2023. március 28., kedd

Nagyhét
KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE IZRÁELBEN, A GALILEAI TENGEREN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA ÁPRILIS 7-RE, A NAGYHÉT HATODIK NAPJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Isten Fia megengedte magának, hogy meghaljon a kereszten, hogy megszülethessen az Élet Fája, és Izrael tizenkét törzse, akik most a világ négy sarkában szétszóródva élnek, visszanyerhessék Isten Szent Tervének ősi attribútumait.

Miután Krisztus átadta magát a Kereszten, miután átdöfték az Oldalát, és Vére és Vize kiontatott a lelkekért, miután az Ő Drága Vére kiontatott a Kínszenvedés minden lépésekor, még az emberiség jelenlegi korában is szükséges a felszíni faj helyrehozása. Mert e végleges és kaotikus időkben Izrael ősi népe, a tizenkét törzsén keresztül, elvesztette azokat a szellemi értékeket, amelyek formálták és szent, eredeti néppé tették.

Ezért ma a Mellemben, Szellemi Szívem közepében hordom Dávid Király Szent Csillagát, amely Isten és az ember, valamint az ember és Isten egyesülésének kozmikus kinyilatkoztatása, tökéletes szövetségben, harmóniában és békében. És ennek a Szent Kozmikus és Szellemi Csillagnak a középpontjában Izrael Ura hordozza a Szívében tárolt Izrael törzseinek tizenkét fő attribútumát, amelyeket ezekben az időkben újra ki kell alakítani és meg kell váltani azokon a  lelkeken keresztül, akiknek újra el kell indulniuk szellemi és evolúciós útjukon.

Ezért Izrael Ura ma ismét eljön hozzátok és az egész világhoz, hogy újjáépítse mindazt, ami elveszett, hogy megváltsa az Istentől eltávolodott lelkeket, hogy megújítsa e Genetikai Terv szellemi mátrixát, egy olyan Tervét, amelyet egykor az Örökkévaló Atya az Elohimokon keresztül tervezett.

Egy olyan Tervet, amely, mint tudjátok, a Genezisben kezdődött, és amely a Genezistől napjainkig, a különböző emberi civilizációk által megtapasztalt oly sok hiba és esemény után, ma eljött az az idő, eljött az a pillanat, hogy ez az Eredeti Terv újra kialakuljon és elnyerje a megváltást a szívek őszinte megtérése által Krisztus Szeretet-Bölcsességének legtisztább Forrása felé.

Ezért ma, Izrael egéből és Szellemi Egyházamon keresztül az Úr ismét megszenteli a világot, az Úr ismét megnyitja a megváltás kapuját azon lelkek számára, akiknek szükségük van rá, és az Isteni és Egyetemes Igazságosság Törvénye előtt az angyalok és azok a seregek, akik ma Velem vannak Izrael felett, Jeruzsálemtől a Galileai tengerig, Isten ezen angyalai, az Örök Atya áldott, fáradhatatlan szolgái, a Fény-könyveikbe írják a szintézis e pillanatát, amelyet a bolygó összes belső világa Izrael Ura előtt él át.

Azok a belső világok, amelyek arra hivatottak, hogy három attribútumon keresztül szintézist éljenek meg: a megváltás, a kiengesztelődés és a megszentelődés attribútumán keresztül; amelyek olyan belső iskolák, amelyeket most utoljára ajánlunk fel, hogy a lelkek megtanulják megtenni a biztos lépést Szívem felé, hogy az Élet Fájának az Ura megújítsa a kozmikus mátrixot, amely a felszínen ezt a Genetikai Tervet alkotta, és a megváltás és a jó lelkek erényeinek gyümölcseit az Örök Atya Trónjának ajánlja fel, hogy a büntetés, amelyet a világnak a büszkeség, a közömbösség és a kegyetlenség cselekedetei miatt kapnia kellene, ne szálljon le.

De ma a Szellemi Egyházam belső világaiban lévő lelkeknek megvan az a kegyelmük és az utolsó lehetőségük  Izrael szent egéből arra, hogy megéljék szellemi ítéletüket, mielőtt eljön Krisztus visszatérésének ideje és órája.

Mert ahogyan Izrael tizenkét törzsét arra hívták, hogy a Szent Szövetség Ládáján keresztül ismerjék fel és imádják az Élő Istent, úgy az Élet Fájának Ura a Föld négy sarkának lelkeit a világ szent hegyének tetejére idézi meg és hívja, hogy átéljék az általam meghirdetett nagy pillanatot, amelyben az Irgalom elválasztja a búzától a pelyvát, hogy ez a bolygó és ez a Terv a nulláról induljon, lényegetekben hordozva a megtanult leckéket, de az Úrral megosztott pillanatokat is.

Ma a bolygó utolsó tizenkét törzse, Izrael fő törzseinek emanációi, szent jelvényeiken,  a szent szimbólumokon keresztül, amelyek azonosítják és felismerik az egyes törzseket, a Szívem közepén, a Szent Kozmikus és Egyetemes Csillag Központjában tükröződő szimbólumokon keresztül, mint emberiség, megkapjátok azt a Kegyelmet, hogy újra elinduljatok a Mennyei Atya Háza felé vezető úton, hogy feltétel nélkül átadjátok magatokat, hogy ez az Emberi Terv fejlődhessen, és hogy ne vessék el, hanem hogy meg lehessen menteni és hogy folytatni lehessen azt, ami még nem teljesedett be és amit még nem éltétek meg.

Ezért haltam meg a Kereszten. Ez része az egyik nagy szellemi titkomnak: az Élet Fájának Ura megengedte magának, hogy meghaljon a kereszten, hogy ennek az emberiségnek a Terve és mátrixa feltámadhasson a harmadik napon, és attól a pillanattól kezdve minden megújuljon és elnyerje a megváltást.

És bár a világ ezekben az időkben tele van tévedésekkel, igazságtalanságokkal és közömbösséggel, Izrael Ura felhasználja a jó és jámbor lelkeket, azokat a lelkeket, akik felismerik az Örökkévaló Atyát az Ő Szeretett Fia által az Oltáriszentségben ugyanúgy, ahogy a Szentségek rejtett lényegében.

Ebben rejlenek azok a kulcsok, amelyekre szükségetek van ahhoz, hogy a világ újrakezdődjön. Az a hagyaték, amelyet Mesteretek és Uratok hagyott rátok, nem volt hiábavaló. Ez az Örökség és ez a megmagyarázhatatlan és kiolthatatlan Kegyelem öröklődik azokon a lelkeken keresztül, akik élnek a Szentségekkel és elfogadják azokat.

Ma arra kérem az egész világot és különösen a felébredt lelkeket, hogy tekintsék meg a Szent Csillagot az Úr Szívének a központjában, lássák benne Izrael törzseinek tizenkét attribútumát, és ismerjék fel ebben a pillanatban azt a szent kozmikus impulzust, amelyet elhozok a számukra, hogy újjáalakuljon az eredetük, és hogy szellemi impulzusom révén megkapják azt a Kegyelmet, hogy újrakezdhessék, mint egy igazságosabb és testvériesebb, méltányosabb és békésebb emberiség, amely közösségben van a Magasabb Törvényekkel, hogy közösségben lehessen a Mennyországgal.

Így felismertetem veletek belső keresztetek értékét Izrael Urához hasonlóan, Aki a Kinszenvedés minden egyes lépésekor felismerte a bűnök Keresztjét, és nem követelődzött, hanem megcsókolta, átölelte és elfogadta, mint a saját Keresztjét.

Ezért ebben az órában arra hívlak benneteket, hogy fogadjátok el a keresztet, ami nem a tiétek; a bolgó nehéz keresztjét, amelyet nagyon kevesen akarnak hordozni félelemből, tudatlanságból vagy közömbösségből.

De ha bíztok Bennem, biztosítalak, hogy tudni fogjátok, hogyan kell csendben és névtelenül hordozni ezt a keresztet; mert Isten előtt soha sem lesztek hősök, hanem önfeláldozó szolgák a bolygó felszínén, akik szellemi és belső erejüket Krisztus Sebeiben találják meg, és különösen az Ő Oldalának Sebeiben, a Kozmikus Irgalom fáradhatatlan folyamában, a Víz és a Vér Sugaraival, amelyek megigazítják és megszentelik a lelkeket. A Kegyelem Sugaraival, amelyeket ebben az órában ismét a világnak adományoznak, hogy ennek az ősi emberi civilizációnak a Genetikai Tervét ismét megfontolják a Törvény Urai, azok a Szent Tudatok, amelyek maga a Törvény, és amelyek szeretettel őrzik és vigyázzák az Örök Atya Alapelveit.

Ezért itt az ideje, hogy szemléljétek a Magasabb Törvények leereszkedését, mert egy váratlan pillanatban ezek a Törvények meg fognak állni, hogy utat engedjenek Krisztusnak, Izrael Ura Visszatérésének; és így újra találkozhatok az Enyéimmel.

Ezt az Üzenetet az Irgalom, a Szeretet és a Megbocsátás szent tanításaként hagyom rátok.

Ezt az Üzenetet a bátor szívekre bízom, mert nemcsak az Élet Fájaként ajánlom fel Magamat, hogy Általam bőséges gyümölcsöt teremhessetek; hanem a Mennyei Fény Hídjaként is felajánlom Magamat, hogy a lelkek a bolygó szakadékai ellenére is átkelhessenek rajta, és így beléphessenek az új, Nagyobb Tudatosságba, amelyet az Örök Atya az Ő Fiának Visszatérése által fog feltárni.

Még mindig van időnk mindent helyreállítani, még mindig a Kegyelem idejében vagyunk.

Ma, a Szent Kálvária-hegyről, ahol a szellemi síkon az ember és Isten közötti egyesülés csillaga kigyullad és világít; erről a hegyről, ahonnan a Krisztusi Tudat a Megváltó Szent Keresztjének jelenlétén keresztül terjeszkedik; Izráel nevében megáldom az összes keresztet, amelyet elhoztatok Hozzám, hogy a lelkek erejének, az áldozatos szeretetnek és a Krisztusért való lemondó szolgálatnak a jelképei legyenek, hogy a Vigasztaló Szeretet diadalmaskodjon bennetek és az egész világon.

A kereszt ne legyen a félelem szimbóluma. Legyen a kereszt a transzcendencia és a szeretet szimbóluma, a saját magatokon való felülkerekedés szimbóluma ezekben a végső időkben.

Dicsérjük Izráelt és a világot!

Ébredjenek rá a lelkek erre a Kegyelemre, amelyet ma hoztam el nekik, hogy mindenki megújuljon és újra megszentelődjön, hogy a szívek felkészüljenek a Béke Ezer Évére.

A Nagyhét eme új napján megköszönöm nektek, hogy őszintén Velem vagytok, és mindenekelőtt, hogy szívből Velem vagytok.

Isten adjon nektek mindig Békét Jézus Legszentebb Szíve által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.