KÜLÖNLEGES ÜZENET AZ ISTENI IRGALOM 74. MARATONJÁRA, AMELYET A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA 2019. SZEPTEMBER 3-ÁN ARGENTINÁBAN, CÓRDOBÁBAN, CUMBRE VÁROSÁBAN

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívemben lenni azt jelenti, hogy nagy felelősséget kell felvállalni, nagy próbákat kell kiállni és nagy kihívásokon kell keresztülmenni.

Aki a Szívemben él az örökre kötelezi el magát és nem csak átmenetileg, felelős és érett elkötelezettséggel, amely elvezeti oda, hogy megélje Tervemet és annak megnyilvánulását a Föld felszínén.

A Szívemben lenni többet jelent egy érzésnél, ami meghat vagy érzelmekkel tölt el.

Aki a Szívemben van felelősséget vállal szellemi értelemben, de az anyag szintjén is. Ez azt jelenti, hogy előre mozdítja azt a tervet, célt és küldetést, amelyet az Atya időről időre neki megmutat.

Ezért a Szívemben élni sok mindent jelent. Ez valami, amit nap mint nap fel kell fedeznetek, mert aki a Szívemben van, Isten előtt van. Ez azt jelenti, hogy meghallgatod Őt, képes vagy válaszolni Neki, képes vagy az Akarata szerint haladni.

A Szívemben való tartózkodás a folyamatos definiálás pillanata. Azt jelenti, hogy megtanulsz saját szakadékaidon felülemelkedni. Megtanulod tudatod és elméd korlátait feloldani. Megtanulsz nap, mint nap jobban szeretni.

Ezért odaadom nektek a Szívem, bizonyságul arra, hogy lehetséges Istent megélni és teljesíteni azt az égető vágyát, hogy gyerekeit végtelen Tervén belül lássa. Mert aki a Szívemben él, ezzel egyben elkötelezi magát Nekem a megváltás és béke jelen Művében, a mai időkben, amikor már minden kockán forog és felgyorsultak a világ dolgai. Emberi helyzetek, a nemzetek alakulása és nagy konfliktusok megtapasztalása; mindezt az emberiségnek meg kell tanulnia magától meggyógyítani hitének megvallása és az Atyába vetett bizalma által.

Aki a Szívemben él, az megéli az önfeláldozást, hogy azután még nagyobb áldozatokat hozzon, amelyeken keresztül nagy lemondásokat tapasztal, egyes pillanatokban az összes lény transzcendens mivoltát megtapasztalja, hogy így megkapja a nagy mennyei kincseket, a Világegyetem ajándékait, Isten Bölcsességét és Tudását.

Aki a Szívemben él, az meghal önmaga számára, a másikat helyezi előre, hogy mindenki más is előre kerüljön, hogy ilyen módon élje meg a testvériességet, amely a testvériség, a lelkek közötti együttműködés és a szolidaritás alapja.

Szívemben élni azt jelenti, hogy valami nagyobbnak kell teljesülni ebben az időben, amely túllép a tudatod, az észlelésed, az értelmezésed vagy benyomásaid határain.

Aki a Szívemben él beleveti magát az ürességbe és a semmibe. Bizalommal van benne az ismeretlenben, az anyagtalan és a tapinthatatlan világban, amit senki sem képes ellenőrzése alatt tartani.
Aki a Szívemben él, átadja magát Isten Hatalmának, hogy feloldja a kicsi és törékeny emberi hatalmat.

Aki a Szívemben él, új iskolákban és új akadémiákon tanul. Felébreszti és kiforrasztja minden lényben annak igazi küldetését, a földi létezés célját és okát a mai időkben.

Aki a Szívemben él, az meg is újul és örömben van, és nap, mint nap újra felfedezi az Istennek való szolgálat értelmét és okát. Tudatában van annak, hogy minden körülményen vagy nehézségen túl vagy azok mögött, a szeretetnek kell elsődlegesnek lenni, hogy munkálkodni tudjon a szívekben, hogy meggyógyíthassa a tudat és a személyiség mély sebeit, azért, hogy az emberek énje megtanulja legyőzni önmagát, hogy megtanulja átadni magát, hogy ezáltal átalakulhasson, hogy átlényegülhessen, hogy feloldódhasson Isten Fényében, amely a Szeretet és az Isteni Tudat Fénye.

Aki a Szívemben él vállalja az utolsó időket, tudja, hol legyen és mit csináljon, hozzájárul, együttműködik, szolgál, odaadja magát. Lázasan és lelkesedéssel átöleli az elhívást, és mély tisztelettel teljesíti azt, hogy Isten Fénye még inkább behatolhasson a világba és az emberiség tudatába.

Aki a Szívemben él, az többé már nem az, aki volt, már nem az, amiben hisz vagy amit gondol.
Aki a Szívemben él, átlép a küszöbön az ürességbe, elhagyja a birtoklásérzetet és az emberi irányítás érzetét, megadja magát, megalázza magát, átadja magát a létezésnek és  egy Felsőbb Szeretet megtapasztalásának, amely az egész Világegyetemet és minden teremtett dolgot mozgat.

Aki a Szívemben él, ez arra sarkallja, hogy Engem utánozzon, Engem képviseljen, Apostolom legyen, nem tétovázik a nehézségek láttán, bátran és merészen vállalja az összes megpróbáltatást.

Aki a Szívemben él, megtanul felülkerekedni a megpróbáltatásokon. Vakon bízik abban, hogy senki sem fogja eltéveszteni az utat, mert, aki a Szívemben van, az nem lesz híján a fénynek, nem lesz híján a békének és a tisztánlátásnak sem.

Aki a Szívemben él, megtanul megbocsájtani saját magának és megbocsájtani másoknak, tudja, hogy ebben a pillanatban az emberiség szellemi és testi gyógyulása alapvetően fontos.

Aki a Szívemben él, az zárva tartja az ajtót a rossz, az ellenségeskedés, a sötétség és a homály előtt; vállalja, hogy változáson megy keresztül, minden nap azon fáradozik, hogy a szeretet legmagasabb fokát és állapotát elérje azokért, akik nem szeretnek, azokért, akik szenvednek, azokért, akik elveszettek.

Aki a Szívemben él, Velem együtt felvállalja a bolygót és a rajta élő emberiséget. Csinál valamit a világ nemzeteiért, a népekért, a kultúrákért és a vallásokért.

Aki a Szívemben él, fáradhatatlanul és megállás nélkül keresi a Krisztusi Szeretet lényegét, nem hagy fel az úttal és tovább evez abban a csónakban, amely Szívem kikötőjébe tart.

Aki a Szívemben él, az szolidáris másokkal, az megérti magát, kicsit túlmegy azon, amit az elme és a tudat képes megérteni, átöleli a Világegyetemet csakúgy, ahogyan a Világegyetem átöleli őt. Az valóban részese az Isten Szellemével való belső közösségnek, hogy elhozhassa a békét és a megváltást a világba.

Aki a Szívemben él, az bármilyen körülmények között szívesen meghal Értem, akár spirituális, szellemi vagy testi szinten.

Aki a Szívemben él, megvall engem. Elmondja, hogy már folyamatban van a visszatérésem, és hogy ezekben az időkben Isten Szava által hirdetem magamat a világnak, minden egyes szív és élet számára, hogy készenlétben legyetek, álljatok rendelkezésre és figyeljetek Krisztus visszajövetelének nagy eseményére.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, társaim, az felszámolja magában a közömbösséget, a mulasztást és a testvériség hiányát.

Aki a Szívemben él, eloszlatja a szeretetlenséget, a reménytelenséget és az emberi összezavarodottságot.

Aki a Szívemben él, az el tudja érni a Világosságot és átadja azt testvéreinek a példámutatáson, az átalakuláson keresztül és életük megváltása által; a szolgálat, a gyógyítás és a szentség útja által.

Aki a Szívemben él, az felemeli tudatát, képes átölelni a keresztet, amelyet Én adok át egyenként nektek, és nem fél hordozni azt, bármi áron és bármi történjen is.

Aki a Szívemben él, hagyja, hogy Szeretetem ösztönözze, azért, hogy túllépje tudatának határait, hogy úgy éljen, ahogy az egész Világegyetem és Hierarchiái élnek.

Aki a Szívemben él, nem engedi le a karjait, igent mond, és minden nap újra próbálkozik addig, ameddig képessé válik megélni ezt és képes lesz Engem képviselni.

Szívemben élni egyszerű. Ezért még sokan nincsenek ott, mert saját szívükben vannak. Amíg saját szívetek és énjeitek szerint éltek, addig Én nem lehetek bennetek.

Azt kérem tőletek, hogy adjátok meg és át magatokat és bízzatok. Mert, aki Szívemben él, annak ez nem okoz szenvedést, hanem kitágítja tudatát, kiterjeszti szolgálatát és mindenek fölött, a bolygó és az emberiség iránti szeretetének kifejezését.

Az Isteni Irgalom ezen Maratonján mindnyájan tudjatok visszatérni a Szívembe, és azok, akik már a Szívemben vannak, tudjanak segíteni azoknak, akik még különböző körülményeik vagy félelmeik miatt nincsenek a Szívemben, hogy bejöjjenek oda.

Érezzétek Szívemben Isten Szeretetét, érezzétek, hogy Temploma és Bölcsessége befogad titeket. Mert Szívem eme Szeretetében tudtok majd testvéri szeretetben élni, az Istent szolgáló lelkek szeretetében, a megerősítő szeretetben, ami eloszlatja a sötétséget, átlényegíti a tudatlanságot, a közönyt, az emberi gonoszságot.

Az, hogy a Szívemben éltek, legyen mindenki számára győzelem, azért, hogy ez a győzelem jelen legyen minden nemzetben, amelyet ebben az időben képviseltek.

Az, hogy a Szívemben éltek, adja meg mindannyiótok számára az emberiség és a természet birodalmai gyógyulásának és megváltásának a lehetőségét.

Irgalmas és Kegyelmes Szívem még nyitva van. Mielőtt elérkezne az Isteni Igazságszolgáltatás ideje, hívjátok el az egész világot, hogy a Szívemben éljenek, mert a Szívem szenved azok miatt, akik még nincsenek Benne.

Szívem kapu, amely a Világegyetembe és az Isteni Tudathoz vezet.

Szívem a küszöb, amelyen át a békéhez juttok és ahhoz, hogy megéljétek a mai idők apostolságát, amely az idők végezetének apostolsága.

Éljetek a Szívemben, hogy a világ meg tudjon békélni és az emberiség észhez térhessen.

Imádságaitok építsék a hidat ezekben a napokban, amelyen át lépjetek a Szívembe, és Szent Szívemben ismerjétek és tudjátok meg a valóságot, mindazt, amit Mesteretek és Uratok érez, mindazt, amit a világot látva és figyelve, megél és megtapasztal.

Amint beléptek a Szívembe, legyetek Szeretetem tüzének részeivé, hogy megvilágíthassam a világot és minden olyan tudatot, amelynek szüksége van erre, mert társaim, ha a mostani időkben nincs szeretet, akkor semmi sem lesz lehetséges.

Az Atyától, a Fiútól és a Szentlélektől jövő Szeretet megment, megvált és megbékéltet majd titeket a Magasságossal, a Világegyetemmel. És megtaláljátok majd az Igazságot, megtaláljátok majd a kiutat, és fel fogjátok emelni a fejeteket, hogy Visszatérésemet nézzétek a horizonton.

Szívetek egyesüljön a Szívemmel és imádságaitok érintsék meg az Atya Szívét, hogy megengedje nektek, hogy belépjetek a Szívembe.

Így legyünk testvériségben mindörökké.
 

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET CÓRDOBÁBAN, ARGENTÍNÁBAN, A CUMBRE NEVŰ VÁROSBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Mialatt nagyon fontos határozatok születtek az utolsó augusztus 8-a óta, váratlan szituációk alakulnak ki a bolygó tudatán belül, és a világ nemzetei apránként az Egyetemes Igazságszolgáltatás elé kerülnek.

Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező időkben a tudatok választásától függően fog megmutatkozni az idők vége, és senki sem fogja tudni megakadályozni az ezen választásokból fakadó következményeket.

Ezért imádkozzanak a lelkek, hogy az események ne váratlanul éjszaka törjenek rátok, és hogy mindaz, amit láttok és átéltek majd ne legyen túl erős számotokra.

Imádságotok által helyezzétek a nemzeteket Irgalmam alá, még akkor is, ha néhány nemzet tudatlansága és közömbössége folytán bezárta az ajtót Isten előtt.

Kerüljön minden és mindenki az Irgalmam alá, hogy a tudatosság valamely szintjén megkaphassa a lehetőséget és a kegyelmet, amire annyira szüksége van.

Csak arra kérlek titeket, hogy legyetek erősek az imádkozásban, békések a szolgálatban, így a többi testvérnek is fogtok tudni segíteni a nagy és meghatározó események ideje alatt.

Hálát adok, hogy megőrzitek szívetekben a Szavaimat!

Áld titeket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus  

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek nyolcadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram, könnyítsd meg szenvedésemet.

Kérlek, Mester,
hadd szülessen bennem újjá isteni Szereteted.

Tégy engem alázatossá és egyszerűvé minden nap,
hogy ne veszítsem el azt az erőmet,
amely mindig lehetővé teszi, hogy Benned maradjak.

Engedd meg nekem, Uram,
hogy valóságosabban tudjak szeretni.

Add, hogy az az isteni szeretet, amelyre Te tanítasz bennünket,
segítsen nekem abban, hogy elhagyjam a közömbösséget.

Kedves Jézus, add, hogy szívem és életem
Megváltói Munkád
valóságos képviselője legyen.

Add, hogy érezhesselek és újra találkozhassak Veled
az imádás alatt.

Uram, legyen elégséges bátorságom ahhoz,
hogy megtegyem Feléd
a lépéseket,
és hogy legyen elégséges alázatom
a folytatáshoz.

Uram, Mennyei Király,
látogasd meg lelkem templomát,
szenteld oda Isteni Szellemednek,
hogy az egész lényem
nagy Munkád eszköze legyen.

Vedd le lábamról a múlt,
a meg nem bocsátás és a neheztelés cipőjét.

Uram, moss meg engem
Forrásod anyagtalan Vízével,
és így meg fogok újulni,
mert megadod nekem
Kegyelmedet és Irgalmasságodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek második verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Jóság Ura,
nyugtasd meg az igazságtalanságot,
amelyet
Szemeddel látsz.

Könnyebbítsd meg azoknak a belső fájdalmát,
akik valóban szenvednek.

Nyugtasd meg vígasztaló Szereteteddel
a beteg lelkeket,
és egy pillanatig sem hagyjál abba
vezetni engem.

Kedves Jézus!
Tudod, hogy gyengék vagyunk,
és szellemileg törékenyek,
tudod, hogy néha
megsebesítjük a Szívedet
közömbös cselekedeteinkkel,
tudod, hogy nem csináljuk azt, amit csinálhatnánk,
de azt csináljuk, ami nem kellene.

Türelmes és szeretett Jézus,
hatolj be
a szívünk mélyére,
és távolíts el belőlünk
minden büszkeséget és gőgöt,
hogy megszabadulva az élet börtöneiből
alázatosan megtanuljunk
vígasztalni és imádni Téged.

Emelj fel minket, amikor elesünk.

Védj minket a gyengeségeinkben,
és mindig szabadíts meg bennünket saját magunktól,
hogy méltók lehessünk arra,
hogy tisztljünk és dicsőítsünk Téged,
mint életünk
Megmentőjét és Megváltóját.

Bárcsak sohasem hagynánk el Téged.

Bárcsak Rád bíznánk magunkat, Uram,
hogy teljesüljön Szent Akaratod.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁG KÖLN VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek hatodik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
Meg akarlak találni
függetlenül az időmtől,
a pillanataimtól és az ízlésemtől.

Ne cseréljelek fel senkiért és semmiért, Uram.

Ezt a Kegyelmet is kérem Tőled,
mert tudom hogy Te, szeretett Uram,
ismered gyengeségeimet és állhatatlanságomat.

Tölts be engem, Jézus,
Igazságod és Átláthatóságod tiszta Forrásával,
hogy egy nap Rád hasonlíthassak
beszédemben, tetteimben és érzelmeimben.

Vedd ki bensőmből mindazt, ami Téged sérthet,
és, bármilyen fájdalmat okozna is az nekem,
tedd azt, amit tenned kell, Uram,
és ne késlekedj.

Szánj időt arra, hogy
bensőmbe vetítsd
legszentségesebb Tervedet.

Légy segítségemre amikor nagy viharok dúlnak bensőmben.

Világíts meg engem amikor a megpróbáltatások nehéz óráit élem.

Tudom, szeretett Jézus,
hogy Te jelen vagy mindenütt,
és hogy sohasem hagysz el minket,
életünk legkeményebb, sivatagos pillanataiban sem,
és belsőnk legzordabb próbáiban sem.

Szeretett Jézus, gyújtsd meg szívemben,
legyőzhetetlen Szeretetednek szent Lángját,
hogy a nagy belső kűzdelmek óráiban
feltétlen és teljes bizalmam legyen abban,
hogy Te, Uram, győzni fogsz.

Légy velem minden nap egyre jobban
az én tökéletlen életemben.

Mutasd meg nekem világosan,
hogy mit kell még megváltoztatnom,
hogy saját délibábjaimat elhagyhassam.

Ne fulladjak a közömbösségbe.

Ellenkezőleg, Uram,
tegyél engem érdemessé Kegyelmedre
hogy a Te Terved szerint alakítsak át
mindent az én életemben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Tudom, hogy nehéz megértenetek, miért létezik még mindig olyan sok szenvedés a világon, de igazából azt mondom, hogy azok szenvednek a legtöbbet, akik belsőleg felajánlják magukat a Világegyetem Urának, hogy enyhítsék az emberiség globális szenvedését.

A szenvedésnek számtalan oka van, csak az tudja megérteni és végigkísérni embertársa nehéz szenvedését, aki teljes lelkével és teljes szívével szereti a legjobban szenvedőket.

A szenvedést az okozza, hogy az emberek nem érzik azt, hogy szeretik,  számbaveszik és tisztelik őket, de akik felajánlják magukat az Úrnak, hogy szenvedjenek másokért, egyensúlyba hozzák a szenvedés és a fájdalom különböző fokozatait, amelyek az emberiség számára ismeretlenek.

Az átlényegült szenvedés feltárja az emberi közöny legmélyebb rétegeit a lelkek szenvedésével kapcsolatban.

Azoknak, akik csendben felajánlják, hogy szenvednek az emberiségért, nincs mit veszíteniük, sem nyerniük, ajánlatuk őszinte és egyben spontán, és személyelen, nincs benne hiúság, dicsőség vagy feltűnési vágy.

Az emberiség elválasztja önmagától a szenvedést és annak átalakítását, de az a kulcs, amely a szenvedés állapotait újrapolarizálja, a szeretetben található.

Köszönöm, hogy a szívetekben tartjátok a Szavaimat!

Áld benneteket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, ESPÍRITU SANTO MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

A csend a tudat belsővé tételét és tükrözését ígéri.

A csend részt vesz az örökkévalóval és a magasztossal való közösségben.

A csend elűzi a felesleges dolgokat, és távol tartja a lelket a közömbösségtől és a kicsinyességtől.

A csend fogékony.

Merülj el a csendben, és felfedezed azokat a kulcsokat, amelyek kinyitják a Mennyország kapuit, mert a csend nem koldul és nem kérkedik semmivel.

A csend ünnepélyes, de egyben tiszteletteljes is. Magához vonza a Toleranciát, a békét és a nyugalmat.

A csend semlegesíti és eltávolítja a tudatot a félelemtől. A csend ugyanis a Fentiekre van hangolva, és megvédi a lelket a bolygó alacsonyabb rendű rezgéseivel szemben.

A csend mindig építi az áhítatot, és soha sem veszíti el azt, ami áhítatos.

A csend nem kritizál sem szavakkal, sem az elmével.

A csend magasztos, mert a csend volt az, ami először megnyilvánította a Teremtést. Az Ige a csendből született, mert a csend hatolt be a Teremtő Titokzatosságba, és onnan született az Ige, és az Igéből született az Élet.

Mindent a csendnek köszönhetünk, mert a csendben rejlik a feltámadás, és nincs félelem a haláltól, ellenkezőleg, a csend az örök élethez vezet.

Köszönöm, hogy megőriztétek a csendet a szívetekben!

Megáldalak benneteket.

Mesteretek, Krisztus Jézus, a Csend Ura
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT