és a megváltást.

Józsefen keresztül hosszú ideig jelen voltam itt, a Tanítás minden pillanatában, ahogyan e Fény-Közösség és a többi Fény-Közösség megnyilvánulásának minden pillanatában, a minden napi munkában és minden közös pillanatban.

Ma, társaim, a galileai Szellemi Visszavonulási Helyem egyesül az itteni Szellemi Visszavonulási Hellyel, amelyet az Örök Atya Kegyelme megáldott, hogy lelketek és testvéreitek lelke szerte a világon megtapasztalja a belső szintézist és a megújulás pillanatát.

Ezért azt mondom nektek, hogy még nincs minden készen. A Hierarchiának ebben a Munkájában, amely a szolgálat és az összes humanitárius misszió révén terjedt el az egész világon, ebben a pillanatban nagyon kevesek erőfeszítéseinek gyümölcsét pillanthatjátok meg, de olyan igazi erőfeszítésekét, amelyeket csak Isten ismer az Ő Szívében.

Ezért arra bátorítalak benneteket, hogy ne féljetek többé. Azok az idők, amelyeken ti és testvéreitek keresztülmennek, bonyolult és fájdalmas idők, de ne felejtsétek el, hogy itt vagyok, és mindig ott leszek az életetekben, amikor hívtok Engem, amikor kerestek Engem, amikor csak meg akartok találni Engem.

Ez a hely számomra mindig egy Szent Templom lesz, ahol Isten az Ő Hierarchiáján és minden eszközén keresztül reményt ad a világnak, egy olyan reményt, amely Isten Szeretetét, vigaszt és megújulást hoz a lelkeknek.

Ezért nyitottnak kell lennetek arra, hogy minden érkezőt befogadjatok. Soha se zárjátok be az ajtót senki előtt, mert mindegyikük mögött ott lehetek.

Legyetek könyörületesek, és Isten Bölcsessége nem fog cserbenhagyni benneteket.

Legyetek irgalmasok, és a békének nem lesz vége, mert Szeretetem diadala még mindig közel van.

Visszatérésem előtt Szeretetem győzelmének be kell teljesednie bennetek és testvéreitekben.

Emlékezzetek arra, hogy azt mondtam nektek, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek benneteket feltétel nélkül.

Azért jöttem ide, hogy elhozzam nektek a legértékesebb szellemi ereklyéimet, azokat az ereklyéket, amelyeket mindannyiótok számára letétbe helyeztem a Szentföldön, és amelyeket ma szellemileg átadok nektek, hogy erőt adjak nektek a megújuláshoz, a továbblépéshez, hogy legyőzzétek ezeket az időket, hogy túllépjetek a formákon, hogy elmélyítsétek a szeretet fokozatait.

E második látogatásom során, amelyet ma teszek nálatok, ennek az országnak és a többi nemzetnek a Szellemi Célja érdekében jöttem, hogy minden nemzet Célja benne legyen, és az emberek a bolygó e vidékének minden részén megtalálják az ittlétük értelmét, ezen a világon, és azt az okot, amiért itt vannak.

Társaim, ma azt akarom a legjobban, hogy itt lehessek azokkal, akik hallgatnak rám, azokkal, akik felismerik Hangomat, azokkal, akik követik Lépteimet, akik önmagukat felülmúlva tanúságot tesznek a krisztusivá válásról, amely mindegyikőtökben a legkisebb dolgokban kezdődik, azokban, amelyeket senki sem láthat. Itt kezdődik Munkám beteljesedése, a bátor szívek átalakulásában, a következetesek bátorságában, azok reménységében, akik  Hívásom szerint élnek.

Emlékezzetek arra, hogy Velem együtt jött a Szent Szövetség Ládája, amelyet tisztelettel helyeztek el ezen a helyen, e Fény Közösség szívében. Mert ebben a Szent Ládában mindent megőriztek, a múltat, a jelen és a jövő időt, a Teremtés összes kódját, amelyet a világegyetemben és a Földön éltetek át a korszakok és civilizációk során, az önátadást és az összes társam belső életét.

Ünnepeljük meg ezt a pillanatot örömmel és ujjongással. Szeretném látni arcotokon ennek a szent pillanatnak a mosolyát, mindazokért a világon, akik nem élhetik át, akik nem tudnak befogadni Engem.

Sokszorozódjon meg ez a belső közösség a Világmindenség Urával és Mesterével, mint áldás és Kegyelem nemcsak a számotokra, hanem a világban élő testvéreitek számára is, különösen azok számára, akik üldöztetésben, háborúban és konfliktusban élnek.

Azt akarom, hogy ez a Maraton belsőséges legyen, a Belső Krisztustok szüntelen keresése végett.

Azt kívánom, hogy ezen a maratonon a Belső Krisztusotokkal legyetek, hogy egységben legyetek Velem, mindazért, amit Megváltótok a többi Szent Szívvel együtt véghezvisz ebben a májusi hónapban.

Köszönöm, hogy meghallgatjátok ezt a kérést, és hogy képesek vagytok követni a világegyetem impulzusait, azokat a szellemi impulzusokat, amelyek a megfelelő hangolásba és a megfelelő időben helyeznek benneteket ahhoz, hogy képesek legyetek megérteni mindazt, amit a Hierarchia tenni fog. Már tudjátok, hogyan kell tennetek, ez csak a kezdet.

Ma egy olyan érdemet akarok nektek adni, amelyet nem láttam előre a Terveimben, mert láttam azt az odaadást és azt a valódi erőfeszítést, amelyet Szívemnek ajánlottatok fel az elmúlt Nagyhéten, még az összes megpróbáltatáson keresztül is.

Értitek-e, hogy Szeretetem által minden lehetséges?

Ma mindannyian épségben és biztonságban vagytok itt, és Rám hallgattok, és megvan az a Kegyelmetek, hogy Elém állhassatok, ahogyan Nekem is megvan az a Kegyelmem, hogy belső világotok előtt álljak.

Az az érdem, amelyet adni szeretnék nektek, egy különleges felszentelés, hogy az Isteni Irgalmasság következő Maratonjától kezdve mélyebben behatolhassatok mindabba, amit a Hierarchia tenni fog, tudva, hogy ezekben az időkben meg kell tanulnotok azt, hogy fenntartsátok mindazt, amit a világ önmagában nem tud támogatni, megtanuljátok, hogyfenntartsátok  mindazt, amit az emberiség többi része tudatosan nem támogat, és hogy különösen megtanuljátok szeretni azt, amit a világ többi része nem szeret vagy nem vesz figyelembe.

Ezért ismerjétek fel ezen a Maratonon, hogy itt az ideje, hogy úgy döntsetek, hogy Krisztusi Iskolámban éljetek, mert nincs több idő. És az Én Krisztusi és Szeretet Iskolámban gyorsan fogtok tanulni, ha elfogadjátok; növekedni fogtok az ajándékokban, erényekben és szentségben, és nyomorúságaitok többé nem jelentenek majd problémát, hanem célotok és tervetek az lesz, hogy szolgáljatok másoknak, a közelieknek és a távoliaknak, a szüntelen imaéletben, hogy ez a világ újra egyensúlyba kerüljön, és újra békére leljen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Krisztus azt mondja, hogy e Munka Tanácsának engedélyével idehívja ennek az oltárnak a lábához az önkéntes segédnővéreket.

Vigyük Krisztushoz a megszentelés elemeit: a gyűrűket és a fátylakat.

Álljunk az Úr elé harmóniában és egységben!

Használjuk ki ezt a Krisztus által felajánlott pillanatot, hogy megújítsuk fogadalmainkat, a szentté avatás szent törvényével és a szellemi élettel. Használjuk fel ezt a pillanatot Jézus Szíve előtt, hogy megújuljunk fogadalmainkban,elveinkben és mindenekelőtt az Ő Szeretettervének szolgálatában.

Készüljük fel!
 

Mennyei Atyám,
Aki megfogantad az életet ebben a világegyetemben,
hogy gyermekeid és teremtményeid
belsőleg felismerjenek Téged
és dicsérjenek Téged.

A Világmindenség és a Végtelen Irgalom Fenséges Ura,
arra kérlek,
hogy áldd meg ezeket az elemeket, amelyek a mai naptól kezdve
megújulást jelentenek azon szívek számára,
akik leborulnak az Egyetemes Király előtt,
hogy feltétel nélkül szolgálják  Őt az utolsó napokig,
azon fogadalmak által, melyeket engedélyeddel az összes segítő megtesz.

Képviseljék ezek az elemek a Velem való egyesülést;
de mindenekelőtt, legyenek képesek a lelkek arra, hogy belső világuk
helyreállíthassa a Velem való szövetségüket
azáltal,
hogy elkötelezik magukat a Megváltó Krisztus mellett.

 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Dal: "Felszentelés"
 

Ma Krisztus Betlehem névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Júdeai Mária névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Sinai névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Betánia névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Cenákulo Máriája névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Qumrán névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Betsabai Mária névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Eloheinuh névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Jézus Vigasza névvel szenteli fel ezt a nővért.

Krisztus Izrael Csillaga névvel szenteli fel ezt a nővért.
 

És te, aki kezdettől fogva hűséges voltál Hozzám, és hűséges leszel Hozzám a végsőkig, aki megörvendeztetted Szívemet a műveiddel, aki nagylelkűségeddel megörvendeztetted Anyám Szívét, ma egy olyan nevet akarok adni neked ezen a felszentelésen, amely nagyon szent a Számomra és Izrael népe számára: Menóra.

Ma a te neved Emmanuelle, a Teremtő nevében lesz a Számomra.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

A nővérek felszentelésének a befejezéséül imádkozzuk el az Új Faj Adventjének imáját!
 

Uram,
teljesüljön be az Új Faj eljövetele.
Az emberiség fejezze ki archetípusát.
Az élő ige építse fel Templomodat.
Terjedjen ki bennünk a Titkod és
táruljon fel a világ számára a valódi létezés,
hogy összejöhessünk a Te Nevedben 
és dicsőítshessük a tökéletes Egységet.

Ámen.
 

Hálát adunk, Uram, mindazért, amit adsz nekünk!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, MALAGÁBAN, NERJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Fiam Szoláris és Eucharisztikus Jelenléte miatt ezen a ragyogó napon, mint Anya és zarándok, hozzátok fordulok, drága gyermekeim, hogy az örökös imádságban továbbra is kérjünk Istent a szív világosságán keresztül minden olyan sürgős ügyért, amely isteni és szellemi beavatkozást igényel.

Ebből a célból ma Mennyei Édesanyátok és Spanyolország Szent Királynője Isten Jogarán keresztül száműzi azt az elnyomást, amelyet afrikai és közel-keleti rabszolgagyermekeim évszázadokon keresztül átéltek.

Ma a hajótöröttek és az eltűntek Anyjaként vagyok itt. Úgy vagyok itt, mint egy olyan Anya, Aki együtt sír a háborús anyákkal és azokkal az édesanyákkal, akik elvesztették drága gyermekeiket és rokonaikat a földrengésekben.

A Magasságos nevében azért jöttem, hogy bezárjam azt a nagy szellemi és regionális sebet, amely a szíriai és törökországi szörnyű földrengés óta nem gyógyult be.

Ahogy tegnap Fiam jól mondta, közvetítőként és közbenjáróként jövök, hogy a Mennybe emeljem azokat, akiket a Földközi-tengeren visszautasítottak, és azokat, akik az elmúlt napokban tűntek el Törökországban, Szíriában, Új-Zélandon, Japánban és Brazíliában.

Kedves gyerekek, lehet, hogy valaki más is hallja a Földanya és valamennyi elemének a kiáltását?

Emiatt jöttem múlt szombaton, hogy őszinte bűnbánatot, valódi bűnbánatot és mélységes jóvátételt kérjek a világtól; hogy többé ne történjen meg a világban a háború miatti megbotránkoztatás és a természet dühe.

Ezért most még inkább, mint valaha, keressétek belső egyensúlyotokat, törekedjetek arra, hogy Krisztus béketeremtői legyetek. És imáitokkal öleljétek át és a szolgálat által szeressétek mindazokat, akik szenvednek; mert ez az az óra, amikor beteljesednek azok a próféciák, amelyeket Krisztus hirdetett Mennybemenetele előtt apostolainak.

Imádkozzatok a családjaitokért és a világban élő összes családért, hogy Isten Tervének szent sejtje többé ne legyen a szeretet hiányának, az árulásnak, a bosszúnak és a gyűlöletnek a mintája.

Fáj a Szívem a családok jelenlegi és szomorú helyzetét látván. Kérlek benneteket, hogy valóban imádkozzatok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!
    
Egy értelmetlen ukrajnai háború után, miután Saját Szemünkkel láthattuk a pusztító eredményt Törökországban és Szíriában, miután a bevándorlási helyzet a konfliktusok és a klímaváltozás miatt váratlanul megváltozott, miután láttam, hogy brazíliai gyermekeimet elsodorta az eső és a föld anélkül, hogy bármi is állva maradt volna; ismételten arra kérlek benneteket, hogy ne fáradjatok bele a sürgető ügyekért való imádkozásba, mert a legrosszabb még hátravan.

De ha a lelkek őszintén válaszolnának a Hívásomra, és ebben az előkészítő nagyböjti időszakban bűnbánatot tartanának, imádkoznának és minden nap a Fiam Fájdalmas Kínszenvedéséről elmélkednének az Oltáriszentség előtt, és a büntetéstől való félelem nélkül gyónnának, Mennyei Anyátok biztosítana benneteket arról, hogy a húsvétot megelőző negyven nap alatt sok helyzetet el lehet majd kerülni és enyhíteni lehet.

Emiatt arra kérem a világot, hogy szentelje oda magát Jézus Szent Szívének a Nagyböjt minden napja alatt, és hogy a bűnbánat őszinte cselekedete által engedje meg, hogy a bolygó tudata ismét megszabaduljon megannyi váratlan eseménytől és epizódtól.

Így az Igazságosság mérlege nem az Igazságosság felé hajlik, hanem egyensúlyban lesz az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmassággal; mert a Jézus Szentséges Szíve által elért érdemek révén a lelkek a nagy megpróbáltatások e körforgásában megtalálják azt a belső erőt, amelyre szükségük van ahhoz, hogy mindentől megtisztuljanak, és ezáltal megtisztítsák a bolygót minden elkövetett hibától.

Ezalatt Én, Mennyei Édesanyátok, a Krisztus Vére Erőteljes Szövetségének Angyalával együtt figyelmes leszek az összes könyörgés hangjára, hogy csodával határos módon az Örökkévaló Atya megadja a világnak a háború végét és a béke rendkívüli időszakát, hogy az emberiség az utolsó nap előtt bűnbánatot tartson és megbékéljen a Szeretet Nagyobb Törvényével.

Végül arra kérlek benneteket, hogy kísérjetek el Engem imádkozva ebben a Nagyböjtben, hogy így készüljenek fel a szívek a végső szintézisre, amelyre Húsvétkor kerül sor.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ma a Kezemben hozom Isten Akaratának Szent Jogarát, hogy lerakjam Brazília tudatában és lelkében; hogy ez az ország minden lakóján keresztül teljesítse nemzetének szellemi célját, amely az Új Föld megjelenésének a kifejezése és tükrözése.

Gyermekeim, ezért Isten és szeretett Fiam elküldenek Engem az Isteni Cél Jogarával, hogy ennek az országnak a lelkei ne veszítsék el a bolygó ezen része szellemi és mélységes megvalósításának az útmutatásait és az útját.

A Nap fiának Brazíliában kell feltűnnie és újra megjelennie valamennyi angyali seregével együtt, akik Szent Mihály Arkangyal védelme alatt legyőzik a gonosz jelképét, hogy az összes brazíliai gyermek és Dél-Amerika valamennyi képviselője megkapja a Felszabadulás, a Gyógyulás és a Megbocsátás Sugarát.

Emiatt, Gyermekeim, ezentúl, mint Brazília Anyja és védőszentje, imádkozom, hogy felkészítselek benneteket, hogy ismét Fiam felé vezesselek benneteket; mert Ő a ti megváltásotok ösvénye, Ő az Élet mindegyikőtök számára, ahogy Krisztus az Igazság és a legyőzhetetlen Fény azok számára, akik az Ő Szent Nyomdokait követik.

Itt vagyok, mert innen származom, ebből a népből származom. Én vagyok a Fekete Madonna, az összes egyszerű és szerény ember Anyja. Én vagyok ennek az áldott országnak a Csillaga.

Továbbra is imádkozzatok Velem együtt szeretettel, hittel és reménnyel, amíg látjátok, hogy Isten Fia visszatér a legkevésbé várt órában, és leül a Fügefa alá, hogy szétossza és megossza az Örök Élet Kenyerét.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 111. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Isten áldjon benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nem számítottam arra, hogy most eljöjjek, de muszáj.

A Szívem ott van, ahol hívják. A Nevem ott van, ahol hívják, hogy ismét emlékeztesselek benneteket, hogy veletek Vagyok, és mivel veletek Vagyok, Brazília e nemzetével Vagyok, és csendben imádkozom és dolgozom, akárcsak a Kínszenvedés alatt. Ezért ne gondolja senki, hogy semmit sem csinálok.

A Mennyből jövő jelek belsőek, elolthatatlan impulzusok, amelyek elérik azokat a lelkeket, amelyek nyitott szívvel képesek követni mindazt, amit a Hierarchia tesz.

De a figyelmem nem csak erre az országra irányul, hanem mindarra, ami ma a világban történik. Vannak rosszabb helyzetek, amelyek ezen a bolygón történnek, és amelyekről sokan nincsenek tudatában, mert ezek olyan helyzetek, amelyek el vannak rejtve az emberiség szeme elől, hogy az emberiség ne tehessen semmit.

De Mennyei Atyám mindent Fia Szívén keresztül lát. Így elküldi Fiát a világba, hogy felkészítse a szíveket várt Visszajövetelére.

Emiatt azt mondom nektek, hogy igazából mindaz, amit ebben az időben éltek át, nem véletlen, és annak a szellemi oka, hogy sokan közületek ebben az időben öltöttek testet, még sokak számára ismeretlen.

Ezért azt mondom, hogy ne ragadjatok bele a felszínes dolgokba. Ne maradjatok abban, ami felszínes, mindabban, ami érzéketlen,  szeretetben és igazságban szegény.

Legyen a tudatotok a megfelelő helyen, és így segítetek a Hierarchiáknak; mert ez az utolsó hajó, amely áthalad a világon, az üdvösség csónakja Szavam és Üzenetem által, azon a látható jelen keresztül, amelyet azokban a nyitott szívekben hagyok, amelyek önmagukon és bármely körülményen túl képesek felismerni Uruk valódi feladatát.

Egy fontos Hagyatékot hagytam rátok ezekre a végső időkre, a Szent Eucharisztia Hagyatékát; amire nagyon oda kell figyelnetek, amikor éltek vele és gyakoroljátok, mert látom, hogy az Eucharisztikus Ünnep felületessé vált a világon.

És ez az a nagyszerű pillanat, amikor mindegyikőtöknek el kell mélyítenie és át kell élnie Szent Kínszenvedésem érdemeit; vagyis hogy a közösség minden pillanatát valami egyedi és igaz dologként éljétek meg, hogy szomjúságotok Irántam nem szentimentális, hanem mélyen szellemi legyen.

Mert az összes tévedés előtt, amelyen ma átmegy az emberiség, feltettétek-e magatoknak ezt a kérdést: hogyan fogják ezeket a tévedéseket kijavítani? Mestereteknek újra fel kell vennie a Keresztet?

Emiatt van szükségem az Új Krisztusokra, azokra, akik távol állnak a középszerűségtől és a hanyagságtól, akiknek a szíve nem hűl ki, és nem kételkednek semmilyen támadás előtt; hanem azon az erőn keresztül, amelyet Szívemen keresztül adtam nekik, tudják, hogyan lehet legyőzni a saját korlátaikat és az összes korlátot, amelyet a jelenlegi világrendszer támaszt, anélkül, hogy bárkit is kihívnának vagy harcolnának.

Emiatt arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok át a Velem való Közösség szellemi gyakorlását, mert csak azon lelkek által leszek képes kiárasztani Kegyelmemet a világra, akik Szerintem élnek és éreznek Engem, azok számára, akik értékelik az Eucharisztiát és a Szentségeket.

Emiatt minden egyes Szentség, amelyet rátok hagytam, szent és nem ideiglenes. Mert a Szentségek által hagytam a világra a megváltás egyetlen és igaz útját úgy, ahogy a békéhez vezető út is nyitva áll mindazokon keresztül, akik imádnak Engem az Oltári Szentség által.

Arra kérem valamennyi brazíliai gyermekemet, hogy ne keressétek magatokon kívül ennek az országnak a megoldását. Keressétek a választ saját magatokban, a belső világotokban, és gondoljátk át mindazt, amit ebben a pillanatban mondok nektek. Így sokan észrevehetitek majd, hogy hogy lehet az, hogy a lelkek gyakran kimaradnak tudatlan módon és az ismeret hiánya miatt az isteni |Kegyelemből.

A világ szenvedésben lángol. A háborúk sok nemzet népvándorlásának a következményével járnak. Továbbra is értéktelen módon ömlik a vér, és a Föld kiáltása egyre hangosabban hallatszik az időjárás jelenségein keresztül, az egész természet kifejeződésén keresztül.

Ki áll ki szilárdan, hogy fenntartsa Velem ezt a pillanatot?

Ki lesz az, aki nem inog meg a világ kísértései és kihívásai előtt?

Tudom, hogy a lelkek törékenyek, de a szellemek lehetnek erősek és legyőzhetetlenek, és készek lehetnek arra, hogy megtapasztalják azt, amit át kell élniük, anélkül, hogy bármit várnának cserébe, elismerés nélkül, minden hiú dicsőség nélkül.

Amikor ezen az üzeneten keresztül a lelkek érzékelik és a szívek érzik azoknak a Szentségeknek az értékét, amelyeket rájuk hagytam, akkor még marad a világ számára egy kis idő, hogy azokon a lelkeken keresztül, akik Szavam és Szentségeim szerint élnek, igazolhassam a Törvény előtt a világ felbecsülhetetlen tévedéseit.

Ezért ha a lelkek tudatában vannak ennek és érdemeket szereznek, nem csak ők üdvözülhetnek, hanem sokkal több lélek is, különösen azok, akik életükben a pokol tüzében égnek a gonosszal való kapcsolatuk miatt.

De ne felejtsétek el, hogy a világ Megváltójaként jövök ide, és ismét kinyújtom a Karomat Brazília felett, azért jövök, hogy megáldjam a legszentebbet, amely ezen a helyen létezik, vagyis azokat a lelkeket, akik örömmel élnek Isten szerint, és akik hűségesen és erőfeszítés által követik Lépteimet, tökéletlenségeiken túl, mindazon túl, amely ismeretlen számukra.

Itt kell létrehoznom Szellemi Kormányomat a következő időkre. Dél-Amerikának a világ többi része támaszának kell lennie a legnagyobb megpróbáltatások idején. De ez nem jelenti azt, barátaim, hogy nem fogtok megtapasztalni megpróbáltatásokat, mert amíg ezen a világon vagytok, át fogjátok élni a megpróbáltatásokat.

Aki igazán Velem van, megtanulja legyőzni magában a szenvedés törvényét, megtanulja minden nap egy kicsit jobban felülmúlni önmagát, még ha nagyon kicsi vagy lassú lépések által is.

Társaim, a legfontosabb dolog az az erőfeszítés és az a lendület, amely annak az elhatározásnak az alappillére, hogy olyan példák legyetek, amelyekben Atyám annyira reménykedik ezekben az időkben, ahol sötétség, büszkeség és rosszindulat uralkodik, a közöny és a hálátlanság lányai.

De nektek megvan az a Kegyelmetek, hogy képes legyetek arra, hogy megváltoztassátok ezeket az eseményeket a szentség becsületes útja által, napról napra, erőfeszítésről erőfeszítésre; hogy egy napon anélkül, hogy észrevennétek, Isten Tükrévé váljatok a Föld felszínén, az elért és megtapasztalt megváltás hű példáiként. Ezért még sok munka van hátra, még sokmindent fel kell építeni.

Mesteretek és Uratok fontos feladatra készül a Közel-Keleten, amely az utóbbi idők összes feladata közül a legfontosabb lesz; és amiben remélem, hogy szellemileg és szívből elkísértek Engem, hogy ismét ne csak ti, hanem a világon élő testvéreitek is megkaphassák a krisztusi kódokat és az Uratok által elért érdemeket mindazon tapasztalatok során, amelyeket ezen a bolygón élt át.

Az Isteni Irgalmasság e Maratonja fontos lesz azok számára, akik őszintén felajánlják magukat, és szellemileg megkapják a formálásuk befejezéséhez szükséges lendületet,
mint apostolaim.

Szükségem van arra, hogy ezt úgy láthassam, mint valami valódi dolgot. Úgy kell látnom benneteket, mint apostolaimat a Föld felszínén, ahogyan sok más apostolom is van a világon, akik Szerintem élnek és Engem szolgálnak, és csupán azért élnek, hogy helyre hozhassák az Úr Szívét.

Ki más jelentkezik, hogy átélje ezt a pillanatot, hogy ott legyen, ahol, ahogyan és amikor szükségem van rá?

Mindezt el kell mondanom nektek, hogy gyorsan növekedhessetek; mert tudom, hogy válaszolhattok Nekem, ahogyan válaszoltatok Nekem az elmúlt években.

Szeretném megköszönni nektek azt a bátorságot, hogy meghallgatjátok Szavaimat, és ezért újra megáldalak benneteket, és Békességemet adom nektek; hogy minden mindig megújuljon bennetek, és így részt vehessetek a Teremtő Szent Akaratában, abban, amit Ő minden egyes Gyermeke számára úgy őriz a Szívében, mint értékes dolgot.

Legyetek bátrak és ne csüggedjetek el!

Úgy éljétek át megtisztulásotokat, mint felszabadulást a világ szellemi fogságából.

Kegyelmem azokon van, akik be akarják fogadni azt.

Béke legyen veletek, ahogy az Én Békém visszhangzik ebben a világegyetemben azokon keresztül, akik igent mondanak Nekem.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Figueira Szent Fájáról származó kedves gyermekeim!

A nemzetek és népek közötti durva konfrontációk és konfliktusok idején, amikor nem számít az ártatlan vér, amely kiömlik, amikor sok ember életében a büntetlenség nyerte el a fő helyet; gyermekeim, most szemléljétek a megtérés és a megújult hit szent gyümölcseit, hogy ebben a ciklusban, amelyben a Végső Ítélet közeledik, életetek hű példája legyen annak a megváltásnak, amelyet Isten Szent Kegyelmének közbelépése ér el.

Minden alkalom, amikor Mennyei Édesanyátok megérkezik Figueirára, egy lehetőség arra, hogy helyrehozzuk Krisztus, Mária és Szent József felháborodott Szívét, egy lehetőség arra, hogy Anyai Szívemben az Enyéimmel való újra találkozás szeretetét, örömét és megkönnyebbülését érezzem figueirai gyermekeim hitén és reményén keresztül.

Ezért, szeretett gyermekeim, emlékezzetek és éljetek át újra minden olyan pillanatot, amelyben  Mennyei Édesanyátok előtt lehettek. Érezzétek ezt azok számára, akiknek ebben a bizonytalan időben nincs meg az a Kegyelme, hogy érezze vagy hallja Isten Anyját.

Arra kérlek benneteket, hogy tartsátok fenn a megingathatatlan hit szellemét, azt a hitet, amely segíti Brazília tudatát és lelkét, hogy ez a föld ne csak az Élővilágával együtt nyerje el a megváltást, hanem hogy a lelkek újra felfedezhessék az ehhez a szeretett országhoz való hozzátartozásuk örömét és értelmét.

Egyesüljetek Velem az állandó imádkozásban, és arra hívlak benneteket, hogy erősítsétek meg az ima seregeinek szellemét, hogy Szent Mihály Arkangyal győzelmes fényének fáklyája égjen minden brazil gyermek szívében.

Szálljon alá minden szükséges Kegyelem Isten Királyságából Brazília e szeretett nemzete számára!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Figueira Asszonya.
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, RIO DE JANEIROBAN, A GYERMEK JÉZUS MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Krisztus békéje legyen bennetek, és ebben a pillanatban egész Brazíliában.

Különös előszeretettel állok minden imádkozó gyermek mellett, aki ezekben a napokban felajánlja, hogy folytatja az imát Brazília békéjéért.

A legutóbbi brazíliai események kimutatják Isten számára az egység és a béke hiányát ugyanazon nép testvérei között. Ezért továbbra is emeljétek fel imáitokat Anyai Szívemhez, hogy az Aparecida Asszony Lábával a ravasz kígyó fejére taposhasson, amely azt akarja, hogy egymás ellen legyetek.

Drága brazíliai gyermekeim, ne feledjétek el eredeti gyökereiteket és kultúrátokat. Népetek, amelyet Isten mindig megáldott, hagyományokból és szent tanításokból származik.

Térjetek vissza eredetetekhez. Engedjétek meg, hogy egy egyetlen Brazíliai családként ismerhessétek fel magatokat, akik melegek, vidámak, segítőkészek, szeretőek és készek segíteni.

Ne vesszetek el többé abban, ami felszínes és hazug. Higgyetek abban a hitben, amely mindig is jellemzett benneteket, és adjátok át népeteket és nemzeteteket az Aparecida Asszony Lábánál.

Ne hagyjátok abba az imádkozást Brazíliáért. Bárcsak az Én Szívem győzedelmeskedne ebben a szeretett népben; így elérnétek a békét, gyermekeim.

Gyermekeim, imádságra összetett Kézzel ezért a pillanatért arra kérlek benneteket, hogy legyetek az Úr béketeremtői.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, RIO DE JANEIROBAN, A GYERMEK JÉZUS MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN KÖZVETÍTETT ESÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Szenteljétek oda a mai estét és a holnapi napot az 1000 Üdvözlégy Mária által az éberség és az ima belső állapotának, hogy Brazília lelkei és különösen Őrangyalaik vezessék a tudatokat a megkülönböztetés és az Isteni Bölcsesség útján.

Eközben gyermekeim, a ti Mennyei Édesanyátok a Megváltó Krisztussal együtt holnap elkíséri a holnapi napot, és a Menny Angyalainak imáin keresztül könyörögnek Istenhez, hogy Brazília Angyala és egész népe oltalmazást kapjon, és kövesse a hit, a remény és az igazságszolgáltatás útját.

Ezért, kedves gyermekek, az 1000 Üdvözlégy Máriának szentelt nap lesz a csúcspont Brazília számára.

Annak ellenére, ami történik, gyermekeim, ne felejtsétek el, hogy mindig Én leszek az Édesanyátok, Brazília Asszonya és a szívek Őrzője.

Tartsuk égve a hit lángját.

Hálát adok, hogy válaszoltatok a hívásomra.

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTEBEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Isten Szeretetének Fényeként jövök, hogy behatoljak gyermekeim szívébe, hogy ismét elvigyem őket a Mennyei Atyához, mert Ő még mindig várja, hogy Karjában tartson benneteket.

Jöjjetek Hozzám, drága gyermekeim; ahogy ma is eljövök hozzátok, szeretett gyermekeim, hogy ismét megáldjam ezt a nemzetet és ezt a népet, Isten Ládájának Becses Tervét ezeknek az időknek a végére, az Ezeréves Békességre.

Ezért hagyjatok a Lábamnál mindent, amitől szenvedtek vagy kínlódtok. Azért jövök, hogy újjászülessen a lelketek és a szívetek. Azért jövök, hogy Szívemen keresztül elhozzam nektek Krisztus Jelenlétét, hogy emlékezzetek, szeretteim, hogy mindig a Szentáldozásban kell megtalálnotok Őt, hogy a Hit és Megújulás Szentsége eláraszthassa lelketeket és szíveteket, és tegye a tudatotokat a megbékélés lényeivé, akik nyíltan fogadják az Örök Atya Hívását.

Itt vagyok, gyermekeim, és Brazília Anyja vagyok. Köszönöm, hogy ma itt vagytok, és válaszoltatok Isten hívására Mennyei Édesanyátok hívásán keresztül. Folyton imádkozzatok ezért a nemzetért és ezért a népért, ahogy Fiam kérte tőletek az elmúlt napokban.

Ne féljetek, legyen hitetetek és bizalmatok. Ez a Brazil Terv, amely Isten Szövetségládája, nem fog eltűnni az Atya Szívéből, és még kevésbé gyermekeim szívéből, ha hisznek Isten Tervében.

Emlékezzetek arra, amit Fiam mondott nektek az elmúlt napokban, hogy Brazília karja tárva van, és nagyon nagy és nemes szívű ország. Ennek a népnek, ennek a földnek a származásától kezdve Isten ide helyezte Édenét, amelyet a felszíni ember áthágott, aki megbántotta és megsértette az Élővilágot.

De ma ti, gyermekeim, akiknek megvan az a Kegyelme, hogy tudatosak legyetek és ébren legyetek, ne csak imádkozzatok ezért a Számomra szeretett és kedves népért, hanem az Élővilágért is.

A felszíni emberi lény nem tud élni természet, óceánok és napkelte nélkül.

Képzeljetek el egy bolygót mindezek nélkül, nem lenne élet a Föld felszínén. Ezért arra hívlak benneteket, hogy hozzátok helyre az Élővilágot, hogy ez a nép és az egész világ is helyre jöhessen és meggyógyulhasson.

Drága gyermekeim, imádkoznotok kell ezért a Teremtésért, ezért a bolygóért. Fiam továbbra is reménykedik és szeretné talpon találni ezt az emberiséget, szenvedései és káoszai ellenére. Tehát kezdjétek saját magatokkal, drága gyermekeim, éljetek jó cselekedetekkel teli életet, emlékezzetek azokra a parancsolatokra, amelyeket Fiam diktált nektek, és alakítsátok át az összes családot Isten szent imatermévé.

Így kerülitek el, szeretett gyermekeim, hogy ellenségem zavarjon és bosszantson benneteket; mert minden pillanatban, amikor szívből imádkoztok, ahogy ezen a napon is tettétek, ti és családotok védelmet és menedéket kap ezen idők végén.

Ebben az emberiségben még mindig lesznek olyan helyzetek, amelyek sokak számára hihetetlenek lesznek; de arra hívlak benneteket, hogy tartsátok égve az ima tüzét, és szaporítsátok eme nemzet szellemét, a szeretet szellemét, amelyben ez az ország és lelke él. Így nyitva fogjátok tartani az ajtókat, hogy a megsértett Dél-Amerika megkapja Fiam Irgalmát, a szívek kibéküljenek az Örök Atyával, és ne gondolják többé, hogy Isten Bíró. Az Atya az Irgalom és a Szeretet Egyedülálló Tudata.

Emlékezzetek tehát az Ő Szent Neveire, azokra a nevekre, amelyeket Izrael népe idézett, és így fogadjátok el Szent Királyságát, amely szívetekben és életetekben van. Csak nézzetek saját magatokba, hogy megtaláljátok; mert az emberiség élete ezekben az időkben anyagi és felületes életté vált, amely sok szívet arra késztet, hogy közönyben és ne szeretetben éljen.

Arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy Jelenlétemen keresztül keressétek magatokban ezt a megbékélést ma este egész Brazíliában és a világon.

Azért jöttem, hogy elmondjam nektek, gyermekeim, hogy Isten Irgalma ajtaja nyitva van, hogy keresztül menjetek rajta, és megismerhessétek Kifürkészhetetlen és Végtelen Irgalmát.

Ezért ne érezzetek bűntudatot, szívetek örvendezzen. Az Úr elküldött Engem, mint Rabszolgáját és Szolgáját, hogy meg tudjam védeni egész Brazíliát, ebben a döntő döntésben, amelyet az embereknek a közeljövőben meg kell hozniuk.

Engedjétek meg tehát, hogy Isten angyalai jelen legyenek ebben a nemzetben, hogy az összes szív megújuljon a hitvallásokon túl. Mert Isten Karja nyitva van minden Teremtménye előtt, akárcsak ma, Brazília Asszonya és Anyja Karja nyitva van, és felétek tárja a Kezét, hogy kiárassza azt a Kegyelmet, amelyekre szükségetek van az elmúlt két év sötétsége és bizonytalansága után.

Én, mint mindenek Anyja, bízom azokban, akik szívből és igazán imádkoznak, akik nem fáradnak bele az imádkozásba, nemcsak magukért, hanem a világért is.

Az ima az, amely bezárja a bizonytalan ajtókat, amelyek nyitva vannak, megnyugtatja az emberek elméjét, megnyugtatja a nyugtalan szíveket, és elhozza az Istenben való élet és létezés örömét, amelyet ebben a világban más istenek gyakorlata akar felváltani sok nemzetben.

Ne feledkezzetek el a származásotokról, ne feledkezzetek meg belső világegyetemetek gazdagságáról, igazságáról.

Isten bennetek van és vár rátok, hogy újra felfedezhessétek Őt, hogy imádhassátok
és megismerjétek  Őt.

Ezért vagyok itt, hogy elmondjam Brazíliának és a világnak, hogy ne befolyásolják vagy ne tévesszék meg őket. Isten azért adta nektek ezt a bolygót, hogy Szent Család lehessetek, hogy mindenki boldog legyen, amiért itt van, és testvérként ismerjétek el egymást, mint egy egyetemes család tagjai.

Ezért, kedves gyermekeim, gyújtsátok fel magatokban a testvériség lángját, hogy szétoszoljon a közöny.

Gyújtsátok meg újra magatokban a szolgálat lángját, hogy szétoszoljon a szegénység.

Gyújtsátok meg újra magatokban az Isten Irgalmába vetett hiteteket, hogy az egész világra kisugárzó mesterségesen felkeltett félelem eltűnjön az emberek életéből, mert ez olyan félelem, amely nem létezik.

Isten az Ő képére és hasonlatosságára teremtett benneteket, és ez soha sem fog megváltozni.

Imádkozzatok, hogy megvédjétek ezt a szeretett nemzetet attól, amit be akarnak vezetni és létre akarnak hozni. Szabadítsátok meg ezt a népet a hamis ígéretektől. Higgyetek Isten Királyságában, amely bennetek van, és mint Édesanyátok, biztosítalak, hogy nem fog hiányozni a béke.

Élje meg egy napon Brazília Fiam valódi szellemi kormányzatát, hogy minden embert megáldjon az Isteni Törvény, Isten Igaz Törvénye, amely elrendezi a tudatokat és a belső világokat, és elhozza a Kegyelmet, amelyre szüksége van a szíveknek, hogy meggyógyuljanak és érezzék Isten Szeretetét.

Ma ezzel az Üzenettel küld el Engem mindenkihez. De Fiam is elküld Engem, hogy elmondjam nektek, hogy mindig Ő lesz ennek a nemzetnek a Megváltó Krisztusa, Aki mindig elhozza nektek a világegyetem és az élet Fényét. Ezért arra kér titeket, hogy keljetek fel és legyen hitetek. Ez a fogság, amelyet a világ él, véget ér, de a bolygónak és az emberiségnek továbbra is meg kell tisztulnia.

Buzgón imádkozzatok, alakítsatok imacsoportokat, és legyetek a Mennyei Anya seregei. Legyen az életetek Isten szikrája a Föld felszínén, az a Fény, amely ezekben a sötét időkben világít, hogy megvilágítsa a nemzeteket és a bolygót.

Éljetek Isten Egységében, hogy egységben éljetek Krisztussal, és Krisztus, szeretett Fiam által, egységben éljetek a Szentlélekkel.

Hívjátok a Szentlélek ajándékait az elkövetkező hetekben az imán keresztül, hogy a szívetek döntsön, ne az elmétek.

Emlékezzetek Brazília Angyalára, akinek annyira szüksége van rátok, és vár rátok. Engedjétek meg, hogy kitárja szárnyait e nép fölött, hogy megvédje őt az idők interferenciájától, az ideológiáktól és a kísértésektől, amelyeket állandóan küldenek az emberiségnek.

De a szív intelligenciáján keresztül arra hívlak benneteket, hogy emeljétek fel tudatotokat az ima által, hogy teljes védelmet élvezzetek, és szívetek Isten Szeretetében éljen, mert az Ő Szeretete legyőzhetetlen és végtelen, olyan szeretet, amely soha sem hal meg, soha sem tűnik el.

Ezért, kedves gyermekeim, fedezzétek fel újra Isten Szeretetét ma este a Szívemen keresztül, azt a Szeretetet, amely rátok vár, azt a Szeretetet, amely vár benneteket.

Szeplőtelen Szívemben fogadom a jelenlévők és a jelen nem lévők könyörgését, imáit és szándékait, mert mélyen ismerem mindegyikük életét.

Én vagyok az Emberiség Anyja, a Kereszt Anyja, Aki elkötelezte magát Krisztus lábánál a Kálvárián, hogy a lelkek és szívek üdvösségéért munkálkodjon, hogy vezesse őket Isten Szeretetének újbóli felfedezésére.

Legyetek közösségben ezzel a Szeretettel ebben a pillanatban, és oldjatok fel minden bűntudatot és minden kétséget; mert Isten Szeretete jelen van, táplál mindent és megújít mindent, meggyógyít mindent és Békét ad. Erősödjön meg szívetek Isten Békéjében, hogy megtanuljatok járni ezekben a nehéz időkben.

Ma nemcsak értetek imádkozom, hanem családotokért is. Imádkozom a Szűzanya e drága és szeretett nemzetéért. És még egyszer köszönöm, hogy itt vagytok, egyszerű lélekben, alázatos szívben, buzgó odaadásban.

Mert mindezek a tulajdonságok enyhítik azt az igazságtalanságot, amelyet ez az ország a közeljövőben megtapasztalhat, és még azt is megengedik, hogy ne csapják be a hazát, hanem hogy mindenki változtassa át teljesen Brazíliát a hit és a remény által Isten Új Édenjévé.

Elfogadjátok?
 

Mindenki azt válaszolja, hogy "Igen".
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Ő mosolyog.
 

Isten Szeretetének a tanúságaként új gyermekeket fogok odaszentelni Máriának.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Gyertek közelebb az Oltár tövéhez!

Jöjjenek közelebb azok, is, akik oda akarják szentelni magukat Mária Szeplőten Szívének!

Nagyasszonyunk ki fogja önteni Kegyelmét ebben a pillanatban Brazíliára és az összes jelenévőre, hogy megáldja őket Krisztus Szeretetével.
 

Ma kinyújtom Mennyei Kezemet minden egyes jelen lévő gyermekem odaszentelése által, azon szíveken keresztül, amelyek hisznek a hit és a remény szent lángjában, azokon a szíveken keresztül, amelyek örömmel várják Krisztus Dicsőséges Visszatérését, Krisztus következő visszatérését ehhez az emberiséghez és erre a bolygóra, amelyet Isten Anyja ma vidáman és örömmel bejelent.

Szeretett és drága gyermekeim, emiatt arra kérlek benneteket, hogy soha se hagyjátok abba a hit és béke fáklyájának felemelését, emeljétek fel imáitokat az ég felé, és mindenekelőtt szíveteket felajánlásban és szeretetben, hogy a Mennyei Atya mindig megáldjon és oltalmazzon.

Ma kiterjesztem Égi Palástomat Mária új Gyermekeinek ezen különleges és áldásos felszentelése által, és megmutatom az Örök Atyának, hogy a lelkek és odaadó szívek felszentelésén keresztül hogyan valósul meg ennek az emberiségnek a Terve a hit, a Szeretet, az Irgalom, a Gyógyulás és a Béke oszlopain keresztül.

Emiatt, e pillanatban hallgassuk meg Felszentelésetek Himnuszát, amelyet arra kérlek, hogy énekeljetek Mária minden létező gyermekéért, emeljük fel könyörgésünket és felajánlásainkat az Atyához, hogy ne csak Irgalmát és Gyógyítását árassza ki, hanem a Békéjét is azokra, akik őszintén keresik a Fiammal, Krisztussal való közösséget.

 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Hallgassuk meg Mária gyermekei felszentelésének a himnuszát.

És ebben a pillanatban, az Istenanya Jelenléte előtt készüljünk fel belsőleg és szellemileg arra, hogy Brazília Mennyei Királynőjének és Anyjának lábánál örökre az Ő gyermekeinek szenteljük magunkat, mint Mária Gyermekei.
 

Megszentellek, megáldalak és megújítalak benneteket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A különleges imádkozás eme napjaiban Brazíliáért intézett kéréseitek és imáitok gyermekeim legmelegebb szeretetével érjenek el Hozzám, mint rózsák az Égi Anya Lábánál.

Drága gyermekeim, egyesüljünk Fiam Szívével ebben a pillanatban, hogy a Magasztos Szellemi Kormány betöltse Brazília nemzetének lelkeit, és így ennek az országnak a Célja élvezzen védelmet és menedéket Brazília Őrző Angyala fényes szárnya alatt.

Így, kedves gyermekeim, a szív erőteljes imája által a Szentlélek is vezesse és inspirálja gyermekeim szívét, hogy mindig az a tisztánlátás és békesség uralkodjon, amelyre Brazília kedves népének szüksége van.

Mint Édesanyátok, mint Aparecida Asszony, minden nap imádkozom veletek együtt, és csatlakozom Szolga- és Rabszolga hangommal, hogy az  Örök Atya Akarata teljesüljön Brazíliában és az egész világon.

Anyai vágyam értelme az, hogy Brazília ne váljon a következetlenség és a szellemi érzék hiányának színterévé.

Nektek, gyermekeim, továbbra is lehetővé kell tennetek, hogy az Aparecida Asszony továbbra is ennek a nemzetnek a Kormányzója legyen, amely egy Új Emberiség bölcsője lesz.

Folytassátok a buzgó imádságot, és hagyjátok, hogy a Bölcsesség Szent Lángja megértést és okot adjon az alázatos szíveknek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 107. MARATONJÁNAK AZ ELSŐ NAPJÁN

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, az Alázatosság Királya és Szuverén Mestere.

Azért vagyok itt, hogy társaimat szolgáljam, hogy társaim soha se fáradjanak bele abba, hogy megismerjék Szeretetem mérhetetlenségét; annak a Szeretetnek, amely az Atyától származik, annak a Szeretetnek, amely kezdettől fogva teremtett benneteket, amely egy különleges Forrásból merült fel, amely a mai napig ismeretlen az egész világ számára.

Társaim, ma elhozom Magam mögött a Fény pompás Fügefáját, amely tele van a szolgálat, az odaadás gyümölcseivel, megrakva azoknak gyümölcseivel, akik Isten szolgálatára hívták el magukat a végső időben.

Pillantsatok ebben a pillanatban mindarra, amit a Hierarchia elért ennek a bolygónak a felszínén, a Fény-Közösségek kifejezésén és megnyilvánulásán keresztül, azokon a sejteken keresztül, amelyek ebben a végső időben felébredtek a tanítás és az átalakulás hívására.

Ezért társaim, egyszer s mindenkorra higgyétek el, hogy életetek megújult; de az az út, amelyen elkíséritek Mestereteket és Uratokat az ebbe a világba való Visszatérésének szent előkészítésében, még mindig nagyon hosszú.

Ma azért jöttem, hogy átadjam nektek a tudás és az áldozat ezen gyümölcseit, mert ez a Szent Fügefa megtermelhette gyümölcseit azok által, akik elkötelezték magukat, akik előre haladtak ebben az időben, hittel és elszántsággal követve a mennyei felhívást.

Nincs más hely a világon, csak bennetek, ahol megtarthatnátok ezt az Örökséget, amit ma adok nektek, és amely a Fény Szent Fügefájától származik, amely az idők során összegyűjtött benneteket a szolgálatra, a Terv megvalósítására, a Szeretet és Egység Terve megvalósítására, amelynek minden emberi szívben jelen kell lennie.

Ezért ünnepeljétek Velem ezt a pillanatot.

Íme, az Alázatosság Királya és Szuverén Mestere, Aki ismeri a világegyetemben felírt neveteket, Aki őrzi és védi a tudatotokat, hogy minden felmerülő új ciklusban legyen bátorságotok Felém haladni; mert az eljövendő idők mindenki számára kihívást jelentenek.

Célomat elhelyezem szívetekben és belső világotokban, hogy beteljesülhessen, ahogy remélem, és ez a Cél lehetővé teszi az emberiség megváltását. Ezért többé ne érezzétek úgy, hogy az életetek a tiétek, hanem hogy életetek az Úré; mert Ő minden egyes lény életén keresztül megírja Isten Akaratát, és lépésről lépésre konkretizálja.

Egy olyan nemzetért jöttem, amelynek közel kell éreznie magát Hozzám. Egy szeretett népért jöttem, amelynek az a sorsa, hogy az Új Emberiség bölcsője legyen; mert az eme nemzetet kormányzó Sugarak kedvesek a Számomra, fontos Sugarak, amelyek lehetővé tették a világegyetem fejlődését, és amelyeknek a lelketek is részei, a Szeretet és Odaadás szent megnyilvánulása által.

Emiatt Brazília tárt karokkal rendelkező ország, ez egy olyan ország, amelyet továbbra is a Mennyek Királynőjének kell irányítania, hogy az Őt örökké kísérő angyalok megvédjék e szeretett nemzet minden terét és helyét.

Ezzel azt szeretném mondani nektek, társaim, hogy az elkövetkezendő hetekben sokkal többet imádkozzatok, és az ima szelleme legyen az, amely inspirál és vezet benneteket a helyes döntés meghozatalára. Az Atya is imádkozni fog értetek, ennek a nemzetnek a céljáért, hogy továbbra is beteljesítse azt, ami meg van írva Isten Szívében.

Brazíliának mindig olyan nemzetnek kell lennie, amely alázatossága, egyszerűsége és szépsége révén segít a testvérnemzeteken és a bolygón élő távoli nemzeteken; mert itt Krisztusi Szívem lüktetésének mindig jelen kell lennie; innen kell kirajzolódnia Krisztus Visszajövetelének, mert ígéretem el van rejtve.

Az alázatosak és az egyszerűek közé jövök. Szeretetem legyőzi a hatalmasokat és a büszkéket, és újjáépül az Új Jeruzsálem, amelyben mindenki Egynek érzi magát az Atyában, és az Atyán keresztül egynek érzi magát a Fiúval és a Szentlélekkel.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok abba a fennhangon való imádkozást; hogy ahogy kértétek ezen a napon, mindenki tudatosan segítse ezen ország Angyalát. Így a nyomás enyhül, a mentális és bizonytalan ajtók bezárulnak, és a Szeretet és Odaadás Sugara fakad ki az őszinte szívekből, amelyek buzgón hívják Jézus Nevét, hogy beteljesedjék Igéje és Akarata.

Így az elkövetkezendő hetekben számítok minden keresztény imájára, mindazok imáira, akik a Krisztus felé vezető utat követik, és inspirálom ezt a népet a vallások közötti egységre, ahol megvan az élet tisztelete, a szeretet a családban, a szeretteink közötti egység, és hogy mindenekelőtt létezik a jó ebben az emberiségben.

Emiatt azért jöttem, hogy ezen a napon egy különleges imát kérjek Brazíliáért október 30-ig, hogy segítsétek ennek az országnak az Angyalát mindenben, amit ebben az időben ki kell nyilvánítania és meg kell valósítania.

A Rózsafüzér lesz az a szent eszköz, amelyet ebben a feladatban használni fogtok, hogy Szent Anyám, Aparecida palástja kiterjedjen e nemzet szellemére; hogy megvédhesse az ostromoktól és a mai idő hódítóitól, hogy megvédhesse e nemzet szívét az életet kiirtó ideológiáktól, amelyek összezavarják a bizonytalan nyelvezetű családokat.

Így lehetővé teszitek, hogy Brazília Angyala odavonzza ehhez az országhoz eme nemzet Szellemi és Isteni Célját, amely a rabszolgaságból való megszabadulással kezdett megvalósulni, és több érzékenységet és tiszteletet hozott az alázatosok és ártatlanok felé.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy hangolódjatok a megfelelő frekvenciára, terjesszétek a Szeretet erejét, terjesszétek Irgalmasságom erejét, legyetek előfutárai a szívből jövő imádkozásnak, és ne keveredjetek bele a globális hazugságba.

Társaim, itt az ideje, hogy tudatosan segítsétek a Hierarchiát; mert ahogy oly régen mondtam apostolaimnak, a szívek vezeklésén és bűnbánatán múlik, hogy az Igazságszolgáltatás ne szálljon le a világba, hanem szálljon le  Kifürkészhetetlen Irgalmasságom, és a szívek örülhessenek szabadulásuknak.

Ma itt vagyok, és imádkozom értetek és népetekért is. Egy pillanatig sem gondolhatok arra, hogy nem fogom tudni megvetni a Lábamat Brazília eme szent földjén, mert ez egy ígéret, amelyet Atyám tett Nekem a Kereszten, hogy az Armageddon ideje után az Úr visszatér a világba a bolygó egy egyszerű és alázatos vidékén.

Imádkozzatok, hogy ezek a szellemi alapok megmaradjanak. Felhívom minden más nemzetből származó társamat is, hogy csatlakozzanak a Brazíliáért folytatott imádsághoz, mert itt az ideje, hogy megértsék és érzékeljék, hogy egyetlen egyetemes család részei.

Emiatt Tudatom közel van ezekben a napokban, közel társaimhoz, azokhoz, akiknek nyitva van a szívük; ahogyan a Mester is az apostolaival volt oly régen, megosztva Emberségét, Testvériségét és Szeretetét.

Ez után a sötét éjszaka után, amelyet a világ átélt és a világ egyes részei még mindig megtapasztalnak, Jelenlétem az új imádók felszentelése által meggyújtja a béke izzó lángját, hogy az a világban maradjon és el ne aludjon, mert ha nem lenne béke ezen a világon, minden gyorsan kicsapódna.

Ezért fontos fenntartani az imádkozást Brazíliáért, hogy ennek az országnak az Angyala közbenjárhasson az Atya előtt, ahogyan ma a Szívem is közbenjár értetek, hogy
a megváltás és a megbocsátás bizonyságtételei legyetek a Számomra.

Közelítsék meg ennek az oltárnak a tövét az új imádók, mert az most a kívánságom,
hogy papjaim vízzel és tömjénnel áldjanak meg benneteket, hogy lelketek megélje a felszentelés eme pillanatát; és így megáldhassalak benneteket Szellemben, Istenségben is eme szent és áldott feladatért, amelyet oly régen vállaltatok, hogy a bolygó egyensúlya megmaradjon, nemcsak a lelki egyensúly, hanem a Föld fizikai egyensúlya is. Ez kell, hogy legyen a nagy kulcs és az imádók nagy ügye ebben az időben, hogy Kegyelmem és Irgalmam továbbra is leszálljon a világba és a lelkekbe.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Krisztus kérésére és jelenléte előtt e testvérek belső felszentelésének pillanatában egy éneken keresztül támogatjuk azt a feladatot, amelyet mindegyikükkel elvégez.

Énekeljük a „Felszentelés” című dalt.

Ebben a pillanatban felajánljuk Krisztusnak az elemeket, hogy megáldjon benneteket.
 

Uram,
helyezd letétbe ezeken az elemeken keresztül
Szent Jelenlétedet,
Irgalmas és Örök Szereteted végtelenségének kifejezését.

Helyezd letétbe ezeken az elemeken keresztül
Kegyelmedet és Irgalmadat,
hogy a lelkek ezen áldás által
érezzék, hogy Királyságod részei,
és újuljanak meg mindig az idők során.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ámen.

 

Dal: „Felszentelés”.
 

Hálát adok azoknak, akik imádják Eucharisztikus Szívemet, legyen Ő mindig erejük és megújulásuk az életben való tanulásukban, ezeknek az időknek a tanulásában. Legyen mindig Szerető Eucharisztikus Szívem a Gyógyító és a Megújító Szeretet ereje.

Kezemet rátok helyezve Jézus Eucharisztikus Szívének imádóivá szentellek benneteket.

Béke legyen veletek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Álljatok fel.

Most az új hívők belső felajánlást fognak tenni Krisztusnak, ebben a pillanatban, hogy Ő mindig arra bátorítsa őket, hogy kövessék az imádat ezen útját, ismerjék fel magukban az Ő nevét és Jelenlétét. Szívetek csendjén keresztül emeljétek fel az ajánlatot, és válaszoljatok a hívására Jelenléte előtt.

Belső felajánlásunkat egy egyszerű imán keresztül emeljük fel, a felszentelés pillanatában.
 

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el önátadásunkat a Számodra,
vezess minket a szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Urunk belső jelenlétében készüljünk fel az Úrvacsora Szentségére.

Maradjunk együtt Irgalmas Szívével, hogy újra átélhessük Jézus szenvedését, halálát és feltámadását az Oltári Közösség által.

Énekeljük Isten Neveit.
 

Dal: "Isten Szent Nevei – 1. Kánon"

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 107. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hosszú idő után visszatérek, hogy leüljek a Fügefa alá, hogy a lelkek közeledjenek Hozzám és elérjék a tudat emelkedettségét, a szenvedés transzcendenciáját, hogy a lelkek újra elérjék a békét, azt a békét, amely ebben a pillanatban hiányzik, amely eltávolítja a lelkeket Isten Útjától és a szíveket az Igazságtól.

Gyertek Hozzám, és lépjetek be Belső Templomomba, Szívem Templomába; ugyanúgy, ahogy sokan mások is vannak Szívem Templomában, hogy szemléljék ebben az időben az Isteni Célt, a Forrás Lángoló Lángját, amely soha sem alszik ki, és amely megvilágítja a belső világokat attól függetlenül, hogy hol vannak, mert ez egy Anyagtalan láng, Isteni Láng, amelyet Mesterek és Uratok is szemlél, hogy mindig kövesse Isten Akaratát.

Ezért lépjetek be Szívem Belső Templomába, ahogy a Hierarchia többi Mestere is belép. És ebben az egyszerű Templomban, a Fügefa Fénye alatt kapjátok meg a bölcsességet és a megértés képességét erre az időre, hogy a világ megtanuljon helyes döntéseket hozni, előnyös és testvéri döntéseket hozni, olyan döntéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a tudat elsodródjon a Törvénytől és az Igazságtól.

Emiatt ma elhoztalak benneteket erre a Szent Helyre, Szívem Belső Templomába, a Fény Fügefája alá, hogy visszatérjetek eredetetekhez, gyökereitekhez; hogy emlékezzetek Isten Alapelveire és Parancsolataira, amelyek szellemi és belső életetek támaszát jelentik, mert ezek az Alapelvek és Parancsolatok mindig elkísérnek egyetemes pályátokon.

Lássátok ennek a Fényfügefának a gyümölcseit, amely ágain keresztül kitágul tudásban és
önátadásban, amely emlékezteti a lelkeket a belső világokban, hogy az anyagon túl létezik az anyagtalan világ.

Szívem Szent Belső Temploma jelen van ebben a közösségben, amely azon elvek alapján jött létre, amelyek ihlették. Ez a szolgálatnak és a testvériségnek nagy Közössége felébresztett az idők során más sejteket is szerte a világon, megmagyarázhatatlan belső előnyöket, ismeretlen Kegyelmet, egyedülálló lehetőségeket hozott a bolygó számos részére a lelkek számára a Hit és az Igazság alapján.

Emiatt ma az összes belső világotokat elhozom Szívem Belső Templomába, hogy a Mesterek Mesterével együtt e Fényfüge alatt elmélkedjetek az Isteni Cél Lángján, amely örök és kiolthatatlan, mert oda kell irányítanotok a tekinteteteket, oda kell irányítanotok a tudatotokat, hogy mindig az isteni Cél védelme alatt legyetek, és így a lelketek elterjeszthesse ezt a Célt a Földön. Bárhová mentek, ez az isteni cél megérinti azokat a lelkeket, akiknek szükségük van rá.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy kövessétek a Mestereket, mindazokat, akik ebben a pillanatban Velem gyűltek össze, hogy előkészítsék az Isteni Irgalmasság Maratonjának következő találkozóját. Mert annyi imamaraton után biztosíthatlak benneteket, hogy ez nem lesz egy újabb Maraton, mert tudatotok már megtanulta azt, hogy elmélyedjen az ima szellemében, az Isteni Ige végtelen szeretetében, a jóság és a könyörületesség kinyilvánításában.

Emiatt azt mondom, hogy ne féljetek azok miatt, akik nem értik ezt a munkát, mert sokan
megmaradnak abban, ami felszínes, és elveszítik a Figueira, a Fényfügefa szellemi gazdagságában való elmélyülésnek a Kegyelmét, amelyet maga a Hierarchia alapított szeretettel, odaadással és tisztelettel.

Ezért őrizzétek meg emlékeitekben és elmétekben Szívem Belső Templomának ezt a képét, a Mesterek Konklávéjában, a Fény Szent Fügefája alatt.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy szülessen újra szívetek és tudatotok az elmúlt két év megszervezett sötétsége után. Arra hívlak benneteket, hogy mindig keressétek a belső igazságot, azt, ami ismeretlen és lappang bennetek, azt a Fényszikrát, amely a Legfelsőbb Forrásból származik, amely megvilágít benneteket és megáld benneteket a továbblépés érdekében.

Emiatt ma Mesteretek újra felgyújtja a Fény Szent Fügefáját, elvezetve a tudatokat ennek a Tervnek az eredetéhez és alapelveihez, ugyanakkor felajánlja a lelkeknek a Fény Fügefa gyümölcseit, az erőfeszítések, áldozatok, az odaadás, az igazi szándék által megnyilvánuló gyümölcsöket, hogy megnyilvánuljon a Cél a Fény-Közösségekben és kiterjedéseiben.

Ez az a Lángoló Cél, amely a Teremtés Forrásából származik, amelynek nem szabad meghalnia bennetek. A bolygó jelen döntő idejében ez a Cél nem tűnhet el sem a Föld felszínéről, sem a belső világokból.

Ha ki vagytok merülve vagy fáradtak, túlterheltek vagy zaklatottak vagytok, emlékezzetek Szívem Belső Templomára, amelyet a Fény Szent Fügefája ölel át, amely az oktatás és a szolgálat gyümölcseit fejezi ki, nem csak e bolygó vagy eme emberiség számára, hanem az egész Világegyetem számára is.

Kívánom, hogy még sokan értékelhessék ezt a Kegyelmet, különösen azok, akiket áthatott ez a Kegyelem, és akik ma nincsenek itt. Isten a legegyszerűbbeknek adta a legdrágább belső kincseit, amelyek nem az Anyagi Világegyetemből származnak, hanem a Szellemi Világegyetem mélységéből bukkannak elő, ahol a lelkek táplálkozhatnak Isten Fényéből, Szeretetéből és Egységéből.

Ma, Jelenlétemen keresztül Mesteretek és Uratok megidézi és összegyűjti a belső világokat a Fény Fügefa tövében, hogy együtt hívjuk segítségül a Béke, az Irgalmasság és az Együttérzés erejét, amelyre ennek a világnak annyira szüksége van, amelyre az emberiségnek és az összes nemzetnek annyira szüksége van, hogy a szívük és az Én szívem, a szívük és a Mesterek szíve közötti egységen keresztül könyörögjenek Istenhez, hogy az igazi és magasztos Szellemi Kormányzat megtestesüljön a Föld felszínén, hogy azok, akik azt állítják, hogy a nemzeteket vezetik, ne okozzanak már több szenvedést, hanem legyenek felelősek magáért az emberiségért, a megértés képessége, a bölcsesség, az igazság és az átláthatóság által.

De ismét mondom nektek: Társaim, ne az anyagiban keressetek eredményt és megoldást; az Igazság mindegyikőtök szívében található. Ott bejöhettek Szívem Belső Templomába, hogy választ találjatok; mert ne feledjétek, hogy ezeknek az időknek a végén az emberiségnek teljesen fel kell emelkednie, hogy egyszer s mindenkorra elhagyja a globális illúziót, az igazságtalanságot, a büntetlenséget, a rabszolgaságot és még a büszkeséget is.

Ezért arra hívlak benneteket ezekben az imanapokban, hogy mindannyian legyetek a Szent Fény Fügefa tövében, hogy ne csak az Atya áldjon meg benneteket Forrása által, hanem azért is, hogy a Cél, amely be fog teljesülni, valósuljon meg az összes szív és belső világ hozzájárulása által.

Emiatt ez egy nagyon fontos Maraton lesz, mert a szívek felajánlásán múlik, hogy Istennek ez a Lángoló Célja nem csak Brazíliában, hanem az egész emberiségben is beteljesülhessen.

Ezért arra hívjuk el azokat, akik szeretik a belső világot, azokat a tudatokat, amelyek összhangban vannak a Fény Mestereivel, hogy egyesüljenek az Irgalmasság és Együttérzés szellemében, amelyre a világnak annyira szüksége van, hogy az összes tudat legyen képes arra, hogy az Alapelvek és a Parancsolatok szerint éljen, és minden tudat emlékezhessen eredetére, a Szeretet és Megbocsátás tapasztalatára, amelyet mindenkinek szellemileg magával kell vinnie a Világegyetembe.

Az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalom Sugarai töltsék be és hatolják át ezt a pillanatot.
A lelkek érezzék Isten Szeretetének ölelését, hogy a sötétség idején a lelkek a Mester útján járjanak a Belső Templomával, a Fény Fügefa Templománaval való találkozás felé.

Imádkozzunk.
 

Uram,
teljesedjen be az Új Faj eljövetele.
Az emberiség fejezze ki archetípusát.
Legyen élő az ige, és építse fel Templomodat.
Terjedjen ki bennünk a titkod és
táruljon fel a világ előtt az igazi létezés,
hogy összegyűlhessünk a Nevedben 
és dicsőíthessük a tökéletes egységet.
Ámen.
 

Köszönöm, hogy itt vagytok Velem, hogy tudatosak vagytok a Lábamnál, közel Szívem Belső Templomához, a Fény Fügefa tövéhez, hogy a világ megtérhessen és megválthassa magát, és a békesség megvalósulhasson az egész Földön.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mielőtt visszatérnénk a zarándokútra, amely Brazíliába vezet minket, Mennyei Anyátok megáll Aurora Királysága belső síkjain, hogy megpihenjen, az Élővilág csendjében és békéjében.

Csakúgy, mint múlt szombaton a Testvériség Közösségében élő gyermekeimmel csináltam; ma azért jövök, hogy tájékoztassalak benneteket arról, hogy Mennyei Anyátok meglátogatja a Testvériség eme Közösségét egy rendkívüli és zárt jelenés révén a Megváltás 2. területe imatermében.

Azt szeretném, ha holnap várnátok Engem énekeitekkel és imáitokkal, és felajánlanátok Nekem egy egyszerű oltárt a fatimai Legszentebb Szűz tiszteletére, hogy a nyugalom e szakaszában Mennyei Anyátok ne csak megáldhassa az új közösségi ciklust Aurorán, hanem Auróráról újra megáldhassa Uruguayt és Dél-Amerikát.

Azt a pillanatot, amelyet megosztanak Velem, később, szeptember 25-én hanganyagon keresztül közvetítjük, hogy a többi gyermekem szívből kísérje el az anyai Szavakat, amelyeket a Testvéri Közösségben élő gyermekeimhez fogok intézni.

Ennek a kérésnek eleget téve ismét kérni fogom Uruguaytól az Anyai és Szeplőtelen Szívemnek való felszentelést, hogy ez az áldott ország védelmet és oltalmat élvezzen a rossz szándékoktól, amelyeket ma sajnos Amerika más országaiban is hirdetnek.

Brazíliában Fiam vissza fog térni az Isteni Ige teljes erejével Brazília városába, hogy figyelmeztessen és tisztázza az emberek gondolatait és elméjét, hogy Brazília belsőleg továbbra is fenntartsa azt a sorsát, hogy Isten Új Édenjévé váljon az egész világ számára.

Gyermekeim, imádkozzunk; és még egyszer arra kérlek benneteket, hogy kötelezzétek el a szíveteket és a szavatokat a Nemzetek Békéjéért való különböző imák mellett. Mária összes gyermekének a részvételén és jelenlétén múlik, hogy bizonyos szomorú helyzetek ne testesüljenek meg és ne valósuljanak meg az anyagi világban.

Mostantól hálás vagyok azoknak, akik a mai napig támogatják az Imádságokat a Nemzetek Békéjéért, hűséges válaszuk által.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SANTA CATARINÁBAN, CAMBORIÚBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mennyei Édesanyátok örömmel, reménnyel és ujjongással tér vissza Brazíliába, hogy megáldhassa Isten egész hűséges népét a következő camboriúi imatalálkozón keresztül.

Isten úgy döntött, hogy augusztus 8. után kezdi ezt a ciklust a brazil nemzeten keresztül, hogy a lelkek és különösen a belső világok Latin-Amerika e döntő pillanatában szívükben és memóriájukban emlékezzenek a Parancsolatokra; hogy megtanulván az élet törvényei szerint élni, a szíveknek ne kelljen többé a szenvedés és a tudatlanság útján menniük.

Emiatt Szeretett Fiam elküld Engem, mint Hűséges Hírvivőjét és mint az Aparecida Asszonyt, hogy kérjem meg braziliai gyermekeimet, hogy tudatosan legyenek nagyon óvatosak, abban, amit választanak.

Brazília, mint Amerika zöld szíve, nem veszítheti el egyensúlyát, azt az egyensúlyt, amelyet a járvány tragédiája után még nem tudott helyreállítani.

Legyetek szilárdak, és mint Szeretett Fiam apostolai imádkozzatok és kérjetek éleslátást, hogy a ti szívetek döntsön a nemzet sorsáról, amelyre vágytok, és elméteket ne befolyásolják ennek az armageddoni időnek a hazugságai és a hamis igazságok.

Brazília egy azokból a nagyon kevés országokból, amelyek jelenleg túlélik a kommunizmust, amelyet rejtett munkák és hamis ígéretek jellemeznek.

Az Istenség arra hív, hogy imádkozzatok, mielőtt döntenétek. A döntés a ti kezetekben van. Imádkozzatok, és szeretetből segítsétek Brazília Angyalát, hogy ne legyen ellentmondás, megosztottság és korrupció tárgya; mint ahogy más nemzetek angyalai is ugyanebben az igában vannak.

Kedves gyerekek, azért térünk vissza Amerikába, mert a Szent Tervhez tartozik, ahol az emberiség képes lesz újrakezdeni egy Új Földön, egy új Édenben.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Örömmel és boldogsággal térek vissza Szent Figueirámba, hogy júniustól, Jézus Szent és Áldott Szívének hónapjától kezdve minden egyes gyermekem szellemének belső gyümölcsei már a bolygó és a lelkek szolgálatában álljanak.

Szeretném, ha ezen a következő imatalálkozón, ahol 1000 Üdvözlégy Máriát imádkoztok, ha a legőszintébb imáitokat és könyörgéseiteket a Mennyei Atyának szánnátok oda Mennyei Anyátok szándékai és könyörgései céljából.

Lelkes odaadással kívánom, hogy imádkozó gyermekeim imádkozzanak a következő szándékokért:

1. Igazi és őszinte békeszerződésért a Közel-Keleten, hogy izraeli és palesztin gyermekeim békés párbeszédet folytathassanak a közjó érdekében, valamint a legvédtelenebbek és a legtehetetlenebbek érdekében.

2. Valódi és testvéri megegyezésért Kolumbiában, hogy a a tiltakozások és a leállások már ne büntessék a legszegényebbeket és a legártatlanabbakat.

3. Annak érdekében, hogy Brazília koherens kormányt alkosson az isteni megbízások szerint, hogy a világjárvány által leginkább sújtott embereknek legyen kegyelmük újjáépíteni életüket.

4. A marokkói lakóhelyüket elhagyni kényszerültek és nélkülözők számára, hogy Európa a jelenlegi és kritikus, soha nem látott válsággal szemben ne reagáljon hideg szívvel, hogy az összes menekültnek segítsenek hogy méltósággal újjáépíthessék életüket.

5. A békéért és a mianmari diktatórikus konfliktus megszüntetéséért, hogy a vallást ne maszkként használják, hogy elrejtsék a legnagyobb megrázkódtatást okozó cselekedeteket, amelyek az egész nemzetet károsítják, és mindenekelőtt a legszegényebbeket száműzetésbe taszítják.

6. A szíriai, venezuelai és etiópiai konfliktus végéért, hogy az emberi társadalom életét ne használják fel arra, hogy újabb nyomorúságot és káoszt teremtsenek a népekben és a népek között.

7. Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok humanitárius küldetésekért, hogy a humanitárius szolgálat minden úttörője védelem alatt legyen, hogy a Szentlélek inspirálja és irányítsa őket; hogy tartós és előnyös döntések szülessenek mindazok számára, akik traumatikus és fájdalmas távozás után törekednek az újrakezdésre.
 

Ha imádkoztok ezekért a Szándékaimért, hálás leszek nektek, mivel Szívemet felháborítja a világ korrupciója, amelynek Krisztus visszatérésével vége lesz.

Köszönöm, hogy válaszoltok a Felhívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT