SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Őrizd meg szíved békéjét az Isteni Irgalmasság Forrása által, és légy eszköz Isten számára, hogy kiáraszthassa A Kegyelmét a világra.

Emélkedj a bolygó, a lelkek és a Teremtés nagy szükségén; és erősítsd meg a hitedet az Isteni Irgalmasságban, abban a bizonyosságban, hogy a szívek megtalálják általa a reményt az újrakezdéshez.

Ne legyen örökkévaló bűn az Isteni Irgalmasság Forrása előtt. Ne maradjon nyitott seb azon túl, amelyből a megbocsátás és a megváltás Kegyelme árad a világ számára.

Ebben az időben Isten mindent megad neked, hogy ne csak megéld a megváltást, hanem hogy az emberiséget erre az útra vezesd. Légy hálás minden nap, hogy Ő az imádság és a szeretet választásának útjára helyezett, és félelem nélkül éld meg az ehhez vezető tanulságokat.

Erősítsen meg minden egyes tapasztalat ebben az időszakban. Vezessen minden egyes pillanat a szeretet megtapasztalásához.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET 2018. DECEMBER 20-ÁN ADOTT ÁT BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Menj a benned lévő Krisztus születése felé, és ismerd fel azt a Kegyelmet, amelyet Isten minden nap megad neked, hogy nem vagy egyedül az átalakulás és gyógyulás útján.

Menj a benned lévő Krisztus születése felé, és ismerd fel, hogy minden egyes testvéred és társad ezen az úton az, akit az Atya kiválasztott, hogy veled legyen, mert az ő jelenlétén keresztül az életedben megtanulhatsz napról napra jobban szeretni.

Nyisd meg magad, gyermekem, hogy tudd, hogyan köszönd meg Istennek minden nap azt, amit Ő az életedben kinyilvánít. Légy hálás a kihívásokért, légy hálás a nehézségekért, légy hálás a csalódottság és a fáradtság pillanataiért.

Légy hálás az olyan pillanatokért, amikor a Mennyország megnyílik előtted, hogy meghallgassa könyörgésedet, és Isten, bár Ő mindenben ott van, abban a pillanatban rád szegezi a szemét, és figyelmesen fogadja könyörgésedet.

Légy hálás azért, hogy a bolygó számára ilyen nehéz időkben a Teremtő megajándékozott egy szellemi családdal, hogy a Szent Családhoz hasonlóan együtt haladhassatok Betlehem felé. Légy hálás azért, hogy a testvéreid és a társaid hajlandóak arra, hogy veled együtt leküzdjék ennek az időszaknak a nehézségeit.

Nem jönnek tökéletes napok, és az eltelt idő nem fog visszatérni, hogy újra megtapasztaljátok azt, amit a személyiségetek már ismer, és e szerint  akar tovább élni e szerint.

Betlehemben minden ismeretlen lesz, és miután Krisztus megszületik benned, semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Minden nap meg fog lepni, nem azért, mert olyan napok lesznek, amilyennek szeretnéd. Az események azért fognak meglepni, mert ha megengeded, ez a benned lévő új Gyermek a szeretet által minden kihívást legyőz, egyiket a másik után, és minden nap megújul benned a szeretet. Ez lesz a különbség aközött, amit azok fognak megtapasztalni, akik megengedik, hogy Krisztus megszülessen bennük, és aközött, amit azok fognak megtapasztalni, akik nem engedik ezt meg.

Nem rajtad kívül fog uralkodni a szeretet. Eljön majd az az idő, amikor ez a világ csatlakozik ahhoz, ami igaz, Isten idejéhez. De addig is lakozzon benned ez a Királyság, ahogyan Krisztusban is lakozott, születésétől kezdve egészen a Keresztrefeszítéséig.

A ciklusok megújulnak, amíg az emberiség el nem éri Isten Akaratát. És így ma azért jöttem, gyermekem, hogy a hála szellemére hívjam fel a figyelmedet, hogy általa újra és újra meglepődj, nem a világ élete, hanem a benned megújuló és mindent felülmúló szeretet által.

Ugyanez a szeretet él a testvéreidben, mert az Atya megadta neked azt a Kegyelmet, hogy egy szellemi családban élj, hogy amikor szeretethiányban szenvedsz, akkor a testvéreid felé nézhess, hogy megújítson egy egyszerű mosoly.

Tehát nyisd meg magad, hogy megéld, amit mondok neked, és így lesz. Ez az, amit Isten manapság épít az életedben.*

Áldásomat és békémet hagyom rád.

Atyád és Barátod,
 

*Üzenet a Szent Józsefnek szentelt csoportos munka alkalmával, a Figueirai Fényközösségben.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT