SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekeim!

Annak érdekében, hogy a Kegyelem, amelyet nap mint nap kaptok, valódi átalakulásként nyilvánuljon meg az életetekben, nem engedhetitek meg, hogy elvesszen, és úgy menjen át rajtatok, mintha szél volna.

Amikor egy isteni Kegyelmet kaptok, meditáljatok rajta, érezzétek az esszenciátokban, és imádságban kérjétek, hogy terjeszkedjen ki és alakítsa át egész lényeteket.

Az isteni Kegyelem hatása végtelen; azonban, ha befogadjátok, és még csak nem is érzitek, hogy mit hoz létre bennetek, akkor ez az élet után is szunnyadó és láthatatlan marad a szemetek számára.

Képzeljétek el, gyermekek, hogy egy nap képesek lesztek arra, hogy átlépjétek e világ kapuit anélkül, hogy teljesítettétek volna saját küldetéseteket, és ott érzékelni fogjátok, hogy végtelen Kegyelmet kaptatok, de ti soha sem kerestétek azt, és még csak nem is gondoltatok rá.

Az életetek önmagában is nagy kegyelem: felbecsülhetetlen kegyelem ebben a világban, ebben az időben, az Isteni Küldöttekkel együtt lenni, vezetést kapni a legapróbb részletekben is.

És egy nagyobb és kifürkészhetetlen Kegyelmet kaptok, hogy ez a tanítás mindannyiótokban életre keljen, és ezáltal tanúságot tegyetek az isteni Kegyelem átalakító erejéről, és személyes példátok által megmutassátok a világnak az emberi lények, mint Isten gyermekei valódi lehetőségeit.

Gyermekeim, keressétek magatokban azt a Kegyelmet, amelyeket adunk nektek, érezzétek, növeljétek és szaporítsátok, mindig tudván, hogy a Kegyelem munkája tökéletes kifejeződésének eredménye nem nektek, hanem az isteni Tervnek, a bolygónak, az emberiségnek szól. Imádságban figyeljétek meg saját belső világotokat, és csendben engedjétek meg magatoknak, hogy a Kegyelem áthasson és átalakítson benneteket.

Legalább jelezzétek a világegyetemnek, hogy nem vagytok közömbösek mindazzal szemben, amit kaptok, és hogy arra törekszetek, hogy a Teremtő kifejezze magát, teljes nagyságában, mindannyiótokban.

Szeretlek benneteket, és mindezt azért mondom el nektek, hogy ne pazaroljátok el a kapott Kegyelmet, mert eljön majd az az idő, amikor sem a Kegyelem, sem az Irgalom nem lesz képes arra, hogy leszálljon az emberi szívre, mert a már kapott kincsekből fogjátok felépíteni az erőtöket az elkövetkező időkben.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Kedves társaim és Krisztus szolgái!

Ma arra kérlek benneteket, hogy gondolkodjatok el mindarról, amit az elmúlt időszakban mondtam nektek, és próbáljátok meg magatokban érzékelni, hogy gyakorlatba teszitek-e a Szent Szívek által átadott utasításokat.

Isten tudatának az egyszerűségével Jézus, József és Mária Szent Szíve egy nagy ébredés felé vezeti az emberiséget, de mindenkin múlik, hogy ez az ébredés életre keljen a papírlapokból és a szavakból, amelyeket a látók a világnak mondanak – ugyanúgy, ahogy a mi szavainkat ismételnék meg – és a világban élő lények ébredésének forrásává váljon.

A bolygó eme idejében arra törekszünk, hogy ne csak imádkozó lényeket ébresszünk fel, hanem az ima katonáit: olyan tudatokat, amelyek képesek arra, hogy azonnal engedelmeskedjenek Isten sugallatának, és akik megértik, hogy a szeretet, a megbocsátás, az egység és a testvériség a jelen idők legerősebb fegyverei, amelyek akkor valósulnak meg, amikor szívből imádkozunk.

Isten seregei, amelyeknek Isten hatalmat adott, juttassák győzelemre a Fényt azáltal, hogy az Isteni Fény leszáll az imádkozó szívbe.

Az ellenfél seregei nem fognak elfáradni, nem fognak megállni, és egyetlen percre sem fognak megzavarodni; de Isten győzelme kell, hogy legyen az egyetlen bizonyossága azoknak a szíveknek, amelyek válaszolnak a mennyei hívásra. Ezzel a belső meggyőződéssel bátorítani fognak más lelkeket, hogy átalakítsák az életüket, és béketeremtőkké váljanak a bolygó káosza és végzete idején.

Kedveseim, ébredjetek rá az azonnali átalakulásra, és soha se gondoljátok, hogy már jó helyen vagytok, hogy elértétek a célt, és most már megpihenhettek, mert az Isten katonájának a pihenése nem ebben az életben lesz.

Azért vagytok itt és most, hogy állandóan átalakuljatok, minden nap egy kicsit jobban, amíg össze nem olvadtok Krisztussal szívben, lélekben és szellemben. Tegyétek ezt azokért, akik nem tudnak Isten létezéséről és az Ő Tervéről, és akik átadják lelküket e világ mélységének, azt gondolván, hogy a legjobban élnek, aszerint, amit a föld kínálhat nekik.

Szeretlek benneteket és imádságban várlak benneteket.

Legtisztább Szent József
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT