Egy lélek, amely az Istennek való átadás útján halad, egy nap, miközben átélte a belső döntés egy mély pillanatát és megkísértették a világ erői, arra gondolt, hogy mindent elhagy, és beleveti magát az élet örömeibe és illúzióiba. Ez a lélek kísértésbe esett, mert azt gondolta és érezte, hogy az önátadás értelmetlen, hogy az élet fejlődése szempontjából lényegtelen, és hogy annyi erőfeszítés ellenére sem sikerül növekednie – ezért jobb lenne elhagyni ezt az utat, és belevetni magát a világba.

Miközben belsőleg azt tervezte, hogy elhagyja a szellemi utat, úgy érezte, hogy nem tudja megtenni, és hogy valami Istenhez köti őt. Félelmet és felháborodást érezve kezdte kérdezgetni az Urat, mondván: "Mondd, Uram, miért kötsz engem a Szívedhez? Miben különbözöm Tőled, ha mindig ugyanaz a láthatatlan és tökéletlen lélek vagyok a Te teremtésed végtelenségében? Miért nem engeded meg nekem, Istenem, hogy elhagyjam ezt az utat, és a világba vetve magam megtanuljam, hogy más utakon is megtaláljalak Téged úgy, mint ezen az úton?”

És mosollyal az arcán, megmutatva mennyei könyörületességét, az Úr így válaszolt: "Dönthet-e egy szerv magától úgy, hogy kimegy és a testen kívül él? Bármennyire is szeretne függetlenné válni a testen belül, és ez betegségeket és egyensúlyhiányt okoz, ez a szerv nem mehet ki magától. És ha egy nap, annyi betegség után, kivennék abból a testből, gondolod, kis lélek, hogy túlélné?

Ilyenek azok a lelkek, akik elkötelezték magukat Nekem. Minden általam teremtett lélek az Én Misztikus és Végtelen Testem sejtje, de azok, akik elkötelezték magukat Nekem, olyan szervek Bennem, amelyeknek alapvető szerepük van az élet fejlődésében, és bár nem érzékelik, de részei egy végtelen Munkának, amely nem kezdődik és nem is ér véget ebben a világban. Mivel ez így van, szeretett lélek, nem Én vagyok az, aki Szívemhez kötlek, és nem engedem, hogy más utakat kövess, hanem saját életed és a Velem való egyesülésed állapota az, ami miatt úgy érzed, hogy minden kísértés ellenére nem tudsz más utat választani.

De ez a pillanat számodra nem alkalmas a legtisztább gondolatod kifejezésére. A vakság és tudatlanság időszakán mész keresztül, amikor felhők borítják az arcodat és a szívedet, és nem látod vagy érzed az igazságot. Ahhoz, hogy ez az igazság feltáruljon előtted, ne fordulj el Szeretetemtől, és ne hagyd abba, hogy azért kiálts, hogy könyörüljek rajtad. Annak ellenére, hogy a sivatagban vagy, erőt adok neked a kitartáshoz. És még a belső szárazságban is érezni fogod, hogy Forrásom újra felszínre tör benned a mélység mélyén. A zűrzavaros időkben se hagyd abba a keresésemet, és Én békét adok neked."

Gyermekeim, ebben az Istennel folytatott párbeszédben találjanak erőt a mai elvakult lelkek, hogy keressék a Fényt és hogy Irgalomért kiáltsanak.

Áldásom van erre. 

Legtisztább Szent József

Amikor egy lélek elkötelezi magát Isten mellett, Ő türelmesen vezeti a lelkét az önátadás útján.

Először is arra ösztönzi, hogy változtassa meg az életét, hogy az útját arra az útra terelje, amely az Ő Szívéhez vezet, és nem a világhoz. Apránként olyan lehetőségeket, jeleket, találkozásokat helyez útjára, amelyek arra inspirálják, hogy új lépéseket tegyen Isten Szíve felé.

Ahogy ez a lélek megismeri Isten Szeretetét és bízik benne, a Teremtő új dolgokat kezd kérni tőle, új önátadást, új lemondásokat, amíg el nem éri a lélek számára a végső pontot, amikor az Úr nagyobb lemondást, az élet teljes átalakulását kéri tőle.

Amikor a lélek beleveti magát az önátadás ismeretlen mélységébe, felfedezi, hogy Isten Kezébe, a Szeretet kimeríthetetlen Forrásába esett, amely a lemondást megtanuló és az élő önátadás kockázatát vállaló lélek mélyén rejtőzött.

Az Isten Szeretetétől ihletett lélek ezen az úton is sok ajánlatot tesz, mindent az Ő Kezébe helyez, de azt ajánlja fel, amit ismer, amit már átadott, amikor a mélységbe ugrott. Ekkor az Úr ajtót nyit tudatának mélyén, és rámutat arra, hogy hol van az, amit át kell alakítani.

Egy új, ismeretlen szakadék tárul elénk. A lélek szembesül tudatának olyan aspektusaival, amelyek olyanok voltak, mint rejtett kincsek: képességei, vonzereje, önbizalma, legrejtettebb hiúságai.

És bármennyire is folytatja az élete Istennek való felajánlását, Teremtője mindig mélyebben keresi lénye mélyén az önátadás fókuszát, azt, amit ki kell üríteni a szívéből. És néha ez fáj, és a lélek szenved, de tudja, hogy minden hely, ami kiürül a szívéből, a tudatából, lényének rejtett teréből, az az, amit Isten Szívének, az Ő Szeretetének, az Ő Lelkének adományoz, hogy ott legyen édes, tiszta és kész lakhelye.

Gyermekek, az önátadás útja örökkévaló, mélységes, az ürességhez vezető út, ugyanakkor az egésszel való egységhez vezető út.

Ezért soha se gondoljátok, hogy mindent feladtatok, hanem mindig engedjétek, hogy Isten mélyebbre hatoljon. És bármennyi fájdalmat is okoz néha, legyetek a tudatában annak, hogy a fájdalom emberi, és hogy a bennetek lévő Isteni Jelenlét majd helyrehozza.

Ma és minden pillanatban felajánlom az Atyának mindazt, ami vagyok, ami Bennem van, és mindazt, amit teszek, élek, tapasztalok, gondolok és beszélek a világnak, mert a megadás örök.

Arra hívlak benneteket, hogy kövessétek ezeket a lépéseket, és minden nap mélyítsétek el az Istennel való egységeteket. 

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József