SZŰZ MÁRIA MEGJELENÉSE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, OKLAHOMÁBAN, TAHLEQUAHBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA A 13-I IMATALÁLAKOZÓ ALKALMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Világ Anyjaként és az eredeti népek Anyjaként ma azért jövök, hogy Lábammal erre a szent földre lépjek, hogy újra megáldjam. Azért jövök, hogy feloldjam minden bennszülött tudat könnyeinek a völgyét, hogy felemeljem a szíveteket és a tudatotokat Isten felé, hogy megkapjátok az Atya Kegyelmét és az Egyetemes Anya Szeretetét.

De nem ez az egyetlen cél, amiért ma itt vagyok. Itt vagyok e nemzet lelkéért is, hogy ez a nemzet ezen idők végén megtalálja az egyetemes tudásra ébredő lelkeken keresztül azt a lehetőséget, hogy válaszoljon az Örök Atya Akaratára.


Ennek a nemzetnek a szellemi adóssága a világ más nemzeteivel szemben nem tette lehetővé e nép számára, hogy kifejezze szellemi archetípusát és Célját, nem engedte meg, hogy e nemzet tudatai megszabaduljanak a gonosz láncaitól.

Emiatt az Általam kínált kiút a krisztusi út. Egy olyan ösvény, amely elvezet benneteket valódi Szellemi Célotok újbóli felfedezéséhez az Akarat által, amelyet az Atya annyira remél ebben a nemzetben.

Nemcsak Isten, hanem az egész Világegyetem is tudja, hogy ennek a nemzetnek a lelkeit közvetlenül megérinti mindaz, amit ez a nemzet ezekben az időkben végrehajt, és a lelkek elkerülhetetlenül e szellemi börtönben maradnak.

Azért jöttem ma, hogy Lábamat Oklahoma ezen szent földjére helyezzem, hogy az összes amerikai nép emlékezzen az őslakosok tudatának értékeire, annak ellenére, ami az elmúlt idők során történt ebben az országban, és mindannak ellenére, amiért ez az ország elkötelezte magát a világ iránt, ezek a szellemi értékek a belső síkokon rejtőzködnek.

Úgy, ahogy a nagy indián nemzet amerikai népe tette, az amerikaiaknak ebben az időben a belső világuk felé kell fordulniuk, és fel kell tenniük maguknak a következő kérdést: Mit csinálok? És mi az egész életem célja?

Ily módon, kedves gyermekeim, nagyon lassan megnyílik a lelkek ajtaja a nagy ébredés felé, és ez a nép, amelyet az Örökkévaló Atya kezdettől fogva szemlél, megkapja a megbocsátás, a megváltás és a rehabilitáció Kegyelmét.

De még egyszer mondom nektek, kedves gyermekeim, amint mondtam a korszakokon át, hogy egyetlen utat kell követnetek, azt az útat, amely mindig Isten Szívéhez vezet, mert ott meg fogjátok érteni minden Megnyilvánulását és Jelenlétét.

Ezeknek az Egyesült Államok népeinek nemcsak továbbra is nagyobb buzgalommal és elszántsággal kell imádkozniuk, hanem könyörögniük kell a Világegyetemhez is, hogy elnyerjék a felszabadulás Kegyelmét, amelyre oly égetően szükségük van a gonosz ellenségemmel kötött kompromisszumok miatt, amelyben lelkek milliói vannak bebörtönözve ebben az országban.

De Én, mint Édesanyátok, Aki szeret benneteket, és Aki rátok tekint, mint valamennyi bennszülött tudat és az itt élő eredeti népek Anyja, azért jöttem, hogy lehetőséget adjak nektek, hogy újra felfedezzétek a rehabilitáció és a megbocsátás útját, amely fontos alap ahhoz, hogy a
reményen keresztül újra meg tudjon jelenni  mindegyikőtök életének igazi célja, ennek a nemzetnek az igazi Célja, hogy lelketeken keresztül beteljesüljön az a Cél, amely meg van írva, és olyan nemzetté váljatok, amely együttműködik a szegényebb nemzetek szükségleteiben.

Mindez, amit elmesélek, merészségnek fog tűnni, de nem az, ha vannak lelkek, amelyek felébrednek, ha vannak szívek, amelyek ragaszkodnak, és felbuzdulnak arra, hogy megtörjék saját struktúráikat, hogy teljes mértékben megélhessék Isten Célját, az Ő Isteni és Szent Akaratát.

Ez lassan lehetővé teszi, hogy ezen ország Céljának Szellemi alapjai megnyilvánuljanak nemcsak itt Oklahomában, hanem a nemzet más részein is.

Gyermekeim, szükségem van arra, hogy megértsétek ennek a szellemi és belső pillanatnak a fontosságát.

Fiam engedélyével jövök ide, hogy felvirágoztassam és kifejezzem azt, aminek itt meg kell nyilvánulnia, nemcsak a belső síkon, hanem a külső síkon is; és azok a tudatok, amelyek a Szellemi Cél tudatára ébrednek, és amelyek ennek a nemzetnek a részét képezik, amelynek annyira szüksége van szeretetre és fényre, oszlopok lesznek, amelyeknek a megnyilvánulását a Föld felszínén annyira reméli a Fiam, hogy a Terv tükröződhessen, amire Isten annyira vár, és ez túlmutat egy egyszerű igenen, ez túlmutat az abszolút ragaszkodáson.

Mindebben, gyermekeim, az egység a legfontosabb, amely lehetővé teszi a gonoszság tartóoszlopainak leküzdését, és feloldja az itt létező ellentétes áramlatokat – amely közvetlenül e nemzet lelkét érinti.

Ezzel megsegítitek ennek az országnak az angyalát is, aki súlyos terhet visel a vállán, akit nem csak az örökös imádsággal vagy az önfeláldozó szolgálattal kell könnyebbé tenni.

Szükséges, hogy a lelkek tudatában legyenek ennek az együttműködésnek, hogy ez az angyal végrehajthassa Célját és szolgálatát az Egyesült Államokért, mert mialatt az események zajlanak a világban, és ezek közül sokat ez az ország népszerűsít és hajt végre, egyre több bizonytalan ajtó  nyílik ki, és nincs, aki megállíthatná ezt.

Ezért jöttem ide, hogy bezárjam ezeket a bizonytalan és láthatatlan ajtókat, hogy a lelkek ne éljenek többé abban a szellemi fogságban, amelyet ennek az országnak a szellemi adóssága teremt és áraszt.

Egyszerű szavakkal: a Fiam küld Engem, hogy felszabadítsam a kötelékektől, hogy Kardjával elszakítsam az illúzió és a materializmus láncait, amelyek bebörtönzik a lelkeket anélkül, hogy képesek lennének felmerülni és felébredni.

Kedves gyermekeim, sok mindent megpróbálok elmondani nektek egyetlen Üzenetben, de sokkal többet szeretnék elmondani nektek, mint a Velem való találkozásnak ebben a pillanatában.

Ne gondoljátok, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik. Ha megváltozik és átalakul az életetek, olyanok lesztek, mint egy csepp ebben a nagy óceánban, amely bármennyire kicsi, láthatatlan és jelentéktelen, ha ez a Fénycsepp, amely a lelketek, nem lenne ebben a hatalmas óceánban, ami a Terv, ez nem lenne lehetséges, ez a pillanat nem lenne lehetséges.

Ily módon képesek lesztek megérteni, de érzékelni is, milyen végtelen és kimeríthetetlen Isten Kegyelme, amely nemcsak minden időt, de minden eseményt is felülmúl; amely átmegy minden struktúrán és formán, hogy Szeretete elérje gyermekeit, teremtményeit, hogy jelenléte
eljusson ahhoz, ami lényeges, minden egyes amerikai szelleméhez, akiknek ébernek és figyelmesnek kell lenniük, hogy hálával fogadják a Hierarchia késztetéseit.

Napok óta imádkozom, és a következő napokban továbbra is imádkozni fogok értetek és a testvéreitekért ebben az országban.

Tudom, hogy ez egy áldozat és egyben nagy önátadás is lesz, hogy elérhessem azt, amire Isten annyira törekszik és vár. De a hit és mindenekelőtt a bizalom túllép minden formán, minden eszmén, sőt minden határon; mert a hit által élő szív szeretettől, egységtől és isteni élettől lángoló szív, és ez lehetővé teszi számára, hogy bármilyen feladatot vagy kötelezettséget végrehajtson.

Megkérem minden gyermekemet az Egyesült Államokban, hogy kegyelemből és jótékonyságból tegyék fel maguknak ezt a kérdést:

Mi a valódi szellemi elkötelezettségem?

Mit teszek, hogy beteljesítsem és megélhessem?

Érzem-e a Hierarchia Jelenlétét, nemcsak az Igéjét, hanem a Szeretetét is?

Mit kell tennem, hogy teljesíthessem ezt a kötelezettséget?

Meddig kell még várnom, hogy megéljem?

Megértem-e, hogy ez az elkötelezettség túlmutat önmagamon, és hogy mindennek nagyobb oka van?

Ezeket a kérdéseket észak-amerikai gyermekeimre bízom. És, mint az ősnépek Anyja, arra kérlek benneteket, hogy elmélkedjetek ezen ősnépek történelmén, és tökéletes közösségben szerezzétek vissza azokat az értékeket, amelyekben a belső síkon élnek.

Köszönöm, hogy ma itt vagytok, és bátran, nyitottan és hálával hallgattatok Rám.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája,

Az őslakos nemzet Anyja

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A különleges imádkozás eme napjaiban Brazíliáért intézett kéréseitek és imáitok gyermekeim legmelegebb szeretetével érjenek el Hozzám, mint rózsák az Égi Anya Lábánál.

Drága gyermekeim, egyesüljünk Fiam Szívével ebben a pillanatban, hogy a Magasztos Szellemi Kormány betöltse Brazília nemzetének lelkeit, és így ennek az országnak a Célja élvezzen védelmet és menedéket Brazília Őrző Angyala fényes szárnya alatt.

Így, kedves gyermekeim, a szív erőteljes imája által a Szentlélek is vezesse és inspirálja gyermekeim szívét, hogy mindig az a tisztánlátás és békesség uralkodjon, amelyre Brazília kedves népének szüksége van.

Mint Édesanyátok, mint Aparecida Asszony, minden nap imádkozom veletek együtt, és csatlakozom Szolga- és Rabszolga hangommal, hogy az  Örök Atya Akarata teljesüljön Brazíliában és az egész világon.

Anyai vágyam értelme az, hogy Brazília ne váljon a következetlenség és a szellemi érzék hiányának színterévé.

Nektek, gyermekeim, továbbra is lehetővé kell tennetek, hogy az Aparecida Asszony továbbra is ennek a nemzetnek a Kormányzója legyen, amely egy Új Emberiség bölcsője lesz.

Folytassátok a buzgó imádságot, és hagyjátok, hogy a Bölcsesség Szent Lángja megértést és okot adjon az alázatos szíveknek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPESI TAVAKNÁL CORPS VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Valahányszor lejövök a Mennyből, azért jövök, hogy találkozzam veletek és megújítsalak benneteket.

Minden alkalommal, amikor az Úr Szolgája előtt álltok, Fiam jobb apostolaivá válhattok. Fiam apostolai révén Mennyei Anyátok képes közbenjárni és megkönnyebbíteni az emberiséget, mert Fiam apostolai küldetésben és szolgálatban vannak.

Engedje meg ez a béke, amelyet ma Szívem Tükrei tükröznek erre a Fénytóra, hogy növekedjetek a szeretetben és a feltétel nélküli szolgálatban.

Mennyei Anyátok ma is különleges módon ajánlja fel nektek a megbékélést, különösen az egész francia nép helyrehozását, amely az idők során megkapta azt a Kegyelmet, hogy különböző Jelenéseken és Kinyilatkoztatásokon keresztül befogadjanak Engem.

Azt kívánom, hogy Franciaország soha ne felejtse el, hogy csak az Én áldozatom által lesz képes a megbékélésre és hogy az összes adósságát elengedjék, amely a francia gyarmatosítás óta keletkezett a világ különböző népeiben és kultúráiban.

Teljesüljön egy napon Isten Anyjának a francia nép iránti törekvése, hogy ennek a nemzetnek és Őrangyalának tudata megalapíthassa Isten Szellemi Kormányát, amelyre minden franciának szüksége van, hogy megtanulják igazságosan, becsületesen és Isten Szeretete által kormányozni magukat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT