SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Egek meghallgatják imádságodat, amit az Úr értékel.

Ha őszinte erőfeszítéssel és odaadással imádkozol, az eredmény még jobb lesz. Az imádság semleges, békés és változatlan. A buzgó imádság a szíven keresztül kap erőre. Az imádság védelem mindenféle ellenségeskedés és veszedelem ellen. Az imádság következtében a lelkek megtalálják az utat a Világosság felé, és az imádság magához vonja a Világegyetemből Isten minden tulajdonságát.

Imádkozásban élni olyan, mint az eső alatt lenni, mert az imádság sok kegyelmet sugároz és úgy tesz, mint a megbocsátás balzsama a szívekben, amelyek magukba fogadják az imádságot, mint a tudatnak a felemelkedésére szolgáló eszközt.

Az imádság egyrészt képes megelőzni természeti katasztrófákat, másrészt képes újra építeni egy szituációnak vagy egy élőlénynek a szellemi hátterét.

Ha az emberiség igazán értékelné az imádság fontosságát, nem engedné meg a kormányok perszonalista cselekedeteit és nem hagyná, hogy a válságok uralkodjanak a nemzetekben.

Az imádság következménye az, hogy a lelkek speciális menedéket találnak Isten Szívében, és annak, aki imádkozik, védelme van ezekben a kritikus időkben.

Az emberiség még nem fedezte fel az imádság erejét.

Hálás vagyok, hogy válaszoltok az imádságomra.

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

AZ ÖRÖKKÉVALÓ SEGÍTSÉG SZENTSÉGES SZŰZANYJA MÁSODIK RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SANTA CATARINÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS TESTVÉRNEK

Kedves gyermekeim!

Visszatértem hozzátok, szívetek középpontjába, mert Drága Anyaként ezen a napon elkísérem azokat a döntéseket, amelyeket az Ég hoz mindenki javára.

Az Atya azt akarta, hogy Florianópolisba jöjjetek, hogy mindenki szeretettel felajánlja magát, hogy kiegyensúlyozza azokat a tetteket, amelyeket sok lélek követ el ebben az évszakban.

Ezért különleges közbenjárásom az volt, hogy segítsek minden gyermekemnek, valamint az összes itt élő vallási rendnek, hogy lelki síkon kövessék a Fiam által megjelölt lépéseket.

Az Atya azt akarta, hogy Florianópolisba jöjjetek, hogy mindenki szeretettel felajánlja magát, hogy kiegyensúlyozza azokat a tetteket, amelyeket sok lélek követ el ebben az évszakban. Ezért különleges közbenjárásom az volt, hogy segítsek minden gyermekemnek, valamint az összes itt élő vallási rendnek, hogy lelki síkon kövessék a Fiam által megjelölt lépéseket.

Isteni parancsra és engedelmességgel örömmel jelentem be, hogy Szent József Legszentebb Szíve e hónap 15-én havonta jelenik meg, kizárólag a látnok Lucia nővérnek; ezt a pillanatot ti is átélhetitek, majd január 19-én ismét átadjuk az összes hívőnek.

Mivel különleges Kegyelmet hozok, közlöm veletek, hogy isteni parancsra e hónap 16-ánátadom havi üzenetemet az összes gyermekem számára; egy olyan üzenetet, amely egyedülálló módon megegyezik a január 18-ra, szombatra jelzett üzenettel.

Az Atya azt kérte, hogy osszuk meg ezt a különleges pillanatot azokkal a zarándokokkal, akik a Dél-Brazíliai Fényhálózatért dolgoznak. Következésképpen, gyermekeim engedélyt kapnak arra, hogy elkísérjék ezt a pillanatot, és a három Szent Szív legszentségesebb látogatásának e napját lezárandó, Szeretett Fiam, Jézus e hónap 17-én, pénteken fogja elmondani heti üzenetét mindazoknak az áhítatos szíveknek, akik részt kívánnak venni, valamint osztozni fognak az ökumenikus közösségben az üzenet végén.

Emlékezzetek, kicsinyeim, hogy nem sokkal ezelőtt bejelentettük, hogy Brazília déli része fontos küldetést fog teljesíteni, és ez a küldetés mindenekelőtt szeretett gyermekeim szellemében formálódik. Ezért Szeplőtelen Szívem közbenjárása alatt Szent József és Fiam, Jézus elfogadta Ajánlatomat, hogy sugározzak a dél-brazíliai Fény-Hálózat csoportjai számára egy hármas impulzust, amely arra bátorítja őket, hogy mostantól fogva legyenek apostolok az Atyának való szolgálat által, és válaszoljanak az Isteni Terv Brazília e vidékére vonatkozó szükségleteire.

Brazília déli vidéke fényörvénye az aurorai Mária-Központ lesz, amely segítséget nyújt nektek, ha szükségetek van rá.

Drága gyermekeim, ez az a cél, amely miatt mi, a Szent Szívek együtt vagyunk ebben a pillanatban.

Anyai áldásomat küldöm a Szívem mélyéről mindenkinek, és most a következő kilencedet diktálom nektek, hogy a szívetek így imádkozzon:
 

Kilenced az Szüntelen Segítség Anyjához

Imádság a Szüntelen Segítség Anyja és Nagyasszonya védelméért,
napi tizenháromszor való imádkozásra, kilenc napon keresztül

Szüntelen Segítség Szent Anyja,
Bölcsesség és Irgalom Kapuja,
Szeretettel könyörgünk a Segítségedért,
Palástod Szent Oltalmát hívjuk most segítségül.

Emeld fel szellemünket a Mennyek Országába,
oszlass el minden nehézséget és támadást az utunkon,
óvj meg minket örökké a te Hatalmas Mennyei Pajzsodon keresztül.

Ó, Szüntelen Segítség Szűze!
vezess minket mindig Krisztus Útján,
Mutasd meg nekünk a kiutat és a megoldást bármilyen nehézségből.

Vésd szívünkbe Szellemed Legfőbb Fényét,
nyisd ki a bezárult ajtókat
és Legszentebb Szíved, és  Szent Mihály Arkangyal védelme alatt
minden szív kapja meg a Mennyből
az Áldást és a Kegyelmet,
Legkegyesebb Egyetemes Közbenjárásod által.

Ámen.
 

És a fő imádság után mondjuk el a záró imát a kilenced minden napján:
 

Áldó ima
Egyetlen egyszer mondjuk el.

Legszentebb Úr Jézus Krisztus,
A Szeretet Legfőbb Királya,
szabadítsd fel életünket Sugaraid által,
vesd el a szellemünkben
Szent Szíved Szeretetét,
hogy most és mindörökké
teljesítsük Isten Isteni Akaratát.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!
Megáldalak benneteket.
Anyátok, Szűz Mária, Az Örök Segítség Asszonya

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT