KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek első verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Jézus,
Mit fogok csinálni mindezzel
a Kegyelemmel a tudatomban?

Kedves Uram, kérlek Téged,
hogy tegyél engem méltóvá arra,
hogy egyenként megkaphassam azokat.

Tedd a szívemet kicsivé és alázatossá,
hogy örömömre
megismerhessem Csodáidat.

Tudod, kedves Jézus,
hogy nem vagyok méltó
oly sok irgalomra.

Segíts nekem elmélyülni a szeretetben
úgy, mint Te mélyültél el a szeretetben
a Kálvária minden egyes jelenetében.

Uram, hogyan lehet szeretni azt,
ami megbocsáthatatlan lenne?

Távolítsd el a lényemből
a büszkeséget és a gőgöt.

Hadd ragaszkodjak Hozzád
minden pillanatban,
kedves Mester,
hogy legyen elég bátorságom ahhoz,
hogy képes legyek felülkerekedni
minden érzésemen,
a legkeményebb ellenállásaimon,
és minden akadályon,
amely elválaszt engem Tőled
és Igazságodtól.

Hadd tudjak megalázkodni
annyiszor, ahányszor szükséges,
hogy személyem
lemondása által,
szeretett Uram,
át tudjam alakítani
emberi állapotomat,
amely állandóan elítélt
és megbüntetett engem.

Az élet Szent Felszabadítója,
Áldott Jézus!
Tégy engem semmivé minden pillanatban,
és legyen meg a Te megváltozhatatlan Akaratod,
hogy tűnjön el a tudatomból
személyiségem hatalmának bármely maradványa,
és így be tudjam tölteni
felséges Akaratodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMA VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek harmadik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram, megerősítem:
Tudom, hogy mindent megtehetsz bennem,
bár néha emiatt
a közömbösségbe vagy az arroganciába esem.

Uram, tudom, hogy mindenre képes vagy,
és egy nap saját Kezeddel
fogod eltörni
ennek az emberi állapotnak a kemény kövét,
és azon a napon Dicsőséged
megszabadít engem minden gonosztól, Uram.

Uram, eközben
Te, Aki ismered
legmélyebb szenvedéseinket és tévedéseinket,
kérlek Téged, kedvesem,
tegyél engem örök Kegyelmed részesévé,
hogy újjászülethessek
Szent Szíved közbenjárása által.

Jézus, ne hagyd abba az igazság megmutatását.
Bármennyire is fáj, nem lesz hasonló
ahhoz a szögek által okozott fájdalomhoz,
amelyet makulátlan tiszta Kezedben viseltél el.

Uram, tegyél kicsivé
a legkisebbek között,
tegyél láthatatlanná,
hogy eltűnjön arroganciám
és büszkeségem.

Uram, rejts el engem
világító Sebeid belsejében,
és válts meg engem belül és kívül,
egész tökéletlen lényemet.

Mert tudom, Jézusom,
hogy egy nap győzni fogsz,
ahol szükséged van rám.

Uram, eljött az idő,
hogy már ne én éljek,
kívánjak, törekedjek vagy várjak,
eljött az a pillanat,
hogy Te légy bennem.

Uram, hagyd,
hogy meghaljak belül,
mint ahogy alázatos Anyád
halt meg Veled minden pillanatban
a Kereszt lábánál.

Uram, mutasd meg
Szereteted kiszámíthatatlan értékét azért,
hogy mindentől megfosztva
mindig igent mondjak Neked.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET FATIMA VÁROSÁBAN, PORTUGÁLIÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek első verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Ó Jézus!
néha nehéz itt maradni
ezen a világon,
olyan sok próba és kísértés között.


Uram, néha
úgy érzem, nem foglak elérni Téged,
mert a saját szenvedéseim
hirtelen elsüllyesztenek engem.

Mindebből ments meg engem, Uram.
mindazzal, amelynek néha
úgy tűnik, hogy saját élete van bennem.

Uram, meríts el engem
Irgalmasságod óceánjában,
mert tudom, hogy így tisztítasz meg engem
az összes mártírságomtól és ítélésemtől,
annyiszor, ahányszor szükséges.

Kedves Jézus, tűntesd el
ezt a hóhért, aki bennem él
ami megítél engem, ami megrémít engem
és amely oda tesz engem, ahonnan nincs kiút.

Jézus, segíts,
hogy olyan legyek, amilyennek Te elvársz engem.

Szomjazzak Rád
és Jelenlétedre mindig,
hogy egy nap az egész lényem
megtanuljon házasságban élni Veled.

Kedves Jézus!
Üresíts meg engem emberi állapotomtól,
tisztítsd meg alsóbb tudatosságomat oly sok hibától
és végül: Uram, adjál békét abban,
amiben még nem sikerül békében lennem.

Mert az egész belső küzdelem után
Tudom, hogy győzni fogsz, és méltóvá teszel arra,
hogy örökké a Közeledben lehessek,
hogy örökre Téged szolgáljalak.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁGBAN A NÜNBERGBŐL KÖLN FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek negyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Szeretett Jézus, mindenek előtt kérlek,
szabadíts meg engem a vágyak láncaitól és köteleitől,
hogy emberileg teljesen megtisztuljak.

Tested és Véred által
érhessem el sejtjeim és testem szellemi célokra irányulását.

Hadd legyek kristálytiszta Kezeid között,
hogy Te, Uram,
használhassad szent tükörként
tudatomat,
és Szíved minden atribútuma
áradjon ki az emberiség összes lelkére.

A világ ismerje meg Szíved Szeretetét
életem és egész tudatom feláldozása által.

Ezért, Uram, add, hogy hűségesen részt vegyek  
Szentségeidben,
hogy bennük
okot találjak arra, hogy életem
minden nap szentebb és felemelkedettebb legyen.

Kedves Jézus, távolítsd el tudatomból
azokat az alacsony ösztönerőket, amelyek uralni akarnak engem és kormányozzák életemet,
mert én csak arra várakozom, hogy Isteni Világosságod
megjelenjen lényem legmélyebb tereiben és sarkaiban,
hogy felfedd előttem a tudat igazi valóságát, és hogy mindent át tudjak alakítani, állandó felajánlásként.

Odaszentelésemet és megadásomat
tedd hasonlóvá az apostolokéhoz.

Add, Uram, hogy még az apró részletekben is
meg tudjam mutatni Neked,
testvéreimen keresztül,
hogy hogyan és mennyire szeretlek Téged.

Ne tűnjön ez úgy,
mint dicsekvés,
vagy mintha csillogtatni akarnám azt mások előtt.

Üresíts meg engem teljesen, Isteni Jézus,
hogy mindenben szolgálni tudjalak Téged.
De add meg nekem azt a kegyelmet, hogy személytelenül és csendesen szolgáljalak Téged,
hogy hagyjam, hogy a többi szív korábban találkozzon Veled, mint én,
és hogy én csupán Értékeidnek és Terveidnek a példája legyek.

Áldott Jézus,
Te alakítsd át mindazt, amit nekem nem sikerül átalakítanom,
és vezess engem, hogy teljes bizalommal és önátadással
menjek Melletted.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT