2023. október 13., péntek

Heti üzenetek
SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, RIO DE JANEIRO-BAN, A NIÑO REY (A GYERMEK KRISZTUS) MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Ma egy tekercset hozok nektek a Kezemben, amely Isten Szívének Hét Eredeti Akaratát tartalmazza erre a helyre vonatkozóan, hét olyan Isteni Ajándékot, amelyet a Teremtő a lelketekben és a lelketeken keresztül ezen a bolygón szeretne elhelyezni.

Ezt a közösséget nem azért hívták Új Földnek, hogy siessetek és hogy úgy éljetek mint az új ember, mert ez még nem lehetséges, gyermekek. Ezért ne siessetek, de ne is álljatok meg.

Az új Föld és az új élet állandó átalakulás. Az emberiség Krisztus Visszatérése alatt és után is folytatja az átalakulást. Az Ő Jelenléte meg fogja mozgatni a belső lényeket, a sejteket, az atomokat, a tudatot, a szellemet, hogy apránként átalakuljanak az Isteni Gondolat eme valódi archetípusává, nemcsak a Föld, hanem az élet számára is.

Ezt a közösséget azért hívják Új Földnek, hogy itt az átalakulás útjára törekedhessetek, hogy itt a világegyetem különböző részeiből származó tökéletlen lények megtalálhassák a megváltást történelmük, emlékeik megtisztulása által. Ez az új Föld és az új élet lényege. Ez az Első Isteni Alapelv, amit elhozok nektek: a megváltás megtapasztalása.

A Második Alapelv a testvéri együttélés az Élővilág összes megnyilvánulásával együtt, az az átalakulás, amely a természettel való kapcsolat révén megy végbe az emberi tudatban. Ez is része lesz az új életnek. Ezért ez is az Új Föld Közösségének az egyik Alapelve.

A természettel való kapcsolat átalakítja az emberi tudatot. Minden faj hozzájárul ehhez az átalakuláshoz. Ezért itt tudatosan kell átélnetek ezt a tapasztalatot, és fel kell ajánlanotok mindazoknak, akik megfordulnak ezen a helyen, hogy az állatokkal, a növényekkel, az ásványokkal, az emberi lényekkel, a hegyek és a hegyláncok déváival, az elementálokkal érintkezve a tudatok megtapasztalják az átalakulás e lehetőségét.

A harmadik alapelv a szolgálat, az a szolgálat, amelynek belülről kifelé kell kezdődnie. Az első szolgálat, amit meg kell tanulnotok, az az emberi állapot átalakítása mindegyikőtökben, az Istennel való kapcsolat, az ima révén, hogy ez az isteni kapcsolat segítsen benneteket az emberiség szolgálatában. Gyermekeim, az emberiségnek  sürgősen szüksége van arra, hogy egyesüljön Istennel. Ezért az első szolgálat, amelyet meg kell tennetek a világért, mindegyikőtök egyesülése és kapcsolódása a Teremtővel.

A második szolgálat a felebarátotok felé lesz, annak a számára, aki minden nap mellettetek van. A testvériség ajándékán keresztül, amelyet átadok nektek, tanuljátok meg szeretni egymást a szolgálat által. És még ha nem is vagytok képesek arra, hogy szeressetek, és nem vagytok tökéletesek a szeretetben, a szolgálat fokozatosan átalakít benneteket, és megmutatja nektek az utat testvéretek lényegéhez, ahhoz, ami benne rejtőzik.

Ezt követően a szolgálatot ki kell terjeszteni a helyi családokra az ima által, azáltal, hogy elkíséritek a családokat, és hogy egyszerűen jelen vagytok. Próbáljátok ki a humanitárius missziókat is, hogy legyen tapasztalatotok, és hogy a missziók megtapasztalása által érettebb legyen a tudatotok abból a szempontból, amit pusztán egyedül, vagy a közösségi élet által nem sikerült megérlelnetek. A szolgálat segíteni fog a növekedésben.

A negyedik alapelv, amelyet ma elétek hozok, a közbenjárás, hogy imádsággal közbenjárhassatok a világ gyermekeiért. Gyermekeim, meg kell tanulnotok a közbenjárást, és ahogy apránként felfedezitek az imádság ajándékát, úgy fogjátok felfedezni az isteni közbenjárás Kegyelmét is.

Ezért annak ellenére, hogy a gyerekek felnőnek, családot alapítanak, döntéseket hoznak; ez a hely mindig a gyermekekért való közbenjárás tere lesz, mert a fő feladat szellemi, és a bolygó tudatával kapcsolatos. Minden gyermek, aki itt van valameddig, az emberiséget képviseli, és még ha az élete nem is tökéletes, egy magot hordoz a szívében, amely az akut szükség idején beszélni fog a lelkének az igazságról, az útról és az életről; mert ez egy krisztusi mag.

Az Ötödik Alapelv, amelyet elhozok nektek, a megbocsátás; mert még mindig meg kell tanulnotok megbocsátani, és itt megkapjátok azt a Kegyelmet, hogy megbocsássátok a múlt sérelmeit, megbocsássátok a hibákat, megbocsássátok az eltéréseket, bennetek és rajtatok kívül. És a belső kapcsolat megmutatja nektek, hogyan tegyétek ezt érett, igazságos és irgalmas módon, amikor csak szükséges.

A Hatodik Alapelv az élet átalakítása, az emberi élet, a vétkek, a régi ember degenerált archetípusainak átalakítása. Ehhez önállóaknak kell lennetek, hogy megújíthassátok az erőtöket, és hogy így kiűzhessétek a tudatból mindazt, ami árt a természetnek. Ugyanezt a munkát kell elvégeznetek önmagatokban, hogy a szeretet mindenkor megújulhasson, hogy átalakíthassátok mindazt, ami árt másoknak és önmagatoknak.

És ezzel együtt átadom nektek a Hetedik Elvet, amely a béke ajándéka; azé a békéé, amelyet a tudatok ezen a szent helyen találnak meg; azé a békéé, amelyet a tudatok még a káosz idején is érezni fognak, ha idejönnek, megmossák az arcukat a szökőkútban, leülnek a béke kapujába, és azon keresztül a természetre néznek. Itt fog lakni a béke szelleme mindazok számára, akik elvesztették.

Ezért új küldetést adok nektek: a megbocsátás, a megváltás, az átalakulás és a béke küldetését.

Így ma főleg azért jöttem, hogy felszenteljelek benneteket, hogy Palástom alá vegyelek benneteket, úgy, ahogy vagytok. A Teremtő nem várja el tőletek, hogy tökéletes lények legyetek, Ő csak azt várja el tőletek, hogy nyissátok meg szíveteket, hogy az új élet magja elkezdjen kicsírázni, és hogy ezt az egész emberiség nevében éljétek át, és hogy az egész Föld nevében törekedjetek arra, hogy Új Föld legyetek.

Gyermekeim, ma fogadjátok el ennek a helynek az Isteni Célját, amely a lelketeké is, fogadjátok el atyai áldásomat és a megszentelődés szellemét.

Ma kezdjük el együtt az Új Ciklusok Kilencedét (1), és nap mint nap meg fogjátok érteni azt, amit mondok nektek, és hogy minden egyes próbatétel által, amely elétek kerül, növekedni fogtok. Ugyanúgy, ahogy Én megtapasztaltam, ma arra hívlak benneteket, hogy éljétek meg az emberi átalakulást az isteni egységen belül.

Ezért megáldalak benneteket, vezetlek benneteket, átölellek benneteket, és felszentellek benneteket, ahogyan ezt a helyet is felszentelem. Akár halljátok Hangomat, akár nem, mindig veletek vagyok, mellettetek vagyok.

Érezzétek Szellemem háláját minden eddig megtett lépésért, minden ugrásért a semmibe, minden leküzdött próbatételért, minden legyőzött ellenállásért.

Ezért, gyermekeim, köszönetet mondok nektek, mert így, a nehézségeitek ellenére Isten felé haladtok, és Ő építi rajtatok keresztül az Új Földet.

Hozzatok ide vizet az áldáshoz, tömjént és kenőolajat.

Ahogyan ez a víz tiszta, úgy legyen tiszta a lelketek is. Ahogy ez a víz átlátszó, úgy legyetek ti is átlátszóak, őszinték egymáshoz, hogy az emberiség megtanulja, hogy hogyan éljen az igazság szelleme alatt.

Ahogy ez a tömjén ég és átalakul, úgy égjen Isten Szelleme is és alakítsa át az emberi állapotot, hogy megkaphassátok azt a Kegyelmet, azokat az erényeket és azokat az ajándékokat, amelyek az Ő Szívéből származnak.

Megkenlek benneteket ezzel az olajjal, hogy felszenteljelek benneteket erre az útra, és hogy bárhová is mentek, bárhol is vagytok, Szent József Gyermekeiként és Barátaiként ismerjenek fel benneteket, társaimként, azokként, akik mellett járni fogok, akikre figyelek, akiket szeretek, akikkel együtt vagyok, mert ők is Velem vannak.

És így, gyermekek, Kegyelmet, áldást és békét adok nektek, hogy megnyissátok ezt az új ciklust.

Az Istentől rám ruházott hatalom által felszentellek benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Menjetek békében és terjesszétek a békét a világban.
 

(1) Szent József a következő Kilencedet említi: Szent József Kilencede az új szellemi ciklusok kezdetére