Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLROSZÁGBAN, BARCELONÁBAN, MONTSERRATBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 115. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme a bolygó a Lábamnál, amelyet Irgalmas Szívem sugarai  beragyognak.

Íme a lelkek ezen a kék bolygón, a megváltás és a megbocsátás iskolájában.

Ennek a szent bolygónak a része vagyok, az emberiség része vagyok, mert köztetek születtem, köztetek éltem, prédikáltam nektek és szenvedtem értetek, egyetlen ügyért, Isten Szeretetéért.

Ezért azt akarom, hogy az Isteni Irgalmasság ezen új Maratonján szemléljétek magatok előtt a bolygót és az összes szenvedését, hogy a Szívemből áradó kifürkészhetetlen és Isteni Irgalmasságom sugarai még inkább átöleljék a világot és a lelkeket, különösen a pokol tüzére kárhoztatottakat.

Ezért ma szólok hozzátok, és bemutatkozom az összes társamnak, tanítványomnak a Szent Montserratról, ahol Isten Hangja visszhangzik azok belső síkján, akiknek szíve nyitott arra, hogy meghallják és felismerjék az Úr Jelenlétét.

Ma ismét itt vagyok veletek, az egész bolygóért, óceánjaiért és az Élővilágáért, erdeiért, hegyeiért és dombjaiért, az összes életért és az egész Teremtésért, amelyet manapság súlyosan meggyalázott az ember keze, a hatalomra vágyók öntudatlansága.

De íme, itt van kifürkészhetetlen Szívem, amely soha sem szűnik meg kiárasztani Kegyelmét a világra és az egész világegyetemre.

Íme Krisztus csendes Szíve, Amely elszenvedi az emberiség vértanúságát és bűneit. Krisztus Szíve, amely ismét felajánlja magát a lelkekért; az a Szív, amely nagy ajtóként nyílik meg mindenki számára, hogy mindenki átkelhessen rajta, kivétel nélkül.

Sugaraimnak, Szívem Sugarainak még több bolygót kell elérnie, az egész földi szférát.

Súlyos hibákat követnek el ebben az időben, és ezt ti is tudjátok. De még mindig nincs változás a többség tudatában, csak a kisebbségében.

Továbbra is szükséges, hogy valóban imádkozzatok, és elkötelezzétek magatokat az ima ereje és hatalma mellett, mert amíg ez meg nem történik, egyre növekszik a bántalmazás a világban, egyre nagyobb lesz a törvény súlya és annak következményei.

Itt az ideje, hogy Szívem Fénye besugározzon benneteket, ahogyan már oly sokszor megtörtént  Szeretetemből és Irgalmamból kifolyólag.

Ne engedjétek meg, hogy Kegyelmem ajtaja bezáruljon. Nyissátok meg szélesre ezeket az ajtókat felszentelésetek és szolgálatotok által nemcsak az Emberi faj, hanem az ártatlan Élővilág számára is, hogy lecsillapítsátok és enyhítsétek fájdalmát, még ha ez csak egy apró vagy névtelen cselekedet is. Ez önmagában enyhíti a világ és az  Élővilág szenvedésének nagy részét.

Az Új Emberiség megszületéséhez, egy új bolygó keletkezéséhez szükséges, hogy imával hívjátok segítségül a Gyógyítás Törvényét; mert még sok sebet kell meggyógyítani, sok fájdalmas eseményt kell feloldani, hogy Isten Szeretete győzedelmeskedhessen minden teremtményében.

Ezen a Maratonon és a fontos augusztusi hónap előtt, amikor a Szellemi Hierarchia új döntéseket hoz az Emberi Tervről, íme Irgalmas Szívem, amint Sugaraival Vért és Vizet áraszt erre a megsebzett és megbántalmazott bolygóra.

Emelkedjetek fel a mélységből!

Emelkedjen fel a mélységből Izrael népe, amely szüntelenül bolyong a sivatagban, amely azt az Ígéret Földjét keresi, amely már nem ígéret, hanem valóság.

Ez az a Föld, ez az a bolygó, amelyet Isten az Ő Fiainak és Teremtményeinek ígért. Értékeljétek és tiszteljétek természeti és szellemi gazdagságát; mert sok kincs létezik a belső világokban, amelyek a megváltás kulcsai az egész emberiség számára, azok az újtulajdonságok, amelyek a Belső Birodalmakból a felszínre fognak törni, hogy az Én Visszatérésemkor újjáépítsék ezt az egész bolygót.

Hadd jöjjön hozzám Izrael ősi népe, és hadd járjon bizalommal, anélkül, hogy elveszítené a reményt és a hitet. Bár hihetetlen, sőt megmagyarázhatatlan dolgokat láttok ebben a világban, ne álljatok meg.

Az ima fénye vezesse lépteiteket, és ez az út, amelyet az ima fénye mutat meg nektek, vezessen benneteket ahhoz, hogy megtaláljátok a Célt lényetek mélyén. Ott közösségben lesztek Velem és az Atyával, mert mélyen belül van Isten Temploma, Háza, az összes életformában létező gyermekei lényegében.

Senki se szakítsa meg többé az életet!

Senki se akarjon fegyvert ragadni, hogy bántalmazzon és sebeket okozzon!

Ne lehessen többé hallani a bombák és a fegyverek zaját az egy néphez és egy fajhoz tartozó testvérek között, mert azért fogok eljönni, hogy megállítsam mindezeket a dolgokat, ahogyan a múltban is tettem.

De jeleim nem szimbolikusak, hanem erőteljesek lesznek. Megjelölök a földön egy vonalat a múlt és a jövő, a régi és az Új Idő között, és minden nulláról fog kezdődni. Ezért továbbra is járjatok a Fényemben a kihívások és új tapasztalatok e döntő fontosságú időszakában.

Bár a veletek töltött időm már a végéhezközeledik, visszhangozzanak a Szavaim örökre, hogy felismerjétek az Úr Visszatérésének Hangját, amely az egész világegyetemben hallható lesz, akárcsak a vihar az égen.

Így készítelek fel benneteket az utolsó és nagyszerű időszakra. És Atyám Jelenléte által megújítalak benneteket, és újra megadom nektek Békémet.

Éljétek át ezt a Maratont ne a kötelességtudat, hanem annak a szellemi felelősség iránti érzésével, aki ébren van és tudatában van annak, hogy az utolsó órában és az utolsó időben vagyunk, és hogy egyetlen ima megállíthat egy háborút és egész népek, egész életek pusztulását.

Legyen felelősségérzete mindazoknak, akik Nekem szentelték magukat. Nekik kell képviselniük Engem ezen idők végén, ahogyan a múltbeli apostolaim is képviseltek Engem, amikor már nem voltam velük fizikailag.

Isten Szelleme nem fog hiányozni, eljön, mint Pünkösdkor, mint lángoló láng a fejetekre, hogy megadja nektek Isten Megkülönböztető Képességét és Bölcsességét, hogy segítsetek más lelkeknek és odaadjátok magatokat értük.

Így a nagy változás megvalósul, és nem marad pusztán ígéret. Így minden átváltozik, ahogyan az Úr is átváltozott a Tábor-hegyen.

Legyetek bátrak és kitartóak! A Szívem közel áll a következetesekhez.

Köszönöm, hogy meghallgattatok Engem, és hogy szívetek mélyén felismertétek az Urat, ott, ahol az isteni élet létezik az összes lélek számára.

Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, BRAZÍLIA VÁROSA SZÖVETSÉGI KERÜLETÉBEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA A SZENT HÍVÁS ALKALMÁVAL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből és a Világegyetem szívéből jöttem, hogy mindenkit emlékeztessek arra, hogy itt az ideje, hogy Velem legyetek, mert ez a végidő.

Emiatt ismét összegyűjtöm Szent Asztalom köré az egykori templomosokat, hogy ismét előttem álljanak, és egy pillanatra emlékezzenek a Velem együtt átélt szent elkötelezettségre.

Keresztem már megjelölte őket, már megfürödtek Véremben, megkapták Feltámadásom Kódjait. Értékeljétek Mesteretek és Uratok Szent Ereklyéit a bolygó e sorsdöntő időszakában, amelyeket gondosan őriznek a Szent Szövetség Ládájában.

Emiatt vagyok ma itt Brazíliában, hogy emlékeztessem egész Brazíliát, hogy a föld eme felszínén túl, a nemzeteken és a népeken túl van egy igazi és egyedülálló Szellemi Kormány, amelyet elhozok nektek; ugyanaz a Kormány, amelyet több mint kétezer évvel ezelőtt tanítottam nektek az Evangélium Örömhírén keresztül.

De most a Teremtő valami nagyobbat kért Tőlem, mint a prédikálás, a gyógyítás, a csodák végzése, az életek megváltása vagy a tisztátalan szellemek kiűzése; a Teremtő a Szeretet megtapasztalását kérte Tőlem, amely nagyobb, mint amit a kereszten éltem át értetek. A Szeretet megtapasztalása akkor kezdődik el az életetekben, amikor nemcsak az Én Jelenlétemről tesztek tanúbizonyságot, hanem amikor megélitek Jelenlétemet saját magatokban.

Emiatt vagyok ma itt, hogy arra buzdítsalak benneteket, hogy ezen a végleges úton járjatok, hogy ne féljetek a kereszttől, amelyet az Atya adott nektek. Én vagyok a világ Nagy Megváltója, és azért jöttem, hogy üdvösséget nyerjetek és hogy magváltsalak benneteket, és hogy az egész emberiség elnyerje az üdvösséget és a megváltást.

Ezért emeljétek fel fejeteket és nézzetek az ég felé, várjátok Mesteretek és Uratok Szent Eljövetelét; mert ahogy Születését megjövendölték a Szent Könyvek, úgy ma a világba való visszatérését is megjövendölték, hogy megszabadítsa az emberiséget ettől a szellemi rabszolgaságtól, amelyet a világ romlott rendszerei kényszerítettek rá.

Ezért ne veszítsétek el a reményt. Úgy jövök ide, mint a ti Nagy Gyógyítótok és Uratok, azért jövök, hogy felkenjelek benneteket az Élet Szellemével, melyet Isten Szentlelke ajándékoz.

Ezért érezzétek, hogy meggyógyítalak benneteket Szavam és Jelenlétem által. Ma feloldja Uratok Jelenléte azokat a láncokat, amelyek megkötöznek benneteket, hogy a szívek felszabaduljanak abból a fogságból, amelyet a világ kényszerít rájuk.

Bízzatok a Teremtőben. Már mondtam nektek, hogy rövid idővel ezelőtt az Örökkévaló Atya kitárta a Karját, hogy befogadjon és megöleljen benneteket; ne figyeljetek ezeknek az időknek az isteneire, fordítsátok a tekinteteteket a belső világegyetemre, és fedezzétek fel újra azt az eredeti gazdagságot, amelyet Isten kezdetben letétbe helyezett. Amíg nem keresitek ezt a belső gazdagságot, addig szenvedni fogtok.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy legyetek intelligensek, lelkesek és elszántak, és ne álljatok tovább ellen, nyissátok meg szíveteket a nagy átalakulás előtt, mert Isten az egyszerű szívekbe helyezi szellemi kincseit, nem pedig a hatalmora vágyó szívekbe. Ott őrzik Nagy Egyetemes Örökségét, amely az Isteni és Legfelsőbb Forrástól származik.

Ezért még egyszer arra kérlek benneteket, hogy életetek kizárólag Számomra legyen tárolóedény; hogy belső templomotok legyen az a tabernákulum, ahol a Kozmikus Krisztus él, a Nap Fia, a Király a Világegyetem összes királya között.

Így a Szent Fény-Csillag jelvénye, azé a Szent Csillagé, amely egykor Betlehemben ragyogott, a Testvériség Csillaga, benned ragyoghat majd, és ellenségem félni fog és el fog fordulni.

Ezért bízzatok mindabban, amit mondok. Tegyetek határozott lépéseket Szívem felé.

Mennyi kegyelmet akar Szellemem kiárasztani a lelkekre, de mégsem tudja megtenni!

Emiatt újra és újra felajánlom nektek a Szentségeket, hogy emlékezzetek eredetetekre, hogy emlékezzetek azokra a Parancsolatokra, amelyek nem az életetekre és a tudatotokra szabott szabályok, hanem lépések ahhoz, hogy megtanuljatok az Egyetemes Törvények szerint élni, amelyek védelmet nyújtanak saját magatok ellen és a világ ellen, a Mennyei Atya Védőpalástja alatt.

Ezért ma a Világegyetem Ura elküld Engem Angyalaival együtt, és a Teremtés Arkangyalainak támogatásával jövök, hogy elterjesszem a Bölcsességet, amelyre Brazíliának ebben a pillanatban szüksége van, hogy a lelkek belátással és megértéssel döntsenek. A Szentlélek vezesse a lelkeket és ezt a szeretett népet, és a döntés túlmutat az anyagi és szellemi határokon; legyen az igazi döntésetek szívetek és életetek legmélyén, ahol az Élő és Ragyogó Isten található, Aki mindig feláldozta Magát és felajánlotta Magát ennek az emberiségnek, hogy irányítsa és megvédje.

Ezért azt mondom nektek, Izrael ősi népe, hogy keljetek fel, imádkozzatok továbbra is Istenhez, engedjétek, hogy a szív imája bezárja a bizonytalan és ismeretlen ajtókat, hogy a lelkeket többé ne zavarják össze vagy kísértsék azok, akik azt hiszik, hogy ravaszok ebben a végső időben.

Sokan hallottak már az antikrisztusokról. Bár jelen vannak ebben az emberiségben és ebben az időben, senki sem birtokolhatja Isten hatalmát, csak az Atya Fia. Ezért adtam Magam értetek, és ezért haltam meg a Kereszten.

Azt akarom, hogy értékeljetek minden egyes Vércseppet, amelyet Tudatom kiöntött, mert ezen a bolygón való áthaladásom nem lehet hiábavaló, mivel a szentségtörések továbbra is élnek ebben az emberiségben. Tiszteljétek az Úr Kínszenvedését és Halálát.

Azért jöttem, hogy megismertessem veletek az Atya Szeretetét, amely végtelen, nagy, csodálatos és irgalmas.

Kérlek benneteket, hogy ne maradjatok felszínesek a dolgokban, hanem emeljétek fel tudatototokat az ima és mások szolgálata által.

Ebben a pillanatban nincs más megoldás az emberiség számára, mint a testvériség, a jóság és a béke mélységes tulajdonságának gyakorlása. Amíg nem gyakoroljátok ezt és ez nem történik meg, szenvedés lesz a világon; mert ezen a helyen kívül, ennek az országnak minden szegletében, ennek a bolygónak minden szegletében vannak fényre, szeretetre és szolgálatra szomjazó lelkek, olyan lelkek, akik Végtelen és Kifürkészhetetlen Irgalmamért kiáltanak.

A nyitott szívű Brazíliának szem előtt kell tartania egész Afrikát és azt a kötelességét, hogy ezt a kontinenst szolgálja, és helyrehozza mindazért, amit az idők során átélt; mert az a szeretet, amellyel Brazília országként, lélekként és szellemként szeret, sok helyzetet elkerülhet a világban ezeknek az időknek a végén.

Ezért kérjétek, hogy tudatotok tisztán láthasson; kérjétek a Szentlélek Jelenlétét, hogy vezesse minden lépéseteket, hogy így a fejlődés és a béke helyes útján járjatok, és többé ne legyetek összezavarodva, hanem érezzétek a belső irányítást és az orientációt.

Ezért ezen az éjszakán, a Szentségek Kegyelmén keresztül, amelyet felajánlok nektek, azért jövök, hogy megtisztítsalak benneteket kívül-belül, hogy új edények legyetek; hogy megkapjátok az Úr Kódjait, és ezek a Szeretet, a Fény és az Irgalmasság Kódjai sokszorozódjanak meg az egész világon. Mert nincs idő, társaim; itt a cselekvés és a megelőzés ideje, hogy beteljesítsétek Isten Tervét a vallásokon, a hiedelmeken vagy akár a filozófiákon vagy dogmákon túl.

Azért jöttem, hogy mindenkit egyesítsek Szeretetem nevében, ezt soha se felejtsétek el. Nem lenne semmi okom arra, hogy csak az Egyházamhoz szóljak, amely elterjedt az egész Földön. Üzenetemet mindenki számára hozom, ugyanúgy, ahogy a régi időkben eljutott mindenkihez. Üzenetem az egyszerűeknek, a tiszta szívűeknek szól, azoknak, akik megtérésre és megváltásra vágynak, azoknak, akik egy napon felajánlják magukat, hogy semmivé váljanak Számomra.

Emiatt ma Isten Szentlelkét hívom, hogy a jelenlévők és a nem jelenlevők is megkapják ezt a Szentlelket; és így a lelkek megérdemeljék az Atya, a Fiú és a Szentlélek Kegyelmét, amely Fényként jön ide, hogy megvilágítsa a világot a megpróbáltatások és a fájdalmak eme idejében.

Továbbra is imádkozzatok Brazília Szellemi Céljáért. Legyen hitetek és tartsatok ki. Mostantól köszönetet mondok mindazoknak, akik felajánlották, hogy hűségesen együttműködnek ebben az imafeladatban, mert a csodák még mindig lehetségesek, társaim.

Emlékezzetek az Életemre a Földön, amikor csak szükségetek van rá, és minden megkönnyebbül, mert az Élő Isten emberré lett és megtestesült közöttetek, hogy elhozza nektek a felszabadulás és az üdvösség örömhírét, hogy mindenki emlékezzen, és hogy ma ti is emlékezzetek, hogy része vagytok a Teremtő Szent Tervének, amely túlmutat ezen a bolygón és ezen a világegyetemen.

Ezért ezen az éjszakán, társaim, érezzétek, hogy részesei vagytok ennek a Velem való újraegyesülésnek, és hogy a Szívem számára kimondott igenetek igaz és őszinte legyen, és a jelenlévő lelkeknek adjátok meg azt a Kegyelmet, amelyekre nekik is szükségük van.

Itt az ideje a belső gyógyulásnak, itt az ideje, hogy újra felfedezzétek a béke útját, hogy az Örökkévaló Atya megerősítsen, oltalmazzon benneteket, és hogy érezzétek a Szeretetét.

Én vagyok annak a Hangja, Aki teremtett benneteket, és Akitől származtok.

Én vagyok Az, Aki a Világegyetem Fényének és Szeretetének nevében jön, hogy életeteket újjá tegye.

Tegyétek a Lábam elé a szándékaitokat, mert Én mindig meghallgatlak benneteket, és gondoskodom mindazokról, akik Engem hívnak; és az Én imám által átalakíton szándékaitokat Istenért való magasztos imákká, és az Atya mindig válaszol azokra.

Ezért keressétek mindig a Magasságostól való származásotokat. Legyetek méltók, mint Isten gyermekei, hogy ez a bolygó méltó legyen és megérdemelje a nagyobb Irgalmasságot, a nagyobb békét, a gyógyulást és a felszabadulást.

Engedjétek meg őrangyalaitoknak, hogy ebben az időben beírják ezt a Velem való találkozást a Könyveikbe; mert semmi sem véletlen, minden egy Nagyobb Cél része, amelynek a tudatos átélésére vagytok elhívva, hogy éberek legyetek, és jól figyeljetek az utolsó idők a Jelenések Könyvében feltárt jeleire.

Az utolsó pecsét felnyitásának idején vagyunk. Maradjatok egyek a Szívemmel, és legyetek az Úr kibékítői, mert sok léleknek szüksége lesz erre a Békére, hogy ne gyötrődjenek vagy ne legyenek összezavarva; hogy akárcsak ti, ezek a lelkek is Isten Királysága felé nyerjenek vezetést, az egyetlen Királyság felé, amely mindegyikőtök életében létezik.

Ezért tiszteljük és dicsőítsük azt, Aki teremtett minket, ünnepélyesen énekelve Isten Neveit.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Énekeljük Urunkkal együtt az Örökkévaló Atya Szent Neveit.

Álljunk fel.

Urunk azt kéri, hogy azok a fiatalok, akik jelen vannak ebben a teremben, jöjjenek ide, az Oltárhoz, mert Krisztus mondani akar nekik valamit.
 

Dal: "Isten Szent Nevei – 1. kánon".
 

Ma új imahelyet formálok itt, a végső idők új apostolait, a Megváltó Krisztus béketeremtőit. És a Szentlélek által azért jövök, hogy megadjam nektek az Ő ajándékait, hogy ezek az ajándékok formálják át az életeteket, és az elkövetkezendő időben a Szentlélek Ajándékai irányítsák az életeteteket.

Ma a brazíliai fiatalok szeretett csoportjaként avatlak fel titeket, akik a békét, a jóságot, a szeretetet és a szolgálatot fogják hirdetni az emberiségben. És hogy megértsétek ennek értelmét, ma kérésemre mindannyian megkeresztelkedtek, hogy a lelketek bizalommal és hittel odaszentelje magát Nekem mint barátaim, mint a Megváltó társai.

Az Úr kereszteljen meg benneteket Szellemével, és Vigasztaló Szelleme érjen el minden tudathoz, amelyet az utatokon találtok, mert ennek az emberiségnek a fiatalságán keresztül születik újjá a Föld, és érkezik el az Ezeréves Béke.

Támogassátok a Kezdeményezésemet. Kérlek benneteket, hogy vigyázzatok rájuk.

Ünnepeljük meg ezt a pillanatot.

Köszönöm, hogy válaszoltatok erre a felhívásra Brazíliában.

A Szellemi Kormány teljesüljön be és éljen Brazíliában a legegyszerűbbek és a legszegényebbek, az alázatos szívűek javára, azokért, akik névtelenek és ismerik Istent.

Áldalak benneteket, és békességemet adom nektek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Imádkozzunk!
 

Jézus Szíve Szent Tüze,
alakítsd át az életemet és szabadíts meg minden gonosztól.
Ámen.
(háromszor)
 

Íme Szent Szívem Tüze, kitéve az egész világ számára, és különösen a szomjas lelkek számára.

Ez az a Szív, amelyet értetek adtam, ez az a Szív, amelyet nektek adtam, és ez az a Szív, amely még mindig nyitva áll mindazok számára, akik be akarnak menni.

Tudjátok, miért van nyitva ma a Szent Szívem?

Azért, hogy találkozzunk. Azért, mert válaszoltatok a hívásomra.

Azért adom nektek Örök Szívem Tüzét, hogy életetek átváltozzon, ahogyan az Úr is átváltozott a Tábor-hegy tetején, és kinyilatkoztatta valódi Arcát néhány apostolának.

Szívem Tüzét akkoriban nem mindenki ismerhette, de sokan érzékelhették, akik az Úrral egyesültek úrvacsorai közösségben, imádságban és imádatban.

Ez az a Tűz, amelyet hozok a világba, amikor visszatérek, Szívem Megdicsőült Tüze, amely csupán az Úr jelenlétével átformálja a jelenlévő síkokat és tudatokat.

És nem csak az Atya Fiát látjátok majd eljönni a Szentlélek társaságában, hanem saját szemetekkel láthatjátok majd Szívem Tüzét is, amely, mint a Világegyetem Szent Napja, kivonja a tudatokat a sötétségből, a szenvedésből, a kínból és a fájdalomból.

Ezért tiszteljétek Szívem Tüzét, Amely jobban világít, mint több száz nap, Amely bölcsességben elhozza esszenciátok számára azt az örömöt, hogy mindig Velem lehettek, azt az örömöt, hogy Engem szolgálhattok és feláldozhatjátok magatokat, nem csak ezért a bolygóért, hanem az egész emberiségért is.

Ez a Szívem Tüze, amelyet ma bemutatok nektek.

Ugyanaz a Tűz, amelyet Szent Anyám tisztelt, ugyanaz a Szívem Tüze, amelyet a
szent nők ismertek meg Feltámadásomkor.

Szívem Tüze az, amelyet Emmaus pásztorai akkor ismertek meg, amikor Mellettem voltak, amint megosztottam velük Krisztus Testét és Vérét.

Szívem Szeretetének Tüze az, amely lehetővé tette az emberiség és a bolygó megmentését.

Szeretetem Tüze volt az, amely lehetővé tette, hogy elérjem a Kálvária hegy tetejét, és bár fizikailag már egyetlen csepp vér sem volt a Testemben, mert elvesztettem a Kálvária felé vezető úton, el akarom mondani, hogy Szívem Szeretetének Tüze volt, amely lehetővé tette számomra, hogy elérjem a végét, hogy teljesítsem azt a küldetést, amelyet az Atya javasolt Nekem.

Ha ma érezhetitek és megismerhetitek Szívem Szeretetének Tüzét, hisztek-e abban, hogy ez a Tűz bennetek és veletek élhet? Nemcsak azért, hogy megvilágítsa utatokat és életeteket, hanem azért is, hogy részt vehessetek a Mennyei Királyság nagyságában, annak ellenére, hogy a bolygó felszínén éltek, annak ellenére, hogy részt vesztek az Armageddonban.

Szeretnélek emlékeztetni benneteket Szívem Tüzén keresztül nemcsak annak a Szeretetnek a megtapasztalására, amelyet Én éltem át értetek, hanem arra is, hogy Szívem Szeretete Tüze az, amely lehetővé teszi, hogy újra és újra elérjem a világot, hogy megtaláljam apostolaimat, juhaimat, hogy a Közelemben tartsam őket, és hogy a szívetek és az esszenciátok közelében lehessek.

Ma, ennek a mindenki számára kinyilatkoztatott Tűznek az ünnepélyességén érezzétek szívetekben a Szeretet Tüzének egy részét, amely újjászentel és életre kelt benneteket, amely átalakít és megengedi, hogy túllépjetek magatokon, amely felemel és megbékít Istennel, hogy a világ kibékülhessen az Örök Atyával.

Szívem Szeretete Tüzéért kell dolgoznotok és munkálkodnotok.

A Szívemben lévő Szeretet Tüzéért kell megélnetek ezt a földi tapasztalatot, mint annak a lehetőségét, hogy növekedjetek a szeretetben, az Isten szolgálata boldogságában, és mindenekelőtt, hogy részesei legyetek Megváltó Művemnek, Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom megnyilvánulásának.

Azt szeretném mondani nektek, hogy Szívem Szeretete Tüzét viszem ma Dél-Amerikába, és azon keresztül az egész világra.

Szívem Szeretete Tüze fogja megvilágítani Argentínát.

Szívem Szeretete Tüze adja meg az intuíciót és a bölcsességet a brazíliai lelkeknek abban a pillanatban, amikor kiválasztják, ki fogja irányítani őket.

Szívem Tüze volt az, amely a Feltámadásomat követő napokban a Szent Cenákulumban is feltárult.

A Szívemből származó Szeretet Tüze hozta el a Szentlelket az apostoloknak és Szent Anyámnak, mert jelen volt a Legszentebb Szentháromság Második Személye, vagyis a Szent és Kifürkészhetetlen Fiú.

Ugyanezt a rejtélyt hozom el ma mindannyiótoknak, mert az idők végén szükség lesz rá; hogy ne felejtsétek el, hogy Szívem Szeretete Tüzének részei vagytok, és így részei vagytok a Szentháromság Egységének is, annak az egységnek, amelynek tükröződnie kell a testvérek között, és ugyanazon szellemi úton haladó szolgáim között.

Ezért ez az a pillanat, amikor újra odaszentelitek magatokat Szívem Tűzlángjának, amely fáradhatatlanul ég azokért a lelkekért, akik imádják és felismerik Szent Szívemet, és ég azokért a lelkekért, akik még nem ismernek Engem és még nem is tudnak Rólam, azokért a lelkekért, akiknek rajtatok keresztül Hozzám kell közeledniük ezekben az időkben, hogy őket is megszenteljem, mint ahogy benneteket is meggyógyítottalak és megszenteltelek.

Ez legyen a fő szellemi feladatotok, hogy megközelíthessem a lelkeket, hogy érezzék és lássák Szívem Tüzének Lángját, azt a Lángot, amely izzóvá teszi az egész világot a sötétség három napja alatt, és a lelkek képesek lesznek részesülni Örök Szívem Fényében, annak ellenére, ami történik majd, annak ellenére, ami meg fog mutatkozni és meg fog nyilvánulni.

Mert Szívem Tűzlángja nem okoz bennetek kételyeket, bizalmatlanságot vagy bizonytalanságot, hanem életetek és tudatotok képes lesz megerősödni Szívemben; mert ne feledjétek, hogy az Én Szívem az Örökkévaló Atya Szíve, Aki megtestesült, és köztetek volt és veletek volt, hogy elhozza nektek az Örömhírt.

Szívem Szeretetlángja által felkészítelek az eljövendő időkre, hogy éljétek meg igazi apostolkodásotokat, és hogy segítsetek Mestereteknek és Uratoknak, hogy új apostolok ébredjenek fel, akik már készen állnak felébredésük nagy pillanatára.

Legyetek békéltetők és közvetítők, legyetek Szívem Szeretetlángjának előfutárai.

Hozzátok a világ tudomására, hogy Szívem nemcsak mindenki előtt nyitva áll, hanem hogy Szívem olyan Szív is, amely kivétel és feltétel nélkül mindenkit befogadhat.

Mert amikor csupán Szívem Szeretetlángját imádjátok, akkor biztosítlak benneteket, hogy megismeritek Szeretetem univerzumát, és érezni fogjátok a belső késztetést arra, hogy bármit megtegyetek a Terv beteljesüléséért.

Világítsa meg ez a Láng a jelenlévőket és a nem jelenlévőket.

Adjon ez a Láng a világnak békét, bölcsességet és éleslátást, a megértés képességét, hogy tudjon kormányozni, ahogyan Isten kormányoz; hogy a népek és nemzetek többé ne legyenek a világ rendszereinek foglyai, hanem hogy a lelkek megszabaduljanak ebből az örök bolygói fogságból; hogy a szívek újra felfedezzék Isten Szeretetét és Jézus Szentséges Szívének örök reményét.

Aki tiszteli Szívem Szeretetlángját, az elkötelezi magát, és ez nem átmeneti és nem átruházható.

Szívem Szeretetlángját szemlélni azt jelenti, hogy következetesek, gyorsak és éberek vagytok, hogy a Szellemi Hierarchia segítségére legyetek mindabban, amit megpróbál felépíteni és kinyilvánítani.

Nem adok nektek mást, mint amit az apostoloknak adtam. Jelenleg ugyanazt a tudást és bölcsességet adom át nektek, amelyet apostolaim és követőim a Cenákulumban kaptak. Mert így nemcsak az eljövendő időkre készítelek fel benneteket, amelyekben a semleges, de nem közömbös tudatállapotot kell elérnetek; a békés tudatosság állapotát, de nem a mulasztásét; a szeretet és az együttérzés tudatállapotát, de nem feledkezve meg a bolygó valódi szükségleteiről, azon nemzetekről és népekről, amelyek jelenleg háborútól, konfliktusoktól, éhezéstől, vallási üldözéstől, emberkereskedelemtől és migrációtól szenvednek.

Azért jöttem, hogy ezekért a lelkekért dolgozzak a világban, az a törekvésem, hogy az egész emberiség egy misszionárius és testvéri emberiség legyen, amelynek a szíve nem nyugszik meg addig, amíg az utolsó lélek meg nem találta a menedéket a Karomban, amíg az utolsó lélek meg nem kapta azt, amire szüksége van, amíg az utolsó lelket is ki nem vonták a szenvedésből és a fájdalomból.

Mert léteznek misszionáriusok, akik Karjaim és Kezeim lehetnek a világban; hogy feloszlassák ennek az emberiségnek a kegyetlen rendszerét névtelen szolgálat által, belső ima és Krisztus Céljának beteljesítése által a bolygón. Ily módon felkészítelek benneteket a következő közel-keleti küldetésre is.

Emiatt ma Izráelt látjátok Mögöttem, Szentföldemet, azt a földet, amelyet maga az Örökkévaló Atya választott ki a Szent Genetikai Terv kifejlesztésére, Izráel népének és törzseinek szánt Ajándékai és Kegyelme által.

Ma az emberiség Izrael nagy népe, a bolygó négy pontján.

Ma az elveszett és eltévedt emberiségnek, amelyet a világ modern istenei befolyásolnak és üldöznek, Izrael népéhez kell fordulnia, az Atya Eredeti Tervéhez, ahhoz a Tervhez, amelyet a pátriárkákra és a prófétákra bízott: Szent Akarata megvalósításának Nagy Tervéhez ezen idők végén. Mert minden szívben, mindegyikőtökben ott van Izrael népe Tervének egy része.

Ezért térjetek vissza eredetetekhez. Mint emberiség, szerezzétek vissza gyökereiteket, és ne feledjétek, hogy egykor egy szent nép része voltatok, egy olyan népé, amelynek vissza kell szereznie szellemi és erkölcsi méltóságát, egy olyan népé, amelynek még meg kell valósítania az Atya Akaratát, ahogyan az meg van írva Szíve belsejében.

A közel-keleti küldetés, amelyet már belsőleg át kellene élnetek, nem csak a bolygó ezen régióján szenvedő népek megsegítése lesz, nemcsak a tudatokat az elveszéshez kötő csomók feloldásának a küldetése lesz,  hanem a Szellemi Hierarchia kincseinek az  újra leleplezését szolgáló küldetés lesz; hogy Szívem Szeretete Tüzén keresztül megnyilvánuljanak és feltáruljanak ezek a kincsek az egész világ előtt, a Szent Ereklyéken keresztül, amelyeket Izrael népe egykor kapott, a Szent Szövetség ládáján és a Cenákulum szent ereklyéin keresztül, a Szent Grálon keresztül.

Mindezen kincseknek a Hierarchia Szívén keresztül kell előkerülniük, nemcsak a Közel-Kelet, hanem a világ számára is; nemcsak a Belső visszavonulási helyeken keresztül, hanem azon szíveken keresztül is, amelyek szomjaznak arra, hogy megtalálják eredetüket és Isten Terve részeiként érezzék magukat.

A Hierarchia feladatának minden szakasza egy új lépés megtétele, egy új erőfeszítés megtétele, amely túlmutat az anyagi, vagy akár a szellemi síkon, olyan feladat, amelyre mindenkit elhívunk, hogy vegyen részt benne, hogy érezze a Szellemi Hierarchia törekvését; tudván, hogy ha a Hierarchia kincsei nem nyilvánulnak meg és nem jelennek meg, hogyan fog az emberiség szembenézni a sötétség három napjával?

A Megoldás a világ számára nem az anyagban található, hanem a belső síkokon, a Szent Tudásban, amelyet a Hierarchia nyújthat a számotokra, a Tanítás kimeríthetetlen forrásán keresztül, amely nemesíti a szellemeteket és megerősíti a hiteteket, amely előbb-utóbb arra késztet, hogy úgy éljetek, ahogyan mi, Isten Terve szerint, érezve szívetek legmélyén az Isteni Szeretetet, amely mindent létrehoz és mindenre képes. Ugyanaz a Szeretet, amely lehetővé tette Istennek, hogy feláldozza Magát az egész világért, és ő legyen az utolsó Bárány, amelyet a vágóhídra visznek, hogy az Élet fája újra felemelkedhessen, és a bolygó eredetének és szent történelmének gyökerei újra beépüljenek a világ tudatába.

Ilyesmit fogunk megtenni a Közel-Keleten, valami hasonlót és mélyrehatót. Kísérjétek el a Hierarchiát ebben a célban, ennek a törekvésnek a megvalósításában.

Ma azért adom nektek Szívem Szeretete Tüzét, hogy megértést és bölcsességet adjak nektek, hogy mindenki Egynek érezze magát Bennünk, és Rajtunk keresztül, Egynek érezze magát az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Mialatt itt vagyok, szemlélem a bolygó szükségleteit, a lelkek könyörgését, a szívek imáját, mindazok tiszta és alázatos szívének szándékait, akik valóban segítségért kiáltanak.

Szívem égető vágya az, hogy Szeretetem Tüzén keresztül sikerüljön elérnetek ugyanazt a látomást és észlelést, mint a Hierarchiáé. Az egyetlen híd és az egyetlen módja annak, hogy elérjétek, a mások szolgálata, a szeretet fokozatainak iskolája, amely arra késztet, hogy túllépjetek korlátaitokon és állapototokon. És amikor eléritek a szeretet fokozatait, univerzális látásotok lesz, mint a Hierarchiáé, és nem az elme által korlátozott vagy kondicionált látásmód.

Csak a szíveteken keresztül érhetitek el, amikor a Szeretetem iránti odaadásotok egyre mélyebb és igazabb lesz, és ez arra fog indítani benneteket, hogy ott legyetek, ahol Istennek van szüksége rátok, még akkor is, ha úgy gondoljátok, hogy ez nem lehetséges.

Most visszavonulok, hogy hozzátok hasonlóan fel tudjak készülni, hogy segítsek a déli féltekén és Amerikában, amelyek részei Szívem Szeretete Tüzének, akárcsak az összes népe.

Szeretetem kiterjed Argentínára, és biztosítalak, hogy mostantól számolom a napokat és órákat, hogy újra találkozhassak argentin gyermekeimmel, az Irgalmasság és a Béke harcosaival.

Mert az olyan argentín szívek által, amelyek igazán szeretnek és szolgálnak Engem, képes leszek újra kapcsolatba lépni a Szent Helyek Hierarchiájával, amelyeket Argentína őriz északtól kezdve délig.

Biztosítalak benneteket, argentínai gyermekeim, hogy ez nem lesz hiábavaló, és beteljesítem a rátok vonatkozó Szavamat ezeknek az időknek a végén, hogy mindegyikőtök emlékezzen arra, hogy a Hierarchia nemcsak azért szereti Argentínát, mert az Új Emberiség bölcsőjének része, hanem hogy a Hierarchia mindig ellásson titeket tanításával és kincseivel, hogy lelketek mindig nemesedhessen a Megváltó Szeretetében.

Ne engedje le a karját Argentína, hanem emelje fel Felém, ahogy én nyújtom ki a Karomat Argentína felé, hogy Belém kapaszkoshasson, és kivonhassam népét az örök hajótörésből, a hazugságból, a büntetlenségből és a a korrupcióból.

Emelkedjen fel újra Argentína és egész Amerika szíve. Ne felejtsétek el, hogy része vagytok egy Nagy Időhálózatnak, amely csendben ragyog a bolygón északtól kezdve délig, hogy felébredhessen és felfedhesse magát. Ez az a nagy pillanat, amely közeledik az egész emberiség felé.

Most ünnepeljük papjaim által a szellemi közösséget, mindazért, amit a Hierarchiának meg kell tennie Argentínában és Argentínán keresztül egész Amerikában, minden kultúráért és minden népért, a szegények közül a legszegényebbekért.

Ünnepeljünk Szívem Szeretete Tüzén keresztül.

És e szellemi közösség után áldjuk meg az egyik hitvesemet, aki arra ajánlja fel magát, hogy szolgáljon az Oltáromnál, akire Izraelben várok majd.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Hálát adunk mindazért, Uram, amit adsz nekünk.

Tisztelünk Téged ezen a találkozón, Uram.
 

Szívem Szeretete Tüzén keresztül megáldalak benneteket, és rajtatok keresztül az egész világot: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT