Krisztus Jézus üzenete

KRISZTUS JÉZUS UTOLSÓ ÜZENETE

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI MEGJELENÉSE ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, ESPÍRITU SANTO (SZENTLÉLEK) MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 135. MARATONJA MÁSODIK NAPJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

És miután a Szféra Templomának Kormánya megvalósítja küldetésének és feladatának kifejeződését ebben a világban, az emberiség újjáépítésében, más események is eljönnek a bolygóra.

És erre is fel kell készülnötök, mert ezek lesznek a világba való Visszatérésemet követő jelek. Abban az órában semmi más sem lesz elrejtve, minden látható és felismerhető lesz az emberiség megtestesült szívei és lelkei számára.

A Törvény, amely szent és áldott, újra fogja rendezni az emberiségben és annak Tervében az elveket, annak az okát, amiért e civilizáció kezdetén, a Teremtés Könyvében megteremtették.

Így ti és a világban élő testvéreitek, főleg azok, akik már ébren vannak, részesei lesztek ennek a pillanatnak, akár megtestesültetek, akár nem, mert a ti szellemetek, az ezen a bolygón megélt tapasztalataitok hozzájárulása lesz az, ami megújítja a Törvények elveit ebben a Teremtésben arra a célra, amire teremtették ezt a világot.

Így a Főhierarchiák, akik ebben az időben elkísérik Mestereteket és Uratokat, más formában jönnek a bolygóra, mint ahogyan a korszakok során bemutatkoztak. De ez nem lesz olyasmi, amit ne tudnátok felfogni, mert a Szent Hierarchia jelenléte mindent feltár és mindent megértet veletek.

Ezért fontos, hogy lépteitek határozottak legyenek, hogy amikor eljön ez az idő, képesek legyetek belülről felismerni azt. Így a kozmosz kapui meg fognak nyílni, és minden úgy fog történni, ahogyan azt az Örökkévaló Atya előre elrendelte az Ő Szeretett Fia által.

A bemutatásra kerülő jelek fokozatosan fognak feltárulni, hogy mindenkinek legyen Kegyelme és lehetősége megérteni őket, még a világegyetem égboltjáról érkező jeleket is, még az elvont vagy érthetetlen jeleket is.

Ha szívetek és életetek helyesen egyesül a Nagyobb Céllal, és igazodik ahhoz, nem lesz olyan helyzet vagy esemény, amelyet ne tudnátok megérteni. Éppen ellenkezőleg, az emberi szívek belső intuíciója lesz az, ami megengedi, hogy megértsétek az eseményeket és hogy legyen bölcsességetek.

A Szféra Temploma Kormányának a felszínnel való egyesülése új fejleményeket fog hozni, és ezek a jelek, amelyeket az emberiség látni fog, részei ennek a mozgalomnak, és részei ennek a várva várt pillanatnak is.

Ne feledjétek, hogy sokatok számára ez a földi élet a legjelentősebb, mondhatnám, a legfontosabb, mert ez fogja meghatározni, hogy később mit kell majd megtapasztalnotok a kozmosz szféráiban, az összes lakóhelyen, ami ezen anyagi élet után vár rátok.

Minden szellemnek és léleknek, aki a Krisztusi Szeretetben járt, lehetősége lesz megtapasztalni más iskolákat és más tanulási alkalmakat a belső síkokon, ahol valóban kifejeződik az a belső élet és szellemi gazdagság, amelyet az Örök Atya az Ősi Forrásán keresztül biztosít.

Nemcsak a Szféra Templomának a Kormánya hoz új impulzusokat, amelyeket maga az Ősi Forrás fog feltárni, hanem a bolygó más terei is készülnek erre az időre.

A világban való megtestesülésem óta ezt már előre eltervezték. Így képesek lesztek arra, hogy lássátok és hogy  megértsétek azt, hogy már előre  eltervezték ezt a mostani pillanatot is, amikor Velem vagytok.

Isten Akaratát a világegyetem és a tudat kifejeződésén keresztül írják, és azokon a tudatokon keresztül, akik rászánják magukat arra, hogy megéljék a krisztusivá válást és a megváltást ezekben az időkben. Ez az, ami a Nagyobb és Végtelen Szeretetben felold minden rosszat, és nem lesz pokol vagy sötétség, amely ellenállhatna neki.

Ez a Szeretetközpont ismét a tudatok egységére hív benneteket, arra a belső egységre, amelynek a következtében megnyilvánul a testvériség a Föld felszínén. Amikor ez jól kiépül a tudatotokban és különösen a kapcsolataitokban, akkor a Hierarchiának meglesz az a csatornája és az a Fénypontja, amelyet mindannyian képviseltek ezekben az időkben, és így képes lesz folytatni a Megmentési Terv továbbvitelét az emberiségben.

Minél inkább lehetséges ez a belső egység és minél kevésbé szétválasztott, annál inkább képes a Hierarchia arra, hogy továbbra is beavatkozzon mindenbe, ami szükséges, még a legkisebb és legláthatatlanabb, még a legnévtelenebb és legcsendesebb szívben is. Mert a Szellemi Hierarchia mindig itt van, hogy meghallgassa tanítványait, azokat, akik hisznek valamiben, ami anyagtalan és ismeretlen, ami senkinek sem áll az ellenőrzése alatt és nincs anyagi formája.

A tanítványoknak az ismeretlen szeretetébe vetett hite az, ami újra és újra megnyitja az ajtót a Hierarchia előtt, hogy előkészítse Krisztus Visszatérését az emberiséghez és elsősorban minden szívhez.

Mindannyian, a belső világegyetem legbelsőbb, legmélyebb és legcsendesebb részében tartjátok azt a kulcsot, amely kinyitja a világegyetem ajtaját, nemcsak a származásotok és a szellemi és belső utazásotok megtapasztalása által, hanem mindaz által, amit át tudtok alakítani és meg tudtok váltani.

Ily módon sok-sok tudat, amely ma nincs itt, megszabadul a gonoszság kötelékeitől; mert amikor egy tanítvány megtesz egy biztos és határozott lépést, sokkal többen részesülnek Kegyelemben.

Ez az iskola a krisztusi tudat fokozatainak iskolája, de a magasabb gondolatokkal és érzésekkel való belső közösség iskolája is, amelyek - ahogy Keleten mindig is mondták - megvilágosítják a tudatot, amikor az eléri önmaga transzcendenciáját, még akkor is, ha további tapasztalatokat szerez.

Ma itt vagyok, hogy átadjam nektek legújabb Tanításaimat, és olyan szintről és dimenzióból tudok hozzátok szólni, amit még soha nem értem el veletek. És ez azért lehetséges, mert a lelkek e jelentős argentin csoportjában jelen van a szív és a szellem nyitottsága, mert belsőleg mindenki tudja, hogy az egyetlen út a Végtelenbe vezet.

Így az Én Belső Jeleim is létrejöhetnek bennetek. Lelketeket megtölti ez az impulzus, amely megerősít benneteket ezeknek az időknek a végén, hogy először ti magatok tudjátok, hogy hogyan kell átmenni a bolygó sötét éjszakáján, anélkül, hogy szem elől tévesztenétek, hogy a szeretet mindig győzni fog.

Ha ezt próbáljátok megvalósítani minden nap és minden erőfeszítésetekben, akkor semmi sem győzhet le vagy zavarhat meg benneteket, mert aki Velem van, az nem vész el, és ezt már tudjátok.

Ne vegyétek le a Kezemet a fejetekről, hogy továbbra is megáldhassalak és megszentelhesselek benneteket lélekben és lényegben.

Ezért csodálkozik, örül és örvendezik Atyám, amikor tanítványaim végigkísérik Üzenetemet, és mindenekelőtt szívükbe fogadják Jelenlétemet.

Ígéretem az, hogy egy napon találkozom veletek a kapu túloldalán, ahogyan azt már sok lélekkel tettem, akik átmentek ezen a tapasztalaton.


Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Urunk ebben a pillanatban hívta a belső síkokon Sara Inés testvérnőnket.
 

Nézzétek, társaim, íme egy tudat, amely megvilágosodott.

Nem ember volt, mint ti? Mi az, ami lehetővé tette ezt a csodát?

Az a szeretet, amely az ő emberi szívében lakozott, csakúgy, mint a ti szívetekben lakozó szeretet.

Most végre Velem van, és a belső síkokon szolgál Engem az afrikai szenvedő lelkekért.

Lelkek csoportjait gyűjtöm össze a belső síkokon, hogy kifejezzék küldetésüket és céljukat, hogy Szívem tükörképei legyenek a Földön.

Örvendezzenek azok, akik kitartanak, és nem engedik le karjukat, hanem felemelik karjukat, hogy szilárdan megragadhassam őket, és bevihessem őket Királyságomba, ahogyan ez történt tisztelendő Sara Inés nőtestvérünkkel és oly sokan másokkal is, akik a Hierarchia Kegyelmének ezen Munkáján keresztül mentek.

Tudom, hogy nem könnyű meghalni önmagunknak. Míg Uratoknak nem volt könnyű meghalni önmagának a Gecsemáné kertjében, addig Isten Szeretete bármire képes, és megadja az elszántság és a béke erejét az illúzió és a konfliktus akadályainak legyőzéséhez, hogy az Ő Háromszoros Egysége uralkodhasson a szívekben és a lelkekben.

Ma szeretném megköszönni argentínai tanítványaimnak a jelenlétüket és hűségüket, még a sok széthúzás idején is. Tudom, hogy ismeretlen helyzetekkel szembesültök, de ne csüggedjetek; ahogyan ma itt vagyok, úgy mindig ott leszek mindazokban, akik hívnak Engem és akik keresnek Engem.

Úgy vagyok itt, mint alázatos Szolga, hogy az Enyéimet szolgáljam, hogy megmossam a lábatokat a múltból, hogy megkereszteljem a fejeteket a Szentlélek által, amely mindent megújít, mindent meggyógyít, hogy megszabadítson az emberi fájdalomtól.

Ma ez a Szeretetközpont lelkileg újjászült benneteket. Vigyétek magatokkal ezt a kincset, bárhová is mentek, hogy életetek a Fény pontja legyen a Földön, ahol Szeretetem tükröződhet a szenvedés, a fájdalom és a bosszúállás világában.

Legyen életetek a béke tükre. Ne feledjétek ezt. Dolgozzatok ezért, és törekedjetek rá, és el fogjátok érni. Ez az Én ígéretem.

Íme Argentína Legfelsőbb Ura.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús testvér:

Imádkozzunk, imádkozzunk Krisztussal, Vele együtt, hálával és hittel:
 

Uram, teljesüljön be az Új Faj eljövetele.

Az emberiség fejezze ki archetípusát.

Az élő Ige építse fel Templomodat.

Terjedjen ki bennünk a Titkod 
és táruljon fel a világ számára a valódi létezés,
hogy összejöhessünk a Te Nevedben 
és dicsőítshessük a tökéletes Egységet.
Ámen.
(kétszer)
 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Olvasd el Szűz Mária és Szent József üzeneteit is


SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim! 

Az ima mindig segítsen benneteket abban, hogy tisztán lássátok saját életetek és a bolygó eseményeit.

Az ima fénye és olthatatlan ereje képes megoldani olyan helyzeteket vagy akár valóságokat is, amelyek első látásra megoldhatatlannak tűnnek, és ezt a hit tudománya biztosítja, amely Isten, az angyalok és az összes teremtmény különleges ajándéka.

A hit az imát az isteni Céllal való belső és igaz közösség állapotává teszi.

Ahogyan az imádság a legtökéletesebb és legegyszerűbb módja az Istennel való kommunikációnak, úgy a hit is fenntartja tudományával a léleknek azt a felajánlását, amelyet az imádság iskoláján keresztül szolgál.

Introducción: 
SZENT JÓZSEF MEGJELENÉSE A MÁRIA, SÃO PAULO ANYJA SZENT HÁZA FÉNY-KÖZPONTJÁBAN, SÃO PAULO-BAN, BRAZÍLIÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA A DECEMBER 19-I IMATALÁLKOZÓ ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Legyen béke a szívetekben.

Legyen mindig béke a szívetekben.

Legyen szívetek az igazságban, az átláthatóságban és mindenekelőtt, gyermekeim, Isten Szeretetében.

Legyen békesség a szívetekben, függetlenül attól, hogy mi történik ezekben az időkben, függetlenül a káosztól, a közömbösségtől vagy a következetlenségtől.

Tanuljon meg a szívetek békében élni.

Lábaitok tanuljanak meg az általunk adott oktatás szilárd alapjain járni. De ehhez, gyermekeim, kitartásra van szükségetek, és nem szabad feladnotok a nehézségekkel szemben.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT