SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA ZÁRT KÖRŰ MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Gyermekeim!

A világegyetem figyelemmel kíséri a bolygó és az emberiség helyzetét.

Ez az az időszak, amikor az Istennel való egyesülésetek nagyon fontos. Ez lehetővé teszi a Legfelsőbb Forrás számára, hogy eszközein keresztül leereszkedjen a Földre.

Ha ez megtörténik, gyermekeim, a Béke létre fog jönni a végidők ellenére, és ez a mélységes Béke vezetni fog és meg fog tölteni benneteket ezekben a nehéz időkben.

Azért jöttem a világba, hogy emlékeztesselek benneteket erre az elsődleges elvre, mert szükség van arra, hogy olyan tükörlelkek létezzenek a Földön, amelyek képesek arra, hogy tükrözzék Isten Forrásának az Alapelveit és Attribútumait,  a tökéletlenségük és a megpróbáltatások ellenére.

Gyermekeim, arra van szükségem, hogy engedélyezzétek, hogy a lelketek uralkodjon, és ne a személyiségetek.

Most van itt az ideje, hogy átlépjetek azon a kapun, amely a tudat emelkedéséhez és Isten Terve értelmének mélyebb megértéséhez vezet benneteket.

Ha a lelketek uralkodik, megváltoztatjátok azt, ami történik, és eltűnik a szenvedés. De tudom, gyermekeim, hogy a legtöbb világban élő gyermekem nem fogja ezt átélni.

Azért jöttem, hogy ezúttal megkérjelek benneteket, hogy teljesítsétek Isten egyik Törekvését, hogy Kegyelme jelen legyen az emberiség számára ebben a kritikus időszakban.

Gyermekeim, azért jöttem, hogy kinyissam tudatotok szemét, azért jöttem, hogy Szívemen keresztül lehetővé tegyem a számotokra, hogy túl lássatok azon, ami látszólagos, túl mindenen, ami anyagi vagy konkrét.

Azért jöttem, hogy a Cél szellemi látomása elé állítsalak benneteket, hogy közelebb kerüljetek az Anyagtalan Forráshoz, és onnan jöjjenek azok az impulzusok, amelyekre most szükségetek van, hogy megéljétek a bolygó és az emberiség helyzetét.

Minél több lélek uralkodik ebben az időben, annál nagyobbak a Hierarchia cselekvési lehetőségei.

Gyermekeim, itt az ideje, hogy elveszítsétek az ismeretlentől való félelmet, mert ha elveszítitek az ismeretlentől való félelmet, eltűnik az irányítás és a hatalom.

És végül, gyermekeim, rá fogtok jönni, hogy semmik vagytok, mert Istennek szüksége van erre ahhoz, hogy betölthessen benneteket az Ő végtelen és szellemi Ürességével, egy olyan ürességgel, amely semmit sem akar önmagának, amely semmit sem kíván önmagának, amelysemmit sem tart meg önmagának.

És így hagyjátok, hogy Isten Szeretete betöltsön és megerősítsen benneteket az ürességben, és a lelketek úgy szolgáljon és dolgozzon, ahogyan régóta remélitek, ahogyan régóta próbálkoztok.

Az Anyagtalan Forrásból segítség érkezik mindazoknak, akik kérik. Bízzatok abban, amit mondok nektek, mert ebben rejlik a nagy kulcs.

Szeplőtelen Szívem ma tükrözi Isten Tulajdonságainak Sugarait, amely Anyagtalan Forrásából ered.

És ezek a sugarak behatolnak azokba a lelkekbe, akik megnyílnak arra, hogy kormányozzanak, és hogy így szolgálják Krisztust Visszatérése előkészületeinek az előjátékában.

Fiam nagy eljövetele először olyan lelkekben lesz, akik képesek arra, hogy kormányozzanak, nem úgy, ahogyan az itt a Földön az emberek között történik; Én a Mennyei és Szellemi Kormányzásról beszélek, amelyben Fiam, Krisztus a világegyetem nagy Uralkodója; Ő határozza meg az Atya tekintélye előtt az irányelveket és a parancsokat.

Lelketek és esszenciátok részt vehet abban a nagy seregben, amelyet Ő formál az egész világegyetemben és azon túl.

Így meg fogjátok érteni, gyermekeim, hogy a kormány, amelyről ma beszélek nektek, nem korlátozódik egy személyre vagy egy nemzetre; ez nem egy rendszer, ez nem az alávetés vagy az emberi ellenőrzés rendszere.

A Mennyei Kormány, amelyet Fiam visz tovább,a Teremtés Forrásából származik, akárcsak az Arkangyalok. Ahogyan az Arkangyaloknak is megvannak a maguk kisugárzásai és Fényhadseregei, úgy a Mennyei Kormánynak is megvannak az elvei és a Hierarchiái.

Ebben az időben a bolygón lehetsz e Törvény, a Mennyei Kormányzás Törvénye alatt, amely a végső időkben újra fogja rendezni az egész világegyetemet, beleértve ezt a bolygót és az emberiséget is.

A Mennyei Kormány hozza létre az Új Emberiséget, amely végre meg fogja élni azokat a parancsolatokat, amelyeket soha sem sikerült megélnie és teljesítenie.

A Mennyei Szférákból érkezik ez az Üzenet a világhoz, Anyai és Szeplőtelen Szívem Fényén keresztül, és arra bátorítom gyermekeimet, hogy Fiam Szellemi és Mennyei Kormányzásának ösztönzése alatt engedjék meg, hogy a lelkük uralkodjon.

Meghívlak benneteket, hogy lépjetek ki a vízszintesből a függőlegesbe, abba, ami a Legfelsőbb Forrásból származik, és így összehangolódtok a Céllal, de az Elvvel is, ami ebben az inkarnációban lehetővé teszi számotokra, hogy teljesítsétek feladatotokat és küldetéseteket.

Az életetek többé nem lehet független, autonóm nem lehet a ti tulajdonotok. Lelketek már Fiam Mennyei Kormánya megélésének az órájában van, egy olyan Kormány megélésének az órájában, amely a világegyetemben hamarosan bekövetkező Visszatérését készíti elő.

Azokban az egyszerű szavakban, amelyekethozzátok intézek, gyermekeim, sok elv és tulajdonság van. Ragadjátok meg ezt a pillanatot, mert gyermekeim többségének nincs ilyen lehetősége.

Legyetek tudatában annak, hogy tovább kell építeni az Új Emberiség alapjait; egy olyan emberiségét, amely mentes lesz a gyűlölettől, az üldöztetéstől, a visszaélésektől, a gyilkosságoktól, a kizsákmányolástól, a rabszolgaságtól, az emberkereskedelemtől, a közömbösségtől és a hibáktól.

Azok a lelkek, amelyek önmagukat kormányozzák, az Új Emberiség részei lesznek. Ez a gyakorlat, amelynek megélésére hívlak benneteket, nem egy módszer vagy gyakorlat, hanem egy belső hozzáállás, egy izzó törekvés arra, hogy nagyon közel kerüljetek Fiamhoz.

És ha a megtisztulásotok a leghevesebb pillanatában van is, ne adjátok fel és higgyetek, mert az emberi lény átalakulása és megváltása a Föld felszínén akkor lehetséges, ha az ember először arra törekszik, hogy a Törvényben éljen, majd beteljesítse és továbbvigye azt.

Minél több lélek engedi meg magának, hogy a Mennyei Kormány irányítsa, annál nagyobbak a lehetőségek és annál nagyobbak azok a Művek, amelyeket Fiam végez, amikor visszatér, egyik napról a másikra; annál nagyobbak a lehetőségei arra, hogy találkozzon társaival és azokkal, akik már régóta várnak arra, hogy szemtől szembe találkozzanak Vele.

Mielőtt azonban visszatérne, amely nagy és végső feladata, mint ahogyan az a múltban is történt, Fiam ismét összegyűjti néhány társát,hogy megtörje a kenyeret, és táplálja őket az Ő megdicsőült és élő Testéből, és ekkor, gyermekeim, teljesül az a nagy ígéret, amit régen tett, és amely azt mondja: "Veletek leszek minden nap az idők végezetéig", amíg létre nem jön Mennyei Kormánya, és az emberiség és a bolygó részét nem képezi ennek a Szellemi Kormánynak.

Gyermekeim, imádkozzunk buzgón és szolgáljunk hálával, tudván, hogy az összes életesemény, az összes megélt és megosztott tapasztalat része lehet ama Szellemi Kormány létrehozásának, amelyet lelketek megtapasztalhat ebben az utolsó időben; és ez a tapasztalat sok-sok elveszett lélekhez vezethet, hogy lehetőséget kapjon a Megváltásra és a Kegyelemre.

Ma szellemileg itt vagyok előttetek, de felemelkedett és transzcendált Testem a Világegyetemben van, és szintén arra vár, hogy egy napon visszatérjek, hogy mindenki közel kerülhessen Isten Anyjához, és örökké Isten Terve szerint éljen.

Hittel és szeretettel áldalak meg benneteket. Legyetek türelmesek és kitartóak.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.