SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Harmincnegyedik vers

Mária,
Isten Világossága leszáll a Földre,
A Kegyelem és az örökkévaló Irgalom állapota,
Kérlek ezen a napon, hogy a lelkem és a szívem
megélhessék a belső felszentelést,
hogy Fiad helyet találjon lelkemben,
ahol Ő uralkodhat és dolgozhat.

Ezért, Boldogságos Szűz,
Az életemet ajánlom fel a felszentelés útjaként.

Megfosztva az ötleteimtől és koncepcióimtól,
vigyél el mindennek az ürességébe,
hogy az állandó lemondás gyakorlása által
megérdemelhessem
a teljes lehetséges Irgalmat,
hogy megválthassam és megszentelhessem az életemet.

Drága Mennyei Édesanyám!
Késztessen a napi ima az átalakulásra,
a mások és a Természet Élővilága szolgálatának
abszolút megélésére.

Legyen érzékennyé az emberi szívem,
hogy a segítségért kiáltónak
a szükségét érezhessem.

Remélem, hogy egy nap
meg fogok tudni felelni Krisztusnak,
mint kezdő tanítvány,
aki megtanul szolgálni és szeretni
minden helyen.

Asszonyom, változtasd lelkemet
misszionárius lélekké.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Harminckettedik vers

A Kálvária Asszonya,
könnyítsd meg keresztünk súlyát,
segíts, hogy megéljük Fiad Szeretetének a Titkát.

A Kálvária Asszonya,
Szemléljük és éljük át Jézus Agóniáját,
hogy ebben a pillanatban a hitünk
és az Örök Atyába vetett bizalmunk megerősödjön.

Elmélkedjünk Jézus Korbácsolásán,
mint mindannyiunk iránti megváltó Szeretetének
a legmélyebb bizonyságtételén.

Lássuk Jézus Koronázását úgy,
mint az Isteni Bölcsesség diadalát
a tudatlanságunk fölött,
mint azt a pillanatot, amikor tudatunk
a kapott Szeretet ismerete által bővül.

Elmélkedjünk a Kálvária Útján,
mint annak a lehetőségén, hogy megéljük a keresztünket
és tegyük életünket győztes keresztté,
hogy nyerjünk a szeretetetben,
és az emberi szív átalakulásában.

Elmélkedjünk Krisztus keresztre feszítésén,
mint a szellemi rabszolgaságunkból való szabadulás
közelgő idején,
amely Jézus által való felszabadulás,
amely az utolsó pillanatokban a keresztfán történt,
az Isteni Irgalmasság munkája által biztosított felszabadulás.

A Kálvária Asszonya,
Tanuljuk meg utánozni Fiadat
a feltétel nélküli szolgálat útján.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Huszadik vers

Béke Asszonya,
add meg nekünk az Isten szolgálatának változatlan örömét,
ahogy Te megélted mindannyiunkért.

Találjuk meg mindig
az Isten szolgálatának belső késztetését.

Anyánk, legyen a kezünk
a Te kezed.

Asszonyunk, legyen a lábunk
a Te lábad.

Legyen a szívünk
teljesen a Te Szíved
az Élővilág és az emberiség szolgálatában.

Drága Anya,
ne hátráljunk meg,
amikor szeretett Fiad Műve szolgálatára hívnak.

Szellemi és anyai segítségeddel
tudatosuljon bennünk és lássuk tisztán,
hogy mit jelent Krisztust szolgálni
Irgalmassága és Szereteta Munkájában.

Legtisztább Szűz, küldd el nekünk a Szentlelket,
hogy áldjon meg hét ajándéka által,
hogy a fáradhatatlan szolgálat rendelkezésére álljunk
és erre készüljünk fel úgy,
ahogy Te fáradhatatlanul szolgálsz.

Ébreszd fel misszionárius szívünket.

Ismerje meg minden lélek
Isten Szavának erejét
hogy Fiad Fényének impulzusai által
több szív ébredjen és viduljon fel,
hogy egyesüljön és szolgáljon Fiad megváltó Művében.

Köszönjük, Anyánk,
amiért mindig itt vagy,
és szüntelenül a Fiad felé vezetsz bennünket,
hogy megtanuljuk a békét szolgálni.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Tizenötödik vers

Tisztelendő Szent Szűz,
legyen a Fény drága Rózsafüzére
az összes összegyűlt lélek,
hogy alázatos Kezedben lévén,
állandó legyen az imádságunk és a szolgálatunk
felajánlása az emberiségért.

Drága Mennyei Édesanyánk!
Mint a lelkek,
lehessünk a Fény-Rózsafüzér gyöngyei,
hogy mint megváltott gyermekeid,
dicsőítsük a Mennyei Atyát
az Ő végtelen Irgalmas Művéért.

Szeresse szívünk
a Szent Kereszt erejét,
amely megvéd minket és megadja nekünk
az Úr mélységes békéjét.

Arra törekszünk, áldott Anya,
hogy egész lényünk része legyen Fény-Rózsafüzérednek,
hogy imádkozó seregként számíthass ránk,
hogy családjaink, népeink és nemzeteink is
részesei legyenek a Fény Rózsafüzérrel kapcsolatos
szellemi Munkádnak.

Drága Mennyei Anya!
Legyen bennünk anyai áldásod,
hogy felismerjük Krisztust embertársunkban.

Így mindannyian
az imádság szent családja részesei lehetünk,
és ránk fogod árasztani
Szereteted és Békéd ajándékait,
és így újra felszentelsz bennünket, mint gyermekeidet,
mint a Fény-Rózsafüzér lelkeit.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Tizenegyedik vers

A fény örökkévaló Asszonya,
legyőzhetetlen és makulátlan hatalom,
azok támogatója, akiknek szükségük van Rád,
Isteni Szeretet azok számára, akik keresik,
add, hogy felfedezzük saját magunkban Istent,
hogy legyőzhessünk bármilyen nehézséget vagy kihívást,
szellemi segítséggeddel,
amelyet adsz nekünk, Isteni Anya.

Kérünk Téged ezen a napon,
hogy vezess minket mindig szeretett Fiadhoz,

hogy életünk feltétlen szolgálata által
felismerhessük Krisztus Arcát.

Értsük meg a Szeretet Tervének
fontosságát az emberiségért
minden alkalommal, amikor odaadjuk magunkat.

Szent Anya, ily módon
szabadok leszünk önmagunktól,
hogy minden új nap elteltével
önátadásunk és felajánlásunk
legyen egyre mélyebb.

Kedves Anyánk,
védelmezd minden lépésünket.

Segíts, hogy megtaláljuk az alázatot és a csendet
az élet minden ritmusában.

Mert arra törekszünk, hogy utánozzunk Téged
az elmélkedés és a csendes ima által.

Anyánk, ezért
megadjuk magunkat Neked,
hogy a Te tiszta Szíved
áldjon meg minket örökre.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Kilencedik vers

Anyánk, a bölcsesség Kapuja,
segíts elfogadni és megérteni
ezeket az időket.

Késztess minket arra, hogy megüresítsük magunkat
és hogy teljesen átadjuk magunkat.

Ne létezzenek feltételek és formák
a szolgálatunkra nézve.

Csináljuk a dolgainkat minden nap
csupán szeretetből.

Hadd utánozzuk Fiad
isteni és kifürkészhetetlen szellemiségének
tulajdonságait

Angyalok Asszonya,
védd meg mindazokat,
akik követi Szíved hívását.

Burkolj be Fényes és Gyógyító Palástodba,
hogy nehézségeink és traumáink feloldódjanak,
mert az az egyetlen dolog, amire törekszünk,
hogy Szerető anyai karodban lehessünk.

Vigasztalj meg, Béke Szűze,
amikor úgy érezzük, hogy nincs már erőnk
továbbmenni.

Add, hogy láthassuk, hogy a tanulás minden egyes alkalmával
lehetőség nyílik arra, hogy legyőzzük és átadjuk magunkat.

Kedves Anyánk,
add, hogy ne féljünk a betegségtől,
a magánytól, és az idők végétől sem.

Tarts fenn minket,
hogy a Te feltétlen Szellemed alatt
megtanuljuk az érdek nélküli önátadást,
éppúgy, ahogyan a Fiad csinálta az emberiség Szeretetért.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

Napi üzenetek
SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Ötödik vers

A Szegények Asszonya,
A szenvedők Vigasztalója,
A Száműzöttek Anyja,
A meg nem születettek Védelmezője,
járj közben emberségünkért.

Bárcsak teljesítenénk Krisztus törekvéseit.

Bárcsak tudnánk válaszolni
Isten Hívására minden pillanatban.

Szegények Asszonya,
legyen alázatos a szívünk.

legyen áldott az életünk
az Örök Atya Szeretetéből.

Soha se felejtsük betölteni a mi részünket
az emberiség Megváltásának Tervében.

Kedves Anyánk,
szabadíts meg minket önmagunktól,
hogy jobban  szolgálhassunk Neked.

Tégy minket feltétel nélkülivé, mint a Te Fiad,
hogy mindig igent mondjunk
minden új hívásra.

Taníts meg minket a legszegényebbekről gondoskodni.

Taníts meg minket szolgálni
mások iránti szeretetből és irgalomból,
mert így leszünk Krisztus apostolai,
hajlandóak feláldozni magunkat az emberiségért,
hogy a Szent Szívek Szeretete győzedelmeskedjen.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET KOLOMBIÁBAN, CUNDINAMARCÁBAN, A GUATAVITAI VÍZTÁROLÓNÁL ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Annak, aki bizalommal adja át az életét Nekem, biztosíom, hogy sohasem fogja azt megbánni.
 
Aki átadja Nekem saját akaratát, sohasem fogja azt megbánni, mert így szellemi csodákat fogok tudni tenni az életében.

Annak, aki egész lényét átadja Nekem, szenvedéseivel és hibáival együtt, biztosíom, hogy sohasem fogja azt megbánni, mert én odahelyezem őt, ahol mindig is lennie kellett volna, Magam mellé, hogy szolglhasson a szolgálat és az imádság seregeiben.

Aki a véleményét vagy a hitét adja át nekem, soha nem fogja azt megbánni, mert hamarosan
nem fog saját magára ismerni, és a problémái már nem jelentenek többé akadályt vagy korlátot az életében. Ezért remélem, hogy az emberiség többi része valamikor ugyanezt fogja tenni, hogy egész lényét átadja Nekem, hogy Én Magam alakíthassam át és válthassam meg őt úgy, ahogy megváltottam és átalakítottam az apostolokat.

De méginkább, aki gondolkodás nélkül és vakon adja át magát Nekem, az feltételek nélkül, megismeri a szellemi szabadságot, és megpróbáltatásai  pillanatában segítek neki mindennap egy kicsit jobban legyőzni önmagát, anélkül, hogy a következményektől vagy a végeredményektől tartania kellene.

Várom, hogy sok, de még annál is több lélek adja át magát Nekem bizalommal, és ez által átalakíthatom őket.

Köszönöm, hogy a Szavaimat a szívetekben őrzitek!

Áld titeket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET CÓRDOBÁBAN, ARGENTÍNÁBAN, A CUMBRE NEVŰ VÁROSBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Mialatt nagyon fontos határozatok születtek az utolsó augusztus 8-a óta, váratlan szituációk alakulnak ki a bolygó tudatán belül, és a világ nemzetei apránként az Egyetemes Igazságszolgáltatás elé kerülnek.

Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező időkben a tudatok választásától függően fog megmutatkozni az idők vége, és senki sem fogja tudni megakadályozni az ezen választásokból fakadó következményeket.

Ezért imádkozzanak a lelkek, hogy az események ne váratlanul éjszaka törjenek rátok, és hogy mindaz, amit láttok és átéltek majd ne legyen túl erős számotokra.

Imádságotok által helyezzétek a nemzeteket Irgalmam alá, még akkor is, ha néhány nemzet tudatlansága és közömbössége folytán bezárta az ajtót Isten előtt.

Kerüljön minden és mindenki az Irgalmam alá, hogy a tudatosság valamely szintjén megkaphassa a lehetőséget és a kegyelmet, amire annyira szüksége van.

Csak arra kérlek titeket, hogy legyetek erősek az imádkozásban, békések a szolgálatban, így a többi testvérnek is fogtok tudni segíteni a nagy és meghatározó események ideje alatt.

Hálát adok, hogy megőrzitek szívetekben a Szavaimat!

Áld titeket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus  

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMIT A NÉMETORSZÁGI DÜSSELDORFBÓL A PORTUGÁLI LISSZABONBA TÖRTÉNŐ UTAZÁS FOLYAMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az életedben és a szívedben olyan helyet foglalok el, amelyet egyetlen földi lény sem foglalhat el, ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek olyan lelkek, amelyek igazán szeretnek más lelkeket.

De az a tér, amely az Enyém, minden egyes lény szellemi életében, nagyon különös Számomra, csak úgy, mint az a tér, amelyet a te számodra tartok fenn: örökkévaló és egyedi.

Azt akarom, hogy ebben az időben, amelyben naponta gyakoroljuk a feltétlen önátadást és az önfeláldozást, megtapasztalhasd és megerősödhess abban, hogy mindig lesz a Szívemben egy fontos helyed, akkor is, amikor csendben vagyok.

Így meg tudnám adni lelkednek és tudatodnak azt, amire bensőleg szükségük van, hogy minden napot a szolgálatban és az apostolságban tudj élni. Mert ezen az úton fogsz találkozni szíved kitágulásával és az élet egyetemességével; ebben az életben fogtok tudni megtanulni bensőleg növekedni, érezve annak a fontosságát, hogy minden nap egyre jobban szükségetek van arra, hogy feltétlen módon szeressetek, hogy a világ betölthesse Isten akaratát, ugyanúgy, ahogy benned is szükség van az Isten akaratának a betöltésére.

Ösztönözd magadat arra, hogy megtapasztald a szívembe való belépést és hogy új szellemi kincseket fedezz fel.

Hálát adok azért, hogy megőrzitek a szívetekben a Szavaimat.

Áldalak titeket,

a ti Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET A BRAZÍLIAI FLORIANÓPOLIS VÁROSÁBÓL SAN PAULO FELÉ TETT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem,

Nincs semmi, amit a szeretet ne tudna megoldani, gyógyítani vagy feloldani.

A szeretet mindenre képes, valamint mindent megad.

A szeretet türelmes és kitartó.

A szeretet megmarad a szeretetben, mert az igaz és békés szeretet.

A szeretet nem változik és nem csökken.

A szeretet mindig tágul, és magában foglal mindent, amit megérint.

A szeretet feltétel nélküli, mert állandó szeretet, de ugyanakkor semleges.

A szeretet nem fél a gonosztól vagy a szenvedéstől.

A szeretet újjáteremti a szeretetet, és ez teszi erőssé.

A szeretet erőt ad és növeli a hitet.

A szeretet felépíti és egyesíti a szeretet hídjait az Ég és a Föld, a lelkek és Isten között.

A szeretet mindig "igen"-t mond, és csendben várja a következő szolgálatot és a következő lépést.

A szeretet felemeli és begyógyítja a mély sebeket.

A szeretet megújítja a reményt; de a szeretet le is mond, hogy esélyt adjon másoknak.

A szeretet béke.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Engedd, hogy szellemed elérje a nagyobb szférákat a szolgálaton és a törekvésen keresztül.

Ürítsd ki magad teljesen önmagadtól és mindenféle hitvallástól.

Engedd, hogy szellemed magasan repüljön, és beleolvadjon a Teremtésbe.

Engedd, hogy szellemedben felébredjen a hála lángja, amely elvezet téged, hogy megtaláld az élettapasztalatok értelmét és irányát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, mert így tudsz majd Isten kedvében járni.

Hagyd, hogy szellemed repüljön, hogy megtalálja a változhatatlan békét és szeretetet, azokat a tulajdonságokat, amelyek megváltoztatják az emberiség tudatát.

Hagyd, hogy a szellemed magasra szálljon, hogy ezen a helyen még jobban megnyílj az ismeretlen felé.

Hagyd, hogy szellemed magasra szálljon, és egyesülj örökre a Végtelen Teremtés részeként Isten lényegével.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, A MONTEVIDEO VÁROSÁBÓL A PAYSANDÚ MEGYÉBEN LÉVŐ AURORAI MÁRIA-KÖZPONT FELÉ TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek tizenegyedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram, add meg nekem
az alázatosság Kegyelmét
Szent Józsefen keresztül.

Add, hogy lábam erre az útra térjen,
hogy minden nap egyre jobban,
örömmel és megadással tudjak Neked szolgálni.

Add, hogy Szent Józseffel együtt
folytassam Isten Terveit,
hogy a bolygó újra benépesüljön
szeretettel és reménységgel.

Uram, tégy engem nagyon alázatossá
és kicsivé minden Munkádban.

Vigyél engem és a testvéreimet
a szeretet ösvényein,
hogy megáldhassál, és Isteni Kegyelmeddel
megérinthessél minket.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, SAN PABLO VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek második sorozata
Egy lélek kilencedik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
tanulhassak mindig
a tetőző és nehéz pillanatokból.

Legyek képes arra, hogy megtanuljam,
hogy láthassam minden tanulás
fényes eredményét,
hogy belsőleg fejlődhessek
alázatban, szeretetben és irgalmasságban.

Uram, mutasd meg
minden egyes tanulási alkalom
és minden próba  nagyszerűségét.

Láthassam mindenben azt,
ami csodálatos,
Szeretetedet és Irgalmasságodat,
hogy megtanulhassuk,
hogy megalázzuk és átadjuk magunkat Neked
minden pillanatban.

Uram, vegyél részt
az élet minden iskolájában.

Menj be ennek a tökéletlen lénynek
a mélyébe,
hogy én magam
fedezzhessem fel a szolgálatnak
és annak a jónak a kincseit, amelyeket elhelyeztél
a belső világomban.

Uram, tartsd meg mindig bennem
az egységet.

Tégy engem kicsivé,
de ugyanakkor szolgálatkésszé is
az élet minden pillanatában.

Tégy engem a világ szolgálójává,
mint a hangszeredet,
hogy mindenkinek legyen meg az a Kegyelme,
hogy megismerje átalakító
és életet adó Szeretetedet.

Uram, tedd meg,
amit meg kell tenned.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET AUSZTRIA BAD VÖSLAU VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek második verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Add, Uram, hogy úgy szeressem az Isteni Célt,
ahogy Te szeretted kezdettől fogva,
amikor közöttünk voltál, mint Gyermek,
amikor prédikáltál és tanítottad az Élő Igét,
amikor munkálkodtál és csodát műveltél a legzártabb szívekben.

Szeretett Jézus,
hűséges Mester és Mennyei Férj,
Kötelezd el Melletted egyre jobban az életem.

Szeretném érezni a hideg éjszakában a Te ölelésed melegségét,
Szeretnék menedéket találni mindig a Szívedben,
amikor keresztül megyek a lélek sivatagán,
szeretném teljesen megüresíteni magamat,
minden alkalommal, amikor szolgálni hívsz.

Jézus tiszteletteljes és nemes Szíve,
vegyél részt teljes mértékben az életemben,
mert életem a Te életed,
lélegzetem a Te lélegzeted része,
álmaim a Te nagyszerű Terveid része.

Kedves Jézus,
Alakítsd át törekvéseimet Terveiddé,
vágyaimat Munkád részévé,
hogy a világ megismerjen Téged rajtam keresztül
úgy, ahogy Rajtad keresztül, Uram,
az emberek megismerhették
Isten Nagy Szeretetét.

Uram, szálljon le a Földre a Te Országod,
hogy tudatom minden egyes aspektusát
szublimáld és alakítsd át
Igéd és végtelen Irgalmasságod által.

Jézus, hagyj engem Melletted,
hogy lelkem sötét éjszakájában
Közelségedből
bizalmat és erőt meríthessek.

Engedd meg, Uram,
hogy Beavatkozásod következtében teljesen meg tudjam magamat üresíteni,
hogy el tudjad ültetni ebben a kicsi szívben
Országod Munkáját és az egész Örökségedet,
és így beteljesüljön ebben az emberiségben
Szellemed nagy Terve.

Adj világosságot és bölcsességet azokhoz a lépésekhez,
amelyeket ma Feléd kell megtennem.

Kezed által tarts fenn engem azért,
hogy bizalommal áthágjam
a belső szakadékokat,
amelyek elválasztanak engem Tőled.

Jézus,
Hadd ismerjem meg hatalmas Világosságodat,
Hadd ismerjem meg Szíved fenséges Lángját,
hogy mindörökké betölthessed Isteni Akaratodat
az életemben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

   

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Ne ingadozzon a hited, bárki bármit is mondjon neked.

Ne ingadozzon a hited, bármi történjék is.

Ne törjön meg a hited, a bukások ellenére sem.

Tartsd meg a végtelen bizalmadat Istenben, és mindig meg fogod találni a választ.

Legyen tele mindig szeretettel az általad végzett szolgálat, legyen az szegényes vagy hatékony.

A lélek lépcsőfokai ahhoz mérhetőek, amit a szellem és a tudat a készségeken és képességeken túl ki tud fejezni.

Higgy abban, amit mindig jobban tudsz csinálni, és ha jól csinálod, és ez igaz, légy nyugodt, csak Istennek van hatalma megítélni a hibáidat vagy a sikereidet.

Mindig mindent adj szeretetből.

Amíg ezen a világon vagy, tanulj a körülötted lévőktől, és a körülötted lévők is tanuljanak tőled. Amikor a Világegyetemben vagy, abból fogsz tanulni, ami a Világegyetemben van.

Mindebben nincs semmi rejtély.

Mindig van lehetőség arra, hogy állandóanszeress, és hogy szentté és magasztossá tedd az életben az összes cselekedetedet. Tégy továbbra is mindent szeretetből. Tűzd ki magad elé ezt a célt, és ne azzal foglald le az idődet, ami körülötted történik. Érvényesítsd Krisztus győzelmét a legapróbb részletekig, és akkor az Úr békéje be fog betölteni téged.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam, lányom!

Ne keresd a tökéletességet az életben magadon kívül, és még kevésbé a világban, mert biztosíthatlak, hogy nem fogod megtalálni.

Az élet tökéletessége a szolgálat, a lemondás és az Istennek való feltétel nélküli átadás révén érhető el.

Ne keress a belső világodon kívül valami olyasmit, ami soha sem fog teljesen kielégíteni vagy beteljesíteni téged.

Keresd magadban azt a tökéletességet, amelyet Isten a kezdetekben nyilvánított ki, és amely csendben és rejtve jelen van, hogy felébredjen és felvirradjon az égbolton.

A belső tökéletesség egységben van Isten tökéletességével. Ezt neked kell formálnod az életben való tanulás, a belső növekedés, sőt a saját próbatételeid által is.

Ez a belső tökéletesség az, amely felébreszti a szentséget, majd az élet odaszentelését a tudat magasabb szintjeinek.

A tökéletességből sohasem hiányzik az alázat és a legmagasabb fokú önátadás, mert valójában az, aki önmaga tökéletessége szerint él, abszolútürességben van, és mentes az önakarattól.

Köszönöm, hogy minden nap a belső tökéletességre törekszel!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Legyen Irgalmam óceánja a te Kegyelmed, legyen ez a jövőd és az igazságod ezekben az időkben. Merülj el az Irgalom óceánjában, tisztuljon meg a lelked az összes folttól, és így újuljon meg Szívem erős Szeretetétől.

Mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánja segítse azokat, akiknek leginkább szükségük van szellemi segítségre és várják azt.

Isteni Irgalmasságom óceánjában rejlik az üdvösség és a tudat jóvátétele, mindazok után, amit átéltem.

Kerüljön Irgalmasságom óceánjába az összes megbocsátásra és megváltásra szoruló tudat.

A kifürkészhetetlen óceánon keresztül a lelkek megkapják a szükséges belső erőt, hogy felül tudják múlni magukat a szeretet és az emberiség szolgálata által.

Fogadja be Kegyelmem óceánja mindazokat, akiknek megigazulásra van szükségük  Szeretetem által, hogy üdvözüljenek és méltóvá váljanak az Úrban.

Találjanak a szívek bátorítást mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánjában, hogy eloszolhasson az emberiségből a nyugtalanság vagy a kétségbeesés, hogy létrejöhessen a béke. Irgalmasságom végtelen óceánja nemcsak a beteg lelkeket vonzza és nemcsak biztosítja a gyógyulásukat, de az Úr örök Békéjét is megadja.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra, és hogy Szavaimat a szívetekben őrzitek.

Megáldalak benneteket.
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Legyen Irgalmam óceánja a te Kegyelmed, legyen ez a jövőd és az igazságod ezekben az időkben. Merülj el az Irgalom óceánjában, tisztuljon meg a lelked az összes folttól, és így újuljon meg Szívem erős Szeretetétől.

Mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánja segítse azokat, akiknek leginkább szükségük van szellemi segítségre és várják azt.

Isteni Irgalmasságom óceánjában rejlik az üdvösség és a tudat jóvátétele, mindazok után, amit átéltem.

Kerüljön Irgalmasságom óceánjába az összes megbocsátásra és megváltásra szoruló tudat.

A kifürkészhetetlen óceánon keresztül a lelkek megkapják a szükséges belső erőt, hogy felül tudják múlni magukat a szeretet és az emberiség szolgálata által.

Fogadja be Kegyelmem óceánja mindazokat, akiknek megigazulásra van szükségük  Szeretetem által, hogy üdvözüljenek és méltóvá váljanak az Úrban.

Találjanak a szívek bátorítást mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánjában, hogy eloszolhasson az emberiségből a nyugtalanság vagy a kétségbeesés, hogy létrejöhessen a béke. Irgalmasságom végtelen óceánja nemcsak a beteg lelkeket vonzza és nemcsak biztosítja a gyógyulásukat, de az Úr örök Békéjét is megadja.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra, és hogy Szavaimat a szívetekben őrzitek.

Megáldalak benneteket.

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, CATALONIÁBAN, SANT ESTEVE SESROVIRESBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az imádság és a mások iránti szolgálat szelleme minden nap segít benneteket, hogy belsőleg növekedjetek, és mindenekelőtt, hogy jó példát mutassatok a körülöttetek élőknek és azoknak, akik nem ismernek benneteket.

Mindenben utánoznotok kell Fiamat, Jézust, mert Ő együtt volt mind a gazdagokkal, mind a szegényekkel, de Isteni Érzéke nem változott a látszat ellenére sem.

Ezzel azt akarom mondani, hogy az igazi tanítvány az, aki szó szerint követi a Mester utasításait, és igyekszik minden nap jobban teljesíteni, korlátai és megpróbáltatásai ellenére, mert ha a tanítvány nem tanulja meg a mérsékelt magatartást mások előtt, hogyan fogják a lelkek megtalálni bennetek az Élő Krisztust?

Ezért elmélkedjetek azon, amit mondok nektek, és mérlegeljétek, hogy a szívetek és az életetek hogyan mutat példát a minden napi élet különböző  helyzeteiben, és hogy a példamutatásotok lényege valóban krisztusi és ünnepélyes-e.

Az életet, a dolgokat és mindenekelőtt mások dolgait ünnepélyesen kell kezelnetek, mert nem tudhatjátok, hogy milyen titok rejlik minden helyzet vagy esemény mögött.

Ha mértéket tartotok cselekedeteitekben, ha szeretettel betartjátok a szabályokat, akkor végre megtanulhatjátok ezekben a nehéz időkben, hogy Fiamat képviseljétek a Földön. Ellenkező esetben, ha még az egyszerű dolgokról és az emberekről sem gondoskodtok úgy, mintha azok a Menny valódi, Istentől kapott kincsei lennének, hogyan lesztek képesek arra, hogy gyakoroljátok az irgalmasságot az embertársaitokkal?

Emlékezzetek a parancsolatokra, és tegyétek azokat újra gyakorlatba; mert lehet, hogy loptok, de nem veszitek észre, lehet, hogy megölitek egy embertársatok belső ébredését a tetteitekkel, és nem veszitek észre, fitogtathattok és használhattok valamit, ami nem a tiétek, és komolyan megszegitek a törvényt, komolyan eladósodtok.

Isten Országa Isten ígérete mindenki számára, keresd először magadban nap mint nap, ne hagyd, hogy a büszkeség, a helytelen cselekedetek vagy a közömbösség elvakítsa a szívedet, mert lehet, hogy észre sem veszed.

Tedd jobbá az életedet minden nap, és tedd ezt Jézusért, az Ő Szeretettervének győzelméért a teremtményekben.

Köszönöm, hogy valóban figyeltek Rám, és hogy gyakorlatba teszitek a szavaimat!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT