SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekem!

Ne a saját erőddel mérd a lehetőségeidet. Ne csak a saját kezeddel próbáld megvalósítani Isten Tervét. Ne gondold, hogy nem vagy képes arra, hogy  ezt vagy azt megtedd és megéld, mert nem találod meg magadban a lehetőségeket.

Nézd meg azoknak a történetét, akik teljesítették Isten Akaratát, és kifejezték azt, kinyilvánítva a Teremtő Isteni Művében való részüket. Vajon önmagukban építői voltak-e ennek a Műnek?

Nem sokat számítanak az emberi lehetőségeid és az, hogy mit tudsz magadról, amikor egy Isteni Mű megvalósításáról van szó. Ami számít, az az a képességed, hogy felülmúld magadat, hogy szemedet, gondolataidat és szívedet Istenre irányítsd, és azt mondd:
 

Uram,
Végezd el bennem és általam a te Művedet,
teljesítsd be ígéreteidet, nyilvánítsd ki Szellemedet
és lakjál üres szívemben.
A Tiéd vagyok.

 

Gyermekem, ez legyen az imádságod az elkövetkező időkben.

Ne nézd a tökéletlenségeidet, hanem Isten tökéletességét. Ne nézd képességeidet és erényeidet, hogy ne korlátozd az Isteni Munkát a te lehetőségeidre; csak légy üres eszköz, a Szentlélek lakhelye, mindig készen arra, hogy olyan utakat kövess, amelyek nem a te fejedben vannak, amelyeket nem te, hanem Isten rajzolt ki.

Bízz abban, hogy egy üres és a Teremtőre nyitott szívben működnek a csodái, és légy te magad is élő csoda.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Béke uralkodjék a szívedben, hogy megértsd ezeket az időket, és a tudatod és a szíved megfelelő helyén keresd az erődet.

Lesznek olyan napok, amikor a gyengeségeid meghaladják azt a képességedet, hogy legyőzd magad és hogy folytasd tovább, de ilyenkor keress a szívedben egy olyan pontot, ahol biztonságban lehetsz, gyermekem. Keresd Krisztus Szeretetét, Urad ölelésének emlékét, keresd az isteni Jelenlét tudatát, annak a tudatát, hogy a Teremtő szemei rajtad vannak; állj csendben a természet előtt, nézd a napfelkeltét és napnyugtát, ami békét és emlékezést hoz a szívedbe; keresd a reményt azokban a szavakban, amelyeket Isten már kimondott Küldöttei által; ülj csendben és magányosan, csak azért, hogy lélegezz és hálát adj, és gyengeségedben így szólj:
 

Uram, itt vagyok, 
önmagamban gyenge,
és keresem az erődet,
keresem annak a módját, hogy Benned maradhassak.

Szálljon le rám a Kegyelmed,
nyilatkoztassa ki magát a gyengeségemben, nyilatkoztassa ki a nagyságodat,
mely még mindig a szívembn rejtezik.

Jöjj, Uram,
és Te, Aki ismered a világot
és a gyengeségeimet,
fedd fel most az erődet, a csodádat,
a hatalmadat, a Kegyelmedet és az Irgalmasságodat,
mert én magamban semmi vagyok,
de Te bennem mindent megtehetsz.

Ámen.
 

És amikor kimondod ezt és még sok más vallomást, ami a szívedből fakadhat, adj teret Istennek, hogy ne csak a te ürességedet és kicsinységedet mutassa meg neked, hanem az Ő nagyságát, az Ő csodáját, az Ő erejét is.

Gyermekem, válaszd azt hogy legmélyebb gyengeségeidben is helyet adj Krisztusnak, hogy a szíved élő tanúságtételén keresztül kinyilatkoztassa Kegyelmét a világnak.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekek, az állhatatosság és a kitartás lesznek a szövetségeseitek ebben az átmeneti időszakban. Mindig szem előtt kell tartanotok ezeket a tulajdonságokat, amelyek Isten Akaratának Sugárforrásából erednek.

Az imádságban, a szolgálatban, a testvériségben, a szelídségben, az együttérzésben, a hitben és az irgalmasságban való állhatatosság mindig arra fog vezetni benneteket, hogy minden nap egy kicsit jobban átalakítsátok az emberi állapotot.

Ha kitartotok a magatok elé kitűzött célok mellett, és kitartotok ama elhatározás mellett, hogy nem estek bele ugyanazokba a figyelemelterelésekbe, kísértésekbe és hibákba, az megszilárdítja bennetek az átalakulást, tudatotok legmélyebb szintjein, és nem engedi, hogy próbaidőtök utolsó pillanatában, az emberiség részeként, olyan megpróbáltatásokba essetek bele, amelyek már leküzdhetőnek tűntek.

Kiáltsatok ezért a Kegyelemért Istenhez, hogy az Ő Akarata és Hatalma által állandóan és kitartóan teljesítsétek az Törvényét.

Még mindig van időtök arra, hogy a lényetek tudattalan szintjein egy igazi erődítménytépítsetek magatokban, amely fenntart és megvéd benneteket azokban az időkben, amikor az emberiség egésze csak Istenben és a saját szívetekben emelt sziklán álló erődítményben találja meg az egyensúlyt.

Gyakoroljátok ezt az apró dolgokban. Tartsátok szemmel magatokat, és mindig megtaláljátok a békét.

Válasszátok Isten Szeretetét és ne a világ dolgait.

Kérjétek a Mennyország Kegyelmét és segítségét, és minden nap tegyétek meg a saját részeteket.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekeim!

Amikor eljön az idő, Isten Világegyetemének Tudása, Igazsága és Fénye feltárul, és nem lesz olyan dogma, doktrína vagy intézmény, amely elrejthetné azt, ami a lényekben úgy fog megjelenni, mint a legmagasabb égbolton.

A kozmosz lüktetni fog a teremtményekben, és ugyanebből a végtelenségből egy új idő, egy új élet jelei fognak megjelenni az égen, amely feltárja és kinyilvánítja Isten Országát, egy olyan Országot, amelyet az emberiség félreértett és ismeretlen.  

Amikor eljön az idő, a kitartók hallgatása lesz a legnagyobb eszközötök az igazság kinyilatkoztatásának lehetővé tételére, mert az igazság nem az emberek szavaiból fog kiderülni, hanem élő példájukból, az ég jeleiből és Isten saját Hangjából, amely a hallgatás után ezer harsona erejével fogja az Ő Igéjét a világ fölé harsogni.

Ezért ne meggyőzni akarjatok, ne akarjátok ti magatok megtenni ezt, ne szavakkal akarjátok átalakítani a világot, hanem példával, atanúságtétellel, amely önmagáért beszél. És amikor az ember elhallgat, Isten Hangja visszhangzik.

Az Ő Királysága, amely mindig azokban él, akik megengedték az Ő kifejeződését, mutassa meg a világnak az utat.

Ezek legyenek tehát állandó törekvéseitek: példával hirdetni, szóval imádkozni és hirdetni Isten Kegyelmét, saját életetek által kifejezni az Ő Országát, szívvel megújítani az Ő Szeretetét.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁGBAN, DÜSSELDORF VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Legyen életed minden egyes pillanata a Teremtőnek felajánlott küldetés. Gyermekem, találj lehetőséget a szolgálatra, a lemondásra, a szeretetre, a megértésre minden egyes eseményben, hogy a krisztusi elvek elárasszák cselekedeteidet, és megtelepedjenek a tudatodban, és így belépjenek az emberi tudat mélységeibe, ahol gondolatok, érzések és tettek keletkeznek.

Értsd meg, hogy minden pillanat megfelelő alkalom arra, hogy eszközként ajánld fel magad az Atyának, és légy a béke, a kegyelem, a gyógyulás forrása azok számára, akik minden nap melletted vannak, amelyen keresztül áramolhatnak az Istentől érkező sugarak az emberiség és a földi élet segítségére.

Emlékezz arra, hogy mi a tudatod célja ebben a világban. Már tudsz arról, hogy azért jöttél a világra, hogy egy nagyobb Törvény szerint élj, amely helyreállítja az életet és a fejlődést Isten összes teremtménye számára.

A legkisebb cselekedeteidben is tükröződjön ez a békeszándékod. Így, gyermekem, te Istenben leszel, és Ő benned.

Atyád és barátod, 

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Miután megnyitottad szíved ajtaját, hogy megéld a hála ajándékát, engedd, hogy lényed befogadja az Istentől érkező áldásokat. Erősítsd meg a Magasságos áldásaival a belső világodat, a küldetésedet a bolygó szolgálatában, különösen az ima küldetését.

A nemzetek szellemileg segítségért kiáltanak minden nap, és a föld szíve hallatja hangját azok számára, akik érzékenyek a szeretetre és e világ valódi szükségleteire.

Ezért imádkozz, és imádkozz buzgón, ajánld fel mindazt a Kegyelmet és áldást, amelyet a Mennyből kaptál, mindazok nevében, akiknek semmijük sincs.

Imádkozz Afrika szívéért, különös módon azért, hogy a szenvedés ellenére ne veszítse el tisztaságát és ártatlanságát.

Afrikának a világ újjászületésének szimbólumává kell válnia. Az ő méhéből születik az élet, és mindazok után, amit megtanultak, a szeretetnek is az ő méhéből kell megújulnia és felülkerekednie önmagán.

Imádkozz, hogy a nemzetek túljussanak a mostani idők tisztulásain, és hogy e világkálváriájának csúcsán létezzenek olyan lények, akik képesek aarra, hogy megbocsássanak és hogy mindenek felett szeressenek.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ajánld fel Istennek az összes szenvedést, fájdalmat és bánatot, hogy minden, ami az életedben van, jóvátételként szolgáljon az egész emberiség számára.

Alakítsd át az akadályokat fejlődési ugrássá, és köszönd meg az Atyának az összes lehetőséget, amit kapsz, hogy helyrehozd a Szívét.

Gyermekem, arra kaptál elhívást, hogy eszköz legyél Isten Kezében, és szíved örökös hálájával ezt valósággá teheted.

A hála a kulcsa annak, hogy az Atya Kezébe vegye az életedet.

Törekedj arra, hogy minden nap jobban szeresd Istent, az Akaratát és az Útját, és nem azt mondom nektek, hogy egyáltalán nem fogtok szenvedni, hanem azt, hogy mindaz, amit el fogtok szenvedni, az Atyáért lesz, mint érdem, hogy az Ő Szeretetét és Kegyelmét lehozza erre a világra, különösen azokért, akik hálátlanok és közömbösek Isten előtt.

Az Atyával való egység kulcsa az őszinte hála, ez az ajtó ahhoz, amit ebben a világban szentségnek neveznek.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József    

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A Halleluja szombatját a csend és az üresség jellemezte, a Mennyben éppúgy, mint a Földön. A Teremtő Szíve és Igéje elhallgatott, és maga Isten vonult vissza Szíve mélyére. Ott fakadt Krisztus feltámadásának ereje, az örökkévalóság bölcsessége, a Szeretet újjászületése és megújulása.

A világegyetem már nem a tudományon keresztül ismerhetné meg az örökkévalóságot és az élet meghosszabbítását. A szellemi feltámadás valami új volt, amit Isten egész Teremtésében még soha sem tapasztaltak; és még a bölcsek és arkangyalok is csendben kísérték a szeretet mozdulatát, amely Krisztus életét hívta életre az összes dimenzióban.

Szelleme, amely teljes mértékben átadta Magát, megérintette az Atyát a tapasztalatával, és visszatért a Földre, hogy megújíthassa Szeretetét.
Isten mélységes csendben kísérte a Fiából született Szeretetet. Még maga a Teremtő is tanult az Ő önátadásából és feltámadásából.

Lelke, Szelleme, Istensége, emberi és anyagi Teste meggyulladt és újjáépült a Szeretettökéletes ereje által. A Szeretet volt az a levegő, amely az Ő sejtjeiben keringett. A krisztusi kód életet adott Vérének, fizikai és szellemi szerveinek. Az élet visszanyerte értelmét.

Krisztus Szeretete tovább terjeszkedett az anyagi szinten túlra. Önátadása tovább növekedett és ismeretlen dimenziókba hatolt, mind a kozmoszban, mind az anyagi élet sötétebb dimenzióiban, az úgynevezett földi poklokban.

Mint a Teremtés tengerének egy hulláma, úgy áramlott Krisztus Szeretete a világegyetemeken és az élet megnyilvánulásain keresztül. Miközben megérintette az összes teremtményt, maga a Szeretet megtapasztalása arra késztette a Testét, hogy új, romolhatatlan életben, mindent átható, mindent átfogó életként újjáéledjen és megújuljon. Olyan életként, amelynek nincs saját dimenziója, ugyanakkor minden dimenzióban ott lakozik, örök életként, mert ez az élet Istenben, a Teremtővel való egységben való élet.

Ahogy az Atya mindenben ott van, úgy van a Fiú is. Az Ő Teste megnyilvánulhat az anyagban, mint a magasabb dimenziókban. És ahol nincs anyag, nincsenek színek és hangok, csak csendes és láthatatlan létezés, ott is jelen van az Isten Fia. Minden egyesül a Szeretetében.

Krisztus feltámadását nem lehet szavakkal vagy tudományosan megmagyarázni, mert az meghalad minden tudományt, minden értelmet és minden bölcsességet. Alleluja szombatján magaa Teremtő újult meg, és Vele együtt az egész teremtés.

A csend az egyetlen magyarázat arra, ami ott történt. A csendben megtapasztalhatjátok a mindent átölelő Szeretetet. A teljesség, a mindenütt jelenlét, az élet, minden újjá lett Alleluja szombatján, és a megnyilvánult a Dicsőség vasárnapján.

Meditáljatok, érezzétek és tapasztaljátok meg ennek az isteni élménynek a kódjait.

Atyátok és barátotok,
Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Legyen számodra minden nap egy olyan nap, amikor emlékezel Urad Kínszenvedésére; egy olyan nap, amikor visszatérsz a Karjába és a Szívébe; egy olyan nap, amikor  Vérének és örök átadásának jelenlétében vagy; egy olyan nap, amikor megtanulsz úgy szeretni, ahogy Ő szeretett és szeret örökké.

Legyen minden nap a számotokra a Golgotára való feljutás, ahol az akadályokat a szeretet lehetőségének kell tekintenetek, az eséseket a megújulás lehetőségének, a megaláztatásokat pedig annak, hogy az ürességben lehessetek, és ott Isten betölthesse.

Legyen minden nap egy olyan nap a számotokra, amikor felülmúljátok magatokat a szeretetben, hogy tudatotokat egyre közelebb hozzátok Krisztus Szeretetéhez.

Legyen minden nap egy olyan nap a számodra, amikor felülmúlod magadat a szeretetben, hogy  egyre közelebb legyen a tudatod Krisztus Szeretetéhez.

Legyen minden nap a számodra az önátadás, a megadásod, a felajánlásod napja, mert az örökkévalóság túl kevés lesz ahhoz, hogy Krisztus nyomdokain haladj, és a te lépteid soha sem állhatnak meg.

Ezért, fiam, ma emlékezz meg Urad Kínszenvedéséről, és éld át újra, hogy tudatod megértse, hogy minden nap arra szolgál, hogyKrisztus lépteit utánozd. Minden nap egy olyan nap, amikor egy új Krisztus születését láthatod.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Szemléld az Úr Eucharisztikus Szívét, és szellemi tekinteted mélysége által találd meg Jézus Szent és Megostorozott Szívét.

E Szív minden egyes lüktetésekor az irgalom, a szánalom és a könyörület cseppjei ömlenek a földre a világ összes tabernákulumán keresztül. Ezek az isteni ajándékok Krisztus Szívéből áradnak és elérik azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, azokon a lelkeken keresztül, akik imádják Krisztus Testét és Vérét és közösséget vállalnak vele, és elhozzák megváltó Jelenlétét a Földre.

Szemléljétek imádattal a mennyei oltárokat, ahol Jézus Szent és Megostorozott Szíve állandóan lüktet, és megújítja felajánlását és önátadását az összes lélekért, örökké, amíg a szánalom, az Irgalom és az együttérzés élő valósággá nem válik a lényekben, és nem kell többé kiönteni a Földre, mert Isten gyermekei önmaguk válnak Kegyelmének élő forrásaivá, Teremtésének tökéletes kifejeződése által.

Szemléld és imádd Jézus Szent és Megostorozott Szívét, hogy az egész emberiség nevében megkapd Tőle azokat a szellemi kódokat, amelyek emlékeztetik a tudatodat létezésed valódi céljára.

Engedd, hogy lelked és szellemed felismerje ezt az utat, és bölcsességgel élje meg, hogy tudd, hol kell lenned és mit kell tenned a földi élet bármely pillanatában.

Jézus Szíve feltárja a számodra és emlékeztet arra, hogy ki is vagy valójában. Ha életed értelmét keresed, szemléld és imádd az Eucharisztiában elrejtett Jézus Szívét, és ott, gyermekem, minden feltárul előtted.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Tisztítsd meg elmédet, tekintetedet és szívedet, hogy megtaláld Istent. Ahhoz, hogy az Atyában lehess, állandóan felemelkedett állapotban kell lenned, és újra és újra azt kell választanod, hogy az Ő oldalán legyél.

Istenhez közeledni művészet ezekben az időkben. Miközben a világ ostromai és ingerei egyre nőnek, az emberiség belső világa, amely annyira a felszínes dolgok felé fordul, nem tudja, hogyan küzdjön azért, hogy Istenben maradjon.

Gyermekem, a bolygó kínszenvedésének a része az, hogy tudd, hogyan válaszd Istent, és ne a világ dolgait. Istent választani azt jelenti, hogy felvállalod a keresztedet, lemondasz, megalázkodsz és megfosztod magad mindazon javaktól, amelyeket az emberiség oly szorgalmasan keres nap mint nap.

De mindez akkor valósul meg, amikor a lélek felismeri, hogy nincs szebb, magasztosabb és igazabb, mint Istenben lenni, és az összes világi dolog elveszti értékét a szívekben és a szíveken kívül. A lemondás többé nem teher, hanem szükségszerűség lesz. Szeretni többé nem harc lesz, hanem egy szilárd és egyedi cél, amely a kereszttel együtt megújulásra késztet az úton, abukások, nehézségek és kihívások ellenére.

Engedd, hogy lelked Istennel táplálkozzon, hogy megismerje Istent és Istenért éljen, hogy saját tapasztalatából tudja, hogy semmi sem hasonlítható az Ő Szeretetéhez és Akaratához ezen a világon. Egyetlen emberi törekvés sem lesz nagyobb az Ő Céljánál, és a szíved nem fog többé azon bánkódni, hogy nem tudod legyőzni a világ kísértéseit, mert egyetlen célod a Szeretet lesz.

May you, as apostles of Mercy, be aware and thankful for participating in the inner Commands of Christ, as the necessity of these times will lead humanity to live a definition, before My Son returns to the world.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉRNEK

Azért jöttem a Nappal, a Krisztusgyermekkel a Karomban, hogy megáldjam a világot, és arra kérjelek benneteket, hogy imádkozzatok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik gyötrődnek, mert nem értik meg ezeknek az időknek a megpróbáltatásait, és imádkozzatok azokért, akik elkötelezték magukat a bolygó megmentésére, és kudarcot vallottak küldetésükben.

Imádkozzatok azokért, akik szellemileg betegek, akik másokat szenvedésnek tesznek ki, és imádkozzatok azokért, akik azért szenvednek, mert megélik az emberek által ebben az időben rájuk kényszerített igazságtalanságokat.

Imádkozzatok az Élővilágért, amelyeket napról napra egyre jobban megsértenek és elfelejtenek, mintha nem lennének az Isteni Tudat részei. Az ember, aki rosszul bánik velük, nem tudja, hogy maga Isten az, akit nap mint nap megsért és megöl.

Imádkozzatok a bolygó tudatáért, amely bár fenntartja a Földet, az emberek állandó közömbösségében él, akik tudatlanságuktól elvakulva nem ismerik szellemét, és még a számukra ismert életért sem hálásak.

Imádkozzatok, gyermekek, mert a világnak jóvátételre, a lelkeknek megváltásra van szükségük, és eljött annak az ideje, hogy a Föld belépjen más törvényekbe, egy másik időbe, fejlődésének egy másik ciklusába, amelyben nem lesz többé helye a szenvedésnek és a tudatlanságnak, amely az embereket a szeretetlenségbe vezeti.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hozzon nektek békét Jelenlétem ezen a szent helyen.

Ma Mennyei Atyátok Szívének nevében jövök, Isteni Szeretetét hozom a Szellememben e bolygóért, az emberiségért, az összes földi életért.

Ma Krisztus nevében jövök, Fia nevében, akiről már nem vagyok méltó azt mondani, hogy Ő a Fiam, mert Ő az Atyám.

Ma azért jöttem, hogy mindannyiótokat "gyermekeimnek" szólítsalak, mert Isten ezt kérte tőlem. Ahogyan egy napon nekem adta Elsőszülött Fiát, ma mindannyiótokat nekem ad, hogy tanítsalak, neveljelek és vezesselek benneteket az Ő Szívéhez.

Sokan csodálkoznak, hogy ki vagyok, hogy Isten nevében jövök, és hogy oly sokáig hallgattam, de ma azért jövök, hogy beszéljek az emberekhez arról, hogy honnan jön az a hatalom, amellyel rendelkezem, hogy elvezesselek benneteket az Atya Szívéhez.

Nem én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Én vagyok az, aki ezt az Utat választotta, aki ismerte ezt az Igazságot, és aki részese lett ennek az Életnek.

Én vagyok az, aki tudta, hogyan kell hallgatni Krisztus szavait és az Ő csendjét is, aki tudja, hogyan kell megérteni Isten Jelenlétét nemcsak Krisztusban, hanem az összes emberi lényben is.

Én vagyok az, aki képes volt arra, hogy túltegye magát saját nyomorúságain, hogy belépjen Isten tökéletességébe, aki tudott bízni a Teremtő Szívében, és aki nem kételkedett nagyságában vagy Tervében.

Gyermekeim, sokszor nem tudjátok felismerni Isten Jelenlétét a saját szívetekben, mert túlságosan be vagytok zárva a saját nyomorúságaitok által, és nem bíztok magatokban. De ma azt mondom nektek, hogy nem önmagatkban kell bíznotok, hanem Istenben, mert az Ő nagysága az, amely megnyilvánul majd lényetekben, az Ő tökéletessége az, amely mindannyiótokban élni fog.

Kinyilvánítja dicsőségét és kinyilatkoztatja magát a világnak az új Krisztusokon keresztül.

Amikor az új emberről, az új emberiségről, a Krisztusokról beszélünk nektek, akiknek ezekben az időkben kell felemelkedniük, magatokba néztek, és nem találjátok.

Ma azért jöttem, hogy azt mondjam nektek, hogy nézzetek a saját szívetekbe, és lépjetek túl rajta. Menjetek a saját lényetekbe, abba, ami Istenhez hasonlóvá tesz benneteket, és hagyjátok, hogy kifejezze magát.

Ő lesz ez az Új Krisztus a belsőtökben.

Ő lesz az új ember, aki a földön fog élni.

Ő lesz saját Gondolatának kifejeződése ebben a világban.

Ahogyan ez az Ő Fiában volt, úgy lesz ez mindannyiótokban, mindazokban, akik hisznek, akik hisznek abban, amit ma mondok nektek.

Ma azért jöttem, hogy kitágítsam a gondolataitokat és  a megértéseteket.

Meg kell értenetek az emberi lét lényegét, azt az okot, ami ide, erre a szent helyre hozott benneteket. Nem csak azért jöttetek, hogy oktatást kapjatok, vagy hogy különleges kegyelemben részesüljetek. Az oktatás felébreszt benneteket, és emlékeztet benneteket az emberi létezés valódi okára.

Miután megismertétek az igazságot, meg kell élnetek azt, meg kell erősítenetek saját hiteteket, hogy az bölcsességgé, megértéssé alakuljon át, és hogy Isten Lelkének Ajándékai megnyilvánuljanak az életetekben és a tudatotokban. Akinek a lehelete Élet lett, annak kell megnyilvánulnia sejtjeitekben és atomjaitokban, annak kell kinyilatkoztatnia magát.

Ha Isten Lelke nem lakna bennetek, nem tudnátok élni, mert Ő maga az élet, de Ő maga az alázat is, és csendben marad azok szívében, akik a saját hangjukat várják, akik csak a saját gondolataikban és érzéseikben hisznek, és akik nem adják át magukat Istennek.

De azokban, akik tudják, hogyan kell elhallgattatni magukat; azokban, akik nyomorúságukat a Teremtő Lábai elé helyezik,és átadják lehetőségeiket Istennek, hogy Ő megnyilvánulhasson ezekben a gyermekekben; a testükben keringő levegő az Isteni Lélegzetet, a testükben keringő vér pedig végül annak a Vérnek a genetikáját fogja megnyilvánítani, amellyel minden nap közösségben vannak.

Amikor közösségben vagytok Krisztussal, de nem hisztek benne, az Ő Vére is hallgat. De amikor hisztek abban, hogy Ő belép a sejtjeitekbe, és átjárja a testeteket, a lelketeket, a tudatotokat; apránként Isten Fia genetikájának a részesévé váltok. És ami elveszett, ami eltorzult, az elkezdi kiegyenesíteni az útját, hogy kifejezze az Isteni Gondolatot, hogy az legyen, ami az ember valójában.

Sokan csodálkoznak azon, hogy Isten része vagyok, és ma azért jöttem, hogy elmondjam nektek, hogy mindannyian Isten részei vagyunk. Szívem visszatért a tiétekbe, hogy példát adjak nektek arra, hogy nem csak az Elsőszülött Fiú térhet vissza az Atyához. Azért jött, hogy megmutassa nektek az utat, hogy ti is azon az úton járjatok, hogy utánozzátok a lépéseit, hogy átéljétek a Szeretetét.

Ma az Ő Hírnökeként, az Ő Szívének részeként jövök, mert felajánlottam magam Istennek, hogy a lelkeknek legyen esélyük megtalálni a visszatérés útját az emberi lét végéig.

Az Atyához való visszatérés nem jelenti a létezés megszűnését. Az egység egy olyan tudatállapot, amelyet minden pillanatban megélhettek; továbbra is lehettek emberi lények, és mégis kifejezhetitek az Istennel való egységet.

A Fia azért jött, hogy ezt bebizonyítsa nektek. Létezése során Krisztus Szíve soha sem szakadt el Istentől.

Törjétek át az emberi megértés határait, hogy megértsétek azt, amit nem tudtok megmagyarázni, hogy megéljétek azt, amire nem tudtok gondolni, ami nem gondolatként vagy tudományként, hanem életállapotként nyilvánul meg.

Sokan közületek már megtanultátok, hogy az elméből a szívbe költözzetek, és most a szívet a tudatba kell helyeznetek, hogy a szellemi élet ne érzés legyen, hanem élő, állandó tapasztalat.

Egy új ciklusba léptek be, amelyben az új emberiségnek a gyakorlatban kell léteznie, nem az elméletben.

Nem fogjátok többé azzal tölteni az időtöket, hogy az új emberről tanuljatok, és másoktól várjátok a megnyilvánulását. Nem egy másik világból fog jönni; nem a csillagokból fog jönni, bár a csillagok megnyilvánulnak a Földön, a Világegyetemek megnyilvánulnak itt.

A Kozmoszban létező élet kifejezi magát a bolygón, hogy részt vegyen az új ember kifejeződésében, amely mindannyiótokban megnyilvánul. Ez nem lesz fordítva. Ne várjátok, hogy az új élet a Mennyből jöjjön, mert itt kezdődik, bennetek, ezen a helyen és az Üdvösség összes olyan szigetén, amelyet Istenszentelt fel és készített elő, hogy az új életet kinyilvánítsa.

A tiszta szívűekből születik az új ember, és a ti példátok az, amely felébreszti a szunnyadó krisztusokat, mindannyiótok példája az, ami felébreszti testvéreiteket, és így bővíti az új emberiséget.

A Földön lévő összes lény átalakulásából származnak majd az érdemek, hogy azok, akik a jövőben jönnek, azok, akik itt születnek, hamarosan megtalálják a módját annak, hogy ne a régi emberi állapotot fejezzék ki többé, hanem részt vegyenek ebben az új létben, az életnek ebben az új archetípusában, amely az Isteni Gondolatot fejezi ki.

Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek mindezeket a dolgokat, mert ennek kellene az életetekben prioritásnak lennie. Nem azért vagytok itt, hogy dolgozzatok, tanuljatok, nyaraljatok vagy utazzatok a világban. Azért vagytok itt, hogy kifejezzétek az Isteni Elvet, hogy kifejezzétek az Istenhez való hasonlóságot, mert a Világegyetemben a teljes élet rátok vár. Minden csillag, amelyet az égen láttok, a Földre néz és csendben vár. Várják, hogy Isten Terve beteljesedjen.

Legyen ez az új lény nem csupán az Arkangyalok Szívében, a Teremtő Atyák tudatában és az emberi lények okkult részében.

Titokzatos módon, erről a kis bolygóról fog kiindulni az élet példája az egész Teremtés számára, ahogyan ez már megtörtént Krisztus által.

Ne nézzetek magatokba, amikor hozzátok beszélek. Ne gondoljatok arra, hogy életetek milyen messze van annak megnyilvánulásától, amit mondok nektek. Hagyjátok, hogy tudatotokról lehulljanak a fátylak, hogy átalakuljon a gondolkodásotok, hogy gondolkodásotokat a szív irányítsa, és a szíveteket a tudatotok.

Mindannyiótokhoz és minden egyes emberi lényhez szólok. Ahogy beszélek hozzátok, azt vonzom a világba, amik valójában vagytok, hogy felébredjetek.

Esszenciáitok kiáltanak, hogy végre hallgassatok rájuk. Ne legyen többé csend bennetek. Isten ne legyen többé csendben bennetek. Lelkének Lehelete ne rejtőzzön el, hanem mozdítsa meg belső világotokat, távolítsa el a régi embert.

Isten addig fog szólni hozzátok, újra és újra, amíg meg nem tapasztaljátok azt, amit mond nektek, és Én elköteleztem magam Neki, hogy addig ismételgetem a szavait, amíg fel nem tűnik az új élet.

És bár Szavam talán egy nap már nem hangzik el a látnokokon keresztül, Én kiáltani fogok a ti belső világotokban, és ti hallani fogtok Engem a szívetekben.

Akik hallgatnak Rám, azokat a végsőkig Én fogom vezetni, mert ezért vagyok itt, a fejlődésem az övékkel együtt halad.

Ma azt fogom kérni, hogy a Krisztus által felszentelt papok legyenek azok, akik megáldják ezt az Eucharisztiát, mert Urunk beléjük helyezte bizalmát, és eljött annak az ideje, hogy kifejezzék valódi küldetésüket.

Továbbra is Krisztussal fogtok közösségben lenni minden egyes új találkozásban Velem, de a papok lesznek azok, akik megáldják ezt az Eucharisztiát, akik szíve és tudata hívja a Jelenlét Angyalát, mert Ő mindig meghallgat benneteket.

A papok lesznek azok, akik mától kezdve megnyitják az eget, hogy az elemek átváltozzanak, és Krisztus Testében és Vérében megnyilvánuljon mindaz a Kegyelem, amelyet Isten ajánl fel nektek.

Ugyanígy fogtok bízni az átlényegülésben is. Bízni fogtok abban, hogy Krisztus vére a borban van, és hogy az Ő teste jelen van ebben a kenyérben, és hogy napról napra, apránként, ez vezet benneteket belsőleg Krisztus genetikájának kifejezésére, hogy Hozzá hasonlóan kifejezzétek az Istennel való hasonlatosságotokat, és hogy visszatérjetek az Atya Szívéhez.

Így legyen.

Ily módon tanítunk benneteket arra, hogy bízzatok az általunk hozott közvetítőkben, mert emberi állapotuk ellenére egy Isteni Kegyelem lakozik bennük, és az odaadásuk érdemei által minden nap egy kicsit jobban megnyilvánul.

Amíg jobban bíztok Istenben, mint magatokban, Ő ki fogja fejezni magát bennetek.

Adjátok át emberi mivoltotokat, hibáitokat, személyiségeteket, és bízzatok abban, aki tökéletesnek teremtett benneteket, hogy bennetek lakjon.

Nincsenek hibák az Isteni Teremtésben, nincsenek hibák a Gondolatában. Hagyjátok, hogy tökéletessége kifejezze magát.

Ezért megáldalak benneteket, rátok helyezem kezemet és Tiszta Szívem sugárzását, hogy példám által lényetek felébredjen, és hogy a közeljövőben példátok által mások is felébredjenek.

Érezzétek, ahogy Isten Lelkének Lehelete kering a testetekben, és áthatja tudatotokat. Hagyjátok, hogy Ő fejezze ki magát bennetek, hagyjátok, hogy megnyilvánuljanak az Ajándékai.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenléte maradjon örökké lényetekben. Köszönöm nektek.

És most arra kérem a papokat, hogy jöjjenek ide tisztelettel a Jelenlétemben, hogy megkapják áldásomat, és így megszenteljék ezeket az elemeket.
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Tégy vallomást Istennek, hogy eljuss Szívének az útjára, és találd meg a bölcsességgel teli válaszokat, amelyeket Ő tartogat számodra.

Engedd, hogy szíved az Atya előtti átláthatóság által megtalálja az utat Igazságához és Szeretetéhez.

A Teremtő azt akarja, hogy osztozz végtelen Bölcsességében, magasztos Törvényeinek ismeretében, mennyei Igazságában, de ehhez, gyermekem, szükséges, hogy megnyílj, hogy mélyen megismerd önmagad, hiedelmek, álarcok és ellenállás nélkül, hogy megtaláld emberi tudatod legrejtettebb részét.

Csak az illúzió leleplezése által ismerheted meg az igazságot. Azáltal, hogy igaz vagy Isten előtt, megtalálod a legtisztábbat, ami benned van, és a saját lényedben minden feltárul előtted, mert ott találod meg az Istenhez vezető utat.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SÃO PAULO-BAN, MADRE PAULISTA-BAN, MÁRIA HÁZÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK HERMANA LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Ahol van egy szív, amely küzd, hogy legyőzze önmagát, Isten ott lesz, hogy segítse lépteit. Ahol van egy szív, amely hajlandó legyőzni önmagát a szeretetben, hogy egy nagyobb szeretet bontakozhasson ki benne, Isten ott lesz, hogy segítse lépéseit.

Ahol van egy szív, amely őszintén imádkozik és könyörög a megváltásért és a nyomorúságok megváltoztatásáért, Isten ott lesz, hogy segítse lépteit.

Az Úr minden egyes bukását nagyobb lendületté teszi, hogy megerősítse a szellemét; nyomorúságait nagyobb lendületté teszi, hogy alázatosan és ügyességeitől elvonatkoztatva éljen. Gyengeségeit az Úr állandó éberségének indítékává teszi. És mindaz, ami korábban gyengévé tette, erősíteni fogja őt. Mindaz, ami korábban nyomorúságossá tette, meg fog változni.

Próbatételei az emberi evolúció és az isteni teremtés megújulásának ugródeszkájává válnak.

A szíveknek csak isteni segítséget kell kérniük mindenben, és mindig mindazt meg kell tenniük,ami erejükhöz mérten lehetséges, hogy őszintén teljesítsék Isten Terveit. Még ha nem is tökéletesek, és úgy érezhetik magukat, mint egy tengernyi nyomorúság, az Úr teljes lényüket Irgalmasságának óceánjába önti. Elég, ha képesek arra, hogy átadják magukat Istennek.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Üzenet az uruguayi Nagyboldogasszony és az Isteni Szellem kolostor kertjében, ahol egy szökőkutat helyeztek el a Kerti Szűzanya képével.
 

Mint a békének szentelt forrásokból folyó víz, úgy áradjon az isteni áldás lelketekre és szívetekre, és rajtatok keresztül érje el az egész világot.

Az Isten által életetekre árasztott áldások sokszorozódjanak meg és érjék el az összes szívet ezen a világon.

Ebben az imádságnak, a szemlélődésnek, a lelkek és az Élővilág megváltásának szentelt kertben a Teremtő jóvátételt és reményt talál. Az összes ide jövő lény mindig emlékezzen arra, hogy lehetősége van imádkozni és helyrehozni Isten Szívét, ahogyan Fia tette a Gecsemáné kertben, és ahogyan Isteni Édesanyja folytatta, újra és újra, miközben imádságban utazott Krisztus Kínszenvedésének szent helyein.

Mária azért jött a Gecsemáné-kertbe, hogy ott újra átélje az Úr Kínszenvedését, és így életben tartsa és megsokszorozza szenvedésének érdemeit. Imája helyrehozta Isten Szívét ésmindenekelőtt Krisztus Szívét, amelyet az emberiség nagy közönye örökké ostoroz.

Gyermekeim, legyen ez a kert a számotokra olyan, mintha belépnétek a Gecsemáné kertjébe, és osztoznátok az Úrral a kínjaiban, mintha gyógyítanátok a sebeit, és érdemeket szereznétek a lelkek üdvösségéért és az Új Élet bevezetéséért.

Mindig hálával és örömmel lépjetek be ide, hogy szolgálhassátok Isten Szívét és benne az Élővilágot. Imáitok által egyesüljetek az Élővilággal, hogy az Úr angyalai jóvátegyék a szenvedést és a sértést, amelyet az Élővilág tapasztal. Ezért találjátok meg itt a szolgálat terét, amely bár rejtett és csendes, mégis átlépi a határokat és dimenziókat, és megérinti Isten Szívét.

Ezért áldott meg benneteket, és ezért áldotta meg ezt a forrást, ezt a helyet és az életeteteket, hogy megváltásotok gyümölcse sok más léleknek is segítségére legyen.

Szeretlek benneteket.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Légy csendben és lélegezz, hogy magadban keresd a felemelkedés útját. Engedd, hogy szíved meglássa az illúzió és az emberi állapot összes rétegét, amelyen át kell kelned, át kell változtatnod és amelyen felül kell kerekedned, mielőtt elérnéd Istent.

Légy alázatos és ismerd el a korlátaidat, de ne hagyd, hogy megvonja tőled a hitet és a reményt. Győzd le és fedezd fel magadban azt az ajtót, amely összeköt a Végtelennel, az Isteni Tudattal és mennyei eredeteddel. Lényeged mutatkozzon meg hídként Isten Szíve felé, és ha nem is tudtsz egyszerre átkelni ezen a hídon, legyen az mindig kitartásod szimbóluma, hited mozgatórugója.

Törekedj minden nap egyre inkább a Végtelenségre, az örökkévalóságra, de nem csak arra, hogy elhagyd a földi élet kényelmetlen dolgait. Szeresd az Istentől kapott lehetőséget, és tanuld meg megérteni az életet annak evolúciós és szellemi értelmében. Szemléld a bolygón azt a lehetőséget, hogy egyre jobban szeress, és szemléld minden egyes testvéredben az Isteni Szeretet megújulásának lehetőségét egy Új Krisztus megjelenése által.

Törekedj a Végtelenre, a világegyetemre, hogy a tudatában légy annak, hogy visszatérhetsz Istenhez; de úgy fogsz visszatérni, gyermekem, hogy a szíved tele van ismeretlen szeretettel, a szellemed tele van az Isteni Szellemmel, a tudatod teljes mértékben kifejezi az Isteni Gondolat lényegét az emberiség számára. És ajánld fel majd Istennek ezt az örökséget a szívedben, hogy egy új kezdetet írjon, úgy a Mennyben, mint a Földön.

Törekedj a magasabb életre; törekedj arra, hogy visszatérj Istenhez. Ne legyenek benned emberi törekvések és emberi elképzelések a magasabb életről. Az igazság lüktessen a szívedben, és legyen az a motor, amely arra ösztönöz, hogy minden nap megéld az átalakulást.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyűjtsd össze Isten Kegyelmének a gyümölcseit, igyekezz minden nap kifejezni azokat az erényeket és ajándékokat, amelyeket Ő adott neked.

Áldásai ne csak a szívedben maradjanak, hanem fejeződjenek ki életmódként, cselekedetekként, imádságos szavakként, segítő és szeretetteljes szavakként, az elmét magasra emelő gondolatként.

Ezek azok a módok, amelyekkel megsokszorozhatjátok, amit Isten ad nektek, és így méltóvá válhattok az Atyával való egyre mélyebb egyesülésre.

Gyermekem, példád mindig fejezze ki a szeretetet és az Istennel való egységet a szívek számára, mert a Teremtő így akarja elérni minden teremtményét: az átalakulás példáján és azok imáján keresztül, akik hallgatnak Rá.

Ezért engedd meg, hogy lényed Isten eszközévé váljon. Minden nap egyre jobban szeresd azt, amit Ő ad neked, és törekedj arra, hogy ez a Szeretet, amely az Atyától származik, eljusson minden testvéredhez.

Menj és szolgálj, imádkozz és sokszorozd meg Isten Szeretetét az életedben. Ez Kegyelme gyümölcseinek a learatása a szívedben.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Legyen a szívetek mindig készen arra, hogy Irgalomért kiáltson.

Legyen a szájatok mindig készen az Isteni Irgalmasság hirdetésére.

Tetteitek legyenek mindig irgalmasak.

Legyen az életetek az Isteni Irgalmasság cselekedeteinek tükörképe.

Legyen a szívetek szeretetteljesen mindig kész arra, hogy terjessze az Irgalmat és hogy több lelket érjen el ebben a világban.

Ma ez az imám értetek. Mindannyian szeressétek és ismerjétek meg az Isteni Irgalmasságot, és ezáltal legyetek annak hordozói a világ számára.

Ezért megáldalak benneteket, és Szívemben tartalak benneteket, hogy növekedjetek az alázatban, erősödjetek az imádságban, és szolgáljátok ezt a bolygót az Isteni Irgalmasság állandó megélése által.

Áldásomat adom erre.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Őrizd meg szíved békéjét az Isteni Irgalmasság Forrása által, és légy eszköz Isten számára, hogy kiáraszthassa A Kegyelmét a világra.

Emélkedj a bolygó, a lelkek és a Teremtés nagy szükségén; és erősítsd meg a hitedet az Isteni Irgalmasságban, abban a bizonyosságban, hogy a szívek megtalálják általa a reményt az újrakezdéshez.

Ne legyen örökkévaló bűn az Isteni Irgalmasság Forrása előtt. Ne maradjon nyitott seb azon túl, amelyből a megbocsátás és a megváltás Kegyelme árad a világ számára.

Ebben az időben Isten mindent megad neked, hogy ne csak megéld a megváltást, hanem hogy az emberiséget erre az útra vezesd. Légy hálás minden nap, hogy Ő az imádság és a szeretet választásának útjára helyezett, és félelem nélkül éld meg az ehhez vezető tanulságokat.

Erősítsen meg minden egyes tapasztalat ebben az időszakban. Vezessen minden egyes pillanat a szeretet megtapasztalásához.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT