2024. június 29., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Amikor valami véget ér, az nem azt jelenti, hogy végleges, hanem azt jelenti, hogy eljött az idő és a lehetőség, hogy elgondolkodjunk a Szent Szívünkből áradó összes útmutatás és tanítás Kegyelmén.

A beteljesedés minden egyes pillanata az önvizsgálat pillanatát jelenti, ahogyan azt Édesanyátok is megtapasztalta számos pillanatban, elsősorban Szeretett Fiam agóniája, kínszenvedése és halála alatt.

Ti, drága gyermekeim, nem vagytok elválasztva a lezárás e pillanatától. Éppen ellenkezőleg, életetekben lehetőségetek lesz meditálni és elmélkedni annyi mindenről, amit Szeretetből kaptatok Szent Szívünktől.

Ez az időszak a felülvizsgálat és annak a tudatosításának az ideje, hogy mit élnek át ma a nemzetek és a népek. Ez az ideje annak, hogy a Szent Szó beteljesedjen mindegyikőtökben, és hogy mostantól kezdve ne csak az Isteni Igére figyeljetek.

Ez a lépés minden egyes gyermekem számára belső erőfeszítést jelent, mert azt jelképezi, hogy nem csak a gyümölcsök, de az elkövetett hibák megnyilvánulása előtt is állnak. Az előtt a lehetőség előtt állnak, hogy életüket megváltoztassák, hogy ne csak a szeretet, hanem az igazságosság, a könyörület és mindenekelőtt az igazság tükre legyenek.

Mindazok után, amit annyi év alatt kaptatok, tanuljátok meg megélni Krisztus Igazságát saját magatokban, egy olyan világgal szemben, amely homályos és sötét, igazság és átláthatóság nélkül. Krisztus Igazsága és átláthatósága vezet majd benneteket a magatok és a világ védelmének útján, hogy a Megváltó Szeretet uralkodhasson bennetek.

Mint az Igazság Anyja és Tükre, azért vagyok itt, mert egyetlen vágyam, hogy még többen élhessék meg az Igazságot, amely Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

2024. június 22., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Ma Lys belső kertjeiből jövök, hogy felhívjam a lelkeket, hogy járják a belső gyógyulás és a békével való újraegyesülés útját, azzal a békével, amely a bolygó sok helyéről eltűnt.

Lys Anyjaként szellemileg felajánlom nektek ezt a teret, ahol a meleg és anyai női jelenlét lakozik, amely az Új Emberiség kezdetét hordozza a szívekben.

Ma, Lys belső kertjeiből az Én Anyai és Közbenjáró Hangom hangzik, hogy gyermekeim meghallják magukban az Isteni Anya utolsó Szavait ebben a ciklusban, amely május hónapja óta kezdett lezárulni.

Igen, gyermekeim, jól hallottátok, amit az Istenség már jó ideje bejelentett, ma kezd megvalósulni, mert ez Isten Akarata. A Szent Szívek Munkája véget ér, és abban az időben, amely közeledik, az összes gyermekemnek lehetősége lesz arra, hogy elgondolkodjon és véglegesen felhasználja a kapott impulzusokat.

Szeretett Fiam, Jézus hamarosan diktálni fogja nektek, hogyan fog minden folytatódni. Addig is készüljetek fel, mert amikor befejezzük ezt a több mint tizenöt évnyi megszakítás nélküli belső impulzusok és Kegyelmek ciklusát, az összes szívnek be kell állnia Krisztus Kommandójának sorába, a neki megfelelő sorba, hogy felkészüljön az Ő hamarosan bekövetkező, régóta várt Visszatérésére.

Ezért, drága gyermekeim, szükséges lesz, hogy nagyobb jelentőséget és figyelmet szenteljetek a belső életeteknek, mert ebből és ezen keresztül lesznek meg az eszközeitek ahhoz, hogy megtanuljatok megbirkózni a végidőkkel.

A Mennyből foglak figyelemmel kísérni benneteket, és látni fogom, hogyan teljesül minden egyes Szent Szavunk.

Augusztus egy szakasz végső lezárását jelenti. Imádkozzunk, hogy mindenki képes legyen a saját lábán a célba érni.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Lys Királyságának az Asszonya

2024. június 8., szombat

Heti üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET KANADÁBAN, QUEBECBEN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Jöjj, Isten Szentlelke,
és lehelj a teremtményeidre
akik békéért és igazságszolgáltatásért kiáltanak.

Jöjj, Isten Szentlelke,
és vigasztald meg azokat,
akik erkölcsi, emberi és szellemi fogságban éltek.

Jöjj, Isten Szentlelke,
és áraszd el Kegyelmeddel és mennyei erőddel azokat,
akik irgalmat és könyörületet kérnek.

Jöjj, Isten Szentlelke,
és világosítsd meg ajándékaiddal azokat,
akik az igazságot keresik magukban.

Szentlélek, tartsd meg azokat,
akik könnyelműség, tudatlanság
vagy engedetlenség miatt elestek.

Jöjj, Isten Szentlelke,
és állíts helyre mindent, ami eldeformálódott,
szabadítsd meg a haláltól azokat, akiket életükben elítéltek,
váltsd meg azokat, akik háborúkat, fájdalmat és igazságtalanságot okoznak.

Ó, Isten Szentlelke,
aki pünkösdkor betöltöttél és átöleltél Engem,
szállj le most erre a sebzett emberi valóságra.

Isten Szentlelke,
hallgasd meg hűséges Szolgálóleányod,
és a lelkek Közvetítője hangját,
öleld át tüzeddel azokat, akik saját sötétségükbe merültek,
szabadítsd ki a börtönből azokat,
akik segítségért kiáltanak.

Isten Szentlelke,
nyisd meg az utat
a hátrahagyottak és elítéltek számára,
hogy újra felfedezhessék 
Örök Szíved szent útját.

Isten Szentlelke,
hallgasd meg 
a Mennyei Anya szent könyörgését,
ne engedd meg többé a föld színén,
hogy bármely lélek valamilyen okból
vagy valamilyen helyzet miatt
elveszítse Isten Szeretete Kegyelmét.

Igazság Szentlelke,
támogasd gyermekeimet.

Igazság Szentlelke,
mutasd meg Tudományod által a helyes utat.

Szeretet Szentlelke,
gyógyítsd meg a megsebzett szíveket.

Egységben és tisztelettel Irántad,
Isten Szentlelke,
válaszolj könyörgéseimre,
az Élet, a Szeretet
és az Egység Teremtője dicsőségére.
Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra! 

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT