SZŰZ MÁRIA ÉVI MEGJELENÉSE PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma azért jöttem a Mennyből, hogy veletek legyek, és rajtatok keresztül az összes világban élő gyermekemmel, azokkal, akik igazságért kiáltanak, azokkal, akik imádságaikban sírnak, mindazokkal, akik betegesek és szenvednek a szívük mélyén.

De ez a megtisztulás nagy ideje, gyermekeim. Ne tekintsétek büntetésnek, ne tekintsétek kárhozatnak, mert maga Isten Fia is megtisztult a templomban; és Isten Anyja és Szent József is megtisztult.

Az emberi anyagot szublimálni kell, az emberi állapotot túl kell szárnyalni, és minden egyes gyermekemnek ezen a bolygón megvan az iskolája, a tanulásnak az a legjobb módja, amire szüksége van ahhoz, hogy napjai végén átadhassa lelkét Istennek, és hogy összeolvadjon az Élet Kozmikus Forrásával.

Így van ez, gyermekeim, hogy minden a megfelelő helyen van ebben az időben. Ami jelenleg kívül esik a Törvényen, azok a világ és az emberiség által elkövetett szörnyűségek, az Egyetemes Törvények kiegyensúlyozatlansága ezen a bolygón, a büntetlenség, ami mindennaposnak tűnik, és lelkek millióit nyomja el a világban.

De ma azért jöttem, gyermekeim, hogy tanúságot tegyek Isten előtt azokról a csodálatos dolgokról, amelyeket Fiam tett az életetekben, azokról a kis átalakulásokról, amelyeket mindannyiótok Istennek való átadásán keresztül ért el.

Ezért ne tekintsétek az életet bánatnak vagy siránkozásnak. Ragaszkodjatok Fiam Szívéhez, és újuljatok meg benne.

És amikor a bukások az utatokon ilyen folyamatosak és állandóak, szeretett gyermekeim, ne essetek kétségbe. Szívetek mélyén a döntés már megszületett, és ellenségem nem tud megfélemlíteni vagy megrémíteni benneteket.

Bár nagyon nagyok a nehézségek ebben a világban, és a lelkeknek sok szellemi útmutatásra van szükségük; meghívlak benneteket, gyermekeim, ahogy Fiam elhívott benneteket, hogy erősítsétek meg hiteteket a reményben, az Isteni Cél Szent Lángjában, amely már lángol lelketek és tudatotok előtt; egy olyan Célban, amelyet a szellemetek már ismer, és amelyet nem lehet egyik napról a másikra kitörölni, a legfájdalmasabb dolgok ellenére sem, amelyeket ezekben az időkben tapasztaltatok.

Ezen a különleges napon valami nagyon különlegeset hoztam Galileából az Istenanya és mindannyiótok számára: az Úr Szent Lepelét, amely ma a Karomban van, hogy átölelje lelketeket és szíveteket, átölelje testeteket és tudatotokat, és így átlényegítsen benneteket.

Hisztek-e az Úr Szent Lepelének az erejében, abban a Lepelben, amely tanulságott tett Krisztus Vérének az összes cseppjéről?

Ma kivettem ezt a Szent Ereklyét a Szent Szövetség Ládájából, hogy Jézus e Szent Szellemi Lepelén keresztül megtisztítsam testeteket, letöröljek arcotokról minden könnyet és sírást, és hogy megújuljatok és meggyógyuljatok Isten Anyja Keze által.

Imádkozzatok és kérjétek a Kegyelmet, hogy következetesek lehessetek.

Isten munkája a legkisebbekben és a legláthatatlanabbakban valósulhat meg, mert Isten nem a hatalma által mutatja meg Magát a világnak; Isten Szeretete hatalma által tükrözi Magát a napról napra átalakuló és megváltott szíveken keresztül.

Így van, hogy ma felajánlom nektek ezt a Szent Szellemi Leplet, hogy a megtisztulás és gyógyulás palástjaként szolgáljon minden egyes gyermekem számára; hogy testi és szellemi fájdalmaik enyhüljenek, és így a bolygó lelke is megszabaduljon ma a szenvedésétől, az emberiség által okozott szenvedéstől.

De  lássátok Jézus Szent Szellemi Lepelének példáján keresztül, hogy milyen nagy az Atya Irgalma, milyen óriási a Fiam a Föld felszínére vonatkozó Terv iránti Szeretete.

Fiam arra kért meg ezen a különleges napon, amikor megerősítjük a köztetek és köztem lévő elkötelezettséget, hogy mindig teljesítsük IstenÖrök Akaratát, hogy felajánljam nektek ezt a Szent Szellemi Leplet, hogy most, augusztus 8-án a Kozmikus Törvények leereszkedjenek a Földre, ismét bezárjanak minden bizonytalan ajtót, a lelkek megszabaduljanak saját mélységeiktől és poklaiktól, és mindenki meggyógyuljon Jézus Szeretetének ereje által, ahogy ti is, szeretett gyermekeim.

Még ha Mennyei Édesanyátok fel is emelkedett a Mennybe, és ma az egész világ Szellemi Kormányzója is, és Kezében tartja Isten Akaratának és a Szent Női Hatalomnak a Jogarát az idők végezetére, Én még mindig az Úr Hűséges Szolgája vagyok, ahogyan Isten Szolgája is megalázta Magát és lemondott a Kereszt előtt a világ megváltásáért, hogy Fiam a Kereszten elszenvedett kínjai és fájdalmai ellenére megadja Neki azt a Kegyelmet, hogy veletek lehessen ebben a végső időben; azt az Engedélyt, amelyet maga az Örökkévaló Atya adott meg.

Ezért szeretném, drága gyermekeim, ha ma a nehézségek és az emberi körülmények ellenére megpillantanátok és szemlélnétek azokat a kincseket, amelyeket szívetek ebben a tizenhat évben kapott, és az őszinte ima minden pillanatát, amelyet ezekben az években megosztottatok Velem, anélkül, hogy sokan közületek tudnátok, hogyan kövessétek a nyomdokaimat.

De örüljetek és szülessetek újjá Krisztusban, Ő azért jön, hogy megszabadítson benneteket a bűntől és a tévedéstől, a Világ Anyjának Szívén keresztül jön, hogy megajándékozzon benneteket Végtelen és kifürkészhetetlen Irgalmasságával.

A következetesek és a bátrak miatt vagyok itt, azok miatt, akik nem félnek a megtisztulástól, akik a következmények ellenére megkockáztatják, hogy Fiam Terve szerint éljenek.

Ma az egész világegyetem, az összes csillag és az összes nap Palástjába öltözve jövök.

Ma ez az Istenanya Egyetemes Palástja, amelyet kiterjesztek az egész világra. És az Istenanya e Szent Palástjának Fénye, valamint az Ő Tenyerének Fénye eljut a bolygó poklának legmélyebb zugaiba is, hogy felemelje a lehullott csillagokat.

Ne gondoljátok tovább, hogy ez az Armageddon egy új lázadás. Ez a szintézis és a nagy lépés ideje, amelyben az ellenségemmel vívott nagy szellemi harc folytatódik.

De ne felejtsétek el, hogy Palástom alatt vagytok, amennyiben nem hagyjátok el, amennyiben az utatok a szívből jövő ima útja, amennyiben a  cselekedeteitek a felebarátotok iránti szeretet és irgalmasság cselekedetei, amennyiben soha sem felejtitek el, hogy az élet örök szolgálat.

Ma Koronám középpontja az Új Hajnal Fénye, mint az a hajnal, amely felragyog e bolygó északi részén.

Én vagyok a Hajnal Fénye, Aki hirdetem az új időt és Fiam, a Megváltó Eljövetelét, Jelenlétének Eljövetelét a világba.

Legyetek továbbra is részesei Fény-Rózsafüzéremnek, legyetek továbbra is az a drága gyöngyszem, amelyet Fiam, Krisztus kegyes Keze tisztít és csiszol.

Csak egy dolgot kérek tőletek, szeretteim, soha többé se zárjátok be a szíveteket. Legyen szívetek nyitott ajtó az önátadás és az öröm számára, a Krisztussal való találkozás és az Atyával való örök közösség megélésének örömére.

Miközben itt vagyok veletek és értetek, mint a világegyetem Kozmikus Anyja, sok helyzet megáll a világban.

És augusztus 8-án, amikor a Menny leszáll a Földre és a Föld felemelkedik a Mennybe az Istenanya hívására nyitott szíveken keresztül, megadatott Nekem, hogy ebben az időben egyetlen lélek se vesszen el, és hogy a védteleneket, az ártatlanokat és az árvákat az Istenanya angyalai oltalmazzák az őrangyalai segítsége által.

A veletek való együttlétem vége is közeledik, de ne csüggedjetek. Ugyanazt mondom nektek, amit a látnok Fatimai Luciának mondtam: "Kegyelmem lesz az erősségetek, Fényem lesz az utatok, és napjaitok végén megtaláljátok Nagy Csillagomat, azt az izzó és örökkévaló Csillagot, amely Isten Örökkévaló Mennyországában ragyog, hogy befogadjon benneteket".

Ugyanezt mondom ma mindannyiótoknak, mert eljött az idő, hogy ne csak hallgassátok az Üzenetemet, hanem legyetek élő Üzenetem ebben a világban, hogy beteljesedjen az Igém.

Annak érdekében, hogy Jézus Szent Szellemi Leple elterjedjen a világban, hogy a lehetetlen ügyekkel törődjön, hogy megvédje az összes lelket, különösen a mai idők legvédtelenebb gyermekeinek és fiataljainak lelkét, Fiam arra kért Engem, hogy erre az új szakaszra, a Testvériség új évére készülve, Úrvacsorával zárjuk ezt a belső találkozót.

Eljött annak az ideje, hogy valamennyi gyermekem megtegye a felajánlását a Világegyetem részére, mert a Sziderikus Vlágegyetem ebben az időben nyitott és figyelmes az összes könyörgés hangjára.

Ez egy rendkívüli pillanat, amelyet az Örökkévaló Atya adott valamennyi szívnek, amely ebben a pillanatban hallgatja az Isten Anyját, aki ebben a pillanatban átöleli az Isten Anyját, akik ebben a pillanatban szereti az Isten Anyját. Egy olyan pillanat, amelyet az Örök Atya az Isteni Küldöttekkel való fáradhatatlan munka e tizenhat éve alatt adott meg.

Készüljünk fel az Úrvacsora pillanatára. Várlak benneteket. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET POTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Isten szolgájának imádsága

Ó, Uram,
töltsd be életünket
kegyelmed ajándékaival!

Istenem, fedd fel magad
az élet minden lépésénél!

Légy jelen a legapróbb dolgokban is,
hogy még többen felfedezhessék
Alázatod szent erejét.

Uram, nyisd meg Országod kapuit,
hogy mindenki bemehessen.

Szemlélhesd az Irgalom Szemével annak a nagyságát,
hogy az összes teremtményed Benned van,
és Te bennük, Uram.

Ismerjék fel azok
Isteni Célod lángoló lángját,
 akik átkelnek a sötét éjszakán,
mert Te vagy a világ világossága, Uram,Te vagy az a híd, amely látszik
a szemünk előtt,
hogy bizalommal átkelhessünk rajta
a Paradicsom felé.

Uram, ne nézd az emberek közömbösségét,
a hitetlenek kegyetlenségét;
Uram, fordítsd tekintetedet mindazokra,
akik áldozatkészséggel és szeretettel adják át magukat Neked,
hogy dicsérjenek Téged és úgy ismerjenek el Téged,
mint az Egyetlen Urat, Adonájt.

Uram, kifürkészhetetlen Szereteted
szentelje meg gyermekeid életét.

Hadd ragyogjon ismét a betlehemi csillag
azok szíve mélyén,
 akik arra vágyakoznak, hogy egy napon
szemtől szembe találkozzanak Krisztussal.

Istenem, így készítsd el az Új Földet
azokon keresztül, akik szeretetből felajánlják magukat Neked,
hogy Szent Királyságod leszállhasson a Földre.

Elevenedjen meg létezésed
ebben a tökéletes egyesülésben
Szíved és gyermekeid szíve között,
mert végülis
amikor minden beteljesedik,
ahogyan elrendelted, Eggyé válnak Teremtményeid és Te, a világmindenség Ura,
és semmi sem fogja többé elválasztani az életet a lényegtől,
az anyagtalanság valóságát,
az isteni és kozmikus  belsőséget.

Szolgálólányod és Rabszolgád ismét felajánlja magát,
szeretetben és lemondva,
hogy még sokan újjászülethessenek Benned.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Isten Szolgája
 

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPOKBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 109. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, az Éj Ura, Aki vezeti az összes juhát, különösen a leginkább elveszetteket, hogy visszatérjenek Isten Szívének istállójába, és igyanak az Ő Isteni Alázatának Szent forrásából, mert ha nem élünk alázatosan ebben a világban, ha az alázat nem fejeződik ki a lelkekben és a szívekben, nem lehet elkerülni a harmadik világháborút, amely nehéz lenne.

Ezért vagyok ma itt, az Alpok tetején. Még egyszer összegyűjtelek benneteket e szent hegyek lábánál, ahol a Hierarchia összegyűlik és egyesül veletek, hogy könyörögjetek Istenhez egy utolsó esélyért az emberiség számára; hogy a világ nemzetei és különösen Kelet-Európa nemzetei tükrözhessék az ezekben az időkben oly sürgető harmóniát és békét.

Emiatt semmi és senki sem akadályozhatta meg az Éj Urának ideérkezését, mert Magával hozta az egész Világegyetemet, az egész Teremtést; és Lábával tapossa azt, ami gonosz ezen a bolygón, és Szent Szíve Fényén keresztül megmutatja azt az utat, amelyet a lelkeknek ebben a sötét éjszakában kell járniuk, hogy soha se veszítsék el az előttük lévő Isteni Cél lángját, hanem ezen a szent anyagtalan lángon keresztül a lelkek megtalálják önmagukban Isten Akaratát, és kifejezzék ebben az anyagi életben azt a Célt, amely kezdettől fogva meg van írva.

Emiatt az irgalmas ima eme napjaiban, Isten nevében, arra kérlek benneteket, hogy őszintén imádkozzatok; legyen őszinte az Irgalmasságért elmondott Ima minden egyes gyöngye, amelyet azért ajánlunk fel, hogy elkerüljünk egy szörnyű harmadik háborút ebben a világban, és mindenekelőtt ezen az északi féltekén.

De ne veszítsétek el a hiteteket, mert ti a társaim és a barátaim vagytok, az Én fiaim vagytok és az Én lányaim, és ma mindannyian Szívem Szent Cenákulumában vagytok, hogy mint ahogy több, mint kétezer évvel ezelőtt ünnepeljétek Velem újra a Szent Eucharisztiát, Isten szeretetének végtelen örökségét, amelyet a kenyéren és a boron keresztül feltétel nélkül ajánlottak fel nektek.

Emiatt hasonló időben vagyunk, mint több, mint kétezer évvel ezelőtt; de most, mint a végidők kijelölt Új Krisztusai, nemcsak ennetek kell a Testemből, vagy innotok kell Vérem Kelyhéből, hanem meg kell hogy tanuljátok, hogy átéljétek a saját  Getszemáni-kerteteket.

És annak a sötétségnek ellenére, amely ezen a bolygón uralkodik, a bizonytalan ajtók ellenére, amelyek még mindig nyitva vannak, a tudatlanság, a háború, a közöny, a szívek hidegsége ellenére, az összes bűn és az összes sértés ellenére, amelyet Isten Szívének okoznak, Szent és kifürkészhetetlen Szívem nap mint nap, az Isteni Irgalmasság intenzív könyörgésének napjaiban, begyűjti mindannyiótoktól azokat a szemeket, amelyeket őszintén felajánlotok Nekem, nem csak az ukrajnai és oroszországi békéért, a háború végéért a bolygónak ezen a vidékén és a Föld más részein, de úgy is gyűjtöm össze az imáitokat, mint igaz felajánlást Istennek, mert újra esélyetek lesz arra, hogy bízzatok Irgalmasságomban.

Hogy lássátok, milyen nagy Irgalmasságom, ma újra itt vagyok, a bolygó ezen vidékén, hogy Szememmel szemléljem, és Szívemmel átérezzem a háborúkban és a világméretű konfliktusokban élő lelkek fájdalmát és gyötrelmét.

Társaim, őszintén szeretném elmondani nektek, hogy az összes Hierarchia keményen dolgozik a bolygón lévő szituáció miatt; hogy minden egyes lépéseteket, Krisztus szolgáinak lépéseit, ebben a pillanatban igazolásként és engesztelésként szemléljük, e világ és az emberiség összes borzalma és sértése előtt.

Emiatt, társaim, ezek a napok nemcsak Krisztus Megváltó Művének az összes szolgája számára lesznek meghatározóak a Földön, hanem Európa ezen nemzetei számára is meghatározóak lesznek, mert az, ami meg fog történni a következő időben a bolygó eme vidékén, feltétlenül ki fog hatni a világ többi nemzetére, és Európa már érzi az ukrajnai háború súlyát.

Isten az Ő Ereje és Szeretete által, Irgalma és közbenjárása által meg tudta volna állítani ezt a háborút; de, társaim, az, hogy a lelkek engedtek az anyagi világ bizonyos erőinek, veszélyezteti ezt a beavatkozást, nemcsak szellemi, hanem anyagi szempontból is.

De bízzatok, és ne siránkozzatok, bízzatok a szív imájának erejében és fényében.

Bízzátok Istenre a könyörgéseiteket, a szándékaitokat, az imáitokat, hogy Kelet-Európában megálljon a háború, és hogy ezeket az aktuális eseményeket, mint a világ többi eseményét, amelyek mindenki szeme elől rejtve maradnak, ne háborús fegyverként használják fel, megerősítve a hiányt, a szükséget és az igazságtalanságot.

Ezért a Szent Szívem által elért érdemek révén arra hívlak benneteket, hogy legyetek Velem ebben a hosszú, sötét éjszakában, amelyet a bolygó átél, anélkül, hogy szem elől tévesztenétek az Isteni Cél fényét, mert sok lélek veszíti szem elől a saját Szellemi Célját ezekben az időkben.

Bizony mondom nektek, hogy nagyon kevesen fogják elvégezni azt a szellemi feladatot, amely sokaknak felelne meg, akárcsak 2000 évvel ezelőtt, amikor nagyon kevesen, a Szeretet Mesterével egyesülve, teljesen odaadták magukat, odaadták az életüket az emberiség  megváltásáért, e bolygó-iskola megváltásáért.

Tudom, hogy amit ebben a pillanatban megígérek, nem csodálatos, megígérem nektek, hogy olyan szellemi áldozatot fogtok átélni, amelyet életetek semmilyen más pillanatában sem éltetek át.

Emiatt Kínszenvedésem szimbólumain keresztül képes leszek a megkeresztelkedés és a belső szeretet növekedésének új tapasztalatait terjeszteni azokban, akik elfogadják.

Ki fogadja el, hogy kezébe vegye az Úr Töviskoronáját?

Ki vállalja, hogy magával vigye azokat a szögeket, amelyek átszúrták az Úr Kezét és Lábát?

Ki vállalja, hogy Velem együtt hordozza a bolygó keresztjét?

Ki engedi meg, hogy a lándzsa átszúrja az oldalát, tudván, hogy nem érdemlitek meg mindezt, és még kevésbé érdemelte meg Mesteretek és Uratok.

De mi volt az, ami lehetővé tette Mestereteknek, a világegyetem Királyának, hogy mindezt megtapasztalja?

Ennek egyetlen oka van: a Szeretet, az a Szeretet, amely bízik, az a Szeretet, amely elfogad, az a Szeretet, amely mindent magába fogad, az a Szeretetet, amely soha sem utasít el, az a Szeretetet, amely kitart, az a Szeretetet, amely által isteniségként és szellemként növekedtem. Az a Szeretet, amely arra késztetett, hogy elfogadjam azt az Akaratot, hogy megéljem a Fájdalmas Kínszenvedést.

Ezért felajánlom az egyszerűeknek, felajánlom a tökéletleneknek, felajánlom a bűnösöknek azt a lehetőséget, hogy belsőleg megkeresztelkedjenek.

Lássátok, hogy milyen az Egyházam és milyenek a papjaim, mennyi sebet okoznak Nekem azzal, hogy eltávolodnak Tőlem, más utakon járnak, amelyek nem Krisztuséi.

Emiatt kihasználom ezt a pillanatot, és mindegyikőtöket, túl a tökéletlenségeiteken vagy a nehézségeiteken, túl a fájdalmaitokon és a megpróbáltatásaitokon, hogy Mesteretek Szíve a lelkek egyesülése által csendben megenyhüljön, a Nekem igent mondó szívek néma áldozatán keresztül, akiknek a mellkasukon megnyugodhat a fejem, hogy megpihenjek és megvigasztalódjak az Enyéim szeretete által.

A világ nem áll készen arra, hogy meghallja ezt, de megígértem, hogy elmondom nektek az Igazságot, mert mindig Én leszek a számotokra az Út és az Élet.

A világnak meg kell hódolnia Irgalmasságomnak, hogy ne következzen be a harmadik világháború, nehogy az emberiség továbbra is nyitva tartsa az ajtót a gonosz számára, amely megfojtja a szíveket és összezavarja az elméket azáltal, hogy eltávolodik Istentől.

Legyen ez az Isteni Irgalmasság Maratonja a nagy érettség pillanata, legyen az a nagyszerű pillanat, amelyben mindegyikőtöknek fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy Velem vagytok-e vagy sem. Az idő már beteljesedik, és amíg ezelőtt a pohár majdnem tele volt, most már kicsordult.

Ki fogja megakadályozni, hogy ez megtörténjen?

Szükséges lesz-e még több ártatlan vér kiontása ezen a világon?

Isten nem akarja az emberiség feláldozását, Atyám az örök boldogságot akarja a számotokra Rajtam keresztül, azt az örömöt, hogy egyszer s mindenkorra Isten Királyságában éltek és ahhoz tartoztok.

Ismét arra kérlek benneteket, hogy valóban imádkozzatok. Figyelmesen hallgatom könyörgéseitek hangját, és tudom, hogy számíthatok majd mindnyájatokra, valamint a világban élő összes testvéreitekre.

Az egyszerűekben, az alázatosokban, a hívekben, a tiszta szívűekben van Mennyei Egyházam.

És ezeken a lelkeken, igaz és egyszerű szíveken keresztül felszentelhetem és odaszentelhetem ezt a világot, hogy egy napon megszűnjön hűtlensége és hűségessé váljon, hogy egy napon többé ne legyen saját akarata, hanem éljen az Isteni Akarat szerint, Isten Szent Akarata szerint, amely mindig békéhez és jóhoz vezet.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. Köszönöm, hogy elkészítettétek ezt a teret a Számomra, mert annak ellenére, hogy katedrálisok százai léteznek ezen a világon, amelyeket felajánlanak Nekem, csak akkor lehetnék bennük, ha valóban létezne a szeretet, az átláthatóság és az odaadás.

Emiatt Isten ismét megmutatja a világnak, hogy az Ő Jelenléte az alázatosokban van, hogy Keze legyőzi a hatalmasokat, hogy Igéje visszhangzik az egyszerűekben, és kiűzi az önzőket, még azokat is, akik azt állítják, hogy Velem vannak.

Egyházam gyermekeim szívében van. Ott van Szeretetem. Ott van az életem örökké.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MEGDICSŐÍTETT KRISZTUS JÉZUS JELENÉSE A SZENT HÉT ÖTÖDIK NAPJÁN, URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AZ AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Eljött az idő, mindannyiótok számára, a nagy pillanat, hogy Velem együtt hordozzátok az emberiség keresztjét. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, eljöttem, hogy újra átadjam nektek az egész emberiség legnagyobb szellemi kincsét: az Eucharisztiát.

Így tehát eljövök, hogy megújítsam apostolságotokat ezen a napon, hogy ti és testvéreitek adjatok folytonosságot annak a történetnek, amelyet Isten ír a Saját Kezével.

Gondoltatok-e valaha is arra, hogy az Én krisztusi Örökségem részei vagytok? És ma ismét összegyűjtelek titeket az Asztalom körül, hogy megünnepeljétek, akárcsak a múlt apostolai, az Utolsó Vacsorát, hogy most és mindig átéljétek a Velem való Szellemi Közösséget az isteni Oltáriszentségen keresztül.

Ebben az időben, amelyben oly sok esemény zúdul rá a világra, kiolthatatlan az az erő és az a hatalom, amit Én tudok adni a papságnak, azonban őrajtuk múlik, hogy ez lehetővé váljon és egy felsőbb rendű valóság része legyen.

Amint a múlt apostolait megtanítottam a szentségek átadására, a gyógyításra és az evangélium hirdetésére; ma, ebben a planetáris pillanatban azért jövök, hogy az Ég és a Föld, a papok és Isten között felbomlott Fény hidakat újjáépítsem.

Ahogy megtapasztaltam a Getszemáni kertben a világ nagy bűneit, és egyenként felvállaltam azokat; Nagycsütörtök azon szent éjszakáján átéltem azt a győzelmet is, amelyet Örökségem fog aratni a világban az Én összes követőm révén, azért, hogy holnap és az elkövetkező napokban döntsék el, hogy Velem együtt hordozzák a világ keresztjét, ezeknek az időknek a keresztjét.

Azért jöttem, hogy megáldjalak titeket, azért jöttem, hogy megtisztítsalak titeket, és azért jöttem, hogy - amennyiben megengeditek ezt Nekem - átalakítsalak benneteket azzá, amit Atyám annyira remél, hogy az Én érett apostolaim legyetek, hogy ne csak megéljétek az Igémet, hanem hirdessétek is Érkezésemet, közelgő Visszatérésemet a világba.

Ezért, Őrangyalaitok ma tanúi ennek az eseménynek, amely minden egyes szolgáló szellemének mélyén bekövetkezik, mert nemcsak a papoknak szól, hanem az egész világnak, mindazoknak, akik hisznek Bennem és hirdetik az Úr Nevét.

Azon az éjszakán, mielőtt átadattam, nem csak Testemet és Véremet adtam az apostolaimnak, hanem az Igaz Igét is kihirdettem nekik. A Szeretetnek ugyanazt az Igéjét, amelyért ma eljövök, hogy kihirdessem nektek, hogy ezáltal folytonosságot adjatok Irgalmasságom Művének.

Most, mielőtt a holnapi napon Velem együtt hordoznátok az emberiség keresztjét, érezzétek egy pillanatra azt a lehetőséget, hogy Isten méltó gyermekei lehettek, de ne csak higgyétek, hanem érezzétek is azt és hirdessétek a Szeretet és az Irgalom - az egész világnak enyhülést adó - cselekedetein keresztül.

Így Művemnek ez a része sok szolgálón keresztül beteljesül, akik humanitárius szolgálaton keresztül átadják életüket mások szolgálatának.

Tudjátok meg, az Irgalmasságnak ezen a délutánján, hogy az egész világon megvalósuló humanitárius szolgálat az egyik indoka annak, ami visszahoz Engem ide, mert Atyám a saját Szemével látja, hogy nem minden veszett el, és azok, akiket a Getszemáni kert Angyala hirdetett meg, ma, ebben a jelen időben itt vannak, részét képezik ennek a szeretet-történetnek, amelyet a szíveteken, lelketeken és az életetek megváltásán keresztül próbálok megírni.  

Ezek azok a szellemi javak, ezek azok az ajándékok és erények, amelyeket irgalmas Szívem a Teremtő Lábához helyezhet, egyetlen tanúbizonyságul a szívek krisztusi Utamra való megtérésére.

Ha Én vagyok az Út mindegyikőtök számára, ez azért van, mert Én vagyok az egyetlen ösvény. Ha Én vagyok az Igazság mindegyikőtök számára, az azért van, mert Én vagyok az egyetlen tudás.

Ha Én vagyok az Élet mindegyikőtök számára, az azért van, mert Rajtam keresztül élhettek, és Én rajtatok keresztül, akképpen, hogy szívetekbe helyezem Törekvéseimet, de csakúgy a fájdalmaimat is, azokat a fájdalmakat, amelyeket az egész világ okoz Nekem.

Ez volt az, amit eljöttem megosztani a múlt apostolaival, és ma ezt osztom meg a jelen apostolaival is. Az egyetlen indokom erre, hogy megtapasztalhassátok krisztusi Utamat, amely a mély szolidaritás, a mély testvériség és a kimeríthetetlen hit útja, bármi történjék is ma a világban.

Mi más végett akarnék apostolokat, mint az idők vége miatt? Bennük építem Mennyei Egyházamat, és az átalakulás révén arra indítom őket, hogy tudatukat felemeljék az Isteni Szándék felé, afelé az Isteni Szándék felé, amely már akkor megirattatott mindegyikőtök számára, mielőtt esszenciátok keletkezett.

Értitek, mit jelent ez?

Azt, hogy nincs más út, mint Isten Akaratát élni, amelyet végül megértetek majd ez után az élet után. Az egész emberiség szenvedésének, a nemzetek és népek szenvedésének az oka ez, hogy ellenáll annak, hogy Isten Akarata szerint éljen.

De értelek és megértelek titeket. Tudom, hogy nem könnyű a Föld felszínén élő emberiség számára, hogy nincs irányítása alatt az ismeretlen; de ha szabadnak születtetek, miféle irányítást akartok gyakorolni? Hiszen életetek, lelketek és esszenciátok Istené.

Azt kívánom, hogy a visszahúzódásnak és az Eucharisztia létrehozásának eme napján, az Én társaim, és különösen azok, akik még nem az Én társaim, ne vesztegessenek több időt, mert már nincs több idő.

Azért jöttem, hogy életeteket eszközzé tegyem Isten Kezében, habár tökéletlen, de megüresített eszközzé. Azért jöttem, hogy azt nézzem, amit Isten a kezdetektől fogva mindannyiótokban elhelyezett, és amit meg kell tanulnotok megbecsülni és értékelni, ez pedig isteni lényegetek, az Istennel való kommunikáció Kegyelme, ahogyan erre egyetlen más lény sem képes az egész világegyetemben.

Tudjátok-e, hogy a Teremtés nagyra becsüli ezt az Istennel való összekapcsolódást, ami bennetek van? Sok olyan tudat van az Egekben, amely szeretne ugyanebben a Kegyelemben részesülni, amely nektek megadatott, és amelyet ők csak erőfeszítések és áldozatok árán hódíthatnak meg, míg nektek ezt nem kell megtennetek, mert ez az isteni kapcsolat mindannyiótokban benne van, csupán hinnetek kell benne.

Isten ezen az anyagi síkon három alapelvben nyilvánul meg: Akarata által, a Tudás által és Gyermekei által. Ne felejtkezzetek meg arról, hogy az Örökkévaló Atyától származtok, mert szükségetek lesz erre ahhoz, ami az idők végén elérkezik majd.

Ugyanazon célból és ugyanazzal a szándékkal, mint amiért a múlt apostolaihoz jöttem, ma azért jövök, hogy felkészítsem a jelen Társaimat arra, ami bekövetkezendő.

Azon az éjszakán a Getszemáni-kertben nemcsak azt tudtam, hogy ki fog megtagadni és bántani Engem, de az Atya abban a pillanatban megmutatta nekem azokat is, akik képesek lesznek felülmúlni engem Szeretetben, mindazon túl, amit a Keresztig, sőt a Feltámadásig tettem értetek.

Mire vártok, hogy meghaladjatok Engem a szeretetben és a szolgálatban, a jótékonyságban és az egységben, hogy életetek megújítsa a világegyetemet, és ezáltal az egész Föld megújuljon, és ne kelljen átvészelnie az Armageddont?

Arra van szükségem, hogy életetek és szellemetek legyenek az új kelyhek, amelyeket a Kezemben tarthatok, hogy Fényem Kódjai kiáradhassanak rátok, és ezúttal ti legyetek az áldozatok Isten Dicsőségéért.

Ezért mondtam nektek tegnap, hogy vajon gondoltatok-e valaha arra, és vajon megkérdeztétek-e magatoktól, hogy készen áll-e szívetek arra, amire Nekem van szükségem? Ez a Szent Hét nagy kulcsa mindegyikőtök és testvéreitek számára: meditáljatok és kérdezzétek meg magatoktól: Uram, vajon készen áll-e a szívem?

Azonban fáradhatatlanul jövök ide, mert elköteleztem Magam irántatok és az egész világ iránt, nemcsak a Visszatérésem pillanatára, hanem azért is, hogy életeteket eszközzé tegyem Isten Kezében, hogy mindent újjá tegyek az életetekben.

Ez az oka, hogy a három alkalom egyikén, amikor érezve Magamon a súlyos Keresztet elestem a Kálvária során, a kevés, megmaradt erőmmel újra felkeltem. Ott és akkor történt meg, Anyám előtt, az Ő Jelenlétében, hogy újra megerősítettem, hogy Én újítok majd meg mindent. Azokon keresztül, akik követnek Engem és akik elfogadnak Engem.

Mielőtt belépnénk az Utolsó Vacsora Szellemi Közösségébe, az elmélyedésnek és a fogadalmak megerősítésének szentelt mai napon, amikor az összes belső világ számára megerősítjük, hogy lobogó lélekkel továbbra is követjük eme krisztusi utat, megünneplem veletek egy fiamnak az apostolság útjára történő felszentelését, meghívlak erre benneteket, hogy átéljétek, támogassátok és vegyetek részt rajta lelki egységben, hogy ez a lélek, amelyet ma újra megszentelek, hozzátok hasonlóan meghozza a megváltás gyümölcsét.

Tegyük meg ezt az Én Jelenlétemben.

Amiként felkészültem arra, hogy alázatosan megmossam Péter és a többi apostol lábát, akik az Utolsó Vacsora Szent Termében összegyűltek azon az éjszakán, a testvérek közötti és a testvérekért való szolgálat megerősítésének jeleként, mindörökké.

"Adonáj, tisztítsd meg ezt az elemet, mert ez lesz az a közeg, amely által megújítom majd ezt az életet és a világ minden életét. Így legyen".

"Atyám, áldd meg ezt a vizet, hogy ne csak megtisztítsa és megfürdesse Kegyelmedben a gyermekeidet, hanem általa az egész emberi élet élje meg odaszentelése fokait. Ámen".

Amiként Mária Magdolna megmosta ezzel az olajjal a Lábam, váljon az emberi élet isteni életté abban az örömben, hogy mindig Istenben van, az Ő Mennyei Királyságának győzelme által. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Mától fogva Urunk Shemaya testvérnek fog hívni, hogy méltóvá tedd az Ő Nevét
az életeden keresztül.

 

Annak érdekében, hogy végül is minden beteljesedjen és felkészüljetek az eljövendő időkre, hogy Velem együtt hordozzátok a Spirituális Keresztet, az emberiség keresztjét, most beléptek az oltáriszentség megünneplésébe.

Köszönöm nektek és az Én Békémet adom nektek, azt a Békét, amely megújítja az Én apostolaimat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT