Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 107. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hosszú idő után visszatérek, hogy leüljek a Fügefa alá, hogy a lelkek közeledjenek Hozzám és elérjék a tudat emelkedettségét, a szenvedés transzcendenciáját, hogy a lelkek újra elérjék a békét, azt a békét, amely ebben a pillanatban hiányzik, amely eltávolítja a lelkeket Isten Útjától és a szíveket az Igazságtól.

Gyertek Hozzám, és lépjetek be Belső Templomomba, Szívem Templomába; ugyanúgy, ahogy sokan mások is vannak Szívem Templomában, hogy szemléljék ebben az időben az Isteni Célt, a Forrás Lángoló Lángját, amely soha sem alszik ki, és amely megvilágítja a belső világokat attól függetlenül, hogy hol vannak, mert ez egy Anyagtalan láng, Isteni Láng, amelyet Mesterek és Uratok is szemlél, hogy mindig kövesse Isten Akaratát.

Ezért lépjetek be Szívem Belső Templomába, ahogy a Hierarchia többi Mestere is belép. És ebben az egyszerű Templomban, a Fügefa Fénye alatt kapjátok meg a bölcsességet és a megértés képességét erre az időre, hogy a világ megtanuljon helyes döntéseket hozni, előnyös és testvéri döntéseket hozni, olyan döntéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a tudat elsodródjon a Törvénytől és az Igazságtól.

Emiatt ma elhoztalak benneteket erre a Szent Helyre, Szívem Belső Templomába, a Fény Fügefája alá, hogy visszatérjetek eredetetekhez, gyökereitekhez; hogy emlékezzetek Isten Alapelveire és Parancsolataira, amelyek szellemi és belső életetek támaszát jelentik, mert ezek az Alapelvek és Parancsolatok mindig elkísérnek egyetemes pályátokon.

Lássátok ennek a Fényfügefának a gyümölcseit, amely ágain keresztül kitágul tudásban és
önátadásban, amely emlékezteti a lelkeket a belső világokban, hogy az anyagon túl létezik az anyagtalan világ.

Szívem Szent Belső Temploma jelen van ebben a közösségben, amely azon elvek alapján jött létre, amelyek ihlették. Ez a szolgálatnak és a testvériségnek nagy Közössége felébresztett az idők során más sejteket is szerte a világon, megmagyarázhatatlan belső előnyöket, ismeretlen Kegyelmet, egyedülálló lehetőségeket hozott a bolygó számos részére a lelkek számára a Hit és az Igazság alapján.

Emiatt ma az összes belső világotokat elhozom Szívem Belső Templomába, hogy a Mesterek Mesterével együtt e Fényfüge alatt elmélkedjetek az Isteni Cél Lángján, amely örök és kiolthatatlan, mert oda kell irányítanotok a tekinteteteket, oda kell irányítanotok a tudatotokat, hogy mindig az isteni Cél védelme alatt legyetek, és így a lelketek elterjeszthesse ezt a Célt a Földön. Bárhová mentek, ez az isteni cél megérinti azokat a lelkeket, akiknek szükségük van rá.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy kövessétek a Mestereket, mindazokat, akik ebben a pillanatban Velem gyűltek össze, hogy előkészítsék az Isteni Irgalmasság Maratonjának következő találkozóját. Mert annyi imamaraton után biztosíthatlak benneteket, hogy ez nem lesz egy újabb Maraton, mert tudatotok már megtanulta azt, hogy elmélyedjen az ima szellemében, az Isteni Ige végtelen szeretetében, a jóság és a könyörületesség kinyilvánításában.

Emiatt azt mondom, hogy ne féljetek azok miatt, akik nem értik ezt a munkát, mert sokan
megmaradnak abban, ami felszínes, és elveszítik a Figueira, a Fényfügefa szellemi gazdagságában való elmélyülésnek a Kegyelmét, amelyet maga a Hierarchia alapított szeretettel, odaadással és tisztelettel.

Ezért őrizzétek meg emlékeitekben és elmétekben Szívem Belső Templomának ezt a képét, a Mesterek Konklávéjában, a Fény Szent Fügefája alatt.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy szülessen újra szívetek és tudatotok az elmúlt két év megszervezett sötétsége után. Arra hívlak benneteket, hogy mindig keressétek a belső igazságot, azt, ami ismeretlen és lappang bennetek, azt a Fényszikrát, amely a Legfelsőbb Forrásból származik, amely megvilágít benneteket és megáld benneteket a továbblépés érdekében.

Emiatt ma Mesteretek újra felgyújtja a Fény Szent Fügefáját, elvezetve a tudatokat ennek a Tervnek az eredetéhez és alapelveihez, ugyanakkor felajánlja a lelkeknek a Fény Fügefa gyümölcseit, az erőfeszítések, áldozatok, az odaadás, az igazi szándék által megnyilvánuló gyümölcsöket, hogy megnyilvánuljon a Cél a Fény-Közösségekben és kiterjedéseiben.

Ez az a Lángoló Cél, amely a Teremtés Forrásából származik, amelynek nem szabad meghalnia bennetek. A bolygó jelen döntő idejében ez a Cél nem tűnhet el sem a Föld felszínéről, sem a belső világokból.

Ha ki vagytok merülve vagy fáradtak, túlterheltek vagy zaklatottak vagytok, emlékezzetek Szívem Belső Templomára, amelyet a Fény Szent Fügefája ölel át, amely az oktatás és a szolgálat gyümölcseit fejezi ki, nem csak e bolygó vagy eme emberiség számára, hanem az egész Világegyetem számára is.

Kívánom, hogy még sokan értékelhessék ezt a Kegyelmet, különösen azok, akiket áthatott ez a Kegyelem, és akik ma nincsenek itt. Isten a legegyszerűbbeknek adta a legdrágább belső kincseit, amelyek nem az Anyagi Világegyetemből származnak, hanem a Szellemi Világegyetem mélységéből bukkannak elő, ahol a lelkek táplálkozhatnak Isten Fényéből, Szeretetéből és Egységéből.

Ma, Jelenlétemen keresztül Mesteretek és Uratok megidézi és összegyűjti a belső világokat a Fény Fügefa tövében, hogy együtt hívjuk segítségül a Béke, az Irgalmasság és az Együttérzés erejét, amelyre ennek a világnak annyira szüksége van, amelyre az emberiségnek és az összes nemzetnek annyira szüksége van, hogy a szívük és az Én szívem, a szívük és a Mesterek szíve közötti egységen keresztül könyörögjenek Istenhez, hogy az igazi és magasztos Szellemi Kormányzat megtestesüljön a Föld felszínén, hogy azok, akik azt állítják, hogy a nemzeteket vezetik, ne okozzanak már több szenvedést, hanem legyenek felelősek magáért az emberiségért, a megértés képessége, a bölcsesség, az igazság és az átláthatóság által.

De ismét mondom nektek: Társaim, ne az anyagiban keressetek eredményt és megoldást; az Igazság mindegyikőtök szívében található. Ott bejöhettek Szívem Belső Templomába, hogy választ találjatok; mert ne feledjétek, hogy ezeknek az időknek a végén az emberiségnek teljesen fel kell emelkednie, hogy egyszer s mindenkorra elhagyja a globális illúziót, az igazságtalanságot, a büntetlenséget, a rabszolgaságot és még a büszkeséget is.

Ezért arra hívlak benneteket ezekben az imanapokban, hogy mindannyian legyetek a Szent Fény Fügefa tövében, hogy ne csak az Atya áldjon meg benneteket Forrása által, hanem azért is, hogy a Cél, amely be fog teljesülni, valósuljon meg az összes szív és belső világ hozzájárulása által.

Emiatt ez egy nagyon fontos Maraton lesz, mert a szívek felajánlásán múlik, hogy Istennek ez a Lángoló Célja nem csak Brazíliában, hanem az egész emberiségben is beteljesülhessen.

Ezért arra hívjuk el azokat, akik szeretik a belső világot, azokat a tudatokat, amelyek összhangban vannak a Fény Mestereivel, hogy egyesüljenek az Irgalmasság és Együttérzés szellemében, amelyre a világnak annyira szüksége van, hogy az összes tudat legyen képes arra, hogy az Alapelvek és a Parancsolatok szerint éljen, és minden tudat emlékezhessen eredetére, a Szeretet és Megbocsátás tapasztalatára, amelyet mindenkinek szellemileg magával kell vinnie a Világegyetembe.

Az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalom Sugarai töltsék be és hatolják át ezt a pillanatot.
A lelkek érezzék Isten Szeretetének ölelését, hogy a sötétség idején a lelkek a Mester útján járjanak a Belső Templomával, a Fény Fügefa Templománaval való találkozás felé.

Imádkozzunk.
 

Uram,
teljesedjen be az Új Faj eljövetele.
Az emberiség fejezze ki archetípusát.
Legyen élő az ige, és építse fel Templomodat.
Terjedjen ki bennünk a titkod és
táruljon fel a világ előtt az igazi létezés,
hogy összegyűlhessünk a Nevedben 
és dicsőíthessük a tökéletes egységet.
Ámen.
 

Köszönöm, hogy itt vagytok Velem, hogy tudatosak vagytok a Lábamnál, közel Szívem Belső Templomához, a Fény Fügefa tövéhez, hogy a világ megtérhessen és megválthassa magát, és a békesség megvalósulhasson az egész Földön.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE ARGENTÍNÁBAN, CORDOVÁBAN, SZENTLÉLEK MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA A SZENT HÍVÁS ALATT

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Miközben a világ rossz kiutat keres, az emberiség pedig továbbra is megtartja hatalmát és saját akaratát; a Szentlélek Tüzén keresztül, amely ma összegyűjt titeket, elhozom nektek a Kereszt titkát a Kálvária hegyén, hogy szemléljétek azt Szívemen keresztül, amely ma itt van; hogy a Kereszt tövében legyetek, ahogy Anyám és a szent asszonyok voltak; hogy legyetek Velem a bolygó keresztjének tövében, mert sokan próbálnak menekülni ettől az elkötelezettségtől, mert ismeretlen, és sokan még mindig félnek tőle.

Az áldozatokat ajánlhatom fel nektek, egy olyan törvényt, amelyet még nem ért meg a világ. A Föld férfiai és asszonyai megszegték az áldozatot, mert nem értették meg, de Anyám a Kereszt lábánál volt, és szerette ezt a titkot.

És ma, Mesteretek és Uratok, Dicsőséges és Ragyogó e hegyek felett, szívesen visszatér ide, hogy együtt legyen e közösség Irgalmas harcosaival, hogy az övéivel legyen egy pillanatra, azokkal, akik megtanulják legyőzni önmagukat, azokkal az apostolokkal, akik fenntartják ezt a Mária Központot.

Végre itt vagyok az enyéimmel, azokkal, akik hűek ehhez a Tervhez, és figyelemmel kísérik a Hierarchia munkáját. Ez az oka annak, amiért ide érkeztem, azzal az engedéllyel, amelyet közvetlenül az Atyától kaptam.

Sokaknak meg kell nyílniuk, hogy megszeressék a kereszt titkát, annak a keresztnek a titkát, amelyet saját Vérem fémjelzett, és annak a keresztnek a titkát, amelyet saját vizem hintett meg. És ma, ezen a titkon keresztül, amelyet hozok a belső világotok számára, Keresztemen keresztül ismét az Atya Gyermekeiként mutatok rátok.

Ma újra megtisztítalak benneteket Vérem által, mint azokat az apostolokat, akik Isten Szívébe vannak írva, és akiket tehetségük és erényeik miatt keresek.

Ma egy absztrakt világegyetemből beszélek hozzátok, de ha a szív nyitva van, mindent megért és érez; megérti a titkot, amelyet a világnak és a szíveknek hozok, mert ez a Fény szent magja, amelyet elvetek a tudatokban, egy olyan mag, amely kicsírázik és kikel az elkövetkezendő időkben. Ezért hiteteknek és Szent Szívem iránti odaadásotoknak továbbra is öntöznie kell azt a szent magot, amely láthatatlan és észrevehetetlen az emberek szemében.

Így azért jöttem, hogy felkenjelek és megjelöljelek benneteket  Tüzem által.

Ma nyitottak vagytok arra, hogy újra felkenjelek Szellemem által. És, hogy teljesítsem Argentínában és Argentínáért végzett feladatomat, azért jövök, hogy a keneten keresztül megjelöljem Isten nyájait, a feláldozott Bárány fiait, hogy ők ebben a világban a megváltás látható jelei legyenek; mert nemcsak nektek van rá szükségetek, hanem a világnak is nagy szüksége van rá.

Örüljetek, és érezzétek, hogy szellemben és lélekben feltámadtatok, és többé ne engedjétek, hogy a lelketek tisztátalan legyen.

A Kereszt látható jele, amelyet ma mindannyiótoknak hozok, ismét szenteljen meg benneteket Szellemem és Istenségem által, hogy a végidõk apostolai eltökéltebbek legyenek, ne legyenek többé kétségeik vagy bizonytalanságaik.

Emiatt most egy különleges és szellemi közelségen keresztül közeledek hozzátok, mert rajtatok keresztül az egész világgal, a lelkekkel dolgozom, és Szellemben elérhetem azokat a tereket, ahol szükség van Rám.

Ahogy Buenos Airesben mondtam, még mindig látni fogjátok a megtisztulást körülöttetek és saját magatokban ezeknek az időknek a végén, miért félnétek, ha a Pásztorotok itt van, hogy segítsen nektek?

Azt hiszitek, hogy nem ismerem a lényetek minden részét? Tudatotok minden zuga ismert Előttem; soha sem lesz semmi, amit eltitkolhatnátok Előlem, még ha nem is hiszitek el.

Annak a kenetnek a szentsége által, amelyet ma ismét felajánlok nektek, elvezetlek benneteket, hogy még jobban járjatok Krisztusi Utamon, az áldozat ösvényén. Mert a nagy átadás ajtaja nyitva áll annak, aki át akar rajta menni, és Én ott leszek, hogy elkísérjelek, hogy a nyomotokba léphessek, hogy az önátadás ezen ösvényén felismerhessétek Lábnyomaimat, Krisztus Világító Lábnyomait; hogy megtanuljatok úgy járni, ahogy Én járok ezen a világon; hogy megtanuljatok úgy látni Engem, ahogy Én jelen vagyok különféle szenvedő lelkeken és szíveken keresztül.

Ha a világ elmélyedne a Jótékonyságban és a Jóság Ajándékában, és a Jót nem üzleti fegyverként használnák, vagy a Testvériség Ajándékát nem kevesek javára használnák fel; ma biztosítalak benneteket, hogy az ukrajnai háború már véget érne; valamint más konfliktusok a világban, amelyekről nincs tudomásotok, amelyekben csendben jelen vagyok, támogatom az anyákat a háborúkban, hallgatom az ártatlanok kiáltását, menedéket nyújtok a gyermekeknek a Fényem által, akiknek ártatlanságát és teljes gyermekkori életét elragadták. Ebben a pillanatban még sok mindent el tudnék mondani erről a világról.

Az adomány a nagy kulcs a megadás ajtajának átlépéséhez.

Aki teljes életét és lényét odaadja, annak a tudata határtalan, és ha mégis korlátozva van, tudja, hogyan győzze le.

Az adakozás mindig elvezet benneteket  a kegyelemhez és a szolgálathoz.

Legyetek figyelmesebbek, és adjátok át magatokat, ne csak magatokért tegyétek, hanem az egész világért, az összes olyan helyzetért, amely ma Isten számára megbocsáthatatlan, és amelyekre csak Felmérhetetlen és Isteni Irgalmasságom Törvénye hozhat megoldást.

Ily módon arra hívlak benneteket, hogy erősödjetek meg az apostolkodásban; és ez veletek és rokonaitokkal kezdődik, otthonotokban, és a munkahelyeteken is, minden nap.

Erre tanítottam apostolaimat, hogy annak ellenére, hogy elhagytak Engem a Kereszt tövében, vagy háromszor megtagadtak, ne szűnjék meg azt érezni, hogy az apostolaim, akik a Szentlélek tüzén keresztül hordozzák Szavamat, az Evangéliumot.

Nos, a ti életetek az Én élő Evangéliumom. Nemcsak szeretetetek vagy megváltásotok tanúságtételére van szükségem, hanem konkrét, igaz és őszinte cselekvésre. Arra van szükségem a végidők apostolaitól, hogy életük soha se szűnjön meg az odaszentelésre való törekvésben, hogy ne fáradjanak el a Nagy Mesterrel való találkozás felé haladni.

Miért mondom el ma mindezt, annak ellenére, hogy úgy tűnik, hogy sokszor hallottátok?

Ez azért van, mert még nem történt meg, és Áldott Kegyelmem és a Szívem által felajánlott szent alázatosság által, felkészítelek a kinyilatkoztatások nagy idejére, hogy ne tegyétek ugyanazt amit apostolaim a múltban, akik egyedül hagytak Engem a legfontosabb pillanatban.

Ezért kérdezem tőletek: ki mászik fel a Mesterrel együtt a bolygó keresztjének Kálváriájára?

Ez valami mély és szellemi dolog, ez az, ha valaki a saját testében éli meg Krisztus bizonyságtételét, nemcsak imádja Őt és elismeri úgy, mint az urak Urát, hanem az életetek története, a megváltásotok és az Irántam való szeretetetek története is az élet minden pillanatában legyen a fény áldott Kódja, amely a Szent Szövetség Ládájában van elhelyezve, amelyet ma még egyszer felajánlok mindenkinek.

Argentínának ilyen apostolokra van szüksége, egy egyetlen Úr apostolaira, egy egyetlen út apostolaira, egy egyetlen Isten apostolaira; mert különben, társaim, hogyan lehetne megfordítani azt, amit Argentína és a világ ma átél?

Azért jöttem, hogy utamra hívjam azokat, akik kezdettől fogva igent mondtak Nekem.

Azért jöttem, hogy a bárányokat a saját nevükön szólítsam.

Atyám gyermekei, itt az ideje, hogy felemeljük a belső templom falait, és egyszer s mindenkorra átadjátok lakóházaitokat; mert az Ajándékoknak, amelyeket adtam nektek, ebben a pillanatban rendelkezésre kell állniuk Mesteretek és Uratok számára. Erre van most a legnagyobb szükségem.

Azzal vagyok, aki megengedi, hogy mellette járjak, hogy elkísérhesselek benneteket, ugyanúgy, ahogy mindig is elkísértelek.

Bár ennek az életnek a tapasztalata fájdalmasnak, szomorúnak vagy borzalmasnak tűnik; törekedjetek, kérjetek, könyörögjetek, hogy ismerjétek meg az Áldozat Ajándékát, mert ez olyasvalami, amelyet Szívem és a szívetek között élhettek.

Az áldozat ajándéka egy olyan törvény, amelyet az Atya adott, mielőtt a kereszten meghaltam volna. Mert az Áldozati Ajándék a lelkek és a Szívem közötti szentségi közösség ajándéka, minden egyes lény istensége és az Én Istenségem, a szellemeik és az Én Szent Szellemem között. Ez nem valami tapintható, hanem valami szellemi; Ez nem anyagi, hanem mélységesen anyagtalan dolog.

Minden alkalommal, amikor felajánlotok Nekem valamit, ne feledjétek, hogy közösségben lesztek Velem, az Úrvacsoraáldozat törvénye értelmében.

Nem mindenki hívható el ennek az iskolának a megélésére, mert az életének történetén és mindenekelőtt a lelkén múlik. De ma, amikor kinyitom az önátadás hatalmas ajtaját az egész világ előtt, és rámutatok erre az ajtóra mindannyiótok számára, bátor lelkekre van szükségem, hogy átmenjenek rajta, mert a világ nagyon sok tévedését kell igazolnom Isten előtt.

Szívünknek, Szent Anyám, Mária Szívének, Atyám, Szent József tiszta Szívének és Szent Szívemnek továbbra is el kell jönniük a világba, hogy segítsünk ebben a kemény planetáris valóságban, és beavatkozzunk a világ borzalmainak forgatókönyvébe.

A lelkeknek emlékezniük kell, de szeretniük is kell Vérem árát, hogy ez a Szellemi és Erőteljes Vér továbbra is leszálljon a világba; és mindazok, akik még mindig e világ szakadékaiban várnak a megmentésre és a felszabadulásra, egyszer s mindenkorra megmeneküljenek és megszabaduljanak.

Most már megértitek az áldozat fontosságát? Érett és felnőtt hozzáállásnak felel meg.

Felkészítem a lelkeket arra, hogy saját Gecsemáné kertjükben éljenek.

Inni fogtok a kupából, amikor megjelenik előttetek?

Amikor az angyal megmutatja nektek ezt a szent kelyhet, kiisszátok?

Csak egy percetek lesz ebben a pillanatban, hogy emlékezzetek arra, amit ma mondtam nektek.

Ne kapaszkodjatok többé félelmeitekbe, ragaszkodjatok az Igazságomhoz, ragaszkodjatok az Utamhoz, legyetek Életem része, ahogyan a Fiú is az Atya életének része, és az Atya élet a gyermekeiben.

Argentína közeledik a belső meghatározás nagy pillanatához, és amikor még nagyobb káoszt látnak e világ utcáin, el fognak-e futni, mint az apostolok, hogy elszökjenek a Mesterükkel és Urukkal együtt való áldozattól? A Szent Anya ismét egyedül lesz a bolygó keresztjének a tövében? Ki adja Neki a zsebkendőjét, hogy felszárítsa a könnyeit?

A Bánatos Anya némán sétál Argentínán keresztül. Az Anya átkel Dél-Amerika minden nemzetén, és Angyalaival és Arkangyalaival együtt, az Isteni Tudat dimenziójában, átkel ennek a világnak és a lelkeknek a kálváriáján.

Ne feledjétek, társaim, hogy Isten minden szívet ismer, és Fia által Isten közeledik hozzátok és a világban élő testvéreitekhez, hogy – akárcsak a Gecsemáné-kertben történt Mesteretekkel és Uratokkal – elnyerjétek az Ő erejét, bátorságát és merészségét, és mondjátok azt, hogy "Uram, készen van a szívem."

A kereszt misztériumának és Isten szeretete nagyságának tanúságaként; ma abban az örömben lesz részem, hogy újra felszentelhetek új imádókat, akik megtanulják szeretni Eucharisztikus Testemet, akik megtanulják, hogy Titokzatos Testem részesei legyenek. Mert az Oltáriszentség imádásánál ne feledjük, hogy ebben rejlik az az erő, amely által átvészelhetitek ezeknek az időknek a végét. Aki térdre tud borulni az Oltáriszentség előtt, az tudni fogja, hogyan győzze le önmagát.

Számomra nem számít, hányszor tévedtetek, Szívem azt reméli, hogy soha többé sem veszítitek el azokat a lehetőségeket, amelyeket Én kínálok nektek, és amelyek nem átmenetiek.

Királyságom lelkeinek olyanoknak kellene lenniük, mint a virágoknak Isten kertjében. Hány lélek hervad el a vallásos és világi életben napról napra, mint egy virág, amely elhervad az Élet Vizének hiányában! Elhozom nektek a megújulás Forrását, hogy át tudjatok lépni a felszentelés kapuján.

Hálás vagyok, hogy elkészítettétek ezt a helyet Nekem és Szent Józsefnek. Nem tudjátok, hogy ez mennyire fontos Tudatom számára, mennyire fontos Szívem számára; mert a szív őrzi az Atya Kincseit, a szívben lakhat a Fiú és a Szentlélek.

Most pedig nyíljanak meg a felszentelés kapui, gyújtsák meg a tömjént, áldják meg a vizet a lelkek megáldására, és kenjék fel az Oltár szent olajával a rászoruló szíveket a Megváltó Hatalmas Keresztjén keresztül.

Készüljünk fel igazán erre a pillanatra, mert ebben a pillanatban mindenki megkaphatja a Kegyelmet, egy felbecsülhetetlen és kimeríthetetlen Kegyelmet.

Adjátok Nekem oda az imádók kendőit, hogy a Lélek leheletével megszenteljem őket; hogy az Eucharisztikus Imádás által napról napra egyesüljenek Velem, amíg Bennem nem lesznek az Örökkévalóságban.
Közeledjenek az Oltár lábához azok, akik megszentelik magukat.
 

Uram, a Világegyetem Istene,
Szellemed által
és e szent elemek felajánlása által,
amelyek a bolygón lévő Keresztény Gyülekezetem részei,
áldd meg és újítsd meg a lelkeket, ahányszor szükséges,
hogy érezzék ebben a felszentelésben Szellemed Leheletét,
hogy mindenki meggyógyuljon és megszabaduljon.
Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Krisztus elkíséri az új imádók ezen felszentelését, és mi egyesülni fogunk Vele ebben a pillanatban egy olyan éneken keresztül, amelyet Ő kért tőlünk, amelynek a címe „Felszentelés”. Spanyolul fogunk énekelni.

És Krisztus kérésére elkísérjük a testvéreket, hogy mélyen és belsőleg éljék meg ezt a pillanatot, miközben az Úr elkíséri ezt a felszentelést.

Azt kérem, hogy maradjatok csendben, mert a Hierarchia jelen van.

(Megtöténik Krisztus Eucharisztikus Testének új imádói felszentelése)

Megkérjük Fray Juan Evangelista édesanyját, hogy jöjjön ide, hogy Krisztus kérésére segítőként szenteljük fel őt.

Kérünk benneteket, hogy hozzátok magatokkal az elemeket.
 

Hatalmam van megújítani mindent, amit felajánlanak Nekem, ha ez az ajánlat igaz és őszinte.

Szeretetem megáldja azt a lelket, aki igazán átadja magát Nekem, mert Én mindent újjá teszek.

Ma az Úr Lucero de Dios névvel áld meg téged.

Üdvözlünk téged ezen az úton, mint Krisztus Oltárainak szolgálóját és Nevének örökkévaló tisztelőjét. Isten hozott, Lucero de Dios!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Most felkészülünk az eucharisztikus ünneplésre, a szellemi közösségre, még nagyobbá téve a felszentelés szellemét, hogy a világ lelkei befogadják.

Békességemet adom nektek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT